Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889

1889-08-25

Megjelenik tn i n (I e n v a s a r n a |>. Közérdekű sürgős közlésekre korimkiiit i' c n (1 k i \ ii I i s z á m o k is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap szerk. hivatalába ~X> (ó-kollégium épület) küldendők. ír? Előfizetési díjak. Egy évre 6 frt - Fél évre 3 fi-t. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata titán 5 kr, nyilttérben 30 kr. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számitatik, Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Goldberjí Gyula papirkereskedése, főtér) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválaszt ott közlönye. Nemzeti nevelés. — Ot közleménv. — V. Mig az egyház, a bit, remény és szeretet ápolása által az erkölcseik utján vezérli és vezeti végezéljához az embert: addig az állam oda törekszik, hogy a közjólétet előmozdítsa, bogy igy a nemzet erős, szabad és boldog legyen. De hogy működésük eredményes legyen, karöltve kell jámiok. Különben szóttépik az embert, aki azután nem is találja fel közöttük nyugalmát és boldogságát. Az állam nem lebet közömbös az iránt, váljon alkotó elemei, az tanberek, birják-e a műveltség és erkölcs azon postulatumait, ruelyek minden állam erkölcsi alapját képezik s melyek nélkül: „Róma ledül s ra 1 dgába gör ny ed." Azért kell, hogy az állam is, mint az ember nevelője, közreműködjék annak testi és szellemi fejlesztésén s erkölcseinek finomításán. Nálunk Magyarországon az állam enemü közreműködése, valódi nemzeti missiót képvisel. Hisz nyugati szomszédaink a művészetben, tudomány-, ipar- és vagyoni gyarapodásban oly óriásilag haladtak előre, hogy nekünk, ha nyomukbakivánunk jutni, nem elég csak egyes pontokon haladni előbbre, hanem emelnünk, gyarapitanunk kell az egész nemzetet, képzés által minden egyest odavinni, hogy emberi méltóságát és rendeltetését felfogva, birja, eszét és szivét tanácsadóul venni s tudjon saját lábán állani és járni, Elérve ezt, magyar államiságunk neves tényezőt fog képezni Európa hatalmasainak nagy konczertjében s fajunkat sem kell mind végig oly remegve féltenünk az elpusztulástól. Végre is — mondja Deák Ferencz— „korunkban csak azon nemzetnek van biztos politikai jövendője, mely komolyan törekszik az általános műveltség színvonalára emelkedni s azon előre haladni." Mill Stuart szerint pedig: „minden állam csak annyit ér, amennyit alkotó elemei, az egyének érnek s az oly állam, mely polgárai értelmi fejlődésének s íensőségének érdekeit képes háttérbe szorítani, — csakhamar kénytelen lesz belátni, hogy kis emberek sohasem képesek nagy dolgokat létesíteni." Már pedig tagadhatatlan, hogy a közegészség], erkölcsi és közművelődési viszonyok azok, melyektől mindenkor egy állam fensősége függ. Ami a közegészségügyet illeti, ez az államra nézve kiválóan fontos érdek. Amely államba.n a közegészségügy silány lábon áll, ott előtérbe lép a munkaképtelenség. Ott minden osztály leg föl ebb csak iele annyit termel és dolgozik, mint amennyit lehetne és keilene. Következménye pedig az általános elszegényedés, főleg ha az egyes osztások a takarékosság, mértékletesség és nélkülözési képesség hiányában is szenvednek. Nem mondhatjuk, hogy nálunk az állam törvényhozásilag is nem fordított volna eddig is kiváló gondot a közegészségügy emelésére. Van közegészségügyi törvényünk; de há azt látjuk, hogy az az életben nem érvényesül kellően, a szent ügy előmozdítása c^ak írott malaszt. Hogy a törvény megteremje az áldásos eredményt, kell, hogy a társadalom minden osztálya, tehát a földműves osztály is belássa, hogy a közegészség drága nemzeti kincs. Szük, nedves, fülledt levegőjű lakás, büzbödt mocsarak a falvak körül, silány ivóvíz, mind megannyi megölői a közegészségnek. „Nagyon sok lakás nem egyéb nálunk, mint a temetők és sírok előcsarnoka. Sőt még a főváros összes lakosságának is több, mint egy tizede egészségtelen pinczeszobákban lakik, a legbüzbödtebb légkör fertőző szomszédságában. Pedig az egészség: erő s az erő: hatalom. Azért az államnak a közigazgatás közegei által mindent el kell követnie, hog}

T a közegészségügy minden irányban megóvassók; mert Disraeli szerint is: .„a nép közegészségüg3

7

ének javítása azon feladat, amelynek minden egyebet meg kell előznie s amelynek valamennyi párt államfórfiai és politikusai figyelmét a legelső sorban kell foglalkoztatnia; jó lakások, tiszta ivóvíz, romlatlan tápszerek, tiszta levegő, azon követelmények, melyeknek létrehozása által az emberek jólétét és megelégedettségét előmozdíthatják." Ha tehát túltömött, szük és nedves az a népiskola, kérlelbetlenül bezárandó; ha a szülő nem keres orvosi segélyt beteg gyermeke számára, az állam törvénye sújtsa őt érzékenyen; a bűzhödt mocs.uak kiszáritandók s ahol a kutak", a szemétdombok által megvannak fertőztetve, gondoskodni kell jó közkutakrúl. A társadalom is csak önmagát óvja, midőn a nép egészségügyi viszonyait előmozdítani törekszik. Ha tehát az állam az ő nagy' hatalmával és közegeluek apparátusával kellően gondozza a közegészségi ügyet, valódi testi nevelőjévé válik a nemzetnek: mert elejét veszi a nagy halálozásnak s ez által gyarapítja a munkás erőt; amire pedig vajmi nagy szükségünk van. Megdöbbentő adat, hogy nálunk az átlagos életkor — '25 óv és négy hó. Tehát épen annyi, mint a nyomorgatott Irhonban volt a negyvenes években! — Ami az erkölcsüket a közművelődést illeti, ezeknek javítására nézve szintén fontos nevelői feladatok vannak az állam elé tűzve, tudván, hogy minden állam csak az erkölcsök alapján állhat fenn • s fejlődhetik tovább. És váljon hogyan állanak közerkölcsi iszonyaink? A bírósági statisztikai adatok szerint hazánkban bűntett, vétség és kihágási erkölcstelenség miatt, évenkint több, mint 250 ezer egyén kerül vád alá; ami más kultúrállam okkal összehasonlifcva

y hallatlan szám! Minden 50 lélekre tehát egy vádlott esik! Ezeknek rendesen több, mint %-ad része nem tud sem irni; sem olvasni! Ily körülmények között nevelési szempontból az államra nagy feladatok várnak. Ha a szülők önként nem akarnak gondoskodni gyermekeik valláserkölcsi neveléséről és oktatásáról, az állam, mint kérlelhetlen nevelő, kell, hogy büntetésekkel is szorítsa a szüléket gyermekeik iskoláztatására. „Az emberek — úgymond Mill Stuart a „Szabadságiról irt munkájában — még mindig nem akarják ugyan belátni, hogy gyermeket nemzeni, biztos kilátás nélkül, nemcsak hogy élelmét, de hogy szellemi kiművelését is képesek megszerezni, — erkölcsi bün, épen ugy azon szerencsétlen gyermek, mint a társadalom & aZ| állam ellen; és hogyha a szülő nem teljesiti kötelességét, az államnak kell azt teljesíteni, természetesen, ámenynyíre, csak lehet, a szülék rovására."! • Ezt más szóval ugy hívják, hogy iskola'kényszer. Eszerint, ahol egyáltalán semmiféle népiskola nincs, ott, ha másként nem lehet, az állam köteles felállítani a szükséges tanintézetekéit a művelődés érdekében. Az államnak megvan nevelői hatása az emberiségre a felnőttkorban is, ha azt üdvös törvények és rendszabályok által megóvni iparkodikJ főleg az iszákosságtól s az éjjeli tivornyák kicsapongásaitól. Mindenekben pedig kell, hogy istápolja az egyháznak a vallás-erkölcsi nevelés előmozdítására irányuló törekvéseit, j „Viribus unitis!" . J . Ha tehát azt akarjuk, hogy hazánk .anyagilag emelkedjék, tényleg nagy, erős és boldog legyen: teljesítse nevelői nemes feladatát a család és iskola, az egyház és állam, akkor azután ezen összműködő nemzeti nevelés alapján, benn erős, kifelé hatalmas s boldog lesz a magyar nemzet! . . . Mezőgazdaság és ipar. Az ez idei silány termés máris érezteti . hatását. A gabona ára emelkedik örömére és vigaszára . a gazdának, a kenyér drága a megélhetés nehezebb lesz, aggodalmára a népesség zömének, a munkás, a szegény néposztálynak. A börzespeculaliók némileg kárpótolják a gazdát a rossz termésért, de ki és mi kárpótolja az iparost akinek amúgy is p.angó üzletét .tökéletesen tönkre te^zi az általános pénztelenség és a kereset hiánya. A nagy anomália, mely a mezőgazdaság tultengésében található nálunk, most érezteti végtelenül lesújtó' hatását az ország lakóságára nézve. Az aránytalanság az ipar és mezőgazdaság között kiélesedik, és mint egy ledőlt pyramis dől végig az országon ránehezülve a közétet minden nemére, megbénítva a társadalmat, elszomorító • közönybe ejtve az iparos osztályt. Mi lesz ebből. Évtizedek óta nem tud kibontakozni a fejlődő ipar a kezdetlegességből, mért elöli a túlterjedt mezőgazdaság. Ha jó a termés, a gabona ára a müvelés költségeit sem fedeii és igy a földmivelés nem adhat munkát az iparnak. Ha rossz a termés, bármennyire emelkedik is a gabona ára, a gazda nem mer költekezni, mert földjébe kell befektetnie annak csekély jövedelmét. Ismét az ipar szenved. Ne adja Isten, hogy egy igazán súlyos év nehezüljön a sokat szenvedett hazára, mert azaz egy Ínséges esztendő megadhatja a végső csapást nemcsak a mezőgazdaságnak, hanem az iparnak is, és hoszu évtized is kevés lesz a csapás kiheverésére. Az uj kereskedelmi miniszter helyesen, fordította tekintetét ipari állapotunkra. Csak akkor remélhető a jobb helyzet, ha az ipar és mezőgazdaság müvelésének aránya helyreáll, vagyis inkább beáll az egyensúly. A földmivelő gazdát ipari foglalkozásához kell szoktatni, mert hiszen egy egész tél alatt iparűzéssel foglalkozva nagy gondoktól szabadulhatna meg. Csakhogy azt tapasztalhatjuk legalább a nép nagy részénél, hogy a nyarat munkaidőnek, a telet pedig pihenőnek tekinti s e végtelenül hoszszú pihenő napon ki nem fogy a pipából a tüz, a boros korsóból pedig a karezos. Igy persze a nyár veszteségeit a rosz termés által a láda fiában okozott ürességet be nem lehet tölteni. De ha ellenben a télen becsületes ipari munka mellett telnék el az idő, bizony más volna sorsa a gazd ínak ebben a szegény országban. Baross minister erre a körülményre tekintettel lehetne s van reményünk, bogy az ő erélyes körültekintő munkája nem fogja figyelmen kivül hagyni Svájcz példáját. A kis Svájcznak 22 millió évi bevétele' van házi ipari munkából, pedig a nyár ott is mezei munkával, állattenyésztéssel folyik el, s csak a IIGSSZU téli időben fur, farag a nép s dolgozik; fából, csontból csecsebecséket, házi eszközöket gyárt és e házi ipari termékekkel elárasztja egész Francia, Németországot, sőt hazánkat is. Nálunk sokkal kedvezőbbek a viszonyok a házi ipar ilyetén művelésére s nálunk még sem történik semmi e tekintetben. A gazda megfeledkezik a maga jóvoltáról s a télen át henyél és költ, de nem keres. Ezen változtatni kell.! akár erélyes kormányintézkedés, akár pedig messze terjedő társadalmi akczio legyen a kezdete a dolognak, de meg kell kezdeni. A gazdák érdekében az iparos jóvoltáért helyén volna a sürgős intézkedés. Ä művészek külföldön és nálunk. " Nem hiába nevez a világ minket jogász nemzetnek; az is vagyunk. Irodalom, művészet, ipar csak teng nálunk, nincs pénzünk semmire, csak perelni van mindig. TÁRCZA. A LEGSZEBBNEK. Irmi, látva mosolygásod, Azt hiszem, hogy nincsen másod, S csupán éited e

( ed szivem. Mosolyogva hogyha látlak. Leborulnék, imádnálak, Imádnílak örök híven. Eszti, szemed .ha rám ragyog, Azt hiszem hogy menyben vagyok. Elbűvölő a szépséged. Hevesebben kering vérem, És az Istent arra kérem, Hogy énnékem adjon téged. René, látva termetedet, Hódolatom nyújtom neked, Elragadtat az alakod : Látva remek termetedet, Dicső Junó irigyelhet: Szebbet ő sem láthatott. Még sincs párja Arankának, Éjszemének, ajakának, Kecses, bájos termetének: Eiüst hangját most.is hallom, Másnak nem is szólhat dalom, Arankának szól ez ének. A napsugár. A zenekar keringőt játszott s a dallamos akkordok megtöltötték az ezer gyertyalángoktól fényes terem levegőjét. Kaczagás, Csevegés zaja simult bele a zenehangokba s az étteremből behallatszott a pezsgős palaczkok durrogása, Minden arczról az öröm fénj-e sugárzott. . . . Nem! Csak egy ember volt akinek arcza sötét, komor maradt. Egyedül állt az ablakfülkében összefont karokkal s lángoló szemei követték a mellette elvoruló párokat. Büszke, mintegy 50 éves ém ber lehetett. Süni hajfürtjeibe már ősz Szálak vegyültek, de szemének keinen}' tekintete s arczának szigorú vonásai még elég férfierőről tettek tanúságot. És mégis visszavonultan, egyedül állt majdnem meggörbedve, mintha nagy, emésztő .gondok nehezülnének széles vállaira. Guidok? . . . Balog László, a főváros gazdag polgára, tulajdonosa messzemenő birtokoknak ... és gond ? Hogy lehetséges .ez ? Gazdagsága arany oszlopokon nyugodott. Hires volt arról, hogy bármely pillanatban milliók fölött rendelkezhetett. Es ime, most megjelenik a bálteremben, halavány, reszkető ajakkal, révedező tekintettel, s olyan arczvonásokkal, melyek elárulják, hogy valami nagyon gyötri, valami nagyon érdekli ... Szemei látszólag mindig egy pontot kerestek a teremben. Viruló, szép fiatal asszony volt a keresett, akinek üde, bájos szépsége mindenfelé föltűnést keltett. Nyúlánk, karcsú termetéhez hozzásimult a selyem, szőke hajában ragyogott a gyémántos pillangó; hullámzó kebelét csókdossák a csipkék, hófehér vállait a repkedő, csapongó szalagok ... A vig menyecske egy fiatal ember karján repült végig a termen. Az ifjú fiatal, sokat emlegetett művész, lázasan ölelte magához, s tánczközben halk szavakat suttogott a fülébe. Bolog közelében két fiatal ember állott. Ezek is a tánezoló párt nézték, s egyikük valamit súgott" a másik fülébe, mire miudkettea hangosan fölkaczagtak. Olyan hangosan, hogy sokan meghallották. Balog is meghallhatta. A két ifjú aztán az ablakfülke felé közeledett, de midőn a függönyt félretolták s meglátták ott Balogot, zavarodva hátráltak vissza, — Bocsánat! — hebegé az egyik s aztán elsiettek, mint a tetten kapott tolvajok. Balog halványan, reszketve állott. Hallotta a fiatalemberek gúnyos kaczaját s tudta, vagy legalább sejtette okát. Eeje mellére hullott, kezei ökölbe szorultak s aztán lerogyott a bársonypamlagra. De hirtelen kisietett a bálteremből a szivarozó férfiak közé. Beszélgetett . . . Mit tudta ő miről, mit tudta hogy kivel. Beszélt összevissza, amint ajkára jött. Hirtelen egy kéz nehezült a vállára. Hátrafordult s fivére állt előtte. — Bátyám! Fogadd meg a tanácsomat — monda halkan — vezesd haza Margitot. Viselkedése olyan feltűnő, hogy most már minden száj vele foglalkozik. — Lajos! — Kiáltott fel hangosan Balog. — Ez a valóság ! — szólt az öcs és el•sietett. Balog futva ment a termeken keresztül. Margitot nem találta sehol. Végre lejutott a téli kertbe s amint ott végig haladt egy lugasból suttogás hangzott felé. '! — Szóljon Margit! Oh szóljon J— suttogta egy szenvedélyes hang. | Mély csend . . . Semmi válasz. I — Beszéljen. — Váltson meg. . . Üdvözítsen. I Balog félretolt egy pálmalombot a látta hogy Margit keble lázasan emelkedik, ajka vonaglik, szólni akar, de nem tud ... |A nő hirtelen összerezzen, mert zörgést hall a kavicson. A lázas pirosság helyét "az arczán hófehér szín váltja föl, egész testében remeg s aztán fölugrik. A következő pillanatban férje — Balog áll előtte. | — Asszonj^om ! — Mehetünk haza! — szól a férj hidegen, de reszkető hangon. — Menjünk! — szólta nő, karját nyújtva, Balog még egy pillantást vetett a fesőre, s aztán távoztak. I A tágas hintó végig robogott az uton. Eérj ós feleség szótlanul ültek egymás mellett. Margit ledobta magáról a prémes felöltőt; melege volt a hintó rekeszében. Aztán lebocsátotta a hintó ablakát. — Margit meghűtöd magad. — Oh csak hagyja: • - De . .-. • — Ne bántsa önt az 1 Balog reszketett, de mikor látta, hogy Margitot köhögési roham fogja el, felhúzta a hintó ablakát, s mint egy kődarab hullott viszsza a hintó sarkába-. • Elvonult előtte életének képe . . . Páradalmas munkával gyűjtött vagyont s pénzen akart venni boldogságot/ Meglátta Margitot, akinek ssép^ége napsugár volt. Nemsokára neki ragyogót ez a nagsugár. Szeretíe jobban mint az igazi nap sugarát és Margjt nem szerette őt . . . Hazaérjek ... A kastély még fénylett. Négy szolga volt ébren. Margitotlakosztályába kisérték. — Eoäszul van ön'? Kérdé tőle a férj. —• Oh nem! Nagyon jól érzem magam— szólt "az asszony, s kaczagni akart, de kaczaját fojtó, görcsös köhögés némította el. — "Orvost!! . . . kiáltott Balog. •— Nem"kell — felelt a nő s (lerogyott & pamlagra. A napsugár beragyogott az ablakon. A másik napsugár ott feküdt a hófehér habos ágyon , . . A láz elvette eszméletét. — Oh igen, szeretem Önt, monda lázálmában Szeretem, szeretlek , Hiába néz rám olyan haragosan Ö. Nagyon . . . Balog ezalatt tanácskozott az orvosokkal. — Mentsék meg! — szólt kétségbeesve .,. Hadd szeresse azt a másikat, csak éljen az én egyetlen napsugaram! — A tudomány nem ad föl semmi lehetségest — szólt az egyik tudós orvos, s a, másik kettő helyeslőleg bólintott. A nap fenn volt az égen. A napsugár eltűnt a földről. Balog ott térdelt a szép halott ágyánál. Sirt, könnye megáztatta az ágy selymét. Egy szolga nesztelenül közeledett. Ezüst tálezán levelet hozott, A levél a boldogult nevére volt czimezve. Balog átvette a levelet; a szolga távozott. A levél finom boritékán vékony, de.férfias vonásokkal volt megírva a czim. A borítók felső sarkában festő paleta s ecset volt. Balog mindjárt tudta, hogy a levél kitől jött. A nagy, erős ember egész tagjában reszketett. Szót akarta tépni a borítékot, de szeme megtelt könynyel s újra térdre rogyott az ágy előtt. A levelet aztán a halott dermedt njjai közé tette. — Itt van. - Olvasd el! Az a másik küldötte! Fél óira múlva belépett Balog öcscse. — Bátyám l — Te vagy 'Lajos! — Vigasztalódjál! Igy talán jobb ! — Mért éppen a legfényesebb napsugár szűnik meg világítani!