Pápai Lapok. 19. évfolyam, 1892
1892-09-11
X!X. évfolyam. 37. szám. Pápa, 1892. szeptember Megjelenik m i il (1 e ii v a sá r n a p. Közérdekű sürgős közlésekre */ koron kint r c n ii k i v ii I i s •/. ;i in o k Iis adatnak ki. . Bévmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A. lapnak szánt, közlemények a lap V, 2£ azerk. hivatalába küldendők. ^ Q 7 LAPOR. 5* Klöfizetési díjak. »'(\, Egy évre (i írtFél évre B l'rt Negyed évre 1 l'rt 5< > krajezár. Egy .szám ára 15 kr. * Hirdetések Egyhasábos jietitsor térít gata után 5 nyilttérüen Sn kr. A díj előre iizeteiel« Bélyegdíj mindig külön szamitatik. Az- e 1 ő fi z e t é s i díjak s Ii i r >\ «• 1 é -cl. I a lap kiailo hivatalába (Kulin Mór Siai j hirlíipk'tavetitő irndsi) küldendők, j • Pápa város ha lóságának és löbb pápai, s pápa-vidéki egy e s ü i élnek megválasztott közlönye. Felhívás Veszprémvávniegye törvényhatóságának t. bizottsági tagjaihoz. Vármegyénk 1890. évi őszi közgyűlésén hozott 601|189ü. számú határozatával a törvényhatósági utaknak építési, kezelési és fentartási kiadásairól, valamint a kiadások fedezésére szükséges bevételekről az 1890. évi I. t. ez. alapján beterjesztett előirányzat tárgyalásakor az állandó választmányban létesített azon megállapodást fogadta el és emelte határozattá, hogy az 1891. és 1892. évekre. 8° u útadó fog kivettetni. xV határozat kimondását megelőzőleg valamennyi felszóllaló tulmagasnak tartotta az előirányzatot és a tárgyalás folyamán szereztek az ott megjelent bizottsági tagok tudomást arról, hogy az ut fentartására elég 5%, de azért lőn az útadó mégis 8°| 0-ban megállapítva, mert ebből 3 0 /(,-a tervezett helyiérdekű vasutak segélyezésére lesz fordítva. A tárgyalás folyamán alulírott felszóllaltam. hogy mivel vármegyénk lakossága ugy is túlzottan van adóval sújtva, e mellett a székház, katonabeszállásolás, nyugdijalap és betegápolásért már is 5 U [ 0 pótadót fizetünk, és tekintettel arra is, hogy a tervezett vasutak ügye még nagyon is kezdetleges stádiumban van, sőt kérdés, létesül-e a három vasút vagy ezek közül valamelyik általában, továbbá arra, hogy ha létesüléséhez van is remény, nem valószínű sőt lehetetlen, mikép az a következő vagyis 1891. évben létesüljön és igy nem áll be annak szükségessége, hogy az ütfentartására szükséges 5 u |„-ot meghaladó 3°| 0 kivettessék, indítványoztam: mondja ki a közgyűlés az állandó választmányon elfogadott compromissumot módosítva, hjgy az útadó 8°i n-ban állapittatik ugyan meg, de mert a vasutak segélyezhetésére tervbe vett 3°| 0-nyi pótadónak kivetésére ez idő szerint szükség nincs, egyelőre csak 5°| 0-ot vet ki és a mennyiben a vasutak segélyezésére megszavazott összegekre vagy ezek egy részére szükség lesz, ennek a szükséghez képest annak idején leendő kivettetésével a vármegye alispánját megbízza. Indítványom az állandó választmány elfogadott javaslatával ellenkezvén, természetesen figyelmen kívül hagyatott és íme ma két év után a tapasztalat igazolja, mikép nekem igazam volt és ezen vármegyének különben is nagyon érezhetően megadóztatott lakosságától teljesen feleslegesen szedetett be a 3\ adótöbblet. Minthogy az útadó ismét megállapítás tárgyát képezi, minthogy ezen vármegye lakosságának érdeke ellen van tőkéjének felesleges és czéltalan kevesbitése,' minthogy a két óv folyamán arról győződtünk meg, hogy a vármegyében tervezett 3 vasút egyik sem igen haladt előre a megvalósulás utján, és most is előrelátható, hogy a közel jövőben a kiépítések megtörténni nem fognak, minthogy az 1891. és 1892. években vasúti alapokra kivetett adók bizonyára ily alapokként gyümölcsöznek s igy a még távol jövőben lebegő czélról kelletén tul gondoskodva vau, minthogy a 3°j 0 többlettel oly czélra adózunk, mely nem létezik, s kérdés, hogy mikor létesül, de tény az, hogy az fel|. használható nem levén, egyelőre, nem szükséges, minthogy a mostoha közgazdasági viszonyok egyenesen kötelességünkké teszik, hogy csak a legszükségesebb, és egyáltalán a való szükségletuek megfelelő adók kivetésére és behajtására szorítkozzunk, felkérem a vármegye közigazgatási bizottságának, állandó választmányának ós törvényhatósági bizottságának t. tagjait, hogy tekintettel a fentebb előadottakra és arra, hogy az előirányzat az 1890. évi I. t. cz. 22. §-a ellenére közszemlére ez ideig kitéve nem lett, tegyék magukévá az általam már 1890ben tett indítványt, hogy érintetleuül hagyásával a fentiek szerinti megokolással elvben 8°| 0-al megszavazott útadó °[ 0-nak, abból tényleg csak azon 5°|„ szedessék be a mennyi a közutak fentartására kell, mindaddig, mig az ugy is csak tényleges munkában levő vasutak által igényelhető segély folyóvá tételének időpontja elérkezik, nehogy vármegyénk lakossága feleslegesen és czéltalanul adóztassák meg kelletén tul. Pápán, 1892. évi szeptember 8-án. SfcciwCv-r.g&i. £ipól: 1 ügyvéd. — A győri kereskedelmi és iparkamara f. évi szeptember hó ]5-én délután 3 órakor hiv. helyiségében (Király-utcza 8. sz. II. emelet) rendes közgyűlést tart. Győrött, 1892. szeptember 7-én. Jerßj Ántcú s. k. elnök. Tárgysorozat: I. Elnöki jelentések. II Titkári jelentés az ügyforgalomról. III. A keresk. ügyi m. kir. minister ur 321fi/eln. sz. leirata legkegyelmesebb kineveztetése tárgyában. IV. II. a. minister ur 49597/lV. sz. leirata a házi állatok és az állati nyers termények be- ós kivitele tárgyában. V. U. a. minister ur 40515'VI. sz. leirata az italmérésekben használt palaczkok és poharak megjelölése tárgyában. VI. II. a. minister ur 31337/VI. sz. leirata az ipari szaktanítók külföldi tanulmányutjára kiirt pályázat eredményéről. VII. A veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóság 20115. sz. megkeresése a czukor-kávé és sörfogyasztási adókivetö-bizottságokba bizalmi férfiak kijelölése tárgyában. VIII. A temesvári keresk. ós iparkamara 1569. sz. megkeresése a tőkekamatadó kivetése tárgyában. IX. A győii gőzhajózási részvénytársaság megkeresése a vasárnapi munkaszünetre vonatkozólag sérelmei orvoslása tárgyában. X—XVII. Az esztergomi kerületi-, esztergomi ipartestületi-, esztergomi kath. legény-egylet-, süttöi köfaragósegéclek-, lábatlani tégla- és czement-gyár-, csillaghegyi kőbánya és lábatlani czementgyár-, kisbér-füzitói egyesült gyári részvénytársaság- ós a pápai molnáripartársulat betegsegélyző pénztárának alapszabályai. XVIII. Az épitő iparosok tanonczainak iskolalátogatási kötelezettsége. XIX. Indítványok. Fertőtlenítés a koleravész idején. Olvasóink bizonyára nem veendik rosz néven, hogy ismét és ismét a kolera elleni védekezéssel foglalkozunk. Távol állunk attól, hogy ezáltal talán rémíteni akarnók olvasóinkat. Legkevésbbé sem! Meg vagyunk győződve, hogy bármely ellenség, igy tehát a kolera ellen is akkor védhetjük magunkat leghathatósabban, ha arra minden tekintetben előkészülünk s már előre megállapítjuk védelmi rendszerünket, nehogy akkor kelljen fűtől fához kapkodni, mikor már küszöbön van a veszély, intő például szolgálhat Hamburg esete, melyet a koleraveszély a legnagyobb készületlenségben talált s a hol most éppen e miatt a legnagyobb fejetlenség és zűrzavar uralkodik, végtelen kárára a lakosságnak. Egyik leghathatósabb praeventiv eszköz a kolera elterjedése és behurczolása ellen a fertőtlenítés. E tekintetben igen üdvös útbaigazításokat ad „Hogyan kell dezinfieziálni" czimü füzet, melyet Pozsony város egészségügyi bizottságának megbízásából Pávay G. dr. és Dobrovits M. dr. kórházi főorvosok szerkesztettek s melyből átveszszük a következőket: A kolera kitöréséig elegendő — úgymond a füzet — ha a csatornákat, peczegödröket, pisszoárokat, trágya- és szemétdombokat, piaczokat, köztereket, árnyékszékeket és szennyes vízfolyásokat stb. deziníicziáljuk s legezélszerübben 20 százalék vasgáliczoldattal. Ha azonban már kitört", akkor vasgálicz helyett, nemcsak a most fensorolt helyeket kell 5 'százalék karbolsavoldattal pontosan és bőven deziníicziálni, hanem még a kolerabeteg szobáját, fehérruliáit, ágyneműit és minden a kolerabeteg közelében fekvő tárgyat isA kolerának 3 fő stádiuma van. Az első stádiumban gyakori hasmenés van minden fájdalom nélkül. Ez a kolerás hasmenés. A második stádiumban a hasmenések mindinkább gyakoribbak, ezt követik aztán a hányás, gyengeség, nagy szomjúság és lábikragörcsök, ugy, hogy ez a második stádium egészen a kolerin képét nyújtja. A harmadik stádiumban a beteg meghidegül s nagy mértékben összeesik, az érverés alig érezhető, s a beteg hangja sajátszerüen elváltozik, gyenge, a vizelet kiválasztás tökéletesen szünetel, görcsök, hányás és rizslészerü hasmenések gyakoriak. Ez a tulajdonképeni kolera. A két első stádiumból a gyógyuló kellő orvosi segély mellett legtülitinyitv biztos, a harmadikban azonban ritka. A kolera csak ritka esel ben tör ki az emberen oly rohamosan, hogy néháo\ óra alatt halált okozzon. Teljes kifejlődését legtöbbnyire napúkig tartó hasmenés előzi meg s igy a kolera orvoslásának első szabálya, hogy azok a hoteg.-k. kiknek kolerajárvány alkalmával a legcsekélyebb hasmenésük is van, azonnal az ágyba feküdjenek és mindaddig maradjanak abban, mig hasmenésük tökéletesen meg nem szűnik. A második szabály, hogy a hasmenés ideje alatt szigorú étrendet kell tartani. Nyákos levesen, vizes boron, vagy ásványos vizén kivül semmit sem szabad a betegnek adni. A harmadik szabály, hogy a hasra hideg borogatás alkalmazandó, a undort még akkor is kell folytatni, ha a hasmenéshez hányás is csatlakozik. A lábak melegen tartása végeit a lábakra melegített téglákat és lepedőket kell tennünk. A gyötrő hányás és kinzó szomjúság ellen tanácsos, hogy a beteg jeg< t, vagy fagylaltot uyeljen, továbbá, hogy jégbe hűtött szénsavas italokat — pezsgőt, vagy jeges szódavízzel kevert chartreuse-t, vagy kognakot, továbbá ásványos szódavizet, pezsgőport, tiszta, friss vizet, vagy 10—15 csöpp sósavval kevert vizet stb. igyék annyit, a mennyit esak kivan. Az elhidegült kolerabetegnek mindaddig kell adni erős, forró fekete kávét, rumot, kognakot, váltogatva jégdarabokkal, mig annak teste meg nem melegszik, A kolerabetegek. a közéletben anynyira divatos fodormenta, orosz, széki 11. bodzafa, hársfavirág és czitromíü stb. theákat az orvos megérkeztéig, ha n> m mutatkozott még hányás, ártalom nélkül ihatják, hányás jelenlétében azonban m-m tanácsos, mivel azt csak fokozzák. A kifejlett koleránál fődolog a szervezet nagyfokú nedvveszteségét pótolni, s a betegeket izzadásba hozui. Éppen azért e stádiumban a betegnek fokion jeget, jégbe hűtött italokat, pezsgőt és ásványvizeket kell adni s a testet jeges ruhával folytonosan dörzsölni. A lábikragörcsök ellen az orvos megérkeztéig szeszes dörzsöléseket kell alkalmazni. * Kolera ellen csak ugy lehel védekezni, ha a hatósági intézkedések pontos betartása mellett mindenki még saját magit T ARCZ A. ŐSZI HERYADlSKOH. Meg reszket egy-egy elsárgult levél A megtépett galyon; Hogy átölelve végbucsut vészen Tőle a fuvalom. Be aztán az is lehull társihoz, Pihenni csendesen . . . Az elmúlás elégiája ez: Borulj vállamra édes kedvesem! Hallgassuk csak mit zizeg a haraszt, A letartott csalit; Melyre a napsugár az őszi köd Fátylán át kancsalit, A dérütött virágnak sóhaját; Hogy hervadt szirma hull: Mind, mind a mulandóságról regél! Oh! mind csak róla , .. változatlanul. Pedig mindannyit a szép kikelet Ringatta hajdanán; Csókra szomjas pillangót küldve el Derengő hajnalán. Midőn a bimbó kelyhet nyit, s a rügy Lombot fakaszta már. Hova szerelme féltett rejtekét Lerakni szállá a vándor madár. -- A lomb lehullott. . a fészek üres . . Kopáron a galyak: Mely templommá varázslá sátorát, Elnémult az ajak .. . Elnémult a dal: mely szent szárnyain Beszállta az eget . . Üdvösségről csattogva hymnuszát, Melytől a fájó sziv sebe heged. — Az elmúlás elégiája ez; Mig titkait lesem; Hajtsd a vallómra fürtös kis fejed, Én szép szerelmesem . . . Ha elmúlok: nem lesz ki igy szeret, Ily lángolón hiven . . . Oh! nyújtsd hát csókra édes ajkadat, Oh! hadd dobogjon a sziv — a szíven Minden mulandó e rögös tekén! „Hangulat a világ:" Lombját elveszti az árnyas berek, Szirmait a virág .. . Minden mulandó! egyedül miénk Csupán csak a — jelen: Csak ezt ragyogd be, ezt Öleld körül Tündér karoddal édes szerelem! Sooo £ajoí>. A káplár ur. Megszorította kezemet s olyan kedves mosolylyal, melynek pajzánsága megrontotta szavainak komolyságát, monda: — Nem vagyunk egymásnak valók. Ön fiatal, csak még harmincnégy éves, én pedig özvegy öreg asszony vagyok. Az „Öreg" szót olyan különösen hangsúlyozta, mintha azt várta volna, hogy megcáfoljam. Pikáns szépsége elvakított. Ereztem, hogy minden szavában a kacérság számítása rejlik. Tudtam, hogy ha festék nem is éri az arcát, kendőzött a szeme, a szive, a lelkülete. Jól ösmertem a nők e veszélyes faját. Tudom, hogy akaratlanul, szinte öntudatlanul is magukhoz vonzanak, hogy a csábítás mint valami ösztön birja. őket qselekvésre, csevegésre, mosolygásra. Olyanok, mint azok a gyermekek, a kik végighancuroznak a mezőkön, hogy el-elfogjanak egy lepkét. Mikor aztán megfogták, elmúlt örömük s kedvtelenül bocsátják el a kis foglyot. Nem pillangó kell nekik, hanem a lepkekergetés. Az az asszony sem a hóditottra vágyik, csak a hódításra. A győzelem untatja, a küzdelem izgatja. És mégis, talán éppen csak azért, bírni akartam. Felébredt bennem a dac, mely nem egy szerelemnek rugója. Kell, hogy az enyém legyen! Lehangoltságot színleltem. Ugy tettem, mintha gondolkozás után lassan-lassan — bár szomorkodva — beláttam volna szavainak igaz voltát. — Talán csakugyan öreg ahhoz ( hogy megérthesse érzelmeimet. Lássa a magam fiatalos, botor eszemmel azt hittem, hogy meg fogom önt győzhetni szerelmemről s megnyerhetem szivét. Azt gondoltam, hogy visszahívhatom majd emlékezetébe a régi ábrándokat, a boldog órák emlékét. Hogy az elmúlt boldogság emlékezete maga után vonja az uj boldogságot. Talán meg fogja kívánni, hogy a letűnt ábrándok még egyszer felébredjenek, hogy még egyszer átérezze, átélje őket. Csalódtam, ön örökre elbúcsúztatta a fiatalságot. — No lássa, igy szeretem önt. Végre is észre kellett térnie. Fogtam a kalapomat ós elmenni készültem, E percben víg zeneszó hallatszott. Elma felugrott ülőhelyéről. — A banda! Hallja csak, a banda! Jöjjön csak, a banda! Jöjjön, nézzük a katonákat. Megfogta kezemet s gyengéden az ablakhoz vont. Gyorsan feltárta, ráhajolt az ablakpárnára s intett, hogy könyököljek melléje. S ettől a gyerekes kacérságtól egyszerre különös boldogságot éreztem. Ugyan miért? Talán a szeme ragyogása tett boldoggá? Hiszen hazugnak, édesen : hazugnak tartottam. Talán megrészegített a lehelete vagy a harminc tavasz üdesége? Érzem, hogy ez a „harminc tavasz" nem közhely. Annak a szépséges asszonynak kikelet volt az egész élete s tavasz fakadt körülötte. A vig nóta hallatára pajzán gyerekké lett. Vidáman tapsolt és a lábával önkéntelenül a dal ütemét jelezte. Szinte táncolt minden idegszála. A homlokára rendetlenül lehullottak hajfürtjei; mintha ölelkezni akartak volna a sürü selyem szemöldökökkel. Elsimogatta őket, de lekívánkoztak megint a sima fehér homlokra. A banda elhaladt az ablak előtt s a századok hosszú sora egyhangú, egyenletes léptekkel követte. — Egy egyéves önkéntes bizalmasan felköszöntött az ablakhoz. Boszankodtam. Nagy Kálmán volt, aki a múltkor Ferikéhez, kis ballerinámhoz is betolakodott. Viszonoztam üdvözlését, Elma is köszönt neki. Kiállhatatlannak tartottam e tejes állu suhanc bizalmasságát. De hát nem törődöm tovább vele, nem zavarom meg miatta boldogságomat. A katonák rég elvonultak már az ablak előtt, s Elma még mindig mélázó tekintettel nézett utánuk. Már! látni se lehetett őket, csak a távolból jhallatszott a zene elhangzó burabardója, hanem azért Elma utánuk meredt révedező nézéssel, mintha még látná őket. Elgondolkoztam. Hirtelen támadt boldogságom meg volt zavarva. Bosziuitott, hogy a dupla színű posztó annyira lekötötte Elma figyelmét. S én alig néhány perccel ezelőtt házasságot ajánlottam neki! Mélyen a szeme közé néztem s aztán megszakítottam a csendet: — Ugy látszik, nagyon érdeklődik a katonák iránt? — Nem tagadom. — Talán megtudhatnám, hogy miért ? — A korom s a nézeteim talán megengedik, hogy túltéve magamat a prüderia parancsain, őszintén válaszoljak. Nos hát: minden nő többé-kevésbbé ábrándos, regényes lelkületű. Még mindig ól bennünk a középkor daliás lovagjainak képe. Szinte szolidaritást érzünk évszázadok előtt élt társnőinkkel, a kikért élethalálharczot vívtak a bajnokok. Mi tűrés tagadás, emlékezünk még és szeretjük még azokat, a kiknek ideáljaik voltunk. Viszonzásul most nekik adunk egy kis ideálszerepet. Talán tévedünk, ha a katonákat tartjuk utódaiknak, de hát azért vagyunk nők, hogy tévedjünk. Aztán meg, — tevé hozzá pikáns mosolylyal, — a csinos ruha, az a testhez simuló festői ruha is tetszik egy kissé. Hiszen tudja, hogy nem mindig, de néha mégis a ruha jelenti az embert. —- Milyen jó, — niondán némi malíciával, — hogy nem minden nő gondolkozik olyan szellemesen, mint ön asszonyom. — Téved. Az asszony, ha tetszik, vagy ha neki tetszenek, mindig ilyen
