Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-06-24

kat velünk összeköttetésbe lépni a nél­kül- hogy eszükbe is juthatna államisá­gunkat akarni megtámadni. Államisá­gunk elleni támadások és áskálódások csak addig tarthatnak, a meddig szegé­nyek leszünk. Szegények leszünk pedig mindaddig, mig hazánkban az iparpoli­tikát nem inauguráljuk. — E szegény­ségünk annál jobban fog kitűnni és ben­nünket gyengíteni, minél inkább fog ter­jedni körülöttünk a többi nemzetek mű­veltsége és gazdagodása: s ennek foly­tán annál [inkább szaporodhatnak álla­miságunk ellenségei. Be kell tehát a nem­zet vérébe oltani azt a szent igazságot, hogy csak az a nemzet örvendhet jólét­nek, a melyben meg van nemcsak a ki­van csiság és a szépség szeretete, hanem a birvágy, és az ebből eredő munkásság általi kereset is egyenlő mértékben. Államiságunk legnagyobb ellensé­get -— szegénységünket — nem fogjuk soha az által legyőzni, ha államunkat akárminő látszólag nagy lábra beren­dezzük; — azt máskép nem sújthatjuk lo, csak a magyar ipar által. A szegénység minden olyan ország­ban otthonos, a melynek nincs ipara; olyan országban, a mely életét pusztán csak az esőtől és a nap sugaraitól vár­hatja, az inség mindig az ajtó küszöbén áll. Példa reá nálunk Csalóköz, melv ez évben, kiváló termékenysége dacára, a legnagyobb Ínségben sinlődik. A vidék­nek nincs ipara, s igy a lakosság nem segíthet saját sorsán, mert munkája niucs. Ha a kivándorlásra nem szánja magát, akkor csak az úr istenhez kénytelen fo­hászkodni, — esőt, napot leimádkozni; — Ínségben szenvedni és az állam terhére lenni. Felhívás. Az emberi sziv érzelmeinek legnemesbíké­hez, a hála érzetéhez fordulni czélja ezen felhí­vásnak. Nincs is kétségem, hogy az a legtágabb körben viszhangra talál, s az eredmény az lesz, a minek lennie kell: a kegyeletes hála impozáns nyilvánulása. A napokban néhány úr azon megtisztelő kéréssel fordult hozzám, vállalnám el nyilvános megindítását azon mozgalomnak, a mely Pápa városa, s igen valószínűleg a vidék lakosságának egy tekintélyes részében hő óhajtáskép él, hogy t. i. Hantiig Antal úrnak, a pápai róm. kath. elemi iskolák érdemekben gazdag főtanitójának azon alkalomból, hogy az idén tölti be félszáza­dát néptanítói működésének, valamely megfelelő ováczió rendeztessék, hogy méltókép jeleitessék - - Ugyan kire ? — Kérdeztem; de választ már ueiu kaptam. Az ..Afrikai nő" czimü opera harmadik fel­voi.xában tengeri hajó van a színen, melynek apró kajüfjeihen férfiak és nők ülnek. Ezt a hajót már előadás előtt oda készítik a színpadra, de a színpad­nak a lf>ghátulsó részéhe, és elleplezik a kárpittal. Ekkor a hajó belseje meglehetősen sülét." A Mira kiutasítását követő napon a színház­ban az »Afrikai nő« került előadásra. Előadás után megvártam az egyik kis énekesnőt és elkísértem a lakásáig. Útközben megkérdeztem, mit. csinál Mira. — Mira .... Ah ő vigan van. Ma este az egész második felvonás alatt a hajónak egyik homá­lyos kajüíjében egy simára pomádézott emberke sze­relmes suttogását hallgatta. Meglepetésemben és dühömben csaknem elárul­tam magamat a kis énekesnő előtt. Késő levén az idő, mit sem tehettem. Eltökél­tem, hogy a szerencsés ficzkót ott fricskázom fel, a hol rátalálok. Másnap délelőtt kerestem a színháznál, onnan már elment; megtudakoltam a lakását és oda­siettem, oimau már elköltözött. Este épen rávártam a Kzinháznál, amikor nevezetes ujabb dolgot tudtam meg. Mira illatos levelet kapott, melynek borítékán pecsét helyett korona pompázott elegáns dombornyo­másban. Szinte megbántam, hogy a kipomádézott em­berkét hántani akartam; magamban bocsánatot is kértem tőle. Többé azután nem törődtem sem vele, sem pedig ravasz apró istennőjével, aki időközben megbete­gedett és hogy fellábadt, minden délután orvosához ment. Emberkéje mindig hűségesen elkísérte az or­voshoz is, kinél a beteg néha órákig elidőzött, de ő azért mégis megvárta lenn a kapuban. Egy hó mult el és én ezalatt többszörösen megvigasztalódtam a furfangos kis diva hűtlensége miatt. Egy alkalommal az öreg B. . . . grófnál vol­tam estélyen, aki hosszabb útról nemrégen érkezett meg nejével együtt. Az estélyen megjelent növendé­kek mulattatása végett a gróf fiatal rokonai — ne­Jhány színházi tag közreműködésével, — előbb rövid. meg egy méltón betöltött hosszú életpálya ily tiszteletreméltó tartalmú és tartamú időpontja. Bár az illető urak, — ítéletem szerint — ezen mozgalom folyamatba tételére nálam érde­mesebbet is találhattak volna a volt tanítvá­nyok közt, nehogy az eszme megtestesitése ez­által is késedelmet szenvedjen, nem utasitám el magamtól e megtisztelő megbízást és annál ke­vésbé, mert érdemesebb lehet igen sok nálam, de a néptanitás nagy horderejű működésének,— s ennélfogva egy érdemekben gazdag néptanítói pálya méltatásának, — buzgóbb elismeröje mint csekélységem, — csak kevés. Minthogy pedig tudom, hogy légió azok száma, a városban és vidéken, a kik Hannig An­tal úrtól nyerték az elemi oktatást, és azon időre szeretettel gondolnak vissza, megvagyok győ­ződve arról is, hogy a czélbavett tisztéletnyilvá­nitás melegségénél és a tömeges részvételnél fogva nagy arányokban fogja manifestálni azon érzelmeket, a melyeket sok-sok nemzedék ked­ves tanító-mestere iránt érez. Kpen ezért, hogy kellő időben és minél na­gyobb körben elterjedjen ezen felhívásom, ezen uton kérem fel mindazon volt tanítványokat, a kik az ügy iránt érdeklődnek, szíveskedjenek a július hó i-éu, vasárnap délelőtt II órakor a vá­rosház nagytermében tartandó előértekezleteu,— a melynek tárgya a rendező bizottság megalakí­tása é.s esetleg egyes concrét megállapodások is lesznek, — minél tömegesebben megjelenni. Pápán, 1888. június hó 20-án. városi tanácsos. — Figyelmeztetés a pápai ipartestület t. tagjaihoz. Az ipartanoda t. bizottságának je­lenlése szerint az iparos tanonezok közül többen, kik már az ipartanodát egy éven keresztül láto­gatták, időközben kimaradnak, s az ipariskola látogatása végett ismét csak tanoncz idejük utolsó évében jelentkeznek. Minthogy pedig az 1884. évi ipartörvény 82. §-sa, határozottan azt ren­deli: hogy— „A tanoncz mind addig, mig tan­ideje az iparosnál tart minden megszakítás nél­kül köteles iskolába járni" — ez okból a tanon­ezok időközbeni kimaradása határozottan az ipartörvény által tiltott mulasztást, illetve kihá­gást képez, továbbá miután a'törvény 157. §-sa a) pontja az ily nemű mulasztásokat tetemes mennyiségű pénzbírsággal, sőt a 160. §. a mu­lasztás ismétlése esetén az illető tanoncz mes­terét, a tanoncz-tartási jogtól leendő megfosztás­tással rendeli büntetni, ennek folytán figyelmez­tetnek az ipartestület t. tagjai, miszerint tanon­czaikkal az ipariskolát a tanonczidö egész tar­tama alatt minden megszakítás nélkül pontosan látogattassák és pedig annál is inkább, miután ellenesetben a mulasztásokért a törvény fentebb hivatkozott §§-ai alapján az illetékes iparhatóság által szigorúan megfognak birságoltatni; — to­vábbá azon okból is, mivel azon tanoncz, ki egy iskolai évben 50 tanórát igazolatlanul mulaszt, mind addig, mig ezen mulasztását nem pótolja az ipartestület által felszabadittalni nem fog. — Iveit Pápán, 1888. évi június 15-én, az ipartestü­let eloljm ós igának megbízásából : Koczka László elnök. színdarabot adtak elő, azután élőképeket mutattak be. Mir át is felkérték a közreműködésre. Másnap az öreg B. . . . grófot meglátogatva, azt hahotázás közben találtam. Baptist nevű inasa szemlesütve és szörnyen szégyenkezve állott előtte. — Ezúttal még megbocsátok neked Baptist és nem csaplak el; de többé ne merj hasonlót művelni. Kotródjál a szemeim elől. A gróf ismét nevetésbe tört ki, hogy a könyeí hullottak : szólani csak jó idő multán tudott. — Képzelje csak, mig mi távol voltunk, Bap­tist úrrá tette magát a palotámban. Eényesen kivi­lágíttatta a szalonomat és estélyeket adott benne. Meghívta idősebb nővérét háziasszonynak,- a szoba­leányt házikisasszonynak és még két férfi-cselédet vendégnek. A hölgyeket grófnőknek, az urakat pedig báróknak tette meg ; ő maga grófnak csapott fel. A kocsis szintén be volt avatva a titokba, de ő meg­maradt kocsisnak és nem jött fel az estélyekre. Talán csupa elövigyázatból, hogy fel ne ismerjék ; mert a vendégeket legszebb kocsimon ő szállította ide-oda. És mindez azért történt, hogy Baptist jobban bizto­sítsa annak a sorsával megelégedni nem tüdő hölgy­nek a szerelmét, akivel nemrégiben ismerkedett meg. Baptist ugyan faragatlan ficzkó, de tud urasán köl­teni. A meghívott hölgy nem tudott hová lenni el­ragadtatásában, hogy főúri estélyre kapott meghívást. Mikor Baptist nem látogathatta meg hölgyét, akkor irt neki és elég rosz ortografiával arra, hogy a kis­asszony csakugyan grófnak tartsa imádóját. Az aján­dékok sem maradtak el. Végre az eljegyzés szük körben, de teljes kivilágítás mellett és nagy fény­nyel, szintén a palotában tartatott meg. - — Mikor ? — Mintegy három hete; — válaszolt a gróf.— Az eljegyzést követő napon Baptist levelet kapott tőlem, melyben tudattam, hogy a lakást hozza rendbe, mért pár nap alatt megérkezünk. Erre a hirre ő író­asztalomhoz ülve, levélpapírt vett elő és megírta hölgyének, hogy hirtelen közbejött ügy miatt sürgő­sen elutazott. Ma este azután szörnyű meglepetés le­hetett az illető kisasszonyra, mikor a kocsiból ki­Egy mulatságos affaire. Történt pediglen Pápán, hogy a „Pápai La­pok" albumképeí, daczára hogy csak csevegés­szerű mulatságos apróságok : — mégis egyszerre a jó ég tudja minő eszmetársulás folytán: — rettenetes vért szomjazó ádáz pokoli géppé vál­toztak. Oh irgalom atyja ne hagyj el! Ki hitte volna, hogy ez ártatlan albumképek, melyekről jó eleve megvolt írva, hogy „okos embereknek irvák, kik értik a tréfát"; — s melyekről épen a pokoli géppé változott minapi számunkban azt irtuk, hogy azdk épen azért, mert: — „nem revolvereznek, de kedélyesen csevegnek" általá­nos tetszésnek örvendenek: — egyszerre pisz­tolyt vagy kardot adjon kezébe egyiknek a ren­des csibukja — a másiknak a „lendetlen" tolla helyett. S e lehetetlenségnek hitt „esemény" meg­történt. Casinónk legbékésebb csibukozója, ki ejh de sokat elmulatott már Mikszáth, Ábrányi Kor­nél, Kecskeméti Aurél „albumképein,"— Puzdor Gyula ur, a legkomolyabban megharagudott a Pápai Lapok albumképére, mely azt merte róla irni (egy kedélyes csevegésben)„hogy ö nemcsak Pap Jánostól nem fél, de odahaza sem fél senki­től sem," S ez ártatlan kicsi megjegyzés miatt azt akarta megmutatni, hogy ö nem csak nem fél, de— rettenetes! És egyszerre jött a lapnak Budapesten levő felelős szerkesztőjéhez egy távirat: kihívásra. De a táviratban egy szó sem volt a kihívóról. A szerencsétlen végzetre hivatott szerkesztő, ki még nem tanulta el a gondolat kiolvasást, tiszta tré­fának vette a táviratot, s mert nem akart neki felülni, ugyancsak tréfásan felelt vissza, mond­ván : „Nagyot mulattam az elmés megbízáson. A czikk szerzője Tsevnyeff, ki nálam lakik, s ki rendelkezésre áll bármely jó estére úgy a meg­bízottaknak, mint az el nem árult nagy kópénak: a megbízónak". Ki hitte volna, hogy nincs bizony a játék­ban: „nagy kópé", sem semminemű kópéság, mert a Pápai Lapok albumának sértése vért követel. Ekkor aztán megszűnt a tréfa Isevnyeff ré­széről is, s megszűnik a tréfás hang e reszkető soroknál is. Fenyvessy Ferencz mint a Pápai Lapok tu­lajdonos szerkesztője megtáviratozta illetékes helyre, hogy mindeddig csak tréfának kellett vennie a senki nevében szóló kihívást, már csak azért is, mert nem képzelt olyan embert, a ki magát az albumképek szerkesztőjét kényszeríti jóízű nevetésre, a helyett hogy az albumképek tréfáján a közönséggel együtt maga is nevetne. De ilyen ember akadt. „Tu la voulu Jules Puzdor!" Dördüljön hát az — ágyú ! Levél a fővárosból. Budapest, 1888. jun. 21. [Fővárosunk most a monarchia diplomatáinak s katonai attacheinak Mekkája. Nem rokonszenvezek ug3'an a képletes beszéd modorral s ha csak lehet kerülöm az idegen nyelvből átgyártott kifejezéseket, de arra, mely a monarchia diplomatáit egybehívta még a Magy. Tud. Akadémia kohójában sem sütöt­tek magyarabb kifejezést, mint: „Delegáczió". Az akadémiára való hivatkozásomat levelem azon inci­densnek köszönheti, mel3 r a főrendiház jun. 19-diki ülésén folyt le. Ug3 T anis a képviselőház által elfoga­dott s a főrendiház elé terjesztett távírda s villamos készülékekről szóló törvényjavaslatnál Sztáray Antat gróf s Hunfalv3 r Pál a „távbeszélő" szó ellen tettek kifogást etymologiai szempontból s ha Tisza Kálmán nem kéri a buzgó philologusokat, hogy a javaslat sürgős elfogadást vár, még visszaküldték volna a képviselőháznak. Midőn a nemzeteket lesújtó hír a távirati iro­dába megérkezett, mely a koronás philantrop, a né­met császárnak csendes elhunytát adta hirül, a fő­városi sajtó, a szokáshoz hiven a már hónapokkal ezelőtt kiszedett biographiával rögtön rendkívüli ki­adást rendezett. A főváros reklamátorai, az ájtatos képű, utczasarkot ölelő hordárok, busás áron veszte­gették -a különben két krajezáros „Auszerordentliche Ausgabe"-kat a végletekig kíváncsi fővárosi közön­ségnek. Eredeti egy nép ez a fővárosi, a mily kí­váncsi tud — ép oly túlzó szeret lenni. Ha egy rendőr egy bepálinkázott tót atyafit, ki sem az egyensúly helyzettel, sem a föld forgásának fogalmával nincs tisztába, beczipel, bizonyos, hogy mire a harmadik utczasarokra (50 lépés) ér, sajnálkozva mondják róla, hogy oldalbordáját (feleségét) megszúrta. S ha két inas hajba kap kész az amphiteatrum. Thalia papjai már elénekelték a „Te deum"-ot a fővárosnak. Az összes színházak zár alá kerültek, pardon ne ugy tessék ám gondolni, mintha dobra kerültek volna — csak az évad szűnt meg. A nép­színház két pápai születésű ismert zeneszerző (Bá­tor Izidor s Hegyi Béla) „Uff király" cz. közked­veltségü operettjével fejezte be saisonját. Most pedig már kirepültek a népszínház kalitjából csalogányaink, mind a vidékre. A csekély, saísonellenes élénkség, a mi még a fővárosban található csak az udvar s delegáczió ittlétének köszönhető, kik ha szintén el­mennek, s követni fogja őket a high life s aristok­ráczia visszaesik a főváros temperamentuma abba az egyhangúságba, metyben a tikkasztó s asphaltot oldó nyári hőségben rendesen szokott lenni. L TÖRTÉNELMI NAPTÁP. — Rovatvezető T1P0LD ÖZSÉB. — Június 24. — 451. Actius, Hl. Valentinian nyű­göt római császár vezére, egyesülve. H. Theodorik nyugoti gótkirálylyal Attila hun király seregét Cha­lonsnál megveri és visszavonulásra kényszeríti. Június 25. — 1849. Kezdi-Vásárhelyt, mely 1848—49. hadjáratunk alkalmával fegyver- és lőpor­telepünk volt, a mai napon a mieink elhagyják. Június 26. — 1866. a Steinmetz alatti poro­szok a Benedek alatti osztrákokat Nachodnál megverik. Június 27. — 1699. Sobiesky János, lengyel király és Bécs 1683. évi felszabadítója, meghal Vil­lantó vban. Június 28. — 1213. Dicső Lipót osztrák her­ceg Akkon ostrománál fényes győzelmet vív ki a szaraczéuok fölött. Ez alkalommal fehér ruhája any­nyira megázott az ellenség vérétől, hogy csak is azon körvonal maradt fehér, mit öve födött. Június 29. — 1809. jun. 26—29-ig a fran­ciák Pozsonyt bombázzák és jun. 29-én elfoglalja. (Folyt, a mellékleten.) lépvo, észrevette, hogy cselédségemnek teljes disz­libériájában az ő grófja tárja fel előtte a fotyosó szárnyas ajtaját. A kisasszony halk sikoltást halla­tott ; de azután, — valószínűleg azt gondolva, hogy ez a cseléd mennyire hasonlít az ő gi'ófjához, — erőt vett felindulásán és a terembe sietett. Hanem csakhamar meg kellett győződnie, hogy a ki neki a tea felszolgálásánál tányért, evőeszközt, ételt, italt hordoz, az valósággal az ö vőlegén3'e. Baptist teg­nap este sokáig nem mutatkozott a teremben, amit én annyival inkább észrevettem, mert ő a legüg3'e­sebb inasom és mondhatom, hogy mikor hölg3 r eket szolgál ki, akkor magatartásában bizonyos eleganczia is van. Előrendeltem tehát és keményen ráparancsol­tam, hogy ne lustálkodjék; mire ő me.hajtotta a fe­jét és megadva magát sorsának, engedelmeskedett. Azután már kitüntető figyelemmel szolgálta ki höl­gyét ; sőt á czukorkákbql csomagot is készített és a felső-ruha felsegitésénél, különös gyöngédsége jeléül, át is akarta adni a csomagot, de Mira dühösen ki­ütötte a kezéből. — Mira ! — Kiáltottam meglepetve. — No igen. Talánj még nem is mondtam, hogy Baptist inasomnak Mira a menyasszonya. — Ugy-e bár van j okom kaczagni; — végzi Pista elbeszélését; — mikor Baptisiot a kocsi bak­ján látom, vagy akkor, amint leugorva, siet a kocsi ajtaját kinyitni ? j — No ós mit tesz most Mira 1 — Kérdezi Dezső. ; — A semminél nein sokkal többet. Holnap is­mét az „Afrikai nő il kerül előadásra és Mira a félhomályos kajütben ismét meghallgathatja szerel­mes lovagja epedő szavalt. —- Az nem lehet, jhogy újra visszatérjen ahhoz, a kit megcsalt. Te rágalmazod Mir át; — szól Dezső. — Ó nem ; legkevésbé sem. Miért is ne tenné meg ? Mira a saját érdekét tartva szem előtt, igen helyesén gondolkodik, há azt tartja, hogy férjnek a simára kipomádézott emberke is jó. És' én is azt tar­tom, hogy inkább ő, mint én. II. Solia töbl>ó . . . Messze földön aligha van egyhamar arany 0 sabb kedélyű teremtés, mint a kis Giza. Szép és csintalan; a kardalosnők valódi mintaképe. Mindig dalol, csicsereg, tánezol, vagy kaczag és ha valami tréfára, pajkosságra nyílik alkalom, azt az alkalmat ő ugyancsak felhasználja. Az ügyelők nem is igen íratják fel; hiszen ártatlan csínyeit lehetetlenség 1 e vetés nélkül megállani. De ha otykor-olykor mégis a színházi törvényszék elé állítják, akkor bírái vagy felmentik, vagy pedig olyan szelíden ítélnek ügyé­ben, hogy azért nem is Volt érdemes öt bíróság elé állítani. A tőrvényszék előtt nem védi magát, de ugy megnevetteti biráit, néha egyetlen grimaszszal, hogy üg3 T ének elintézése utóm mindig szünetet kell tartani, mert különben a bírák nem tudnának kellő komoly­sággal ítélni a többi üg3'ekben. Megharagítani Gizát nem lehet; sírni, vagy könyezni nem látta, őt soha senki. Férfiakkal szive­sen társalog, hódolóinak számát maga sem tudja: de azért egy-egy barátságos kézszorítását, vagy szives mosolyát nagyon ki kell érdemelni; többel nem di­csekedhetik senki. Meghívást, ajándékot nem fogad el; de azért szivesen időz társaságban és alkalomadtán készségesen szerez másoknak örömöt. Őszinte mindenki iránt és titka nincs; legalább ismerősei azt hiszik. Valahányszor a „Säkkingeni ir """to'iiás" ke­rül előadásra, akkor * az ifjú Werner bucsu-dala aMt (?, színpadon nem levén dolga,) mindig elbújik, hogy őt ne lássák, de ő lásson. Ilyenkor ábrándosan ráfüggeszti beszédes nagy szemeit a Wernert ábrá­zoló énekesre és olyan áhítatosan figyel, mintha an­nak éneke imádság volna. Amint ä dal véget ér, Giza megtörli szemeit, melyekből könyek peregtek alá és előjön rejtekéből. Kaczagva, tréfálva jelenik meg is­mét társai között. Az emiitett dalmű előadása után a szép leány meghívja egyik meghitt barátnőjét vacsorára, mely­nek végeztével hangjegyet vesz elő, vendége mellé a pamlagra ül és felkéri, hogy énekelje el vele Wer­ner bucsndalát. Az utolsó akkord elhangzása utáa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom