Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-01-03

1897. január 3. PAPAI LAPOK. 3. nagyérdemű hatóságunknak, mind a város nemes közönségének erőt s kitartást e feladat teljesítésére. r. 1. A „Jókai-kör" irodalmi- ós mtivészestólye. — 1896. deoeniber ST. — Boldogult ifjúkoromban, mikor a székesfőváros szépségeit csak a néhai „Fehér-ló" mellett felállított panorámákból ismertem és annak pezsgve nyüzsgő életéről csak a lapok szórakozást hirdető hasábjairól nyertem a benyomást, nem képzeltem egyebet, csak azt, hogy „ha a föld Isten kalapja és hazám bokréta rajta", — no akkor Budapest ebben a bokrétában egy olyan virág, mely gyöngyözve habzó pohárral kelyhében, mulatós jó kedvvel kelhetett csak ki a természet melegágyából. Vagyis, hogy Budapest egy örök mulató város. És ezt a benyomást megerősítette bennem egyes, a fővárosból jövő víg legények társasága is. Bs nagyot bámultam, mikor a személyes tapasztalatok utján arra a meggyőződésre jutottam, hogy nini, hiszen az „uem mind arany ám, ami fénylik", s az emberek csak ugy imádkoznak : „add meg a mi mindennapi kenyerünket ma", ép ugy dolgoznak, irigykednek és marakodnak, mint minálunk; s csak abban különbözünk egymástól, hogy mi a fővárosi életet és embereket nagynak képzeljük, ők pedig embereinket és dolgainkat egyaránt kicsinynek. Egyben azonbon megegyezünk és pedig, hogy mindezt mindannyian csak a távolból tesszük; mert mihelyt egymás közelébe s a helyzet megismerésére jutuuk, azt tapasztaljuk, hogy közelben nem miuden olyan nagy és uem is olyan kicsiny, mi a távolból annak látszik. És csak természetesnek találom, ha a fővárosi nagy és kis ember egyaránt, helylyel-közzel a vidék üde csendjébe kívánkozik a zsibongó nagyvárosi élet vásári zajából és sarokba téve mesterségének prózai szerszámait, eljö hozzánk pihenni, üdülni. Prózai szerszám . . . ? Prózai szerszám hát a — toll is .. .? Amennyiben az eszméuyiség szolgálatában áu _ soha; de mihelyt azt a reális érdek forgatja — mindig. Prózai szerszám hát a lant is... ? Amennyiben ideálért peng — soha; de mihelyt kenyeret keres — mindig. Prózai szerszám hát az eszme is ... ? Amennyiben mint isteni szikra gyújt, vígasztal, lelkesít, szeret — soha; de mihelyt e korlátokon túl csap és emberi fogalom szerinti dologi alakot ölt — mindig. Hisz maga az ideál is csak addig ideál míg lelki szemeink előtt lebeg; mihelyt testi érzékeink, hatalmába kerül, elveszíti eszményi jellegét és közönségessé, prózaivá törpül. * Egy igen kedves, vidám csapat időzött karácsony szent ünnepén városunk falai között. Fővárosi emberek voltak, mind abból a gárdából, mely a fiatal iró- és miivész világ színét-javát képezi. A toll-, a laut-, az eszmének,az Idealismus magasztos szolgálatában álió kitűnő harcosai. Eljöttek a hangos fővárosból a csendes vidéki városba egy kis falusi vendégszeretetre, eljöttek hozzánk pihenni, üdülni. Szívesen láttuk és örömmel üdvözültük őket. Ok velünk ünnepelték az ünnepet, mi az ünneppel ünnepeltük — őket is. Fmijvesmj Bierenc vendégei vollak mindannyian, de a kedves házigazdának volt rá gondja, hogy mi is gyönyörködhessünk bennük, s a Jókai-kür javára irodalmi és művész estélyt rendezett a mult vasárnap este a színházban. Nem vagyunk ugyan nagyváros, de azzal minden szerénytelenség nélkül eldicsekedhetünk, hogy olyan irodalmi és művészi intelligenciával bíró közönsége nem sok vidéki városnak van, mint Pápának és legény legyen a talpáu, aki valóban műértő kritikája előtt helyét megállani képes. Kisvárosi emberek vagyunk ugyan, de nem fogadjuk el még a szellemi ajándék-szivart sem anélkül, hogy a végét meg ne ropogtassuk, mert a szellemi téren ami művelt közönségünknek minden tagja egy-egy született gourmand. A város előkelő, művelt közöusége színültig megtölté a színház minden zugát és élénk jelét adta lelkesedésének minden egyes'szereplő megjelenése és távozása alkalmával. Kis József derék zongoramesterünk Faust keringőjének művészi előadásával, úgyszintén a melodráma kíséretével remekelt. Kóbor Tamás jeles tollú írónk „Az első lopás" cimü elbeszélését olvasta fel. E művét ugyan csak azok nem ismerték, kik az 1897. ele azért nagy részben mégis csak a jó ivóvíz hiányán sarkallik a dolog. Azért is tehát, ugy véljük, hogy a város legvitálisabb érdekére hívjuk föl a közfigyelmet, midőn az uj év első napján a vízvezeték ügyének megoldását sürgetjük s ez által azt olyannak tartjuk, mint a mely az 1897. év legfontosabb . alkotását fogja képezni a nagyérdemű városi hatóságunk működésének. Hisz lehetne ugyan még a csatornázást, a bűz ós piszoktanyának, a Cincának megszüntetését stb. sürgetnünk, de nem tefzszük, mert nem remélhetjük, hogy annyi feladatot egyszerre végrehajtani birna különben is szegény s jól megadóztatott városunk. Csak legyen meg először a legsürgősebb s legfontosabb dolog, a vízvezeték, majd jön utána a többi. Először csak azt érjük el, hogy ne meneküljön el az ivóvíztől való félelem miatt senki sem falaink közül: akkor majd önkényt támad föl bennünk áldozatkészség a csatornázás iránt is. Ha látjuk a különbséget a régi rossz és az uj jó között, szívesen adjuk filléreinket a még jobbra. A városi hatóság nem. tehetne valóban emlékezetre méltóbb s Pápára üdvösebb dolgot ez uj esztendőben, mint azt, hogy ha erélyesen kezébe venné a vízvezeték ügyét s mielébb megvalósítaná. A kezdeményező lépést ugyan a kívülünk álló, vármegyénk nagyérdemű tiszti főorvosának indítványára s a város érdekét anynyira szivén viselő szeretett uj képviselőnk fölszólalására már megtette, de azért annak létesítése csak mirajtunk s csak városi hatóságunk ide irányuló buzgalmától függ. E kezdeményezés bátorítás arra, hogy e törekvésünkben mások támogatására is számithatunk, s egyszersmind ösztönző közönségünkre is, hogy a legéletbevágóbb kérdést minél előbb iparkodjék sikerrel megoldani. Adjon az Ég ez uj esztendőben mind honatya kétségtelenül L u p p a Péter, a ki, a raig az idénye tart, tudvalevőleg elborítja rózsákkal a képviselőházat — csak Fény vessy Ferenc tart ki In'íségesen- a fehér szegfűje mellett, — a legreálisabb képviselő pedig bizouyosan L u kacs László pénzügyminiszter. Hogy ki a legszebb eraber a parlamentben, azt nem merném megmondani, mert elvégre az ember nem teszi szívesen próbára a jóizlését, de az nem szenved kétséget, hogy semmiesetre se Pichl er Győző, annál kevésbbé Kálmán Károly plébános ur. Visszatérvén az általánosságokhoz, a legrövidebb beszédeket a kormánypárton, a leghosszabbakat a nemzeti párton, a legharagosabbakat a Kossuth párton, a legkenetesebbeket a néppárton mondják. Itt emlegetik legtöbbször a polgári házasságot is, holott nekik van a legkevesebb közük minden néven nevezendő háiassághoz, levén a legnagyobb részük pap. A jó Isten tudja, miért fáj a tisztelendő uraknak a mások feleségének a feje. Hanem a legérdekesebb szónokai a t. Háznak mégis a — szüzszónokok. Nein olyan ártatlanok, mint a milyeneknek az elnevezésük után valaki gondolhatná őket. Az igaz, hogy nincs is közöttük egyetlenegy — tizenhat esztendős sem. Sőt akárhány van olyan, a ki — • háromszor is bukott, mig odáig juthatott, hogy szüzszónok lehetett belőle. A szüíszónok néha szőke, néha barna, gyakran kopas«, de mindig drukkol és karrierét akar csinálni. Elmaradhatatlan kellékei egy jólszabott FerencI József kabát, fekete csikós szürke nadrág, fekete nyakkendő, egy csomó papiros, a miben tudvalevőleg eszmék vannak elrejtve, jelentékeny lámpaláz és sok, nagyon sok kéz, a melyekkel a szegény szüzszónok semmit se tud csinálni. Az egyik még csak helyet talál a fekete csikós, szürke nadrág balzsebében, hanem a másik, az már igazán nem tudja, mit csináljon. Egyszer lomhán csüng alá, mintha béna volna a nyomorult, máskor meg olyan hadouázást visz véghez, hogy a szomszédos honatyák riadtan menekülnek fedett, távolabbi vidékre. Es a hang, istenem, a hang. Erről a hangról maga ar, édes mamája se ÍBinerne rá honatya fiára, ßemeg, hápog, elfullad, olykor szinte sírásba hajlik; másszor meg sajátságos nyekkenéseketlövel szét. Maga a szegény szüzszónok is megdöbbenve hallja a saját hangját, száz' szor is megkérdezi magát odabenn: én urain teremtőm, I ugyan ki beszél énbelőlem ily förtelm esen idegenhangon, Immár letörött szüzszónokok legendákat tudnak beszélni arról, micsoda perceket éltek át azalatt, a mig először mentették meg élőszóval a hazát. Hogy összefolyt előttük az egésa terem a hosszú zöld padok hullámzásba jöttek, a kopasz koponyák kajáDul vigyorogtak rájuk, köröskörül mintha zivatar zúgna és maga a szegény szüzszónok is elkezd egyszerre j forogni, keringeni őrülten, a kezeivel ijedten hadonázik a levegőben, hanem azután egyszer mégis csak vége lett a rettenetes jelenetnek, a szüzboszéd szerencsésen elmúlt és a rokonelvü tábor siet meleg kézszorítással gratulálni az uj szónoknak, a ki ebben a percbea már beavatta magát — a beszélő honatyák seregébe. Helyeselni legjobban Komjáthy Béla tud a parlamentben. Olyan zajos helyesléseket vág ki, hogy maga a szónok is megijed tőle. Hanem azért kétségtelenül jul esik neki, mert bizonyosan nagyon okos dolgot mondhatott, hogy ez a gömbölyű bácsi olyan kellemetesen örül neki. A leghűségesebb hallgató természetesen Szilágyi Dezső, az elnök; a legszenvedélyesebb közbeszónok Gajáry Gréza, a váci képviselő, a leg vérszomjasabb kéj) viselő' kétségtelen ül Eötvös Károly, a ki a múltkoriban kijelentette magáról, hogy Ő— oroszlán. Egy civilizált oroszlán, a ki az Abbáziában tanyázik és embervér helyett — pikkolót iszik. Az igaz, hogy sok pikkolót, A legbuzgóbb idéző Molnár János apát, a ki minden halottat felidéz. Az bizonyos, hogy Őt sohasem fogják idézni. A legérzékenyebb sxivü honatya megint csak Pichler Győző, a kinek mng van az a furcsa tulajdonsága, hogy mihelyt beszél, mindjárt lelkesedik és mihelyt lelkesedik, mindjárt sir. A legtürelmesébb képviselő S i m a Ferenc, a ki még saját magát is képes végighallgatni, a lűgéberebb pedig Ságh.y Gyula, a ki a saját beszédei alatt sem alszik el. Ilyenkor egészen egyedül virraszt a haza felett. A legszórakozottabb honatya Pongrátz Anzelm báró, a ki még a mandátumát is majd elfelejtette bemutatni. A legszebb szakála még mindig Batthyány Tivadar grófnak, van ámbátor erősen konkurrál vele az érdekes, germán arcú B e r c h t o l d