Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-03-27

JYLegj elexiilc Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. B

ermenteilen levelek, csak ismert kezektől fogadiainak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak, szánt közlemények alap SZERK. h ivat a láb a (ö - k o 11 ég i u m ép lile l) küldendők. PAP I LAP K iElŐfizetési cLyalt. Eg;y évre 6 frt. — Félévre 5 fr. Kegyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK I hasábos j>etitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krajczár, A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindigkülön számíttatik Az előfizetési dijak^ s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola ny omdája) küldendők. Pápa várcrs hatóságának éstöhh pápai, s papavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A megyei honvédegyíet közgyűlése. Az e lapokban is oly meleg hévvel vitatott megyei honvéd segélyezési ügy, pénz alapjának kezelése és hova fordítása érdekében — az oly sokak által várva várt .— honvéd egyleti közgyűlés folyó hó 20-án a megyeház nagy termében tekintélyes számmal megjelent érdekeltek élénk részvéte mellett tartatott meg. \ alóban, rendkívül érdekes látvány volt a sok őszbe borult, részben már görnyedt s a sir széle felé tekintő régi félisteneket együtt szemlélni, a kik a magyar névnek a harczok mezején dicsőséget és tiszteletet szereztek, és akik most is — mintha magukat visszaképzelnék a bár gyászos de mégis dicső korszakba, — oly nemes és meleg hévvel sorakoztak az egykoron magasztos és szent eszmének most már csak foszlánya — a munka képtelenné vált aggharczosok segélyezési ügye — körül. Dr. Halasi Vilmos elnök az ülést megnyitván, megható szavakkal üdvözölte a szép számmal megjelent bajtársakat; rövid visszapillantást vetett az egylet keletkezése óta lefolyt időszakokra, megemlítvén, hogy 1861-ben a megye jelesei és jobbjai a függetlenségi harczban küzdött és elaggott Írnokok felsegélésére közel 43 ezer forintot jegyez vk; de mert a haza ege ismét csakhamar beboruií, — midőn a hazafiság ebbeli nyilvánulása bu& k tekintetett, — csupán néhány ezer forint folvt be; mignem 1867-ik évben, — a midőn alkqtni-'nyunk napja egész fényében ragyogni kezdett — megyénk ama jobbjai, kik a tiltott időben is a már begyült tőkét őrizték, s a nyomorultakat titkon — de folyton segélyezték — ujra hoizá láttak a töke megteremtéséhez, s ezek önzetkn és fáradhatlan működésük eredményezte azt, hogy i86r óta 23,385 forint forditathatott segélyekre és vegyes kiadásokra, s mindemellett az alaptőke — mely alig tízezer forint volt, — nem hogy fogyott, hanem máig 19389 frt 88 k ajczárra szaporodott. Azután bemutatva az 1886-ik évről vezetett számadást és mérleget, melynek végeredménye a 19389 frt 88 kr, — miután ezen számadás felülvizsgálatára vonatkozó választmányi ülés jegyzökönyvének illető pontja felolvastatott, a közgyűlés azt tudomásul vette, a számadást és mérleget helybenhagyta, s a működött tiszTÁRCZA. HOGYHA EZ IS MEGCSAL Menyecskén kezdtem el, Az volt a legelső! Furcsa biz' egy cseppet: Tejfel szájú gyermek, S menyecske szerető! Jaj, mennyit epedtem, Hogy jártam utána, Hányszor mondtam néki: „Csókoljon meg néni, Isten is megáldja!" De hiába kértem, Nem hallgatott szómra. Kikaczagott! — és mert Nagyanyám is elvert, — Lemondottam róla. Évek múlva aztán Lányt szerettem, angyalt, Kiről azt gondolám: Holtig hü lesz hozzám, Pedig mégis megcsalt. S olyan lett a lelkem Mint egy őszi tájék, Melyen az enyészet Pusztító kezének Komor müve látszik. Oh, mennyi reményem Hervadt dércsipetten! Mignem a tél hava Jött, hogy betakarja Búm es szenvedésem. Feledés* feledés! Búmnak takarója, Alattad a. lelkem Uj remény nyel telten Felüdüle ujra* tikár és választmánynak jegyzőkönyvileg köszö' netét nyilvánította. Ezek után HZ elnök a saját, vala

m

i

at a tisztikar és választmány nevében a bennök h

e

~ lyezett bizalmat megköszönvén, a lejárt mandátumokat a közgyűlés kezébe tette le, s a közgyűlést új választás megejtésére kérte fel; mire korelnökül Csemy László közfelkiáltással megválasztatván, az elnökségre újból Dr. Halasi Vilmost jelölte ki, ki is egyhangú éljenzések közt az elnöki széket újból elfoglalván, az általa nyilvánított kijelölések folytán alelnökké Kovács Imre (polgármester), jegyzővé Kasenszki János, pénztárossá Keglovics Mátyás; választmányi tagokká Cseruy László, Dittmayer György, Farkas Lajos, Garay Mihály, Dr. Kerényi Károly, Keresztes Pál, Kurcz Rudolf, Paál Dénes, Dr. Perlaky József, Perlaky József és Vargha Lajos; póttagokul: Baráth Károly, Bauer Sándor és Kovács Antal egyhangúlag megválasztattak. A választás befejeztével a választmány által kidolgozott alapszabályok olvastatván fel, némi módosításokkal elfogadtattak, s az. országos központi honvédegylet utján a minisztériumhoz felterjesztetni határoztattak. Végre felolvastatott a »Veszprémi független hirlap« szerkesztőjének az egylet választmányához intézett s ez által a közgyűlés elé terjesztett megkereső levele, melyben az általa gyűjtések utján az aradi vértanuk emlékére 1881 óta október 6-án Veszprémben tartatni szokott gyászisteni tisztelet alaptőkéjéül összehozott 102 frtot kétszáz forintra kiegészíttetni kéri, mire a közgyűlés a hiányzó 98 forintot egyhangúlag megszavazta s kifizetését elrendelte. Most pedig, midőn az alapszabályok cs számadási mérlegnek — melyek a volt, ugy á nem volt honvédközönséget is annyira érdeklik — közlésével adósok maradunk, mert mind a tisztikar, mind a választmány tagjainak egyéb elfoglaltságaik is vannak. ígérjük, hogy azokkal a legközelebbi jövőben szolgálunk. dia oe w££vfvvj/ Bá 11 oi>, A pestmegyei gyűlések. Az 1848-at közvetlenül megelőző években Magyarországban a legérdekesebb és legjelentékenyebb hatósági gyülekezetek voltak Pestmegye közgyűlési. Ez természetes is volt egy részről azért, mivel a megye hatásköre azon időben a közjogi, külpolitikai állapotokra, s a törvényhozási intézkedésekre ís kiterjedt a követi utasításoknál fogva; másrészről azért, mert a pestmegyei közgyűléseken az ország notabilitásai, a tudomány és irodalom kitűnőségei részt vettek. Tehát a tárgyalások és vitatkozások az akkori idők tudományosságának és felvilágosultságának legmagasb fokán fejtegettettek itt és vitattattak meg. E gyűléseken fel is merült minden tárgy, akár a létező institutiók körül előfordult hiányosságok kitüntetése, akár az exigentíák kimutatása mellett. — Sőt ellehet mondani, nem volt oly közérdekű kérdés, mely az állam fentartására, az alkotmány biztosítására s kitágítására, az egyéni és társadalmi jogok tisztázására, s a közjólét előmozdítására vonatkozott, — a' pestmegyei közgyűléseken ismételve elő ne fordult volna. Ily módon minden egyik megyei gyűlés élő iskolájává vált egy hatalmas közvéleménynek; — az ország intelligens fiatalsága pedig, mely ezen gyűléseken mindenkor megjelent, egy oly jelentékeny hallgatóságot képezett, mely haza tervén, szerte széles ez országban, magával vitte a tanokat, elveket, az igazság szentségét, a felvilágosultságot és szabadelvüséget, azt mindenfelé hirdette, mint az apostolok, és harczolt meggyőződésének szent hite mellett a balitéletek ellen ug/y, miként azt sugallotta keblének istene. Alig lehetett volna érdekesebb látvány, mint ezen tanácskozásokban résztvevő egyének gyülekezete, minthogy azokban közéletünknek csaknem minden szereplő férfia résztvett. Ott volt a Prónay adminisztrátor jobbján Szentkirályi Móricz Pestmegye első alispánja a kopott zöld attilában, nyakkendő inélkül, köztársasági egyszerűségében, balról Nyári Pál a másod alispán, kinek szájában a drasztikus guny és égető irónia örökké sziporkázott, gróf Teleki Sámuel, gr. Károlyi György, gróf Batthányi Lajos és a mindig elegáns gavallér gróf Batthyány Kázmér, gróf Teleky László, báró Eötvös József, Szalay László, Csengery Antal; az elnöktől balra a második sorbán Kossuth Lajos; — ott volt gróf Széchenyi István, magával hozván kézi táskáját, s miután köszöntéseit jobbra balra végezte, a kézi táskából elővette a leveleket, felbontotta és sorban olvasgatta. Arczárói le lehetett olvasni mindegyik levél tartalmát, a mint hatalmas fekete szemöldeit majd a homlok felső feléig íelhuzta, majd az orr tövéig leeresztette, úgy hogy arczán a megelégedés, a meglepetés, a csudálkozás, a gunymosoly oly markirozottan jelent meg hogy azon lelki állapotokat és impressiókat mindenki felismerte; — á levelekre rövid jegyzeteket tett, de azért a vita folyamára is vigyázott , sőt sokszor levelei olvasása közt fel is szólalt. Ezen óriási talentummal és ismeretekkel biró legnagyobb magyarnak minden megjelenésén észrevehető volt, hogy ö ezernyi ügyben van elfoglalva, mindenfelé irányoz, alkot, s praktikus eredményeket törekszik létrehozni, — támadja az ódonságot, az indolentiát, a balitéleteket, a butaságot, regenerálja nemzetét, teremti az ipart, serkenti a tevékenységet, tanítja honfitársait, kerüli a súrlódásokat, és az általa megindított óriási tevékenység íelett uralkodik mint Neptun a hullámokon; — és ha most az özönvíz rombolásai s a vihar okozta szenvedések után visszagondolunk a multakra, lehetetlen a meggyőződés legerősebb hitével nem hinni azt, hogy e nemzet Istene azért adta nekünk Széchenyi Istvánt, hogy ö vezessen el bennünket bölcsességének világával a pusztákon keresztül az igéret földére, és ö el is vezette volna nemzetét, ha az események más kezekbe nem adják a nemzet sorsát, talán azért, hogy ismét oka legyen a nemzetnek okulni azon módon, a mi legfájdalmasabb, és legsújtóbb is, tudni illik saját kárán. Vajha ne kisértene bennünket a gondolat : hogy tán soha helyre nem hozható kárán! Térjünk vissza a pestmegyei gyűlések leírására. — Akármely tárgy volt napi renden, — az indítványt szabatosan formulázva Patay tette meg ellenzéki szellemben röviden, melyet gróf Desewfíy Emil (a conservativ Budapesti Hiradó szerkesztője, s a kormáuypárt képviselője) igyekezett czáfolni, s érveléseit előadván, conservativ értelemben ellen indítványt terjesztett elő.— Gróf Desewfíy Emil beszédje után indult meg a valódi vita, melyet többnyire Szentkirályi Móricz kezdett meg. — Ott állott a zöld asztal mellett, mellén összefont karokkal a szikár termetű férfiú, kün ülő szemekkel és komoly tekintetével a hallgatóság felé fordulva, mire ünnepélyes csend állott be, s e közben Szentkirályi egy valóban ünnepélyes pauzát tartott;— azután pedig éles, Harmadik szerelmem Van most karjaimban: ölelése csókja Olyan forró, mint a Megolvasztott arany. Ez aztán szerető! Szeretem is bezzeg, Oly erős szándékkal, Hogy, ha ez is megcsal, Negyedikhez megyek. el poliy, Egy s más a tánczról. A táncz mindenható uralma világosan ellene mond amaz ősrégi törvénynek: „minden dolognak rendelt ideje vagyon." Elmiilik a farsang, következik a böjt, a táncz uralma azért megmarad, csakhogy „picknick" és nem „bál" a neve, ahol korlátlanul uralkodik. Ez legyen az én mentségem is, midőn a böjti idényben épen a tánczról óhajtok egyet és mást elmondani. * * Nincs kor, a melyben s nincs nép, a melynél a tánezot más és más alakban, a legkülönbféle alkalmakkal kapcsolatban fel ne találhatnék. Azonban mig a vadnépek esetlen s borzalmas fegyvertánczából a régi görög színpadok műtáncza vagy a jelenkor ballettje kifejlett: évezredeknek kellett elmúlnia. A gyermek örömugrándozásában van a táncz első mozzanata, mel3

r kifejlődve, oly sok különféle alakban tiinik föl, mint az örömnek, vidámságnak kifejezése. S mennyi oka van az embernek örömre! Már a régi izraeliták, főkép a nők tánczoltak nemcsak némely örvendetes családi eseménynél, hanem például szüret alkalmával is, tahit az ős India leányai napfelköltékor, vagy a titokzatos Egyiptom szüzei az áldásos Nílus áradásakor. A győzelmi babérral bevonuló harezosokat is tánczczal fogadták Jeruzsálem leányai, majd bizonyos vallási ünnepélyek alkalmával lejtettek; de mindenkor magukban, a férfiaktól külön. Mert tudjuk, hogy a férfiak is tánczoltak, maga a költő-király D&vid is tanezra, kelt a szövet ség!4da előtt A görögöknél és rómaiaknál már, bizon}

r

os valj lásos 'jelleg mellett, kiválóan a művészi elem volt a táncznál túlsúlyban. A római leányok tánczoltak Diana, — a katonák Mars tiszteletére. A büszke római patrícius gyönyörködve nézte a színpadon a szereplök, vagy vendégségekben a rabszolgák magán vagy csoportos tánczaifr, de hogy ö maga is résztvegyen azokban, illetlennek s méltatlannak tartá. Cicero szemére hányja Antoniusnak, hogy tánczolt; Domitianus császár egy senátort fosztott meg hivatalától a táncz miatt; Tiberius pedig mind kiűzte a tánezolókat Rómából. Atalában csakis rabszolgához méltónak tartották a tánezot. Ilyen véleményben vannak még ma is a keleti népek, p. 0. a törökök. Igen jellemzően adott e nézetnek kifejezést egy frauezia fényes udvari bálban megjelent török diplomata, mondván: „valóban különös emberek vagj'tokl lönben annyira szeretitek ti nyngotiak, Isik másküés meg is szerzitek magatoknak a kényelmet; s mégis a tánezot, e fáradságos munkát, magatok végzitek. Nálunk ez a rabszolgák és rabnők kötelessége." A keresztyénség igen sok ideig határozott ellenszenvvel viseltetett a táncz iránt. Chrysostomus (Aranyszájú Szt. János) a többek közt „sátán munkájának és pompájának, lelkek veszedelmének, ördög ajándékának, ördög tánczának, ördög feneketlen barlangjának," Ágoston „véteknek, bolond vigasságnak" nevezi a tánezot, mely ellen több zsinat is, mint p. u. a laodicaeai mennydörgő határozatokat hozott. Mindezek azonban nem sokat használtak, mert a táncz kisebb-nagyobb mértékben, mindenütt el volt terjedve. Érdekes a kolbigi 18 tánczosról szóló XI. századi német rAonda. Ezek egy karácsony éjen tánczukkal és lármájukkal botrányosan megzavarták a misét, amiért a hatalmas Ruprecht pap megátkozta őket, minek következtében egy teljes esztendeig szünet nélkül kelleje tánczolniok, Ugyancsak! Németországban, az alsó Rajna vidékén tűnik fel legelőször a tánezdüh, mint valami ragályos betegség, az úgynevezett Szent-János tánczban (Chorea saneti Johannis.) 1375. jirniusában Aachenben vették észre először e szerencsétleneket. Egész csoport felső németországi férfi és nő, vagy kört képezve, vtgy párosan, egymásután meffee^iiem válogatva helyet és időt, utczán, házakban, templomokban egyaránt, semmit sem gondolva a bámuló tömeggel, öntudatlan állapotban órákig szakadatlanul tánczolt. Gyakran teljes félnapig kerengtek nagy és vad ugrásokkal, mig végre teljesen kimerülve, félholtan földrerogytak. Elekor beállt a convulsio, jajgattak és sírtak, mig végre ökölcsapásokkal öntudatra hozták őket. Tánczközben érthetetlen szavakat kiabáltak, ugy hogy a nép valóságos ördögöknek tartá őket. Kölnben 500-an, Metzben 1100-an voltak ez iszonyú állapotban. Kevés idő múlva elterjedt e kór Németalföldön is. A veres szin, s az akkoriban divatos hegyes orrú saruk különösen dühbe hozták őket, némelyik meg a siró asszonyt nem nézhette. Többnyire az alsóbb néposztályból valók voltak, mint az u. n. „ostorozok" (kik szeges korbácscsa verték véresre magukat). Faluról falura, városról városra jártak, a templomokat ellepték, a papokat szidták, az oltárok és Mária képek előtt tánczoltak. A papság mindent elkövetett ellenök, a világi hatóság üldözte, az' egyház kiátkozta őket. Igy tűnt el lassanként e borzasztó jelenség, melylyel szórványosan még a XV. században is találkozunk, p. 0. Strassburgban 1418-ban. Itt azonban már nem a tánezolók mentek a templomokba, hanem mások vitték őket oda gyógyulás végett és pedig épen a Szent Vitusnak szentelt kápolnába. Innen van a máig fentlevő vitustáncz nevezet. Ez őrületes táncz

} kapcsolatban vallásos szertartásokkal, ma is látható a mohamedánok ugrándozó és tánezoló derviseinél. Áttérve a reformatio időszakára, ennek vezérférfiai nem kevesebb szigorúsággal léptek fel a táncz ellen, mint a régi egyház hírneves atyái. Különösen a puritán lelkületű, szigorú Kálvinnál tapasztalhatjuk ezt. Genfben az ö indítására betiltatott a táncz s midőn e tilalmat a fényes családból származó geníi főkapitány Perrin Ami és két sindicus töhbekkel együtt megszegték, a kiszabott büntetés irgalom nélkül végrehajtatott rajtok. Nagyon természetes, hogy Helvétiáb&n, Angol- Skótországban és hazánkban is

? ahol csak a Kálvin elvei jutottak részben vagy egészben érvényre, a táncz csak százados küzdelmek után vívhatta ki azon. korlátlan létjogot, melyet ma már háboritlanul élvezhet. Erdskes. adatokat, találmok hazai református