Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-01-25

Megjelenik \v ra i n d en v a s á r n a p. Közérdekű sürgős közlésekre kohmkiul rend ki villi számok is adatnak ki. Bérmentetíen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap t>N szerk. hivatalába küldendők. G —KÍ/K *SL:—~ ~—"—\sw Előfizetési díjak, Egy évre 6 frt - Eéi évre 3 frt. Neg3 r ed évre 1 frt 50 krajczár. —• Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj előr e fizetendő. Bélyegdíj mindig' külön számitatik. Az előfizetési dijak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Goldberg Gyula >\ papirkereskedése, főtér) küldendők. V á p a v á r o s h a í ó s á g á n a! ÄS. és több pápai, s p ápa-vídé bi eg yesületnek m eg váí asztott k Özlöny e. Lapmik más helyén közöljük a nép­számlálás részletes eredményét városunk­ban, itt csak azon szomorú tényt kon­statáljuk, hogy városunk lakossága a le­folyt tiz év alatt körülbelül 400 lélekkel fogyott. Igaz, hogy a kimutatott 400 lélek fogyás kevesbül vagyis az eredmény nem lesz annyira elszomorító, ha meggon­doljuk, hogy a 80-ki népszámlálás al­kalmával tanulóink legnagyobb része itt lett felvéve, hogy katonaságunk akkori s mostani létszáma között, mintegy 20 a különbség, hogy számos család van, mely­nek egy vagy több tagja ideiglenesen más helyütt van foglalkozásban vagy szolgálatban: de mindez csak kevesbít­heti a fogyást, azt elenyésztetni nem ké­pes és a legjobb esetben is körülbelül 200 lélekkel apadt városunk lakossága. E fogyás különösen iparosaink és kereskedőink körében észlelhető, a mi gazdasági életünk pangásának jele, s kétségkívül oly l.örülmény, mely komoly gondolkozásra szólít fel bennünket. Csodálkozni azonban épen nem cso­dálkozhatunk, mert városmik. s bízvást elmondhatjuk városaink — elég utalnunk Gyűr példájára, hol a lakosság 1.2%-al, s Komárom példájára, hol a lakosság 10 év alatt tiz lélekkel szaporodott — egy ideig az ország hatalmas központja Bu­dapest miatt háttérbe lesznek szorítva, s csak ha ez saturálva lesz, s fejlődése -nem viseli magán a rohamos ugrások, hanem a rendes fokozatos fejlődés bélye­gét, lehetünk rá elkészülve, hogy vidéki városaink is egészségesebb fejlődésnek fogunk indulni, s nem hanyatlás, hanem örvendetes előmenetel mutatkozik az is­métlődő népszámlálásoknál. Fájdalom, egy ideig erre nincs ki­látásunk, Törvényhozásunk maga is oly kivételes jogokat biztosit a fővárosnak, s Budapest' fejlődésót a befolyásos ténye­zők annyira elősegítik — elég utal­nunk a személy és a teherárirk díjszabá­sára, — hogy a vidéki várnék egy ideig tétlenségre, sülyedésre lesznek kár­hoztatva s karöltve tétlenül kell nézniök, miként ragad a főváros ügyszólva min­dent magához, eszünkbe jut Tóth Kál­a, melyet stagnáló városunk is raannak néhán vidéki városaink elmondhatnak Boldogs Mások égő ház, _ nem mentik, Éa meg nézem messziről, S nem tehetek semmit. Egészséges dolog ez? Hasznos orszá­gunk egyetlen egy városát a többi rovására annyira dédelgetni, annyi előnyben része­síteni? A fejet a többi tagok rovására annyira megnöveszteni? Mi kik a nem­zeti életűek legbiztosabb föntartóit nem egy városban, hanem az egész ország­ban szerte fekvő vagyonilag s szellemi­leg kifejlet v á r o s o k b a n találjuk: ezt egészséges fejlődésnek nem tarthatjuk. De az árammal még egy ideig nem úszhatunk szembe. Most még büszkesé­günket s hiúságunkat legyezi az, ha a külföldi ember, ki egy-két napra meglá­togatja Magyarországot — értsd: Buda­pestet — elragadtatással bőszéi a fővá­ros szépségeiről. Most még hivalkodni akarunk, — aminthogy a hivalkodás min­dig termeszetünkben feküdt — hogy ime van egy városunk, a mely épületeinek szépségére Európa bármely más városai­val kiállja a versenyt, fekvésére nézvo pedig a külföldi városok legtöbbjét ha­sonlithatlannl fölülmúlja. Most még az a czélunk, hogy a svábhegyi vakító pano­ráma közelebbről nézvo még vakítóbb le­gyen, mit sem törődve azzal, hogy a fi­gyelmes szemlélő előtt e fény mögött a vidéki városok sötét képe emelkedik föl árnyként. Most még ugy vagyunk mint a bálba készülő szegény család, mely min­den kevés pénzét az egyetlen leányra költi, mig a többi gyermekek éhesen és rongyosan czivakodnak odahaza. Most még ... de meddig tarthat ez? A család többi tagjai is követelik jogaikat. A vidéki kereskedő ós iparos is élni akar, s nincs kedve elnyomatni magát a fővárosi dédelgetett kereskedők s nagy iparosok által. A vidék is hal­latja szavát s követeli, hogy az. ő rová­sára ne dédelgessen az ország egyes he­lyeket, hanem az egyenlőség elve legyen csakugyan keresztül vive. És ha ez a panasz az intéző körök füleihez jut, megvagyunk győződve, hogy a királyi táblák deczentralizáczióját kö­vetni fogja a kereskedelemnek ós ipar­nak deczentralizácziója s a vidéki váro­soknak vissza lesz adva a t lük most elvett szerep, visszalesz adva a lehetőség, hogy egyes vidékeknek erőteljes ipari, kereskedelmi s szellemi központjaivá le­gyenek. És akkor nem kell félelemmel néz­nünk az új népszámlálás elé. — ,,A győri keresk. és iparka­mara megalakulván és szervezeti sza­bályzatait elkészítvén, közelebb ejti meg választásait a titkári, másodtitkári és irodatiszti állásra. A kamara ügyeit ideig­lenes titkári minőségben Szávay Gyula győrvárosi t. főjegyző és lapszerkesztő vezeti január 1-től kezdve, ugyanő vitte az egész alakulás folyama alatt a jegyzői teendőket. Minthogy pedig benue az ez«>n álláshoz szükséges tulajdonok — mint jogi képzettség, kitűnő toll, ifjú agili­tás, — szerenesésen egyesülnek s a hiva­talt jelenleg is teljes megelégedést keltő szakértelemmel vezeti, végleges megvá­lasztása biztosnak s a kamarára nézve üdvösnek mutatkozik.'- Igy ir az Egyet­értés folyó hó lí)-iki számában, s mi, leik Szávay Gyulának működését a közvetlen közelből szemlélhetjük, a magunk részé­ről is kétségkívüli előnynek tartanok a győri kereskedelmi és iparkamarára, ha választása — amint egyébként minden jel erre is mutat — Szávay Gyulára es­nék. — Akik tudják, mily fontos a ke­reskedelmi cs iparkamarában a titkári ál­lás, s a kamara egész tényleges műkö­dése mint nehezedik tulajdönképen en­nek vállaira: azok örömmel fognák látni, ha ez állás terhe oly erőteljes vállakon nyugodnék, amilyenek Szávny Gyula vál­lai. Különben is Szávay Gyula vezeti már ezidöszerint is az alakulóban levő kamara ügyeit s mi meg vagyunk győ­ződve, hogy ez ideiglenes állását a leg­közelebbi választás állandósítani fogja.— A másodtitkári állomásra, mint halljuk, több pályázó jelentkezik s igy itt aligha lesz küzdelem nélkül megejthető a vá­lasztás. = A győr-zircz-veszprémi vasút ügyében a következő sorokat vettük: A nagymélt. kereskedelem és köz­lekedésügyi minister ifj. gr. Bathyány Géza és Réé Jenőnek megadta az elő­munkálati ergedólyt Győrből kiindulva Zirczen át Yeszprémig terjedő vicinális • vasútvonalra. Ezen vonal kiépülés esetén közvet­len csatlakozást fog nyerni a dr. Matko­vich Tivadar engedélye által tervezett Veszprém Lepsény Enyhig • Dombóvár vasútvonallal, melyek Bécs Győr gócz­pontokat Fiumóvel a „magyar tengerrel" és viszont a legrövidebb hosszban kötik össze. E vonalak lesznek azok, melyek legrövidebb, legegyenesebb irányukkal leg­olcsóbban lesznek képesek Győr és vidé­kének szt. mártoni, téthi j árasok nagyobb részének gabonáját, lisztjét, búzáját, szesz­terményeit, iparczikkeit, a Bakony ed­digelé kihasználatlan rengetegének fáját, kövét, nyers terményeit, különleges fa­iparezikke.it, a mezőföld gazdagságát, Tolnamegye mezei terményeit legrövi­debb uton, tehát legolcsóbban is a vég­pontoki'a, a világkereskedelemre közve­títve, a kereskedelmet megkönnyíteni. Engedményesek, mint értesülünk, rövid idő alatt beutazzák a győr-A'esz­prémi vonalat, hogy az érdekeltség és a községek kívánalmait a vasút irányára és építésének mikéntjére nézve megis­merhessék. Városi közgyűlés. - 18!)J. jun. 17. — Napirend előtt Bognár Gábor intézett kérdést a polgármesterhez a konverzió ügyó­beu, hosszasan fejtegetve annak szükséges voltát. A polgármester utal arra, hogy a kér­désben egy bizottság van kiküldve és pedig azon meghagyással, hogy a konverzió művele­tét még ezen évben meg kell valósítani. Igy a közgyűlés az interpellaczio lelett napi­rendre tér. Az előző ülés jegyzőkönyvének felolva­sása után, a főjegyző felolvasta a megyei bi­zottságnak a szervezeti \ssabdhjokra vonatkozó határozatát, mire Bognár Gábor képviselő hi­vatkozással a 3. §-ra azt kívánja, hogy mintán a városnak régebben is volt mérnöke, legyen most is. Itt van Török ur, ki teljesített is már a városnak szolgalatokat. Ajánlja, hogy ha máskép nem tbeli mérnöknek neveztessék lei. Polgármester erre megjegyzi, hogy rend. tanácsú városban tbeli tisztviselők tulajdonkép nem lehetnek, mire a képv. ' testület napi­rendre tér. A szerv, szabályzatban a törvényhatóság által kivánt módosításoknak keresztül vezeté­sét Martonfalvay tanácsos előterjesztvén ezek, — melyek közt leglényegesebb az, hogy a pénztári tisztek az elöljáróság tagjai lesznek, — vita nélkül elfogadtatnak. Váratlan élénkség kisérte azonban a napirend II. tárgyát, a jegyzői díjakról szóló szabályrendeletet, mely hasonlókép a megyei határozat alapján terjesztetett be a tanács ál­tal. Első szónok Tarczy volt, ki mindenek előtt az állandó választmány véleményét kéri e tárgy­ban (felkiáltások: az állandó választmány elfo­gadásra ajánlja). 0 a választmány véleményé­vel ellenkező álláspontot foglal el, amennyiben igen méltányos dolognak.tartja, hogy a városi jegyzők a hiv. időn kívül teljesített munkála­tokért, pl. leltározás stb. 'dijaztassanak, — de nem a magáuíeleknek teljesített munkákért, mert a mag&nfeleknek teljesített s előbb fel­olvasott munkákért járó díjakat a, városi pénz­tárba tartja bövótelezondőnek. Mint a város dig­nításával Ös sze nem egyeztethetők határozottan ellenzi, (nagy zaj, felkiáltások: de igenis ösz­szeegyeztethető) a szab. rend. elfogadását. — Ezután Barthalos szólt a tárgyhoz, azt adva elő, hogy toljeseu osztja az olötto szóllott képv. urnák véleményét, s a díjszedést annál inkább sem tartja megengedhetőnek, mert a városi jegyzők fizetése mellett, (felkiáltások: ugyan mennyi a fizetősök?) midőn egyik 800 frt. a másik pedig 1000 frt évi jíizetést huz, s a mellett a városi telket is ők birják közösen 1GO frt árenda mellett, éppen nincs ok arra, hogy a jegyzők még külön díjazásban is ré­szesüljenek. 3?aál István hangsúlyozza hogy ő a szőnyegen forgó kérdést a személyi oldalá­tól ogészen elválasztja, s kéri, nehogy az ille­tők mindezeket személyes okokból felhozottnak gondolják. 0 mint a jegyzői kar méltóságával sem összeférhetöt, határozottan ellenzi a sza­bályrendeletet s miutáu az iSgy teljesen tisz­tázva ugy sincs, kéri ennek a napi rendről levételét. Ezután a polgármester felszólítja a kép­viselőtestületi tagokat, hogy ez ügyben ér­demlegesen határozzanak, főkép pedig a felett, hogy a magánfeleknek teljesített munkálatok­ért járó díjak a város pénztárába folyjanak-e be vagy nem? (nagj r . zaj s közbekiáltások: a pénztárba!) Barthalos azon kérdésre, hogy mi történjék, legrationálisabb feleletnek tartja, hogy miután a képv. testületnek jogában áll bármely szinbályrondeletet is, kiegészíteni, megváltoztatni, avagy elvetni, ennélfogva, mint­hogy a jelen szabályrendeletet a képv. testü­ket úgy sem hajlandó elfogadni egy minden tekintetben czólszerü rendelet megalkotása pe­dig csak ugy ex abrupto nem történhetik, leg­helyesebb lesz, ha a tanács tanulmánytárgyává téve, vájjon a felektől szedendő díjak mely czólra.lennének rendelhetők, annak idején ujabb tervezetet terjeszt olő. A képv. testület a szabályrendeletet nem fogadja el, s a terv. szabályzat illető §-át is ily értelemben módosítja. A harmadik tárgynál a polgármester a tanács előterjesztésére a közmunka 'tárgyában megjegyzi, hogy az erre vonatkozó szabályzat alkotására illetékes factor a vármegye, de mert a súlyos tpl következményei előre láthatók, az­ért véli a tanács a megyét felkérendőnek arra, hogy átmenetileg a képv. testületet az íntézke­TÁRCZA. OSTOB.T KEZEMBE! Ostort kezembe, hogy kitisztítsam A kufároktói a szent templomot! Hisz' ez volt mindig, a miért vítam Hosszti tűréssel, — mely már elhagyott. Ki bemocskolja az TJrnak templomát, Ki áruházzá,, börzévé teszi, Ki nem néz Istent, nem embert, hazát —, Önnön főnököd a -törvényt szegi. Nagyobb lesz a rang, a bűn is nagyobb, A földön árnyék az igaz szava, A munkás szemben csak könyü ragyog, S a ki facsarta — főnököd maga . . . Ostort kezembe, hogy kitisztítsam E drága honnak szentelt berkeit! Hatalmat.kérek, hogy dalaimban Villám czikázzon, mely sujt, öl, vakitH : Dörgő szózattal hadd remegtessem meg A földnek átkát, a föld mételyét! A sok álareztól a föld is reszket, A hit kihalva, a lélek setét! Uli emlékek a Királyhágó vidékéről. Áz emíjefi lélek teremtő tulajdoná­nak egyik nagyszerű, az életet mostoha volta mellett is kedvessé tevő nyilvánulása, hogy munkájában, alkotásában nincs hely? hez és időhöz kö]tve; tehát élhet emlékei­nek, reményeinek, csapongva a képzelet ! szárnyain. Mennyi öröm, mennyi vigasz van ebben számunkra! A száműzött, ki csak gondolatban ól honának—, a rab, ki csak a parányi nyíláson beszűrődött vi­lágosságot élvezi a dicső és szabad ter­mészetből: csak a lélek eme jóltevö tu­lajdona mellett képes elviselni léte terhét, mert ha a.múltba viszi emléke szárnya, feledi sorsát, feledi jelenét, mely csak gyötrelmet terem számára. Nem' vagyok sem száműzött, sem rab, de azért mindig örömmel foglalkozom azon emlékekkel, melyek engem a Királyhágó vidékéhez kötnek. Szép emlékek! boldog álmok!.... Van azonban ez emlékek közt olyan is, mely ama vidék román ajkú lakosai­nak szokásaival van összefüggésben: s mint ilyen azt hiszem nem lesz érdekte­len a Dunántúl lakójára nézve sem. A román népóletnek sajátságos szo­kásai közül ez alkalommal csak egyről: a halottak ünnepének megtartásáról kívánok megemlékezni kapcsolatban azon benyo­mással, melyet e kirándulás alkalmával a vidék reám gyakorolt. A rónák szülötte, ha először utazik az ős Nagy-Váradtól délkelet felé terülő tájon, különösen érzí magát. Ennek oka a hirtelen, minden átmenet nélkül való változás. Még visszacsengnek füleinkbe az édes búcsú szavak; még ott meren­günk a csendes kis falunak kópén, hol bölcsőnk ringott: még 1 átni véljük a fe­hérre meszeit csinos házak felett méltó­ságosan kiemelkedő karcsú, bádogos tor­nyot; még ugy tetszik, mintha hallanók & futtató csikós karikásának hangos pat­togását, vagy a delelő gulya rekedt szavú kolompját; midőn egjsserrs osak. arraéb­redünk, hogy mindez csak álomkép, a kedvencz tárgyán merengő lélek csábos játéka, mert hiszen más tájon, más em­berek közt vagyunk itt már. Mindenfelől sötét hegyekbe ütközik a szabad kilátás­hoz szokott szem. Itt-ott mellettünk sűrű Ös erdőkkel köritett, regényes hegyüstök tátonganak felónk, melyek tarkálló szán­tóföldjeikkel, szótszórt házikóikkal, s a hegytetőre száműzött, magánosan búsla­kodó kis fatemplomaikkal néni minden­napi látványt tárnak elénk. Odább mere­dek, sziklás tetőre kanyarodik fel utunk, melynek szélein kapaszkodó kecskék csip­desik a cserjés friss hajtásait az andalgó pokurár — pásztor — tilinkójának mélabús zenéje mellett. Majd tomboló hegyi patak egyhangú moraja 's a falu közeledtét sej­tető vizi malom zakatolása szakítja meg a félelmes csendet. Nemsokára csakugyan elérjük a falut; néhány kémény nélküli, szétszórt, füstös házikóból áll az egész; melyek közöl oly hivogatólag integet fe­lónk a csinos urilak, mely e vidéken majd minden faluban feltalálható forró és őszinte vendégszeretetével eredeti tősgyökeres ma­gyar typusaival. Ez uri családok az ^ ide­gen ajkú nópfaj eme rengeteg puszj gában mind meg annyi kis magyar zok, hol lángoló honszeretet dobogtáfj a a kebleket sok egyéb erényeken kivül. ilyen kis oázon létemkor volt alkalmam megtekinthetni a halottak ünnepét a J)rostyell-t, mely Húsvét utánui vasárna­pon szokott tartatni. Gyönyörű tavaszi reggel volt. Arany felhők öléről szállott fel a nap a viola színben uszó ormok fölé, A völgyet, jnely­nek sebesen iramlő patakja mellől ajz éb­redő terméséét .pompáját szemléltem, * tasa­oá­madársereg hangos, reggeli éneke töltötte be, amidőn e felséges zenébe egyszerre bele csendül a dombtetői kis fatemplom harangszava is, jelezve mintegy hogy az emberek is imára készülnek; szomorú imára, .... a meghalt kedvesekórt. E gondolatra olyan megható lesz az a völ­gyön átrezgő harangszó, mely hívogatja a bánatos özvegyet a szeretett férjnek—, a gyámoltalan árvát a kedves szülőknek—, a megtört aggastyánt a reményteljes if­júnak—, a testvért a testvérnek—, a ba­rátot a barátnak sirj ához imádkozni, aztán kisírni a könnyeket, melyektől oly nehéz a kebel. — Kevés idő múlva kis társasá­gunk már a temetőben volt, hogy végig nézzük a kegyelet nyilvánulását e félvad népnél. Lassanként népesült a temető. Jöttek előbb sáppadt arczú, kiéhezett árvák és elaggott koljdusoktépett rongyokban, kik­nek a sors még annyit sem adott, hogy a malájAiöí (kukoricza lisztből készült ké­nyéi') eleget^ ehetnének. Hiszen e nap az ö számokra I valóságos örömnap, melyen legalább egyszer óvenkint jól lakhatnak Mert tudnunk kell, hogy nem koszorúkkal közelednek az öyeik sírjához a jámbor zarándokok, hanem nagy tarisznyákkal, melyek kalácsforma sütemóíiynyel — presz­kura —, kisebb-nagyobb cserépedények­kel, tányérokkal vannak megtöltye. Egyik másik öreg asszony csak ugy görnyedt terhe alatt. Megérkezte után mindegyik kirakja hozományát halottja sírjára. Itt is van fényűzés, nemcsak a inij temető­inkben; volt ugyanis olyan sirj melyen 24 drb. cserépedényt láttam kirakva. Ké­sőbb érkeztek apró lovakon, a nyereghez kötqíötfc tele tarisínyákkal »tavplabbi er* dök lakosai, vad tekintetű edzett férfiak kik többet vannak künn a szabadban mint fedél alatt. Lehetett a hullámzó tö­megben látni igazi oláh szépségeket, hó­fehér arczú, villogó fekete' szemű nőkét, ' kiknek ruházata is elárulta hogy tartanak magukra. Katrinczájulc (kötónyféle) sokkal elevenebb színekkel és gazdagabban volt kivarrva, mint másoké; hozsitlc-jok (bőr­mellény) selyem virágokkal volt hímezve; nyakék gyanánt apró; ezüsipónzböl ké­szült 3—I soros csillogó füzért viseltek ; a szegedieseu hátra kötött fekete selyem kendő és a piros szattyán csizma csak emelték a viselet érdekességét. Szinte rosszul .esett hallani, hogy é : szépségek 2—3 óv alatt elhervadnak; de ez igy van e népfajnál. Kevés idő alatt minden sir fel volt diszitve különféle apró konyhaeclényekkel, minden edény tetején egy-egy preszkura, azon pedig ógo viaszgyertya. Majd meg­érkezett a pópa is teljes -egyházi or­natusbau, kezében füstülővel, hogy minden egyes sírnál végezze a szokásos szertar­tást. Áll; pedig ez abból, hogy fennhan­gon megnevezi a sírban nyugovókat, azu­tán rövid imát mond, majd a segédkező kántorral együtt egy alkalmi éneket mond el; mindezt á gyászfelek térdelve hallgat­ják végig. Az egyháziak távozta után azonban a nép még ott marad a sírnál, és a sir végére állított "pálinkás üveg is előkerül; mindegyik sir körül kis társa­ságok alakulnák ésjesznek preszkurát, isz­nak reá pálinkát. A sírra helyezett tár­gyak pedig szótosztatnak a szegények közt vagy másokóival cseréltetnek fél; a ma­gáét senki haza nem viszi. Kis társasá-i guak- Jíjen, uagy kitüntetésbén! részesült

Next

/
Oldalképek
Tartalom