Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896
1896-08-30
Pápa város hatóságának és több papai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969., hova a lapnak szánt közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedcse Főtér. Laptulajdonos: clr*. Fenyvessy Ferenc Felelős szerkesztő: Körmendy Béla. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, hol ís a hirdetések a legju lányosabban felvétetnek. 1 lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. A FELEBARÁTI SZERETET. Ünnepi beszéd. Elmondotta a pápai izr. iparosok gyámolitó egyletének 1896. ang. 23-án az ev reí. főiskola nagytermében tartott millennáris díszközgyűlésen Dr. FENYVESSY FERENC orsz. képY. az egylet disztagja. >A ki másnak szenvedéseit részvétlenséggel nehezíti, az nem érdemel, nem nyer szeretet másoktól, mert a szeretet csak a szeretésnek lehet jutalma.» DEÁK FERENC. Mélyen tisztelt Díszközgyűlés! Tisztelt ünneplő közönség! Teljes készséggel és örömmel hajoltam meg azon megtisztelő és szives felhívás előtt, mely engem e perczben erre e helyre hívott meg, hogy a mennyire igénytelen tehetségem engedi, illusztrálni és méltányolni próbáljam egy derék, egy humánus jótékony egyletnek mai szép ünnepét és ez ünnep kapcsán ez egylet nemes céljának, emberbaráti szép hivatásának jelentőségét és honierejét. Egy becsülettel, a kötelességtudás elismerésre méltó példájával megfutott 27 éves pálya dacára, sem hízelgőén dicsérő, sem émelygősen magasztaló szavak nem kélnek ajkimról. Még csak a szokásos, az obligat hálát sem emlegetem, a melylyel pedig egy város közvéleménye kétségkívül tartozik minden városi jótékony egyesülettel szemben. Nem rebegek hálát tehát senkinek nevében, mert jól tudom, hogy az elmondott, a már elbeszélt hálánál a szív oljan, mint a fészek, a melyből a madár már kiszállott: üres is, hideg is. De különben is egy egylet, mélyen tisztelt Díszközgyűlés, mely önmagában és önmagának bírja rendeltetését; egy egyesület, a melynek fő és vég-célja a jótékonyság, egy ilyen egyesület igenis részvét-társaság és nem részvény-társaság, hogy még a szívnek legnemesebb érzelmeiből is alaptőkét csináljon, mely után vagy a dicséretnek kuponjait, vagy a mondva csinált hálának uzsora kamatait szedje be. A mi ünneplő egyletünk sem szorul seukinek dicséretére és nem igényli senkinek a háláját. Mert minden dicséretnél és minden hálánál szebben szólnak maguk a tények, szebben szól 27 évnek tisztességes története, melyet ép az imént illetékes tollal lerajzolva, illetékes szájból hallottunk. Ez a 27 év, mélyen tisztelt Díszközgyűlés, és ilyen 27 év megszerezte immáron ennek az egyletnek, melynek ünnepét üljük a nemességlevelet. De nem azt a nemes-levelet, a melyet kutyabőrre írnak, hanem azt a nemes-levelet, a melyet az emberi szív legbensőbb rejtekébe vésett bele az örök Isten, s melyet a polgári erények királya a felebaráti szeretet ir alá és állit ki s helyez a megérdemelt magas piadestálra. A polgári erények királya: a felebaráti szeretet. Igen is ennek a királynak volt hűséges katonája 27 egész éven át a pápai izraelita iparosokat gyámolító egylet. És ennek a királynak katonája minden más rokonegylet, a mely a szegénységnek és a betegségnek, az emberiség e két örök nyavalyájának sajgó sebeit hegeszti be és fájdalmas könynyeit szárítja fel. És miként minden katonánál vagy a csákón, vagy a kardbojton rajta van a királynak, a kit szolgál, cime vagy cimere, épügy i' a J ta van a mi ünneplő egyletünk cimere paizsábau az ő hivatása királyának, a felebaráti szetetetnek örök ragyogású jelszava. Ott van az alapszabályaink legelső szakaszában megírva, hogy ez egyletnek célja: „a felebaráti szeretet nemes feladatának önzetlen gyakorlása." * * Mélyen tisztelt Díszközgyűlés ! Tisztelt ünneplő közönség ! Fölkeresni és megtalálni a szegényeket és a betegeket, átkarolni őket és a társadalom résztvevő keblére tenni, hogy ne érezzék annyira saját mostoha sorsuk csapásait és kínjait, — sőt hogy azt érezzék, hogy van e S".1 kapocs, a mely az embert embertársához fűzi, hogy azt érezzék hogy van egy eszme, a mely nem üres frázis és nem rideg földi termés, hanem magának az égnek termése, a melyet mennyei fényével és tüzével ápol és melenget; hogy igen is vau egy eszme, a melyet egy örök szent princípium szült, nevel és fentart, mig az ember ember lesz; egy szent princípium, melyet egy vallás sem foglalhat le kizárólag magának, mert minden igaz vallásnak ezen kell alapulnia, hogy vau egy szent princípium, a mely mindenha az emberiség jóltevője volt, és mindenha az emberiség dicsősége lesz: — ez & felebaráti szeretet. Ez a szeretet, mélyen tisztelt Díszközgyűlés, egymagában többet -ett eddig is és többet tesz ma is és többet fog tehetni ezeulúl is, mint száz törvényhozásnak ezerféle intézkedése. Mert elvégre is a szegénységet és betegséget paragrafusokkal gyógyítani nem lebet. Mint a hogy nem gyógyítja meg ezeket semmiféle nemzetgazdasági uj rendszer, semmiféle közjóléti axióma és semmiféle tetszelgős politikai pártprogrammnak fülbemászó, csillogó szava. Hauem igen ís, ha lehetne a különböző társadalmi osztályokat és a különböző vallásokat egymáshoz közelebb fűzni; ha lehetne, miként egy kitűnő emberbarát mondta, kiküszöbölni a gazdagságból azt, a mi önző és szívtelen, a szegénységből pedig azt, a mi igaztalan és irigy ; ha lehetne a nagyzási inger helyébe léptetni azt a nemes ambíciót, a mely a mások örömében ós boldogságában keresi és találja a maga örömét és a maga boldogságát; ha lehetne megértetni az emberekkel, hogy a vagyoni különbségeknek természetszerű és fő oka az egyéni, erkölcsi és szellemi tehetségnek, a munkásságnak, a kitartásnak minőségében és mennyiségében rejlik; ha lehetne a lelkekbe a méltányosság magasztos érzését, a szivekbe a bizalmat és reményt, az agyakba és szellemekbe a megnyugvást és békét beplántálni és bevarázsolni : — óh, akkor a társadalom nyomorának nagy és nehéz bajaiu nagy és dicső munkát lehetne végezni. De hát első ezredévünk ntolsó alkonyán és az elkezdődő másik ezredév hajnalán abban a korban élünk-e, a mely a különböző társadalmi osztályokat, a különböző vallásokat egymáshoz közelebb hozza, vagy pedig abban a korban, a mely ezeket inkább egymástól, szánt szándékkal, furfanggal, a szenvedélyre való apellálással inkább egymástól eltávolítja ? Vájjon abban a korban élünk-e, hogy az a nemes ambíció lép előtérbe, a mely a mások boldogitásában keresi a maga boldogságát és nem-e abban, a mely egyenesen a mások boldogtalanságára utazik? Vájjon abban a korban élünk-e, a mely megértetni akarja az emberekkel a vagyoni különbségeknek igazi okát, vagy pedig abban a korban, a melyben minden bajt, minden nyomort másokra: az államra, az álladalmi intézményekre, a kormányra, a társadalomra, & szabadelvüségre hárit csak azért, hogy saját céljai szempontjából a lelkekbe a méltánytalanság tudatát, a szivekbe a bizalmatlanságot és csalódás érzetét, az agyakba és a szellemekbe a békétlenséget, az elégületlenséget és a kétségbeesést plántálja be. És mindezt a felebaráti szeretet nagyobb dicsőségére!
