Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895

1895-11-03

Y\ll. évfolyam. I'apan. |g§A. no»4'iiilM'r :f. LAPOK. Pápa \aio-, iia.ow.igaiKil. cs h.i.i, u

áp»i, s pápa-vidéki i-gyeaftletaek megválasztott közlönye megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 968., hova a lapnak szánt közlemények küldendői. Kiadóhivatal: Uoldberg Gyula napirkereskeilése. Fölér. Laptulajáánoi: <ii-. lonj VOSKJ Pereno. Kelclős szerkesztő : Kttrmonay Béla. Előfizetések cs hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához knliiendők, hol is a hirdetések a le<rjiitáiiy<jsal>baii felvétetnek. A lap ára: Egéss. évre6 frt, félévreH frt. negyedévre 1 Irt 60 kr. Iv/yes szám ára ló kr. A virágos temeíő. — Halottak napján. A nagy természet minden megmaradt virágát kihordták a temetőbe, hogy a néma sírok egy napra beszédessé váljanak, elmondják a szellemek által értett virágnyelven kedves halottaink nak az ó 1 <'»k kegyeletét. Virág és enyészet, mily csodás (dientet, :iz élet és elmúlás Osszetalalkozása! De vájjon maga a temető nincs-e tele ellentétekkel, mint maga az elet, mely ott határolódik a temető tálánál l Kllentét itt is, a hétköznapi küzdelmek porondján, ellentét ott belül is, az elmúlás csendes országában. Azok a kegyeletes kezektől pazar fénynyel feldíszített sírhantok, ezer virággal elhalmozott kőkeresztek nincsenek-e kiáltó ellentétben amaz elhagyatott, hsüppedett hantokkal, melyekre szeret'' kéz nem rakosgat virágot, melyeket nem állanak kórul bánatos visszaemlékezéssel a köny termelő rokonszivek '. És az ellentétek e virágos kertjében mégis oly kiengesztelő érzés kiséri lépteinket, mert hiszen a mi itt egyenlőtlen, az nem istenkéznek, hanem csupán az embernek munkája, s az egyenlőség e látszólagos ellentétek dacára is megvan a szent helyen, ott abban a hatlábnyi mélységben, hol nábob és koldus, boldog és szerencsétlen, közős sorsban, egyenlő végzettel aluszsza örök álmát. <>h szép a temetők költészete, nagyon szép! fsak abban különbözik egyéb költészettel, hogy megrázóan igaz. El éppen ebben rejlik hatása is. Ks ne is kárhoztassátok azokat, kik a kegyeletes visszaemlékezésnek e fájdalomszentelte ünnepen talán egész virágerdőt hordanak szerelteik sírjára; ne bántson benneteket a hivalkodásnak latszó pompa, a lény, a ragyogás ; embertől mit várhatnátok egyebet 1 De ne higyjétek, hogy a kegyelet nyilvánulásának az egyenlőtlensége meghamisíthatta azt a végzetes e g y B n 1 3 B é g e t, mely itt, az enyészet csendes birodalmába!) a büszke márváuyobeliszk és szerény iejl'a alatt nyugovót egyéni i hatalomul il, agyonlő sorssal tartja fogva örök időkig. Templom ez a h ly, hova a hivő lélek imádkozni, a hin pedig hivalkodni jár, de sorsa mindegyiknek egy lessen, mint egy azoké, kik e néma országnak alattvalóivá váltak, hogy jelképeizék azt a nagy. azt a félelmes problémát, mely lelkünk véges tekintete előtt örök időkre megoldhatatlan marad, a mint megoldhatatlan magának a lédnek szent titka is előttünk. Kmber küzdj és bízva bízzál . . . h L Megyebizottsági tanok választása. Az az általános gyors fejlődés, mely minden téren, minden vonalon megindult, egyre több és több ügyet utal a közigazgatás kei rétébe és egyre több és több terhet ró ennek vállaira. K miatt aztán nem lehet ezt a régi patriarkális tempóban intézni, hisz mindegyik embernek, a ki ennek szolgálatán szentelte életét, összes tehetségét, munkaerejét es idejét igénybe veszi. Igaz, a lefolyt harmadfél évtized folyamán történtek részleges intézkedések, melyeknek célja az vala, hogy közigazgatásunkat a modern állami es társadalmi élet s/olgalatára alkalmassá tegyek ; ámde ennek dacára mind erősebb gyökeret ver a késvéleményben azon óhajtás, hogy a közigazgatást is teljesen az állami fnukciék keretébe vonjak. Ennek az óhajtásnak az alapja mindenesetre az, hogy az állam elsőrendű érdekeinek, azután meg a közönség szolgálatának szamára gyors, pontos, hatékony s minden személyi és egyéb érdekkörtől független és csupán a közügyek üdvét mérlegelő közigazgatás után sóvárgunk. Kzért van évek óta napirenden az államosítás kérdése s habár az első ezerét nem is hozza meg az eszmének nálunk a magyarság érdekében is annyira kívánatos megtestesitését, abban az erős meggyőződésben élünk, hogy a második ezer évnek egyik legelső becses alkotása : közigazgatásunk államosítása leend. Tagadhatatlan, hogy ezzel a megyei szervezetnek az állami és társadalmi életben még ma is elsőrendű fontosságit és nagy sulju hatásán csorba esik, de mindazonáltal oly fontos szerepkor marad még mindig birtokában, hogy ebben a szerepkörben az egyéni tehetségeket érvényesíteni: még mindig méltó ambíció lesz azoknak, kik a közügyek terén önzetlenül és kitartással munkálkodást hazafiúi és társadalmi kötelességöknek ismerik. Addig azonban, mig az államosítás iráuti óhajtás testet ölt, a megyék, egyes vidékek közgazdasági, közegészségügyi és kultúrai fejlesztésében elsőrendű tényezők mtiraduak, habár nem egyszer ugyanazon megvetem egyes vidékek eriiekei összeütközésbe jőnek s megtörténik, hogv fontos kérdésekben nem a A PÁPAI LAPOK TÁRCÁJA. Két szív. Hervadt virág tépett szirma Regélte el nékem, Hogy a szived nem oly nyugodt, Mint voit egyszer — régen. Tavasza van a szivednek, Eltagadott szerelmednek Yirágfakadása. Ejezemeid ragyogása, Mely néha rám omlott, Mást tündökölt a szemembe, Mit az ajkad mondott. Mást a szívnek, mást a szemnek, Mást letiprott életemnek, Melyet érted adtam. Hervadt virág, tépett szirom, Ébredése szívnek. Egy sejtelem ezek engem Csak tehozzád visznek. Csak tehozzád, közeledbe. Hogy mint virág, n kezedbe' Hervadásom leljem. Istvánffi B János Halhatatlanság. ~ A PAsal Lapok' eredeti tánája. — Irta Lampérth Qéza. Vári Béla dr. egy-zerre csak lecsapta tollát az asztalra, jegysetes könyvét sutba vágta, fogta kabí'jái é's botját s neki indult a künu borongó sötétségnek. A harangok zúgtak, búgtak ... Az utc iu hosszú, fekete uépraj zsibongott, hullámzott, ki a temető felé; halottak estéje volt, ködös, borongós novemberi este . . . Épp

1 a harangok zúgása verte föl. Egy történelmi munkát olvasott; melegen dobogott sziv, éles, mély elme hatalmas produktumát i a szivébe vágó, mogkapóbb részleteket kijegyezte naplójába. Fiatal szive csurdoltig volt tiszta, salaktalan idealizmussal,' ielkét. magas tettvágy szárnyai emelték. Már elméjének kincsesháza is tele volt — hosszú, küzdelmes éveken, álmatlan éjeken - lázas, izzasztó munkával gyűjtött drága-drága kincsekké], ugy, hogy bátran odaállhatott volna a tudomány első harcosainak fényes gárdája ha. Am ö neki még uem volt idég; még méh-szorgahuumal repkedett szomjas lelke virágról-virágra — szorgoskodvs, gyűjtögetve ... Éppen egy lendületéé, magasan szárnyaiéi fej-zetet olvasott és jegy lett ki : a nemzet nagy tiaiuak, a lángszcllemekuek halhatatlanságáról... s édes gyönyörűség, szent lelkesedés fogta el. *'sak elére ! - dobogta lázasan szive — megérdemel bármi verejtékes, küzdelmes — hisz oly rövid életet az az édes. az a fényes. Örök diosöség, a halhatatlanság! . . Hallucináló képzelete előtt magjelent a lánglelkfl szerző alakja hatalmasan, büszkén, a halhatatlanság dicsfényétől övezetten ... A ki igy irt, nem halhatott az meg! 8 mikent az első vétkes emberpárt az Ur angyalának zengő szózata viruló paradicsomból sivatag pusztaságba: igy űzte, kergette gondol itait, lelkét egyszerre a harangok felhangzó szomorú bugása ebből a határfalat), fényes világból, oda abba a kicsiny sötét vi lágiia, az örök élet napsugaras mtgaslatairól oda. azokra az alacsony, sötét sirhalmokra .. . S fülébe súgta melvn, kíméletlenül: „Meghalt, ö is meghalt . . . nincs kivétel! . . Kkkor csapta asztalra tollát a ifidultueki a borongó sötétségnek. Balevegyttit annak a hullámzó, tekéti áradatnak a közepébe s ment, a merre az ragadta. Szivét, valami hieb g fásultság fogta el, édes szép álmai, mint fészkük melegéről elrebben tett kis madarak, egyszerre szét ríippont • k {fem bántotta most az a botrányos céda*ág sem, a m-dy a temetők szent OSÖndjét ezúttal is fölsavarta l a mely azt az erős elhatárolást érlelte meg már egyszer lel45