Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894
1894-09-16
ml» d e i> 7a » ár n a \K ' közérdek 1 ' sürgős közlésekre Umnkmi /Miüdkivüli számok is adatnak ki. JJérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. .V lapnak szánt közlomények a lap szerkesztőségéhez (Jókai Mór utcza 969. sz.) küldendők. ^, I j : '— é* Előfizetési díjak. j€ Egy évre 6 frt — Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajczár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30kr. A díj előr e fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Kohn Mór iiai cV) 2£ hirlapközvetitő iroda) küldendők, Qi Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. » . . : . : . »' Nem az első alkalom, hogy ez ügyben felszólalunk, de felszólalásunk talán sokip aktuálisabb nem volt, soha nem támaszkodhatott jobban a kézzel fogható adatokra mint most. A. lefolyt hát elején városunkban időztek a katonaságnak gyakorlatra bevonuló, nem itt állomásozó tagjai; az ev. ref. egyházkerületi gyűlésre megérkezett tagok s a keddi és a szerdai országos vásárra megérkezett kereskedők. A ki látta azt a nehézséget, melyet ennyi idegennek egyszerre városunkba érkezése az elszállásolásnál okozott, az minden bábozás nélkül igazat fog adni abban nekünk, hogy városunk egyik legelsőrendü szükséglete ez idő szerint egy alkalmas vendégfogadó. Fájdalom, hogy ez ügyben is, mint annyi másban, csak panaszkodunk, de nem teszünk, pedig itt nem panaszkodni, hanem tenni kell. Iparosaink panaszkodnak, hogy nincs munkájuk, de nem igyekeznek *— egymással szövetkezve — munkát teremteni maguknak; kereskedőink -panaszkodnak, hogy üzletük pang, de az erre indirect befolyó akadályokat nem sietnek elhárítani; a városi tanács meg épen sok féléről panaszkodik, de a tanáos sem tud továbbjutni a panasznál. . Szívesen is hagynók békében a városi tanácsot és számításon kivül — legalább.„ebben az ügyben — ha azt goudolhatnánk és remélhetnénk, bogy magánvállalkozók találkoznak, a kik a városnak^ ezen szükségletén egy korszerű, a mai épen a vendéglőknél magasra fokozott igényeknek megfelelő fogadót építenek. Sajnos, hogy a jelek eddig nem kedvezőek. Egyesek nem igen hajlandók 30,000—40,000 frtnyi befektetést eszközölni, részvénytársulatot pedig városunkban e célra összehozni szintén a nehezebb 'föladatok közé tartozik. És igy nincs más hátra, mint a városi tanácshoz, illetve a város képviselőtestületéhez fordulni s annak bivni fel figyelmét erre a sajnos körülményre. Mi hisszük is, hogy a képviselőtestület mint összeség tudni fogja kötelességét s a vendéglő felállításáról, ha nem is kizárólag a városi pénztár terhére, de esetleg a városnak egy részvény társulatban jelentékenyebb participálásával, gondoskodni fog. Ebben a reményben ajánljuk a, képviselőtestület figyelmébe ezt a kérdést s várjuk a tervnek valami uton megvalósítását. Omega. A főgimnázium alapkőletétele. AZT épülőben levő főgimnáziumnak alapkövét, mint azt mult számunkban is jeleztük, hétfőn, e hó 10-ikén tették le a kerületi gyűlés alkotó tagjainak, a város képviselőtestületének, a főiskola tanári karának és ifjúságának s nagy számú közönségnek jelenlétében. Városunk ezen kulturális ünnepe — szükségtelen is bővebben fejtegetnünk — nemcsak kulturális, de városi szempontból is fontos és emlékezetes. Vajha a hétfőn letett alapkő után mielőbb ujabb és ujabb intézmények alapkövét tehetnők le, s vihetnek a több mint két évtized óta staguáló várost a fejlődés utján előbbre! Az ünnepély lefolyása a következő volt: A közönség és az-ifjúság elhelyezkedése után nem sokkal 10 óra után megjelentek a dunántúli ev. ref. egyházkerület képviselői, élükön Pap G-ábor püspök, Tisza Kálmán főgondnok, Czike Lajos és Darányi Ignác főiskolai gondnokok. Áz ünnepélyt a főiskolai énekkar egy egyházi énekkel nyitotta meg, melynek elhangzása után Pap Gábor püspök a következő beszédet tartotta: A dunántúli ev. ref egyházkerület középtanodája uj épülete alapkövének letétele végett gyűltünk össze; Isten nevében, az örökkévalónak segítségül hívása mellett tesszük le az alapkövet. Kit is hívhatnánk segítségül mást, mint azt a mindenhatót, a kitől száll alá minden jó adomány ós tökéletes ajándék, kinek alkotó ereje nagyban ugy mint kicsinyben egyiránt megdicsőül a nagy mindenség remekmüvében. Segedelme nélkül minden emberi törekvés hiábavaló ! Erezte ezt Dávid király és látnók, a hébereknek.nagy ós hatalmas uralkodója, azért mondta a 127-ik zsoltár 2-ik versében: „Ha az ur nem ópiti a házat, hiába fáradnak, a kik azt Mí is hiába fáradunk, ha az ur megvonja tőlünk s a tudomány ez uj csarnokának építőitől áldó segedelmét, mely sikerrel koronázza az emberi törekvéseket. Minden a mivel csak birunk, az ő kegyelméből való ajándék. Tőle vettünk és veszünk mindent; miért dicsekednénk hát azzal, mintha nem vettük volna ? Az ö ereje dicsőül meg erőtlenségünkben, övé legyen hát a dicséret, dicsőség és hálaadás. A kezdetnél kérjük segedelmét s majd a bevégzett munka után hozzá siessenek az akkor élők hálaadással. A hála az emberi szívnek legszentebb, legnemesebb érzelme. S kinek tartoznánk több hálával, mint az áldó istenségnek, ki megváltoztatta az idÖk járását, fényt derített a lelkekre borult éji sötétségben, testvéries szeretettel dobogtatta össze az egymástól elidegenedett sziveket, eltompította a gyászos emlékű üldözések fegyverének élét, melyek a testvért a testvér ellen, a magyart a magyar ellen vitték öldöklő- pusztító harcba csak azért, mert a hitnek egyes igazságaira vonatkozólag eltérők voltak a meggyőződések. Korunkban azokat, kiket a hidegen okoskodó érzelem elválasztott a hitcikkekben, a melegen érező szív egyesíti a szeretetben, abban a szeretetben, mely — mint minden igaz vallásnak, ugy és főleg a ker. vallásnak is fötörvónye, mert annak isteni alapitója — ki az egész emberiség iránti szeretetből még életét is feláldozta, határozottan kijelentette, hogy tanítványainak is arról ismertessünk meglenni, ha egymást szeretendjük. Az ur Jézusnak dicső példaadása, az emberiség legnagyobb szellemeinek tanai lelkesítenek s minket, mint magyarokat édes hazánknak jól felfogott érdekei is köteleznek arra, hogy szeressük egymást, vallásra való tekintet nélkül s a mint isten előtt nincs görög, római, zsidó, vagy pogány, hanem minden nemzetiségből kedves előtte az, a ki őt féli és akaratát cselekszi, ugy kövessük magyarok hűen s ne vonjon elkülönítő válaszfalat a vallás, ne sorakoztassa hazánk polgárságát egymással szemben álló TÁRCA. Jolán regénye. • A tánc forgatagában elszédült. Párás homlokát a márvány oszlophoz támasztotta ; a hideg kő szinte felüdítette. Mintha kaleidoszkópba nézett volna, a színek töménytelensóge izgatta pupilláját. Elandalodott. Egyszerre azonban fölriadt. Láztól vert tszóp. leány állott meg előtte izgatottan. Jolán volt. Nappali ós éjjeli álmainak Jolánja. Szemei jobban csillogtak mint .gyémántjai. — Tanár! -— beszólt szakgatottan — most nem érünk rá magyarázatokra; Sejtelmem azt súgja: szeret. Nos hát, bizonyítsa be. Tüntetőleg foglalkozzék velem' ma este. Érti ? Tüntetőleg! Hámory Mihály, a bölcsészeti tudományok tudora ugy érezte, hogy forog vele a világ. Azt hitte hallucinációivan-' nak.-Denem! Érzékei nem csalhattak,' hiszen Jolán mosolygott rá biztatóan, ő, ki eddigi epekedését semmibe sem vette.Áz a Jolán mosolygott ö reá, a kit az udvarlók serege vett körül, mert szép volt és mert ráragyogott a Várady-cég kikiáltott gazdagsága. Hámory egyébként határozott ember Volt és hozzá szerelmes a végtelenségig. Oda szegődött a szép leányhoz és pehelykfcnt vitte karjaiban. A szoba-tudós, ha éppen ugy fordiilt, nem tűnt ki azzal a• ízögletössóggel,' f imnt ^rendtársai. * A társaság pedig találgatta, hogy mi az ördög Ütött ahhoz a filiszterhez ? Mert QáocüUtosftn jeUsnizö,; hogy'a péiwarisatokrácia szemében a tudomány papja nem egyéb, mint filiszter. Hajnal kezdte bontogatni fátyolát. A jutta függönyt fölbillentve, becsapott a hűs, reggeli ózondus levegő. Bágyadt a vigadós hangulat. Jolán ezeket súgta a Hámory fülébe. — Kedves Hámory! legyen szives hívja ide Antalffyt. Egy barátnőm kért föl valami eszeveszettségre. Bágyadt mosoly húzódott el arcán. Hiszen tudja! Egy eleven postillon d'amour vagyok. Hámory ajkába harapott. — Szívesen! Az ördögbe is! dehogy szívesen . . . Hivő lelke bizonyos támpontokat keresett, de érezte, hogy imént betöltött szerepe nagyon hasonlít a balekstószokhoz. Nem olvasott ugyan sok regényt, de sejtelmeivel áttudta tekinteni a helyzetet. Nem volt ugyanis ismeretlen előtte, hogy Jolán és Antalffy között bizonyos intim viszony létezik. E viszony erre az estére fölfüggesztetett. Bizonyosan valami efemer szerelmi összekülönbözés az egész. És ez bántotta. Szertartásosan ment Jolánhoz és olyan hidegen beszélt, mint egy jégcsap : — Antalffy ur bocsánatot kér, nem jöhet. Végtelenül sajnálom, hogy nem sikerült önöket összebékíteni. Nem rajtam mult. Többre nem vagyok képes. Ajánlom magamat. Jolánt kissé megijesztette ez a kimért, hideg hang. — Tanár! Az égre, kegyed félreért. Bebizonyítsam ? Nos, holnap kérje meg a kezemet. Most arra kérem, kerítse elő a kocsinkat. Hámory, a bölcseleti tudományok tudorához éppen nem illő exaltációval szaladt le a lépcsőkön. A hó szitált odakünn. Behintette a foyer lépcsőit. Hámoryt, a mikor kiért, valami meleg áram csapta meg és lankadás fogta el. Menynyire megijedt. A foyer hópelyhei között csomóban látta piros vérét. Az imént köpte ki. A vér az szent dolog, mondja Turgenyev. Szent ós félelmes. Nem termett sem oly hérosza, sem olyan cinikusa a földnek, a ki a saját elölülő piros vérétől meg ne ijedt volna, ha azt nem az elszántság fegyvere ontja. A vér jelentkezése a halál hírnöke, a halál eljegyzése. A tüdőből kiköpött habos vérrel egész lényed csodálatos metamorfózison megy keresztül. Csodálatoson, mondom. A kinek tüdejéből egy csöpp piros vér tapadt a zsebkendőjéhez, annak homlokára a fagyos halál ül. Nem kell nagy megfigyelő tehetség, leolvashatja bárki. Jolán is leolvasta. Meleg részvéttel szólt. — De édes Hámory! Mi lelte önt? Sápadt! «• — Csekélység! A • halál jelentette be, hogy kórlelhetlenül el akar vinni. Joláu gúnyos mosoíylyal nézett az érzelgős fiúra. S magában ezt gondolta: A fiu észvesztőén belém bolondult. Kitűnő lesz tartaléknak. Igyekezett méltóságos nyugalmat színlelni. De mily kegyetlenül nehéz volt az. . * — Az a nyomorult, — sziszegte fogai .között, — végsőig viszi a játékot 1 S nemének kitűnő ügyességével, azinte elkerülve a figyelő ssemeket, oda* ellenséges táborokba, hanem közös hazánk java s a vallásnak lelke kösse össze sziveinket, lelkeinket, egyesítsen minden oly alkotásoknál testvéries közreműködésre, a mely alkotások által egyeseknek, s nemzetünknek boldogulását, előremenetelót eszközölhetjük. Ily alkotás ez az uj középtonodai épület, melynek alapkövét most tesszük le,-, s melynek fölemelhetésén valláskülönbség nélkül hozták meg a haza hű iiai áldozataikat, mert közkincse leend ez az egész magyar nemzetnek nem falaival, hanem azon szellem által, a mely belőle kiárad. A tudománynak uj csarnoka épül itt, a magyar nemzet szellemi ereje fejlesztésének hatalmas tényezője lesz ez az iskola, melynek áldásaiban vallás- és nemzetiségi különbség nélkül fognak részesülni mindazok, a kik majd itt keresik és meg is találják, meg is szerezhetik a közhasznú ismereteket, hogy azok kincseivel léphessenek át a közélet munkaterére s érvényesíthessék azokat önmaguk, családjuk, a társadalom, a haza s az egész emberiség javára. A tudomány, melynek áldásaiban az iskola részeltet, erő és hatalom az egyedül biztos ós kősziklaszilárd alap, a melyen az egyesek jólétének, a nemzetek nagyságának dicső épülete felemelhető. Az egyes embereknek súlyát a közélet terén képzettségűk mérlegén mérik meg. Ismeret-gazdagságuk az a lópcsőzet, melyen fokról-lbkra emelkedhetnek. Még az anyagi jóllétet is tudományos képzettségükkel szerezhetik meg ós tarthatják fenn. A világ szerinti javak sok esetlegességnek vannak kitéve, melyek azokat megsemmisíthetik. De a tudomány kincsei semmi esetlegességnek sínedének alávetve, azokat semmiféle hatalom el nem veheti. A valódi bölcs, mint a hajótörés után összes kincseit elvesztett Simonidesz — az életnek azon nagy hajótöiósében, mely vagyonát tönkreteszi — megőrzi lelke nyugalmát s fölemelt fővel mondja: nem vesztettem el semmit, mert minden kincsemet magammal hordozom. Igenis, magával hordozza a tudománynak azon kincseit, melyekkel az elveszett világi javakat vissza lehet szereznie. Nemzetek is csak akkor lehetnek nagyok, dicsők s hatalmasok, fenmaradásuk is csak az által van biztosítva, akaratukkal csak akkor vethetnek dicső súlyt a világtörténeti események mérlegébe, ha szellemi és anyagi erejöket párhuzamosan fejlesztik; ha a nemzetek nagy és nemes versenyében a közjót munkálva küzdenek az elsőség diadalbabérainak elnyerhetéseért. Mint az egyeseknek, ugy a nemzeteknek sincs örökélete, ezek is elvénülnek. S a mely nemzet nem halad előre a haladó korral, a nemzetek nagy versenyében hátramarad, nem fejt- • heti ki parlagon hagyott lelkének erűit, s igy nem járhat elő a haladás lobogójával,- a felvilágosodás fáklyájával, nem müködhtítik közre -az emberiség javára, az a nemzet elvénül, annak halnia kell épen ugy, mint halni kell az egyes embernek, kinek testi ós lelki erői már megtörtek, a ki csak terhe környezetének és a társadalomnak; de a kire magára nézve is teher már az élet s épen ezért kivan elköltözni és sirba menni, a mi mindennél jobb. — Hogy a nemzetek is megvénülnek, azt hatalmas nemzetek története igazolja. A világ felett uralkodott Róma óriás birodalma széthullott, a nagy latin nemzet az élő nemzetek közül kiveszett s elenyészett, mert romlott erkölcsei öszszetörték lelki erejét s azok a vándor népek, — melyek alkotásra voltak hivatva és képesítve — elsöpörték a világtörténet színpadáról. A szellemi és az anyagi erő együtt képezik azon biztos alapot, melyen a nemzet nagygyá, más nemzetek sorsát is intézővé lehet. A tudomány az a csudatévő forrás, melyből táplálkozás által még az elvonult nemzetek is megifjodhatnak, visszanyerhetik ifjúkori rugékonyságukat, tetterejüket. Két összetartozó oldala a szellemi és az anyagi erő a nemzeti nagyságnak,, s mely oldalok egymást nem nélkülözhetik. Lelki erőben alásülyedő. népek anyagilag is hanyatlanak s az anyagi erösbödós a lelki a szellemi erőt is fejleszti ós emeli. A kis Hollandiát virágzó kereskedelme s ennek folytán anyagi izmosodása tette lélekben is erőssé, szellemileg is gazdaggá, a lelki erő képesítette arra, hogy le tudja küzdeni még a természeti hatalmakat is, és földjét is lelke erejével, tudománya hatalmával hódította el a tengertől. Ez képesítette arra, hogy hatalmas ellenségein, kik az övét sokszorosan túlhaladó anyagi erő felett rendelkeztek, diadalmasan vívott csatákat s volt életében olyan korszak, mikor elhatározó befolyást gyakorolt Európa történetére. És az a hatalmas Spanyolország, mely meggazdagodott hódításból ós az uj világrésznek Amerikának összehalmozott kincseiből, korunkban már elvesztette minden befolyását, mert nem csak nem haladt a korral, hanem annak ellenébe helyezte magát, a tudomány vívmányai, a felvilágosodás szólt sétaközben egy sugár barna férfiúnak, ki egész estén tüntetőleg férfiak társaságában mulatott. — Antalffy 1 ! Tehát kórlelhetlenül szakit ? — Igen. Nagysád akarta, kórlelhetlenül ! A szőke gyermek démoni volt e percben, kezeit ökölre szorította. Szeme villogott. Az érzelmek egész orkánja viharzott át egész testén. Szerencsére a mai tökéletes leánynevelés korában, ínég ily beszámíthatatlan lelki állapotban sem történnek botrányok. A lányok manapság kitűnő nevelést kapnak. * Jolánt nagy ós elpalástolhatlan vereség érte. Nemcsak irigyelt ós szeretetére érdemes lovagját űzte el szeszélyeivel, de ellene legjobb ütőkártyáját, Hámoryt is elakarfa venni a sors. Hámory ugyanis vógigrótta a la^su her vadas szomorú idejét. Az orvosok önmagukban lemondottak, őt meg Riviérával, Arcoval, Abbáziával biztatták. És Hámory a lassú, agóniának ezt a modern Golgotháját végig élte. A nyár már Gleichenbergben találta. A szelíd stájeri levegő Magyarországról előtörő fuvalma suttogott fülébe édes ábrándokat. Képzeletbeli, mely oly buja a tuberkulutikusoknál, egy lány jelent meg. Szép óhtteli szőke gyermek. A reggeli zene elmosódó akkordjai törték csak át az erdők koszorúját. Sehol senki. És a bölcseleti tudományok profeszora elé a báli víziók reflexe ragyogott. — Jolán, édes menyországom! susogta. Gyöngéden, érintették vállait* A tanár megrázkódott. Látományai alakot öltöttek. Egy szőke gyermek mosolygott rá: Jolán. — Gondolta-e, hogy találkozunk ? — nyújtotta a leány a vigasztalás balzsamát. — Boldoggá tett. Eljött, hát szeret? És még mindig nem tett le e dőre álomról? E roskatag emberé akar lenni. A leány megrázkódott, de egy mély tekintet a tanárra ós belátta, hogy a beteg emberre mindent rá kell hagyni. — Az öné édes Mihály. A tanár sápadt arcán kigyúlt a láz. Mámorosan fogta meg a leány kezeit. — Utánam jött ? — Utána. Leült mellé. Az azúrkék égen áttetsző, fehér felhő terült el; mint egy menyasszonyfátyol. Erdei madárkák vigan csicseregtek. A nap a fák gályáin megszürődött és csodálatosan világította be a tanár homlokát. Mint a hogy a szentek glóriát festik ezredek óta. És mellette valóságos mesékéi mondott a leány. Beszólt szerelemről, egészségről! Olvadozva, megittasodva, zakatoló tüdővel hallgatta ez a jóhiszemű fiu. — Milyen szép is lesz az ! ... * Másnap a barátok templomában lélekharang szólt. Egy reménykedővel ismét kevesebb! Hire járt, hogy nem közönséges ember halt meg. Egy fiatal profeszszor, a kit a tudomány keseregve gyászol. . . . Délután a korzón Várady Jolán kissé mosolyogva beszélte el lány barátnőinek, hogy a fiu mennyire ós mily észvesztőén belé volt bolondulva, sőt annyi önteltség is lakott benne, (a mi igazán nem ÜUk egy professzoi-hoz) hogy azt 37
