Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-04-10

továbbá a kisebb fajta hegyi lovakra, vagyis olyanokra, melyek már a hadsereg számára nem vásároltatnak, mert ez utóbbiakból török és olasz országba jelentékeny kivitelünk volt. Alig pár éve csak, hogy a gazdák figyelme a ló tenyésztés felé fordult, s ime a tilalom foly­tán ma már számításaikat sehogysem találhatják meg, kénytelen levén például 300 frtért oda adni olyan lovat, melynek felnevelése neki 400-ban van Az ily tilalom merev fenntartása nem csak nem szaporítja a lo állományt söt apasztani fogja, mert mihelyt a ló iránt kellő kereslet nem mu­tatkozik, a ra nézve kárral járó lónevelést be fogja szüntetni, mig ellenkezőleg — ha a gazda jó piaezot talál lovának, bizonyára folyton nagyobb mérvben iparkodik űzni a nyereséges vállalatot. A bdfoldi kereskedők számos lovat hoztak a vas.nr , tán negyedre; zt eladtak, de sokat vi-s-- tettek. Ha a kiviteli tilalom módosítva nem lesz, jo időig koczkán áll a tenyésztők érdeke! 6*. A NŐ Göthe Faiisztjában és Madách Ember tragédiájában. HARMOS ZOLTÁNTÓL. (Folytatás.) Pauszt ekként szerződésre lépve az ördöggel, ez viszi őt dorbézolni, majd megismerteti Margittal, s ennék titján egy uj, eddig ismeretlen világgal. Ádám a természet egyszerű gyermeke, nem kíván élveket, sőt ellenkezőleg, várja a küzdelmet, midőn Lucifert kéri: hogy a jövőbe engedjen vetni egy tekintetet, hadd lássa, miért küz"d, és szenved. Paxiszt és Ádám tehát már nem azonos egy­mással; az egyik kéjeket kivan, a másik küzdelemre készül. Amit Greguss gonosznak, vagy ördögnek ne­vez, a két műben szintén igen különböző; Mefisztofe­lesz egy közönséges ördög, a milyen hajdanában, ugy látszik, csapatostól járt a földön. Mefisztofelesz oly kevéssé képes az ördög közönséges fogalmán felüle­melkedni, hogy Pauszttói vérrel irott kötelezvényt kivan, s csak midőn ez már megvan, 411 szolgalatjára. Lucifer az Ember tragédiájában nem a fonóházi ördögöt személyesiti, hanem személyesiti a korlátolt, érzelem és értelem keverékéből álló, vagy mint Madách mondja: a sárból, napsugárból összegyúrt ember mel­lett, a rideg tudást, a számító értelmet, tagadását az emberi szellem korlátlanságának. Ádám nem dobja magát a tunya élvezetek ár­ába, hanem tevékenysége közben mindenkor egy magasabb eszme vezérli, egy magasztos czól felé tör, mely ma ez, holnap amaz. Mint Fáraó megveti a zsarnoki hatalmat, sza­baddá teszi a népet; mint Miltiades hazájáért s a nép felségért harczol, mint Tankrédt a keresztért vér­zik, mint Kepler a tudomány áldozata, mint Danton az egyenlőségért szenvedi el a halált, s igy a többi alakjai is mindig fölfelé törnek a föld porától. Ádám bárhová, bármily alakban és változatban lépjen is fel, niindig ott él lelkében az ideál iránti vágy, mit mindenkor megtestesíteni iparkodik, s noha erre képtelen, mégis meg kell előtte hajolnunk, mert mindenkor a tökély felé tör, az igazságot keresi, ezekért fárad, küzd és vérzik el. Mily szánalmas, törpe alak ehez képest Pauszt ? ki szitkok és átkokkal illeti mindazt mi ez élet becsét emeli; ki dolgozó szobáját örömmel hagyja el, s ugyan miért ?talán azért, hogy az emberiség javáért küzdjön? Dehogy! — hogy elmehessen Mefisztofe­leszszel a németek által annyira imádott boros pin­czébe dorbézolni, -majd pedig Margitnak udvarolni. No! tisztelt hallgatóim! ily szerep illik egy német Burához, ki megunva a magolást, földhöz vágja a könyvet és leszáll valamely dohos pinczébe leinni magát; de nem illik oly alakhoz, mit vagy mintaképül álhtunk fel, vagy pedig elrettentő például mutatunk he, mert az utóbbi esetben minden mi az emberi fogalom szerint nagy, magasztos, szent sárba van tiporva, előbbi esetben pedig a boros hordó oltárra helyeztetik s az érzéki szerelemnek ismét temp­lomot emelünk. Rokon-e tehát Pauszt Ádámmal? azonos-e a két mű alapeszméje? méltóztassék megítélni. Hogy azonban e kettő gyökerében egy, azt szívesen elis­merem, mert mindkettő ember; de a mily mérvben egynek tekinthető a kettő, ép oly mérvben egy gyö­kerében Katona „Bánk Bánja" és Gaal „Peleskei nótáriusa," mert e két mű szintén megegyezik abban, hogy emberrel foglalkozik. Bizony mondom, hogy ha Göthe valóban oly nagy ember lett volna, mint a milyenné őt a néme­teknek szerencsésen felfújni sikerült, ugy a PauBzt mondából különbet alkothatott volna, mint a milyent alkotott ama harmincz év alatt, mit Pauszt kidolgo­zására fordított. De hát ezt nyilvánosan, oly embernek, ki a hal­hatatlanság koszorúja után fut, elmondani tilos, mert bizonyos, hogy ily nyilatkozat után, soha, de soha sem fogja belülről meglátni az akadémiát. Nálunk, ha lehetne, Göthót még nagyobbnak tartanák, mint a németek; az nálunk már bevett szokás, hogy mindent mi német istenítenek; ez köz­oktatásunk következménye, hibája, mely hibát át­viszünk az életbe is. Szánalmas látvány mint erőlködnek az eleven, tüzes, magasra törő magyar szellemek, a német szeg­letesség, nehézkesség, laposság pecsétjével elferdíteni, mint akarják kelet népének szellemét nyugot né­pének kaptafájára ráhúzni. Ha nálunk valaki fegyvertelen szemekkel ért­hetően beszél, senki sem hiszi el neki, hogy okos ember; hanem ha pápa szemet bigyeszt orrára, s maga sem érti mit mond, rögtön nagy tudós lesz belőle, mert ugy tesz, mint a német professzorok. Hogy gondolkoznánk is a fölött, a mit a né­metek világgá bocsajtanak? — Ugyan minek!? Bontanok vele a német alaposság hírnevét s aztán még fáradságunkba is kerülne. Göthét, jobb híjában, a németek megtették nagy embernek, illik, hogy mi is verjük a nagy dobot Göthe dicsőségére. Igaz, hogy csak a romlott izlésü urak gondol­kodnak ily formán nálunk, s azok, kik Göthében a mások által még el nem ért emberi nagyságot bámulják, ezek pedig leginkább az akadémikusok között talál­ható fel, no meg azok között kik az akadémiába bejutni szeretnének. (Polyt köv.) Kit óhajtunk kir. alügyésznek? Nem valami főnöki nagy állás a kir. al­ügyészség, mely épen most megyénk törvény­székén betöltésre vár, de sem nem oly kicsiny­lendö, hogy a megyei sajtó, mely az igazság, ügy érdekeit is kötelességszerüleg kell hogy védje, uraim! Pedig az enyim volt, a magamé. Kitépte a lelkemet vele, pedig sohasem állottam az útjába. — Kicsoda az a bolondos gróf kisasszony ? Kérdé az esküdt a szomszédjától. — A vármegyében lakol és azt nem ismernéd öcsém! dörmögó az ősz Kriván Samu. A comtesset ? — Valóban nagyon szeszélyes teremtés! szólt a praefectus. Egy szép huszonhat esztendős leány, a ki már mindent megunt, a mit a világon élvezni le­het. Tudja mindazt, a mi tudomány van a világon; de épen ez tette bolondossá. Most itt tartózkodik az öreg gróf kastélyában és sorba adja a kosarakat azoknak a merész lovagoknak, a kik még elég bát­rak a keze után törekedni. Itt kinoz sorba minden­kit, a ki élő van a kastélyban; az atyjától kezdve a legutolsó komornáig. Most naphosszat a mezőket járja és extrém kalandok után sohajtoz. — Ezt is belevegyem a protocollumba? Kérdé a cancellista bámészúl. — Szamár vagy öcsém! Dörmögó a praefectus mogorván. A mitől annyira megijedt a kamasz, hogy menten beletemeté az orrát az aktákba. — Nos! hát halljuk tovább a történetet ga­lambom! Biztatá a szolgabíró a vádlottat." — Elfordult tőlem! szólt az asszony bánatosan. Naphosszat se láttam többé. A bolondos grófné egé­szen elforgatta a fejét. Az éjszakák csöndjében hi­ába vártam lépéseinek neszét; pedig sokszor a haj­nal is ott talált, a hogy virrasztottam. Egyszer aztán kilopóztam, hogy meglesem. Ott ültek nagyuraim, ahol a nádas zúg-búg a vízzel s az a leány az ölébe haj­totta a fejét s úgy nézett fel reá vágyakozva. Akkor én nem jutottam az eszébe, a kinek hitet fogadott a ki anyja vagyok a gyermekének. Akkor elfelej­tette azokat az édes perczeket, mikor együtt dédel­gettük az ártatlant. Mindent, mindent elfelejtett a nagyuraim a bolondos grófhén kívül. — Hozzatok egy széket és ülj le fiam! szólt az öreg praefektus jóságosan. Az asszony már 10s­kadozott helyében. — Mondhatatlan keserűség töltötte el a szí vé­net nagyuraim! folytatá, M assiony* Meg kell hal* nia valakinek! Szóltam magamban. És ez a gondo­lat kisértett az éjszakákon, midőn nem jött álom a szemeimre és mindig jobban és jobban eltöltötte a lelkemet. De ki legyen az, a ki meghaljon ? Ha ő: akkor mindennek vége; örökre elmúl és nem kér­dezheti tőlem, miért tettem azt? ós magam maradok keserűségemmel. Ha magamat pusztítom el: akkor sirva fog rámbonüni; dc mi haszna, ha én nem tu­dok többé róla? Haljon kát meg a gyermeki Ak­kor szemben áliunk majd egymással; akkor megtudja majd, hogy mi lakott bennem; és akkor talán megöl ós maga is boldogtalan lesz. A gyermek haljon meg nagyuraim, a gyermek; Az én gyermekem! — Csak tovább, tovább fiam! szólt a praefec­tus szánakozva. Csak bátran végig az egészet, hogy ne legyen többé teher a lelkeden! — Egy holdvilágos éjszakán vittem ki, sut­togá az asszony. Álmából felébredt és reámnézett. De megint behunyta a szemét és tovább aludt az ölemben. Senki sem volt ébren a faluban; csak a korcsmában mulatott valaki és egy vándorló legény jött velem szemközt az uton. Odáig mentem a ná­dasig, a hol az a leány ölébe hajtotta a fejét; atar­czai malmon túl, a hol zuhogott a viz, mintha csó­kolódott volna valaki. Ott felébredt a gyermek és rám bámult az okos szemeivel. Megcsókoltam még egyszer . . . aztán — aztán óh! édes Istenem! si­koltani kezdett, élesen, fájdalmasan a nád közül. . . Sirt, sirt és én szaladtam; de a sir ás utánam jött a házig, be a szobába, az ártatlan poronty zokogása. . . Leroskadt ós a kendőt a szeméhez szoritatta; de mintha valamit meghallott volna, egyszerre fel­ugrott a helyéből. -—A zokogás! a zokogás! kiáltá. Halljátok-e nagyuraim ? . . . Ott, ott a nádas felől! . . . Hogy kiált utánam most! . . . Hallgass! hallgass kis po­rontyom ! A kendőt a szivéhez szorította mintha a gyer­mek volna; csak suttogva szólt könyei közül: —- Csitulj, csitulj kis drágám! Egyetlen kis porontyom, csitulj el már egyszer! . * . ésíre ne vegye azt. S mert e sorok irója tudja, hogy a >Pápai Lapok» jár áz igazságügyminis­teriumba, eljön informálni a — ministert. Nem akarok szakk czikket, tanulmányt irni. Röviden felelek a felvetett kérdésre. — A kir. ügyészségek szervezetéről szóló, törvény túlhala­dott álláspont, de lehet megtűrni addig, mig a a jogászok rég sóvárgott nagy ideája, a szóbeliség, közvetlenség győzelmet arat. A létező bajokon azonban a törvényen belül is segithetünk. Csak legelőször azt a temérdek felesleges irkafirkát szüntessék meg, mik a hivatal főnökének, a kir. ügyésznek idejét elforgácsolják, elveszik, s igy aztán a kir. ügyésznek tulaj donkéj) erii dolgát a kir. alügyészek viszik. Ezek folynak be a vizs­gálatba —, ezek teszik meg az érdemleges indít­ványokat, minősítik a vádbeli cselekményeket, részt vesznek a végtárgyaláson. S mindezekre a teendőkre kineveznek olyanokat, kik az ügyészi qualifatióra szükséges 3 évi birói, ügyvédi, vagy ügyészi praxissal nem bírnak. Az ügyésznek a fentebb irtak folytán nincs ideje ellenőrizni az alügyész szellemi ténykedését, s igy hát ö való­ban önállóan mőködik, s ha ez igy van, akkor maga az állás súlyos erkölcsi felelősséggel járó állás, melyet kellően betölteni csak higgadt, fér­fias megfontolási képesség, megállapodottság, életbölcselet, és főleg a törvénykezésben hosszabb gyakorlat kívántatik. Igénytelen véleményen tehát, hogy alügyész­riek az igazságügy érdekében csak azt óhajthat­juk, ki ügyészi qualificatióval bir. A kir. alügyé­gyészi álláson nem szabad experimentálni! Oda gyakorlott fő kell. Az ügyész az állam képvise­lője. A koronának, az államnak, a társadalmi rendnek ügyvédje. S ha a vádlottat, a bűnöst csak ügyvéd képviselheti: — a korona, az állam, a társadalmi rend nem lehet kisebb a bűnösnél. Reméljük, az igázságügyminister úr is ez egye- ; dűl igazságos elveket fogja követni a — kine- j vezésnél. X. A devecseriek piros tojása. Devecser, 1887. ápril 8. Húsvétra, a kereszténység e szép ünnepére megkapták váratlanul a devecseriek a — piros to­jást, mely egyenesen Bécsből jött! Egy ott megjelenő, s otromba butaságáról hírhedt komisz zuglap, a ,iWiener Chronik" (inkább „Wiener Cholera") küldi Devecsernek a piros tojást. Megakarja a devecseriek­kel értetni, a mit a szegény üres fejűek eddig még nem tudtak, hogy mily büszkék lehetnek ők, mert hiszen, van nekik egy „minden nemes szivet megnyerő mély tudományú komoly „joviális" emberük Devecser­városaban, ki a város „legelsőés legelőkelőbb' 1 polgára, hogy — mint ezt a képtelen képes lap fekete betűi szóról szóra hirdetik — „megérdemli a szép jutalmat, hogy nagy nevét Devecser varosa évkönyveiben arany hetükkel örök időkre megőrizzék!" Uram Isten! — kiáltanak fel bizonyára e la­pok olvasói? Ki lehet e félisten?! Ki Devecsernek örök időkre arany betűkkel megörökítésre méltó „leg­első" és „legelőkelőbb" polgára? A „Wiener Cholera" megfelel rá, megküldvén egyik közelebbi példányát, melyben hosszú gyönyörű szö­veg kíséretében a fő czimlapon majdnem életnagyságú arczkópót adja — — Steuer József, mond Steuer József, devecseri községbirónak! No már most ennek csakugyan a fele sem tréfa. Semmi közünk a piszokban tenyésző zuglapokhoz. Tudjuk, hogy megyénkben is van akárhány tisztes­séges ember, kit ráakartak szedni e pióczák azzal, hogy csak pár forintot küldjön a löbliche Redactió­hoz, s azonnal fogják közölni czimzettnek, mint „nagy" férfiúnak arczképót. Tudjuk, mily semmire sem kell becsülni az ily revolverezést; s tudjuk, mily nevet­séges emberré válik az, ki felül a — schwindler­ségnek. De nem akarjuk magunkat félreértetni. Eszünk ágában sincs azt állítani, hogy bármely község bírája nem volna érdemes, (ha megérdemli!) a sajtó részéről is a kitüntetést. Nem is ezen fordul meg a dolog, hanem azon szemtelen hazugságokon, melylyel például Steuer biró learcképezése összekötve van. Tehát tudd meg Devecser, hogy nem a dicsőült Esterházy Pál ,gróf szabadsághősnek köztetek lakó fia, — sem nem talán* a kir. járásbíróság, vagy főszolgabírótok, lelké­szetek, vagy a devecseri többi honoratiorok valame­lyik tagja Devecser „legelső és legelőkelőbb pol­gára", hanem — a „Kleiner József"! A „Kleiner Józöef" kiből a Wiener Cholerás nagy embert csinált egyszerre. Légy büszke rá Sömjén vidéke, melynek talaján kitanulta a Kleiner József az ő „nemzetgaz­dasági" tudományát; légy büszke rá Ságh, melyet éhhaláltól mentett meg ő „húsából való húsával"; 0, a ki — mint a Wiener Cholerás nagy betűkkel hirdeti, — szelid, jótékony áldásdús kezeivel szün­teti meg a nyomort, szárítja fel a könyeket. 0, a „Kleiner József", ki — mint a Wiener Cholerás epidémiát gerjesztő émelygése irja — tele van szivnemességgel, s kinek népes alakjára „ezrek és ezrek hálatelt szívvel" néznek fel. No talán elég ebből ennyi. Bocsánat e lapok tisztes hasábjaitól, hogy a Wiener Cholerásból idéz­tünk. .Eleg, hogy restek' Devecser városa a rajta ej­tett ily némü piszkolódást. [ A Wiener Cholerás jobban tenné, ha inkább azon fegyelmi ügyben prókátoros] codnék, mely ügyetlenül védett védenezónek feje fehtt lóg. IcUtje volt) hogy mindenki megkapja a magaJus­sát, s az őt megillető helyet. Ha a „Wiener Cholerás" nem szól, Steier József nyugton alhatik; de igy utóvégre is a devecserieknek is szabad kissé az igazat megmondani és a ki megérdemli, annak a körmére koppintani. Ezzel köszönjük német a kül­dött húsvéti tojást; feltörtük azt irgalmatlanul, s kistilt hogy — záp tojás volt. Ennek emlékét pedig Devecser városa nem fogja arany betűkkel megörö­kíteni. Nem bizony! TÖRTÉNELMI NAPTÁR. — Rovatvezető T1B0LD ÖZSÉB. — Április 10. — 1864. Szerződés Miramaréban HJ. Napoleon franezia császár és Miksa osztrák fő­herczeg közt a mexikói császári trónt illetőleg. Ugyanezen napon a mexikói császárság küldötsége a mexikói császári koronát Miksa osztr. föherczegnek fölajánlja, és Miksa 0. fh. azt elfogadja. Április 11. — 1868. Ráth Károly jeles magyar történetbuvár, halála Győrött. Április 12. — 1704. Bossnet Jacges Benigne, meauxi püspök, a leghiresb franezia egyházi szó­nok és irónak halála Dijonban. Született ugyanitt 1627. szept. 27-én. Április 13. ^— 1851. Schumacher Dietter Jó­zsef, az 1791. január 21-én kivégzett XVI. LajoB franezia király testőrségének utolsó tisztje, meghal Luzernben (Schweizban.) Április 14. — 1849. a magyar függetlenség kinyilatkoztatása Debreczenben. — 1865. Lincoln Áb­rahám, az amerikai unionisták elnöke John Wilkes Booth színész által Washingtonban meggyilkoltatik. Április 15. — 1745. Batthyani Károly her­czeg osztrák tábornok az egyesült franczia-bajor se­reget Pfaffenhofennél megveri. Április 16. — 1670. Zrínyi Péter és Pran­gepán Perencz Bécsbe mentőkben Kéry Perencznek patyi kastélyában szállnak meg. Hivatalos rovat. Hirdetvény. 1488. sz. ikt. 1887. Az országos közmunka erő régrehajtása tár­gyában alkotott szabályrendelet, úgy az utbiztosok, és utkaparók számára szabályrendelet alakjában uta­sítást tartalmazó törvényhatósági határozatok folyó hó 11-tói kezdve 30 napon át a városi jegyzó'aég hivatalos helyiségében közbe'tekinthetésre kitéve lesz­nek, melyek ellen netáni felszólalását ez időközben mindönki beadhatja. Pápán április 5-én 1887. A városi jegyzőség. 1455. sz. r "Ikt. 887. Hirdetvény. Ilerczcg Esterházy Pál által alapított hitbí­zomány, melyhez megyénkben a szilasbalhási 553. számú tulekjegyzőköuyvben A. f 1 sor szám alalt foglalt ingatlan is tartozik, legfelsőbb jóváhagyást nyervén, ez ezennel közhírré tétetik azon megjegy­zéssel, hogy a hitbizományi hatóságot a soproni kir. törvényszék gyakorolja. Pápán április 5-én 1887. A városi hatóság. Hirdetmény. Az ipartörvény 143. §-a alapján felhívom va­lamennyi iparosseffédet, ho^y 0 segélypénztár léte­sítése tárgyában 1887-ik évi april hó 11-ik napján d. u. 3 órakor, a városház nagytermében tartandó értekezletre minél számosabban megjelenni szíves­kedjenek. Pápán 1887. apr. hó 9-én. Mészáros Károly, rkapitáiiy mint iparhatósági biztos. ""KÜLÖNFÉLÉK. — A feltámadás ünnepe szokott ténynycl és pompával lett tegnap megtartva. A főtér ab­lakai (két ház kivételével) kivilágítva, s a kör­meneten megszámlálhatatlan néptömeg.f — Veszprém megye közigazgatási bi­zottsága e hó 4-én tartá rendes havi ülését, melyen a főispán Esterházy Móricz gróf elnökölt. Jelen voltak a megye részéről Fiáik Pál br., Kemenes Ferencz apát kanonok, id. Furgly Sán­dor, Bezerédy és Fenyvessy biz. tagok. A kir. ügyészséget ez alkalommal először képviselte az új ügyész, Pongrácz Jenő. A kir. adófelügyelő­séget Kluge Lajos képviselte. A napirend tárgyát a folyó ügyek képezték. A kir. tanfelügyelő jelen­téséből kiemeljük többek közt,hogy a vallásügyi minister körrendeletileg elrendelte, hogy az ösz­szes népiskolák könyv szükséglete csakis hazai könyvárusoknál vásárolandó be. Az ülés további tárgyait az illető szakok egyes ügyei képezték. — A gyűlés napján a biz. tagok egy része a főispán gróffal együtt Kolossváry József főjegy­zőnél voltak ebéden. — Szívesen látott kedves vendége volt városunknak, s pedig ezúttal. hosszabb ideig a Néger Ajoston apát urnái szálva volt Vég­hely Dezső kir. tan. alispánunk, ki a sorozás pol­gári elnökeként szerepelt. Bár még szabadon ma­radt idejét is a közügyek foglalták el, s Pápán is rendesen végezte a beérkezett megyei ügyeket, — mégis tisztelői minduntalan keresve keresték az alkalmat, hogy vendégszeretetüket iránta ki­mutathassák. Igy Gyurátz Ferenczél, Horváth Lajosnál, Tarczyná!, Zárkánál, Hermann Jánosnál. Véghely a húsvéti ünnepeket is városunkban tölti. . — Iiáng Lajos városunk orsz. képviselője tegnapelőtt pár napra városunkba érkezett* \ — Horváth Kálmán kir. táblai biró, pá«

Next

/
Oldalképek
Tartalom