Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896
1896-04-05
lyam. A cink és rézlemezek rendezetlenül öszsjsehalmozva, külön-külön semmi erőt ki nem tudnak fejteni. De ha a lemezeket egymás mellé tesszük, egymás mellé rendezzük, akkor a bennük rejlő erők életre kelnek ós kész a delej folyam. A vidéki intelligens magyar társadalom is Volta oszloppá válhatik, ha rang, valláskülómbség nélkül ideális célra egyesül. És hogy a lefolyt évben miként iparkodott megfelelni körünk a társadalmat nemesítő ós fejlesztő hivatásának, arról beszámolnak egyfelől derék tiszti karunk jelentései, de másfelől örvendetes bizonyságot fog tenni arról az a müveit, előkelő közönség, mely a pápai Jókai-kör irodalmi és művészeti estélyeit minden alkalommal rokonszenves tetszésének megtisztelő elismerésével volt kegyes kitüntetni. De körünk hézagpótló hivatását maga városunk érdemes képviselőtestülete is helyesen fogta fel és értelmezte, a mikor nemzetünk ezredéves fennállása ünnepének dicsőséges emiékér* körünket bizta meg, városunk monographiájának megírására. Városi közéletünk jelesei körünk tagjai fogják e munkát megirni, mely hogy minél díszesebb lehessen, fényes illustrátiókkal fog az megjelenni, melynek költségeit Esterházy Móric gróf 0 Excellentiája volt kegyes magára vállalni. E szép munka bizonyára évtizedek múlva is betűkben, képekben egy kis történeti muzeumja, Pantheonja lesz városunknak. A mi körünk fogja e millenáris évben leleplezni azt & szerény, de kegyeletes szobrot is, a melyet szabadságharcunk egyetlen-egy megyei episodjáuak, a városunk határában vívott ihászi csatának emlékére, a millennáris év tiszteletére, emel városunk és megyénk társadalma. A pápai honvédszobor leleplezési ünnepén, korunk ünnepén, mely elődeinknek diosöitósére, utódainknak póldaadására szolgáland, vármegyénk is elhatározta, hogy azon magát kulon küldöttség által fogja képviseltetni. Körünknek millennáris ünnepségei közé fog tartozni mesterünk, védnökünk Jókai Mór emléktábla]ának megújítása; a millennáris ünnepélynek szántuk egy uj letöfi emléktábla, felállítását és ugyancsak emléktáblával való megönak terményein, melyek ott kacérkodnak a kirakat üvege mogott, az éles tavaszi szél nyakam kozé csördíti az égetően szúrós eső szemeket s cipőim likacsain keresztül beszivárog a locsogó hideg sárló. A tenyeres pálma széles levelei s a törpe cserjók satnya galyai között, melyek hatásos módon elrendezve ölelik körül a színes virágokat, tekintetem besiklik az üzlet mélyébe, hol a virágos kékre mázult pult előtt fiatal ember szedegeti váltakozva gólya módjára lábait, türelmetlenül várakozva mig a boltos kisasszony egy kis kancsóból vizgyöngyöket fuj arra a mellcsokorra, melyet azután zörgős habos selyem papírba takargat. Nyílik az ajtó s a fiatal ember lép ki rajta. Tisztára mázolt cipővel, óvatoaan felgyűrt nadrágjával nagy vigyázva ugrálja körül a járda hullámos tócsáit; kemény ragyogó inggallérja, messzire fénylik kabátja bársony szegélye mogul, pufók arcát pirosra csipi az esti levegő, pirosra festi a belső lángoló tüz, mely boldogan csillogó szemeiben cikkázik. Önkénytelenül követem, öukénytelen von- • zódom ahhoz a kis fehér csomaghoz, mely a • bokrétát rejti macában. Utána indulok. Siess, i siess, fiatal barátom, szedd szaporábban lábaidat, hogy mentül hamarább megérkezzél oda, < hova, szived, lelked vonz. Jól ismerem azt a < csábos utat, melyen haladni annyi boldogságot : ós gyönyört okoz. Sződd csak, szőjjed frissen barátom rózsa., < . rökitósót annak is, hogy hazánk bölcse, Beák i Ferenc is, mint ifjú, városunkban tanult! ! Mindhárom emléktáblának, a magyar nem• zet e három nagy szellemi hérosának, nagy hal, hatatlanjai emlékének megörökítését külön ünnepséggel szándékozik körünk ez évben megülni. És egyáltalában az ezredéves ünnepségnek miként való megünneplésére nézve annak idej ón programmot fogunk városunk hatósága eléterjeszteni és módot fogunk találni, hogy ezen ünnepen városunk minden lakója ós része ünnepelhessen. * Tisztelt Nagygyűlés! Jól tudom és tudjuk mindnyájan, hogy kicsiny a kéret, a melyet e percben, körünk millenáris feladatául rajzoltam. De hát — tisztelt Nagygyűlés — a kis méh is, nem-e köpüjének alakja, s nagysága szerint idomítja sejtjeit? S még a pók is nem-e a fának, a galynak alakja, a szobának szöglete szerint alkotja meg tevékenységének, megélhetésének hálóját. Vagy a fecske is nem-e a házgerezd szük hajlásaíhoz szabja fészkét? Am mi sem terjeszkedhetünk tul a kereten, mely nékünk hivatásul kijelöltetett, a mi kis szerény körünk nem állhat elő ezredéves nemzetlótünk dicsőítésére Európát csodálkozásra felhívó ünnepségekkel. De csak eszközeink csekélyek és szerények, tisztelt nagygyűlés ós nem a lelkesedós, melylyel köszöntjük hazánknak másik uj ezredóvót; csak pályánk kereteinek van határa, tisztelt Nagygyűlés, és nem annak az imádásnak, a melylyel, mint a kis porszem a delejhez, ragaszkodunk ez ezredéves földhöz, anyaföldünkhöz, édes hazánkhoz. Es mert tudjuk, hogy mig egykor a hazát csak buzogányos ós párducos lovasok és suhogó nyilak bírták megvédni, addig ma a nemzetek óriási nagy küzdelmében, nagy versenyében a buzogányt és nyilat a szellem ós nemzeti cultura örök i agyogásu és örök erejű fegyverei pótolhatja!? csak: oltárt állítottunk fel körünk által a magyar nemzeti culturának tiszteletére. Ez oltárt a művelődés barbárjai kicsinyelhetik. De a nemesen érző szivnek, a nemzeti cultura nagy ideái iránt fogékony léleknek jól esik e kis oltárnál áldozni öntehetsógével, öumüveltségóvel és jól esik hallani a magyar nemzeti irodalom szinti álmaidat; az az embertelen vaskóz, ugy is nagyoü korán tépi majd széjjel lenge fouatodat s riaszt fel ábrándozó kábultságodból. S mint igy egymás után baladunk az utcák hosszú során, élesen látom az egész tragédiát, mely ezt a derék fiatal embert érni fogja. A fitymáló érzéketlenség arra kényszerít, hogy utána kiáltsak : —. Hó! Holla barátom, állj meg. Dobd az 1 ut közepére bokrétádat s jer velem. Mi neked a szerelem ? Mi az ? gyönyör, élvezet ? Jer, kövess, elmondok egy történetet, mely kijózanít ! ..... De azután móg sem szólok. Hadd szaladjon az aranyos szárnyú pille után s ne gondoljon arra, hogy csúnya szőrös hernyó lesz belőle. Az a néhány napi mennyei boldogság fel ér azzal a tengernyi kinnal, mely utána következik. Magam is most újra átérzem azokat a felejthetetlen perceket s már-már arra vetemedem, hogy karon ragadva fiatal ismeretlenemet, ón húzzam előre : — Veled megyek. Elölről kezdem újra. Ha százszor eltipornak, százszor kelek fel, hogy csak ismét vesztemnek rohanjak. Mit ér az élet szerelem nélkül ? Felidézek minden egyes mozzanatot, az első tekintettől kezdve: az első kézszorítást, csókot, az első pár dadogó szót, addig as iszonyú pillanatig, mikor az az imeretes vózua, kis sátán bukkant fel. G-yŐzeimének biztos tudatában zsebre tett kezekkel, gúnyos szemte! ós művészet felkentvendég papjainak nálunk bizonyára termékeny talajra találó igéit. Jól esik a mindennapi élet sivár teréről, ezerféle gondjai közül e helyre menekülni, a hol ugyan nem találjuk sem a természettudományok laboratóriumát, sem a mystikus homályt felderíteni hivatott csillagdát, sem a világraszóló tudósok boncoló asztalát, sem a találmányok, csodás felfedezések mikroscopumát, de megtaláljuk azt, a mi nekünk kell, a mire nekünk van szükségünk: — egy összetartó, szópórt, nemesért hevülő magyar társadalomnak családi tűzhelyét. * Huszonnyolc planétát fedeztünk fel századunkban, mely eddig csak hetet ismert —kiáltott fel örömittasan -- Encke a híres asztronóm a berlini akadémia egyik ülésében. Huszonnyolc planétát! Hát persze ez is Äogy valami, habár haszon nincs is sok belőle. De nékünk, t. Nagygyűlés, itt többet ér minden ujonan felfedezett planétánál, ha irodalmi ós művészi estélyeinken saját gyermekeink műveltsége egében fedezhetünk íel egyegy tehetségnek meg-megcsillámló csillagát. És épen azért nem lehet eléggé kiemelnünk a körünkhöz hasonló egyleteknek, köröknek vidéki városokban való rendkívül fontosságát, mert minél sivárabb, hidegebb, ridegebb maga az élet, tisztelt Nagygyűlés, annyival inkább kell annak meleget, szint, bájt, ós varázst kölcsönözni. Egy angol költő a természettudósok egy baukettján a komoly tudósok kétségbeesésére igy szólalt meg: „Legyen átkozott Newton emléke". Képzelhetni a sivár kedélyű könyvmolyok elszörnyüködését. „Igen legyen átkozott Newton emléke," monda Tayler — „mert mikor Newton mikroskopuma segélyével felfedezte a szivárvány alkat-elemeit, megsemmisítette a szivárvány poezisát!" Mi sem vegyelemezzük a szivárványt, nem kutatjuk annak alkat-elerneit, nem számítjuk ki, minő fok alatt tördelik megaz esőcseppek a nap sugarait és minő szög alatt verik azokat viasza látószereinkhez; — mi nekünk e körben, Jókai nagy nevének aegise alatt még a szivárványban is igenis a — poézis, a költészet az égnek e csodás verőfénye, csodás szinpompája tetszik. len arccal jött. Az asztalra kivágta a mórleget, a szülőknek megmutatta, mik' ; pen aránylika „Követel" a„Tartozík"-hoz . . . Megkötjük az üzletet vagy sem? Meg. —Alászolgája, (ez nekem szólott.) S álmomnak vége szakadt. A mai józanul és tul okosan gondolkozó világban téged is, siető barátom, utói ér majd ez a katasztrófa Az a dermesztő józanság, mely csak a sokat mondó számokkal áll szóba, melynek egyedüli jelszava a „komoly szándék", megmerevít, kipusztít minden fellengösebb, engedékenyebb érzelmet. Mikor a báli teremben először öleled át a créme tüll rubácskába bujtatott derekát s keringesz vele a zene mellett mind jobbau elmerülve arca nézésébe, mind hevesebben dobogó szívvel, a távol messzeségből egy nyugta'au vizsga szempár azt a kérdést látszik intézni feléd: „komoly szándók ?" Gyakori látogatásaid alatt a szülök s rokonok arcáról leolvashatod azt a vagy ujjongó vagy kétkedő kérdést: „komoly szándók?" Még nem is vagy tisztában magaddal, azt sem tudod, hogy mit akarsz ; egész énedet csak az az egy érzés tölti el, hogy bírni vágyod szerelmed tárgyát, mikor megjelenik a megtestesült fanyar józanság, az a tipikus alak behorpadt mellel, halvány arccal, ki sem nem szeret, se nem gyűlöl, kinek siklamós természete csak a magasba kapaszkodik, s megkéri a leány kezét. Hiába sir Ilonka, oda adják neki. A számok beszélnek. Nagy számok, nagy boldogságot jelentenek, Te veled meg nem törődnek,
