Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896
1896-05-03
XXIlf. évfolyam. ÍH. szám. Pápáig 1S96. május 3. ÍPi^ P^^ I L P CÍ m Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa,-vidéki egyesületnek megválasztott közlöny re, Megjelenik minden vasárnap, Szerkesztőség i Jókai Mór utca 909., hova a lapnak szánt közlemények küldendŐK. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereukedése, Ffllfir. Laptulajdonos : dr*. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő; Körmendy Bóla. Előfizetések és hirdetési dijak ... " a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hir- /^ " detéspk a legjulanyosabbaii felvételnek, ~ A lap ára l K»6sz <'->v« H l'vl. félévre 3 frl. negyedf^fer é évre 1 ül 50 kr. —• Egyes szám ára ló kr, V A V.: ' fi Hangosabban dobog ma a szivünk, fényesebben ragyog a szemünk s ajkunk beszédesebb, mint máskor. Miért? A ki nem tudná: kérdezzen meg egy iskolás gyermeket, attól bizonyára: megkapja a feleletet: ezred-éves ünnepet ülünk. Igen, ezer esztendeje annak, hogy a magyarok itt laknak. E/5 a lefolyt ezer év fényes tanúsága annak, hogy a magyar életrevaló. A jubileumok ina épen. nem szokatlanok • s mégis különös mozgalomba hoz bármely nemzetet is minden olyan jubileum, a minek az egész nemzetre kiható jelentősége van. Hogy messze ne menjünk, milyen fényt fejtettünk' ki, mekkora volt örömünk a koronázási jubileum alkalmával — ós ha méltó volt ez akkor, pedig méltó és igaz volt: menynyivel méltóbb ma, hisz ezaz Örömünnep felette nagyon ritka, jelentősége pedig világra szóló. Rajta is voltunk mind, a felséges uralkodó ós hű népe, hogy külsőleg fényben is megadjuk neki a jelentőséget. A megnyitáson ott volt az Uralkodó egész fényes udvarával, a főhercegek seregével, magyar ós osztrák minisztereivel, ott a külföldi protestáns egyházak képviselői Angolország, Németország ós Svájczból — és ott volt a magyar nép apraja-nagyja, ha testben mind nem is, de szivvel, lélekkel egytőlFényes kiállításunk is azt hirdeti, hogy nem közönséges igyekezettel kéazültünk ez ezredéves ünnepre. Fényes ez a kiállítás, becsületére válnék nyugot bármely civilizált népének. Jól esik tudnunk, nogy világlátott férfiak az idegenből, kalapot emeltek előtte már az előkészületek közben. Most már készen vau, át van adva a látogató közönségnek s elragadtatva szól róla mindenki. Ha itt ott akad egy-egy kicsinylő, az csak onnét van, mert sárgaságban szenved az illető. Ürömmel emlegetjük mi jó pápaiak is, hogy az ezred-év emlékét maradandó alkotásokkal Örökítjük meg. Ebben az évben adatik ki u. i. Pápa város diszes monográfiája; ebben az évben állíttatik fel jól megválasztott szép helyen a honvédszobor, a melynek leleplezésekor szeptemberben díszközgyűlést fog tartani városunk ugyancsak az ezredév emlékére. E maradandó alkotásokhoz igen kedvesen sorakoznak városunknak azok a határozatai, a melyek ujabb alapot vetnek városunk jövőjének, kívánt haladásának; értjük az állami polgári leányiskola és az állami tanítóképző intézet létesítéséhez városunk részéről kívánt hozzájárulást. Segíts magadon, az Isten is megsegít! Mi jóravaló igyekezettel fáradtunk, buzgólkodtunk városunknak s igy közvetve drága hazánknak felvirágoztatásán ós hála a gondviselő Istennek, városunk napról-napra emelkedik és közintézetei által Dunántúlnak egyik legjelentékenyebb pontjává lett. Eddigi buzgó munkálkodásunk folytatásául legyen a ini jelszavunk: »Hass, alkoss, gyarapits: a haza fényre derül.« A PAPAI LAPOK TÁRCÁJA. Uj ezredév. Hogy útra kelt a szent Turul madár, Mesés Keletről, messze napnyugohiak : Egy ezredév hullámzott el ma már; Hullámsírjában milliók nyugosznak : Népek, melyeknek a történelem Csak „volt", ezt jegyzi néma sírkövére : S te élsz — „megfogyva bár, de törve nem" ! Élsz nemzetem, Árpádnak hősi vére ; Nem döntött sirba annyi hosszú század, Balsorsharagja, szenvedés, gyalázat. Mióta elhagyád Etelközét, S tied e négyfolyam határa, medre : Ki — nyilt csatába meg nem ütközék, Hányszor tört titkon, orvul életedre ; Hányszor zúgott villámló fergeteg Erre a büszke, hármas bérc oromra : Nem egjrszer kelve önnön gyermeked Gyilkos tusára, melyben véred omla! A tőrdöfést, a nyilt csapást kiálltad : Babér körité homlokán a bátrat I Áll móg Munkács, az első pihenő, Hol népét Álmos hős Árpádra hagyta ; Hogy légyen ez — majd elpihenve () — Csaták vezére* és a béke atyja ... Áll Pusztaszer, hol vérrel áldozott Hét párducos nagy őse a magyarnak: Hogy légyen mindörökre átkozott, Es veszszen ki tövastől faja annak: Ki valaha — feledkezvén magárul: Szabad hazát nemzetet elárul! Ez eskü áll, ez eskü szent, örök: Mint a Noénak hirdetett szivárvány, Nem olthaták ki tatár és török ; Keresztül ragyog ezer évnek árján.. Nem olthaták ki annyi bősz vihar, Sötét, bus századoknak szenvedése : Megharcoláuk az ég villámival, Oh mert az eskü sziveinkbe vésve; Es rnig az eskü szeplőtlenül ott áll : Lánggal lobog a honszerelmi oltár ! Bár, nemzetem sokszor voltál beteg, Élet-hajódat csapkodá az örvény : Marcangolt éhező, vad szörnyeteg, Fájó sebektől égő láz gyötörvén: De a midőn a harcikürt riadt, „Élet vagy halál" jelzó a cserágat: Nem maradt tótlen legkisebb fiad És bámulatba ejted a világot. . Tusaid közbeu reng a föld alattad ; Midőn, nem egyszer a pálmát arattad! A köny-e, vér-e több, mely itt kihullt; Melytől oly dúsak a ringó kalászok ? ! Nézzetek vissza: felel rá a mnlt; Melynek tengerén gyöngyöket halászok. Szállj csónakom ; szállj hű emlékezet, Feszítsd ki szárnyad, dagadó vitorlád, A láthatár felett — tündér kezek Érintésétől fellebben a korlát, Melynek ködfátyolán át, hogyha nézek : Előttem áll oly sok csodás igézet! Ott látom a félistenek sorát! De hajh! a dicsfény mellett gyászos árnyak . . Kis csónakom figyelve szállj tovább. Pihentesd gyorsröptü vitorla szárnyad. Oh! mennyi nagyság, jellem ós erő ; És mennyi ármány démoni alakja! Megrendül a sziv, ámul a velő : Hogy még e nép e földet birja, lakja! Hisz alig zendül egy-egy hálaének : És templomára már üszköt vétenek ! Ha egyetért s nem oly pártos, heves : Uralhatná ma már a félvilágot. Ha nem Öl testvért kopja és tegez;; —Midőn visszavonulás férge rágott— Ha nem oly könyenhivő, balgatag • Midőn a szerencse mosolyga rája . . . — Némulj el óh ! nyelv légy te hallgatag: — Beszél a kiomlott vér — s könyek árja, Ott: hol a vándor felsóhajtva jár most: Mohi . . , Mohács , , . majd Majthény ... ós Világos Sötét az éj, mely itt reánk borul; Rablánc zörög , . . bitókon varjú károg, Pallos alatt martyrok vére hull, És bujdosót rejt minden mesgyo, árok, Csordultig telve a b'irök-pohár : Hogy még a jajszó is eltiltva már itt ;