Pápai Lapok. 17. évfolyam, 1890

1890-12-21

ü 204 e ezt azért kivánom tenni, mert különös súlyt kívánok fektetni az utczakövezésre. Mert amint tegnap épen az izraelita iskolánál mentem az utczán keresztül, egy asszonyság ugy elesett, hogy alig tudott felkelni. Ez onnan van, hogy a lakosok kiöntik az utczára a vizet, ami té­len odafagy és nyáron nyakig járnak a sár­ban (intézkedni kell, zaj, halljuk !) Szilágiji Jó­zsef : én részemről elfogadhatónak vélem, hogy egy bizottság jelöltessék ki, mert el nem fo­gadhatom Teutíel ügyvéd ur véleményét, amely szerint ha egy bizottság elé terjesztjük a dol­got, azt rendesen agyonütjük. En azt javaslom, hogy egy bizottság jetöltessék ki, amely uta­sittassék a dolog megvizsgálására. Ggunitz Fe­rencz : én részemről egyezem Teutfel ügyvéd ur által mondott nézettel, de egyúttal legyen sza­bad egy fontos tárgyra felhívni becses figyel­müket, amely dolgot alig lehet zárólagos idő­höz kötni és alig huzódhatik el nagyon sokáig. Tisztelt képviselő testület! Van egy elhanya­golt utca, s ez a korona-utca, a mely annál nagyobb figyelmet érdemel, mert ott egy igen tekintélyes közintézet: &z irgalmas nővérek zár­dája van. Igaz ugyan, hogy nagyon sok olyan utczája van Pápa városának, amely a kövezés áldásos munkáját még nem ismeri. E tekintet­ben mi: orvosok és lelkészek keserű, akarom mondani sáros tapasztalatokat tettünk. Az ut­czák elhanyagolása tekintetében sok panasz hallható. Ez utcát különösen az ottlevő tekin­télyes zárda miatt kellene jobb karba helyezni. Ez utcza annál nagyobb figyelmet érdemel, mert az intézet miatt nagy forgalomnak örvend. Még nekünk embereknek is nagy gondot ad az át­kelés az utczán, hát még azon kis leányoknak, akiknek naponként el kell c<da járni, s annyi­szor kell nekik a sártengert gázolni. Ha már azon intézet nem érdemelt más helyet, hogy ha már ott van, akkor legalább annyit gon­doljanak vele, hogy a környék, a kövezet méltó legyen hozzá, f Helyeslés.) — Szvobodo \ en­CM! : Bocsánatot kérek tisztelt képviselő tes­tület, hogy felszólalok. A kérdéses utczát ille­tőleg én nagyon jól tudom, hogy rosz állapot­ban vau, de neu. annyira, amennyire azt a főtisztelendő Gyurátz Ferencz ur mondotta, s előttünk lefestette; nem egészen ugy áll a do­log. Ezért azt ajánlom, tiszt. képv. testület, a mit az állandó választmány mondott, hogy kül­dessék ki egy bizottság, a uiely a kövezési rendszer érdemében javaslatot terjeszszen elő. Szó van most többféle burkolatról, előre is ki­jelentem, hogy én az aszfalttal szemben a jó, tartós kövezetet többre becsülöm, mert az asz­falt-társaság 5 évre vállal el csak jótállást, mig a gránit kövezet 1<H> esztendeig ép ma­rad. Jtartholos István: Az utakra nézve cok panaszt hallottunk már. A belvárosban csak dóczög még a szekér valahogy, de azért nem merül el. Hanem a mi nagyobb hanyagság az, hogy a külváros egyes részeiben igazán bokáig, sőt, térdig is jár az ember a posványban. — Már kérem alásan ha ez igy lesz tovább is, akkor Pápa városa egy alföldi faluvá sülyed alá. Ha már oly rosz állapotban vannak is a külvárosi utczák s utak, nem lenne nagy do­log, hogy mig az egyik gazda homokot vagy kavicsot visz, addig a másik a sárt hányja az ut közepéről. A városnak ezt kellene rendelni, s csak merni kellene neki, hogy parancsolja a háztulajdonosoknak, hogy hordjanak vagy hor­dassanak házuk elé kavicsot, s ha ezt kérem, nem teszi, akkor ez esetben maga a város hor­dassa meg a kavicsot a J ^ztulajdonosok költ­ségére. Ez nem kerüine sokba, legíölebb pár száz forintba, s egy pár kocsi homokba. (Zaj, helyeslés). •— Szám József: Kérem alásan bá­torkodom én hozzá szólni. Az alsó városban e szerint minden házigazdának a háza elé kavi­csot kellene saját költségén hordatni, mig a belvárosban maga a város fedezi a kövezés költségeit. Ez igazságtalan eljárás volna: ha a város tud költekezni a belvárosra, ép ugy köl­tekezhetik az alsó városra is. Ha a belváros megérdemli a kövezést, akkor a külváros egy kis murvát csak megérdemelne. Indítványozom tehát, hogy a város saját maga hordassa meg az utakat, (Egy egyén közbe szól: én szerin­tem nem régi indítvány, hanem régi határozat.) mert minden háztulajdonos nem képes háza elejét, illetve végét ki gránitozni vagy kiasz­faltirozni, sőt a murvázás is elég terhes; ha­nem a város lássa el az alsó várost is ép oly járható járdával, mint a belső várost. — T ághú László : E dologban, mely annyi gyű­lésre szolgáltatott alkalmat, — végre valahára megállapodásra kell jutnunk. Nekem nincs kifo­gásom az építészeti bizottság ellen, de magam is czélszerünek találom, hogy most külön bi­zottság legyen kiküldve. Elfogadom az állandó választmány javaslatát. — (iultrátz Ferencz : Én nem pártolom a külön szakbizottság felál­lítását, hanem azt indítványozom, hogy a tiszt, képviselő testület maradjon hü a választásához és utasítsa az erre kirendelt szakbizottságot egy javaslat előterjesztésére. A tárgyhoz hozzá szóltak még Baráth Ferencz, Teurl'el Mihály, Barthalos István, Szokoly Ignácz, s többen, de beszédeiket a nagy zaj miatt csak tökéletlenül sikerült följegyezni.— Martonfalvay Bek kö­vetkezőket mondta: En azt hiszem, hogy az állandó választmány javaslatát elfogadhatjuk, mert most t.ilajdonkép elvi elhatározások előtt állunk a kövezés jövő módjára nézve, s az ad hoc bizottság javaslatát az építészeti bizottság annak idején részletesen letárgyalhatja. A ha­tározat szövegéhez azt a pótlást indítványo­zom, hogy abba az illető helyen | olvassa) ez ,.s a költségvetés" betétessék, ugy azután fel lesznek sorolva mindazon alapok, melyekből a kövezésre fedezés várható, (/aj, helyeslés, el­nök csenget.; Az elnök kimondotta a határoza­tot, mely szerint az állandó választmány ja­vaslata elfogadtatik. 8. Az artézi kut tárgyában az állandó választmánynak azon javaslata, hogy a tarto­zás az emlékkiadásból töröltessék, — elfogad­tatott. 9, A városmajori építkezést az állandó választmány mellőzui és csak a szüséges javí­tások teljesítését javasolja. — Szvoboda Ven­ne] gazdasági tanácsos. Tisztelt képviselőtes­tület. Azt mondották itt többen, hogy az épít­kezés, különösen ily nagyim rtékban, mint az tervezve van, felesleges. Engem az épület meg­vizsgálására a tisztelt képviselőtestület küldött ki, mellém adván a tűzoltó főparancsnok urat. Kn magam sem akartam ily nagyszabású épít­kezésbe belemenni, bár az építkezést feltétle­nül szükségesnek tartom. Hogy mégis ily na­gyobb mérvű építkezés vau javasolva, arra Teurl'el Mihály tűzoltó főparancsnok úr fogja megadni a választ, mert ő látta szükségesnek, hogy az építkezés a beadott javaslathoz képest legyen keresztül vezetve. - Ttujfel Mihály: Nagyon szívesen adom meg a választ, annyi­val is inkább, mert fellettem reá szólítva, hogy előadjam a dolog mibenlétét. Az épitkezés ke­resztülvitelére a tanácsos úrral kiküldettünk a képviselőtestület által. Megvizsgáltuk és az építkezést szükségesnek találtuk: mert a mos­tani épület maholnap felmondja a szolgálatot. Hogy miért tartottam szükségesnek ily nagyobb szabású építkezést javaslatba hozni, arról meg­győződést szerezhet magának mindenki, ha el­megy a városmajorba-- a ki pedig a viszonyo­kat ismeri az feltét.'enül elfogja ismerni, hogy a mostani helyzet tűrhetetlen, mert a bonezoló helyiséget és tűzoltó laktanyát egy fedél alatt csak nem lehet tovább is megtűrni. Szrnlmdii: Magam is belátom, hogy a tűzoltó főparancs­nok úrnak jórészben igaza van. — Az épületet javítani nem lehet, mert düledező félben van, s minden garas, amit javítására költenénk kárba veszne. Legkönnyebben végét vetjük a dolog­nak, ha a t. képviselőtestület kimondja, hogy építkezni kell. - - Szilágyi. Küldessék ki bi­zottság. (Helyeslés. Altalános vitatkozás, zaj.) A bizottság kiküldetik s tagjaiul Paal István, Voyta Adolf, Tarczy Dezső, Teutíel Mihály és a gazdasági tanácsos kéretnek föl. 10. „Zimmerman" útezául az eddigi Pós­taútezát átváltoztatni véleményező előterjesz­tésére a városi tanácsnak az állandó választ­mány azon nézetének adván kifejezést, hogy miután a közönségnél már megszokottá vált régi úteza nevek változtatását czélszerünek egyáltalján nem ismerheti, mert a tapasztalat szerint ily útezák rendesen és maradandólag. legalább egy nemzedéken keresztül tovább is csak régi nevükön szoknak említtetni, - - de a nemeskeblü jóltevő nagyobb és megfelelőbb megtisztelésének is tartja, ha jótékonyságának emléke egy, akár annak születési házán, de legmegfelelőbben az általa lényegileg segélye­zett vámsi rajziskola termében alkalmazandó emléktáblával örokittetik meg. Az állandó vá­lasztmány ezen kifejezett nézete közhelyeslés­sel találkozván, egyhangúlag elfogadtatott, a ehez képest uiléktábla készíttetésére s annak leleplezése iránti előterjesztésre a városi ta­nács megbizatik. 1 I. Az utczavilágitás bérbevételére ajánl­koztak : Kohn Mór fia 2750 frtért, továbbá Koréin Vilmos '2840 frtért, mely összegek azonban a házikezelés ebbeli kiadásait jelen­tékenyen meghaladváu : — a közgyűlés továbbra is ezt fentartandóuak, s a bérbeadást elejten­dőnek mondja ki. A veszprémmegyei honvédegylet. A „Pápai Lapok'" f. évi november 30-iki számában Baráth Ferencz úr az ez évi alispáni jelentés elolvasása alkal­mával, nem találván benne a megyei hon védegyletet, (a mint az tényleg ed­dig sem volt egyben semj jónak látta az agg honvédek segélyezése czitnen, az egyletnek neki rontani, és a megye al­ispánját felhívni, és felkérni, miszerint vegye át a megye mielőbb az egylet va­gyonát, és ha a 18U00 frt még meg van, intézze saját hatáskörében a segélyezést ugy, hogy oszsza fel az egész összeget, bizonyos számú évek alatt, tőkéstől ka­matostól, a 48-as agg harezosok között, mert e pénz csak azoknak volt adomá­nyozva, és egyedül azokat illeti stb. Sokáig haboztam, váljon ily nemű és minőségű támadásra válaszoljak-e vagy nem I mert méltán megvárhattuk volna, a t. czikkirótól, hogy úgy társadalmi ál­lásánál, mint múltjánál fogva, miel tt ily vádakkal a nyilvánosság elé lép, is­merje ugy saját reputatioja és szavahi­hetősége, mint a szent ügy érdekében, melyet képvisel, féríiui kötelességnek ez tury valódi állását előbb kellően megis­merni, mielőtt ily módon, a nagy közön­séget vele haranguirozni jónak látja; de mert azt, akármiokból előbb nem tette, a bot könnyebb végét akartam fogni, és Horatius mondatával »Conscia mens recti, famae mendatia ridet« megnyugodni; — hogy azonban a további hallgatásunk beleegyezésnek ne vétessék, és az ügy el­lenkező oldalróli alaposabb ismerete titok ne maradjon, és a megye közönsége előtt elismerve legyen, bizalmi állásomnál fogva is kötelességemmé vált, hogy ugy a szent ügy érdekében, melynek egész önzetlenül legjobb erőnket áldozzuk, mint a megye közönsége iránti figyelemből, mely fillé­reivel £Z intézményt nagylelkűen létesí­tette, kellő világításba helyezzem az ügy valódi állását, a czikkiró jelzett adatá­val és tendentiájával szemben. Lássuk tehát mindenek előtt, mit mond a czikkiró az egylet keletkezésé­ről, fejlődésér 1, illetve segélyezési tőké­jének eredetéről, mennyisége és rendel­tetéséről I Az 1861-ik évben, — midőn az alkotmányos élet egy kis levegőhöz jutott. — a mi vármegyénk közönsége is addig elfojtott érzelmeinek szabad folyást engedni akarván, legelsőben is az 1848 49-ik évi magyar hadjáratban résztvett. ez ideig üldözött s a legna­gyobb részben nyomorban siulődött hon­védek iránti jótékonyságban nyilatkozott gazdagon; részint készpénzben, részint alapító levelekben összegyűjtött több mint 50 ezer forintot, melyhez a czikk­iró is n.iut állítja gyűjtés utján 600 frttal járult, mely összegből bár az alapító le­velek és Írásbeli ígéretekből szerinte is rövid időn, több gyümölcstelenné vált, mégis több 30,000 frtnál megmaradt tőkések, ami bizony, mint a czikkiró mondja, de én szerintem is. ha igaz lenne, tekintve a mi viszonyainkat, te­kintélyes összeírnék mondható. Híres őrizzük a nyugdíjalap iratait, alapító leveleit, keletkezésétől fogva, melyekből, s első rendben a gondosan vezetett pénztári naplóból pontosan kitudható ugy az egylet mindenkori vagyoni álla­pota, mint tükörként a megye közön­ségének e nemes ügy iránti hazafias buzirósága, érdeklődése és áldozatkészsé­gének különbőz'' foka és stádiuma. E forrásból tudjuk.hogy az egylet­nek vagyona 18G1 év végén, leszámítva az ez évbeni összes kiadásokat, kitett (>9t)8 frt 72 krt, és egy sereg évdijas csonka honvédnek évdiját ez összegből, az ala­pítványok jövedelme rovására, h o 1­t iglta megszavazták. Kzen időtől fogra egész 1867 évig, tudja a czikk­iró is, mily szomorít időszak volt, mind a Mellett az egylet, melynek élén a me­gye legjobbjai álltak, ezen idő alatt is csendben működött, ugy — hogy az 18()t> év végén az egylet vagyona már 8584 frt 78 krt tett ki, mig 1807 év végén, mely év az erőszakosan vissza­fojtott államéletnek legdicsőbb ébredési korszaki 1 volt, az már 11140 frt 37 krt tett ki. — Ez időtől — egész 1874-ig amit az egylet és pártfogoltjai Bérében hálával he kell ismernünk, néhányan az alapítók közül jegyzett alapítványi tő­kéiket, többen pedig 1874 évig járt ese­dékes kamataikat lefizették, mi által az egylet vagyona 1H74 év végén 1777s frt 7G krra emelkedett. Ez időben és évben történt, hogy az egylet választ­mánya, előbb mindent eltcövetve, hogy a jegyzett, de még be nem fizetett ala­pítványi tőkékből és kamatokból (elei az év végén még kitett 34557 frt 30 krt, a másik 20,144 frt 98 krt, össze­sen tehát 54702 frt 28 krt) a még le­hetőt behajthassa; az azonban neu, si­kerülvén, az adományozók további zak­latását, mely sokaknak tönkretételét is maga után vonhatta volna, el kellett kerülni, egy nagy gyűlésében azon hatá­rozatot hozta, hogy ezentúl egyikét sem sürgeti, és a további kamatok számítá­sát is — beszünteti. Ez időt51 fogra tehát a t'ike mely eddig is már lé­nyegesen a választmány takarékoskodása által emelkedett, uj bevételi forrásitól megfosztatott; — és ma. daczára annak, hogy az egylet, amit később kimutatunk, rendeltetésének mindenkor elég szép mérvben eleget tett, — tőkéje mégis a 19000 forintot meghaladja, amint azt a minden évben, ugy a mult évben is. a megye hatósághoz beterjesztett és egy­uttal a megyei lapokban közzétett szám­adásunk bizonyitja. Kzen időre eshetett a czikkiró ta­lálkozása Paál Dénes úrral Vesz­prémben, ki, mint az egylet pénztárnoka, egy kimutatást közlött vele, mely sze­rint még akkor mintegy 18000 frt meg­volt, és hogy Paál Dénes ur mint csíkkében mondja utána azonnal le­mondott. - Honnan vette czikkiró ezek után azt, hogy n.égis 30000 frton felül maradt, és hogy ezenkívül Paal Dénes ur utánna azonnal lemodott, az előttem rejtély. — Hiszen Paál Dénes ur, kinek dicséretére legyen mondva, egyletünk tő­kéjének szerzése, nehéz időkben is con­serválása, és a pénztár pontos és lel­kiismeretes kezelése által az egylet so­kat köszönhet, 1801-tő egész 1883 év régéig, összesen tehát 23 évig pénztá­rosa volt, és akkor is csak azért mon­dott le, mert teendői, mint akkori m. kir. kerületi és megyei főmérnök, any­nyira halmozódtak, hogy ennek kellően megfelelni absolut képtelen volt. Ezen állításai tehát értesültségének értékét elég fényesen illustrálják, habár elseje tán már, bizonyos tekintetben, megbo­csájthatlan vádnak (jualilikálható. Azt mondja továbbá a t. czikkiró, i Folvt atás a mellékleten, i — Ne mondd ezt gyermekem, tudod-e mit jelent a gróf akaratának ellent ál­lani ? Látod én már törődött agg vagyok • talán senki-senki sem fogadna szolgálatába, s mi lenne velünk szegény leánvom, ha innen menni kellene? Az öreg ember szemeiből könyek pe­regnek, Boriska keblében pedig iszonyú harcz dul, hiszen választania kell atyja és szeretője közt. Pillanatig szivére zárja kis reszkető kezét, — aztán nyakába ugorva édes aty­jának, lecsókolja ezüst szakálláról a fé­nyes cseppeket, miközben az övéi ismét reá hullanak. —• — — Zokog mint egy bus gelicze, aztán elszántan rebegi: — Jól van hát no, hozzá megyek ahoz az ispánhoz! * * • Az esti harangszó tompa zúgását hozza az alkonyi szellő. — Boriska sietve suhan az erdő lombjai alatt, fehér ruha simul karesu alakjához s kebelén egy pi­ros rózsa díszlik. Az ablak redői alatt találta, midőn ma reggel fölébredt, — a grófi kertből való legszebb rózsa ez. — Holnap lesz a kézfugója, elmegy hát még egyszer a Szenke partjára elbúcsúzni tőle. Oh mint szeretne meghalni inkább, mint válni örökre, — hiszen ősz van ugy is, — — — mily jó volna elhervadni a többi virággal. KI hangzott már a távoli haiangszó zúgó moraja s helyette szomoraan csen­dül az erdó mélyében „Krted. érted sorvaszt engem a bánat, Árván zokog a szivem is utánad, Sirok-sirok míg a könyem kiapad, Mig a szivem bánatában meghasad" Kertész Pista jól hallja a kedves hangokat, hiszen ott van közei, páfrány levelet szed. -- Kj ! de szeretne most is oda menni hozzá, de hiába, nem lehet, siet haza, mert ünnepély van a grófi kas­télyban és sok bokrétát kell még ma kötnie. Kihaltak már a dal végszavai is, né­ma osend mindenütt. Nemsokára beállt az éj, utánna a hajnal bocsátja bí­bor fátyolát a lombkoronákra, a ma­dárkák dallal üdvözlik az uj regg meg­érkezését, — de — a csicsergő dalolásba egyszerre ijedt hangok vegyülnek: — Boriska! Boriska!-Hol vagy az Istenért? — Boriska! — Boriska! — A kiáltás mind sűrűbben ismétlődik, de nincs reá felelet, — a viszhang is csu­pán azt kiáltja vissza: Boriska! - Bo­riska ! — — — — — Az erdei uton sugár termetű legény siet keresztül — egy harmatos rózsát tar­togat kezében. — Kertész Pisti ismét Bo­ris ablakába akarja ezt tenni, de im össze­találkozik a kiáltozó s jajgató háznéppel. Sirva kérdezik tőle: nem látta Boriskát? Agya fel sincs bontva, otthon se aludt hát, szent Isten hova lett? Kertész Pisti arcza elhalovánodik, — tova rohan mindjárt s csak futás közben kiáltja vissza: — A Szenkéhez gyorsan ! A tó partja csöndes, miként a sir, közepén a csónak reng evező nélkül s mellette egy piros rózsa úszik, mint egy néma tanú. Kertész Pisti ismeri ezt a vi­rágot, hiszen tegnap reggel ö maga sza­kította le. — — Most már még sápadtabb, egyik kezével göndör hajába markol, s a másikkal ijesztően mutat a piros rózsára. — Ott van Boriska ott! kiáltja bor­zasztó üvöltéssel és tovább rohan. Szegény Pista ! Boriska meg van már, hajh! de elméd világa oda örökre. A szép leányt kiemelik a hideg böl­csöböl, — fehér ruhában van. A tóparti folyondárok koszorút is fonnak sötét haja köré, - hiszen mennyasszony, most már boldog menyasszony! — — Gyász­dalt zengenek a búsongó fülmülék, har­mat könyet sir az erdei pázsit, gyász és gyász mindenütt. A fák sárguló lomb­jai nehéz sóhajjal borulnak egymásra, hiszen alig jött el az ősz : —- már is el­hervadt az erdő legszebb vad virága. A temetés is elmúlt, mire Ker­tész Pisti kuszált bajjal, tépett ron­gyokban vissza jött, — nem szólt semmit, csak leült a Szenke partjára s azóta reggeltől estig ott lubiczkol egy nagy hosszú száraz galylyal és: Keresi Boriskát Azt a másik rózsát. KANDALLÓM MELLETT. A zúgó vihar rázza ablakom. Kandallóm mellett ülve hallgatom; A pattogó láng -szobámnak falán — Képeket rajzol, mind - egy-egy talány. A felhomályban lelkem elmereng; Hasonlítva a múlttól o - jelent. — Beh másként is volt egykor, régen . [régen . Simulj keblemhez édes feleségem. Amig — fejed itt vállamon pihen, Majd — egy mesét mesélek el szivem; Ks e M0M tán ugy lehet m/ó. . Ttjára indult egyszer egy hajó, Vitorlákkal felrakva, gazdagon, Oyorsan sikamlott a ringó habon. Vezér csillaga — úgy fénylett az égen . . Hallgasd csak tovább édes feleségem! Kózsás ködéből —már feslett a part, Hová — vitorláit feszítve — tart. S már csattogott fenn a remény galamb: De íme — örvény kapja meg alant . . Ks a hajó: — melyet oldalba vág — Zátonyra jut. . Meséljem még tovább ? — Hisz — már is könyed hull e szörnyű [végen . . Hadd csókoljam le édes feleségem. Mert még nincs vége, — vége más leszen: — Kmlékeimböl majd elő veszem — Igen; — amig zátonyán küzködött, Csillagát — kiolták sötét ködök . . Árboczát — lesujtá isten harag . . Kincsén — kalózok osztozkodtanak , . S a hajótört: — kivetve a fövényen — Olt ronnijlottom — édes feleségem. Ott vonaglottam . . más misem maradt; Mint egy zászlónyél, mit kivert a hab.. Oh! ennek mennyi hasznát vettem én: Vándorbotom lön e rögös tekén . . Támaszom: midőn rogytak az inak, — Hü társként osztva fáradalmimat. Nélküle — sírba' porladnék már régen . . Mégis becsüljük édes feleségem. O kisért, — midőn így dúlt a vihar; — Homlokom tépve éles karmival — (iyötört a kétség... és kínzott a láz., l'tam — befedte hulló zúzinaráz . . Ö biztatott: „még minden jóra vál" Ez a tört zászlónyél: az ideái , * Ks én követtem . . . meg is nyílt az éden: Hogy- - engem leltél édes féleségem. — Tombolva zúghat a vihar ma már : Kn pilienek, mint fészkén a madár.. S mig künn jajongnak a tépett galyak. Itt — csókot cserél ajkon az ajak . . S szivünk — édes gyönyörrel van tele; Ugy-e szerelmem, én lelkem fele ! . . . Beb másként is volt egykor, régen.. . [régen . . Simulj keblemhez édes feleségem. Soo^ £ajoa. A magyar jobbágyság. Még negyven, ötven év előtt a Du­nántúl jó számmal voltak jobbágyok, kik­nek két egész sessiójuk, többen voltak a kiknek másfél, vagy egy egész jobbágy telkük volt, az ilyenek nyolez jármos ökörrel, avagy hat ökörrel gazdálkodtak. A mely jobbágynak bárom, négy egész­séges munkabíró fia voit, annak könnyen ment dolga. Fiai megmivelték a földeket, betakarították és ellátták a termést, a az eleség megtöltötte a padlást és vermeket; a szőlő termésből teli bordókkal bővelke­dett a pincze. Takarmány volt készletben a tavalyi és hannauik évi termésből is, mert a gyerekek nagy darab réteket ka­száltak le felében az uraságnál, és a szom­széd uraságnál is. De kellett is, mert a közöslegelön oly számmal nevekedett mind­egyiknek növendék marhája, hogy midőn sózás végett Vasárnaponkint haza eresz­tette őket a pásztor, — növendék jószág­gal teli volt az udvar; ezt szemeimmel láttam. (Folyt, a uwllóklet-m.j

Next

/
Oldalképek
Tartalom