Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893
1893-09-17
iuk elégedetlensége sem egyéb, mint megny ü«u*-ls.-o aictu ev- ior»a £1*-©-** j-i-fcS- X7* vuvk ^ ihely bennök lakozik és őket kópesiti kultúrájuk foglalatát meggazdágitani. És városaink — a mint látjuk — fel is használnak minden kínálkozó alkalmat, megragadnak mindeu eszközt, félkeresnek és mozgásba hoznak minden tényezőt, megvalósítanak számos hasznosnak ígérkező intézményt, csakhogy kultúrai és anyagi emelkedésüket fokozhassák. Példa erre, hogy messze ne menjünk: a csodásan fejlődő Szombathely. Nem igy van ez azonban nálunk. ilgaz ugyan, hogy panaszkodni mi is panaszkodunk. Nem mondhatnók azt sem, hogy vágyak hiányában szenvedünk. Sőt nem tagadható, hogy némelykor örvendetes jelenségek látszottak áttörni közéletünk ismeretes szürkeségét. Igy például, tavaly is fejlődési törekvések foglalkoztatták közönségünket s élénk eszmecsere tárgyát képezték a vízvezeték, csatornázás, villaniosvilágitás, sörgyár, cukor• gyár, s egy nagyobb szabású szálloda kérdései. Ezen ügyek is fazonban s különösén az Utóbbiak csakhamar letűntek a napirendről s alusszák tovább örök álmukat. . . Vagy tán oly annyira mostohák a mi viszonyaink, a mi körülményeink, hogy -melkedósünkét legyáltalában nem, vagy I A Rí Z A. Her vadas a virulásra. Hervadás a virulásra, •Árny a;-fényre, -'éj napra, Borongó ősz, zord hideg tél •A mosolygó szép tavaszra.. . Mn(lig"igy-volt,*jiúnaig , igy'lesx, Igy forog 'az élet-orsó : Szép reményre —-rut csalódás, Bölcső után a — koporsó. Mégis — bár ez mindig igy volt, A mióta a világ 411 — Átvirrasztunk éjszakákat, És alszunk a napvilágnál. Ifjúságunk rózsaberkét •Feldúljak a;szenvedélyek; Akkor Judjuk mit vessiténk, : ifikor az már semmivé Jett. Akkor tudjuk mit vesziténk... . Hajh! de késő már a bánat; - A mit egyszer eltemetnek Soha többé fel nem támad! A.mi «Imult. vjssza -nem jő, . Fut az idő ... eliramlik: Használjuk hát minden percét, < Ésbe^ügukmeg-r mig ^-vantnit. ^ • Soós Lajos. J $ Rátett i Elfeledve a világtól, , , .,És feledve a világot, '; -- i .1 Feltaláltam valahára i "Hot* Itlktm vágyf»v»4tfott.,. I vehető. A dolog ismerői előtt tisztán áll, hagyjuk heverni képességünket, s a velünk született tehetséget, — azért, mert mi jóformán mindent kívülről várunk s alig jut eszünkbe szervezkedve törekedni előre. Ezek a mi hibáink, ezek okozzák fogyatkozásunkat s ezeknek látjuk kárát. Semmi sem szól tehát a mellett, hogy a jövőben is igy legyen, — de igenis kell, hogy végre-valahára a mi elégedetlenségünk is megteremje gyümölcsét, —kell, hogy végre-valahára mi is kilépjünk a pezsgő életbe, a tettek mezejére, hogy az általános haladás, a városok szünetnélküli versenye közepette mi is kivehessük a minket megillető részt. Tekintve most már azt, hogy közgazdaságunk a legmesszebb menő átalakulást kivánja és annak, a tökéletesen megváltozott gazdasági viszonyokhoz való átidomitását teszi szükségessé, — tekintve azt, hogy ennek minél gyorsabb eszközlésére az anyagi és értelmi erők megszerzése ós egyesülése az elengedhetetlen feltétel, — tekintve továbbá azt, hogy takarékpénztáraink, már hivatásuk és szük üzletkörük miatt sem felelhetnek meg a már fejlettebb ós alaposan megváltozott üzleti élet követelményeinek, — s különösen szem előtt tartva azt, hogy városunk gyarapodása — a mennyiben Lombok között rejtett fészek, Itt borul rám csendes alkony; Itt köszönt a kelő hajnal Ringó hullámmosta parton. Édes itten elpihenni ; Éz a szárnyaszegett lélek Átálmodja újból, ismét, A mit elrabolt az élet; Azt a boldog szent szerelmet, Azt a nyíló rózsaaátort, Melyben-egykor édes ajkad Csókja ajakamra ráforrt ... ... Ringass, ringass édes álom, Itt e kedves rejtett fészken: Óh! hogy tündér éjjeléből Soh'se legyen ébredésem! Soós Lajos. Emlékszel-e ? j Irta: Eö'rdeögh. A nagy Vendégsereg eltávozott, végre ! egyedül maradtak; az ifjú férj boldogságtól reszkető karokkal öleié át nejének dirázs derekát és elkezdó: • •* I * * „Emlékszel-e ? Mikor először találkoztunk, majdnem gyermekek voltunk még mindketten. Dea te : éjsötét, bogárfényü hajad, tenger-mólységü ; kék szemed,sugár növésed már akkor elbűvölt és az első szerelem végtelen boldogságával tolté él ifja szivemet. 'Később/ észrevettél te is.•. Egy'bál ajkaiméval történt. Észrevetted azt "a sájjíadt arcú ifjút, a 1 kinek legnagyobb gyö1 Vvörüsége telt abban, hogy a te mélységes £f.,' ' „ a r** id aek néjésébe mertijhetett, mely SX8Ui~- Ji£4e>i,ii ^-v'-v. 1 • —, .».»ulk uuiuiiu a a. ui u cb ijf v e terv előtt. Ellenben látjuk inegvalósui*oann,i5. nagy, Bznrce Kiszamrunanan nasznait. Látjuk, hogy az ipari ós kereskedelmi vállalkozó szellem támogatása által a közvagyonosodást előmozdító vállalatok keletkeznek. Látjuk a foglalkozások nagyobb változatosságát, a kereseti források szaporodását az alsóbb tömegektől kezdve fel a felsőbb társadalmi rétegekig. Látjuk emelkedő jólétünk kedvező visszahatását kulturális intézményeinkre ós lakosságunk intellektuális fejlődésére. Látjuk, hogy a tervbe vett kulturális intézményeket nemcsak megvalósíthatjuk, hanem azokat fenntartani ós fejleszteni is képesek leszünk. S látunk még sok mást, de különösen azt, hogy városunk — ugy, mint nem is régen — ismét egy nagy vidék szellemi ós anyagi súlypontjává válik. A megyéspüspök fogadtatása. Br. Hornig Károly veszprémi megyés püspök Ő móltóságának f. évi október hó 7-ón bérmálás végett Pápára érkezte alkalmávali ünnepélyes fogadtatás részleteit, a f. hó 14-én Osváld Dániel polgármester elnöklete alatt a városházán Nem szóltunk egymásnak semmit. De mit is szóltunk volna?!... Azok a titkos kézszoritások, azok a forró pillantások többet beszéltek minden ékes nyelvű, szentimentalizmussal telt szerelmi vallomásnál. Emlókszel-e ? Ezenkívül még csak néhányszor találkoztunk. A utolsó találkozás alkalmával kölcsönösen megígértük, hogy egymáséi leszünk. Melyikünk gondolt volna akkor küzdelemre!... Hisz' az ifjú csak a m a i napot ismeri, tegnap és holnap az ő szótárában nincs. És milyen bölcs rendelése ez az örök Gondviselésnek! Az a hegymászó, a ki folyvást a szikla csúcsára tekint, könnyen leszédülhet és könnyebben lecsuszhatik az alatta tátongó mélységbe; mig a melyik csak a közvetlen előtte levő sziklakövet igyekszik kezeivel elérni, s feje fölé soha nem tekint, hanem a szikla csúcsát akkor látja meg, a mikor azt már lábaival is órinté: az ilyen hegymászó vajmi ritkán fog leszédülni, még kevésbbé lecsúszni. Ilyen az élet küzdelme is. Ha tudnók, hogy mennyi még az előttünk levő és leküzdendő akadály, hogy kezünk és lábunk hány kiálló sziklakőbe fog még beleütödni, bizony -bizony visszafordulnánk az útról, de sőt talán még le is vet•nök magunkat kétségbeesésünkben az alattunk levő mélységbe. Pedig küzdenem kellett nekem is. Emlékszel-e ? Mikor mint pályavógzett férfin oda álltam atyád elé, hogy megkérjem kezedet, minthogy szived már régóta enyém volt, a büszke férfi megtagadta kérésemet,mert pályám neki kicsinyes szerény volt. E nem várt akadály kétségbe ejtett Innen a r. kath. százas-bizottság a városi képviselőtestülettel 0 móltóságát a nagycempiomDa, majd innen kijövet a várkastélyba kisóri. 5. Este a főtérnek és a győri útnak a Tirol szállodáig leendő kivilágítására a lakosság felkóretik. A pápai m. kir. földmives iskola.*) Bethlen András gróf földmivelési miniszteré ós az iskola létesítése körül fáradozott tényezőké az érdem, hogy Eelső-Dunántul gazdaközönsége ily praktikus intézethez jutott, mely rég érzett hiányt fog pótolni a mi vidékünkön. Elhagyva Pápa város hosszú-utcáját, a pápa-veszprémi országúton, a pápai sorompótól pár lépésnyire, két nagy, egymással párhuzamosan fekvő földszintes uj épület ós a középső részen már előbb épült lakház, gondozott széles udvarral az épületek között, a kőfallal kerített udvaron tul pedig az intézet nagy kísérleti telepe, gazdasága az a hely, mely Felső Dunántúlnak praktikusan képzett gazdákat fog adni: a pápai magyar királyi földmives iskola. Igazgatója: Székely István. A szántóföldek mögött folyik a Tapolcza vize, odább a pápai szőlők vannak és túlnan kéklik a Bakony regényes lánca. *) A »Gyori Közlönyt-ből vesszük át ez érdekes cikket, melyet Lasz Samu, a »Gy. K.< főmunkatársa irt földmives iskolánkról, azt a győrmegyei gazdák szives figyelmébe ajánlva. mindkettőnket. Te azt ajánlád, hogy haljunk, meg együtt ós legyünk egymáséi a halálban, ha az életben nem lehetünk azok. Emlékszel-e ? De én gyáva soha nem voltam, a küzdelmektől soha vissza nem rettentem és ha talán a magam életét nem is sajnáltam volna, nem lettem volna képes kioltani a te életedet. Hisz' oly kevés már úgyis a földi angyalok száma! Az Ur félti őket leereszteni e sárfészekre, melynek sara rátapad az ö szárnyaikra is ós lehúzza őket még mélyebbre — a pokolba. Megígértük egymásnak újból', hogy csakis egymáséi leszünk s ón a küzdelmet újból megkezdem a sorssal. Kegyetlen végzetem úttalan utakon ragadt, a melyeknek tömkelegében száz tövis szúrta kezeim ós lelkem. De e tövisek nekem mind édesek voltak, mert mellettük rózsa pompázott: a te orcáid viruló rózsája. Utamban százszor megbotlottam, de azért el nem tévedtem, mert volt két vezető csillagom: a te' szemeid, szépséges szép lelkednek méltó tükrei. Emlókszel-e ? A küzdelem végre mégis véget ért. Kivívott állásom kielégitó atyádnak magas igényeit ós egybekelésünknek többé semminemű akadálya nem volt. Pedig szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy-senki stróbersóggel nem vádolhat; azt a helyet, amelyet jelenleg elfoglalok a társadalomban, pusztán a magam erejéből Vivtam ki; soha senkinek a pártfogására nem támaszkodtam, hanem igyekeztem mindig a magam lábán jáj-ni. .Nehéz volt a küzdelem, de édes is jutalma. Sok rossz napom volt, s talán el is esem az élet csataterén fegyverrel terén, gondozzak a ló- és tehénállományt, dolgoznak a sajtkószitö műhelyben, íbgvniaiubituumtK serLBsronyeszcessei, meneszettel ós tyukászattal. Megtanulják azt, miként kell a kis gazdaságokat berendezni, kezelni ós elszámolni. Hozzászoknak egyszersmind a rendhez, a józan, takarókos, munkás élethez, hogy fegyelmezett, kitartó minta gazdákká váljanak akár a maguk gazdaságában, akár a kenyeret adó gazdájukóban. Nem urakat nevel az iskola; az egyszerű földmives nép gyermekét akarja felvértezni azokkal az ismeretekkel, melyekre neki az életben szüksége van, hogy az egyszerű pórliut, ki tizenhetedik életévét betöltötte, s pusztán irni olvasni tud és a számtani négy alapmiveletben jártas, a gazdaságban szükséges mindennapi ismeretek tudásával küldje vissza az ekevasa mellé. S hogy ez eléressék, erre szolgál a gyakorlati oktatás. „A növendékek, tanítóik folytonos felügyelete alatt csoportonkint vezettetnek a gazdasági munkákhoz s a mezőgazdaságban előforduló minden teendőt a többi gazdasági munkásokkal megegyezően tartoznak végezni. Szántanak, vetőgépekkel vetnek, kézi és fogatos eszközökkel kapálnak, az aratógóp mellett segédkeznek, a cséplésnól mint rendes munkások alkalmaztatnak ... Az istállókban az állatok rendszeres gondozására és a betegek ápolására rendeltetnek, a tehónistállóban fölváltva az etetésnél, fejesnél jelen vannak s mindenütt az igazgató s segédtanító utasításai szerint foglalkozni kötelesek. A kertben a faültetéstől kezdve a gyümölcsfáknak az a kezemben, ha egy őrangyal fel nem keres álmaimban és nem buzdit, hogy csak törjek folyvást előre, hogy lépésrőllépésre foglaljam el azt a helyet, a melyet végre kivívnom sikerült. És ez az őrangyal te voltál, ón gyönyörű virágszálam, hollófürtü angyalom. Emlókszel-e ? . . . í£ * És az ifjú nö oly boldognak, de oly tulboldognak érzé magát ez édes emlékek, hatása alatt. Megfogtam a madarat. — Idyll falun. — Gyönyörű táj ! Erdős vidék ! Ide költöztünk nyaralni. Jó ismerősünk volt a vidéken • ahhoz szálltunk. * * Len a kertben voltam. Gyönyörű kert volt. Egyik részét bozót képezte . . -. közepén asztal volt, körötte székek. Városban soh'sem láthattunk napkeltét. Pedig mily szép nézni azt. Először csak félhomály derengett a tájon . . . aztán később keleten pirosodni kezdett a láthatár ... a pir mindig jobban-j óbban nőtt. A madarak dalolni kezdtek a lombok között . . . "Üde reggeli szellő suttogott fülembe valami csodálatos varázshangokat, miktől lelkem egészen felvidult, feléledt. A levegőt, virágok illata balzsamozta be; kelyheikben szivárvány színben ringott a gyöngyharmat.,. Mily szép volt ez! ... A napsugarak mindinkább előtűntek ,.. már a nap fóltányérját is látni lehetett.