Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-05-08

a főispán grófot és megismertetvén a kiállítás czélját és jelentőségét, kérte a főispán grófot, jelentené ki a mütárlatot megnyitottnak, mire a gróf pár szóval válaszolva az üdvözlésre, örömének adott kifejezést, hogy épen Veszprém megyét tisztelte meg az orsz. képzőművészeti társulat az első képkiállítással, azt megnyitottnak nyilvánította. A beszédek után Telepy bemutatta a grófoknak a budapesti festőművészeket. A kiállítás, melyről máshelyen emlékezünk meg, minden tekintetben kitűnő. A nagyszámú diszes közönség is látható megelégedéssel nézte a mütárlat remekeit, melyeknél Telepy kalauzolt. Már az első látogatásnál legtöbb szemlélője volt a következő képeknek: Aggházy »Esthangulat« képe, melyet a főispán gróf vett meg, s ugyancsak a művész «Alkony* cimü képe, (megvette Esterházy Ferencz gróf Devecserból) — Tölgyessy Arthur »Holdfeljötte«, ezt maga a társulat vette meg 1300 frtért, de melyet a társulat újból tovább elad. Vastagh György arczképe, Vastagít Géza »Erdöreszlet« (megvette Esterházy Ferencz gróf) Valentiny, »A balaton partján,* Telepy »Reszlet Veszpremböl,« Róma mellöl,« »Lago di Sta Cruce;« Mesterházy »Balaton,« >Oszi szánták ;« Mészöly »Reszlet Jobbágyiból;« Brodszky Sándor »Balatonfüred és Tihany videke« (megvette gróf Esterházy Móricz főispán); Baditz Ottó »Tanulmanyfo;« Kardos »Jób;« Kegyes József a naturalista képe » Valamit súgok maganak;« Kéméndy >Fonólányok« Koroknyay »Ejnye de megnőttél;« Ligeti »Brassó videke;« Margittay »Elsö szere em;« Peske Géza »Idötöltes;« Stettka íKrisztus sirba tétele, s a »Kis henyélő;* Vágó Pál »Halaszok« stb. Megérdemlett feltűnést keltett egy a tárgymutatóba fel nem vehetett szép rajz is. mely a kiváló reményekre jogosító Kovács J. (püspökünk O Excell. rokonának) müve. A ko/onség, melynek száma meghaladta a nyolczvanar, jó ideig volt együtt, s nagy megelégedéssel távozott, hogy mihamarább újból megjelenjen. A kiállítás eredménye Veszprém városa érdeke lévén, reméljük a városnak más ügyekben tevékeny orsz. képviselője e culturalis hivatást megérteni fogja, s a város érdekében a megindult közérdeklődésnek, mint ezt állása magával hozza, élére áll! Bélák János. Hivatása a lapoknak, hogy a társadalmi életben előforduló nevezetesebb mozzanatokat közöljék, megemlékezzenek azoknak életéről és haláláról méltatólag, kik úgy a társadalom mint a közéletnek is nemesen munkálkodó s kiemelendő napszámosai voltak. Pedig ilyen volt Bélák János. A gyászhír valóban fájdalmasan lepte meg e *~ sorok íróját, mert kevés napokkal ezelőtt, mitsem sejtőleg találkozott vele, mert az ev. lelkészi karnak eme tipikus alakját régi ismerősének, sőt tanulókori intimbenső barátjának mondhatta egykor. De nem a barátság — mí a szeretet megvesztegetése által részrehajlóvá is tehetne bennünket — mondatja velünk, hanem a szemünk előtt tartott igazság szükségképeni kijelentése, hogy a boldogult lelkész, egyszerű g3nilekezetében — a jók-javakint— hivatásának színvonalán állott. Ő még a 48-as évek előtti, részben „klassikai" iskola növendéke volt, ki a soproni ág. hitv. ev. líceumból nemcsak alapos ismereteket, vallásos buzgóságot mint papnövendék, de romlatlan szivében a mélyen gyökerezett hazaszeretetet is kihozta az életbe. Ennek bizonyítéka az, hogy paptársai között ő volt a veszprémi esperességben, ki a boldogtalan ,,Backh" korszakbeli Thun Leo osztrák kultusz-minis /.térnek a protestáns egyházi autonómia ellen irányzott u. n. „Entvurf"-ja tekintetében a leghatározottabb ellenállást hozta javaslatba, kijelentvén, hogyha bár áldozatnak kellene is lennie, ő a maga részéről ez álláspontot megtartja. Ekkor tűnt ő először fel paptársai között. Ennek lett következése, hog}

T osztatlan bizalom által az esperességnek egyházi tanács birajává — később egyházi jegyzőjévé választatott. Ez utóbbi hivataláról több évi szolgálat után lemondott, de az előbbit haláláig megtartotta. Mint egyházi féfiu papi hivatalán kivül is egyházias volt, s a papot az életben sohasem felejtette otthon, hanem mindig magával hordozta. Vanyolán, Gecsén, híveinek buzgóságát felélesztve templomot épített, Csóthon mint filiáján iskolát. Annyira csüngött gyülekezeteinek iskoláin, mint az egyház vuiieménj^es kertjén, hogy legutolsó Csóthon történt iskolalátogatása fektetette le halálos ágyába, s igy mant jó harezos, hivatala szolgálatában úgyszólván a harcz mezején esett el. Temetése Vanyolán ápril hó 80-án cl. u. 3 órakor kezdődött, nagy részvét mellett. A lelkészlak udvarán jó barátok és nagyszámú tisztelők vidékről és helyből állták körül a koporsót, mi nyolez élő gyermek apjának s egy szerencsétlen hátrahagyott özvegy nőnek és öt unoka nagyapjának s igy egy bokros családi kertnek legszentebb tárgyát már csak: hullakép zárta magába. Ilyen csendes kis falun mint Vanyola, máshol is fontos esemény szokott lenni a lelkész halála, — de ha a szeretet és becsülés is körül állja azt felekezeti különbség nélkül, ugy kétszeresen is jelentős osemény szokott az lenni, mint e gyász alkalommal volt is. Három lelkész végezte az ev. egyház szertartása szerinti szolgálatot. K. t. Szigethy Dániel malomsoki lelkész ur az udvaron mondott fölötte megható és buzgó imat. Ennek végeztével éneklés után a közönség a templomba gyülekezvén, itt n. t. Gyurátz Ferencz pápai lelkész ur tartott gyászbeszédet, a tőle megszokott szabatos, mind a mellett virágos szép hasonlatokban gazdag nyelven, ékes szavakban ecsetelve a lelkészi hivatást, s a megboldogultra találólag alkalmazva elbúcsúztatta őt szerencsétlen özvegyétől, gyászoló fájdalmas családjától s rokonaitól, híveitől és barátitól Itt főkép kiemelte mint kebelbarátját és keresztkomáját N. t. Tatay Sámuel B. Tamási lelkész és esperes urat s családját, ugyszinte Főtisztelendő Nunkovich és Sarlay, — egyik vanyolai, másik csóthi róm. katholikus érdemdús lelkészplebános urakat, kikkel a boldogult a legjobb baráti viszonyban élt, s kölcsönös szeretettel épitte velük felekezeti különbség mellett is, — de egy hivatás terén, itt e földön az Isten országát, — tanítván együttesen híveiknek mint Krisztus hű apostolai a felebaráti szeretetet, mely által lesz hivő lélek egy akol és egy pásztor nyájává. E predikáczió alatt és közben alig volt valaki, a ki a zsúfolásig megtelt templomban ne könnyezett volna. Tudósító sem szégyelli a könnyezést, óh mert a könyek enyhítik a bánatot! Hátratekintvén, háta mögött látta, -hogy ott a hírneves olasz tábornok Gecséről, Eberhard Károly ur is törülgeti könnyeit. Ez oly jól esett neki, a könnyebülést is azonnal meg hozta számára. A templomból a temetőig az evangélikusok harangjai mellett a róm. kath. harangjai is szóltak. A sir felett n. t. Bognár Endre L. patonai lelkész ur kenetteljes szavakkal mondott fölötte imát az ég Urához — elbocsátván őt ahoz — a ki apostolként adta volt. Csak porrészei maradtak itt. . . . azok is nyugodjanak a pusztuló sir ölében békével ... a feledés tüskebokrai ne hajtsanak ki sirja felett, s a jók áldása kisérje emlékezetét! .... A HŐ Gőthe Fausztjáhan és Madách Emher tragédiájában. HARMOS ZOLTÁNTÓL. (Folyt, és v«!ge.) Julia, kinek a jó sajátja, mig bűne a koré, mely szülte öt, erezi a mély sülyedést; lelke elborul s álomkép gyanánt tűnik fel előtte paradicsomi ártatlansága, melyre fájdalommal tekint vissza. Szive elszorul, midőn meggondolja, hogy lelke, mely az ég magasságát kereste, a posvány mélyébe bukott alá. Julia szavai mély benyomást tesznek Ádámra, ő is érzi, hogy a „nagy és nemes" magaslatáról mily örvénybe sűlyedt le, de még nem tud a jelen bilincseitől szabadulni, noha már idegen a jelen neki. Az érzéketlenség jege azonban már meg van törve s csak egy napsugár kell még, hogy Adám kebele felmelegedjék. Mielőtt ez bekövetkeznék, Ádámnak teljesen meg kell ismerni Júliát. A dőzsölő társaságba becsap a Rómát pusztító döghalál; e rómitö vendég megérkeztére a vig czimborák szétrebbennek, csupán Ádám marad helyén s mellette Julia; Ádám midőn csudálkozva kérdi Júliát, miért nem fut ő is el, mit keres még itt, hol a halál az örömet kiölte? Julia megmondja, miért nem fut el: S nem ott van-e helyem, a hol te vagy? Ah Sergiolus! vajh mi sok nemes Érzést találtál volna e kebelben, Hol csak múlékony kéj után kutattál. — Es önmagamban is. Mi kár hogy ugy van! sóhajt fel Ádám, s midőn Péter apostol lángoló szavakkal mutatva a feli megújulására, Ádám magához tér, felélednek benne a szunnyadó nemes érzések, megérkezett a hiányzó napsugár, mely egész lényét felmelegítvén, lelkesedetten emelkedik fel: Alkotni uj világot Melynek virága a lovag erény lesz, Költészete az oltár oldalán A felmagasztalt nöi ideál. Az uj világ eljön, s abban Ádám mint Tankréd, Eva mint apáca jelölt találkoznak. Ádám és Éva megszeretik egymást, de Éva atyja által, ki szintén keresztesvitéz volt, a szent szűznek már felajánltatott, s igy nem lehet azé, kihez szive vonza, hanem áldozata lesz egy balgatag fogadalomnak s zárdában hervad el. Ádám belátva, hogy küzdelme ismét csak hiu ábránd után való futás volt, hogy a korban, melyet ő is segített megalkotni, egy „i" betűért százakat tüzhalálba visznek, hol a bűnbocsánatot pénzért árulják elkeseredetten kiált fel: Csatára száltam szent eszmék után S találtam átkot hitvány felfogásban, Isten dicsére embert áldozának S az ember korcs volt, eszmémet betölteni, Nemesbe tenni vágytam élveinket, S bün bélyegét nyomák az élvezetre. — Nem kíván többé ily világban élni, nem kíván többé küzdeni, hanem csak nyugodni akar, nyugodni mint Kepler. Éva Kepler tetszvágyó, ledér felesége, ki a császári udvarban szívesen fogadja a szép tevőket, férjét pedig örökösen pénzért zaklatja, nehogy öltözéke a többi udvari hölgyé mögött elmaradjon. Bar miként hízeleg azonban neki az udvaronI caok hódolata, szive mélyén, mégis csak férjét szereti; találkát ad ugyan imádójának, de midőn ez, férje meggyilkolására szólítja őt fel, megvetéssel fordul el lovagjától s igy igazolja Ádám — Kepler állítását: ' Mily csodás keverése rosz és nemeseknek A nő, méregből s mézből összeszűrve. Mégis miért vonz? mert a jó sajátja Mig bűne a koré, mely szülte őt. Ádám a rideg korból, hol el kell titkolni mit lelke fel fogott, s hirdeti, mit jól tud hogy hamis, a francia forradalom rém idejébe jut, hol mint Danton, Éva pedig mint egy arisztokrata hölgy találkoznak. Az ifju hölgyet, fivérével együtt, Danton elé viszi a felbőszült tömeg, hogy ítéletet mondjon felettük. Ádám felismeri az ifju hölgyben ideálját, s érzi, hogy szive az övével rokon; azonban a hölgy ha nem is tagadja e rokonságát,, de: Más isten vezet Mint a kit én szivemben hordozok Nem érthetjük meg igy egymást soha. Hagyd el tehát avult eszményidet . . . mondja Ádám. Mit áldozol száműzött isteneknek A nőt úgyis egy oltár illeti Csupán, mely mindig ifju — és ez a sziv. Az elhagyott oltárnak is lehet ; Mártírja. Oh Danton magasztosabb Kegyelettel megóvni a romot Mint üdvözölni a felkelt hatalmat. Ádám nem szűnik meg az aristokrata hölgynél szerelemért esdekelni, de hiába! végre csak egy gyenge reménysugárt kér s ezt meg is adja neki Éva: Ha siron túl kibékólt szellemed Levetkezi a kor véres porát Talán!? Eva a féket vesztett szenvedélyek idejében, a rém uralom közepette is megmarad nőnek, ki magasztos eszmével szivében jár a ' ledöntött oltárhoz imádkozni, ki egyedül képviseli az erő korszakában az örök költészetet. Ádám e jelenet után csakhamar levetkezi a kor véres porát, s nyaktiló alatt vérzik el. Az arisztokrata Éva után a polgár Évával találkozunk ismét Londonban, a sokadalom közepette, melyen a szabad verseny uralkodik. E nagy versenytéren, hol csak oly egyén számit, kinek pénze van, mindenki pénzért fárad, mindenki a megélhetétésért küzd, minden eladó és igy a nő — Éva is. A szabadversenyben pedig a legtöbbet igérő bírván legnagyobb előnynyel, Éva is oda hajol, hol legtöbbet Ígérnek. A versenyzők egymás ellen dolgoznak, egyik a másik kezéből üti ki a kenyeret, de végre is mindnyájan összeférnek a közös sírban, melybe a bábjátékos, italmérő, tanuló, katona munkás mind-mind bele takarodik, csupán ÉVa nem, ki megalva annak szélén, dicsőült arczczal mondja: Mit állsz, tátongó mélység lábaimnál? Ne hidd hogy éjed engem elriaszt: A por hull csak belé, e föld szülötte, Én glóriával átallépem azt. Szerelem, költészet s ifjúság Nemtője tár utat örök honojmba; E földre csak mosolyom hoz gyönyört Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra. Évának csupán fátyola és palástja hull alá a sirba, mig maga Éva az örök ifjúság és örök költészet él, éltet, nemesit és boldogít tovább. A falanszter rendszerben, hol az egyén, a tulajdon, család, mind eltűnik, hol a házasságok nem a kölcsönös vonzalom, hanem a tudomány által köttetnek, a tudomány állapítja meg, vájjon a különböző neműek vérmérséklete megegyező-e? hol minden nagyra törekvésnek szárnya van szegve, hol a szellem az anyag rablánczára van fűzve, hol az életnek nincs egyéb célja mint épen a megélhetés, e rideg, egyformasága miatt kétségbe ejtő világban csupán Éva az, ki megtartotta a nő örök tulajdonát az érző szivet. A falanszter rendszerben a gyermek neveléséről már nem szülő gondoskodik, hanem maga a falanszter, s e végből Évától is elakarják szakítani gyermekét; Éva nem engedi ezt, daezol a nyers erőszak s a megszentelt tudoinánynyal; az érzelem az értelemmel, s midőn Ádám pártját fogja a természet szavának, Éva hálásan dobja magát karjai közé. Ezek Madách művében a ijö karakterisztikus alakjai t. hallgatóim! ' i Az álom szétoszlik, Ádám éjs Éva felébrednek álmukból; az Ur ismét kegyelmébe fogadja az embert, de Ádám a látott álomképele közül nem tudja kiválasztani a valót; nem tudja, !

hogy az élet sok útja közül melyiket válassza, fél, hogy tévútra jut, miután az ur megvonta tőle a vezérkezet; de az Ur megvigasztalja: Karod erős — szived emelkedett: Végetlen a tér, mely munkára |iiv, S ha jól ügyelsz, egy szózat zepg feléd Szünetlenül, mely visszaint s emel, Csak azt kövesd. S ha tett dus életed Zajában elnémul az égi szó, E gyönge nő tisztább lelkülete, Az érdekek mocskától távolabb Meghallja azt, és sziverén keresztül Költészetté fog és dallá szűrődni. E két eszközzel állana" oldaladnál, Balsors szerencse kőzd mind egyaránt Vigasztaló, mosolygó géniusz. . Az Ur e szavaiban ki van tűzve a rendeltetés, mely a nőnek e földön, a férfi oldala mellett osztály réssül jutott, i A lánc melylyel a nő a férfihoz van csatolva, sokkal erősebb, semhogy szétválhatnának egymástól; együtt emelkednek, együtt sülyednek alá, de mig az emelkedéshez, mindenkor a nő finomabb érzülete, tisztább lelkülete adja meg a lökést, a bukásnál a no az, ki' mérsékelni van hivatva a bukás nagyságát. Összehasonlitsuk-e tehát Madách nőalakjait Margittal? Évának melyik alakját állítsuk Margit mellé ? Oly kevés a rokon vonás a két mű nő alakjai között, hogy a hasonlat okvetetlenül sántítani fog. Évának csupán két változata van, melyet taláti Margit mellé lehetne állítani, a többi oly elérhetlen magasban áll Margit fölött, hogy Margitnak még tekintete sem képes hozzájuk felhatolni. Az emiitett két alak: Kepler ledér neje: Borbála, és Julia, a bukott nő. Borbála szint oly hiu, tetszvágyó, mint Margit, de erkölcsileg nem sülyed annyira alá mint Margit. Borbálának hízeleg a szép tevés, de komolyan nem hallgat arra; ő mint az udvar egyik hölgye, úszik az árral, vagyis, látva, hogy udvarhölgyeknél bevett szokás az imádók .tartása, engedi kogy utána fussanak, de hű marad ahoz, kinek hűséget esküdött, — férjéhez. Julia bukott nő, ki Sergióliusnak szeretője, ki ott áldozik Bachus oltárán, a férfiúkkal együtt; erkölcsileg tehát sokkal mélyebbre sűlyedt mint Margit, da csak látszólag, külsőleg; szive mélyén ott van megőrizve az undor önmaga és környezete iránt' kebelében csak meg vannak dermedve a nemes érzéknek, de nem haltak el, 8 midőn az alkalmas pillanat megérkezik, épen Juha az, ki busán tudatja Ádámmal, hogy mily sok nemes érzés lakozik kebelében, hol csak muló élv lett keresve. Éva nagy alakjai mellett Margit libapásztori nivóra sülyed alá, ép ugy, mint Gőthe költészetre, eltörpül Madáchó mellett. Ne mondja nekem senki, hogy Gőthe kezet kötve voltak a Fauszt monda által, hogy Gőthénék oly nőalak kellett Fausztjához, mint a milyent Margitban adott; az igazi költő teremtő ereje előtt semmisem lehetetlen; ő alkothat olyant, mint a milyent a kebelében lakozó Isten alkotni enged; de ha az isteni ihlet hiányzik az emberi szívből; nem is lehet költő, nem is alkothat nagyot, ha nem alkothat legfeljebb torz alakokat, mint a milyeneket alkotott Gőthe Fauszt és Margitban. Madách is állíthatót volna elénk kevésbé magasztos alakokat, sőt le is tiporhatta volna a nő nemet a föld poráig, s Madáchot még menteni is lehetett volna azért; Madáchot, mint tudva van, egy nő, saját neje tette boldogtalanra s fektette kora sírjába. Mig ő a haza védelmeért rá szabott büntetést szenvedte el, -addig neje elhagyta a családi szentélyt egv másik férfi karján, s Madách a fogság után feldúlva találta boldogságának szinhelyát, bemocskolva a hitvesi szeretet oltárát. E keserű tapasztalat azonban nem tette igaztalanná Madáchot a nő nem iránt, mi Madách nagyságát csak növelni képes. Madách a keblében élő istent nem tagadhatta meg, s feledve egyéni sérelmét, a' nőt felemelte ama magas polcra, mely azt , mint a férfi védangyalát, minden körölmények között megilleti. A kik a nőben nem akarnak vagy nem tudnak egyebet látni, mint a férfi szeszélyeinek játékszerét, kik a nőknél csupán muló élveket keresnek, kik a nő eszményképét oly nőben találják fel, a kin tetszésük szerint keresztül-kasul gázolhatnak — azok, ám csak fussanak Gőthe után,— de a kiknek van érzékük a magasztos idealizmus iránt, van fogékonyságuk a női utolérhetlen gyöngédség és nemességre, kik nem érzéketlenek a nő megfejthetlen szeretete, megmérhetlen érzése iránt, a kik a nőbon képesek a föld porából kimagasló alakot megismerni, a kik nem zárkóznak el az égi fénytől, mely a nő keblén át feléjük dereng — azok tartsanak Madáchal! Én Madáchot követem. TÖRTÉNELMI NAPTÁR. — Rovutvozető TIB0L1) ÖZSÉB. — Május 8. — 1517. Verböczy tripartituma (hármas törvénykönyve) Bécsben a sajtó alól kikerül. Május 9. — 1805. Schiller Frigyes kitűnő német költő halála Szász-Veimárott. (1. nov. 10.) Május 10. — 1857. Miratban spahik a tölténykeuöcs miatt az angolok ellen föllázadnak. Május 11. — 1860. Garibaldi József ezer társával, köztűk Jürr, Nino, Bixio stb. Marsal&nál kiszáll és Sicilia fölszabadítását megkezdi, s igy Olaszország egyesítése ügyében tovább működik. Május 12. — 1808. I. Napoleon francia császár a spanyol trónt illető lemondási okmányt IV. Károlylyal aláíratja. Május 13. — 1749. a budapesti (budai) királyi várpalota alapkövének letétele. ! Májua 14. — 1791. szövetség Targowicon a lengyel nemesség közt, mire az oroszok Lengyélor1 szagba törnek, az alkotmányos lengyel királyságot ! fölállitani szándékozó pártot megsemmisítendők. rovat. Figyelmeztetik az adózó közönség, hogy a folyó évi íí-ik negyedre esedékes állami adó és községi pótlék tartozását folyó hónap 6—15-ik napjain annyival inkább beszolgáltassa, mért ezen határidő' eltelte után az 1883. XLIV. t, Cz. 41. §-a értelmében késedelmi kamat szedésének lesz helye. Pápa 1887. május 8. A tároii hatóság.