Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-06-24

jMegj éleíxilc Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmenteilen levelek, csak ismeri kezektől fogadtatnak cl. Kéziratok nem adatnak -vissza. A lapnak szánt közlemények a Iap SZERK. hicafalábn 10 - b o 11 ég i u m épület) küldendők. Előfizetési d-íjalsi. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt £0 krajczár Egy szám ára iß kr. HIRDETÉSÉÉ 1 hasábos fetitsor térfogata után S kr, nyilttérben 30 krajczár. A díj előre fizetendő. Bélyegdíj

'mindigküldn számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (GOLDBERG GYULA papirkereskedése, Fölér) küldendők. Pápa város hatóságának és több páp a i, s p á p a v idéki egyesületnek hivatalos közlönye. Az ipar mint államiságunk fenntartási eszköze. Reánk nézve fontos az államiság eszméje, mert csekély kiterjedésünk ós részint szétágazó faji nézetek mellett, csak az állam közös eszmélje tarthat fenn valamennyiünket, s ez^ eszmének hódolatot kell szerezni mindenkitől, a ki e földön lakni és élni akar. A mit más úton ez irányban igen nehéz, vagy lehetetlen elérni, azt az ipar segítségével könnyen keresztül vihetjük, és midőn a különböző nézeteket politikai, társadalmi és más utakon egységre és egyöntetűségre vinni a lehetetlenségek közé tartozik, addig az ipar terén a téli 3~ezőket egyesíteni még fáradságba sem kerül, mert itt csak egy nézet uralkodhatik: a vagyoni gyarapodás mindenki számára. Igy fogta fel az ipar ügyét állami szempontból Magyarország jelenlegi miniszterelnöke is, midőn azt monda, hogy ha az ipar fejlődését elősegítheti, akkor elősegítheti jobban az állam érdeket, mert a jobban kifejlett iparból, az állam is nagyobb jövedelmet ér el. Az okos államférfinak kötelessége tehát a kedvező helyzetet a közös állameszme érdekében felhasználni. Midőn államiságunkról szó van, mindannyiszor a szabadság az egyenlőség és a nemzetiség eszméi mint állammentő eszközök hangoztatnak. Ez idealisztikus dolgokkal nem szabad magunkat tovább dédelgetni: ily eszmék már ma, önmagukban nem lesznek képesek államiságunkat fentartani. A lángeszű br. Eötvös József a „XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra" cimű munkájában nyiltan kimondja, hogy ha ez eszmék valósitása lehető is volna, a mit ő lehetségesnek nem tart, mert egymásnak kölcsönösen j ellenmondanak, az nem nyújtana az emberiségnek megelégedést. Eltekintve egészen a szellemi részétől, már azért sem hozhatna ez eszmék diadalrajutása megelégedést, mert az anyagi részt egészen nélkülözi. Modern államot pedig anyagi alap nélkül képzelni nem lehet. Sőt megfordítva, a fenti nagy idealisztikus eszmék meghonosítása — ha arról egyátalán szó lehet — csak úg3^ válhatnék lehetővé, ha az államnak az anyagi alapja biztosítatik. Ilyen alapot pedig, a mi fogalmaink szerint, máskép megadni nem lehet, mint a szakadatlan munka által, melyet megint bő kiterjedésben másutt találni, mint az ipar tágas terén, lehetetlen. Munka által elősegíthetjük az egyesek vagyoni stabilitását és ez által növesztjük az állam erejét. Az állam csak akkor lehet erős, ha minden tagja önönmagában is erős. Egy állam sem lehet erős, „ha benne minden egyes ember' gyönge, és semmiféle államformákkal nem sikerül a lágyszívű és puha polgárokat erélyes néppé képezni." Államiságunk legnagyobb ellensége a mi szegénységünk. Más nemzeteknél is a szegénység volt mindig a legveszedelmesebb ellenség. Franciaországban a XVIII. század végén az éhség idézett elő 4 hónap alatt 1300 zendülóst, minek folytán beállott a fejetlenség minden téren. Nekünk is ez nagyobb ellenségünk, mint az egyes emberek kifelé való gravitálása akár a pánszlávizmus, akár pangermanizmus, akár pedig a komunizmus irányába. A szegénységet tehát, mint legnagyobb ellenségünket kell első sorban leküzdeni s ha ez sikerül, biztosra vehetjük, hogy akkor az elégedetlenek is barátinkká válnak. Sok évi tapasztalat tanít bennünket, hogy szegénységünket sem mezőgazdaságunk, sem pedig a rengeteg sok hivatalviselés és hivatalos akta csinálás által nem voltunk képesek legyőzni. „Földművelő államnak bírjuk jövedelmét, kultúr állam budgetjóvel." Pedig már adókkal hazánk lakossága eléggé meg van terhelve és a fekvőség, mely láthatlanná nem válkatik és a termelő j munka, mely el nem búj hátik tevékenysége kifejtésében, ezek kénytelenek teljes mértékben járulni az államháztartási szükség fedezéséhez, sőt kénytelenek helyt állani akárhány esetben oly adókötelesekért is, kik élelmes titkolással elvonják magukat a közterhek aránylagos viselése alól. — Es noha megengedjük, hogy az adókivetés és beszedésnél javításokat kell és lehet is tenni, hanem ezek a bajt nem fogják egészen megszüntetni. Az orvoslást, akárhogyan fogunk okoskodni, egyedül az ipar kifejlesztése hozhatja meg. Hiába csinálunk akármily politikát, hiába alkotjuk meg a sok törvényt; ha az ipar által félnem emeljük bevételeinket, akkor államiságunk létezése igen kétséges, s azt hiszszük, hogy nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy lehetetlen. Nem lehet kétségbe vonni, hogy országos kormányainknak mindegyike fontos állami kérdésekkel volt elfoglalva ez idáig és szivesen elösmerjük, hogy e téren nagy alkotásokat vittek véghez. Kellett is, hogy kormányaink foglalkozzanak ama eszmék megvalósításával, melyekkel a hazát és a nemzetet a kultúrállamok sorába beállítsák. Nagy, fárasztó, de szükséges munka volt ez. Azonban most már az a feladatunk, hogy a nyert pozíciót mégis tarthassuk. Ehhez pedig ! ipar-politika kell. Nemzetünk életében új korszak állott be, melyet helyesen betölteni, nem kisebb feladat, mint az eddigi működés volt. — Már pedig az igaz, hogy közgazdasági ügyeink között eddig az iparügy figyelemre nem méltattatott, hogy ne mondjuk elkanyagoltatott: jól kellene megfontolni, hogy anyagi jólét nélkül legjobb intitucióink sem fognak valamit érni, és hogy már itt van a legfőbb idő. közgazdasági és iparpolitikát űzni. Az a nemzet, mely még ma is elpártol az ipartól, mely nem üz iparpolitikát, — az a nemzet még rengeteg mély sötétségben él, és nem tudja felfogni, hogy mi idézheti elő jólétét és mi rombolja le gazdagodásának a lehetőségét. Az ilyen nemzet soká nem maradhat az élők sorában: annak bukni kell. Az állami bukás a legszégyenletesebb, a mit csak képzelhetünk. Azonban az ilyen bukást első sorban a szegénység idézi elő; szegénység folytán pedig az idegenek beözönlése lepi el az országot, — kik a földhöz tapadtakkal kényük-kedvük szerint elbánhatnak. Azt mondja jóslólag Hunfalvy Pál az 1887-ik évi kongi'eszuson tartott megnyitó beszédében, hogy az állami halált még követheti feltámadás, de a mely nemzetet az idegen társadalmi invázió döntött sírba, az örökre van eltemetve; arra feltámadás nem vár többé. El is kell követni mindent, hogy az idegen elemeket, a melyek velünk érezni és aszimilálódni nem akarnak, távol tartsuk nemcsak társadalmunktól, hanem távol tartsuk főképen a közgazdaság terén minden előnyöktől, mert az idegen elemek nem érezhetnek velünk; nekik nincs szivük a mi ügyeink iránt. Legyünk meggyőződve, hogy az idegenek is csak addig labdázhatnak velünk, a meddig szegények vagyunk. Abban a pillanatban, amelyben anyagi jólétünket vehetik észre, pártolóinkká válnak és szerencséseknek érzendik magu_ TARCZA. A DIVAT. Zengj te lant! de nem magasztos És unalmas éneket. Mit sem ér az: a hazáról, Szent erényről zengened. Oda, nóta, balladára Mért pazalnád hangidat! ? — Légyen üdvöz századunknak Nagy hatalma : a divat! Nem ruháról, öltözékről És szabóról szól a dal. Ócska tárgy az, — bár soknál a Drága kontó másra vall. Társadalmi sickes élet Te láttasd bübájidat! Jer Pegazus: hymnusodra Nyílik ajkam óh divat ! Kurta szoknyás kis leányok összegyűlnek játszani. Honn babájuk .... itt beszélnek Es beszédük tárgya mi.? Bál, mulatság, holdvilág és „Óh ezek a férfiak" . . . Mert hisz' ök is művelődnek: Ugy kívánja a divat! Jár az ürü iskolába, Könyve is van, — hogy ha van. Mit se' tud, — de hisz' szegényke Nem tanulhat untalan ! Apja ur, családja régi, Földje is van egy darab . . . Földesúrnak és tudósnak Lenni — az ma nem divat! jviai számuukboas fél ív melléklet van Bálterembe' tánezra perdül Büszke ifjú s szép leány. Es a táncz — óh vajmi pompás ! Nem olyan, mint hajdanán. Majd enyelgő, játszi, kedves, Majd szédítő forgatag, Melynek vége ájulás — de Ugy kb/ánja a divat. — Óh mi bájos e leányka! Szeme nyári napsugár, Lelke tiszta, mint a harmat! Mért nem gazdag ? . . . szörnyű kár! Égek érte ! . . . elvenném, de Apja véle mit sem ad . . . — Hát a sziv ? hisz úgy imádod . . .! — Hagyd el: az ma nem divat. — Jaj! — Bocsánat! — Mily ügyetlen: Úgy a tyúkszememre lép! — Vonja vissza, vagy .. ! — no persze?! — Ez és ez lesz a segéd. Szörnyű sértés: kész a párbaj; S mint valami hadfiak Egymást jói megspékelik, mert Úgy kívánja a divat. Felkötött kar: mily dicsőség! Hasított orr: óh mi szép! Büszke is rá, aki hordja És irigyli, aki ép. S e hatás nem pillanatnyi, Még jövőre is kihat: Kész szerencse! mert személyét Felkarolja a divat. — Jer szinházba nagy közönség: Ott pihend ki a napot! „Bánk"-ot adjuk, — classicus mü!.. Hirdetik a színlapok. Ejh! unalmas párbeszédek: Hallgatják is a falak . . . csatolva. Tudhatná az a direktor, Hogy ez már ma nem divat! Tudja is, mert szép „pikáns" mü Jő a régi rossz után. S van közönség: ott tolong a Férfi, gyermek, ifjú lány. Szégyen ég a gyermek arezon A nagy élvezet miatt: Ámde tapsol és kaczag, mert Úgy kívánja a divat. Nagy vagyont ki elfecsérel, Az gavallér, az ma ur! Es ha koldus — léteért csak Fáradozni nem tanul! ? Dolgos élet . . . nem szoká meg: Jobb annál a föld alatt! . . — Már ez aztán tiszta jellem! Megdicséri a divat. Légy üdv$z te oly hatalmas S szörnyűséges szép divat! Néked szolgál a poéta, Amidőn ritnet farag. Oh! ha tudnád, hogy te érted Milyen lánggal ég ez agy! . . Hymnusodat zengi ajkam! És követlek — majd ha fagy! Apró istennők. — Életképek a kardallosnök világából. — _ r — Irta OLSAVSZKY LAJOS. I. Baptist. Dezső idejekorán félrerántja Pista barátját a robogó fényes fogat útjából és ezáltal megmenti a bámészkodót az elgázolástól. Más jámbor halandót megrezzentene, vagy legalább is komolylyá tenne az ilyen esemény; Pistára ez nincsen hatással, ő utána néz a gyorsan eltűnő fogatnak ós hangosan felkaczag. — Mit nevetsz, mint a félbolond ? Kérdezi Dezső haragosan. — Látod azt a gyönyörű kocsit, a tüzes két paripával és a bakon a gazdag bérruhába bujtatott kocsissal és inassal ? — Láttam. — Hát ha én neked elmondom a nevetésem okát, akkor te mindjárt egész bolond módjára fogsz kaczagni. — Beszélj ! — Ismered Mir át $ — Ismerem. — Nos, ez az apró csillag még mindig elég csinosnak mondható, noha a mult január hó 16-án volt születésének harminczkettedik évfordulója. — Mi köze van ennek a dologhoz ? — Azt, hogy — a mint látod,— a kisasszonynak elég ideje -volt a bő tapasztalatok megszerzésére és valóban, ő nagyon is megtanulta, miként érvényesítheti legjobban fogyatékos bájait és parányi te- • kétségeit. Nemrégiben azt hittem; hogy halálosan szeretem. Igy tehát egy napon, mikor anyámat meglátogatta és anyám minket egy perezre magunkra ha- ; gyott, észre kellett vennem, hogy Mira nem figyel a szavaimra ugy, mint máskor és észre kellett vennem, hogy a csókja sem olyan forró többé, mint előbb volt. Szemrehányást tettem neki és megkoczkáztattam a vádat, hogy hűtelen, niire ö gúnyos •ajkbigygyésztéssel válaszolt. Elfogott a harag és elhatárpztam, hogy megleczkéztetem. De csak annyit mondhattam, hogy én nem csupán a szivemet, hanem a lelkemet is neki adtam .... — Ezekért nem lehet csipkét venni; — vágott vissza Mira. A szörnyű düh, mely erőt vett rajtam, összeszorította a torkomat, hogy képtelen voltam szólani. Eélreismerhetetlenül parancsoló mozdulattal ajtót mutattam. A kis diva gyorsan felkapva a kalapját, elsietett; de az ajtóban megállott és visszaszólott. — Pá kedves! A mamájánál mentsen ki: mondja, hogy hirtelen megfájult a fogam.