Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893

1893-02-26

XX. évfolyam. 9. szám. Pápa, 1893. február 26. Sí Megjelenik minden v a sá r a a p. Közérdekű sürgős közlésekre kofonkiiit rendkívüli számuk is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csík ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a l ar) Ä szerkesztőségéhez (hosszu­utcza 969. sz.) küldendők. ^ 'Sü Klőfizeíéai díjak. ^V, Egy évre (> írt Fél évre 3 frt Negyed évre 1 Irt öc krajezár. ­Egy szám ára 1 i> kr. Hirdetések Egyhasábos petifsnr térfVgata után 5 kr, nyiltti'rben ;-')!• kr. A díj elő r e fiz^l endo. Bélyegdíj mindig külön számitatik. Az el'"fizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Kohn )jór íjai ) ^ hirlapközvetitő iroda) küldendők. ^ Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek 111 eg v áí asz t o tt k özl Öny e. Csak előre! Hazánknak, nemzetünknek az idő és kor követelményeivel párhHzamjs előre­haladása s fejlődése szoros összefüggés­ben, szoros kapcsolatban van városaink haladásával és fejlődésével, mert minden tekintetben kifejlett, művelt, virágzó vá­rosok összesége képezhet csak iegfőkép, művelt, virágzó államot, nemzetet. Városaink előrehaladásának, fejlő­désének és igy felvirágzásának fő feltétele pedig az, hogy azok culturális, közegész­ség- köztisztaságügyi, ipar s kereskedelmi, gazdasági és más több tekintetben a kívánalmaknak mindinkább megfeleljenek és ez által polgáraiknak jólétet, biztos jövőt nyújtsanak. Hogy a városok e nemes feladatuk­nak és kötelességüknek megfeleljenek, ezen szép czéljukat elérjék: az egyes polgároknak kötelessége ós érdeke fel­tótlenül az, hogy városaikat ezen buzgó törekvésükben — a haladás s fejlődés hosszú rögös utain, még az áldozatoktól sem riadva vissza — jó egyetértéssel segítsék, támogassák; városaiknak érde­két, jólétét, virágzását minden tekintet­ben előmozdítsák, mivel a korral haladó, életrevaló, nemes gondolkozású és a köz­ügyekért lelkesülő polgárok jő egyetértése teheti csak virágzóvá, boldoggá városain­kat. E szép törekvéseket azonban csak akkor koszorúzhatja siker, e czéljukat csak akkor érhetik el a polgárok, ha a közérdeknek szolgálva, személyes érde­keiket háttérbe szorítják és önzetlenül munkálkodnak a közügyek előmozdításán. Nagy eszmékért, nagy czélokért pil­lanatnyira lelkesülni, azok megvalósí­tását akarni: szép, nemes dolog és feladat; szükséges, közhasznú ujjitások gyors létesítése: elismerésre méltó csele­kedet; de a meglevő hasznos és czél­szerü közintézményeknek tovább is fenn­tartása, azok felvirágoztatásának minél inkább előmozdítása: szent kötelessége a polgároknak. Kell továbbá, hogy ne csak akkor tartsunk össze, ha valamely komoly ve­szedelem felhői tornyosulnak fejünk fö­lött, ha sajkánkat elmerüléssel fenye­getik az ellenséges habok; de tartsunk össze akkor is, midőn a béke verőfényes napja süt és bennünket semmi veszély nem fenyeget. Mert igy bármi történjék, készen talál bennünket és képesek leszünk egyet­értéssel mind megtámadott érdekeinket megvédelmezni, miud a veszélyben for­gott közintézményeinket magunknak meg­ás fenntartani s igy közügyeinknek szol­gálatában is magunkat kitüntetve, meg­érdemlett jutalmunkat: a közelismerést elnyerni. Hála a gondviselésnek, városunk hivatott polgárai mostanában minden ne­mes, jó ügy mellett teljes jó egyetértéssel működtek és sok eredményt is értünk el. Adja Isten, hogy ezentúl is mindig igy legyen! A gyufamonopolium. A gyufámonopolium eszméje, melyet hazánkban nemrég Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő vetett fel először Veszprém­megye közigazgatási bizottsága ülésén, s melynek érdekében lapunk hozott az összes hírlapok között czikkeket, hódí­tani kezd nemcsak minálunk, hanem Ausztriában is. A »Wiener Tagblatt*> ban maga a kiadó Szeps Mór ir a lap élén a gyufám onopolium mellett egy igen érdekes czikket. Nagyon figyelemreméltó, hogy mi adta meg a lökést az állami gyufamonopolium eszméjének Ausztriában ? Az osztrák képviselőház minapi ülé­sén Polzhofer képviselő felhívta a kor­mány figyelmét a »gyufaring«-re, mely most van alakulóban. Az összes osztrák gyufagyárosok ugyanis szövetségre léptek egymással a czólból, hogy a gyufael­árttsitást monopolizálják. E szerződés következtében egyetlen egy elárusító helyet állítanának fel, a vevők ide volnának utalva s a gyárosok korzorcziuma kénye­kedve szerint állapítaná meg a gyufa árát. A mit tehát az állam nem hozott még be, behoznák a haszonleső gyárosok s a gyufafogyasztásból évente befolyó körülbelül öt millió forintot ők raknák zsebre. Az adófizető polgárok tehát érez­nék egy ujabb monopóliumnak súlyát, a nélkül, hogy ebből az államnak s igy részben maguknak a fogyasztóknak is valami hasznuk lenne. A JWiener Tagblatt* tehát egye­nesen sürgeti a kormányt, hogy a gyufa­mouopoliumot vegye ki a >gyufariug*­haszonleső kezeiből s az e czimen befolyó jövedelmet vagy fordítsa a kisebb java­dalmazásit tisztviselők fizetésének javítá­sára vagy pedig engedje el ennek fejében a legalsóbb néposztályok kereseti adóját. Igy lesz haszna a gyufa-monopóliumból az adófizető polgároknak is. Mondanunk is felesleges, hogy mi az állami gyufamonopolium behozatalának eszméjét feltétlenül pártoljuk. Xem egy­szer irtunk a Pápai Lapokban mellette, nem egyszer sürgettük és sürgetjük ma is. Csakhogy minálunk a gyuíamoüopoli­umból befolyó pénzt első sorban kisded­óvodák felállítására kellene fordítani, mert erre feltétlenül égető szükség van. Nagyon örülünk, hogy Ausztriában is tért kezd hódítani az eszme, mert a gyufainouopoliumot a közös vámterület következtében nálunk is csak akkor le­hetne megvalósítani, ha azt Ausztria is életbeléptetné a maga területére nézve. Es ha győz ez eszme, ha a milliókon, miket a nemzet a gyufamonopolium után kap, vagy kisdedóvodák állíttatnak fel, vagy a szegény nép adóterhe könnyítetik: Veszprémmegyeé lesz az elismerés! A családi élet s különösen a s nök helyzete Athénben.") ! A régi időknek legérdekesebb ós leg- I dicsőbb népe mindenesetre a görögök vol- } tak. Szabadságszerető, vitéz és testileg j kiválóan szép népfaj. Náluk fejlődött ki | először a népszabadság s vele együtt a i köztársasági államforma. Ipar, kereskede- | lem, művészet ós a tudományok terén is oly magasra jutottak, hogy csak az újkor nagy ós müveit nemzetei versenyezhetnek *) Felolvastatott a pápai keresk. ifjúság ön­képzőkörében. velük. Sőt a művészet egyes ágaiban, igy például a szobrászatban, talán mindörökre utolérhetetlenek maradnak. Tőlük hatott el az igazi művelődés a régi rómaiakhoz, a rómaiak átplántálták azt a mustani európai nemzetek ősei közé s igy Európa mostani nagy műveltségének alapvetői és megkezdői, s nekünk mindnyájunknak is tanító mesterei a régi görögök. E régi görögök közt is legnagyobb szerepet ját­szott az athenéi köztársaság s épen annak fővárosa Athén. Olyan volt ez az ókor nagy városai közt, mint például Paris a mostani fővárosok között. Székhelye a művészetnek ós tudománynak; irányadó a divat ós társadalmi szokások tez'én. Azt hiszem tehát nem lesz egészen érdektelen, ha egyet-mást elmondok arról, hogy „milyen volt a esaládi éh'i és különösen a nök helyzete Athénben, a rfyi viláy eme fő­városában ?" • Kr. e. V. és IV. században. > Nem lesz ez egészen érdektelen s néhány hasznos tanulságot okvetlen me­ríthetünk belőle. Mert az kétségtelen, hogy a család képezi az emberi társadalomnak szilárd fundamentumát: ezen alapul az egész állami élet. Ahol a család nem al­kot szilárdan összefüggő egészet, hanem a férj és nő, a szülök ós gyermekek csak laza és könnyen szótbontható kötelékekkel vannak összekapcsolva : ott az emberi tár­sadalom is laza és szétfolyó ; ott az em­bernek díszét képező valódi erkölcsös és vallásos élet nem konosulhat meg s erő­teljes állam nem fejlődhetik ki. Igy lát­juk ezt ma is a vad népek között. Ha most már az athéniek családi életét ezen szempontból vizsgáljuk, öröm­mel tapasztaljuk, hogy ott a család tag­jait nagyrészt igen erős kötelékek kap­csolják egybe. Minden család külön mint­egy kis államot képezett, melyben a férj, a családapa volt a föltétlen hatalmú kis király. Az ö akaratához kellett alkalmaz­kodni mindenkinek mindenben. Tehát nemcsak a cselódi munkát végző rabszol­gáknak, hanem a gyermekeknek, sőt a feleségnek is. Az ö akaratával szemben mindenkinek hallgatás volt a kötelessége; parancsa ellen nem lehetett apjjellálni sehova. Fiai és leányai, ha még oly na­gyok voltak is, mindenkor hódoló tisz­telettel környezték. S erre oly nagy súlyt helyeztek, hogy mikor évenként a magas állami tisztségeket betöltötték, az uj tiszt­viselőket ebből a szempontból is vizsgálat alá vették s ha valamelyikről kisült, hogy szülei ellen tiszteletlenséget tanúsított, hivatalától megfosztották. Hej ! ha nálunk is ilyen törvénj't akarnának most behozni, ennek alighanem még több ellensége akadna, mint a polgári házasságnak! Ha atya király volt a családban, mél­tán várhatjuk, hogy felesége meg királyné legyen. Sajnálattal kell azonban tapasz­talnunk, hogy igen korlátozott hatalmú királyné volt. Gyermekei s a cselédséget képező rabszolgák részérül ugyan ö is kellő tiszteletben részesült, de már férjé­vel szemben nagyon is háttérbe szorult. Xem volt a szó magyar értelmében fvle­ség, mert csaknem minden jog és hatalom a férjet illette, a nő vállára inkább csak a kötelességek nehezedtek. Külö­nösen ingatag volt az ö helyzete akkor, ha az ég nem áldotta meg gyermekekkel. Mert ilyen esetben bizony igen hamar be­következett az elválás. A férj visszaadta hozományát s haza küldte az apja házá­hoz. S a melyik nő igy járt, az másik házasságot nem igen remélhetett s oda haza a szülői háznál is csak olyan szo­morú szerepet játszott, mint a kocsiban az ötödik kerék. De ne gondoljuk, hogy az Isten hiába adott volna a mik­nek oly éles és találékony elmét s hogy ne igyekeztek volna magukon segíteni, ha már a törvény és társadalmi szokiís ily igazságtalanul sújtotta őket olyan hi­bájukért, melyről nem tehettek. Egy se­gítettek tehát magukon, a hogy lehetett. S ha már nem volt kilátás, hogy az ég megáldja őket gyermekekkel, hit néha megkisérlették. idegen g3'erujek becsem­pészését. S ha a térj kissé az ügyetlenebb fajtához tartozott, ez néha sikerült is. Még az sem biztosította eléggé a nő helyzetét férje házában, ha csak leány gyermekei voltak. Mert a leány nem tar­! totta fenn a család nevét s nem áldozha­; tott a házi isteneknek s a meghalt <">sök I lelkeinek, s mit a görögök vallásos te­kintetből oly fontosnak, süt elengedhet­lennek tartottak. Azért ha liu gyermek nem volt, az athéni ember kénytelen volt más gyermekét fogadni fiává, s a leányok elöl ez a fogadott gyermek vitte el az örökség nagy részét. Ily esetben az örökbe fogadott fiu rendesen elvette a fogadott ajíja leányát. i)e azért az anya helyzete igy is nehéz és sokszor nagyon is kelle­metlen volt, mert ha pl. térje meghalt s az örökbe fogadott fin 1- U a ház feje, ettől bizony sohasem várhatott ám oly előzékenységet ós tiszteletei, mintha sa­ját édes fia lett volna. Borsos István. (Folyt, köv.) T Á R C Z A. Bort elesn.be .... Bort elembe, csaplárosné, Lángot azító bakatort.' Babánatom tovaszállott, Hadd igyam meg rá a tort Régen volt már, hogy vigadtam, Nagyon régen volt biz' az; És ha ittam, borozgattam: Bánatomra volt vigasz. Szegény szivem, fájó szivem, Mennyit türe, szenvede! Sebhelyektől olyan foltos, Mint a koldus ködmene. De megálltunk vészviharban, Mint"kőszirt a hab között; Nem törött e sziv darabbá, Hozzá bármi ütközött .... itég egy messzélyt, csaplárosné, A ragyogó csillagát! Bánatomban annyit ittam — S most örömem volna gát ? Bort elembe, vérgyulasEtő, Seivderitő bakatort: Bubánatom tovaseállott, Hadd igyíim meg rá a tort! Kara Jenő. Hitka vadász zsákmány. (Diák emlékek.) A >Pápai Lapok< eredeti tárczája. A csizmadia inas mesterségét a csiz­maszár ós papucs szedésnél kezdi, az én vadász szenvedélyem a bodzafa puskánál nyilvánult elsőben. A bodzafa puska ki­tűnő alkotmány, még lőpor sem kell bele, és mégis durranik, annál tökéletesebb csak a gummi puska, az ugyan nem dur­ranik, de annál jobban kell czélozni, hogy a bőrfogóba rejtett „göbócs" czélt találjon. A gummi puskával való vadászat ép oly izgalmat keltő élvezet, mint egy ser­dülő kis leánynak a mama kijelentése, hogy az eddig viselt fejkendő helyett kalapot kap, egy valóságos franczia ka­lapot, melyen a piros szalagcsokron kivül 5 pipacs, 4 szál búzavirág is lesz. Sőt még egyéb hasonlatosság is van a kettő közt, a kis leány első kalapja ép oly feltűnést kelt barátnői körében, mint sze­mélyiségem keltett iskolai pajtásaim előtt, midőn az általánosan gyűlölt tanitó urnák sikerült az ablakját első lövésre bezúzni, és igy elismerték, hogy „jól kezelem a csujzlit", ez volt diák nyelven a mü-ki­fejezóse a ^" , .mmi puskának. De még ez se minden, a kis leány szivét az első ka­lap hozza veszélybe, mert azon öntudatra ébred, hogy most szebb mint eddig volt, hódítani, tetszeni vágy, engem a gummi puska hozott az első komoly rémületbe­Fényes sikereim a mészáros kutyák megfuttatása körül azon vakmerőségre vittek, hogy a sétára induló utbiztos mellett ballagó nagy bozontos kutyát czólba vegyem, hogy véletlenül az utbiz­tos uramat lőttem hátba, az az én bajom volt, de viszont az utbiztos uramé, hogy én a közeli palánkot sikeresen átugortam, mely biztos védf'alul szolgált ütései ellen, mert tekintettel terjedelmes voltára nem is kísérletté meg, hogy az ugrás magas művészetében versenyre, keljen velem. Midőn később megtudtam, hogy Nim­ród apánk nyíllal ejtette el az első nemes vadat, vágyaim netovábbja egy nyil-puska lett, nem szolgáltam ugyan 7 évig érte mint Jákob Rachelért, de egy fél évig hordtam a szivarvéget János bácsinak a faragó gazdának, mig megkészült a híres alkotmány; még csak spagót kellett reá és ott lógattam büszkén vállamon, azt képzelve, hogy az egész világot bámu­latba ejtem ujabb szerzeményemmel. Hogy milyen érzés fogott el akkori mikor édes apám a bécsi kiállításból egy valóságos „Flóbert" puskát hozott, azt nem is kísérlem leirni, legalább is tigris vadásznak képzeltem magamat, ki a leg­sötétebb Afrikában halomra fogja lődözni a tigriseket ós elefántokat. E naptól fogva nem izlett többé a kávé, reggelire sza­lonnát ettem, sőt vadász emberhez illően olykor megviziteltem a szilvóriumos fias­kót is, pedig siralmas arezot vágtam min_­den korty után. Sokkal könnyebb volt rászoknom a füllentésre, mi szintén elke­rülhetetlen kelléke egy vadász embernek. Még egy nagy aquisitióra készültem, ós sikerült is a számadó juhásztól egy bo­zontos komondor kutyakölket kicsalni, melyet felakartam nevelni vizslának, szag­lása ugyan nem volt az ujoneznak, de annál kitünöebben ugatott, az aporterozás­ban is nagyon kényes volt, a követ, a rongyba dugott fát megvetette, de szíve­sen futott a leesett veréb után, melye ^ azonban csak karhatalommal lehetett tőle elvenni. Vadász életem tragicus története tulajdonképeu csak a „Flóbert 1 ' és az „Amidor" (mert igy hivták a nemes álla­tot; megszerzésével kezdődött, nem volt nagyobb ur nálamnál, mint mikor szom­baton ebédután letehettem a kanalat, és sikerült a preceptorommal elhitetni, hogy nincs hétfőre számtani feladvány. Rohan­tam a gyümölcsösbe a nyihogó „Amidor"­ral ós megkezdődött a hajsza az ég szár­nyasai ellen, legnagyobb előszez-etettel lestem a fakopogtató harkály és a tövis­szúró gébicsekre, a verebeket csak a tar­kább madarak hiányában lődöztem agyon néha-néha. Kutyámnak jobb szeme volt mint orra, és ha valamit észre vett, nyi­hogással figyelmeztetett. Már vag3 r két óráig kószláltam a gyü­mölcsösben, midőn kutyám a deszka kerítés felé rohant, melynek tetején egy fényes tollú madár ült. Visszafojtottlólekzettel, csúszva közelgek a ragyogó tollú madárhoz, mely legnagyobb bámulatomra 15 lépésig bevárt. Soha szebb madarat nem láttam, fényes zöld tolla aranyszínt játszott, fején hó­fehér bóbitával, szivdobogva emelem fel puskámat, czélzok, a madár tolla foszlá­nyokban hullik szét, mi biztos jele, hogy találtam. Átugrom a kerítést a zsákmányért, de mintha villám ütött volna meg, kép­zeljék a szomszéd kisasszony ujdivatu kalapjáról lőttem le a ragyogó tollú ma­darat, ki regény olvasás közben a kerítés mellett elszunyadt. Mindketten meg vol­tunk rémülve, csak azt sajnálom, hogy kárpótlásul még meg sem kérhettem kezét, mert hiszen csak 16 éves voltam. Hiksos. Akaratszabadsag. A >Pápai Lapok* eredeti tárczája. — Tudod kedvesem, az akaratsza­badság egyik legkiválóbb előnye a gyarló embernek. Szabadon akarhat, szabad nyil­vánulást engedhet magasztos gondolatai­nak. Vannak olyan bolondos philosophusok, kik azt állítják, hogy akaratszabadság nem létezik, pedig ugy-e te is elismered jogosultságát. Igy kezdte a pbilosophus férj csinos kis feleségével a társalgást, mikor ez a mult bálój izgalmaitól s a táncztól még fáradtan, tetszetős pongyo­lában férje dolgozószobájába lépett. Az asszonyka egy hintaszókben ké­nyelmesen elhelyezkedve, álmos szemeivel valami hervadt ibolyacsokrot nézegetett, mit egy fess huszárhadnagytól kapott a tegnap esti bálon. Sigy, habár tudós férje háromszor-négyszer is elkórdezte tőle, mit tart az akaratszabadságról, a csin­talan asszonyka csak hallgatott. — Qui tacet, consentire videtur,*; mormogta Boronkay uram, s tovább foly­tatta fejtegetéseit. — Egyik-másik kollega azt szokta odavágni az akaratszabadság hatalmas elmélete ellen, hogy ez semmiképen sem létezik. Ilyen például: Schoppenhauer. Ez már ferde felfogás, feltéve természe­tesen, hogy a pbilosophus mindenkor el­tekint a külvilág korlátaitól, s csak magát az embert veszi tekintetbe gondolataival, érzelmével. Akaratszabadság bizony van; elve­imből semmit sem engedek, hat kötetes munkám megdönti az ellentábor legna­gyobb állításait is s hadat izen a homályos *) A ki hallgat, beleegyezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom