Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-09-04

melyben az érzetek összege, a -melyek benuök létre­jönnek, reájuk nézve kellemesek, már a munkára való szoktatás által megakadályoztuk a restség fellépését. A gyermekek folyton el legyenek hasznos és kellemes munkával foglalva, hogy egy pillanatig se vegyen az unalom erőt rajt. Legfőkép oktatás által szoktathatja a tanitó a szorgalomra tanítványait, még }?edig ugy, hogy az oktatás a munkával együtt-.járjon. Az oktatás némikép magában foglalja az ápo­lást, szoktatást és példaadást. Az oktatás nem más, mint szavak által való szoktatás. A gyermekeket oktatás által fel keli világosí­tani a munka hasznos voltáról és a restség káros következményeiről s ezt esetleg példa által is bebi­zonyíthatja, miket legjobb ha a tanitó a gyermeki s gyakorlati életből vesz, vagy a természetből mutat be példákat, mint a méh, a hangya a szorgalom min­taképei, a tücsök stb. a restség példaképei. Bemutatja erkölcsképzö mesék által a nevelő a szorgalom gyakorlása és a restség kerülésére vo­natkozva a meséket s az ezekből levezetendő tanul­ságokat. Oktathatja a tanitó munkára növendékeit hires emberek, ismeretes tekintélyek idevágó mondásai által, közmondások és példabeszédek megmagyarázása által. Legnagyobb mester a munkatanitásra a szent­írás és a világtörténelem. • - Az előbbiben számos példa, parancs és tilalom akad pl. Ádám csak véres verejtékkel kereshette meg kenyerét. Az izraeliták csak hosszú fáradtság után érték el céljokat, hogy a szent földre jöhettek. Hat napon át teremtette a jó Isten a világot s a 7-diken nyugodott, tehát 6 napon át végezd te ís minden dolgodat. Többet kell tehát dolgozni, mint pihenni s nem akkor dolgozni mikor pihenni kellene s nem akkor pihenni, mikorra a szentírás kitartó munkát parancsol. A felsőbb osztályokban már megmagyarázható a munka fogalma phisikai szempontból. Fel tehát a munkára.' Mindenütt nyilvánul a munka. Az óriási égi­testektől kezdve a testekatomjaig. Tehát munkára fel! A ki nem dolgozik, ne is egyék. TÖRTÉNELMI NAPTÁR. — Rovatvezető TIBOLU ÖZSÉB. — Szeptember 4. — 1870. a köztársaság kikiál­tisa Parisban. — 1543. Székesfehérvárt Varkócs György várkapitány hősi halála után H. Szuleiman szultán elfoglalja. Szeptember 5. — 1794. Meyerbeer Jakab, korunk legremekebb és legköltőibb zeneszerzője, szü­letik BerKnben. Szeptember 6, — 1688. Nándorfehérvár (Bel­grád) visszafoglalása a töröktől. Szeptember 7. — 1812. I. Napoleon francia császár az orosz seregeken Borodinónál véres győ­zelmet viv ki. Szeptember 8. — 1566. Zrinyi Miklós kiroha­nása Szigetvárból. Szeptember 0. — 1737. Galvani Alajos hires természettudós születése Bolognában. — 1813. Aus­tria, Orosz- és Poroszország közt szövetség Töplicz­ben (Szászországban) I. Napoleon francia császár ellen. Szeptember 10. — 1849. Zágrábban az osztrák birodalmi alkotmány kihirdettetik. 8z«fcősebbek az omnibus és postillon kocsisok, fehér nadrágjok, kék frakkjok zsinórral, és kokárdás czi­linderrel, vígan pattogatva. Tiroliak ilyen formán Tannak szinten csak kék .helyett vörös színnel. A kereskedésekben bajor szivarral, mennyire lehetett ellátták magukat társaink, és a fenyő, gyer­tyánfa ligetben mokkázva, hallgattuk a czilinderes elég jó zenészeket, fúvó hangszereikkel, és néztük a nem éppen szép bajor hölgyeket butter bemehenezni. Acheni tartózkodásunk ideje lenralt, mégegyszer bucstet vettünk a kedvesebb helyekről, Pertisauban a fényképész megörökité kis társaságunkat, kik olyan jó egyetértésben, vigan toizáltak, vizén, hegyen, völgyön, és kiket megkönnyeztek a háznép kisasz­szonyokkal együtt, de hiába válnunk kélle, a földbir­tokos példás gazdát arany kalász, érett buza betaka­rítása csalogatá haza; magával vi vén, a mi áldást osztó szent Atyánkat. — A vig kedélyű, vállalkozó szellemű kir. tábl. biró fő turistánkat vágyai Sveitz­glefcherei vonzották, a nimród albiró — és építész antikvitás kedvelő háziúr társak kíséretében,.— Oon­tanz felé vevé útját. A tanácsos, ki mappáin ép oly pontosan, kiszámítja a kilométereket mint tanácsában a számokat,— velünk, kik elptt még. Salzberg megis­merhetése állott — maradt érdemekre szert tett uti mär schal, és a filológus, -ki rémes helyeken Hellas Idassikus népének magyarázatával iparkodott a félel­met feledtetni. Igy szakadozott meg különféle társaságunk, a bucsuestnél fogyasztván ,el az utolsó, Innsbruckban vett paprikát, s a jó somlyai maradványát. — Csinos faragványu emlékeket, fényképeket ís elcsomagolva, a háziaktól kapott alpesi csokrokkal hajnali 3 óra­kor Titnak indultunk. — Még csend volt mindenfelé, a& országúton is csak 1—2 utassal találkoztunk, lassan elhagytuk e kis lakokat, el e kéoíves szép helyet, a hajnali napsugár bibor színbe öltözteté a kopár hegycsúcsokat, fenyők harmatosán csillogtak, mig * tó szenderegve pihent öblében, mind mesz­szebb maradt tőlünk azon hely, hol annyi kedves órát tölténk, hol a természet szépsége bőven gyö­nyörködtetett. Isten veled, Isten veled Achensee in­.'ísak ** utolsó, fordulónál - -» a kép eltűnt 1 Bivatalos rovat. Hirdetvény. Pápa város 1887-ik évi költségvetési előirány­zata folyó hó 4-től kezdve 15 napon át a városi számvevő hivatalnál közszemlére kitéve, minden adó­fizető által betekinthető lesz, s erre vonatkozó ész­revételeit írásban beadhatja. Pápán, 1887. szept. 1-én. " - A városi ianács. KÜLÖNFÉLE! — Ö Felségét a királyt zalamegyei tar­tózkodása alkalmából vármegyénk is fogja szept. 8-án üdvözölni egy küldöttség által, melyet maga a főispán gróf úr fog vezetni. — Haláio;.á3 Rikoty József nyug. urad. főszámvevő, volt városi számvevő és takarék­pénztári elnök f. hó 2-án So éves korában el­hunyt. Halálának hirére a városházára, a taka­rékpénztár és Casinó helyiségeire gyászlobogót tűztek ki. Temetése tegnap d. u. nagy részvet közt ment végbe. A gyászesetröl a család, és a pápai takarékpénztár külön gyászjelentéseket adtak ki. Béke hamvaira ! — A városi választott képviselők fele­része a f, évben újra választandó levén, a sza­vazati joggal biró adózók összeírását holnap kezdi meg az e végből kiküldött bizottság. — A tatai lóverseny — mint levelezőnk irja — igen szépen sikerült, Bécsből, Budapest­ről külön vonaton igen sokan jöttek. Szép szám­mal volt képviselve a vidék is; a vidéki szép hölgyek közt ott láttuk Voyta Ilonka k. a-t Pá­páról. Az urak közül Ruston Józsefet és Viktort, Válla Gyulát, Gézát; Légrády Bélát, Bauer An­talt. Nagy öröm volt a megjelent Veszprém me­gyeiekre, hogy bizalommal a főispán grófuk szine iránt, fogadtak a Giardinettóra, mely őket az ál­talános hiedelem ellenére, nem is hagyta cserben, elsőnek érkezvén meg a „tatai Plandikap" ver­senyen. A fogadoknak 5 frtra 49 frtot adott Es­terházy Móricz gróf Giardinettója. — A pápa-városi jótékony nöegyiet­nek f. hó II-én, vagyis jövő Vasárnapon tartandó „Kóstoló"-ja, mint az előkészületből következ­tetjük, igen sikerültnek Ígérkezik. Maga a vá­lasztmány is mindent meg fog tenni, hogy a ke­délyes, szép és vonzó mulatság ez alkalommal is megfeleljen eddigi jó hírnevének; de a 36 vá­lasztmányi tagon kivül ott lesz még 80 szép ked­ves kisasszony, a kik az ételek és italok kiszol­gáltatásában a választmányi tagoknak segédkezni fognak s a kiknek kezéből a 10 kros adagok, még a zsörtölődő megéllemedett családapáknak is jól izlenek, hát még az arany ifjúság képvise­lőinek, a kiknek részére az ízletes ételek és ita­lok bájos mosolylyal is iesznek fűszerezve. Előre látjuk, mily jó kedvvel róják le hálájukat a nő­egylet és a felszolgáló kisasszonyok iránt a Sza­lóky Marczi által már-már hosszúnak talált csár­dásokban s mennyire nem akarnak hinni a tit­kár órájának, hogy már éjfélt ütött, a mikor pe­dig, — legalább a kifüggesztett falragaszok sze­rint — a táneznak s vele a jó és népies mulat­ságnak sokak sajnálatára mégis vége lesz. — Városunk főorvosa dr. Steiner József c hét folytán visszaérkezett Karlsbadböl, hol — lapunk által annak idején emiitett — négy heti szabadság idejét élvezte. — Kitüntetés. Lévay Imre fögymnasiumi igazgatót, szép kitüntetés érte Veszprémből való távozása előtt. A veszprémi róm. kath. gymna­siumi bizottság Ruttner Sándor ur elnöklete alatt testületileg jelent meg a távozó igazgatónál és szép beszédben vett tőle bucsut. Az elérzéke­nyitö jelenet közben egy szép ezüst babérko­szorút nyújtott át, melyre e szavak vannak vésve: „Lévay Imrének, a veszpémi róm. kath. főgym nasitim érdemdús igazgatójának kegyeletes emlé­kül d veszprémi róm. kath. gynmasiumi bizottság. — Kejzlár Lajos am. nyugoti vasút helybeli derék pénztárosa, ki honfiusittatásakor városunk kötelékébe vétetett fel, Szombathelyre helyeztetett át, hol a kiadó hivatal vezetésével és a m. ny. vasút képviseletével bízatott meg. — Faiszi Ányos Lászlót, megyénk e derék, tisztelt férfiát, a megyei közigazgatási bizottság és a közélet buzgó tagját súlyos csa­pás érte. Neje e napokban halt meg. Az általá­nosan érzett részvétel enyhítse fájdalmát, — Lasz Samu irótársunk bájos nővére, Lasz Hermin kisasszony f. hó 6-án tartja es­küvőjét Lázár Soma úrral Jánosházán. — A főldmivelés-, ipar- és kereeke­lemügyi m. kir. minister vármegyénk terüle­tére Győr- székhelylyel, az állami állatorvosi teendők ellátására Reischig Ferencz veszteginté­zeti igazgatót rendelte ki. — Az iskolai év újból kezdetét vette. Megélénkülnek a városok, hova a szülő nem ke­vés aggodalommal küldi cl gyermekét. És mél­tán. Főleg a főváros csábos kísértései nem égy derék családnak okoztak már gyászt. Altalános a panasz köjönösen az — egyetem hallgatói élet­módja ellen, miről épen a napokban irtak beha­tóan a lapok. A fiatal »jogasza hogyan kerül az egyetem helyett a kávéházakba kártyázni, s ké­sőbb — sok esetben — szétlőtt agygyal a — bo.ncz.olo; terembe. Ki vau adva a jelszók Foglal­koztatni kell a magyar ifjúságot szellemi szóra­kozással. S e czélra — jól irja a »Budapesti Hir­lap« — az olvasókör az egyetemi ifjúság tutora. A mi kedvezményben az ifjúság részesül, azt mind e derék olvasókör révén kapja. „Ez tartja fel — irja az idézett lap — a nemes eszmék iránti érdeklődést, s az ifju, a nemes eszmék eme központjában rjyeri a kötelességszerű érdeklődést a közügyek iratot; ez a szellem volt uralkodó e körben Fenyve\sy Ferencz idejétől máig. Néha gyengébb nemzedék jött, mert a traditiók ott a líol az emberek, minden 4 évben változnak, köny­nyen kivesznek; felszínre hozza ajánló levél az , de az erőteljesebb ivadék ismét (azokat." — Az idézett sorok elég egyetemi olvasókör részére. — Értesítés. A pápai ipariskolában a be­iratások következő rendben tartatnak meg: szep­tember 3-án d. u. 3—6-ig; 4-én d. e. 10—12-ig, d. u. 3—6-ig; 8 án d. e. 10—12-ig, d. u. 3—6-ig; il-en d. e. 10­12-ig, d. u 3—6-ig. Az újonnan beiratkozó tanohezok kötelesek tanonezszerzödé­1 süket magukkal, hozni és felmutatni. Az igazgatóság. — Halálozás. Szombathelyről vett gyász­jelentés szerint ifj. Bárdossy László kir. alügyész neje aug. 31-én! 21 éves korában meghalt. A fiatal kedves nő! halála élénk részvétet keltett. — A tüzesetek vidékünkön a napok­ban .gyakoriakká váltak, ma egy hete városunk­ban a déli órákban jeleztek tüzet, s az alsó vá­rosban Takács Gábor háza és Giczi Pál szal­mája elégett.—Másnap délután 4 órakor Adász­Tevelen gyuladt ki — gondatlanság folytán Nagy Pálnak konyhája és az erős szél miatt a tüz oly erős rohamot vett, hogy az egész falut komoly veszély fenyegette.— A tüz már az cv. reform, templom tornyába is belekapott és csak nagy erőfeszítéssel lehetett megmenteni. — a nagy ká­rokat okozott tűzvész 74 házat hamvasztott el, és mintegy 100 családot károsított meg. — Az épületek négynek kivételével biztosítva voltak, de nagyobb károk takarmáuyban, szalmában és iugóságokban stb nem találnak fedezetet. — A vész alkalmával Horváth Lajos főszolgabíró is megjelent a községben és a lakosságnak áz ol­tás körül tanúsított botrányos részvétlenségével szemben karhatalom utján rendelte ki az igás és kézi erőt. — Az azt megelőző napokban, Viná­ron és Gergelyiben voltak nagyobb tüzesetek, az első Grünfeld Mór bérlőnek pusztította el ösz­szes takarmányát és szemes gabonáját 17,000 fo­rintnyi kárral, — az utóbbi pedig Kiss Sándor gergelyi birtokos pajtáját és 7000 frt értékű sze­mes gabonáját és takarmányát, és még ezenkívül 7 házat, több kazalt és gazdasági épületet hamvasz­tott el. — A szanyí önk. tűzoltó egylet f. hó 18-án saját pénztára javára az uradalmi erdő­ségben társas összejövetelt rendez, melyet este táncvigalom fog követni a szanyi nagy vendég­lőben. — A szombathelyi iparkiá^titás meg­nyitása szeptember i-én történt meg Radó Kál­mán cs. és kir. kamarás, Vasmegye főispánja és a kiállítás védnöke által, ki hatásos szónoklatá­ban elismerését, meleg köszönetét fejezte ki Vas­megye iparosainak, mint a kiknek áldozatkész buzgósága hazánknak e határszéli megyéjében létrehozta a kiálljitást, mely szembetűnő módon bizonyítja a magyar ipar folytonos előrehaladá­sát s fokozódó versenyképességét. — A védnök beszédét a közönség lelkesen megéljenezte.— A programm II. pontja volt a szombathelyi keres­kedelmi és ipar iskola zárókövének letétele. — Varasdy Károly országos képviselő, a város pol­gármestere lelkes szónoklatot tartott, melyben az ipar és kereskedelem óriási fontosságát az ál­laméletben hangsúlyozta. — Ezután a dalos egy­let elénekelte az »Isten áldd meg a magyart« s azzal a megnyitási ünnepélyességek befejeztettek. Jelen voltak a megnyitási ünnepélyen : Schnierer miniszt. tanácsos a kormány képviseletében, Br. Ambrózy és neje, Gróf Erdödy Gyula és neje, Gróf Erdődy Károly és neje, Gróf Széchenyi Jenő és neje, Hidassy Kornél megyéspüspök, Königmayer Károly püspök, Szegedy Béla ka­marás és képviselő. Fenyvessy Ferencz képviselő. — A fiskális-orvos. Városunk egyik köz­kedveltségü fiskálisa arról hires, hogy minden zsebe tele van ujdonat uj csodaorvossággal, Wun­der-balzsammal. tsillag Anna pomádétól kezdve minden eddig feltalált és hirdetett pirula éi> csep­pek megvannak ajz ö privát kabát-gyógytárában. Tudta ezt jól a nemrég jobb hazába költözött egyik szerény tagja is a városi — hordóknak. (Értsd hordár!) S mikor már egyik orvos sem tudott a baján segíteni, elment a fiskális-orvos­hoz. De bizony ennek daczára olyan állapotba jutott baja, a honnét nincs többé —- apelláta. El­I hordta a halál a ihordárt. S mikor a; városi ha­lottkém kérdezte a gyászoló családot, hogy ki gyógyította a boldogultat, —ezek őszintén meg­j nevezték a fiskális urat. S mosta halotti czédula jhivatalosan jelenti, hogy X. Y. hordár meghalt ! tüdövészben, gyógyította Y. Z. köz,* és váltó ;ügyvéd. — Pápáról Szombathelyre helyeztet­!vén át, e kedves városból a legközelebbi na­I pókban távozom, szíves jóakaróimnak és bará­taimnak, — kiktől az idő rövidsége miatt szemé­lyesen el nem búcsúzhattam, — ez uton mondok a magam és családom részéről melegen érzett »Istenh.ozzád,«-at. Kejzlár Lajos. —- Zenészeink Oláh Pál vezetése alatt a fürdő évadot Karlsbadban töltötték, s mint Baráth cimbalmos irja, ott időző magyar főuraink magas pártfogásban részesitették a zenekart; megyei főispánunk ö méltósága is rendes láto­gatója volt a mulatóhelyiségnek, hol Oláh Pali társai pengették húrjaikat, sőt maga Rudolf trón­örökös, valamint József főherceg ö fenségeik is kitüntették legmagasabb megjelenésök által. On­nan impressarioval garantia mellett kötött szer­ződés értelmében Dánia fővárosába Koppenhá­gába mentek, Sommerlyst zenecsarnokban gyö­nyörködtetlek a bámész dánokat, kik a cigoj­nerek virtuóz játékára menyben képzelték ma­gukat, különösen a népcsárdást és Radetzky marsot solo cimbalommal kívánták — Baráth persze engedelmeskedett. Az ottani «Social De­moerat» istepiti e kü'önös életű népfajt és a sy­rének fölé helyezi hangproductumaikat. Bizony a mi «cigajnereink» okula és kotta nélkül is el­húzzák a talp alá valót — kérkedve elmond­hatjuk I Mactc nova vírtute! Jelenleg Stokkholm­ban vannak.i — Dátum Pápa városának a tanács által elfogadott költségvetési előirányzatából: »Pápán 18S6. Augusztus 31-én 1887.« Éljen a pontosság! — Az állami fedező-mén állomásoknak az 1888. évre való megállapítása folyó évi szep­tember hó 16-án kerül tárgyalás alá az alispáni hivatalban. — Derék irodalmi vállalatra biv­juk föl olvasóink figyelmét, a midőn a Pallas könyvtár IEL; évfolyama 1. kötetének megjelené­sét jelezzük. Jeles béltartalom, diszes kiállítás és ol­csó ár teszik hivatva arra, hogy megezáfolja azt a régi, úton útfélen hirdetett panaszt, miszerint a ma­gyar közönség mindent vásárol, csak könyvet nem. Nos a Pallas könyvtár kötetei oly könyvek, melye­ket szívesen fog megvenni a mi közönségünk is; még az is, ki nagy összegeket dob ki évenként lel­kismeretlen üzérek rémregényeinek férezforditásaiért. Előttünk a Pallas könyvtár új folyamának első kö­tete, egy valóban csinos, angol vászon kötésű könyv díszes nyomatú táblával, benne egy nagynevű fran­ezia iró Daudet „Szárnya-szegetten'' ezimű regédé­nek első része. A könyv szinte maga kívánkozik könyvtárunkba, melyben társaival az évfolyam többi köteteit képezendő Gréville-, Bretharte-, Tolsztoi-, Comvay és Schjörxing-fóle regényekkel jelentékeny becsű és díszére váló helyet fog elfoglalni. Csak iro­dalmunk iránt való kötelességet teljesítünk, ha a Pallas könyvtárt melegen ajánljuk olvasóinknak. Egy-egy kötet ára 60 la-, az egész évfolyamra elő­fizethetni G fi-t 50 krral a Pallas irodalmi és nyom­dai részvénytársulatnál Budapesten, vagy rninden ha­zai könyvkereskedésben. — Városunkban meghaltak aug. 27— szept. 2-ig: Téringer Józsefné, róm. kath., 23 éves, gyer­mekágyiláz. — Csizmadia Károly, ref., 58 éves, tü­dőlégdag. — Szőllősy Károly fia Ferencz, ref., 16 éves, tüdövész. •— Drach Lipót, izr., 31 éves, tüdö­vész.— Kobi Mária, róm, kath., 16 éves, agyhártya­lob. — Dlugolinszld János gyermeke Károly, róm. kath., 8 éves, vörheny. — Erdős István gyermeke Jenő, róm. kath., 2 éves, vörheny. — Kovács Péterné ref., 36 éves, tüdővész. — Deutsch Jakab gyermeke Sándor, izr., 3 éves, brightkór. — Csukárdi Katalin gyermeke, róm. kath., halva született. — Krausz Dá­vidné, izr., 71 éves, gerinczagylob, — Dlugolinszld János gyermeke Jenő, róm. kath., 3 éves, vörheny. Puikóti József, róm. kath.. 80 éves, bélcsavarodás. — Böröcz István gyermeke Erzsébet, róm. kath., 2 éves, vörheny. Kivonat: Pápa városának gabona-ár jegyzökönyvéből, 1887. szeptember hó 2-án. i 00 kilograro Buza jó 7 fl 00 kr,-~ közép 6 fl 80 kr,- ajsó 6 fl 60 kr. Hozs jó 5 fl 30 kr,— közép 5 fl 20 kr,—alsó 4r!'l 80 kr. Aipa jó 5 fl 80 kr, - közép 5 fl 60 kr,—alsó 5 ft 20kr. Zab jó 5 ft 30 kr.—közép ő fl lOkr.—alsó 4-fl 80. r. Kukorica jó 7 fl 00 kr, - közép 6 fl 60 kr,— alsó 6 ft 40 kr. BurgonyajóSfl20kr,—közép 2 ft 00kr,—alsó lflGOkr. , Széna ]ó 4- ft 00 kr, — közép 5 fl 80 kr — Zsupp jó 2 frt 00 kv, közép ifi 80 kr. Osváld Dániel polgármester. Indulás Pápáról. Győr felé: Indul 8 óra 27 perc x<zggt\, Buda­pesten van 1 óra 32 perc délben, Bécsben van 2 óra 50 perc délután. — Indul 3 óra 37 perc délután, Budapestéit van 8 óra 52 perc este, Bécsben van 8 óra este. Kis-Czell felé: Indul 1 óra 9 p. délben. — Indul 7 óra 53,p. este.— Hetenként kétszer, hétfőn és csütörtökön reggeli 2 ór"a 43 perczkor is. r Érkezés Pápára. Győr felől:; 1 óra 6 perc délben. — 7 óra 47 perc este. v Kifl-Gzell felől: 8 óra 22 perc reggel.— 3 óra 27 perc délután. — Hetenként kétszer, hétfőn és seütörtökön esti 10 óra 8 perczkor is. SZERKESZTŐI ÜZENET. — Mórocz Antal. (L. Patona.) Lapunk tulaj­donosától megérkezett a kívánt felvilágosítás, rnefy­teljesen egyértelmű becses soraival. Intézkedtünk. — Koller Sándor. (Veszprém.) Tévedés, illetve csak­ugyan feledékenység volt az ok. Üdvözlet. —- Gizella. (Sz. Fehérvár.) Lidiát nem találjuk, pedig ha ma­májára hasonlít nincs oka'félni a napvilágtól. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom