Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894

1894-01-14

K lUé^jeléiiik mi ii <l e lí v r ais á i; u a p. .. , jiözárdekü sürgős, közlésekre . jiujMiiiliiit, i\e Utd k iíVjíL U ,s /Ji ni: o Ii * i s adatnak ki. Bórmeátetlen Jevelek, csak ismerj kezektől fogadtatnak el. —•• Kéziratok' nem adatnak vissza. \. [apnak szánt kii 2 lemén y-e k a lap j szerkesztőségéhez (Jqkai Mór* " ^ , utcza .',969. sz.) kühíendők K Előfizetési díjak. Egy évre 6 frt - Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 5() krajczár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petítsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj el őr e fizetendő. Bólyegdíj mindig külön számíttatik. Az előfizetési díjak.s hirdetések a Up kiadó hiv/Halába- (Kehn .Mór fiai •j « hirlapköz vetítő iroda) küldendők, ^(j ; .pT Pápa város-hatóságának és (óbb pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. A villamos világítás városunkban. A »,Pápai Lapok< mult évi utolsó számában "»Ifapa város viliamos világítása erdckoben« c. alatt a 24-es bizottságnak I "1893. dec. 24-én. tartott.tanácskozása- j ról a következő rövid értesítés, volt. ol- j vashatő „Az értekezleten a szakértői vóleménye­xést^ Hanauer Jenő fiatal elektrotechnikus mér- { nök adta meg, melyhez -Fényvessy Ferenc orsz. ! képviselő, Steinberger Lipót, Barthalos .István, Fischer Adolt, Lózer .dohánygyári, igazgató, Weber Rezső urod. igazgató, dr. Antal Géza, dr. Kende Ádám hozzászólásai után egyhangú­lag elhatározták, hogy legelőször concessiót kérnek a várostól, s. azt,.hogy .biztosítsa a yáros Baját világítását az alakuló részvénytársaságnál, mely ennek fejében a város világítását* tisztán a/, önköltségen vállalná magára." Minthogy e közlemény szövegezósó­bül más. nem olvasható ki, mint az, hogy a felszólalások mindegyike a határozat értelmében és.szellemében történt, helyre­iyazitásul, s .minthogy ,az ügy,épen „a határozat értelmében legközelebb a városi közgyűlés elé, k&Tül,,tájékoztatásul legyen szabad ugy a-kérdés előzményeiről, mint a 24-én tartott bizottsági ülésen han­goztatott álláspontokból ,a következőket előadnom: A viilamo.s világítás egészségi, tiiz­kiztowági,«tisztasági szempontokból any­nyira "fölötte áll minden más világítás­nak, hogy általános elterjedése á leg­közelebbi jövőben kétségtelen. A.mi be­hozatalát ez idő .szerint, az elektrotechnika bámulatos vívmányai dacára is — meg­nehezíti, az az előállítási .költségek ma­gas v,o|ta. A .villamos .világítás kedvező előállítási feltételek mellett is legalább két annyiba t kerül, mint a petróleum .vi­lágítás", .mely ár — kisgbb fogyasztás .s drágább előállitási foltjátelek mellett természetesen -magasabb t lesz, s^sak^ na­gyobb mérvű fogyasztás által redukál­ható jiámü^g. A mi városunkat s a,nnak számos polgárát'" arra indította, ho^y dacára a vill.am,ps világítás drágább voltának, a k^dé^t ragadja meg s .ha lehet való­sítsa is míg most: annak oka neüic.s.ak a villamos világítás emiitett s az ár magasságával szemben is elvitathatatlan előnyeiben keresendő, hanem különösen abban, hogy a dohánygyár villamos vilá­gítása csak hónapok kérdésé; s ezt a jövedék, ha a város világításával együtt nem volna megvalósítható, saját maga .fogja életbe léptetni. Magától érthet.), hogy ez által a város-villamos világítása hosszú, időre lehetetlenné lenne téve, mert gyártelepek nélkül, pusztán a ma­gánosok fogyasztására .támaszkodva, a vil­lamos világítást aligha lehetne bevezetni. így adott a dohánygyár megvilágí­tásának kérdése az egész ügynek ujabb s az eddiginél eresebb lökést, s igy tar­tatott meg mult hó közepén az első na­gyobb, s 24-ikón aszükebbkörü értekez­let, mely.utóbbiról e b. lap a fönt közlött tudósítást hozta. Ezen az értekezleten a vélemények nem voltak azonban oly teljesen egybe­hangzók, a mint azt az értesítésből ki­olvasni lehet; nem ugyan a dolog lé­nyegére nézve, mert '. abban minden fel­szólaló egyetértett, hogy a mozgalmat a siker némi reményével csak most lehet megindítani, de a mozgalom .megindítá­sának módjára nézve volt egy, a hatá­rozattól eltérő vélemény is, melyet Fischer Adolf s alulírott képviseltek, s mely a mozgalmat nem a városi közgyűlésen, a város hozzájárulásával, hanem a magá­nosuknál lámpák jegyeztetésóvel vélte meginditandóuak. Az ugyanis előttem kétségtelennek látszik, hogy a város mint testület, még ha a megalakítandó részvónytársulat ön­költségén számítja is a világítást, a szá­mításba fölvett 6000 frtot világítási célokra — egyóbb magasabb érdekek ve­szélyeztetése nélkül — nem adhatja meg, s hiszem is, hogy nem fogja megadni. A világítás, — bár mennyire szeretnők is mai, nagyon is kisvárosias világításun­kat mással fölcserélni — bizonyos mér­téken tul nem szükséglet, hanem fény­űzés. Szobáinknak megvilágítása végett szükségünk van egy jóravaló lámpára, de nincs szükségünk csillárra. Fényűzésre pedig, mikor égető életbevágó kérdések megoldása előtt állunk, nem lehet, nem szabad, hogy városunknak pénze legyen. Világítási címen, fizetett a város 1892-ben 2113 frtot, 1893-ra elő volt irányozva 2200 frt, 1894-re elő van irányozva 2400 frt, — hogy mi 1895-re világítási cimen 6000 frtot — s illetve, minthogy a külső utcák világitSsa ezentúl is petroleummal történnék, 6500 frtot — irányozzunk elő, azt nem tartom váro­sunk érdekében megengedhetőnek. De nem tartják ezt megengedhetőnek azok sem, kik a városi közgyűlésen óhajtják meg­kezdeni a villamos világítás létesítésének actióját. Mert nemcsak az előadó Stein­berger Lipót, hanem a felszólalók leg­nagyobb része is sokalta a város vilá­gítására számításba vett összeget, váro­sunk jelen helyzetére való tekintettel. Epen ezért azonban nézetem szerint praktikusabb lett volna, ha a mozgalom a magánosoknál lámpák aláírásával in­dul meg, s a bizottság a lámpák szá­mából kiindulva tesz ajánlatot a város­nak, vagy pedig, ha ez ajánlat a jelen­legi költségeknél jóval drágább, a város általános világítását mellőzi, s néhány, főbb forgalmú utcára vonatkoztatja aján­latát. Az egész város villamos világítása úgyis csak szegénységünk fitogtatása'lemie, igazi »fényes nyomorúság.« A vasúti utón, főtéren, fő-utcán s Kossuth-utcán kivül aligha van szükségünk a petroleummal jól világított utcák fényesebb világítására, de igenis szükségünk van arra, hogy azon utcák, melyeken most lámpa egyáltalában nincs vagy csak elvétve van, szintén nyer­jenek néhány lámpát. Nem kételkedem, hogy ha a tervezet szerinti ajánlat kerül a városi közgyűlés elé: a bizottság e közgyűlés után ott áll, a hol állott december 24-ón, s a munkát mégis csak a magánosoknál kell majd megkezdenie, A közgyűlési hatá­rozat ugyanis aligha hangozhatik más­kéut mint igy: »A mi a város világí­tását illeti, fölhívja a közgyűlés kérvénye­zőket, hogy a város anyagi helyzetére s a költségvetésnek »Utcavilagitas« c. té­telére tekintettel, terjesszenek be minól­előbb egy ujabb részletes ajánlatot* Dr. Antal Géza. Védjük az állatokat. — Két cikk.— I. Századunkat, mely talán méltán ne­vezhető a gőz- és a villám korszakának, jogosan illetjük meg a könyörületesség nevével is. Nem csak azért, mert szeren­csétlenül járt embertársait a távolban is segíti, a mit mindnyájunk előtt ismert számtalan példa bizonyít, hanem azért is, mert védelmébe veszi azon lényeket, a melyek nekünk megkönnyítik a létórti küzdelmet. A megszámlálhatatlan jótékony egy­letek mellett, igen nemes és magasztos hivatást végeznek országunkban a még csak kevés helyen fenálló állatvédő egyletek. Minden nemesen érző ós gondolkozó em­bernek, a ki tudja, hogy a természet ház­tartásában mily óriási nagy szerepet ját­szanak az állatok, kötelessége, hogy azo­kat védje és tőle telhetőleg mindent el­kövessen, hogy a tudatlan emberiséget felvilágosítva, oltalmazza védtelen teremt­ményeit a természet urának. Sokszor kell fájdalommal tapasztal­nunk, hogy századunkban, a humanitás korszakában a keresztyén erkölcs-törvény uralkodása idején, szegény hasznos álla­taink, mindenütt ós mindennap a kinzás ezerféle nemeivel gyötörtetnek, a minek oka többnyire gondatlanság, lustaság, leg­több esetben pedig tudatlanság. Hiszen mindennap számtalan helyen mutatkoznak állatkínzások, de mi már annyira meg­szoktuk ezen látványosságot, hogy kö­zönynyel nézzük ós eszünkbe sem jut, hogy ez tulaj donkópen állatkínzás. Vé­delmeznünk kell tehát egy bántalmazott állat jogait, a mely magát nem képes­Védelmezni. Hiszen utóvégre is meg kell enged­nünk, hogy az állatok is bírnak bizonyos jogokkal, mert ha megszántják, megka­pálják földünket, behordják, kinyomtatják az abban termett gabna szemeket, a kész kenyeret adják úgyszólván kezünkbe. Ugy megkívánhatják tőlünk, hogy mi is adjuk meg az ö táplálókaikat ós viseljük gond­jukat. Az állat védelem azonban nem csak nagyobb állatainkon, hanem rajtuk kivül számtalan apróbb állatkán, milyenek kü­lönösen a madarak ós hasznos rovarok, gyakorlandó. Ezek ugy direkt, mint in­direkt hasznot, még pedig igen nagy hasznot haj tanak az emberiségnek. Hiszen hány jó barátunk van a szabad termé­szetben, a melyek nagy szolgálatot tesz­nek nekünk. Egyik-másik elrejtőzik a tudatlan emberiség üldöző keze elöl, csendesen húzódik meg rejtekében és ott zajtalanul végzi áldásos munkáját, üldözi ellensé­geinket, a gazdaság-, erdészet- és kerté­szetre káros állatokat, a nélkül, hogy ju­talmat várna tőlünk és ezen szolgálat meg lesz jutalmazva az által, hogy a sze­gény bogárkákat, ha utunkba kerülnek, irgalmatlanul eltapossuk. Sokkal nagyobb segítségünkre van­nak a káros rovarok pusztításánál az ár­tatlan kis madárkák, melyeket, dacára az erős rendőri tilalomnak, dolog kerülő si­hederek a város határában nagy mennyi-' sógben fogják össze lépes vesszőikkel. Pedig ha tudnák, hogy mily nagy bünt cselekszenek, bizonyára nem tennék azt. Hiszen a madárvilág a kultúra elöhalad­tával mindig sanyarúbb és sanyarúbb helyzetbe jut; az erdők ós cserjók kiir­tásával mindig kevesbedik azon hely, hova fészkeiket rakhatnák és menedéket találhatnának, ez az oka, hogy számuk évről-évre csökken, a káros rovaroké pe­dig ezzel karöltve szaporodik. Madaraink nagy része rovarokkal táplálkozik és hogy mennyi kártékony rovart képes egy ilyen kis állat elpusz­títani, példának felhozom a kert- ós szőlő tulajdonosok rémét, a tolakodásáról ál­talánosan ismert seregélyt (Sturmis vulga­ris,) mely dacára, hogy sokak által kár­tékony madárnak tartatik, a nálunk tar­tózkodó madarak között a leghasznosabbak közé sorolandó. A seregély 4—7 fiókát költ ós kis fiainak táplálására, megfigyelésem után Írhatom, délelőtt minden 3 ós délután minden 5 percben táplálékot hoz; tehát délelőtt 140, délután pedig 85 hernyót vagy sáskát pusztít el, az öregek is jó ótvágygyal elfogyasztanak óránkónt lü darabot, vagyis naponta 140-et. Az egész madár-fámilia pedig 365 darabot igényel, számitásom szerint, egy napra. Évente kétszer költ és ilyenkor a 12 tagból álló család, mely nem tartozik a gurmannok közé, elfogyaszt naponta cserebogár, csiga és más rovarból együttesen 840 darabot. Ezek után tehát bocsássuk meg az ö bűneit ós ne tekintsük oly nagy hibá­nak, hogy a gyümölcsös- ós szőlős ker­tekben vendégszerepelni szokott, hiszen mi is szeretjük a szőlőt. A szőlőhegyek­ről és gyümölcsösökből madár-ijesztők, csörgők ós ostor pattogások által köny­nyen elriaszthatjuk, de ha őket lelövő 1­T A fi G A, Farsangban. Szépen hegedülnek, Vígan muzsikálnak, Virágos a kedve Széles e világnak. A mely legény eddig Fejét búnak -adta, Régi jó nótáját Szépen elhuzatja. £1 is elhuzatja, El is eldalolja, Szerelmes galambját Meg is megcsókolja. A mely lány nem táncolt Sohse életébe', Ide, oda hajlik Csapongó zenére. Ide, oda hajlik Liliom-alakja, Még a ropogóst is - Be szépen kirakja! En irva szivem, te Miért epekednél ?. • Száz mulató baja Nagyobb á tiednól! Mikor minden' aszik Fénybe', boldogságba': Te «ÜLETTEL vón csak­Jfoiw árvaságra ? Osvald Káinfán. Egy kerékpáros-pár bajai. • — A »Pápai Lapokt számára — irta : Kaktusz No. II. Mindenek előtt kérnem kell a t. szer­kesztő urat, hogy tessék vigyázni, nehogy a két utóbbi szó összekapcsolva jelenjen meg, mert elbeszélésünk hőse nem egy ember, kinek párbajai voltak, hanem két ember, kiknek nem pár-, hanem több — bajai voltak. Ugyanis egy biciklista társam a következő törtónetkét beszélte el két an-­gol kerékpáros viszontagságairól, magyar­országi utjokban. Warwick ur egy verőfényes tavaszi nap délutánján egyik londoni club helyi­ségében ült feketéje mellett, s a „Bicycling News" legutóbbi számából az ujabban elért safety-recordok statisztikai kimuta­tását olvasta, feszült figyelemmel. Miköz­ben egy sugár termetű itju ruganyos léptekkel közeledik hozzá s vállát érintve igy szólítja meg: „Kollega! nem Volna kedved nagyobb körútra indulni ? Pár hónap múlva ismét honn vagyunk!" E szavakra kiderült Warwick ur arca, (ki mellesleg megemlítve, nem a legna­gyobb tökélyre vitte a kerékhajtás nemes művészetét) s látható örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy kerékpárján hí­ressé teheti magát és azonnal a programra összeállításához fogott. Leendő utitársával Parsons úrral nyomban meg is állapították az utitervet, meghatározták az indulás' napját és óráját, beszerezték a szükséges térképeket ós mindketten azon vérmes reménynyel távoztak a clubból, hogy rö­vid idő múlva ök lesznek a sport-világ legünnepeltebb fifti. A programmba Európát, Ázsiát, sőt még Észak-Amerikát is fölvették, mert Ernst Eowe, egy fiatal újságíró példáján indulva, hitték, hogy a tervet szerencsésen keresztül vihetik. Az elébb emiitett hír­lapíró ugyanis átkerékpározta az észak­amerikai Egyesült Államok területét egyik óceántól a másikig. Az ország keleti part­jairól, Newha vénből 68 nap alatt ért San­Eranciscóba, a nyugati partra, a mely utat a Pacific vasút express vonata 7 nap és 7 éj alatt szokott megfutni. Ilyen ós ehhez hasonló ábrándok foglalkoztatták a két angol biciklista egész valóját. .Rózsás színben látták ma­guk előtt az óriási utat s nem mérlegel­ték azon eshetőségek súlyát, melyek szá­mításaikat keresztezhetik. * A kitűzött napon fölpattantak gé­peikre, bucsut mondtak az angol főváros­nak s a club néhány tagjának társaságában haladtak a határig. Első fo állomásuk -Dover volt, 5 hol hajóra szálltak, melylyel a calaisi csator­nán átvitorláztak a francia partra, honnan Francia-, Bajorországon ós Ausztrián át Magyarországba jutottak. Hazánk határán, illetőleg a Lajtha folyó hídján egy júliusi nap délutánján szakadó záporban haladtak át, A hirtelen támadt és hosszantartó eső járhatatlanná tette az agyagos országutat, melyen a közeli hegyekről lefolyó víztömeg egész tavakat képezett. A vasparipa kereke Agyig belesülyedt a nedves talajba, a pe­dálok megakadtak a földben, az orkán­szerű szél az utasok arcába verte a hideg esőt, ugy hogy azok nem voltak képesek' látni az, ut»t sem, & inkább csak a yó« letlenre bízták a kormányt. Egy szóval ők is elmondhatták volna Laczkovich-csal (ha tudtak volna magyarul) hogy: „Szép vagy oh hon és szépek vidékeid, De nem a te utaidnak Találták ki a biciklit!" Ily körülmények közt gurult, vagyis inkább csúszott le a két kerékpár a me­redek lejtő tövében álló kis útszéli csárda elé, hova a bőrig ázott kerékpárosok be­húzták gépeiket, egyszersmind maguk is kipihenve az ut fáradalmait, uj erőt gyűj­töttek az előttük álló nagy útra. A következő napon Aeolus meg­könyörült a kétségbeesett biciklistákon, a szélvihar megszűnt. Kora hajnalban neki állott a két sportsmann a gépek tisztításához s megolajozásához, miután pedig ezzel elkészültek, rendbe szedték saját ruhájukat ós felkaptak gépeikre, nya­kukba veendő a világot. ' A nap még a láthatár alatt volt, midőn a két angol — iszonyú rugdalód­zás árán — elhagyta a Csárdát. Egész délelőtt gépeiken' ülve gyorsan hagyták egymásután maguk mögött a kilométer oszlopokat. - j Délfelé egy kisebb faluba értek, hol vendéglőt pillantván meg, betértek s bi­ciklistához • méltó ótvágygyal ültek asztal­hoz. A. vendéglős kirántott halat szolgált fel s Warwick ur a morzsás hurkolat alatt niem sejtvén öldöklő fegyvereket, mohón harapott a leszelt első falatba, mire ciká­kolva ugrott fel s égnek meredt szemek­kjei mutogatott segélyért; Parsons-nak még iäeje sem volt a feltálalt ételt megízlelni s igy nem tudván társa bajának okát,, azt hitte, hogy a barbár magyarok meg­mérgezni szándékoznák öfcet, rémülten tudakozódott orvos után, mire a jól meg termett vendéglős mosolyogva tette ha­talmas öklét Warwick ur vállával érint­kezésbe s a corpus delicti azonnal előkerül t a szálkás halfalat alakjában. Ebéd után ismét folytatták utjokat, lankadatlan kitartással taposva pedáljai­kat. Az országúton nem volt sok kelle­metlenségük, nem kellett hol jobbra, hol balra kitérniök egy-egy szónásszekór, vagy szamaras kordé elől és viszont ők sem voltak kénytelenek magukat nagyon meg­erőltetni a fékezés és csengetéssel, hogy a járó-kelőket a kitérésre figyelmeztessék, mert ünnepnap lóvén, mindenki saját fa­lujában keresó szórakozását. Pár órai kerekezés után egy szép fekvésű sváb községhez értek az angol biciklisták, hol ép ekkor jött ki a hit­buzgó nép az Isten házából. A gyermekek jóval előbb kijöttek a templomból s az utca közepén kezdtek tanácskozni, hogy minő játékhoz fogjanak. Az angolokat is ép e percben hozta e helyre bal végzetük. A haza leendő osz­lopainak figyelmét — kik még soha sem láttak élő kerekpárost — azonnal magukra vonta a két sajátságos öltözókü ós még sajátságosabb masinán száguldó szörny alak. S ha meggondoljuk, hogy utasainkat tarka ruháikkal, uti- s szertáska, forgó­pisztoly ós fényképészeti apparátussal felszerelt gépeikkel inkább nézhette a laikus megbolondult német köszörűsök"-nek, mint amáteur kerékpárosoknak. Valóban äz emiitett falu egyszerű földművelő lakossága,. kezdetben boszor­kányoknak gondolta őket, majd a napok óta falragaszok utján hirdetett, odaérke* ssendö oirkusa előhírnökeinek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom