Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-04-05

XXIII. évfolyam. 14. szám. Pápán, 1896. április 5. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969., hova a lapnak szánt közlemények küldendőit, Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Laptulaj'donos : dr. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő : Köx^uxendy Béla. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hir­detések a legjutányosabban felvétetnek. A lap ára : Egész évre (y-fctrfél^vre 3 frt, negyed­évre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Fájdalom és öröm, öröm ós fájdalom folyton váltogatják egymást éltünkben. Minél nagyobb a fájdalmunk, a mig tart: annál nagyobb örömünk a fájdalom megszűntével és viszont. A hevesebb érzelmek e váltakozásának valóságos megtestesítői a nagyhéti napok. Túláradó Örömtől dohogott egykoron virágvasárnapján a Megváltó kiesi, de hü seregének szive, mi­kor látta Jeruzsálembe dicsőségesen bevonulni az igazság fényes napját és hallotta a lelkes üdvözlést :Hozsánna; áldott aki jött az Úrnak nevében; légy segít­ségül Isten a Dávid fiának. Néhány nap múlva pedig majd megszakadt a szivük, mikor hallották: feszítsd meg, feszitsd meg. De ha rövid ideig tartott előbb a túláradó öröm, még hamarabb megszűnt a szivettépő fájdalom, erre az eleinte hihetetlen hírre: feltámadott! Hogy mekkora örömöt feje­zett ki megszületésekor s azóta is mindig ez az ige, erre fényes bizonyság az a tény, hogy a keresztyének sok helyen igy üdvözölték s ma is igy üdvözlik egymást húsvét reggelén: > feltámadott az Ur bizonnyal — igen feltá­madott. < Átéltük lélekben mi is a nagy hetet. Ott állottunk virágvasárnapján a magasztalok lelkesült tömegében; ott gyászoltunk nagy­pénteken a kereszt alatt, melyen a megteste-j sült erény, a lelki és testi szabadság, egyen­lőség és testvéri szeretet függött. Elgondol­tuk, hogy mily vak volt a világ akkor is és milyen vak sokszor ma is; mily rossz indu­latú volt akkor s mennyire az sokszor ma is; mily hálátlan volt akkor s mennyire hálátlan sokszor ma is ! Áh de kiragadt bennünket aggódó töprengésünkből a húsvéti örömhír: feltámadott. Es sietünk a hálaadás templo­mába, hogy lerójuk szent kötelességünket az iránt a kegyelmes Isten iránt, a ki szent fia példájával győzött meg bennünket a. felől a boldogító hit felől, hogy szenvedjenek bár az igazak, azért el nem vesznek, mert • még a koporsóból is visszahozza őket az életre s azt miveli, hogy világoljanak századokon át. Sietünk a hálaadás templomába, hogy lerójuk szent kötelességünket Megváltónk iránt, a ki dicső példájával hathatósan int bennünket, hogy se a jó szerencsében el ne bízzuk ma­gunkat, se a balsorsban el ne csüggedjünk ; Megváltónk iránt, a ki isteni bölcsesógével kijelölte előttünk az utat, mely a halálon át is életre viszen; Megváltónk iránt, a ki meg­szabadított bennünket ama rettenetes ellen­ségnek, a halálnak félelmétől. Légy üdvözölve drága husvét, a miért e boldogító igazságaidat újra meg újra lel­künkbe vésed. Elnöki megnyitó beszéd. Tartotta a pápai Jókai-kör évi rendes nagygyűlésén — 1896. márc. 29-én — Dr. Fenyvessy Ferenc, elnök. Mólyen tisztelt Nagygyűlés. Mult évi rendes közgyülésüukön körünk­nek létjogosultságát, söt szükségességét fejte­gettem e helyről, a hová körünk kegyes bi­zalma helyezett. Elnöki megnyitó beszédem annak a társas müveit életnek megteremtéséről ós fejlesztéséről szólt, a mely miként a legki­sebb kristály, ha telitett oldatba esik, mayá­hoz vonzza az egymástól szótfutó különböző tömegrészeket, hogy aztán a szerte folyó anyag­ból egy egységes, egy összetartozó, s összetartó sürü, szilárd anyagot alkosson. Egységes kis magyar társadalmat, egysé­ges müveit társas életet akart teremteni a mi körünk, a pápai Jókai-kör, itt, városunk ós vi­déke intelligent'iájának szótfutó elemeiből; társa­dalmi életet, a léleknek, a szivnek nemesebb magasabb, ideálisabb követelményei kielégíté­sére. Az akar lenni a pápai Jókai-kör — mon­dám tavai — a mi a madárnak a szárny. A madarat a szárnya CBSZÍ képessé, hogy a felsőbb régiókba repülhessen; a Jókai-kör pedig tagja­inak szellemét, tehetségét, képzettségét, művelt­ségét akarja képessé teuni a — szárnyalásra! * A tavai mondottakat most csak azzal egészíthetem ki, hogy városunk összes intelli­gens eleméhez intézem szavaimat. A ki még nem tagja e körnek, álljon mi közénk, kik ne­mes célért önzetlenül küzdeni akarunk. Jusson eszébe városunk lakóinak, hogy a szellemi életerő és munkacsere olyan, mint a delej f'°­A PÁPAI LAPOK TÁRCÁJA. Gloria. Az igazságot Golgothára vitték, De végkép meg nem halt az ott . . . — A győzedelmi ének szól ma ismét: Áldott az Ur! Feltámadott! * Szent az igazság : fényes glóriája R ft gy°g s miként a menny, örök. — Égő tűzoszlop, de villám a lángja, S hangja; sokszor mennydörög. Bár téréi küzdelmekről beszélnek, Az utja vértől áztatott, Fölötte zeng a győzedelmi ének : Feltámadott, feltámadott! Szüos József. Anyák bűne­Irta és a Jókai-kör márc. 29-iki nagygyűlése után fel­olvasta ; dr. Ágai Béla. Tisztelt hölgyeim,ós uraim! A felolvasásom cime az „Anyák bűne". ŐsBÍntón megvallva, hogy a cim adásakor — csak az utókor lebegett szemem előtt, hogy szerényen fejezzem ki magamat. Mert pokoli örömmel gondoltam arra, hogy az idők során, mily kellemetlen fejtörést fog okozni a tudó­soknak kideríteni azt a titkot, hogy tulajdon­képen miért is volt ez a" cime a felolvasásom­nak. Már szinte előre látom, hogy az akadémi­ának e kérdésben kiirt pályázatai mily meddők maradnak; az akadémia pályázatai tudva-levö­leg mindig meddők maradnak. És a világ egyetemben uralkodó megfejthetetlen kérdé­sekhez egy uj társult: mórt bitorolja az „Anyák bűne" címet e felolvasás, Bitorolja, mondom készakarva; mert ón oly nyugodtan címül adhattam volna „a Kó­kusz korház titkait" vagy „ Livingstone felfe­dezései Afrikában," A dolog nyitja azonban ép oly egyszerű, mint meglepő. Mikor a pápai Jókai-körnek az a megtisztelő ós kitüntető meghívása érkezett hozzám, hogy a mai napon felolvasást tart­sak, valóban zavarba estem. Mit olvassak fel ? Novellát? Arra csak nem merészkedem oly körben, melynek védnöke Jókai Mór. Talán verseket ? Igaz ugyan, hogy esti vonattal kény­telen vagyok elhagyni ezt a kedves nagyrabe­csült kört, de az idő rövidsége dacára sem mertem ily merényletre vetemedni. Hát az is­tenért mitévő legyek ? Töprenkedésem közepette az Önök előtt is bizonyára eléggé ismeretes villám cikbázott át agyamon, Meg van! kiáltók fel archimedesi ujjongással. Asztalomon Ponson du Terrail egyik vén regénye feküdt, s a vérvörös lapon ott tarkálott a cime: Anyák bűne. Oimnek ez elég hátborzongató gondoltam magamban, s rövides uton el is sajátítottam Ponson du Ter­rail úrtól, hogy azonban mi összefüggésben áll ez felolvasásom tárgyával, azt magam sem tu­dom, s azt Önök is bajosan fogják megfejteni, feltéve még azt is, hogy türelmük fonala el nem szakad s végig hallgatnak engem. Megnyugtatásukra kijelentem, hogy sem novellát nem olvasok fel, sem költeményt nem szavalok el. Az érdekes címhez csak néhány megjegyzést fűzök, ugy amint azok rendezet­lenül eszembe ötlöttek, amint sétáim közben észre vettem egy ifjút, ki gyöngéd virágokkal kezében sietett ö hozzája. Nagy ő-vel mondva. Az apró ficánkoló lángnyelvecskék har­matosra csókolták a vastag üvegburát, mely­nek befutott lemezén keresztül csak megtörve lágyan vergődik át a kísérteties fehérzöldes fény, A mesterségesen felfújt szegfűk nehéz vörös fejüket busán hajtják alá abból a szük nyakú zöld pohárból, melybe sovány nyakuk van mártva; bódító terhes illatuk összevegyül a büszke kamólia, a hivalkodó thea rózsa és a vad rezeda buja szagával. Mi alatt szemem élvezettel pihen az elmúlt virágfakasztó nyár­H

Next

/
Oldalképek
Tartalom