Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889
1889-12-29
Bakonybélben még ananász is terem! •— Mosolyogtak, kik haliák, hogy emberükre találtak, kinek azonban egyéb fontosabb dolgai, voltak, mint rögtön az ananászt termeszteni ~Egy év folyt le, újra találkoztak az illetők.— Hát hol van az ananást;? „A.b. az ananász, bebizonyítom, hogy lesz! — Es csakugyan, midőn Bakonybélbe ért, rögtön intézkedett ez iránt,— megépiték a melegházakat, ügyes kertészt hozatott és az első érett ananászt beküldé tréfáiéinak, azok nagy meglepetésére. — Valóban, magunk is csodálkozunk midőn a Bakony közepén (innen az elnevezés Bakonybél vag3 r belseje) e forró égövi növénj 7 termesztésével találkozunk. A bakouybéli szt. benedekrendi apátságot, még szt. István alapitá, itt lakott Szt. (rellerfc püspök is, mit már a bejárat kapuja fölé irt sorok, meg festvény is bizonyítanak. A zirczi apátsággal jó szomszédságban voltak, s vaunak mindenkor, — és oly egyezményük van, — hogy a bakonybéliék elküldik Zirczre is vendégeiket, viszont a zircziek Bakonybélbe. Igy jutottunk mi is a zirczi apát úr szívessége íolytán Bakonybélbe. Igen kellemes ut visz odáig, szép termő földek, egy-egy puszta,-— sürü erdők mollett, melyeknek mélyébe pillantva nem egy rémdráma jut eszünkbe, mikor még Sobri rettegtető az utasokat, kik most oly könnyű szívvel haladnak, s legfeljebb egy sas a magasban, — egy előbukkanó szarvas vagy őz, zavarja a csendes, szép vidéket. Az apátság emeletes épülete mellett közvetlenül áll a templom. A park igen szép, nagy régi fenyők, gcszteu3 r e fák, ügyes virágcsoportok, uagy canna indikák. kis hidak, üvegházak, — és végig a patak mentén, mely a park alatt jelenleg szelíden folydogál, magas feltöltés emelkedik, hogy tavaszi vad indulatja ellen védve legyen a növényzet, kert és ez egyúttal a corsó is, mert igen jó sétának bizonyul. — Az ananász házak igen igen érdekesek, különféle hőfok vem mindegyikben, — a nagy négyszögű köépitményekben van az a fekete különös föld, miből a hosszú zöld csipkés levelii növényzet kimagaslik, melynek zamatos sárga reczézett gumója a föld felett terem. És sajátságosan, az ananász zöld koronáját kell kivágni a további termesztés czéljából, (nem mint a többi gumós növénynek gumóját) melyek aztán gondos kezelés mellett, két év múlva újra termik ezen exotikus gyümölcsöt Pompás szép nagy példányok vannak a 3-ik házban, de oly tropikus melegben, hogy alig lehet pár perczet is időzni e déli égövet képező kis telepen. Ezekből kedveskedik aztán Sárkány apát ur jó ismerőseinek már évek hosszú során át, — ezekből vendégelt meg bennünket is mint szives házi gazda, — kit nem győztünk csodálni, az az élénk szellem, az a nagy tudomán.v,. mi jninden szavában .vj/lvi-nul, — 87 éve daczára valódi élő Iuónika. Érdekkel hallgattuk íniudeti szavát, — • hisz nevezetes férfin volt mindenkor, 48-ban is nagy szerepet játszott, még Kossuth is tartott lelkes szikrázó beszédeitől. Mondják, hogy hajdan midőn utast megállítanak szegény legények, elég volt nekik mondani, hogy a bakonybéli apátságba megy, vagy jő, és szabadon ereszték őt, — annyira tisztelték még az erdők lakói is, tudva számtalan jótéteményeit. „Bort 20 éve nem iszom" monda, s megmutatom az orvosoknak, hogy öreg embernek nem kell bort inni." Még most is élénk figyelemmel kiséri az ország, a megye, a rend dolgait, hírlapjait maga olvassa naponta, sokat utazik, és ha hazatér sem pihen, mert ott várják epedve betegek, bénák, szegények, — a kis gyógyszertár előtte, melyből maga osztja a szereket, az utravalóról sem feledkezve meg, — segit testileg, lelkileg, jótékonysága kifogyhatatlan. Adja az ég, hogy még soká tehesse! A szives, vidor szellemű plébános (kinek lakosztályában láttuk Eómer Elóris nagy tudósunk egyik toll rajzát 1832 bői, midőn itt lakott) kalauzolt még a „borostyán forráshoz" is, mely bucsu járó hely fél órányira van, és igazán regénj'esen áll nz erdő közepén. Szép kis kápolnája a Lourdi Szűzzel nyitva van, előtte térségen nagy kőmedenézében a forrás vize csergedez, mig a szikla fal oldalán a „stácziók" szép útja vezet fel, — a kálváriára, Szombat lévén, Szűz Mária dicsőítésére hangzik az ének, az erdők susogó fái, egj^-egy madár dal vegyül az ájtatosok hangjai közé. A Gerencze völgy egy részét is meguéztük, hol szép és jó ut visz, malom zúg Gerencze patak mellett, több hid, az erdő vad virágai oly kedvesek, a cser .és tölgy fák sürü lomb koronával imponálnak, szelíden emelkedő hegyláncz vonul két oldalt, mig 3 órai kocsizással Bakonybélből Pápára érhetni. — Megköszönve a bakonybéliék igaz szives vendégszeretetét, melyben részesítettek, — elhagytuk az érdekes Apátságot! Utunkban még megálltunk Akliban. — Ez a zirczi apátsághoz tartozó nng}- puszta, hol az emeletes tornácos lakot 50 év előtt Villax apát nyaralónak építette, igazán kedves lakosztályokkal, melyekben még néhány régi osiuos bútordarab, képek vannak, — de különben elhagyatott, csak földszinté van elfoglalva a gazdatiszt családja által. Még nagy gazdasági épületek állanak a tágas udvarban, és az éles bakonyi levegő alig engedi az augusztusi hőséget érvényre jutni. Innen félórányira vau az ,,Akli vagy szarvas forrás", — az erdő közepén, kedves kis idyll, nyirfa padok, s asztal csoportok, pici hidak és keskeny ösvényekkel a fenyők között. A forrás kristály cseppjei oly jól esnek az utasnak, s a felette emelkedő kő oszlop még Imre király által épített bazilika romjaiból való, a felső nagy golyó pedig 48-ból — bomba, — és a talapzat az ujabb templomból e széj) körirattal: — „Valamint a szarvas eped a vizek forrásához, ugy eped az én lelkem is te hozzád Istenem!" s valóban halk fohász lebben el ajkuukról, midőn a természet alkotójához a magas mindenségbe fölpillantunk! Közeledünk ismét Zirczhez, — impozáns szép ez útról az apátság, nem hiába monda Kovács az elhalt veszprémi püspíik, miszerint „csak a Mellei apátság szebb a zirczinél", — ki először látja, meg van lépetve. A szürke i-fisíicffísn— végződő- hét üSi-au), — a kupolák, erkélyes oszlopos építmény valóban hatalmas frontot képeznek. Hét év elött voltak itt hírneves geológusaink, és aunyirá megbűvölte őket e hely szépsége, hogy Schaffarzik sietett is több^ oldalról sikerülten lefényképezni. A fő téren emelkedik az apátság által épített uj iskola*), tágas osztályok, oszlopos frontján a „rend jelvényével", mely hirdeti a magasztos szellem eszméit, melyeket a zirczi rend terjeszt! Ha már a park tekervényes utjain eleget jártunk, kellemes a séta még a „kardosréti temető"-höz. As erdő szólén ős fenyők alatt, hűvös völgyben nyugosznak az „Ányos" csa*) Szeptemberben már ünnepélyesen megnyitották. Iád elhalt tagjai is, vad gakimb búg felettük, rózsák nyílnak a hantokon, s, fehér keresztekre folyondár kúszik, s az erdő mélyében e „kert" kegyelettel gondozva, valóbai meghat. Szinte álmadozva tekintünk körül, lágy szellő lebbenti a faágakat, egy virágs sírom hull a zöld pázsitra, ott elhal, elvesz a semmiségben, — az emberi lét is csak ilyen! Az örök béke honában e csend szinte vonzó, — a nap bucsusugarai ott ragyognak az arany betűkre,— távozni kell.... ez erdős völgyből kiérve — a kis helységből ének s táncz hallatszik, vasárnapi vígság, — ellentétül a temető csendjének ! Zirczre „vasúti állomás" van tervezve, s valóban meg is érdemlené e nevezetes hely, hogy vasútja legyen, egészséges szép vidékén ma holuap villák emelkednének, a főváros tájéka ugy túl van halmozva nyaralókkal, milyen kedvelt kirándulási hely lehetne ?! Igy is vannak, kik gyengébb légző szervekkel birva, itt időznek nyáron át, s erősitik tüdejüket e hatalmas levegőben. Midőn pedig nekünk is gyorsau. elteltek napjaink, köszönetet mondánk az apát úr mindenkor kitüntető szívességéért, a rend kiváló tagjainak kedves figyelmeért, bucsut vettünk Ziroztől, honnan ujabb tapasztalatokkai. s szép emlékkel távozánk. A jég alatt. Egy tiszta uagy batiszt leendőbe öszkötötte a ruhácskáját, aztán csendesen benyitott a nagyságához, kezet csókolt neki s alázatosan meghajtva magát elbúcsúzott. Mikor még elég jó korán a vasúthoz indult, csak akkor vette észre, hogy kevés pénze'maradt. Nagyon sok mindent összevásárolt. Az apjának vett egy tajtsziniipipát szárral, az anyjának meleg harisnyákat, a testvérkéinek meg képes könyvecskéket. Még valamit vásárolt valaki számára, de az titok. Azt mlég a boltosnak sem árulta el. Rövid gondolkozás után eltökélte magában, hogy mivel úgyis kevés a pénze, hát ugy segit a dolgon a legcélszerűbben, ha sietve az utat gyalos teszi meg Tétényig; ott megvárja a vonatot s igy megy vasúton hazáig. Akkor még pénze is marad. Jó lépést két óra alaít könnyen eljuthat az ember a fővárosból a tétényi vasúti állomáshoz. Onnan aztán vjisuton csak egy ugrás Tárnok. Igy gondolkozott Margit is, ! és bátran nelü vágott az útnak. A karácsony est az amúgy is sürü forgalmú promontori országutat szokatla\ mü megélénkítette, daczáj-a annak, hogy sűrűn hullott a hó. De hát a kegyelet ilyenkor szerettei közé unszol mindenkit és a sok gyári munkás és egyéb mesterlegény, a kinek családja van a szomszéd faluban, korábban félre teszi a munkát mint máskor és siet haza felé, hogy a nagy ünnep szent estéjét otthon tölthesse. - * Margit trőo-en a hona alá szorította a butyrát és rá sem hederitve a duhajkodó legénysereg csipős megjegyzéseire, haladt a maga utján. Erőszakos tolakodásuk elől megkettőzött lépteiben kereste a menekülést. Elég volt neki a maga baja. Attól, tartott, hogy nem éri be a vonatot, mivel nagyon megueliezitette a hó az utat és most nem haladhat ugy mint ahogy előre kiszámította. Olykor-olykor hátratekintett, hogy nem-e robog már a vonat a sarkában, a mit a legénység kacérkodásnak vélve még jobban fölbátorodott. Egyszerre csak olyan hangok támadtak a háta mögött, mint mikor zivatarnak messziről jövő moraja érkezik közelebb és közelebb. A köd sürü fátyla eltakarta a gőzös tüzes két szemét s ha Margit most hátra is néz, aligha látja, hogy a vonat alig van már tőle száz lépésnyíre, ! Éppen a falu elé ért, mikor a vonat utolérte. Ugy. megdöbbent az ijedtségtől, hogy majd hányat vágódott. De azért a végső remény még nem hagyta él. Fiatal erejének teljesen összeszedett ruganyosságával kezdett futni á mint csak birt, de mindhiába. A távolság közte és a vonat közt folyton nagyobb és nagyobb hézagot vont s látva a meddő igyekezetet keserves könnyek tolultak szemébe. De azért, a mint aVerejtéket letörülte az arczárói, megint csak neki iramodott ugy. bogyóiig tudta már lélegzettel győzni a tüdejét. A vasúti állomás éppen a falu túlsó végén van. Margit a falu közepéig se ért. mikor a vonat tovarobogott. Hiába való volt tehát minden fáradság, minden igyekezet. Margit fájó lemondással lassította meg a lépteit, de azért egyenesen a vasúti indulóház felé tartott, hogy legalább ott némi elégtételt szerezzen ' abban a tudatban, hogy bizonyosan megtudja, hogy elkésett. Pedig hát elég bizonyosan tudhatta. Mikor az indulóház udvarára érkezett, ott már nem talált senkit. A vasúti őr eloltotta a lámpákat, a várótermeket hamarosan bezárta és megszűnt minden hivatalos közlekedés. A szegény leánynak nem maradt egyéb hátra mint neki vágni a hosszú, unalmas útnak, hogy legalább éjfél előtt hazaérkezzék. Jónak látta nem időzni sokáig, mert átizzadt ruhája ha megfázik rajta a pihenés alatt, még halálos betegséget szerez magának. Az országúton semerre se volt csapás. S mert ez amúgy is nagy kanyarulóban végződik, a rövidebb utat választva letért a düllőkre. Igy aztán a gyalogjárás nagyon is keserves küzködéssé változott. Eleget is megbánta már, hogy letért a rendes útról,, különösen mikor a hótól eltakart egyik határmegyének kővé fagyott göröngyében mégbotolva felbukott és fájdalmas íiczamot szenvedett a bokáján. Ettől a percztől már csak vontatva, lassú léptekkel haladhatott tovább. Mindinkább fázni kezdett s csak most érezte, hogy ereje fogyó félben van. Különben nem kísérletté volna meg átjutni a fagyos éren, hanem kis kerülő mellett folytatja az útját. Egy kétségbeesett sikoj hangja jelezte, hogy leszakadt az ér jege. Margitnak az alakja ezután végképpen eltűnt. * " * Odahaza hiába várták a szerencsétlen leányt. Nagy Gábor másnap este is benézett a Margiték ablakán, váljon nem e látja, meg tőle rég elszakadt szeretőjét. Nem is látta meg többé soha. Süliek-. Hivatalos rovat. FSiríieíiiíéitv. 4809. sz.. rk. 1889". Meggyökerezett szokássá vált már városunkban, hogy újév alkalmával ugy egyesek, mint bizonyos testületek házról-házra járva rendszeres kéregetést teljesítenek. A közönségre nézve ezen felette boszantó visszaélések meggátlása czéljából Pápa város rendőrkapitányi hivatala részéről miheztartás tekintetéből ezennel tudomásra hozatík, hogy mindazok ellen, kik a fent jelzett irányban a jövőben is kéregetni merészelnének, ebbeli cselekedetük koldulásnak fog minősíttetni, mely a K. B. T. K. 66. §-a alapján 8' napig terjedhető elzárással büntettetik. Rendőrkapitányi hivatal. Pápán, 1889. évi deczember hó 28-án. rkapitáuy. KÜLOS FÉLÉI — Olvasóinkilo%. Lapunk a jövő évben ..már- a XVIÍ-ik évfolyamba, lép. Részt vett városunk s vidékének úgy, mint,a vármegyének minden ügyében. Legelső volt, mely tolmácsolni ipar. kodott .a közvéleményt, mely hogy m j n _ dig lapunk mellett foglalt állást, 1^. jobban bizonyítja.múltja. A Pápai Lapok nemcsak megyénknek, de a Dunántúlnak is egyik legrégibb lapja. Xeni nyereségvágy tartja fent azt, de az önzetlen szolgálata, a közügynek. Lapunk köré csoportosul vármegyénk minden tekintélyes férfia párt és valláskülönbség nélkül, mintahogy mi is sem egy pártul, sem egy vallást nem szolgálunk, hanem hasábjainkon egyesitjük minden párt. s minden vallás tisztességes elemét, hogy vállvetve küzdjünk az igaz b'izérdd-éit. Lapunk előfizetési ára marad a végi: egy egész évre 6 frt, félévre "3 frt, évnegyedre 1 frfc - 50 kr.mély összegei kérjük — nehogy a lap küldésében feuakadás történjék — mieljbb a lap kiadóhivatalába küldeni. — Kitüntetés. A hivatalos közli, hogy király 0 felsége Hubert Andor ezredesnek és a 7. honvéd huszárezred parancsnokának, valamint törvényes utódainak a magyar nemességet a ..nagyszonibati" előnévvel díjmentesen adományozta. Gratulálunk. — Megyénk díszközgyűlése képekben. A Vasárnapi?Újság mult heti száma, két képet• közöl vármegyénk múltkori díszközgyűléséről, melyben Széi-hnujl és Deák arcképeit leplezték le. Az egyik kép, a főkép, a leleplezés pillanata elég jól sikerült, az elnöki emelvényen ülők: a főispángrófnak, az alispánnak, a főjegyzőnek, tiszti ügyésznek és a tiszt, főjegyző, nck alakjai elég jól kivehetők. A közönség sorából főleg Noszlopy Viktor devecseri főszolgabírónak és Ihász Lajosnak arcképei hasonlók. Az ünnepi szónoknak alakja ugy látni utólagosan lett a fényképezés után lerajzolva, mert a pillanatnyi felvétel alatt a szónok szépen lelépett az emelvényről. — A másik kép a díszebéd ..végén" —rajzolja le megyénk több ismert alakját. E képről egyik tudósít ónk küldött, lapunknak kedélyes sorokat, miket más helyen közlünk. —- -A -pápai- ..-Kaszíbió" ißa, deczember hó 29-én délután 3 órakor saját helyiségében közgyűlést tart. — Adakozás. Ihász Laj.is nr és neje Jókay Etelke úrhölgy Hatlialomról az nj évi üdvözlések megváltása céljából ő frtot küldött szerkesztőségünkhöz, mely összeget mi a vármegye főispánja altul megindított gyűjtéshez jótékony célra leendő csatolás végett illetősége helyére küldöttünk. — Köszönetnyilvánítás. Martonfalvay Elekné úrnő, a nőegylet árva gyermekeinek karácsonyi ajándékul 3 pár harisnyát, 2 réklit, 2 szoknyát és 2 kötényt volt szives adományozni, melyért az. volt, az ő társalgása pedig nem gyakorolt semmi vonzerőt. Harmadik látogatása alkalmával nagyobb elővigyázattal élt; Juli néni kiment két fiatalabb unokahugával a városba. Zoltán pedig azonnal az iskolaszobába ment,-hol Ilona kisasszouy időzött Erzsikével. Erzsike festéssel foglalkozott, Ilona irt az ablak közelében. Zoltán Erzsikét üdvözölve. Ilonára tekintett, miközben szemei ragyogtak a boldogságtól. Ilona föltekintett s arcán a vörös szín és halványság váltakozott. Az utóbbi napokban tudatára ébredt annak, amit sohasem akart bevallani azelőtt, még maga magának sem . . hogy szereti Zoltánt és hogy képzelődött, sőt meg volt győződve, hogy hajlama viszonoztatik. Hasztalan igyekezett mosolyogni tévedése fölött s azt kiverni elméjéből. Kudarcot vallott. Most már tudta, hogy mennyire tévedett. Szive az örömtől dobogott föl Zoltán hangjára s lépteire zajára; s a következő pillanatban, puszta gondolatára a Zoltán által szeretett aranyhajú szép leánykának, halott és örömtelen volt előtte az egész világ. Zoltán mosolygott reá, midőn kezet fogott velr. ő pedig nyugodtan tekintett fel reá és szintéit mosolygott; de tekintetemegzavarta és elszomorította Zoltánt. A vidámság, melynek látásához szokott, eltűnt a lányka szeméből; hangja elvesztette kellemes csengését, midőn vele beszélt: mosolya inkább udvarias volt mint természetes. Ilonának eszébe jutott midőn föltekintett. Zoltánra, hogy bizonyára az a szándéka a kapitánynak, hogy tudomására juttassa titkát a leánykák által. Azt hitte ismeri Zoltán okait. Zoltán sejtette, hogy ö szereti s megtett mindent arra nézve, hogy jó és szívélyes legyen iránta. Most csak egyetlen teendője yolfc, , , világosan és félre nem* magyarázható módon be kell bizonyítania előtte, hogy csalódott abban a föltevésben, hogy ő boldog cs közönyös. — Ön el van foglalva, szólt Zoltán, mintegy mentegetőzve. Bizonyára zavarom önt. Dolgozik ön az ön nagy regényén, Ilona kisasszony? — Mi beszélünk előtte a regényről, ! sietett Erzsike a magyarázatta], } — Hogy érzi magát a hős ? kérdezte Zoltán -mosolylyal. A hősnő még mindig j kegyetlen hozzá, j — Óh, az már elmúlt, szólt Erzsike, i A hős most egyszerű leánykával kelt egybe ! . . . azzal, aki szerelmes volt bele. Nem ! valami jó véleményt táplálok a hős felől, j De Zoltán sokat ad reá, nemde, Zoltán? Ha tulajdonképeni hősnője kikosarazza, nőül vesz valamely egyszerű leánykát, ki szereti öt . . . nemde, Zoltán? Te igy mondtad, Zoltán, igy mondtad. Zoltán ártatlanul vagy nem ártatlanul, a legnagyobb zavarban volt; Hona kisasszouy összeszedte Írószereit, miközben örömtelenül mosolygott, mintha ez a beszélgetés éppen nem érdekelné öt. Jelenléte zavarba hozta Zoltánt: mintegy öntuj datlanul tekintett a szürke égboltozatra és a lombjukat vosztett fákra s kíváncsi volt, hogy mi lesz Ilona kisasszony mentsége, amiérc öt és Erzsikét magukra hagj'ja, A következő tiz perc alatt Erzsike szakadatlanul csevegett. Ilona nyugodt volt. Zoltán pedig komolyan és aggódva szemlélte őt. Végre elhallgatva Erzsike, a nevelőnő körültekintett és szivéből kívánta, hogy tovább is beszéljen. Zoltán felfogta, hogy látogatása elhibázott vállalat volt ma délután. — Mindkettőjük el van foglalva, szólt ismét mentegetöleg. Elrablóm idejüket? 3Iondják meg nyíltan, ha igy volua. — Nem, viszonzá Ilona kisasszony. Erzsike munkája nem fontos, pedig . , v távozom. Szép idő van s bevásárlásokat kell tennem. Tudta, hogy mentsége nem a legjobban sikerült s látta, hogy Zoltán arcát egyszerre pír futja át és szomorúan nézett utána, midőn távozott; könyek ragyogtak szemében és nehéz sóhaj szállt föl kebléből, midőn kiment a szobából s az ajtó bezárult mögötte. Kalapját vette s pillanatig megállt a tükör előtt, midőn azt föltette a fejére. Szomorú, könytől ázott arcának látása élénken emlékeztette őt az éles ellentétre a szép arccal, melynek vonásait nem ismerte ... a Zoltán által szeretett bájos lányka arcára. Oh az nem fog sirni sohasem, boldog lesz Zoltán szerelmében! Küut hideg.volt s a magányos séta a metsző keleti szélben, igen hosszúnak tetszett előtte. Nem akart előbb hazamenui, mig Zoltán nem távozik onnan. A téli délután már elmúlt, midőn visszatért ismét az iskolaszobába; a gáz égett, a függönyök le voltak bocsátva s Erzsike egyedül volt. — Zoltán csak nagyon kevés ideig maradt itt, szólt a leányka hévvel. Nem találkozott ön vele, Ilona kisasszony ? — Nem, én apiaczról jöttem, viszonzá Ilona; ő nem ezen az uton tért vissza. — Azt hiszem, hosszabb lovaglást akart tenni, szólt Erzsike. Úgy tartom igen sivár volt. — Sivár? ismételte Ilona, kérdőleg és sajnálkozólag pillantva Erzsikére. — Igen, nagyon sivár . . . Ma nem volt egy szó mondani valója sem, én pedig nem juthattam hozzá, hogy kérdezzem. Azt hiszem, menyasszonya cikosarazta ... sőt meg vagyok arról győző ive. Kérdeztem tőle, hogy megnősül-e hamarjában s megmondhatjuk-e azt Juli néjtiinek, de azt mondta, hogy talán sohase nősül meg. Lassan multak a napok, Hona mind halványabb-h&lvinyabb volt s abbeli törekvései, hogy vidámnak tettesse magát, néha hajótörést szenvedtek. Két vagy három izben lovagolt be Zoltán Hatvanból, de mindig komolyabb s halványabb arccal érkezett s még sötétebb .hangulatban távozott, Zoltán boldogtalan volt, ezt észrevehette, a legfölületesebb szemlélő is. Januarius hó egyik délutánján Ilona egyedül volt otthon. A magános, hideg szobában ült a zongora mellett s szórakozottan tekintett az előtte levő hangjegyekre. Egyszerre gyors léptek zaja közeledett az üveg-házból, Ilona gyorsan fölkelt a zongora mellől, hogy észrevétlenül távozzék, de Zoltán már a teremben volt, komor mosolylyal lépett hozzá s kezet nyújtott neki. — Nincs itthon senki. Zoltán százados, magyarázta gyorsan, mialatt kezét az övében tartotta. Zoltán szeme sugárzott,. a mint Ilonára tekintett. — Itthon van ön, szólt nyugodtan. — Nem akar ön a leánykák elébe menni? kérdezte Ilona, A városmajorba mentek s itt lesznek mindjárt. — Nem türelmetlenkedem, viszonzá Zoltán. Megengedi, hogy itt maradjak? Csakugyan az ön kedveért jöttem ide. Reméltem — reméltem, Ilona kisasszony, hogy egyedül találom önt. Ilona a roszul égő kandallótüz elött állt s lenézett a szőnyegre. Nem talált illő feleletet; arca fellángolt és keze reszketett. Zoltán szenvedélyes szeretettel s mély gyöngédséggel tekintett reá. Nem remélt ugyan sikert, de mégis szerencsét akart próbálni. A bizonytalanság roszabb mint a sikertelenség, tudni akarta a legroszabbat vagy legjobbat, amit az élet föntartofct számára. — Valóban önt akartam méglátogatni, Hona kisasszony, szólt. Meghallgat engem? ' Ilona hirtelen feltekintett s' moridinj akarta, hogy nem hallgathatja mee, de lehetetlenség volt. Ha csak mosolygott volna is, Zoltán könnyebbnek találja feladatát. Erezte, hogy sokkal hatásosabban szólhatna, ha kezét megragadhatná, vagy beszéd közben a szemébe nézhetne. — Nem vagyok szónok, szólt a s-egény Zoltán. Valamit akartam mondani Miinek, szeretném kissé ügyesebben előadni. • • Talán tudja is már ön. Én ... én szeretem önt Ilona s kérni akarom: legyen az én nőm. Percekig tartó, szünet következett. Ilona még mindig lenézett a földre s Zoltán nem láthatta a könyeit, se reszketését. — Feleljen nekem, Ilona, szólt kissé bizonytalan hangon. Mondja meg táplálhatok-e reményt vagy sem? Pillanatra kísértetbe jött a leányka. .Miért ne fogadná el öt? Zoltán szerencsétlen volt. ő is szerencsétlen, nem segithetne-e rajta, hogy feledje elhagyatottságát és csalódását? Nem lenne-é boldogabb, még mint nem szeretett nő is, mint igy egyedül? Talán e pillanat ingadozása adatta vele a határozott feleletet, az ingadozás elmultával. Nincs semmi remény, szólt Ilona. Hiszen tudnia kellett önnek, hogy mit felelhetek. Ez nem eshetett ki másképp. Ismét szünet következett, azután közelgő léptek zaja hallatszott. — Esztelen voltam, kiáltott fel zoltán mohón, Megsértettem önt ? Bocsásson meg uekem, Hona kisasszony! Válasz helyett a meglepetés s,az öröm felkiáltásai hangzottak föl. A leánykák berontottak a szobába és Zoltán, ki sokkal nyomottabb hangulatban volt, semhogy ellentállásra lett volna képes, kénytelen volt engedni a parancsoló felszólításnak s odaülni a kandalló elé, hogy beszélgessen nővéreivel és várakozzék Juli nénire és a teára. Aranka a kandalló nyilasa elé ült fi erélyesen felpiszkálta a kialvó. tüzet, Lujza
