Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-06-27

PAPAI LAPOK. 1897. június 27. = A „pártpolitikai" kérdés. T. laptársunkkal, a Veszprémi Hírlappal mindenkor szívesen polemizálunk tárgyilagos cikkeivel. Ez a kölcsönös tisztelet és megbecsülés sine quanonja. T. laptársunk lapunk egyik közleményére reflektálva azt állítja, hogy a legutóbbi katonai törvényjavaslatok nem tartoztak a — pártpolitika körébe. Ez állítást —minden mástól eltekintve — már maga az a tény is megcáfolja, hogy a katonai javaslatok ellen a Kossuth-párt is, az L'grou-párt is a leghatározottabban fellépett, azt sérelmesnek tartotta, ellene is beszélt, ellene is irt és ellene is szavazott az országgyűlésen. Aratás előtt. ... Az aranykalászszal ékes rónaság, a lombövezte lankás oldalok, ringó áldással koszorúzva fürtlenek a nap sugarában . . . Ha nyilik a hajnal harmatos ajka, szálló pacsirta éneke csicsergi be azt a nagy templomot, hol: ^gyutt mélység és magasság

11 vagyon . . . A munka nehéz terhétől izzadó homlok, az élet küzdelmeiben kifáradt izmok megérzik az Isten ujját, mely édes álmok balzsamával simítja el a gondok mély redőit . . . Felmagasztosul, istenéhez emelkedik a lélek . . s a csalódásoktól tépett szivekben fészkei rak a remény madár . . . A pendülő kasza, a suhanó sarló tarlóin emelkednek a legszentebb keresztek,— melyekből az élet mannája hull: a magasban meghallgatott ima . . . Eme keresztek vállain emelkednek fel népek és királyok . . eme keresztek bensejében — van rejtve az — Isim áldás r-drája . . . Oh! e keresztek kihulló magja tápláljon boldog hazát, nemzetet \ . . legyen méltó bére a szorgalomnak, mely a kemény göröngyöket — verejtékével öntözé . . . Ke fertőzze átkos visszavonás konkolya e mag begyűjtött garmadáját . . . Kárpátoktól Adriáig, emeld fel védő jobbodat Árpád népének istene: „Balsors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt !

u Soós Lajos. Városunk egészségügye. — Megjegyzések Makay István tanár ur e cimü cikkeire. — Makay István tanár ur fenti cim alatt 3 cikket közölt e lapokban. Miudig örvendetes jelenség, ha a művelt osztály nem orvosai foglalkoznak, felszólalnak és irnak a közegészségügyről. Ennek javításán az orvosok — ha magukra maradnak — nem fognak sokat lendíteni; üdvös és nagy eredményt csak ugy lehet elérni, ha a közegészség sarkalatos elvei minél szélesebb és mélyebb rétegekbe hatolnak. Ezért iparkodnak az orvosok néhány évtized óta a közegészségügyet népszerűsíteni, könnyen érthető röpiratok, cikkek és könyvek által, hogy minél többen megkedveljék a közegészségügyet és ezért tanítják a közegészség alapelveit a legkülönfélébb iskolákban. Ezért köszönettel veendő, ha Makay tanár ur városunk rossz közegészségéről cikkez. Ha megláti-zik is egész cikkéről, hogy nem szakember irja, azért mégis meg kell dicsérni a jóakaratot, melylyel városunk ifjúsága és közegészségügye iránt viseltetik. Nem lehet várni, hogy egy uem orvos oly dolgokat írjon szakszerűen és helyesen, melyek nem vágnak a szakmájába, azért teljes tisztelettel egyet-mást fogok rektifikálni, a mi cikkében hibás vagy hiányos, kérve őt, hogy ezentúl is tartsa meg nemes érdeklődését városunk közegészsége iránt. Mindjárt a bevezetésben azt irja: „városunkban nemcsak szaporodás nincs, sőt elleukezőleg 1—3% a fogyás évente." Én nem ismerem az országos statisztikai hivatal legújabb térképeit, de abban ez bizonyosan nincsen benue; mert ha ez igaz volna, akkor Pápa városa 30 év óta kis faluvá törpült volna. Abban bizonyosan az van, hogy Pápán az évi apadás 1-3 I per mille és nem percent. Az egész országban J minden tíz évben vau népszámlálás; az utolsó J 1890-ben volt; ez csakugyan majdnem 3 percent apadást mutatott 1880 hoz képest, tehát évení kéut 2 és fél per millét. 7 év óta a város lakossága szaporodott, részint nagyobb bevándorlás által, részint pedig a halálozás kisebbedé8e által. Csak az 1896-iki év mutatott ismét visszaesést a régi nagy halálozási arányba, mit a tartós vörheny-kanyaró és tífusz-járvány okozott. Azt sem állítja cikkező ur helyesen, hogy eddig nem pillantottak a baj mélységébe; hogy nem lett megvizsgálva tudományosan a nagy halálozás forrása és nem lettek a baj szülő okai felderítve. Éu már a hetvenes évek elején tartottam a volt „Bal-kör"-ben ezen thémáról felolvasást és ezen lapokban már 4—5-ször írtam hosszabb cikksorozatot városunk rossz egészségének okairól, valamint arról, hogyan kellene és lehetne ezen segíteni. Az 1885-iki országos kiállításra megírtam városunk nagy halálozásának okait, illusztrálva számos statisztikai táblázattal, mely munkáért kaptam is kitüntetést. Ugyanezen ügyről irtam elég részletesen Pápa város monográfiájában, mely valószínűleg még: ez évben meg fog jelenni. Ugy látszik, hogy tisztelt tanár urnák csak azon 2 évben történtekről van tudomása, mióta Pápán van. de hogy ez ügyben mi történt 1895-ig, azt nem kutatta. Nemcsak Pápa fekszik a mérsékelt égöv alatt, hanem egész Magyarország, sőt a legészakibb részét kivéve, egész Europa; ezért városunknak e tekintetben semmi különös jellege nincs. De nem akarok a cikk földrajzi és fizikai részére reflektálni, mert ez igen hosszura nyújtaná saját cikkemet, a miért a száudékolt megjegyzéseimet mellőzöm. Hogy az éghajlat és időjárásnak nagy befolyása van az egészségre, az tagadhatlan. De ezeknek sok ártalmasságát elkerüljük alkalmazkodás által. Ezen alkalmazkodásnak és megszokásnak igeu nagy szerepe van az egyes ember életében. A legöldöklőbb betegségek, a tüdőgümőkór, vörheny, difteritisz, kanyaró, hökhurut, tífusz az év minden hónapjában — tekintet nélkül az időjárásra — uralkodhatnak és szedik áldozataikat, mert ezek is minden éghajlathoz és időjáráshoz alkalmazkodnak. Azon állítása sem helyes, hogy a város talajának minősége iránt még eddig senkisem volt tisztában, valamint nem helyes azon állítása sem, hogy a város területén artézi kutat fúrni nem lehet. Pápa város és az egész Bakony geológiai viszonyait már az ötvenes években után. Csak az a biztos tudat — hogy szive választottja i^ ott lesz — töltötte el öröm és reménynyel. Mo.-t már ő is azon volt, hogy ma mondassék ki a döntő' >zó — de a hogy ő gondolta. Tarthatatlan volt az állapot. Jól tudta, hogy szülői nem gazdájuk és csak nagy áldozatokkal tarthatják fenn a nimbu.-t. Ha csakugyan igaz lenne Feri esete és ő, őt nőül véve, rendezhetni vélte anyagi viszonyait ? ! Szörnyű csalódás. . . . Végre elkészültek és Mariska k'mézése után x?nki sem hitte volna, mily komoly és szomorú gondolatok foglalkoztatják. Balogh hadnagy már ott volt a bálteremben és a többi íiatal emberrel teljesítette rendezői kötelességét a fiatal csinos és kevésbbé Íiatal és csinos hölgyeket fogadva. Már türelmetlenkedni kezdett, mig végre megjelent az államügyészné a leányával. Dacára annak, hogy Mariska tudta, hogy evvel nom követi anyja intentióit, elfogadta Balogh karját és az átnyújtott ibolyacsokrot. De alighogy megköszönhette volna e figyelmes.séget, már anyja szólt : Köszönöm hadnagy ur, ön igen szeretetreméltó I A nagymama kedvenc virága, majd odaadjuk neki, ha hazamegyünk, addig majd én gondját viselem. Adjad csak ide Mariska, jobb helyen van nálam. A hadnagy ur majd nem veszi rossz néven . . . A zenekar éppen rákezdett egy fess keringöre és avval vége szakadt a kellemetlen epizódnak. A fiatal pár egyszer körültáncolta a termel, egy kis sétát tett a nagy embertömeg közt, mig azután sikerült nekik egy mellékhelyiséget elérni, hol néhány percig zavartalanul beszélhettek. — Nem fél a zivatartól, a mit majd előidéz e szökése én velem. — Nem félek semmitől, ha tudom, hogy helyesen cselekszem. Tudta, hogy most bekövetkezhetik a katasztrófa de majd tisztázza a helyzetet — tehát legyen. — - Tegnap este kétszer akartam önnek valamit mondani. Először hiányzott a bátorságom, másodízben megzavartak . . . — Miután most sínes sok veszteni való időnk, kérem, mondja meg . . . — ... hiszen ön már régen tudja, hogy szeretem Mariska és . . . — - És? . . . — Kernelem, hogy viszontszeret! — Reméli és mégis . . . — ... és mégis hallgattam máig ? ! Igen. Oly mindenfélét kellett rendeznem, nagy elhatározásaim voltak. — Benyújtotta nyugdíjaztatási kérvényét'/... — Honnan tudja '! — • Nos, ön elég érdekes személyiség, sokat beszélnek önről. Tehát mégis igaz '! . . . — Kérdésének hangja nem valami biztató, Ugy látszik, jogosult volt félelmem . . . — Milyen félelme? Hogy ön is, mint a legtöbb nő, csak az egyenruhámba volt szerelmes és nem a férfiba, ak hordja, s ha leveti, elveszti minden értékét. — Ugyan — hát auuál becsesebb lenne előttem és csak sajnálnám lelki kínjait az elhatározásnál. — Igen Mariskám, már hónapok óta vannak lelki küzdelmeim, hogy öreg jó nagybátyám kívánságát teljesítve — kilépjek — vagy az ön kedvéért benn maradjak-e a hadseregben? Mariska elszomorodott, — milyen nehezére esett mindent megvallania, még most is és egy sohasem említett nagy bácsit is szerepeltet . . . — Elképzelhet magának egy életet egy civílista oldalán, távol a nagyvárostól ? — Hogyne, sőt — ha szeretem . . . — Es ha szülei nem egyeznének bele ? — Ha belátnám, hogy szüleimnek igazuk van, vérző szívvel lemondanék ; de az nem zárja ki azt, hogy hű ne maradjak ahhoz, akiért egyedül élnem érdemes . . . Mariska szemei könnyekkel teltek meg. Balogh örömsugárzó arccal kérdezte : — Mit jelent ez, Mariska ? — Azt, hogy fai ép oly szegény vagyok, mint maga — óh én mindent tudok — nem kell semmit sem titkolnia előttem, — mama mindent tud '. •— Tehát sikerült, — mama mindent tud ! nevetett Balogh. Azt is, hogy a lovaimat, kocsimat . . . •— Igeu és most a bútorzat kerül sorra, a lakás fel van már mondva . . .