Pápai Lapok. 17. évfolyam, 1890
1890-07-06
i.inlbatjuk ltli.it a »Magyar Szemlé«-t. mint egyik legkitünonb szépirodalmi folyóiratunkat, melyből iniitat\áriN nl egy hónapig folyó tiszteletpéldányt a kiadóhivatal (ihiáápeat, DL ker. új-utrza 11" mmdenkinek küld. a ki ezért hozzáfordul. Jogtalan elsajátítás. Simon Mihály pápai lakus egy ebvédjegyet talált, melyei nem szolgáltatott be a rendörségfaez. Az ellene beadott feljelentéi folytán megtartották a vizsgálatot és miután bűnössége kétségei kizárólag megállapítható volt, az összes iratok megbüntetés végett tehát a helybeli kir. járásbírósághoz tétettek át. Egy kártyavetö czigányasz>ny1 tartóztatott le mult héten s rendöraég, • ki váltig azzal védekezett az el* lene emeli panasszal szembon, hogy ő nem iizletszerfileg, lianem osak megrendelésre és akkor is díj nélkül, pnsztán privát passzióból szokott kártyái vetni, de esak intelligens egyéneknek. A kártyavetés nemes mesterséget s csothi kártyaakadémiában tanulta és szükség esetén onnan diplomáját is meghozni kész, de csak zsá«olatban, mert az eredeti egy nagy vasfazék fenekén van megörökít ve, melyet a* akadémiai igazgatéi. az üreg _l>ade~ kezeiből kiadni senkinek nem hajlandó, No lám, nemifl tudtuk, hogy Csóthoa mily nagyszabású intézel áll a czigánykórAh rendelkezésére. \ in au> a i •-!Vai i«-y.ia UstO> — fészvénytarsiasátaj Benkzky Feúl ö nagyméltósága elnöklete alatt f. é. június 21-éa tartotta lo-ik Évi rendes közgyölését.— A jelentét konstatálja, hogy a/, intézet minden i atában nagy. egészséget, > kiterjedt alapokon nyugvó iizlet felett rendelkezik. A társaság az elemi é« baleset ágazatban • >•- millió forintnyi, az éh-iüültálybaa OM millió forintnyi díjbevétel melleit, égj rendes le!o|\ásaban basznolbajtó üzleté vröl számol, mely i^akis .1/ átvett koi/.kázatok lebonyolítása 1 ai átveti vagyon-állag lelkiismeretes értékeléae éi a mnlt évben még felette magas költ-áltag következtében eredményezte az ösmert veszteséget. \ fenBJetxett véaztlMMé korzkázalok immár legesen lesMMyotitvák, agy bogv hasonló veszteségek a jövőben ki vannak zárva. Az igazatóság a folyó évre a kezelési költségeket jelenl•'•kényen leszállította • további megtakarításukat lelyei kilátássá, Al igazgatóság teljes megnyug«—;• 1 lekinl imaiát • társaság üzletének zavartalan fejlődés* elé. mely !> millió forintnyi tüzdijköteleivény-állag éa áO millió forintnyi életbiztosítási táreza egészséges alapján, az erőteljes fejlődés minden tényezőjét hordja magában. Az igazgatoság programmja egészen rövid: nyugodt, szolid s takarékos üzletvezetés, technikai reformok utáni komoly törekvés, melyek a külszolgálatot hathatósakba s ez által kevésbbé költségessé teszik és pontos, előzékeny és lelkiismeretes kárrendezés. Az igazgatóság által ajánlott határozatok elfogadása folytán a veszteségek leírása czétjából lebélvegzett részvénytőke yj részvények kibocsátási állal a H. sorozalu részvény töke eredeti inSf.SH ságára l.óOO.OM) írtra kiegészíttetik • ez által I társaság biztositékl alapja i részvén) lökében 1 .'»(N).INK) —. tőketartalékben [61,687-87, kártart.ilékokban 1.044,990-14, díjtartalékokban 8.970,829-14, összesen 6.606,847-lö-ra ingnak, melyek tálnyomó részben pupilláris ériékben és házakban vannak helyezve. Az IIJ kiboi'sátásii részvényekből &.000 darab ótlO.IHKI tittal már el is van lolye/ve A lelugy elö-bizottság telolvasás alá került jelenlésé bangsiilyozza. hogy az ISS'.I. évi számadási zárlatban eszközölt leírások éi tartalékolások a legfokoSOtlabb elővigyázat követelményeinek felelnek meg. H az elfogadási-a ajánlott igazgatósági előterjesztések kapcsán l társaság viszonyai teljesen roiisolidáltaknak Ii int.itk. Az intézetnek reális - teljesen egészséges alapon nyugvó további fennállása a mai közgyűlés által elhatároztatod i biztosíttatott. Nagy megnyugvással Mvözöjlflk e balározalol a biztos,ló közönség érdékéhen. melynek e társaság lo eves fennállása óta a biztosi tásos körül tetemes könnyítéseket a ohsohh díjtételeket ny u|to|l. .Nemzetgazdasági szempontból az intézetnek jiiloll szerep Fontossága mellett bizonyít a kártérítések rzimén kilizetelt tekintély es összeg, mely a III üzletévben ^'..•j:u'..H.)!i iri :ÍT km rúgott. Városunkban meghaltak június -JH - jnlius l-ig: Volmer Izraelné izr., >Ci éves ajjgkór. — Vilinesik ,1'izsel gveriiiike rÓSB. kath.. halva sziiletett. IliUófl Hona t-V., 16 évos, liashártyalob. — Kováes Istvánné ref., 88 éves. aggkór. Bona János ret., ")'i éves, súly, - Horváth Gyúlási gyermeke róru. kath., halva sziiletett. — Paulies .lános róni. kath.. 86 éves, aggkór. Közgazdaság. A vetések állása rj jii'ijHii járás keleti részén 1S90. inl l><> í. A sok reini'-nvnv el kecsegtető aratás niinlenfele kezdetét vette, próbacséplesek ugyan nég nem történtek, <le az általános vélemény i örültjeiül megállspítja • közepes termest. Káposztarepeze cséplést- lolvaiiiatlun van, illan középszerűen tizet, hozama .'» m. in. kösötl váltakozik holdanként Rosa jobbára ssár learatva van. holdnnkint 11 — 14 csomót adott, virágzásakor ugy az utolsó hetekben uralkodó erős szelek némi kárt okoztak, mi folytán csomónként nem várható több mint 4i»—. r ><» kilogramm. Szórványosan a buza aratása is folyamatban van, szalmára általában jó közé] szerit eredményt igér, szemre azonban nem egészen kielégítő : niiiitán lielyenkint a túlságosan telmerült üszög, továbbá a rozsda, mi ugyan csak a leveleket lepte el, mégis a szcmképződést akadályozta és ezek folytán ugy minőségre mint mennyiségre csak kÖMMDM termés várható. Árpa a multéviekhe-'. képest, középenfelüliuek mondható, szalmára azonban ez idill sem lóg adni bőtermést, miután az oldalhajtások csaknem egészen elmaradtak és a rozsda ezen növényt is gátolta fejlődésében. Zabot a gvom és rozsda csaknem egészen tönkretette, ehhez hozzájárul, hogy túlságosan üszögös, e terményből középen aluli termés lesz. Tengeri a szátaz szeles időjárás folytán sokat szenved, fejlődésében visszamaradt és szórványosan mondható kielégítőnek. Burgundit a penészbogár el lepte, ezáltal fejlődésében akadálynzve lón, szórványosan a csiuiasz féreg is sokat pusztitott. Burgonya es idejfileg udesöld, a korai laj erőteljes és elegendő mennviségii gvümólcsöt ad. Szőlő elvirágzott, de nem kedveső eredményinél, kivált a t'eketetájuak, a kedvezőtlen időjárás folytán sokat szenvedtek, (lyuniölcs egyátalán nem lesz. a mi van is egészségtelen és férges. Indulás Pápáról. Győr felé: Imlul •> ón 88 perez reggel, Budapesten van l óra 35 perez «i«'* 1 licii. Bécsben van l 6rz40perez deistán. Imlul "• ón perez deistán, Budapesten van 8 ón 55 perez este. Unsinn vzn 7 óra 90 perez este. Ks imlul l ónkor éjjel, Budapesten van 7 ónkor reggel, Bécsben van *> ón 5 perez reggel. Kis-Czell felé: Imlul I ón Sperez délben, 8 ón 10 perez este — éa 4 ón |t; perez éjjel. Érkezés Pápára. Győr felöl: 1 ón 2 perci délben, 8-óra in perez este és 4 ón 16 perez éjjel. Kis-Czell felöl: r> ón li' perez reggel, :Í ón :Í<I perez délatán éa óra ."i7 íifir/ éiiel. 1055. I8JMI. Ikv. Árverési hinlniiniy. \ tmtMlI kir. jhiréság mini tk \ i Int*, sag közhírré leszi, hugy • sümegi takirdipctt. tár végrchajtalénak. <"•/.»• I''*' -ail> áátUUimi, II,,. Im.s Ahij/.ia és l'ersails Julia \ cg-ichajlasi >/,„. xcdiik elleni ug\éhen KMM fii • JBtwIataiiránti követelés lieliajlii.su végeit a \es/.|neim kir. (,„_ vonyszék. és a dovceseii kii. jhirúság leiülciii, Hoi-Szöie.sök községben levii öy.\ . I'ei suils .1.,. iiiisiié szül. Halms Alujziu es Pftrmitx J a | , v cgi eha jtiisl szenvedek lulajiliiliiiul ü Ii. tilANCNÜkj llttí. .S/..Ijk\lien Y I sin. 5HÍI. hsz. sz. iilatt fH\ell (>M. szánni hiiz. inl'ai éskeillel 448 frl, ng\ iiliull {• tí. sin. Cili. Iisz. szanliilnlil |:((i7 írt. — llgviiliult Y ;i sin. |.hsz. CHI.I »,»;•> frt. — végül ugvaiinlt -J-. t sin. 558. hsz. -/;,,,_ Inlöld !l< Iii ezennel iue<rallü|iil<ilt kikiáltási .-,il,,, h 1890. éti Julius ho 30-ik uopjtíu </. <. '.> úi'ul.i,, ltoi-Sz.öi csökön a községháza mi I Megtai laml,, ívilvamis ;ii veresen a kikiáltási u alul is eglöhlel igernnek elailatni Ing. A venni sziindéko/.iik kötelesek a kikialasi ár tiz.eil részének melleiéin ÜKMtejjekel iiilial|ienzül a kiküldeti kezeihez, letenni. Ilcteoseri kir. jhirósiig mini telekküfiwi iatú>iig IHÍIH. évi iiiiijiis M-en. kii I lasks aljiiiashir,, •HW «Jüt AtJLst. tnXstk gr Ifc s*X*h MIH >JLjk, AJtak « ,1- Üti. Fogbajban szenvedők figyelmébe. WELLNER LAJOS -lliivja Pápa város és vidéke fogbajban és foghiányban z nvedő közönségének s/.ives ügyeiméi lo(io\('iu\ ; ísz;iii termére. lelj Pápán, S/.fiit-l,;is/ló-utc/,i '2\1. s/. a. (ö/.\. Krauszné háza) a. legoagyobh kényelemnek is Mrgfrtrltrn \an berendezve. Egyszersmind ajánlja magát a következő esetekre : ~r*n ki M T á C bármily letöredezett foggyökér minden fájdalomokozás UlJIIU^dd, nélkül távolitutik el a szájüregből. ígyes müfogak. egész fogsorok asonloan készíttetnek. (Minden mudarabert ejjy áven l>elul a természetes liasznút által ssikaegea javítás díjmentesen eszközöltetik. • r ogak plombirozása 11 : 1 Í^JW 1 I t . ogtisztitás. eszközöltetik, mi által a koriusdánseoeKre megóvható. a fogakon lerakodott fogkő eltávolítása, kíméletes bánásmód mellett. Vipán l a r I ó /. k o d i k : június 15-tól julius 15-éig. li'cililrlrsi i'ifóh : (/. r, '.I —12-lQl '/. //. 2 -6 "lúitl. t. I'S Iii „US lll'lwill i'ÍS, A lőtéren l*t- saámu házamban 1890. S«t Miháh napjától többévre bérbeadandó. I! ü \ II il Ii V hol!, jelenleg Schware-fék bútorkereskedés. 4s/oh;iliol, Kon\li;ihol, Itagy pinmhol. jégverenbél, mikg :\ raktáriéi és padlástól allo llCh isi'llcK, jelenleg bormérés. Ezen 1 és £ pont alatti helyiségek egyben vendéglői vagy kávéházi rzélra Is kezelhetők. K Iii \ kisbolt, jelenleg Poppy-féle könyvkereskedés, kapcsolatban a hátsó udvaros 2 S/ohíl éS I koivhából illó lakással. Esetleg három boltosott raktár \aiTY Magtár CS CíiV lialMllia-padliis. A sznkséges átalakítások ós javítások megfognak tétetni. Bővebb felvilágosítási á<l a tulajdonos Hanauer Béla. Vlvi mindig egészséges akai i«• 11111 lolytoiiosaii w új mohai vi /.et így ék. Il;ii.ilni;is gyógyszer és páratlan jó borvíz. Annyira felülmúlja az eddig ismeri mohai viaeket, hogy a mohai viz kedvelői immár tömegesenamcn forrásból fedezik szükségletüket. Raktárak Pápán: (jelinek Gynla, Löfller Samuel, Ssabo Kde l>- 1.' • ...A L',...:t. ..1,EVllAn nrsjVnál. Hirdetmény. A regale jogosultak ///<< lS'.UI-il; i'ii IIIII/HS:/,!* hó l-rn délután »' órakor, saját iyiségftkbea, nyilvános arirésen, i legtöbbel ígérőnek fognak adatni, miiv a mii szándékosok tisztelettel Bghivatnak; as árverési fölkelek aliilirtnál betekinthetek. Vönörzk, 18!Ml. június bó "J'-Wu. Spissich László.