Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887
1887-05-08
M-egjelenilt Mi nden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre kü.onkint rendkívüli számok is adatnak ki. B ermenteilen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a Ja p SZERK. h i v a falába (0 - k o 11ég ium épület) küldendők. PAPAI LAPOK. Előfizetési d.xjal£. Egy évre 6 frt. — Félévre 5 frt. Negyed évre 1 frt £0 krajczár Egy számára i£ kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata után £ kr, nyilttérbeu 25 krajczár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindigkülönszámittatik Az előfizetési dijah\ s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (r ef. fő iskola ny 0 m d áj aj küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivaíaíos közlönye. Pápa, 1887. május 7. „Ünnepet ül Veszprém városa és általa vármegyénk" •— mondotta Veszprém vármegye főispánja a Veszprémben időző festőművészekhez intézett egyik beszédében. S e szavak jelentőségét és igazságát nem lehet kétségbe vonni. Erezte ezt maga a vármegye közgyűlése is, mikor azon alkalom, mondhatnánk esemény emlékére, hogy az orsz. magyar képzőművészeti társulat első vidéki képkiállitását épen meg3 T énkben, Veszprém városában rendezte, szép összeget ajánlott fel a képzőművészet előmozdítására. E példát követni fogja a város is és — ki el nem maradhat, — a káptalan. De legfőbb dolog, s ez voltaképen igazi czélja a mükiállitásnak, hogy az folyton látogatva legyen. Sem az orsz. képzőművészeti társulat nem szorult rá, sem a művészek nem kivánják, s nem gondolhatják, hogy megyénk és székvárosunk aránylag nem gazdag közönsége nagyobb számmal vásároljon. Nem is ez a czélja, sem hivatása e kiállításnak. Hanem a müizlés fejlesztése, a képzőművészet megszeretése. Nem lehet tagadnunk, hogy ez irányban országszerte, még a fővárosban is, a culturális élet e gyűpontján is, csak az utóbbi időkben kezd lendület mutatkozni, miben kétségtelenül az orsz. képzőművészeti társulaté a legkiválóbb érdem. Hazánk vidéke teljesen el volt zárva a képzőművészettől, mely igy reá egyáltalában semmi jótékony hatást nem tehetett. Vidéki gazdag ós különben teljesen művelt uraknál is vajmi ritkán láthatni csak egy csinos olajfestményt is, mely a lakás díszét a legszebben és — tegyük hozzá legértékesebben tudja emelni. A képzőművészet megkedvelését és vele a műizlés fejlesztését kétségtelenül legjobban mozdítja elő ily vidéki képkiállítás. Az emberek kétszer, többször megfordulva a tárlaton, önkénytelenül belopódzik kedélyükbe a magasabb érzék a szép és nemes iránt. A gyarló, s sokszor mégis méregdrágán vett képek rosz hatása alól, mint Lidércz nyomás alól kezdenek felszabadulni; erősbül a fogalom, tisztul a látkör és bekezdik látni, mily finomultabb műízlést sajátítottak el a régi elrontott izlés. látkör, fogalom és érzék helyett. Ez az erkölcsi haszna az efféle képkiállításoknak. Ezek közé sorozzuk büszkén a „mi" veszprémi képkiállitásunkat is. Büszkén, mert e képkiállítás egyúttal hazafias, nemzeti culturális eredmény is. Eredmény, mely azt mutatja, milynagygyú, fejlődött rövid pár évtized alatt a magyar festőművészet! E szerény vidéki képkiállítás is fényes bizonyítéka annak. Csak nézzétek meg például Vaslagh Györgynek, az arczkópfestészet ez egyik mesterének kiállított arczképét, (Keresztessy ismert vivómestert ábrázolván) s befogjátok látni, minő jó lenne, ka vármegyénk uj szép székháza tőle bírhatná az oda helyezendő arczképekét. Nézzétek meg Aggltázy „Alkony", „Esthangulat" gyönyörű képeit, Badilz szép tanulmányfőjét, Kéméndy „Fonóleányait", Koroknyay hatalmas képét, Ligeti, Telepy szebbnél szebb kis remekeit, Meslerházy hangulatteljes képeit, Spányi, Puczka, Stetlka alkotásait, Tölgyessy gyönyörű Holdfeljöttót, és a fiatal Vaslagh Géza szépen festett erdőrószletét. Igazat fog cselekedni a szemlélő, ha a legteljesebb elismeréssel adózik a magyar festőművészet iránt. S ezt fogja tenui Veszprém városa közönsége, ha tömeges látogatásával tiszteli meg a minden veszprémi színházi előadásnál értékesebb szép mükiállitást. Főispán' grófunk szavaival zárjuk be a mükiállitást üdvözlő sorainkat. Az ily képkiállitások többet érnek minden erkölcsnemesitő egjdetnól, mert ezek nemesítik a legigazabban az erkölcsöt, s teszik nemessé a lélek kedélyvilágát. Üdvözöljük a veszprémi mülviállitást! A kereskedelmi múzeum. A fúldinivelés, ipar és keresk. ministerium f. évi május havában megnyitni szándékozik Budapesten a kiállítási iparcsarnokban a kereskedelmi múzeumot. Nagy horderejű intézmény lesz ez a magyar gazda közönség és ipar érdekében, Belgiumban, Hollandiában, Németországban fennállanak már ilyen múzeumok, s jó hatását a gazdaság, ipar és kereskedelemre el nem téveszti. A szervezeti szabályok futólagos áttekintése is meggyőzhet mindenkit arról, hogy a felállítandó gyűjtemények és a szervezendő kereskedelmi iroda rendelkezésére álló segédeszközök a termelőnek és fogyasztónak, épugy mint a kereskedőnek oly anyagot nyújtanak, milyent egyesek a kellő adatok hiányában, a legnagyobb idő és költség áldozattal sem képesek megszerezni. Czélja a kereskedelmi múzeumnak : a) megismertetni a hazai termelőkkel mindazon terményeket, melyek a külföldön, főleg a keleti piaezokon kelendőségre számithatnak; b) megismertetni a közönséggel mindazon kereskedelmi czikkeket, melyekben a hazai ipar versenyképes és kivitelre számithat; c) oda hatni, hogy termelőink a bel- és külföldi szükséglet felől mindenkor tájékozva és eleve értesítve legyenek, A múzeum gyűjteményei két főosztályból állanak és pedig: A) Hazai gyüjtenlényekből, melyek alá mezőgazdaság, kertészet, állati termények, erdészet, bányászat, kohászat, vegyészeti szerek, élelmi szerek, bor és szeszes italok, agyag és üveg ipar, vas és fém ipar, bőr, papír, fonó és szövő ipar, ruházati, bútor, arany '• és ezüst ipar, sokszorosító ipar, hangszerek, tudom, műszerek, épitési ipar, jármüvek, gépipar, közlekedésügy, hajózás I és halászat, hadi felszerelési czikkek, egészség I ügy, házi ipar, népnevelés és közoktatás tartozj nak. Ezeknek az a czélja, hogy a hazai terme1 lésnek lehetőleg teljes képét tüntessék fel s egyrészt a hazai közönséget a magyar czikkek fogyasztására, másrészt a hazai termelőket termeivényeik értékesítésére ösztönözzék, azok kiterjedtebb körben való megismertetésére eszközt nyújtsanak. B) Külföldi, kivált keleti gyűjteményekből, melyek czélja iparunk kiviteli képességét fejleszteni. A veszprémi mütárlat megnyitása. Az orsz. képzőművészeti társulat által Veszprémbén rendezett mütárlat megnyitása kedden délután volt. Telepy Károly a társulat fáradhatlan mütárosa vasárnap érkezett meg az előmunkálatok megtevése végett. Eredetileg május 5-ére vult tervezve a megnyitás, de azon körülmény miatt, hogy a vidékről bejött és még 3-ikán Veszprémben maradt megyebizottsági tagok is, mint közéletünk jelesei is jelen lehessenek a megnyitáson, Telepy hajnaltól későig talpon volt és emberi erőt majdnem meghaladó lázas tevékenységgel dolgoztatott és dolgozott. A képkiállítás a Korona nagytermében és annak 2-ik számú nagyobb szobájában van felálíitva, még pedig elég ügyesen. A felállítás nem kis dologgal járt, tekintve a vendéglős ismert előzékenységét és készségét. A megnyitásra Budapestről megérkeztek Telepyn kivül Vaslagh György, Aggházy Gyula, Tölgyessy Arthur, Mesterházy Kálmán festőművészek. Pont három órakor megérkezett a főispán gróf Esterházy Móricz, Esterházy Ferencz gróffal s egy nagyszámú megyei és városi intelligentia élükön Véghely kir. tanácsos alispán, Laky Kristóf kir. kamarás, törvényszéki elnök, a vármegye két orsz. képviselője (Bezerédj és Fenyvessy) a megyei tisztikar Kolossváry József főjegyzővel, a városi tisztikar Kovács Imre polgármester vezetése alatt. A közönség fényét nagyban emelte, hogy a város szépei kpzül is többen megjelentek a megnyitásra. A kiállítás küszöbén Telepy Károly mütáros, (érdemrendjeiéivel), üdvözlő beszéddel fogadta TARCZA. Hozzá ! Megloptad a berkek fülmiiéjét, Megloptad a hajnal csillagot; Csalogány dal zendül ajkaidról. Két szemedben csillagfény ragyog. Testvéréül szép virág-nevednek Rózsa díszik orczáid haván, De, mint hold a fényes csillagok közt, Legszebb mégis lelked szép leány. Hogy először láttalak, szivemben Szerelemnek gyöngyvirága nőtt. Szép virág, amelyre a reménynek Hajol lombos ága, védve őt. Lombos ága zöldelö tavasznak, Szép,jövővel biztató remény: Azt ígéri, hogy viszontszeretáz még; Es szavának mért ne higyjek én? Oh szeress hát lelkem rózsaszála! És oly boldog leszek szép leány, Mintha üdve angyalok honának, Csillagfénynyel mosolyogna rám! A veszprémi „Salon." A jámbor, régi, konzervatív Veszprém, mely máskülönben mélyebben szokott aludni, mint a mesebeli kastély szunnyadó kisasszonya, e héten valami szokatlan, nagyvárosias képet öltött magára. Krisztinkovics bátyánk vállára akasztá a párduczbó'rös kaczagányt, azaz pardon, a tavaszi felöltőt s berobogott Veszprémbe, a főispáni lak termei megvilágosodtak esténként, a megyehuszárok díszben jártak^ Baszl ur, a korona derék cseh bérlője szokatlan öaérzíittal sétálgatott u utasakon, becsületes, falusi compossessor arezok mutatkoztak itt is, ott is, szóval mindenütt látni való volt, hogy a megyei kon gregáció hete megérkezett. A kaszárnyában nyalka daliák gyülekeztek együvé, kik a hazáért vérüket akarták kiontani, azaz köznapi nyelven szólva., a népfölkelői kurzus is megkezdődött. Csak látni kellett volna, a mint ezek a derék fiuk, a kik különben évszám a békés pennát forgatják az irodában, most csoportokat képezve a háborús élet gyönyörein elmélkedtek, szelíd „jó napot" helyett harsogó „csau"-val üdvözölték egymást s gúnyos megvetéssel beszéltek a civil életről, mely voltaképpen nem is nevezhető életnek. De mind e csodás eseményeknél nagyobb sensátiót keltett az a kis trikolor, mely a korona szálló tetején hirdeté világgá, hogy az or' szagos magyar képzőművészeti társaság veszprémi kiállítása megkezdődött s a hegy, mely felé Mohamed egy lépést sem tett idáig, ime! útra kelt s maga jött el Mohamedhez. Fcnyvessy Ferencz fürgén futott ide-oda, a kis Tflepy Károly czilinderes alakja minden perezben másutt volt látható, az utczákon egész művész-kolónia járt— kelt: Aggházy Gyula, Tölgyessy, Mesterházy, Vastagh György, a piaczi korzó benépesült esténként, szóval élénk világ volt, a minőt régen nem láttunk; csak az a baj, hogy nem tartott sokáig. A képzőművészeti társaság, mely a vidéki képkiállitások praktikus eszméjét kieszelte, e gondolatáért valóban teljes dicséretet érdemel. E kiállítások rendezésével nemcsak arra nyújt alkalmat, hogy a vidékiek azon része, melynek a művészet iránt vajmi kevés érzéke van, a hazai festők műveit megismerje, hanem egyúttal a képvásárlás ügyét is előmozdítja, a mennyiben a vidéken sok gazdag s intelligens egyén találkozik, kik Bpestre ugyan nem mennek el képekért; de azért nem sajnálnak 5—600 frtot, ha a helyükbe hozzák az „áruezikket." Ime Veszprém vármegye 1400 frtot szavazott meg e czélra; majdnem bizonyos, hogy a város, a káptalan is vásárolni fognak, s egyes privát uraktól is hallottuk, hogy már kiszemeltek egy-egy képet a megvételre. Ha jól tudom, éppen varmegyénk főispánja, Esterházy Móricz gróf volt as elaő vásárló. A képek között, melyek a Korona szálloda csinosan dekorált nagytermében vannak közszemlére kitéve, nem egy találkozik, mely hosszabb leírást, s tüzetesb jellemzést érdemelne. De tekintve az előrehaladott időt, mely azon aggodalmat kelti bennem, hogy soraim ugy is elkéstek már, engedtessék meg, hogy ezúttal csak a tárlat neveztesebb képeiről irjak, azokról is csak távirati stylusban. Fentartom azonban magamnak azt a jogot, hogy a Pápai Lapok egy későbbi számában hosszabb leírást közölhessek. Nem hiába, hogy a festő urak a Dunántúlt keresték fel képeikkel, annak legszebb pontja: a Balaton, hármójukat is foglalkoztatta. Brodszky Sándor Füred és Tihany vidékét festette le, Mesterházy Kálmán egy mocsaras, nádas részét, a hold vörös világítása mellett; mig Valenliny János a gyengén hullámzó magyar tengert kívánta bemutatni. Aggházy, ki a gerne festészetben kitűnő, ezúttal tájképeket küldött; de vak egy kis génre képe is: „Osszuk meg az élet terhét," mely valósággal pompás kis darab. Gyárfás |Jenő (kinek Tetemre hívása valódi remek) A tél öröme cz. képét küldötte i Veszprémbe. A nagyszabású mű, mely falusi disznótort ábrázol, csupa magyaros motívumból van összeállítva ; s részleteiben igazán kitűnő, bár túltömöttsége ellen lehetne kifogásokat tenni. Kardos Gyula nagy müve; Job (ára 20^)0 frt) erős hatást gyakorol a szemlélőre; bár világítása egy kissé természetellenesnek látszik. Hatásosabb ennél az ő kisebb igényű Csendélet-^,, pompás, finoman festett nyulaival, melyek a főispán tetszését is nagy mértékben kinyerték. Fölöttébb kedves két miniatűr kép: Kini' nach Lászlótól a Rajvonalban s Tölgyessy Arthurtól a Nyári divat, mely utóbbi egy kis butácska parasztfiút ábrázol a hogy korsójával a kut felé ballag, mialatt negy szemeit bámulva meresztgeti a levegőbe. Említést érdemelnek a Kőnek Ida genialis festményei is, különösen a Tiroli paraszt, kinek tipikus vonásai igen jól elvannak találva. A tárlat legfigyelemreméltóbb darabja a Liezenmayer Sándor megragadó cartonja: Magyarországi szent Erzsébet, melynek ára (700 frt) igjazán nem mondható túlságosnak. Szent Erzsébet szelíd nemes arcza annyira. leköti a szemlélő figyelmét, hogy szinte válni sem lehet tőle. A Margitay Dekameronja jellemzetes, szép festmény; de az Első szerelem nő alakja már nem mondható sikerültnek. Molnár József tájképei, különösen a nagytarpataki vízesés (a szikláról alázuhogó vízzel) — csinosak; de szentkópe: Mária a gyermek Jézussal családi képnek is beválnék, ha a két fej glóriája elmaradna. Ugyancsak ő a^Budapesti Hirlap-nak is festett egy reklám képet; a mennyiben a kitörő zivatar öreg ura a 18.000 praenumeranssai biró újságot tartja a kezében. Realisztikus voltával valósággal borzalomkeltő a Pataky László utolsó kenete, mely egy szegény asszony haldoklását ábrázolja; de ára —2500 frt — egy kissé túlságosnak látszik előttünk. A kiállítás legnagyobb képe a Stetka Gyula: Krisztus sirba tétele cz. műve figyelemreméltó, bár még kiforratlan tehetség hatását teszi ránk; szinte bizton lehetne állítani, hogy festője első rangú művész lesz egykoron. Ugyancsak Stetka Gyulától való; A kis henyélő, egy pompásan festett, heverésző fiu, ki a dolce far niente gyönyöreit élvezi. Elénk tetszésnek örvend az Ujházy Ferencz Csendélet-e is, ez a friss, üde gyümölcskép, melynek hatásánál szinte érezzük a szöllő izét. Ki ne feledjük valahogy a Vastag György hatalmas Arczképét, mely az öreg Keresztessyt, a derék, jubiláris vivótanárt ábrázolja. Itt van a Koroknyai Ottó ismert képe: „Ejnye de megnőttél," melyen az öreg paraszt arcza kitűnően sikerült. Kiválóan veszprémi érdekű kép kettő van: Hochmuth Ábrahám veszprémi főrabbi arczképe, Aggházy Gyulától (olyan, mintha Verescsagin festette volna) s Kovács István veszprémi fiatal festőnek (Kovács Zsigmond püspök unoka öcscsének) szénrajza: „Őz az itatónál.) Ez utóbbi csinos, reményt keltő kép, mely a fővárosi művészek tetszését is kinyerte. Ime! csak néhány a sok közül. Ha lesz még terem: a többiről- is irok majd egyet-mást. De annyit előre is mondhatok, hogy a vármegye minden intelligens embere helyesen cselekednék, ha a kiállítás megtekintésére Veszprémbe jönne. Idő elég van; a tarlat e hó közéjéig látható lesz.
