Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887
1887-09-04
16.6 A rettegett mosás napja nincs többé!!! Pápa város és környéke tek. közönségének van szerencsém tudomására hozni, hogy a legjobb minőségű, több kiállításon arany éremmel kitüntetett mosó-, facsaró- és öblögető gépet tartok raktáron. Az eddig sok fáradsággal, költséggel és kellemetlenséggel járó és sok időt igénylő mosás, most az időnek, fáradságnak és költségnek 3 / 4 résznyi megtakarításával történik az általam ajánlott nagyon kevés helyet elfoglaló gépen. A komolyan venni szándékozóknak szívesen kölcsönzőm a gépel egy kisérleltevés czéljából, hogy az elmondottakról maguknak meggyőződést szerezhessenek. A három emiitett munkát és kitűnően végző gépet egy 16 éves leány is kezelheti. Egyszersmind bátorkodom a Corvin utczában létező és már is közkedveltségnek örvendő szappaiiraktárainaí, és üzletemet a tek. közönség becses figyelmébe ajánlani. Horovitz Manó szappanos. Táncztanitás. Tisztelettel tudatom, hogy a táncai tanítást szt t-László ufozíi 240. sz. a. J; (az ó kollégium hátsó épületével szemín közi) levő íáncziskolámbari kedden I. íjsj! hó 6-án kezdem meg. vÜJ\ Tanóra naponként5 gyakorló órák ^ minden péntek, szombat, vasárnap és ünnepeken esti 7\— 9 óráig tartatnak. Beíraiások egpsz napon át eszközölhetők. ! 1 Mielőbbi számos látogatásért esedezik KEMÉNY GYULA táncz- és illemtanitó. Pápán a belvárosban egy magtár azonnal bérbe adó. Bővebb felvilágosítást ád a kiadó hivatal. Lakás bérbeadás. Pápán a főiéren fekvő 257. szára alatti úgynevezett Castiglione féle ház4 ban az e m e I e t i lakás a hozzá tartozó mellékhelyiségekkel, istálóval, a félszer- i rel együtt 1887-iki szt.-MihálytóI kezdve ^ bérbe kiadó. A bérbe venni szándékozók ebbeli kérvényeiket, adják be az uradalmi számvevői hivatalba. Fogbajban szenvedők ügyeimé !>e / Van szerencséin Pápa város és vidéke n. é. közönségznek b. tudomására adni, hogy a „Griff" szálloda 1-ső számú szobájában megnyitottam fogászati gyógytermemet, és most csat líéí llCiig' fogok itt tartózkodni. Kérem tehát mindazon t. egyéneket, kiknek bárminemű fogműveletro vagy fogbetétre ssüksógük volna, szíveskedjenek gyógy termemet meglátogatni. Bátorkodom magamat a következő esetekre ajánlani: Egyes mfifogak, egész fogsorok, valamint müleges szájpadok készítésére a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok nélkül oly módon, hogy azok a természetiekhez hasonlóan minden czélnak megfelelnek. Kívánatra egyes müfogak néhány óra alatt, egész fogsorok pedig 24 óra alatt készíttetnek el és a foggyökerek eltávolítása nélkül, minden fajdalom okozás elkerülésével illesztetnek a szájba. Lyukas fogak, kifömésére, plombirozására a legkíméletesebb bánásmód melleit arany, platina és ezüst amalgammal stb. oly módon, hoyy azok tartósságuk állal a fogukat minden késői>b.beálló korhadáétól megóvják. A piomb tartósságáért több évig kezeskedem. Ugy szintén ferde fogak hely rcigo vitására és a fogakon leszakadott fogkö, valamint azon szennyes föld színezetek letisztítására, mely némely egyéneknél a fogakhoz tapad. Továbbá a már meg nem menthető fogak, bármily letöredezott foggyökerek eltávolítására, saját módszerem szerint, inely semmi fájdalmat sem okoz. Tudtára adom mindazon t. egyéneknek, kiknek akár míífogakat, akár plombot készítettem, liogy minden egy éven belül előforduló s a rendes használat által szükségessé vált javításokat díjmentesen eszközlöm. Rendelési órák: reggeli 8—12-ig, délután 2—6 óráig. Wellner Lajos fogorvos Veszprémből. p minden féreg ellen a leghatásosabb szer. MGyors erejénél fogva hat cs minden 'található i férget gyorsan és biztosan elpusztít, ugyanyL nyira, hogy abból egyetlen egy sem marad I meg. ^ ^Figyelembe veendő: a mi pusztán papírban L méretik, az sohasem „ZacherI különlegessék." gj Csak eredeti üvegekben valódi minőségben és IM Hí i i olcsón kapható: ZAGHERL J. főraktárában BÉCS I. Goldschmiedgasse 2. 12—2 =| üio gfepefei s ísgsiosii) iiiagyar napilap, kiilsejeton a ljsz8i ? tartalma szerint a tepélénkebb. Előfizetés legcélszerűbben posf a utalvány nyal eszközölhető. Mutatványszámokat levelezö-lapon nyilvánított kívánatra egy hétig ingyen és bérmentve küld a kiadóhivatal. Előfizetések a hó bármely napjától kezdhetők. Előfizetési árak: l 7 ..ít'.'-2 évre.... M fri — kr. K-.ilévríi 7 > — > Negyedévre ... 3 > 50 > lí-íy hóra 1 > 20 > F.g^ei ?z.ím Budapesten A kr Vidéken 6 kr. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7, sz,, földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP, magyar olvasó közönséghez! A „Pesti Hirlap" immár a kilencedik évfolyamát éli. Fényes irói kör csoportosul körülötte s a legújabb rendszerű rotációs gép nyomja, mely a lapot óránkint 15 ezsr példányban teljes 16 oldalon és már fölvágva állilja elő, mi nagy kényelmére van az olvasónak és egész Európában eddig egyedül a „Pesti Hirlap" dicsekedhetik ez újítással. S méltán hüszke lehet a Pesti Hirlap arra, hogy ma a (^kedveltebb s legelterjedtebb lap, de még inkább arra, rnint lelt azzá? Nem hizelgett soha a közönség hullámzó szeszélyének, hanem becsületesen és lankadatlanul, gyakran az áramlat ellen is lobogtatta a zászlót, melyet kitűzött. Pedig erre a zászlóra rossz idő járt, mert a liberalizmus a mi zászlónk. Magyarország ujabb állami életének a liberalizmus a gyökere. Magyarországon csak egy hazafias programm lehet hát: e gyökereket kimélni. Ez volt, ez lesz a mi irányunk, melyet csak azzal toldottunk meg, hogy függetlenek vagyunk s leszünk a pártoktól. A „Pesti Hirlap" nem hajlik sem ide, sem oda, nem ösmer pártokat cs gyűlölködést; az igazságot keresi mindenben s mert csak az igazságot nézi, melyik oldalon van, meg nem nézi. Politikai programmunk tehát: erélylyel és igazsággal szolgálni a nemzeti politika, szabadelvű haladás és magyar demokraoia érdekeit, kormánytól és pártoktól egyaránt függetlenül. Vezércikkeinket különböző pártállása jeles puhlicisták s politikai tekintélyek irják: Pulszky Ferenc, Horváth Gyula, gr. Bánffy Béla, Eötvös Károly, Bekslös Gusztáv, Tors Kálmán, Pesty Frigyes, Borostyául Nándor, Kenedi Géza (felelős szerkesztő) stb _ ,4 A t. Házból cim alatt országos hirüvé vált karcolatokban az ujabb irói nemzedék legkitűnőbb s legnépszerűbb tagja Mikszáth Kálmán humorizálja az országgyűlési pártok! és notabilitások ferdeségeit, párttekintet nélkül. Tároarovatunk a legváltozatosabb, legélénkebb s oly gazdag, hogy nem ritkán három-négy tárcát is közlünk egyszerre; legjobb nevü s a közönség előtt legkedveltebb iróink gazdagítják a „Pesti Hirlap" e rovatát, kiknek sorából legyen elég kiemelnünk a következőket: dr. Ágai Adolf (Porzó, Csicseri Bors), Bartók Lajos, Beniozkyné Bajza Lenke, Borostyán! Nándor, dr. Kenedi Géza (Quintus), Ktirthy Emil, Mikszáth Kálmán (Scarron), Murai Károly, dr. Schwarcz Gyula, Sebők Zsigmond, Szemere Attila. Szécsi Ferenc, Tábori Róbert (Columbus) stb. ^ A többi rovatokra is a legnagyobb gondot fordítják rovatvezető munkatársaink : Antalik Károly, Barabás Albert, Luby Sándor, Somogyi Ede, Sohmittely József (segédszerkesztő), stb., — csupa kipróbált journalistikai munkaerő, — ugy, hogy jól értesültség, élénkség, a tartalom gazdagsága és választékossága tekintetében a „Pesti Hirlap"-pal alig vetélkedhetik még egy lap. Távirati rovatunk mindig a leggazdagabb s kiállja a versenyt bánriely európai nagy lappal. Ugy a vidékről, mint a külföldről saját tudósítóink látnak el eredeti táviratokkal s mikor az események ugy kívánják, belmunkatársajnk sorából kül8n tudósítót is küldünk az események színhelyére, mint legutóbb Bulgáriába. | Heti melléklapjaink — mint Kertészeti Újság, Házi Tanáősadó, Gazdasági Újság, stb. — kivívták a nagy közönség hálás elismerését közhasznosságukkal. Mutatványszámokat egy hétig ingyen és bérmentve üd a kiadóhivatal Nagy gondot fordítunk még mulattató karcolatok, apróságok, a közönség köréből való panaszok közlésére, valamint a mindenki által szívesen olvasott szerkesztői üzenetekre. Regényünk mindig jól van megválasztva az érdekfeszítő ujabb termékek közül. „jt S bár legdíszesebb kiállításban napomiT(a hétfői féllapot kivéve) két teljes ivet — 16 oldal — adunk olvasóink kezébe, külön kedvezményül hetenkint egy zenemellékletet is csatolunk, előfizetőink számára teljesen ingyen, ugy hogy a zenekedvelő előfizető évenkir.t 60—70 jó darabot tartalmazó zene-albumot gyűjthet össze. Oly kedvezmény ez, minőt ma egyetlen európai lap sem nyújt előfizetőinek. Mindezen kedvezmények dacára a „Pesti Hirlap" a legolosóbb napilapnak méltán mondható, amennyiben csekély összeggel (havonkint 20 kr.) drágább az úgynevezett kis néplapoknál, melyeknél pedig ötszörte" többet tartalmaz. Legyen szabad ezek után reméllenünk, hogy a „Pesti Hirlap"-ot a müveit magyar közönség asentul is pártolni s lehetőleg terjeszteni is fogja. gt* A „Pesti Hirlap" előfizetési ara: Egész évre 14- frt — kr. Fél évre .... .7.,7.7777.7.7 7 fri — kr. Negyed évre." 77.T. .77. 3 frt 50 kr. Egy hóra 7... .'7, .7.. .7 1 frt 20 kr. Előfizetések a hó bármely napjától kezdhetők. Lapunk címének megírásakor szíveskedjenek a t. előfizetők arra ügyelni, hogy csakis „PESTI"' Hírlapot írjanak. A „Pesti Hirlap" szerkesztősége és kiadóhivatala. ^ •' • 1 BUDAPEST, V,, nádor-uteza /, szám.