Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-01-17

A jövő közgyűlés tárgyairól. Ugy tudjuk, hogy legközelebb, még e hó folyamán városi képviselőtestületi gyű­lésünk lesz, és sok érdekes tárgy és indítvány leend a napirenden, melyek közül egyről­másról helyén valónak látjuk lapunkban előre is irni. A tárgysorozat egyik pontja lesz a községi közdűlő utak megállapítása és mivel községi utakról vau szó, eszünkbe jut, hogy Pápa városa a saját községi útjaira nagyon kevés figyelmet és gondot fordít; a szántó­földek közötti dűlőutakat az egyes birtoko­sok clszántják, nem gondozzák, és ma már oly keskenyek, hogy alig lehet rajtuk járni. A községi közlekedési utak pedig, melyek az országutvonalokból kiágazólag egyes szom­szédos községekbe, vagy egyúttal szőlőhe­gyeinkbe is vezetnek, teljesen, járhatlanok, meri a városi hatóság azokat nem gondozza. Ideje volna már ezen utakat jókarba hozni, mert a rossz utakkal csak városunk forgalmának és piacának ártunk. Fontos tárgyát fogja képezni a köz­gyiuesncK a városi szervezeti, szabályzat módosítása, illetve az alszámvovői állás rend­szeresítése és a tisztviselők fizetésein ok ren­dezése és felemelése. Csodálatos, hogy legtöbb városi kép­viselő elismeri, miszerint al számvevői állásra szükség van, azt is elismerik, hogy tiszt­viselőink fizetése javítást és rendezést igényel, hanem azért váltig vitatják, hogy nincs szűkség a szervezeti szabályzat módosítására. Kérjük az illetőket, ne legyenek sanda, mé­szárosok, ne üssék a. szabályzat módosítását csak azért, hogy azzal megakadályozzák, ha nem is az alszámvevői állás rendszeresítését, de a tisztviselők fizetése felemelését és rendezését­Hiszen az egész szervezeti szabályzat módosítás' lényegében a szükséges változta­tásokat akarja csak és az a különös, hogy a reformtól nem csak azok félnek, a kik­nek veleszületett természetük a mindenben való akadékoskodás, a senkivel ós semmivel nem törődés, de azok is ellene küzdenek, a kik pedig a mellüket szokták verni, hogy ők a város jól felfogott érdekeit,, haladását és felvirágzását szivükön viselik, Ugyan, kérdjük, hogy képzelik ezen célokat, ha a város közigazgatása és kor­mányzása nem leend minél hivatottabb, ennél fogva a kor igényeinek megfelelő javadalmazást is érdemlő tisztviselők, külö­nösen pedig a kellő képzettség és hivatott­sággal biró polgármester kezében. Tudnivaló dolog, hogy érdemekben gazdag, ez időszerinti polgármesterünk nyu­galomba kivan vonulni, — bár igen saj­nálnok távozását. — Ha tehát jó eleve számot nem vetünk magunkkal s ha a tiszt­viselői javadalmazások maradnak az eddigiek, vak, a ki nem látja be, hogy az uj polgár­mester-jelölt kérdésében zavaros helyzetbe jutunk s csak azon kevéssé hivatott egyének malmára hajtjuk a vizet, a kik bármely csekély fizetésért is örömest lennének pol­gármesterek csak azért, hogy pár év múlva azután a végre is elkérülhetlen fizetéseme­lést az emberi kor legvégső határáig élvez­zék, ha nem is lenne bennük köszönet. Nyíltan kimondjuk, a mi elvünk az, hogy tisztviselőink jól javadalmaztassanak, ellenszolgáltatásul pedig legyen meg bennük a kellő hivatottság, hogy működésük váro­su nk fel virágoztatását eredményezhesse. Azt is halljuk, hogy az állami tanító­képezde elhelyezésének kérdése ismét fel­színre kerül azon aggódás folytán, hogy, messze van a város belforgalmától a föld­mivesiskola átellenében levő képezdei telek. Lapunk ezen ügyben cgyizben már nyilatkozott annak idején azonnal, mikor tunk, nekünk nehéz a dologban újonnan határozni, de azt elismertük és hangoztat­tuk, hogy ha a magas kormány álláspontja változnék, és az akkor kért telek helyett ujabba,n más telket kérnek, sőt egy uj telket a kormány előre ki is szemelne, azon esetre városunk a megvett kópezdei telek helyett az ujabban kijelölendőt vehetné meg esetleg. Azt is elismerjük, hogy a magas kor­mány figyelmét városunk vezéregyénei fel­hívhatják arra információ utján, vájjon nem volna-e szükséges ugy a képezde jövő sorsa, valamint városunk érdekében a változtatás, de attól óva intjük a képviselőtestületet, hogy kezdeményezőleg hivatalosan tárgyalja a kópezdének más telekre helyezése kérdé­sét, mert végre is városunk örökös huza­vonája és habozása megboszulhatja magát s majd utóbb kérdésessé válik az is, a mi ma már elhatározott dolog. Kíváncsiak vagyunk, hogy városnak siralmas és szomorú közegészségi viszonyai, melyek már a kormány figyelmét is ma­gukra vonták, előfordulnak-e a városi köz­gyűlésen. Nem holmi rekriminációk han­goztatásával, hanem közegészségügyünk leg­sürgősebb orvoslási módja: a vízvezeték, csatornázás és egy közkórháznak, ha nem is egyszerre, de fokozatosan, a jelzett sor­rendben létesítését célzó intézkedéssel? Közegészségügyi vizsgálat Pápán. . Dr. Buzinkat/ Gyula, egészségügyi fel­ügyelő a közeimait napokban városiunkban járt, hogy közegészségi viszonyainkat és az egész­ségügyi szolgálat berendezését tanulmányozza, s a tapasztalaudókhoz képest felterjeszsze véle­ményes jelentését abelügyminiszterhez. A minisz­teri kiküldött váratlan megjelenését itt némi meglepetéssel fogadták s sokan sokféleképen magyarázgatták a kiküldetés célját, köztük leg­, többen — félre magyarázgatták. Mint sokszor ezelőtt télévvel a varos megvette a képez- az é , etbMf ez alkalommal is csek ély ok nagy dei telket. Hogy ha már egyszer határoz- hatást keltett. gyerek, aztán meg az ötven esztendő sem előnyös vőlegényi tulajdon, így hát a feleség-jelöltekben sem volt Kánya uramnak dús választéka. T)c a különös borai égett, forrott keblében, mint a Vezúv belseje, — s hogy kitöljön, csak a legalkalmasabb időre várt. Asszonyt keresett és — talált is. .Élt és talán még most is él Kappanhegy nagy­községben Boros Demeter asztalosmester, a ki ne­vében hordta — mint Kain a homlokán — egyéni jellegét, .Boros volt az istenadta duplán s ennek a következménye ai volt, hogy a felesége nem valami szörnyen rajongott érte. Pedig ez az asszony nem is volt ám csúnya, idős se volt annyira, hogy éppen leánya no lehetett volna az urának — és hasonla­tosképen Kánya Menyhért uramnak, a ki mellesleg mondva, „komámuram"-ja volt az asztalosoknak, bár a komasággal a kercsztapaság nem járt együtt ezút­tal. Mert hát Kánya és Boros uraimóknak kölcsönös keresztje (mondjuk: fia) a borocska volt. Egy hideg farsangi estén a két koma többed­magával a „Pipacs"-hoz címzett korcsmában kvater­kázgatott. Kánya uram pohara mellett vagy hat szál gyújtó heverészett össze-vissza, a mi annyit jelentett, hogy Kánya uram össze-vissza már hatszor három decit kebelezett be nyugdijpusztitójába, a honnan persze a lélek (értsd: spiritas») coontbányaforma felébe szállott egy kicsit. A többiek nem rakták ki poharaik mellé a legelemibb számológépet (értsd gyújtókat), hanem annyit 1 és addig ittak, a mennyit és a meddig lehetett. Ergo tisztességesen berúgtak valamennyien; Kánya nram csak félig-meddig, mert az akkori éjjelre nagy tervének végrehajtását tűzte ki. Ne mondja a tisztelt olvasó, hogy az esemény fűzésében nem haladok eléggé dramatice, hát meg­mondom minden teketória nélkül: Kánya Menyhért pontban éjfélkor fogta a kalapját, hogy egy kicsit megnézze ottkinn a csillagos eget, — és vissza sem jött hosszabb ideig. Megszökött. — Soká jön a komám, — mondta egysier a Boros koma, — nem bírja a bort a fráter, azért csapták el a nótáriusságból is. Kánya uram messze járt már ezalatt. Bicegő lábai ugy kiegyenesedtek ezen az éjjelen, mintha talán — katona is lett volna Ő kelme valaha. Most az Yolt: Ámor katonája. Elárulom: szive taplóvá változott és meggyulladt a Boros koma fele­ségének két ízemétől. Hogyan, hogyse, Kánya uram gondja. A Boros koma lakásán zörget valaki. — Ki az, talán Boros ur ? — kérd6 egy hang belülről, elég nyomatékkal ejtve ki a „Boros ur" siavakat, hogy szinte a zörgető is megijedt egy kicsit. — Ez a felesége lesz, csak az meri igy kér­dezni az urát éjféltájban, — gondolta magában Kánya Menyhért, mert ő volt az, a ki zörgetett, — Eláru­lom magam, nehogy a seprűvel tévedésből még engem megpucoljon. Kánya uram beeresztődött s bement a sötétbe, de a konyha közepéu megállott, hogy valaminek neki ne botorkáljon. — Majd gyújtok világot, — monda az előbbi, hang, a mely — női hang volt. — Sohase vesződjék vele, lelkem aranyom, ugy is sietek, hogy a komám itt ne találjon. — Hiszen már látta itt többször is. — Mindegy, most az egyszer nem szeretném, ha itt találna . . . édes aranyosom . . . Rááll-c arra, a mit most mondandó vagyok, mindkettőnkre nagyon jó és fontos? Kérdé ellágyult hangon Kánya Menyhért, — ? — Szereti az urát ? — és Kánya uram a nél­kül, hogy siettében a feleletet bevárta volna, foly­tatá : Ugy-e, hogy nem! Hisz' tudtam én ezt; mert annyi, mintha egy nagy nulla volna, — de még több, mert lump, részeges ő kelme; most is ott dőzsöl a, korcsmában. — Ó, az akasztófára valói — szólt a válasz.. — Tudja mit, szentem ? Álljon a szavamra, álljon maga is boszüt. Hagyja el azt a részeges lumpot és jöjjön hozzám. Még holnap . . . Nos ? . . — De mit szól a világ? — kérdé szerényen az előbbi hang a sötétben, mert a gyújtót még eddig sem sikerült megtalálni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom