Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-07-05

ságnak Pápán járt titkára tanácsolt, t. i. azzal, hogy Pápa város Tanácsa még pedig igen rövid idő alatt küldöttsége utján személyesen járjon el a keresk. minisztérium közegeinél és pedig elsö sorban is különösen az iránt, hogy a kereskedelmi minisztérium a — nem kétlem — nagy személy és áruforgalmi! vasntunkat u. n. kettős garnitúrával szerelje föl. Azt hiszem, ezen kérelmünk, kivált ba ahhoz az ihászi, acsádi, alsó- és felső görzsönyi, niarcaltői, vági, szt.-anclrási, szanyi, sobori érdekeltségek is csatlakoznak — teljesíttetni fog, annyival is inkább, mivel a vasutat kezelő személyzetben költség szaporítást épen nem okoz, az úgynevezett dologi kiadások pedig bőven megtérülnek a személyforgalom kétségtelen emelkedésével, a mint ez bevált a legtöbb, sokkal kedvezőtlenebb auspiciumok között megindult b. é. vasútnál is. A kettős felszerelés lehetségessé teszi azt is, hogy négyszer induljon Pápáról a vonat és négyszer érkezzék vissza, amely esetben a legkedvezőbb csatlakozást lehet elérni nekünk Sopron-Bécs-Pozsony-Bécscsel, sőt az úgynevezett dunánluli h. é. vasutak és a Csorna és Győr kuzt lekvö községekkel, anélkül, hogy piacunkat veszélyeztetné a rábaközi községeknek a pápai piacról való elmaradása. A kettős felszerelésnek semmi sem állhat más az útjában, mint az, hogy Csornán gépház állítandó fel, melynek költségei az engedményes részv. társ. állal volnának fedezendők. Szerencsére ezen akadály nem legyözhetlen. l'gy tudom ugyanis a Győr S.-E. vasútnál kezeltetik egy Csornán létesítendő gépházi alap, melynek egy része aPozsony-Csorna-Szombathelyi vasuü társ. által fizettetett be és a mely, ha a nn engedményes társaságunk által valamivel szaporiitatnék, az érdekelt három vasút igazgatóságának nem volna uehéz megegyezést létre hozni arra, hogy Csornán gépház állittassék fel, a mire nemcsak a mi, hanem a G-y.-S.-E. és a P.-Cs.-tízombathelyinek is nagy szüksége volna. Hogy a mi vasutunk igazgatósága óhajtja a kettős felszerelést, azt azzal is dokumenmentálta, hogy kiküldött titkára utján úgyszólván szánkba adta a szót, hanem azzal is, hogy az itt járt képviselő ígérete szerint minden, városunk részéről ez irányban megindított mozgalmat az igazgatóság erkölcsileg támogatni fog, sőt útbaigazítást is adand, melylyel a minisztériumnál könnyebben érhetünk célt. Itt az ideje tehát, hogy ne panaszkodjunk, hanem tegyünk is valamit! Ne magunk közt zúgolódjunk, hanem sérelmeinket tárjuk fel ott, a hol azou segíteni is tudnak! Ne hivatkozzunk büszkén áldozatkészségünkre, hanem járjunk el közvetlenül azoknál, a kik kérelmeinket a közügy érdekében elutasítani uem fogják. Szerény nézetem tehát oda kulminál, hogy juk van a gyorsíróknak, közelfekvő volna az a föltevés, hogy a rossz szónokokicai még több gondjuk akad; ez azonban nem igy van, mert az ily szónokok rendszerint előre át szokták adui szépen megfogalmazott beszédüket a gyorsiróknak vagy a hírlap tudósi toknak. Ebből azután nem egyszer kellemetlen kalamitása is támadt némely képviselőnek. Egy képviselővel például megtörtént, hogy a hírlapíróknak előre átadott beszédét, melyet bőven megspékelt az „élénk helyeslés" és „tetszések" feljegyzésével, a másnapi lapok szó szerinti szövegében közölték, holott a beszédet közbejött akadályok miatt meg sem tartotta. Persze, hogy mikor másnap a dolog kiderült, már nem lehetett segíteni a dolgon s az egész ország kacagott rajta. Láthatjuk tehát, hogy elég gondot, vesződséget, sőt boszuságot is okoz a gyorsiróknak a beszédeknek megörökítése ; nem is lehet csodálni, ha oly sokan vaunak a gyorsírók közt idegbetegek. Csak annak lehet sejtelme ama nehézségekről, melyekkel egy parlamenti gyorsírónak meg kell küzdeni, a ki már végig élvezte a háznak egy úgynevezett „viharos ülését." Jobbról, balról egy-egy szónok, néha több is egyidóben akar beszélni. Mindegyik bele is kezel a mondókájába, rendesen azonban nem jut tovább, mint hogy: „Tisztelt Ház!" — A hegyről, a szélső baloldalról a közbeszólások egész áradata süvít a házon keresztül s mindezeket csak nehezen tudja túlharsogni az elnöknek csendet teremteni akaró hatalmas hangja, vagy a mi még nagyobb baj a gyorsírókra: a gyorsírók feje fölött levő ela városi tanács, vagy ha tetszik a képviselő testület küldöttséget menesszen a kereskedelmi miniszterhez, adja elő ott, mint egyedül illetékes helyen jogos panaszait, és abbeli kérelmét, hogy vasutunk u. n. kettős garnitúrával szereltessék fel, s én hiszem — ha kellő időben érkezünk — kérésünk meg fog hallgattatni. Igaza van a cikknek, hogy a MÁV. által tervezett menetrenddel nagy jogtalanság, vagy mondjuk, méltatlanság követtelnék el városunk iránt, de feledi, hogy ezen méltatlanságnak egyedüli okai csak mi vagyunk, mert, mint sok egyéb városi dologban, ugy ezen vasúti ügyben is óhajtunk és áldozunk, de nem vagyunk elég gyakorlatiak, hogy óhajtásunk utókövetkezményét előrelátni tudjuk. A legeklatánsabb példa erre a mi csornai vasutunk, mert a vasút létesítésének kezdetén épen a város vezérféríiai részéről nagy súly helyeztetett arra, hogy a gépház Pápán építtessék fel. Ezenóhajtásátaváros vezér embereinek megígérték a vasút akkori engedményesei,a kiknek jogutódai testet is adtak az akkor oly forrón óhajtott igének. Vajha vezérférfiaink akkor ne tették volna „conditio sine qua non"-ná ezen gépház felállítását és vajha a vásut engedményesei ne lettek volna oly bőkezűek óhajtásaink teljesítésében ! Az által, hogy a gépház Pápán állíttatott fel, lehetetlenné tették a menetrend olyatén megállapítását, hogy a vonat a kora reggeli órákban érkezzék Pápára. Tudvalevő ugyanis, hogy a h. é. vasutaknál az éjjeli közlekedés tiltva van, és mivel a mozdonyt a csak Pápán levő gépházban lehet befűteni, a vonatnak feltétlenül Pápáról kell elindulnia, még pedig a hajnali órákban. Ha már most nagyon korán kezdik is a munkát, mivel az oda és visszamenet a Csornán való és feltétlenül szükséges ora

' tartózkodás mellett közel négy órai időbe kerül, bármily korán indulna is el Pápáról a mozdony, Pápára az csak 9 és 10 óra közt érkezhetik vissza, s igy a gépház felállításának óhajtása keserűen megboszulta magát. No de ne csüggedjünk el 1 A kettős felszerelés mellett Csornán okvetlen felállítandó lesz egy gépház, s igy bajunkon segítve leend. Ha mégis a kettős felszerelést elérnünk nem sikerülne, még nem veszett el minden, mivel ez esetbeu egy, érdekeinket erélylyel képviselő küldöttségnek bizonyosan megieeiul az a sikere, hogy a keresk. minisztérium a menetrendet oly kép módositandja, hogy á Pápáról hajnalban elinduló vonat csak a szanyi állomásig menjen s onnét vissza fordulva érkezzék Pápára V28 — 7s9 közt és ezután járja be az egész utvonalat. nöki. emelvényről hangzó mély hangú csengetyüje. Képzelhető, milyen dolga van ilyenkor a gyorsírónak, kinek jóformán hangjáról kell minden képviselőt ismerni, hogy még a közbeszólásokat is papírra vethesse. Persze ilyen alkalmakkor 4—5 gyorsíró is dolgozik egyszerre, egy külön, a ki a közbeszólásokat jegyzi. A gyorsiroda tagjai még most is kacagnak azon kollegájuk esetén, ki pár héttel ezelőtt, nem tudván kitől ered, egy általa egészen jól hallott közbeszólás, azt a következőleg vetette papírra : „Egy hang a baloldalon a jobboldalra mutálva: Önök azok, a kik ezt tették!" A nagy zűrzavarban tehát a szegény gyorsíró egy hangot mutató ujjal is felruházott. Az utolsó évtizedben az efféle viharos ülések nagyon gyakran fordultak elő, és mégis ' parlamenti gyorsirodánk fennállása óta csak egyetlen egyszer történt meg az, hogy egy képviselő beszéde az óriási zajban egyáltalában nem volt hallható ós igy a gyorsírók kénytelenek voltak ceruzájukat letenni és a másnapi lapok ezt a beszédet természetesen nem közölhették. Mekszl Hugó volt ez a képviselő, kivel ez megtörtént, és könnyen megérthetik ennek okát azok, a kik tudják, hogy Melczl Hugó hangja oly gyönge, hogy egy-két méternyire már alig hallható. A legzseniálisabb munka, mit valaha gyorsiró végzett, azt hiszem, Racló Antalnak az ismert poétának, és egyik kiváló gyorsírónknak bravonrja volt. Ugyanis néhány évvel ezelőtt, midőn a nálunk vendégszereplő világhírű színész, Rossi tiszteletére Budapesten bankettet adtak, a Rossi által ez alkalommal olasz nyelven mondott bosszú pohárkoszönI tőt, Radó Antal egyenesen magyar nyelvre stenoEzt már meg fogják tenni érdekünkben, mert ehhez móg a dologi kiadások szaporítása sem szükséges, nekünk pedig ehhez majdnem életérdekünk fűződik. Most még csak néhány megjegyzést a cikk egyéb sérelmeihez Nem kell különös jogismeret, csak egy kevés jogérzet ahhoz, hogy a másik fél meghallgatása nélkül elitélő véleményt senki és semmifelől magunknak ne alkossunk. A cikk tényként sorolja fel azt, hogy a munkások ós fuvarosok legtöbbje még keserves perlekedés utján sem juthatott megszolgált munkabéréhez. De vájjon vett-e magának annyi fáradságot, hogy erről meggyőződjék? Nos hát, szerencsém van a vállalat peres ügyeit ismerni, és határozottan állithatom, hogy a vállalat ellen folytak ugyan és folynak is még perek, de senki sem tud nekem még csak egy nem jogerős ítéletet sem mutatni, melyben az építési vállalat elmarasztalva lett. Most pedig distingváljunk! Az építési vállalatnak voltak oly alvállalkozói, kikkel valamely részmunkálat teljesítése iránt szerződött. Ezen alvállalkozók azután több pápai iparossal, kereskedővel és fuvarossal léptek szerződéses viszonyba, a melyből folyólag megeugedeni, hogy van némi követelésük, de ezek sem jogilag, sem erköcsileg nem kötelezik az építési vállalatot, mivel az alvállalkozók nem alkalmazottjai az építési vállalatnak és ha ennek dacára néhány pápai kereskedő iparos vagy fuvaros ezen alvállalkozókkal megszerződött, bizouyára az alvállalkozó hitel-képességében bízva tette ezt, és ha csalatkozott, ezért ne keresse a bűnbakot az építkezési vállalatban, melynek mégis csak első sorban arra kell vigyázni, hogy a vele szerződéses viszonyban levő alvállalkozó őt meg ne károsítsa. Egyébként megnyugtatására cikk irnuak közölhetem még. hogy az építkezéssel összefüggésben levő ügvletekből folyólag csakis 25 frt értékű perben marasztaltatok el egy ;;lvállalkozó, a ki fizetési kötelezettségének mindenben eleget is tett, s ha egyéb bírói Ítéletek hozattak is alvállalko ók ellen, azok a vasút építéssel semmi összefüggésben niucseuek. A kisajátítási eljárásról felhozottakra tartozom a közérdeknek annak kijelentésével hogy a kisajátítási eljárás igenis folyamatban vau, sőt az egyezségitárgyalások az egész vonalon majdnem kivélelnélkül befejezvék; a tulajdon kép eni jogi teendők pedig vagyis végleges szerződések kiállítása, bekeblezés, letétbehelyezés természetesen csak akkor teljesíthető, ha a kormány utasítása folytán, a közigazgatási bizottság küldöttsége a terveket hitelesítette. Remélem, hogy rövid idő alatt be fog következni ez is, de hogy eddig nem történt, azért grafálta. Osak jó gyorsírónak lehet fogalma arról, hogy minő ügyes kéz, minő ismerete az olasz nyelvnek és mennyi zsenialitás kellett e munkához. Nem csekély mértékben van megkönnyítve a munkájuk a gyorsiróknak némely amerikai lapszerkesztőségben, ahol a szedők közt gyorsírászati tanfolyamokat tartanak s igy a közönséges irásba való áttételnek fárasztó munkáját és idejét megtakarítják. Érdekes képet tárnak elénk a budapesti gyorsírói versenyek, melyeket a képviselőház tárgyaló termében szoktak tartani. A képviselők helyeit ilyenkor a, verseiryző gyorsírók foglalják el; ifjak és öregek, fővárosiak és vidékiek. Az ország minden vidékéből összesereglett arany-éhes pályázók ilyenkor megszokták toldani egyik ismert közmondásunkat, s azt vallják, hogy beszélni ezüst, hallgatni arany, gyorsírni pedig — 5 arany. Nem ózoktak hiányozni a versenyekről a szépnem képviselői sem. A képviselőház karzata ilyenkor ugy megtelik hölgyekkel, mintha csak Apponyi valami nagy beszédét várnák. A versenyzők közt szintén elég szép számmal vannak a hölgyek, kik majdnem minden versenyen elhalásznak egy dijat a férfiak elől. íme itt megmutatták a nők, hogy nemcsak a befőzéshez értenek, de lefőzni is tudják a férfiakat. A gyorsírás terén tehát nálunk a nők előbb eljutottak az egyenjogúsításhoz, mint egyebütt s a fővárosban számos intézetnél, sőt még ügyvédi irodákban is már gyorsíróitok, mint bájos ügyvédbojtárok vannak alkalmazva. Az pedig köztudomású dolog, hogy Budapesten már két női gyorsíró egylet fejt'ki élénk