Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886
1886-10-24
folytán, ehó 18-án a szombathelyi királyi erdöfelügyelőségi kerüle'tben vették kezdetüket, — minthogy ez évben 39 vizsgázó jelentkezett, — a vizsgák circa 9 napot vesznek igénybe. A vizsgáló bizottság ez évre a magas ministerium által a következő tagokból lett összeállítva, "az. az kinevezve. Elnök: Simenszky Kálmán kir. erdőfelügyelő, vizsgáló biztosok: Blaschek Ede urad. erdöfelügyelö, Reman József urad. • erdőmester. Az írásbeli vizsga e hó 18-án reggel 9 órakor vette kezdetét, — nagyságos Simenszky Kálmán ur által a vizsgázókhoz intézett lelkesítő beszéddel.— A szóbeli vizsga eredményét közölni fogjuk. — Az a kiváló eredmény, melyet legutóbbi pályázata elért, arra buzdította a »Magyar Haziasszony« derék szerkesztőségét, hogy ismét ujabb pályázatot hirdessen és pedig ezúttal egy humoreskre, melynek tárgya a társadalmi vagy művészi életből van meritve. Első díj: egy drb arany, második díj: 10 frank aranyban. Beküldési határidő folyó évi november 30. A pályázat eredménye a »Magyar Háziasszonya ez idei karácsonyi számában fog közzététetni, s ugyanakkor szolgáltatnak ki a pályadíjak is. A pályamüvek e czimen küldendők: »Magyar Háziasszonyit szerkesztősége, Budapesten, nagy korona-utcza 19. — Reméljük, hogy városunkból és megyénkből, hol e derék lap annyira el van terjedve, minél többen vesznek részt a nemes versenyben. — Városunkbaji meghaltak okt. 16—22-ig: Ferenczi István, róm. kath., 44 éves, hagymáz. — Egyed István, róm. kath., 28 éves, tüdó'vész. - Kovács István gyermeke Teréz, ref., 8 napos, görcsök. Krebsz Sámuel gyermeke József, izr., 3 éves, agyhái-t> elob. - Stricker Adolf gyermeke Tini, izr., 32 év-H, tüdó'vész. - Kovácsics Gyula gyke, ev., halva született. Lud víg Jánosné. róm kath. 36 éves, gutaütés. — Soós Juli gyke. Terézia ev. 3 hetes, veleszüleiett gyengeség. — Aschenbrenner János gyke. Karolina róm. kath. 2 hónapos, béllob. Cser Sándor ev 2? éve*, tüdó'vész. — Spielman Károly izr. 78 eves, tüdó'lob. — Babiák Györgyné róm. kath, 80 éves, rákos elfajulás. VESZPRÉMBŐL. — As iparos-ifjuság kebelében dalárda és irodalmi kör keletkezett. A dalárda védnökségét Magyar János kanonok, az irodalmi kör védnökségét Bauer Lénárd főgjannasiunii tanár, ugyanazon irodalmikor elnökségét pedig Meszes Polikárp iparosiskolai-igazgató urak vállalták el, kiket a derék és szép törekvésű iparos-ifjuság küldöttségileg kért fel. — Simon Zsigmond tihanyi apát ur ő nagysága áldozó-papságának félszázados jubileumát 1S87. jiilius 2G-án fogják megiinnepebii. — Schill Ede köztiszteletben álló veterán polgára városunknak, hirtelen meghalt. Okt. 23-án d. u. 5-órakor temették. ,— Rath Iván úr a püspöki uradalmak kormányzója, saját elhatározásából ezen állásáról lemondott és nyugalomba lépett. Helyette megyés püspök nr ő excellentiája a kormányzati teendők végzésével Szabó Imre m-adalmi ügyész urat bizta meg. — Jubileum. Várpalotai apáczazárda fenállásának 10 éves jubileumát ünnepelte f. hó 17-én. Az ünnepély a zárda alapitói által rendeztetett. „Te Deum"-ot s a szent misét vizeld Tallián Lázár cz. püspök ur ö méltósága tartotta fényes segédlettel; segédkeztek: ngos Palotay Eerencz apátkanonok iumint ceremoniális, ngos Németh. János ősii esperesplébános és ft. Polczer Antal hagymáskéri plébános urak, mint diaconusok, közreműködtek még: ft Steiner Ádám palotai plébános, Vinis Fülöp palotai káplán és Zarjeczky Viktor veszprémi karkáplán urak. A magasztos és lélekemelő szent beszédet ngos Palotay Ferencz apát-kanonok vu- tartotta „a vallás-erkölcsös nevelésről." Az egyházi szertartás végez tével a nagyközönség visszatért a zárdába, hol a kik növendékek színielőadás- és szavalatokkal lepték meg a jelenlevőket. Végül ngos Palotay Ferenc apátkanonok ur megható beszédben adta elé a nap jelentőségét. Délben a „Nagyvendéglő"-ben banquet tartatott. M. Gróf Esterházy Sándor ur szélmezői'gazdaa mez-óla.ki yasuiáliomás melleit — 12 db. hizlalásra alkalmas mustra ökör és 30-0 db. tenyésztésre is alkalmas számfeletti ürü és nőstény birka eladó. Pápa, 1886. octóber 20. Uradalmi felügyelőség. ^^y^ryg frganMast jaaaamizatí ^accaaasa^ frcanffii^a «gfc >=rcio£ir.%X ^jtaMsrsrj^ prvrcaza^ ^..IÄI/LOP' >j u-^r^rü. ^jcsjariit /^TV-TÄC^-W >«nc-is» íí mtf 2—1 )pms?^a^i^noe«xa(%^axKtx^^ ,l- - — J ~ . - J- • APRÓSÁGOK. — »Vadászszerencsétlenség. E czim alatt közli egész komolyan egyik laptársunk, hogy K. J. ur vadászatközben, a midőn fegyverét félretette és leült volna társaival az asztalhoz — két ezer forintot vesztett a kártyán ! — Konventi vacsoráról megy haza a férj. Agyban fekvő nejének az volt első kérdése, hogy tulajdonkép hány óra is van. A kordában tartott férj bátran oda mondja hogy tiz, de szerencsétlenségére, a fali óra ép akkor ütötte el az egyet. — Igy vagyunk — szóllott a feleség, — hát már az igazat sem mondod meg nekem? Tiz órat hazudol mikor ép most ütötte el az egyet. — Bolond asszony te — válaszol a férj — a nullát csak nem ütheti hozzá. — A törvényszék előtt. Volt-e már büntetvej? — Igenis, néhány év elött élethossziglani börtönt áltam ki. Kivonat; Pápa városának gabona-ár jegyzökönyvéből, JSS6. október hó 22^én. I 00 kilojiram Hnzii jó 8 n 90 kr — közdp 8 ít 60 <r, - alsó 8 fl 20 tr. Ilozs 10 6 fi 40 kr. kö-/.. ; |< 6 ü JäO ki-,—alsó 60 00 kr. Aip;. jó G ri 80 kr, kó'zé|> 6 l'l 40 kr.—alsó G fl OOkr. Zab jó 6 ft 40 kr.— közép 6 l'l. 30 kr — alsó 6 l'l 00 r. Kukorica U; 5 fl SO kr,- iözép 5 l'l 60 kr,— JI*Ó 5 n 40 kr. Burgonya,d i ri 60 kr,— közép 1 l'l 40 kr.— alsó 1 l'l 20 <r. Széna |"ó l fl 60 kr. — kö'iép 4 fl 20 kr — Zsupp jó 2 frt 50 kr, közép 2 II t0k\ Kiss László polgármester. Védjegy 319. és 320. szám. Használati utasítás magyar vagy német nyelven, bizományosaim névsorával ellátva minden üveghez ingyen mellékelteük. Kapható Pápán: Az irgalmasok gyógytárában, Gebück Gyula, Bermüller Alajos, Techet Adolf,-Kohn Mór, Stern Ignácz, Koritschoner Fülöp, Toch József. Ki s-Cze 11 ben : Gayer Gyula, Tick Henrik, Bisitzky Ödön uraknál. Figyelmeztetés. Az általánosan ismert, jó hírnévnek örvendő s több oldalulag kitüntetett sósborszesz készítményem — kelendőségénél fogva — sok utánzásnak levén az utóbbi időben kitéve, elhatároztam, hogy azokon címjegyeimet módosítom, s arra kék nyomatban saját házam külső alakját veszem föl, bejegyeztetvén a/.t egyszersmind védjegyként a budapesti iparkamaránál. SÓSBORSZESZ gyors enyhitóst eszközöl: csúzos szaggatás, fagyás, fog és fejfájdalmak, szemgyengeség, bénulások, zsugorok síb. ellen; de különösen a bcdörzsölcs-kcuő-gyuró-gyógymuduál, (massage) igen jó hatásúnak bizonyult. Fogtisztitó szerül is igen ajánlható, a mennyiben a fognak fényét elősegíti, a foghust erősbiti és a száj tiszta szagtalan izt nyer a szesz elpárolgása után, valamint ajánlatos e szer fejmosásra és a hajidegek erősítésére a fejkorpa-képződés megakadályozására és annak megszüntetésére. Ara egy nagy üveggel §0 kr, egy kisebb üveggel 4ö kr. Brázay Kálmán, 3—1 Budapesten, IV. kerület, Múzeum körút 23. gDajoars szenvedő íigyelmébe! Van - szerencsém Pápa város és vidéke n. é. közönségének b. tudomására adui, hogy a „Griff" szálloda 1-só' számú szobájában megnyitottam fogászati gyógy termein et, es f. Ii.ó végéig; itt fogok tartózkodni. Kérem tehát mindazon t. egyéneket, kiknek bárminemű l'ogmüveletre.vagy fogbetétre szükségük volna, szives-kedjenek gyógyt rmemet meglátogatni. Bátorkodom magamat a következő' esetekre ajánlani: Egyes niüfogak, egész fogsorok, valamint mű leges szájpadok készítésére a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok nélkül oly módon, hogy azok a természetiekhez hasonlóan minden czélnak megfelelnek. Kívánattá egyes műfog néhány óra alatt, egész fogsorok pedig 24 óra alatt kesziííelnek el és a foggyökerek eltávolítása nélkül, minden fájdalom okozás elkerülésével illesztetnek a szájba. Lyukas iogak plombirozására, a legkíméletesebb bánásmód mellett arany-, platina- és ezüst amalgammal stb. oly módon, hogy azok tartósságuk által a fogakat minden később beálló korhadastul megóvják. A plomb tartósságáért több évig kezeskedem és minden nu'idarabnál a természetes használat által szükségessé vált javításokat díjmentesen eszközlöm. Ugy szintén ferde fogak helyreigazítására és a fogakon leszakadott fogkó', valamint azon szennyes föld színezetek letisztítására, mely némely egyéneknél a fogakhoz tapad. Továbbá a már meg nem menthető fogak, bármily lelöredezell foggyökerek eltávolítására^ saját módszerem szerint, mely semmi fájdalmat sem, okoz. Tudtára adom mindazon t. egyéneknek, kiknek akár műfogakat, akár piombot készítettem, hogy minden egy éven belül előforduló s a rendes használat által szükségessé vált javításokat díjmentesen eszközlöm. Rendelési órák: reggeli 8—12-ig, délután 2—6 óráig. Wellner Lajos fogorvos Veszprémből. Máday kávéházában Pasteur-féle Van szerencsém a n. é. közönség' b. tudomására hozni, hogy kávéházamat egy az orvosok által különösen a j á n 11 1 II p berendeztem , s igy kávéházamban csupán az ezen átszűrt ivóviz szolgáltaik ki. K vizből h á z h o z ho rd va is árusíthatok, még pedig* literjét £ kr, egy pohárra! J krért. Megemlítem még, hogy kávéházamba naponta í r i s csapolt sör, pilseni palaczk sör, minlapinczci borok, továbbá a legkitűnőbb p e z s g ő k kaphatók. A n. é. közönség látogatásáért esedezik acfay kávés. Az adász-teveli közbirtokosság tulajdonát képező hoT és pálisaSiit ESíérésI Jí>g*, az 1, 38, Ili, és 156-ki számú korcsmaházak bani gyakorlattal, külön külön — 1887. évi apr. 24-től három évre — zárt ajánlat utján haszonbérbe ki fog adatni. A haszonbérelni akarók felhívatnak, hogy ajánlataikat 100 frt bánatpénzzel ellátva alolirotthoz beadni szíveskedjenek. A birtokosság fenntartja magának azon jogot, hogy az ajánlatte : vők közül szabad tetszése szerint választ bérlőt, — vagy esetleg szóbeli árverést rendel. A zárt ajánlatok íelbontása; illetve az árverés lSS'6-ik éci deczember hó 5-én történik d. e. 10 órakor A.-Tevel község házánál; — a feltételek alolirottnál bármikor • megtekinthetők. A.-Tevel 1886. október 19-én. iysmoti öanie birtokossági pénztárnok. [A "magyar lovar -egylet sorsjegy-irodája: Budapest, váczi-uteza 6. sz. Kincsem sorsjegyek kaphatók e lap kiadóhivatalában. Uphilajdms szerkesztő: Dr. FENYVESSY FERENC Pápán, M ev. ref. főtanoia belüiod ny. Debreouny K. Í886, {Helyiség d-kuUégmt.)