Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895

1895-10-06

Azt mindnyájan tudjuk, hogy a tanitó­képz<» mellett elemi gyakorló iskola is vau mindig Ez a gyakorló iskola — bármilyen jók is felekezeti népiskoláink — mégis talán lehetne az iutelligentia elemi iskolája. \'o ha uda kiépítik: ugyan ki küldi ki oda 6—7 vagy akár 10 — 11 éves gyermekét I Valóitan kevesen. .Mert az arra vezető ut a vasúti ál­lomás, a katonai gyakorló tér, a dohánygyári munkások,' stb. nr'att a legnagyobb forgalmii, sőt a vonalok érkezése, a huszárok ki és be­vonulása s a dohánygyár rajainak kibocsátá­sakor valósággal emberaradattól hömpölygő ut Ehhez jón ínég, hogy elemi iskolásoknak már aztán feltétlenül messze van, őszi és ta­vaszi esőben, csikorgó hidegben csakúgy, mint égető napfényben. Nem jelentéktelen az erkölcsi indok se, a mely szerint nem tanácsos növendék ifjak egész tömegét egy sereg nő-munkán szomszéd­ságában helyezni el! Alkalom szüli a tolvajt! Miért is akarják oda kivinni ezt az is­kolát I Azért — mondják — mert egy tagban ennél olcsóbb telket nem lehet kapni Pápán. A mi az olcsóságot illeti, az tényleg áll. De ezt az elvet nem szabad tuIhajtani, mert ak­kor a vasúton tul kellene valahol megállani, talán Mezőlakon vagy Takácsin, mert ott még olcsóbb a föld. De nem csak az olcsóság ám az irány­adó — mondják hanem az még inkább, hogy egy tagban legyen az épület telke és a hoz­zátartozó kert. Szerintem azonban ez csak ki­vonatos. Es azt hiszem, ha kellőkép felvilá­gosítanák az illető minisztériumot a felől, hogy a városban egy tagban ugyan nem le­het adni háztelket és kertit, de lehet adni egymáshoz oly kötél, a mily közeliién volt a régi nemesi fundusokon a gyümölcsös kert a lakóházhoz: hát nem tenne kifogást az aján­lat ellen. De hát az a kérdés, van-e ilyen helyünk ! Van, eddig ugy szólva mindenkinek, jobban mondva minden ítélni hivatott ember előtt volt Ez a hely a i'sajtay-féle fundus; kert lenne hozzá a város-malomtól délkeleti irányban, a Tapolca mentén húzódó néhány hold kitűnő minőségű föld. E két kel* oly közel van egymáshoz, hogy távolságról be­szélni absurdum. Bel teleknek a Csaj tar-féle éppen elég, és ki mondja, hogy nem szép, nem egészséges cs — házhelyeket véve szá­mításba — hogy a/, ára nem fogadható el I De van másik alkalmas, a kijelölt kerlhez még közelebb, egeszén kikel levő beltelek is. Ez a Maráth Karoly, Csokajaj es Szám-féle három lundus. tizekért az igaz valamivel töb­bet kellene adni, mint a \asut mellett levő helyért, sőt többet, mint • Csajtay-léle tele­kért: de — mindig azt tartva szem előtt, hogy nem gyári helyiségről, nem is földmives iskoláról, hanem olyan tanintézetről van szó. a mit a Tárosokban benn szoktak elhelyezni — a legalkalmasabb hely. Azt se tagadhatja senki, hogy a mily kevéssé díszítik — bár nem is disztelenitik - most e lündusok a várost, épp oly, sőt nagyobb mértékben dí­ván nekem ezzel a két gyermekkel. Sze­retném rendre szoktatni mind a kettőt. Hanem a mi Árpád öcsémnél könnyen megy, az a babánál nehéz munka A múltkor például tejére tette a baba a kalapomat * nem akarta ide adui, pedig az orpheumba kellett mennem, megigértein egy asztaltársaságnak. Nem volt hatalom, a mely leimádkozhatta volna fejéről a kalapot, hiába való volt min­den szó, minden kérés. Azt mondta, a kalapot ez estén ö is akarja viselni. Ez pedig nagy baj, mert méltóztassanak figyelembe venni, hogy ez a „baba" aa én — íeltiégem. •lityi j szitené az uj tanintézet ... A kert is kike­' rülne az emiitett helyen. De hát alkalmas-e ez a terület kertnek I Igenis alkalmas. A rét­nek a Tapolca felől levő szélén húzódó kis árok és a Tapolca között fekvő rész most is kerlnek használtatik. Éppen olyan kitűnő ker: i hely ez, mint a grófi gyümölcsös és zöldséges kert a Tapolca mellett, vagy mint a lleykál-féle kert, sőt ennél még jobb. Tu­dunk hát adni beltelket is, kertet is tisztes­ségeset, sőt kifogástalant. E helyen épülve föl az intézet csakugyan díszére válnék a vá­rosnak s a hozzácsatolt elemi gyakorló isko­lába nem ugy kellene majd togdosni a gyer­mekeket, hanem annyian jelentkeznének, hogy föl se lehetne őket mind venni. Az elmondottakon kívül megérdemelné­nek talán némi figyelmet azok a tanitóképző­intezeti tanárok is. a kik valószínűen itt a városban fognak lakni s nem ott kinn s a kiknek igen nehéz lesz magukat, illetőleg családjukat a Tirol tájához kötni; a kik meg­lehet sokkal alkalmasabb lakást kapnának a városnak a főtértől délre és délkeletre eső részen, mint a 'l\rol kornyékén. Mindezeket összevéve, a inig a dohány­gyár mellett levő szabad területet minden ol­csósága mellett se tartom elfogadhatónak, ad­dig a Jókai-utca említett két helye közül akármelyiket is igen alkalmasnak vélem a tanítóképző-intézet helyéül. X. * Közöltük a fenti cikket városunk egyik tekintélyes polgárának tollából és szívesen tért nyitunk lapunkba az ellenkező vélemé­nyen levők cikkeinek is. Mert utóvégre, ne­künk, mint lapnak, csak az lehet célunk és feladatunk, hogy a városunkat igen érdeklő, nagyfontosságú kérdések pro és contra meg­vitatás után kerüljenek a döntés alá, hogy aztán a városi képviselők, a kellő informálás mellett, a jól felfogott közérdek és a saját legjobb meggyőződésűk szerint ítélhessenek és hozhassanak bölcs és célszerű határozatot. A szerk Városi közgyűlés. — lH'.ló. október 2. ­Alig harminc és egynehányan voltak a d. u. 3 órakor tartott városi közgyűlésen, a melyen Osvedd Dániel polgármester elnökölt. Eleinte hasonlított is az ülés egy jó nyári tanácskozáshoz, a melyben kevesen vesznek részt (% egy szót nem szólnak a képvise­lők ; mert tényleg ugy tortént hogy a napi­renden levő ügyek egy hang felszólalása, vagy megjegyzése nélkül letárgyaltattak, el­fogadtatván mindenütt az áll. választmány javaslata. De meg ragyoa irva, hogy .»nincsen öröm üröm nélkül', l'gy latszik a főjegyző előtt is szokatlannak tetszett a képviselőtestület e nagy hallgatása és az, hogy az ülés egy fél­óra, alatt bevégződik, ráadásul tehát inszceni­rozott egy parázs vitát, mely éppen félóráig tartott. Ugyauis egy ügyben a tárgysorozaton kivul és minden előkészület nélkül forszírozta mindenáron a határozat hozatalt, sürgőssé­génél fogva. Mindenesetre szép az ügyhiizgaloin, de ha valamely tárgy sürgős természetű, az il­lető szakreferens szorgalmazandó, hogy véle­ményes jelentése mielőbb beérkezzék s az a szakbizottságok által idején felülbírálható és a közgyűlés elé is terjeszthető legyen. Ha mindig kivételeket teszünk : csak szabálytalan­ságokra alkotunk pfteoedenit Egészen helye­sen járt ol a képviselőtestűlet, hogy az ügyet előbb a szakbizottsághoz utalta. Mulasztás és felelősség ezért a képv. testületet aaai terhelheti. A közgyűlésről a következő' tudóaitiat adjuk I Elnöklő polgármester üdvözülvén a kép­viselőtestület tagjait, a gyűlést megnyitja és a jkv. bitelesitésére Sült József, dr. Koritscho­ner Lipót, dr. Kmjnmjf Lucián, Saáry Lajos ós Vajdits Károly képviselőket kéri fel. Főjegyző felolvasván a szept. 9-ki köz­gyűlés jkvét, az minden megjegyzés nélkül tu­domásul vétetett. Napirend előtt bejelenti főjegyző, hogy Borger Vilmos elhunyta folytán helyette a vá­rosi virilisek póttagjai közül Koritoekoner Adolf hivatott be. Továbbá felolvassa a köszönő táviratot, melyet József főherceg küldött a város rész­véttel iratára. Ezután következett a tárgysorozat. Alispánunknak a nagytemplom háta mö­götti tér rendezésére vonatkozó megkeresése az építészeti és a szépészeti bizottságnak —, a Szentbe v. ügyész által készíttetett „Közvagyon bérbeadására vonatkozó szabályrendelet" pe­dig a jogi szakbizottságnak adatott ki véle­ményezésre. Kőrg Farkas Kálmán indítványa, az uj fő­iskola szomszédságában levő házak kisajátítása ós ott sétatér létesítése iránt, kivihetetlen és célszerűtlen volta miatt nem került tárgya­lás alá. A beucésrend melletti urodalmi háznak a rend iskola céljaira megvétele és díjtalan áta­dása , ugy a Voyta-Hets féle házcsoportnak polgári leányiskola telkéül megvásárlása tár­gyában érdemleges határozat hozatalra, 80 nap közbejöttével, nov. 9-ike tűzetett ki a közgyű­lés határidejéül. A szükséges ebiintézkedések­kel a v. tanács bízatott meg. A vásártéri italmérési jog a szept 22-iki nyilv. árverésen freiet (»óza legtöbbet ígérőnek adatván bérb.j 66(1 frt évi pénzösszegért, ezt a képviselőtestület jóváhagyta. Az uj város-utcai korcsma bérletére pedig árverés hirdetését határozta el, a foganatosítással a v. tanács bízatván meg. Örvendetes tudomásul szolgált a polgármes­ter két jelentése. Az egyik, bogy a fogyasz­tási arióra vonatkozó szerződés végleg meg­köttetett a várossal 53000 frt évenként fizetendő összegért. A másik, hogy Szvoboda Vencel gazd. tauácsos, 3 havi szabadság ideje letelvén, ki­jelentette, miszerint egészségi állapota megen­gedi, hogy hivatalus állását újra elfoglalhatja és azt az általános városi tisztújításig viselheti. haiHjtcrth főjegyző előterjesztésére a városi virilisek jövő évi névjegyzékének összeállítá­sát elkészítő bizottságba, az eddig volt tagok mellé Horváth Lajos távoztával Quiamh .József választatott be. Végül a főjegyző az újváros utca elejóuek a v. mérnök által elkészített tervét bemutat­ván, annak elfogadását kérte, bogy Schmidt Károly már rég szándékozott építkezését meg­kezdhesse. Előbb llarthnlos, majd dr. Uhoi képviselők az utcaszabályozási tervnek a szakbizottsághoz utalását javasolják, minthogy az egészen uj dolog és azt még egy bizottság sem látta. Dr. Steiner vult az egyedüli, ki a főjegyző mellet foglalt állást. Dr. Antal, Vágó, Sült, közv t tő inditványt tesznek, e közben Szentbe ügyész kijelenti, hogy az ugy nein is tárgyalható, mert a tárgysorozatba nincs felvéve. Mindezek da­cára a főjegyző nem akart engedni és érvelt folyton, mígnem BortkoUot heves táraadást in­tézett ellene, magyarán megmondván, hogy a mulasztás vádja csak a főjegyzőt érheti, miért nem sürgotte előbb a terv elkészítését, bogy az már maszabályszerüJeg tárgyalható lett volna. Erre a föiegyzö még hevesebben visszautasítja a vádat. Utoljára Szolvlg tanácsos kel ki a fő­jegyző ellen és valami „hátamögötti oldalba bökés u-röl tesz említést. Leosillapulváu a kedélyek, a képviselőtes­tület a vitás iigyet egyhangúlag ai épit. éa saépit. bizottságnak adja ki. £zzel a kuagyülésd. u. 4 érakor véget ért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom