Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-05-22

-Megjelenne Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadlaüiak el. Kéziratok 7iem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK. hivatalába (0 - k o 11 ég iu m ép il lel) küldendők. Előfizetési dijait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt £0 krajezár. Egy szám ár a 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos peiiisor térfogata után 5 kr, nyilttérbcn 25 krajczárral számiiainak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola 11 y omdája) küldendők. Pápa város hatóságának ás több pápai, s pápavidék í egyesület ne k hivatalos közlönye. Á községi- és körjegyzők érdekében. A községi- és körjegyzők érdekében megindult jogos mozgalom irányában, melynek czélja állást foglalni a telekkönyvi betéteknek a földadókönyv és az állandó kataszter adataival megegyező szerkesztésére és a telekkönyvi rendeletek pótlására vonatkozó törvényhozási intézkedés ellenében, meg nem tagadhatjuk helyeslésünket. Azon felirat, melyet a pápai járás községi- és körjegyzői, a járás orsz. képviselőjéhez benyújtottak, megérdemli nemcsak az elolvasást, de az abban érintett óhajnak minél szélesebb körben való terjesztését. Helyesen mondják a járás jegyzői, hogy nemzeti fejlődésünk s erősbülésre törekvésünk jelen korszakában, • lehetetlen be nem ismernünk, hogy a törvényhozás terén haladni kell az ujjitások felé, nehogy régi mtézményeink felett az idő túlhaladva, azok a polgári élet viszonyainak meg nem felelvén, inkább ártalmára maradjanak fent a közéletnek, mintsem megujitásuk által az élet követelményeinek megfelelőleg ujabb formában uj életet nyerjenek, s bár ily szempontból, hazafiúi örömmel üdvözlik a telekkönyvi betéteknek a földadó könyv és állandó kataszter adataival megegyező szerkesztésére és a telekkönyvi rendeletek pótlására czélzó törvényhozási actust, de felszóllalnak azon czélba vett intézkedés ellen, mely a telekkönyvhöz írásban benyújtott kérvényeknek kir. közjegyző vagy ügyvéd általi ellenjegyzését rendeli el, és csupán 200 frt értéket képviselő telekkönyvi jog megszerzésére vonatkozó írásbeli beadványokra nézve kivánja fentartaui a községi és körjegyzők által eddig korlátlanul gyakorolt közreműködést. Ha nem czélja; a törvényjavaslatnak, hogy a telekkönyvi jog szerzések, a mindinkább ritkuló esetek közé tartozzanak azon föld népénél, mely eddig is csak kétségbe ejtő helyzetében fordult ügyvédhez, vagy a legnagyobb kényszerűségben kereste fel a kir. közjegyzőt: ugy valóban mi sem látjuk indokolva a törvényjavaslat ezen szakaszának ily nemű intézkedését és pedig annyival inkább nem, mert lehetetlen nem ismerni a magyar földmives nép nyomasztó anyagi helyzetét, s lehetetlen be nem látni, hogy bánníly méltányos árakban szabályoztassék is a kir. közjegyzők és ügyvédek részére megállapítandó ellenjegyzési munkadíj, kétszeres terhet fog róni a már úgyis közadózással megterhelt nép vállaira, a mennyiben mig a peres ügyeken kivüli jogügyleteknél szükségelt Írásbeli munkálatok díjazásától elütött községi és körjegyzőjét a megélhetésnek megtelelő fizetéssel kell ellátnia, addig a teljesitett munkálatokért igen olcsóra szabott munkadíj az ügyvéd és közjegyző állásához mérten bizonyosan kétszeresen togja terhelni, az utánjárással elvesztegetett munkaidő pedig gyakran kipótolhatlan károkat okoz neki! Megyei lapjaink az új főispánról.*) Megyei laptársaink melegen emlékeznek meg új főispánunkról. A »Veszprem« ezeket irja : örömmel üdvözöljük vármegyénk kormánya élén a jeles főurat, kinek főispánná történt kineveztetését osztatlan tetszéssel és megelégedéssel fogadta vármegyénk közönsége. Ifj. Esterházy Móricz gróf született 1856-ban; fia bold. Esterházy Pál pápai grófnak, ki ugy lángoló hazaszeretete, mint bőkezű jótékonysága által kimagaslott mágnásaink közül s nagy nevéhez méltó emléket hagyott utódaira. Ezen jeles férfiúnak utódát, Esterházy Móricz grófot, nevezte ki a király vármegyénk főispánjává, hogy ez által alkalmat nyújtson neki arra, hogy tevékeny részt vehessen a közügyekben s hazánk jólétének és fölvirágoztatásának nagy munkájában közvetlenül működhessék közre. ») Mult számunk térszüke miatt pótlólag közöljük ezeket. yi*rttmrregv»-TKzwT^rr

r-"rrarti.Miiiiiii».» Az ifjú főispán eddig sem volt tétlen. Atyja halála óta (1877.) folyton élénk részt vett a megyei közéletben. Fáradhatatlan s nagykörű tevékenységére mutat, hogy jelenleg is elölülője vármegyénk gazdasági egyesületének, kezdeményezője az építendő pápa-keszthelyi vasútnak s az ezt épitő társaságnak elölülője is. Pápa város jótékony egyesületei is igen sokat köszönhetnek neki. Szóljunk-e arról, hogy az ö hazafias áldozatkészségének köszönhető, hogy vármegyénkben legalább egy diszes, állandó háza van a színművészetnek ? (Pápán.) De hagyjuk a multat, hisz ez csak kezdete volt egy jótettekben gazdag, fényes jövőnek, melyhez bátran fűzhetjük reményeinket. Már előre látni véljük, hogyan pezsdül új életre vármegyénk társadalma, hogyan keletkeznek ujabb és ujabb humánus és közhasznú egyesületek s a meglevők mint erősbödnek, gyarapodnak. Igen, mert élükön oly férfiú fog állani, a ki legnemesebb ambiczióját abban fogja keresni és találni, ha boldogságot és jólétet áraszthat maga körül. Ily kedvező kilátás mellett látjuk mi Esterházy Móricz grófot vármegyénk élére állni s rendithetlen bizalommal tekintünk a jövőbe, mely hivatva lesz reményeinket megtestesiteni. De nemcsak vármegyénk fűz szép reményeket az új főispán működéséhez, hanem Veszprém városa is örömmel üdvözli öt a vármegye élén, — mert biztos támaszt lát benne, kinek magas méltósága mellé oly anyagi előnyök is sorakoznak, melyek lehetővé teszik, hogy a nemes, közhasznú törekvéseket végczéljuk elérésében hathatósan támogathatja. Engedje a sorsunkat intéző Gondviselés, hogy egy szép jövő virradjon ránk, az új főispánnak pedig adjon erőt magasztos miszsziójának méltó betöltéséhez. A »Veszpremi Közlöny« pedig következőleg ir: Gróf Esterházy Móricznak Veszprémmegye főispánjává való kineveztetése nem jött váratlanul. Még élt felejthetetlen emlékű előde b. Fiáth Ferencz, mikor a hír már merészen meglopta az újságok hasábjait és befutotta egész Magyarországot. A hir visszavonása, illetőleg forrásának földerítése nem sokat fogyasztott rajta, ugy, hogy b. Fiáth halálakor székiben gr. Esterházy Móricz neve volt hallható, mig mellette mások nevei csak szórványosan, elmosódott gyenge viszhangként emiittettek, A hir ma, mint valóság áll előttünk. Gr. Esterházy Móricz Veszprémmemegye feje, Veszprémmegye főispánja. , Megyénk uj főispánja sokkal fiatalabb, minthogy a közélet terén fényes, eseményekben és tapasztalatokban gazdag multat mutathatna fel és ezekkel mintegy felvértezve állana e megye kormányrudja mellé. Bár az utóbbi években ott láttuk öt sürün a megye zöld asztala mellett; ott láttuk őt az oly szép lendületet nyert veszprémmegyei gazdasági egyesület élén, melynek ö nevével, nevének tekintélyével és befolyásával oly súlyt kölcsönzött, amely azt jóformán a halálból, de minden bizonynyal a tetszhalálból feltámasztotta: gróf Esterházy Móricz egyéniségének súlya azon fényes és gazdag múltú névben rejlik, melynek tulajdonosa és mint ilyen örököse azon családnak, mely a megyének, a megye történetének jóformán minden lapjára elévülhetetlen betűkkel beirta a nevét, amire e megye méltán büszke is. A főispáni állás az újabb idők fejlődése miatt megszűnt ugyan méltóság lenni, de nem annyira, hogy azt egy oly fényes múltú családból származó és oly kedvező társadalmi és anyagi feltételekkel rendelkező férfiú, mint gróf Esterházy Móricz újra méltósággá ne tudná tenni és ha állását azzá teszi, jó akarattal, nemes szívvel c megyének sokat, nagyon sokat fog használni. A jövő ezen reményében hozza most Veszprémrnegye rokonszenvének tiszteletét a fiatal főispán elé, üdvözölve öt azon a kiváló álláson amelyre a király magas bizalma emelte. Érezze át miszsziójának egész fenséges mivoltát; éljen jobb tanácsadói legjobbikának tanácsával; istápolja a keresztény erkölcsöket, ahol azokat lazulva látja; hathatós befolyásával szüntessen meg mennél több szellemi és anyagi nyomort; végre lebegjen folyton szemei előtt, hogy a világon minden néven nevezett hatalom és méltóság nem önmagáért, hanem azokért van, akik fölött valaki azon hatalom- vagy méltóságba helyeztetett. Üdvözöljük gróf Esterházy Mór főispán ur ő méltóságát megyénk élén! Legyen Isten szent áldása hivatalos működésén és legyen az ö föispánsága alatt Veszprémmegye boldog és megelégedett ! Végül megemlítjük, hogy a »Veszpremi Független Hirlap« is egy »politikai« czikkben a kinevezésről azt irja, hogy »ezt a kinevezést társadalmi viszonyainkat és külön közügyeinket tekintve — szerencsésnek mondhatjuk.« Ugyancsak a »Veszpremi Független Hirlap« pápai levelében következő szép sorokat hozza: Veszprém vármegye főispánjává gróf Esterházy Móricz lett kinevezve. Ajhir mindenkit örömTARCZÁ. A EAB KESEEVE. Mélységes börtönöm sötét fenekében összezúzott szívvel kiáltok az éghez, Van-e még egy csillag e borzasztó éjben, Melynek lehullása sorsom fölött végez? Hogy ha van, az égnek melyik sarkán lészen, Kelet vagy nyugatról várjam lefutását? Készen vagyok én már, nagyon régen készen ... Ragyogás, vagy hullás, mi lehetne más hát ?... Kínomat hallani sem akarja ember, — Talán nem is értné, mi lelkemet tépi? Hogyha talán mégis ... Rab remélni nem mer: Csak halálát várja, imádkozva kéri! . . . Megátkoztam még az Istent is az égben, Embert s a világot gyűlölöm, gyűlölöm! . . . Őrjöngve kiálték s a hajamat téptem, Kétségbeesésem volt társam örököm. Vegyétek el tőlem hitem romdarabját S egy parányt adjatok a kétségb'esésböl, S készen lesz egy vulkán, iszonyú haragját Az Isten is félve nézheti az égből. Megered e szivböl a láva folyamja, Izzó sziporkája bibort von az égre: Szivem dobbanását a vihar elkapja . , . S megreped e sziv is keservében végre! ígérem! — Novellette. — (irta: GIZELLA.) Éjfélt egyhangúan elkongták az órák, s a templom tornyai hosszú árnyat vetettek a kis térre. Mély csend honolt a szép nyári éjen, csak egy egy elkésett madárka rebbent tova a közeli kertekbe, honnan bóditó illatot árasztanak a bokrok s virágok. Minden ablakredö szorosan zárva, a nyugalmat misem zavara, csak Lolla idegesen járt fel s alá piczi szobájában. Már többször kitekintett, de a gyér világosság, mit a folyosón látottt, ismét vissza riasztá. Es újra tovább fűzé gondolatit, piczi kezét szivére szoritá, mely oly hevesen dobogott. Végre sötétség és csend a kis lakban is. Gyertyáját magához veszi — a kis lépcsőn leoson — a kapu kinyillik, s ö az utczán van. Pár pillanatig habozva meg áll, feltekint az ablakokra, és suttogja: bocsássatok meg én nem tehetek róla! Össze vonja sürü fátyolát, kerülve a hold fényét, szorosan a házak mellett sietve távozik. Léptei oly könnyűek, nesz nélkül halad — egy hatalmas érzés ád neki erőt, bátorságot, szerelme viszi, szerelme feledtet mindent! Most sötét alak mozdul meg egy kapuból Lolla össze rezzen, de im megkönnyebbülten feléje tart. Te vagy Ferencz, szólt az éji őrnek, ki várni látszott reá, úgy megijedtem tőled. Már nem is hittem, hogy eljö, oly későn van. Jaj ! tudod atyus sokszor elolvasgat, igy ma is, a nyugtalanság már majd megölt. Vár-e még, biztosan tudod, hogy ott van? oh ha hiába jöttem volna! Hogy várja-e akár örökké, de siessünk, hogy vissza térhessen, mert ha a Nagyságos úr megtudná, ugyancsak kitiltana házából. Ne félj Ferencz én el nem árullak, hisz oly jó vagy hozzám. Most egy különös mogorva külsejű épülethez érnek, sürü rostély minden ablakon, az előtér kétemeletes, de lejtőre van épitve, s igy a hátsó ablakok alacsony földszinten vannak már. Lolla itt megáll — az éji őr távol marad. — Egy férfi kéz nyúl át az ablak rácson, mit Lolla megragad, csókkal halmozza el, és forró könnyei hullanak. Aurélom meghalok, ha még soká igy látlak, zokogja. Légy erős hisz te vagy úgyis őrangyalom, ha téged nem szeretnélek, öngyilkos lettem volna, bocsáss meg, amiért ennyi szégyent, ennyi fájdalmat okoztam neked , és a rácsra hajolva, egy férfi zokog megtörten, megsemmisülten. Ha nem szeretnélek, ha meg nem bocsátottam volna képes lennék-e jó szüleim tudta nélkül ide eljönni, — ök most kérlelhetlenek — elakarnak tőled szakítani örökre. Atyám váló pört akar ellened. Oh mi borzasztó helyzetem, mert csak ily feltétellrl lehetek hon. És te Lolla, kit imádok utolsó lehelletemig, te bele egyezel ? Nem Aurélom, én vissza fogok menni hozzád, habár akkor szüleim háza talán örökre zárva előttem, de egy föltétel mellett, mit ha megszegnél, ugy mondj le rólam. Tudom, tudom, mit kérsz tőlem, eléggé bűnhődöm könnyelműségemért, de itt esküszöm neked az élő Istenre, szerelmünkre, hogy más leszek, erős leszek! Lolla leszáritá könnyeit, ünnepélyes hangon kérdé, Aurél ez az utolsó találkozásunk, holnap elvisznek már téged innen — tehát képes lész megtartani fogadásod ? Ah igérem, igérem! X. városkában nagy port vert fel Nagy Aurél elfogatása. Mindenki szerette, hivatalában szorgalmas, vig czimbora, jó tánezos, kitűnő vadász és szép ember! volt. Árvay gazdag magányzó egyetlen szép leánya Lolla, megismerkedvén vele, végtelen szerelem fűzte őket egymáshoz. Azonban Lolla atyjának Aurél sehogysem volt kedvére, Ikönyelmünek tartottá, és vagyontalansága miatt is, nem szivesen fogadá. Igy néhány évig hasztalan búsultak egymásért, mig Árvayné látva lainya boldogtalanságát, férjét rábírta, hogy beleegyezzen egybekelésükbe. Végtelen boldogok voltak, Aurél imádta kedves szép kis nejét, Lolla pedig férjén kivül nem ismert világot. Ha néha vadászatra ment, vagy parthiéra, oly örömmel fogadta Aurélját, mint gyermek midőn a Jézuskát várja. — Igy mult el néhány év. Egy nap nagy vadászat után nem rendes időre jött meg Aurél, szegény Lolla perezröl perezre nyugtalanabb lett, az óra lassan mutatá már a hajnalt, — ereje lankadozott — a legrémesebb képzemények tartották izgalomban midőn végre léptek, s férje itt van. Neje sikoltva öleli csókolja, hisz már halottnak is látta a vadászaton. Aurél alig birja leküzdeni zavarát, nejét gyengéden félre tolja, fáradtan dől székére, homlokát, törli mig szemei meredten néznek maga elé. Aurél mi bajod? az égre! neked kellemetlenséged volt, mondd meg kérlek. Semmi semmi, kissé többet ittam mint szoktam, fáradt is vagyok, sokat jártunk, azért hadd pihenjek le. Lolla férjét félve nézte, ki álmában beszélt összefüggéstelen szavakat. A reggeli órák is elmultak, mégsem ébredt, ö ki oly pontossan járt hivatalába. Lolla gyengédségből nem zavara, azt hivé beteg, de egy balsejtelem végtelen izgatottságban tartá. Délfelé egy idegen keresé Aurélt, Lolla zavartan feleié, hogy férje beteg, azonban az idegen okvetlenül óhajtott vele beszélni. Lolla bevezeté öt, ijedten feltekintő férjéhez, s ennek óhajára visszavonult, de ajtajában szinte oda büvölten maradt. A hallottak után halványuló arcza elárulá mit érezhetett, szívverése elállt s élettelenül terült el a földön. Midőn ismét magához tért, szülei házában találta magát, emlékező tehetsége lassankint viszszatért, és zokogott, zokogott. Jó anyja ült mellette, vigasztalta, de neki most semmi enyhülést 21