Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886

1886-10-24

rágzik; hol ellenben viszály, egyenetlenség, s hi­deg közönyösség dúl, nem kell vész és vihar, a társadalom hajója menthetlenül merül a pusztu­lás, majd a megsemmisülés örvényébe. CSONKA FERENCZ. E. M, K. E. Négy .betűt irtak volt gúnyosan az isten­ember keresztjére a világ urai. De ama négy betű nem sokára a jámborság, a kegyesség és a mű­veltség megszentelt jelvénye lett és a Rex Ju­deorum ma a svó legnemesebb ért rímében: Rex huma'i.itaíis! Négy belüt irt zászlajára pár év előtt ha­zánk keleti részén egy kicsiny lelkes csoport: de e négy betű ma minden öntudatos magyar ember előtt ezt jelenti: Védjük meg Magyaror­szág jobb kezét, mentsük meg Erdélyt! Az E(rdélyi) M(agyar) K(özmüvelödési) E('gylet) kötelességévé tette volt minden irni sxokott tagjának, hogy alkalmas időben és helyen buzdító czikket írjon az eszme érdekében. Megvallom, mindeddig a kötelességmulasz­tás vádja nehezedett rám. Most örülök a mulasz­tás felett. Soha ennél alkalmasabb hely és idő! Nem otthonról kell irnom buzdító szavakat a nyugati részekhez, hanem az ország nyugati részéről hirdethetek nagy örömet keletnek, mely bizony az egész népnek öröme lészen ! íme megszületett és megtaláltatott az E. M. K. E. legnagyobb patrónusa. Neve: egyete­mes konvent. Nem örökölt királyoktól fényes adományokat, nincsenek is dominiumai, csak fil­lérek, — a közalap Péterfillérei felett rendelke­zik, és mégis évi adományként közel 20,000 fo­rintot adott abból a jelen évben is, és fog adni valószínűleg állandóan az E. M. K. E. szent nem­zeti eszméjének felsegélésére. Mert, bizony mondom, az utolsó fillér is, mely az erdélyi ref. egyház egyházi, iskolai és missioi czéljaira adatik: az erdélyi magyar köz­mivelődés ügyének diadalához járul! Pápán, 1886. október 22-én. Dr. KOVÁCS ÖDÖN. tVf Konventi ifjúság érdemes új tagja, Bordában a vásznat ki sohasem hagyja, — Kérdés: jogtudósnak szónoknak-e nagyobb Eszén, érvén, szaván fensöbb zománcz ragyog, Biztos slágert csinál — vele bárki játszik — Ha egyszer visszavág a nyoma meglátszik. Somlón is helyt állott, van elég tanúja, Hogy az eszprit birja, nem csak úgy tanulja, Ha kell czimbora is — szabad igy neveznem — Kinek szivén a húr vig kedvre is rezzen, Ott fent ily örömre enyelegve hajlék — Meg tudná mondani egyik másik »Hajlek« E pár vonásból is ráismerünk : ez ő ! Minek nevezném meg, hogy Szilágyi Dezső\ (Hej! ezt a szüretet én csak úgy hallottam: Nem voltam ott — csak a Tárczába jutottam.) —S. Egy szerkesztő emlékkönyvébe. Keresd és hirdesd az igazságot! Ne félj, hogy beverik a fejed. Mikor Pythagoras megtalálta hires theorá­máját, a görögök nagy örömükben száz ökröt áldozának. Azután, valahányszor egy igazság született, az ökrök mindannyiszor irtózatos .or­ditásban törtek ki. ... Igy olvastam valahol. És elismerem törté­nelmi igazságul. Keresd és hirdesd az igazságot. A kik az igazság ellen dühöngenek : nem fölötte veszedel­mes állatok. Dr, JENÉI VIKTOR. A városi hatóság — a Conventnél. A városi hatóság képviseletében a polgármes­ter, árvaszéki tanácsos, kapitány, ügyész és főjegy­zőből állt külűöttsé^r 18-án a collegium kis termé­ben üdvözölte, az egyházi és világi elnökök állal képviselt coiiventet, mely alkalommal Kiss László polgármester következő rövid beszédet mondóit.. Méltóságos és Főtisztelendő elnök urak ! Pápa vánks hatósága és közönsége nevében jövünk, hogy a reformált egyház egyetemes conventje tagjiiit, őszinte örömmel és büszkeség érzetével üdvözöljük,— örömmel, hogy hazánk annyi jeles férfiát, társadal­munk, irodalmunk, tanügyünk a igy közéletünk annyi kitűnőségeit tisztelhetjük körünkben; — büszke-ég­gel, hogy az ország fővárosa után igénytelen váro­sunknak jutott a szerencse, a magas tekintélyű con­vent tanácskozási helyéül szolgálni; — tudjuk azt. hogy élvezetek és szórakozás tekintetében vajmi ke­veset nyújthatunk, de a méltóságos és főtisztelendő convent komoly én országos fontosságú tanácskozá­sainál ezt nem is igényli, de a mit nyújthatunk, ad­jak azt egész mértékben t. i. mély tiszteletünk őszinte és határtalan kifejezését azon hő kivnnai kíséretében, hogy a Méltóságos és Főtisztelendő convent tanács­kozásait ugy közvetlenül a re r urmált egyház híveire, •nini közvetve az egész hazára a legteljesebb és ál­dásos siker kisérje. Midőn a Méltóságon és Főtisz­telendő elnökséget felkérem, hogy örömünk és tiszte­letünk nyilvánítását elfogadni, s azt a nagy tekinté­lyű convent tagjaival is közölni méltóztassék — le­gyen szabad azzal végezni szavaimat, hogy Isten hozta és élteséé a convent tagjait. Ezen üdvözlő beszédre Kan Bertalan püspök s egyházi elnök igen szépen és szívélyesen válaszolt, megköszönte a figyelmet a város hatósága és közön­sége részéről, mellyel ide érkeztük pillanala óla min­denütt találkoztak , beszéli a convent feladatiról, mely a vallásos érzület feiitni íására. megcrősilcsére,— egyházuk híveinek oktatásain, a hazafiság fejleszté­sére és a magyarság összetartására ir.iinnl. megein­lite, hogy mindnyájul! \ágytak Pápára jönni, hogy ezen nagy értJniiségü, emelkedett gondolkodású la­kosság kedves városát azok is megismerhessék, kik még üt nem voltak, s reményükben nem csak nem Csalatkoztak, de a szives íogatlá-' s barátság nyil­vánulása még felülmúlja azl, s kéri a hatóságot, hugy köszönetüket a lakosságnak nyilvánítsák. Ez ulán a küldöttség, hucsut vei!, hogy rövid idő múlva a siiperinteinlentia közebédjén találkozzék. KÜLÖNFÉLEK. í — Bibornok herc/eg primás O Maga*--- ! sága jubileuma alkalmával Papa város kózönsé- ; gének üdvözlő feliratát Néger Ágoston apát- j plébános, Láng Lajos Párja város orsz. képv. és l Fenyvessy Ferencz orsz. ki'pv. és városi bizott.sagi tag urak fogják átnyújtani, kik erre a városi ta- j nács által felkérettek s kik egyúttal a Veszprém j megyei üdvözlő küldöttségnek is tápjai. A szép i feluat teljes szövegét lapunk jövő számában | adjuk. • — Egy szép nemss tett. Ifj. Esterházy i Móricz gróf ur 0 Méltósága újból megmutatta, ; hogy mindenütt, hol nemesről va 1 szó, — elsők j között van. Egész váratlanul, de annál kelleme- > sebb meglepetéssel levelet irt a papai ref. főis- j kola igazgatóságának, melyben azon alkalomból, j hogy a convent varosunkban időzik, — a ref. fő- j iskola szegénysorsu tanului szamara évenként 12 ; öl fát ajánlott fel. Mar a banquette alkalmával j nagy lelkesedéssel lett e nemes tetteért a grof j ur felköszöntve; másnap pedig a főiskola neve- j ben egy küldöttség tisztelgett a grófnál. A küldöttség tagjai voltak: Szilagyi József fógymn. J igazgató, Antal Gábor és Németh István theol. J akad. tanárok. Szilágyi J. a következő beszédet j mondta: Méltóságos Gróf és Főispán ur! A ref. fő­iskola tanárikara nevében és megbízásából jöttünk Méltóságodhoz, azért hogy kifejezzük főiskolánk tanári karának hálás köszönetét Méltóságod ama kegyes adományáért, melynél fogva dicső Ősei­ről öröklött jótékonysági hajlamaitol indíttatva, főiskolánk szegénysorsu tanulói segélyezésére a mostani téltől kezdve t2 ol f.it kegyesen aján­lani, s ez által jótékonyságáról széles körökben ismert főúri nevét intézetünk jóltevöinek érdem­könyvébe .beírni méltóztatott. Midőn Méltóságod­nak ezen kegyességéért a főiskolai igazgatóság meg nem szűnő hálás érzelmeinek ismételten is kifejezést adnánk: egyszersmind kérjük Méltósá­godat, hogy főiskolánkat, mint városunk első cul­turális intézetét hálásan érzett szives jóindulatá­ban továbbra is megtartani kegyeskedjek, A íöispán gróf szívélyesen köszönte meg a kitün­tetést, megjegyezvén, hogy a pápai főiskolát nem kell ajánlani figyelmébe, mert az maga ma­gát ajánlja. Megyénk első rangú föintézete rég kiérdemelte mindnyájunk figyelmét, mit részerői a továbbra is megígért. — Éljen! — Folyó hó 17-ón érkeztek városunkba az ev. ref. egyetemes konvent tagjai, kiket a gazdagon fellobogózott pályaháznál a város polgármestere Kiss László fogadott s onnan csinos fogatokon vi­tettek a fellobogózott s üunepies szinbé öltözött vá­rosba, hol azután egyes vendégszerető házakhoz szállásoltattak be. Estve ismerkedési estély tartatott. Az első ülés 18-án d. e. 10 órakor a főiskola dísz­termében vette kezdetét. Ülés után a küldöttségeket fogadta az elnökség a főiskola társalgó termében. Megjelent a város küldöttsége Kiss László polgár­mester, a pápai egyházmegyéé Szekeres Mihály es­peres, a tauári karé Kiss János igazgató, az ev. egy­házé Cfyurátz Ferencz lelkész, a helybeli kálvinista egyházé Baráth Ferencz vezetése mellett. Két óra­kor díszebédet adott a dunántúli egyházkerület 130 személyre az „Aranj r griff" szálloda nagytermében. Mondattak szellemes felköszöntők. Kun Bertalan a koronás királyra s királyasszonyra s családjára. Pap Gábor a konventre, annak jelenlevő elnökeire és a távollevő vil. elnök báró Vay Miklósra és Tisza Kálmán kormányelnökre. Szász Károly Pápa váro­sára, gr. Tisza Lajos a rom. cath. egyházra és Né­ger Ágoston apát-plebánosra. Néger Ágoston apát­általános figyelem között emelt poharat a konventre, mint a tudományosság és vallásosság terjesztőjére. Tósztokat mondtak még: Bévész Bálint, Beöthy Zsigmond, Szász* Gerö, Fenyvessy Ferencz, Szilágyi Dezső, gróf Ráday, Gyurátz Ferencz, Kiss László, Antal Gábor, Hilberth honvéd alezredes, Piló Lajos, Stettner Ignácz, Barthalos István, Ballagi, Körmendy Sándor, Szilágyi József, Tóth Samu, stb. — Városi közgyűlés lesz folyó hó 28-án d. u. 3 órakor. Tárgysorozata a következő: 1. A jövő évi költségvetés megállapítása. 2. Tanítók fóldillet­ményének közs. pótlékmentessé kimondása. 3. Só­küldeményeknek az állomás főnök czime alatt a va­sutivámmentessé kimondása. 4. Pinczérnök iránti sza­bályrendelet. 5. 184 8 . 9-es honvédbetegsególyző és temetkezési egylet részére gyűjtés. — Kinevezés. Nagy Gabriella k. a., Nagy Boldizsár városi főjegyző ur leányát, a vallás és közoktatási ministerium a helybeli polgári iskolához ideiglenes minőségben tanítóvá nevezte ki. — A prímát jubileuma alkalmára ki­küldött megyei deputaczio, — mint értesülünk — a te­mérdek deputacziók miatt, nem e hó 28-án, hanem rá pár napra fogja hódolatát bemutatni Esztergomban. — Elénk képet nyújtott vároeunk a Convent itt időzése alatt. Középületeinkről lobogók len­gettek, s a Griff, a „püspökök főhadiszállása' 1 jó na­pokat csinált magának. A magán házak is, kimutat­ták vendégszeretetüket, egymást érvén t. vendégeink tiszteletére rendezett ebédek, vacsorák. Élénk érdek­lődést tanúsított városunk közönsége a Convent ülé­sei iránt is. majd zsúfolásig megtöltvén a főiskola nagy termét, hol az ülések tartattak. Illustris ven­dégeink tegnap este és ma reggel utaztak el váro­sunkból. A viszontlátásra! — Mult S7ámunk vezércikkének szerzője iránt általános volt a kérdezősködés a Convent tagjai közül. A kérdéses cikket lapunk nevében Antal Gá­bor irta. -—• A konvent tagjai. Mai szamunk nagy­becsű emléklapja eléggé bizonyítja, mennyi irodalmi tagja van a conventnek. Költők, irók, szónokok kis pkalanxa ez tisztelve, becsülve mindnyájunk által. Általános figyelem tárgya volt főleg az öreg Révész püspök köztiszteletet parancsoló nemes szép arczával. Nemes ügybuzgalmat tanúsított Tisza Lajos gróf is, ki az ülések mindegyikét a legnagyobb figyelemmel kisérte, s többszörös felszólalással járult a tanácsko­zásokhoz. Érdekes trias volt a három Szász testvér. Kettő püspök, s a legfiatalabbik a kolozsvári egye­tem érdemes tanára. Megható jelenet volt, a mint a városi banketten Pap Gábor püspök a három Szász testvérnek még ma is élő anyjára ürítvén poharát. Szász Károly, a költő SÍIT a borúit a derék felkö­szöntő nyakába. A negyedik Szász, a Gerő torzon­borz vitézi szakállával, nyakas magatartásával, s má­tól fogva kedves szép versével nem megj- ki a pá­paiak kedves emlékezetéből. Szilágyi Dezső is ele­mében volt. Csakúgy sziporkázott szelleme, ragyog­tatva nagy tehetsége fényét, miről Kovács Albert, a közalap e nagyszorgalmu referense is tanúságot tehet, ki azért felette ügyesen és elmésen mérkőzött meg vele. Véghely megint a „mienk" volt, nagy buzgalommal buzdítva a tagokat a Pápai Lapok em­léklapjára. Mocsáry és Lükő Castor és Pollux vol­tak. Mindig együtt jártak, köztisztelettől környezve. Némi feltűnést keltett, hogy Mocsáry, ki a parlament egyik szorgalmas szónoka, egyik banquetten sem hallata, bizonyára örömmel várt szavát. A t. hona— atyák különben e tekintetben nem igen jól viselték magukat. György Endre is nagy hallgató volt, de hogy nemesen érez, mutatja mai szép közleménye. Csonka Ferencz, Körmendy, Beöthy Zsigmond a kir. tábla kitűnő tanácselnöke, Molnár Béla, Ker­kapoly régi ismerőseink. Erdélyből a Szászokkal Kovács Ödön, s Jeney Viktor is eljöttek nagy örö­mére többek közt a „Pápai Lapok"-nak. A Tiszán­túli kerület két főurat küldött Degenfeld gróf fő­ispán és Ráday Gedeon gróf személyében. Méltón volt képviselve az igazságügy' Ritoók Zsigmond ügy­védi kamarai elnök által, Filó Lajos nagy tudomá­nyával, tisztán s teljesen kiborotvált arczával mél­tóságos alak volt, ha nem is lehetett még „méltó­ságos". Baksaynak hálával adózik Somló. Ilyen szé­pen nem énekelték meg jó öreg Somlónkat. — Köz­tük volt sok pápai diák* nyelvtekerő félelme, Ids alak­jával és — nagy szótárával, Ballagi Mór, ki min­dig szemben találta Tóih Samut, páratlan pontosságú történelmi idézéseivel. Fejes István fejéből is került szép kis költemény lapunk számára. Szabó János, a hölgyek kegyeltje és a Convent humordús költője is megszólalt lapunkban. A szólás különben tág mezőre lelt a Conventbon, mert erre mutat legalább azon elnöki körözvény, mit a Convent páros (igazságossá­guk miatt páratlan) elnöksége a szónoklatok áradása ellenében kibocsátott, s- mit aláirtak Sziládi Áron, Makay D., Szél Kálmán, és főleg az — öreg derék Benkő is. Pedig ha rajtunk áll vala, mi épen ellen­kező körözvényt bocsájtottunk volna ki. Bár marad­nátok, beszélnétek még tovább is — közöttünk! — A mi a tisztességes hírlapon Í3 megesik. Talán mondanunk sem kell, hogy — felültetésről van szó. Valami jó madár, mely Veritás névre hallgat, hosszú véres közleményt irt ugyanis derék laptársunk- a „Veszprémi Közlöny"-nek, „egy néptanító méltatlan üldöztetéséről." Melyik tisztessé­ges sajtó ne venné fel az ily közleményt; melyik tisztességes lap ne rántana kardot az állami élet és közművelődésnek igaz munkásai, a néptanítók érde­kében; ha azok közül bárki is „méltatlanul" üldöz­tetnék? Még ha magán kegyből fentartott iskoláról volna is szó, melynek fen- vagy fennem tartásához senkinek semmi köze, — még akkor is helyén való a felszóllalás a „méltatlan" üldözés ellen. De t. lap­társunk bizonyára méltó boszuságra fog gerjedni, (s Veritás úr aligha fog örülni neki) ha megtudja, hogy a mit a „Veszprémi Közlöny" ez „egyházmegyei" derék lapban irtak a méltatlan üldözésről, a legna­gyobb hazugság. Elég, ha e helyen egyszerűen consta­táljuk illetékes helyről vett szives felhatalmazás foly­tan hogy a miről Veritás úr azt tnene inai, hogy,— „a védtelen tanitó ellen egy törvénytelen, jogtalan (!) egyoldalú, felületes vizsgálat rögtönöztetett", — hogy „ily módon lett Összetákolva » jegyzőkönyv" .... — hogy: „a tanuk minden komolyabb figyelmezte­tés nélkül lopva (!!) hallgattattak ki" stb. —,mind ezeket a p. gyimóthi tanítóval szemben az iskola fen­tartó gróf felkérésére — Néger Ágoston apát-espe­res, s Horváth Lajos főszolgabíró urak teljesítették. Azt hisszük, elég csak e nevekre utalni, hogy Ve­ritás vakmerő állításai ögy pillanat alatt a legrutabb rübgáaokra sülyedjenek, Persze, hogy nagy kopó Veritás,'a miért a neveket elhallgatta,mert különben feljajdulása nem lát vala napvilágot Lévay lapjában: addig mig az állítások valóságáról meggyőzői lést nem szerzett. Ennyit akartunk itt megemlíteni, nem lévén semmi közünk Veritáshoz. Majd elbánik vele a ,,V. K." t. szerkesztője. Magára az ügy érdemére nézve, felké­rettünk eg3*szerüen annak constatálására, hogy a pnsz­tagyimóthi iskola E. M. gróf ur magán kegyéből fen­tartott iskola, melyet a gróf úr akkor szüntet be. mikor neki tetszik, s hogy annak volt tanítója sem­miféle hatóság által megerősítve nem volt, s hogy a Néger Ágost apátesperes és Horváth Lajos főszol­gabíró urak által megejtett vizsgalat után „a gyer­mekekkel való kegyetlenkedés, kötelességmulasztás és állásával meg nem férő magaviselet 11 miatt lett Z. ta­nitó elbocsájtva, és hogy Néger Ágost apáte.speres \\sr­hozPaloiay Ferencz apátkanonok úr mint egyházme­gyei főtanfelügyelő f. évi szept. 21-én 241) szám alatt kelt hivatalos levelet irt, melyben hivatalosan kije­lenti, hogy „Z. L. p. gy-móthi magán pnsztai taní­tót, az iskolafeutartó Gróf ur, ha öt az állmiásra méltatlannak találja, minden felsőbb hatóság hozzá­járulása nélkül bármikor szabadon elbocváihu'ja." Az egyházmegyei ^tanfelügyelő e levelére lett n?tánZ. elbocsájtva. — Mint halljuk E. M. gróf úr a p. gyi­móthi tanítói állásra városunk egyik szülöttéi-, egy jeles liatal tanítót fog kinevezni, kivel der.'.k taai­túkarunk bizonyára derék erőt nyer. — Tönaplomazentelés Csecsén. A gö­csei evang. gyülekezet újonnan épült szép tenrplr.mM, mely nemcsak a községnek, de az egész vidíkiwk díszére válik, folyó hó 17-én szenteltetett fel nagy­tiszteletü Tatay Sámuel esperes ur által. A szépen feldíszített templom látása valamint a remek szónok­latok, könyekig meghatották a jelenvolt áldozatkész híveket s a helyből és vidékről összesereglett nagy­számú közönséget. A templomban lefolyt lélekemelő ünnepély után diszes társaság gyűlt össze tiszte­lendő Szíj Sámuel ur vendég szerető házánál, hol a dus lakomát számos felköszöntés fűszerezte. Hála Isten jól alkuik hit dolgában, mert vidékünkön egyik templom épités a másikat éri. Isten éltesse a hit­buzgó s áldozatkész építőket. N. P. — A szépirodalom pártolóinak ügyei­mébe. Vériessyué Makkfalvay Gizella ©Aprósá­gok* cimü, tárcaleveleket, rajzokat s elbeszélé­seket tartalmazó müvének Il-ik kiadásából még néhány példány kapható a »Székesfehérvár és Videke« nyomdájában. Egyes fűzött példány ara 1 frt, diszkotésü példányé 2 frt. A sajtó egy­hangú elismerő nyilatkozata fölöslegessé teszi, hogy azt újból, ismételten ajánljuk a szépirodal­mat pártoló, művelt közönség figyelmébe. — Rövid tudósítás az egyetemes konvent üléseiről. A magyarországi ev. ref. egyház egye­temes konventjének ez évi ülésszaka f. hó tS-an nyilt meg városunkban. Elnökök : Kun Bertalan tiszáninneni püspök egyházi — Valyi János ti­szántúli főgor.dflok világi részről. Jegyzők : Tóth Sámuel, dr. Kovács Ödön, Ritook Zsigmond, Szász Béla. Az első napi ülést az egyházi elnök imája és megnyitó beszéde után a tagok igazo­lása és egy ezzel kapcsolatos vitás kérdés eldön­tése, valamint a tárgysoiozat megállapítása vette igénybe. A második, harmadik és negyedik napot az országos egyházi közalap s ezzel összefüggö­leg a Jordán féle hagyatéknak ügye, valamint az egyházak és lelkészek részére való segély osztás foglalta el. Hogy az egyes egyháztagok filléréiből összegyűlt közalapnak már most is mily áldásos hatása van, minden hosszas beszéd­nél ékesebben bizonyítják a szánok. Ugyanis az egyes egyházak részére kiosztatott 35,560 frt, a lelkészek részére pedig 17,030 frt, össze­sen 52..590 frt. A dunántúli egyházkei ü!et .szű­kölködő egyházai 6,000 frtot, a szegény lelké­szek pedig 1500 frtot nyertek. — Az ötödik napon főkép a missio-ügy tárgyaltatüti, vagyis az idegen felekezetek és nemzetiségek ko/.ott elszórva élő hitsorsosaink lelki gondozása és megtartása végett szükséges intézkedéseket es segélyezéseket állapították meg a konvet fér fi a \ Az ily czimen kiosztott segélyek összege 18,650 frt. A hatodik napon (szombat) a még függőben levő ügyek egy része letárgyaltat vir, a többi pedig a jövő ülésszakra halasztatott és igv a konvent tárgyalásai szombat délután értek véget. — BuC3U lakoma. Városunk értelmisége, valláskülönbség nélkül, a távozni készülő conventi ta­gok tiszteletére tegnapelőtt este díszvacsorát rende­zett, melyen a szives fogadtatás fölötti elismerés, és a Convent czéljai és kitűnő tagjai iránt való ál­talános tisztelet rokonszenves nyilatkozatokban nvers kifejezést. — A felköszöntések sorát Kiss László polgármester nyitotta meg, éltetvén a convent tag­jait, melyre Kun Bertalan és Révész Bálint püspö­kök meleg szavakban, válaszoltak. Áldomást mondtak még Pap Gábor, Szász Karolj', Szász Domonkos püs­pökök, Szilágyi József, Antal Gábor, Szász Béla, Fe­jes István, Gyiu-átz Ferencz, dr. Koritschouer Linót, Szilágyi Dezső, Jeney Viktor,.Szabó János stb. A kedélyes társaság éjfél felé mondott egymásnak szív­ből jövő „Isten hozzád "-ok­— Tüzeset. Tapolczafim folyó hó 19-én dél­után kigyuladt és 1 égett a községi" korcsmaház te­tőzete, — ugyanaz nap este 10 órakor pedig a korcs­mával szemben levő jegyzői latot érte hasonló sze­rencsétlenség, mit bizonyára szándékos gyújtás okozott. — Az ipartestület elöljárósága hivatalos helyiségül az ó-kollégium úteza 220. számú háznak egy részét bérelte ki. — Az »erüööri szakvizsgak« — a ma­gyar királyi fóldmivelési ministerium rendelete 43*

Next

/
Oldalképek
Tartalom