Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891
1891-12-25
XVIII. évfolyam. 52. szám. Pá pa, 1891. decze m ber 25, Megjelenik K( > minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koi'oukiut rendkivüli számok is adatnak ki. Bérmentefclen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap s - szerk, hivatalába küldendők.,., "Stf Előfizetési díjak. iL Egy évre 6 frt — l"éL évre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr. nyilttérben 30 kr. A díj előre fizetendő, Bélyegdíj mindig külön számitatik. Äz előfizetési dijak s hirdetés-ik a lap kiadó hivatalába (GoldhiTjx Gyula 2£ papirkereskedése, főtér) küldendők, Pápa város hatóságának és löbb pápai, s pápa-vidéki egyesületnek" megválasztott közlönye. 50-v •ex A családiasság ünnepe a karácsony. Már az évszak is, melyben ezt a napot ünnepeljük, úgy szólva odautalja az embert, hogy legtöbb idejét családjával töltse. Mig a tavasz, a nyár, az ősz kihív a szabad természetbe s a ház falain kívül nyújt ezer és ezer foglalatosságot, szórakozást; addig a tél a külső munkáról visszaszólítva, négy fal közé zár s otthon ülővé tesz bennünket. Minek volna festeni a tél csöndes örömeit, a boldog együtíülést, mikor a rövid délutánt a hosszú este váltja fel, melynek hosszúsága csak annak lehet unalmas, a ki azt nem töltheti nyájas családi körben. Mily rövid lesz ellenben ez az este, ha vidám család körében töltjük azt; kaczagó gyermekek édes szava mellett, a kiket már előre, hetekkel előbb, foglalkoztat a kórdós: mit hoz a karácsony? A karácsony — kis gyermekek szivdobogya várt napja. Mennyi öröm, mennyi vágyódás van összekötve e névvel, ezt csak akkor tudnók igazán megérteni, ha ki nem nőttünk volna a gyermek gondolkozásából s nem váltak volna idegenekké azok a tárgyak, azok a gondolatok, miket annyira szerettünk. És mégis van egy mód: visszaélni magunkat abba az édes korba, gyermekké lenni újra,—ha t. i. nézzük azt a ragyogást a gyermeki arezon, melyhez képest a legvakitóbb karácsonyfa sötét pusztaság. A vallás, melynek alapítója születését üli ma Ü. ker. világ, itt tűnik ki, e napon a maga valóságában, itt tűnik ki, mint a szeretet vallása, mikor a kedves családi körben a gyermekek vidám nevetése mellett elfelejtjük, hogy mennyi viharon mentünk keresztül, elfelejtjük a mi kívül megbántott, s mint ajtóinkat's ablakainkat elzárjuk a külső vihar ellen: úgy elzárjuk szivünket is az azt ostromló keserűségek ellen, s a.raint szobán- j kat a kályha melege deríti föl: úgy föl- | deríti szivünket a szeretet, az összetartozóság érzete. Légy üdvöz karácsony, a szeretet vallása alapitójának születés napja, a családi szeretet és boldogság ünnepe I Házi kezelés. A legutóbbi városi, közgyűlés a fogyasztási, italmérósi adókra, a kövezetvám- és helypónzszedésre nézve kimondva a házi kezelést, ezzel oly tontos határozatott hozott, a mely határozat városunk történetéban forduló pontot jelezhet. Kifejtettük aggodalmunkat a mult számban nem a fölött, hogy a város a jövedékeket házilag óhajtja kezeltetni, hanem a fölött, hogy e házi kezelés most lett behozva, mikor egyfelől egy szomorú esztendőnek nézünk szembe, másfelől a magas regalébór még a leszállított fogyasztási adóból várható esetleges jövedelmet is fölemészteni fogja; kijelentettük, hogy a Weisz czég ajánlatát, mely a 2000 frtot a végső pillanatban a jövő évre is megígérte, tanácsosabb lett volna még ez egy évre elfogadni s a házi kezelést az összes adónemekre úgy mint azt Szvoboda Venczel indítványozta az 1893-ik évre léptetni életbe. Elmúlt esőnek nem kell köpönyeg; a megváltozott helyzettel szemben állást kell foglalnunk nekünk is és a italán jobb lett volna« helyett utánna kell néznünk, miként lehet a várost a veszteségtől megóvni s a jövödelmet továbbra is biztosítani. Nem fogjuk fel a dolgot nagyon tragikusan, megvagyunk ugyanis győződve, hogy a kövezetvám ós helypénz szedés eddig beszolgáltatott bérösszegén felül várható jövedelemből pótolható lesz a regálénál és fogyasztási adóknál mutatkozó hiány, úgy hogy a város valódi vesztesége a legroszabb esetben is annál a beígért 2000 frtnál többre rúgni aligha fog. De hát annak a 2000 írtnak sem volna szabad elvesznie a jövő évre sem; a jövő évre — mondjuk • - minthogy 1892. végén a regálé bérlet lejár s a város akkor vagy olyan áron váltja meg, hogy ki tud vele jönni, vagy a kezeléstől teljesen visszalép s nem fizeti a többi jövedékek feleslegét a regálé deficzitónek fedezésére, S itt elismerjük, hogy sok tekintetben igazuk van azoknak, •. kik a házi kezelés azonnali behozatalát sürgették — persze hogy ezt meglehetett volna tenni, úgy is a mint azt az állandó választmány javasolta t. i. biztosítás mellett. — Az állam ugyanis, mely nem hisz föltótlenül az egyeseknek, kénytelen lesz hitelt adni a városnak, ha az saját könyveiből mutatja ki mennyi volt az esetleges hiány s ehhez képest lesz kénytelen a bérösszegből engedni, úgy hogy mi a házi kezelés mellett biztosabban számithatunk a regalebér tetemes leengedésére, mintha e kezelést 1892-ben vállalkozók végezték volna. Jól tudjuk, hogy a városnak, mint ilyennek hatalmában állna már a jövő évre jövedelemre szert tenni, csak az illetékeket kellene minél magasabbra felcsigáznia, de a város czélja az indirect adók kezelésénél nem lehet az, hogy ezekből magának minél nagyobb jövödelmet csináljon, hanem v az, hogy lakosait idegen bérlők zaklatásaitól megmentse s az állam is nemcsak azért veszi tekintetbe a városoknak talán néhány ezer írttal kevósbbé előnyös ajánlatát mintha a magán vállalkozóknál oly fokú garantirozást nem találhatna a bérösszegre nézve, hanem azért mert az államnak sem áll érdekében néhány vállaikózó zsebeinek megtöltése végett kiszolgáltatni egy város lakosságát azok kényének, mert ez által végelemzósben úgyis csak az állam károsodik. Ha tehát a város czélja nem az, hogy minden áron jelentékeny jövedelmet szolgáltasson be, tekintetbe kell venni az adózó közönséget is, és nem szabad túlterhelni azokat, hanem lehetőleg a mostani adózási viszonyokat szem előtt tartva kell a fizetendő összegeket megállapítani. Ez az elv vonatkozik úgy az egyesekkel kötendő egyezség re, mint az italmérők — korcsmárosok, szeszkereskedők stbre nézve. — Amazok, t. i. az egyesek azért egyezkednek ki bizonyos összeg fejében, hogy a pinczéjükbeu levő borállománynak minden héten való ellenőrzésétől fel legyenek mentve, emezek t. i.. az italmórők abból élnek, a mit elárusíthatnak s így túlságos nagynak a rájuk illeték fejében rovandó tehernek nem szabad lennie. Nem tudjuk még megítélni, vájjon az ez ügyben intézkedésre kiküldött bizottság különösen az utóbbiakra vonatkozólag nem állapitott-e meg magas díjtételeket, de ha tekintetbe veszszuk a Veszprémben uralgó díjtételeket ugy elkeli ismernünk, hogy a pápai italmórők helyzete — a szeszkereskedők kivételével — jelentékenyen jobb veszprémi társaikénál. A tanács s az ez ügyben együttes intézkedésre -meghívott pénzügyi bizottság ugyanis az illetékek kulcsát megváltoztatta s az eddigi fix összeg helyett a részarányos adózás elvét hozta be olyformán, hogy mindenki a kimért litermennyiség után fizet, — aki többet mór, természetesen többet, s a ki kevesebbet, hát az kevesebbet. Ha most már összehasonlítjuk a veszprémi díjtételeket a pápai dijtétetekkel, azt látjuk, hogy mig Veszprém a kizárólagos itaimérési jogosultság fejében számit bor után: Hiiterenként 1 forint 31 krt, sör utáu 1 írt/50 krt, szesz és édesített pálinka után (100 lit. %) 3 frt 50 krt, addig Pápa a bor után Hiiterenkint számit 50 krt, sör után 1 frtot, szesz után (100 lit. %) 4 frtot. Vagyis a bornál Pápán a vendéglősök l / 3-át fizetik annak, a mit veszprémi társaik fizetnek, a sörnél 2 | 3-át, ellenben a szesznél '| 8-dal többet fizetnek, mint a veszprémiek. Ezen össszehasonlitásból az tűnik ki, hogy a bizottság igen helyesen nem csak a regálé és fogyasztási adó jövedelmezőségére volt tekintettel, de tekintettel volt az adózók viszonyaira is, és ha az a vendéglős, ki eddig 60 forint korcsmáltatási illeték mellett elmért 200 Hl. bort, 40 írttal többet fog is fizetni, mint eddig: az bizonyos, hogy a méltányosság minden kívánalmával ellenkezett, hogy az a vendéglős, ki 10 csak Hl. bort mórt el, eddig 40 frtot fizetett; mert mig amaz nagyobb üzlet mellett eddig Hiiterenként 30 krt fizetett, addig emez kénytelen volt 4 frtot fizetni. Ez tehát megszűnt s ezentúl fizet ki-ki 50 krt Hiiterenként, a mi a mult óvuen bezárt korcsmák egy részének ujabb megnyitását fogja valószínűleg maga után vonni. A tapasztalás mutatja majd meg, hogy ilyen díjtételek mellett is kitud-e jönni a város? Mi örömünknek adunk kifejezést, hogy a regálé adóval, fogyasztási adóval úgyis megterhelt vendéglősök a bornál és sörnél alacsonyabb díjtételekkel vannak megróva, mint a milyent a város, ha csak üzleti szempontból tekinti a házi kezelést, Veszprém város példájára kiróhatott volna. Városi közgyűlés 1891. deczember 19-én. Martonfalvay Elek h. polgármester: Mélyen tisztelt képviselő testület! (Halljuk, halljuk!) Jelentem, hogy a polgármester ur betegeskedése következtében a közgyűlés vezetésében gátolva van, ennélfogva a közgyűlés vezetésének kötelezettsége reám hárul; üdvözlöm tehát a mólyen tisztelt képviselő testületet és felkérem, hogy tekintettel azon körülményre, miszerint a mai közgyűlés tárgysorozata 25 pontból áll, méltóztassanak ezen szokatlan hosszú tárgysorozatot kellő kitartással ós türelemmel letárgyalni. — Egyúttal pedig felkérem a jegyzőkönyvnek hitelesítésére Bermüller Alajos, Krausz József, Antal G-éza, Barthalos István ós Eischer Adolf urakat. — Ezek után van szerencsém a képviselő testületi közgyűlést megnyitni. Jegyző olvassa a mult ülés jegyzökönyvét, amely észrevétel nélkül hitelesíttetett. Martonfalvay Elek; „T. közgyűlés! Egy indítvány adatott be hozzám, amely indítvány tárgya ugyan fel van véve a mai ülés tárgysorozatába, azonban tekintettel arra, hogy ez indítványt képez, ós hogy ezeket szokás szerint a közgyűlés elején szoktuk tárgyalni, tekintettel továbbá arra, hogy esetleg néhány képviselő az ülés folyama alatt kénytelen lesz TÁRCZA. SZENT KABÁCSONY NAPJÁN ... Szent karácsony napján Hazaszáll a lelkem . . . Kis falumnak szentegyháza Nyitva,' tárva, S régi, kedves ismerősként Hívogat be engem. Be is térek . . . nem, nem! Előbb tova szállok, — Hajt a lelkem titkos vágya: Hátha . . . hátha! — S betekintek az ablakán Annak a kis háznak. S óh! a sejtés nem csali Ött ül anyám némán, A szenvedés ugy megtörte, Könyv előtte, Imádkozik .. . s forró könycsepp Eeszket szeme héján... Szegény, ón rám gondolt, Érttem hull a könyje; — Szent küldötte Te az égnek Esdve kérlek: Őt áldjad meg legelőször S áldd meg mindörökre ! 3& Epizódok 1848|49-ből. vin. Vajda Gábor kalandos vállalatai. (Eolyt. ós vége.) Vajda azon volt, hogy a Dunán átmehessen valamely, az osztrák sereg által meg nem szállott területre, s onnét azután tovább a magyar hadcsapatokhoz eljuthasson, de ez a felső Dunán alig volt lehetséges; mert az osztrák hadsereg a dunántúli területet — az egy Komárom kivételével — rövid idő alatt egészen elárasztá s behódoltatá, értesülvén azonban Vajda arról, hogy Pest megyének alsó része még megszállva nincsen, s azzal szemben az innenső parton fekvő Tolna megyei községekben is csak gyenge helyőrségek vaunak, a szerencsét megkísértendő e vidékről Düna-Eöldvárra ment le, hol rendes komp-közlekedés volt a túlsó partra, melyhez Solt nem messze esik. Földváron osztrák helyőrség volt ugyan, de ő óvatossága által kikerülő a tőrbe jutást, ott különben csak rövid ideig tartózkodott -s várta a kedvező alkalmat az átkelésre, mely azután meg is jött. Egy napon reggel sétára indult a szőlőhegyek között a Dunához vezető úton, azon czélból, hogy szándékát ha csak ez valami akadályba nem ütközik,— megvalósítsa. Sétálás közben háta mögött lódobogást hall, s visszanézve, látja, hogy egy katonatiszti szolga két paripát jártat, melyek egyikén ült. Miután; öt elérte, beszédbe eredvén vele, tudakólá tőle a lovak tulajdonosának nevét, - mit midőn .megmondott neki, nagy örömöt színlelt, hiszen az — úgymond — a legjobb barátainak egyike, egykori fegyvertársa, kit azonnal mihelyt a városba viszatór, meglátogat, — a mi pedig esze ágában sem volt. — Tovább ballagva kérdó az élénk társalgásával egészen meghódított tisztiszolgát, vajon nem ülhetne fel ő a másik lóra, s igy azután együtt ellovagolhatnának a dunai komphoz, hol neki valami vógzendője volna, s a tiszti-szolga igenlő szavára fel is ült a lóra. Tovább haladtak azutsji lépésben, elöl ő, utána pedig a szolga, midőn azonban a szőlőhegyek közül kiérve meglátta Vajda, hogy a komp már jobbára megrakodott, s a révészek annak elindításához készülnek, ügótósre majd pedig vágtatásra nógatta a lovát, ekkor — de már későn — vette észre a szolga, hogy kivel van dolga, s „hunczfut lc „zsivány* kiabálások közt vágtatott utána, de el nem, órheté; mert az — ugy szólván az elindulás utolsó perezóben — bele ugratott a kompba, s igy azután szerencsésen- átjutott a túlsó partra, sőt azon maximánál fogva, hogy: „árts az éllenségaek ahogy árthatsz" paripára is szert tett, melynek utóbb —mint látni fogjuk — jó hasznát vette. Ez 1849-ki január végén vagy február elején törtónt. Vajda ekóp Soltra eljutván ott megállapodott és egy gerilla csapatot szervezett „írmgepán csapat u név alatt, s ezzel azután bekalandozta a vidéket, meg-meg zavarta a közéleten volt osztrák helyőrségeket, szállítmányaikat' többször elfoglalta, sőt foglyokat is ejtett azokból. Solton egy kiszolgált vén huszárra talált, kiről még nem szakadt le a huszárok -által akkor viseltugyhev^eae^ dolmány, ennek azután lovat, lószerszámot és fegyvert szerzett, mi akkor nem járt nehézséggel, mert Solt még lefegy-_ vérezve nem volt. Márczius 4-kón épen Solton volt Vajda, midőn égy Pestről jött gőzhajó által vontatott uszály-hajókon Gróf Nugent alezredes 300 emberrel s két ágyúval a solti révben kikötött. Vele volt Vógh Ignácz járs. főszolgabíró is, s ez egy levelet külde be Soltra, melyben a nevezett alezeredesnek azon kivánatát tolmácsolá, hogy a biró és az egyik jegyző menjenek ki hozzá a révhez, a katonaság befogadása iránt leendő értekezés végett. Az istenre is kérte a főszolgabíró a Soltiakat, hogy ne ellenkezzenek; mert azzal szerencsétlenekké teszik magukat. Az elöljáróság ugyancsak főzte a taplót, s hosszabb tanakodás után már már hajlandó volt a kényszerűségnek engedve fejet hajtani, midőn Vajda a községházához jött, s az elöljárók bámulata és szönyüködésére kijelenté, hogy ő az ellenség befogadását meg nem engedi, — asztalhoz ült azután és Vógh főszbiró levelének hátára német nyelven, hogy'azt Nugent is megérthesse, a következő'választ irta:' nJ á várros az én engedélmem nélkül nem egyezkedfietik én pedig végtelenül sajnálom, hogy Gróf Nugent ur kívánságának eleget nem tehetek/ Tisztélettél: márczius 4 1849. Vajda Bittm. und Bat. Gommdt/ A levél elküldése után Vajda azonnal lóra ült, s felültetvén egyetlen huszárját is, azzal és hamarjában összeszedett hat puskás emberével kiment a Duna felé, s a gőzhajótól •— melyből már a lo ások egy réssé partra szállott volt — jókora tá^völságrá puskásait csatárlánczban felállitá, maga pedig kardját kihúzván, lovával huszár-karikákat csinált: Ugyan ezt tevé utasítása folytán, tőle bizonyos távolságban öreg huszárja is. Miután a huszárkarika akkor egy neme volt az előőrsi jelzésnek, a mint ezt Nugent a hajóról meglátta, gondolkodóba esett, s azon eredményre jutott, hogy a háttérben magyar hadcsapatnak kell felállítva lennie, ennél fogva nem tartá tanácsosnak az általa czólba vett expeditió végrehajtásának megkísérlését, hanem visszavonulót fúvatott, melyre azután a már kiszállott katonaság is visszatért a haj óra s ezen onnét eltávozott, igy tehát Solt mezővárosa Vajda e zseniális művelete által megszabadult az ellenségtől. Ezen esemény hire titokban elszivárgott Pestre is, s azért midőn "az osztrák sereg ápril hó vége felé Pestet kiüritó, s oda legelsőben is Vajda Gábor egy szakasz huszárral a kerepesi úton belovagolt, a pestiek őt nagy ovatiókkal fogadták, s a hölgyek egy már előbb számára készített szép selyem zászlóval vi^ rág-zápor között megajándókozák, melyre ez volt hímezve: „Asolti Vajdának." Ugy rémlik előttem, hogy akkoriban láttam is egy képet, mely a zászló átnyujtási jelenetet ábrázolá. Május vége felé Vajda Pápára jött a Nádor és Vilmos huszárokkal, ekkor már a táborkarba volt beosztva, és veres strucztollas kalapot, s arannyal kevert veres zsinórzatu csuka-szürke szinü egyenruhát viselt, de azért lekötve nem volt, hanem szabad tetszése szerint kalandozhatott. Midőn velem, mint menekülése> kori jó ismerősével találkozott, igen megörült, s ekkor, valamint utóbb is —mert 62
