Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-03-08

Megjelexiilc Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre kofonkiut rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmenteilen lein lek. csak ismert kezektolfogadia ma k el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lapSZERK. hivatalába {0 - k o 11 ég iu tn ép ii l e l) küldendők. PÁPAI LAPOK Előfizetési d.xjalsL. Egy évre, 6 frt. — Félévre 5 frt. Negyed évre 1 frt j-ö krajezár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata titán ß kr, nyűtt érben 25 krajczárral szánntamak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési dijak, s hirdetések a l ap KIADÓ hivatalába [re /'. fő i s k 0 l a n y 0 m d áj a) küldendők. Pápa város hatóságának és í ö b b pápai, s p-ápavidékí egyes&Ietnek h í v a í a I o s k ö z í ö n ye. Városunk jövője. 1 Bármerre vessük szemünket széles e hazában, mindenütt, még a kicsike csép faluban is küzdő, lüktető életet veszünk észre; itt nagyobb fokút, ott kisebb méretűt; küzdelmet, azon zászló alatt, melyen e materialis jelszó áll: „a létért." Küzdelmet azon létért, mely szoros szervi összefüggésben van a haladással, amely nélkül az merő marasmus. A küzdelem mérete óriási. Részt vesz benne mindenki, aki csak él e szegény hazában és mozog. Äz egyén, csoport, testület, ezekneknek helyenkénti összessége : minden, minden előre tör s fél utolsónak maradni, mert tudja, hogy mint maradó részt elfedi az enyészet sárga lombja és mindsürübb rétegeket rak rá a soha nem nyugvó idő. Mindenütt haladás, csak Pápa városa az, mely a küzdelemből való kidoléssel fenyeget. Súlyos panasz, fájó vád: de ha emeltük, hát — vajha ne kellene és ne lehetne! — bizonyitékot is szolgáltatunk. Csak egyet emiitünk. de az egy is elég, hogy a kétkedőket beterelje a hivők táborába és a tárogató megrenditő és tettre hivó hangjaként, mély tespedésükből felrázza a szunnyadozva maró erőket. A statisztika bizonyságunk, hogy Pápa városának az 1830-ki népszámlálás alkalmával 7000 lakosa volt. Ez a szám 1857-ig 12910-re emelkedett, 1870-ig pedig 14223-ra, mig az 1880-ik évi népszámlálás Pápa városának lélekszámát 14654-re teszi. Ez a száraz tény, melyből mielőtt a következményeket levonnók, állapitsuk meg a szaporodási arányt: Az 1830. évtől 1857-ig az évenkénti átlagos szaporulat 347.6 lélek. Az 1857. évtől 1870-ig 101 lélek. Az 1870. évtől 1880-ig 43.1 lélek. A meztelen számoknak ily csoportosításából magából első pillantásra is szemünkbe ötlik, hogy a szaporodás nálunk mind jobban csókkenő. S ha még összehasonlításokat eszközlünk a Dunántúlban levő egyes városok és városunk között, úgy a tapasztaltak még szomorúbb világításba- helyezik állapotainkat. Mert Nagy-Kanizsának '50 évvel ez előtti lélekszáma mindössze 5485 volt ; tehát Pápa városának egyidejű lakosságánál 615-el kisebb. És mit látunk ma ? Azt, hogy Nagy-Kanizsa városunk lélekszámát 3744-gyel túl szárnyalta; mert Nagy-Kanizsa lakossága az 1880. évi népszámlálásnak adatai szerint 18398 lélekszámot tesz ki. Székesfehérvár lakossága az utolsó 10 évben 3000-rel szaporodott és Pécs városa 50 év alatt 11200 és az utolsó 10 évben 5000 főnyi szaporulatot mutat fel." Ámde — mondhatná valaki — Pápa városa a felsorolt városokkal való összehasonlítást nem állja ki. Mert a nevezett városok fejlődését természetes, de különösen geographiai elhelyezésük mozditja elő. Nagy-Kanizsa gócpontja a délnyugat felé vonuló magyar kereskedelemnek; Székesfehérvár történelmi nevezetességű város, de főként mint vasúti központ van kitéve nagyobb mérvű forgalomnak; Pécset pedig nagy mérvben kifejlett bánya-ipara teszi nagygyá. Pápa azonban mindezekkel nem rendelkezik. Hát Paks — kérdjük — rendelkezik-e ezekkel, vagy Szombathely oly város-e, mely akár geographikus fekvésénél, akár a forgalom központjába helyezettségénél fogva a fejlődésnek tényezőit kebelében hordja? Bajosan merjük állitani. És mégis azt tapasztaljuk, hogy az utolsó népszámlálási évtizedben Paks 1700, Szombathely pedig 1400 lélekkel szaporodtak. De bármely város népesedési viszonyait tekintsük is — a nagyobb városokról természetesen nem is szólva, de legkevésbbé emlitve az amerikai gyorsasággal szaporodó Budapest népesedési arány számát — arra a következtetésre jutunk, hogy mindegyik ^— nagyon kevés kivétellel — nagyobb és gyorsabb fejlődésü, mint Pápa. Pedig a szaporodási arányszám mérvfoka mindenütt a nép szellemi és anyagi jólétének és a hol ez csökken, fogy és oly következetesen, mint az imént felállított szám-tabella szerint, Pápa városa területén, ott betegséget biztosra vehetünk és megáHapithatjuk a diagiiosist, hogy a betegnek belszervezete van megtámadva, aláásva. Astatistika adatai megbízhatók. Legtöbb esetben igazat szólnak; de mindig megközelítik a valót. Nem szépítik a tényeket és nem is tagadják el azokat. Megmondják azok nekünk keserű ridegséggel, hogy betegségünk okai mi vagyunk, hogy elhanyagoltuk materiális és kulturális érdekeinket; elmondják íryilt igazsággal, hogy tespedünk, s hogy tespedésünk bennünket veszendőbe visz. Mert ha még tovább fekszünk tétlenül a medvebőrön, és égbe kiáltó pusztulásunknak mesterséges módon útját nem álljuk, akkor 20—30 év múlva szaporodásról szó sem lesz és 50 év múlva csak azt fogja rólunk regisztrálni a korhű statisztikus, hogy: Pápa város,mely 100 esztendővel az előtt virágzó kis város volt, de az idők folyamán érdekei előmozdítását a véletlenre bízta: lélekszámra nézve következetes fogyásban van. És elmondják nekünk a statisztika használt adatai gyötrő őszinteséggel és szúró cynizmussal, hogy városunk oly lejtőn van. mely azt — ha á siklásnak tétlenül átengedjük — menthetlenül a depopularizáció rémséges torkába viszi. líomo novvio. = M. Gr. Esterházy Móricz ur

3

minta Pápa-Keszthelyi vasút fő engedményese, ma irta alá a közlekedési ministeriumhoz tett felterjesztést, melyben a felmerült nehézmények eloszlatását s a végleges engedély okmánynak még a húsvéti szünidők előtt törvényhozás elé terjesztését kéri; Eley és társa bank-csoport az ideiglenes szerződést csekély módosításokkal aláirta, s igy ma már tisztán a magas kormány jóakaratától függ, hogy az ügy mielőbb megoldassák. — Az építendő megyei székház. A megyei székház épitésére kiküldött teljhatalmú bizottság vasárnap, f. hó i-én Véghely Dezső alispán elnöklete alatt ülést tartott. Vidékünkről megjelentek Békássy Károly, Kiss László, Antal Gábor, Szalatkay István, Gnldcn György, Voyta Adolf, Fenyvessy Ferencz. Alispán üdvözlő beszéde után felolvastatik a múlt ülés jegyzőkönyve. Alispán jelenti, hogy Voyta Adolf, Horváth Sándor, Kiss István, és Schöne Lajos (Becsből) beadták végleges tervüket. A szűkebb körű bizottság erre ülést tartott, melynek véleménye tétetett a.mai ülés napirendjére. A végleges elhatározás a megye gyűlés teendője lesz. A bizottság részletesen bírálat alá vette a terveket, s vele a szűkebb körű bizottság véleményét, mely a Kiss István-féle tervet ajánlja elfogadásra. — Elnöklő alispán különösen felhívja a megyei bizottság figyelmét a határozat előtt. A jövő nemzedék előtt is felelősséget vállal a bizottság határozata által, s igy a lehető legnagyobb figyelmet érdemel c kérdés. A tárgyhoz érdemileg először Kiss László szólott, köszönetet fejezve ki a szűkebb körű bizottságnak sok tanulmányt igénylett fáradozásaiért. A Kiss-féle tervben hibának tartja az oszlopos csarnokot, az egy bejáratot, s az inkább mauzóleum alakú homlokzatot. Ma még nem tudna a két pályaterv közül választani, s igy azt indítványozza, hogy mind a két terv küldessék fel a kormányhoz végleges eldöntés czéljából; id. Purgly Sándor elismeri, hogy nehéz a választás, de épen azért választottunk egy hetes bizottságot, hogy az mondjon véleményt. E bizottság a Kissféle tervet ajánlotta, szóló bizik e bizottságban, s úgy annak véleményét magáévá teszi, de a kül alakzatra nézve a magasságot — magasabban ajánlja — de mig ezt okadatolta abból is — hogy Kiss féle terv olcsóbb — Antal Gábor azt látja, hogy a szűkebb körű pályázat szép sikert eredményezett. A két tervet, ha összehasonlítjuk, mind kettőben van előny, és van hátrány. Erre példákat hoz fel. Az volna tehát legjobb, ha a két terv jósága egyesittetnék. BeTÁRCU HEINE DALAIBÓL. A tavasz is megjött újra, Zöldül a lomb, virul virág, S a kék égen rózsaszínben A felhőcskék lebegnek át. Dalol már a csalogány is Az ágakon, ott oda fent; S ugrándozik a sok bárány Tarka réten, itt ide lent. Csak én nem birok vigadni, Csak én fekszem betegen im : S álmodozom hosszan, mélyen — A jó Isten tudja, hogy: — min ? I A színpadról. (Elbeszéli Gizella.} Bravó kis Alice! hisz ez pompásán ment, maga egész kis művésznő. — Igy har'd csókolom össze, mily kedvesen játszik! — -— Ilyen, és több efféle dicsérettel halmozták el a kis Alicét, ki Bartóknak, a közönség kedvencz színészének — egyetlen gyermeke, öröme s gyönyörűsége "volt. Neje halálánál megfogadá életét csak is gyermekének és a művészetnek szentelni, mit hiven mégis tartott. — Alic a szép lányka nagy hajlamot s kedvét tanüsitott a színészet iránt, úgy hogy hét évvel ime holnap atyja jutalom játéka alkalmával — 6" is fellép először— s most a főpróbán is már mily tetszéssel találkozott? A színlapok hirdették már előre, s a publikum érdekkel várta az eladást. Minden zugában telve volt a színház, és Bartók megjelenése frenetikus tapsot idézett elő. Koszorúk, csokrok repültek lábaihoz, alig birt szerepének megkezdéséhez jutni. A második jelenetben szalad be Alic — egy elkényeztetett, de jószivü gyermeket adva — most ismét taps és tetszés zsivaja tölte be a házat — és gracieus hajlongásai a kis lánynak, még inkább előidézték azt. Végre csend lett — apa és gyermek eljátszák szerepeiket — s midőn Alic, kinek apja nem akarja óhaját megtenni, hirtelen elhal, és atyja rémülten föléje hajol kétségbeesve kiáltva meghalt — ez pedig nevetve karolja át nyakát, mondván ugy-e nem haltam meg, csak megijesztettelek — oly sikerült, oly természetesen előadott jelenet volt — mintha a leggyakorlottabb színésznő játszta volna. Tízszer meg kelle jelenni Bartóknak Aliccal — a közönség nem akart megválni tölök. Mily büszkén, mily boldogan sétált másnap apa lánykájával, kit úton útfélen megállíttattak, meggratuláltak, s jósoltak nagy jövőt — szép hírnevet! — Hetek múlva egy rém hír szárnyalta be a várost — egy borzasztó betegség, mely leginkább a gyermekeket üldözé, lett járványnyá. Oh mint féltették, takarták a szülők drága kincseiket, még *a levegőtől is. Az iskolák bezárattak — gyermeket utczán aliglehétett látni — és mégis mégis mily pusztítást tett e borzasztó szó: difteritis! Ott játszik még fürgén pirosan a kicsike — egyszerre torkához kap, hogy fáj — az orvos rögtön megvizsgálja, és komoly arczárói a szülök leolvassák rémülten a bajt. — Nincs mentség — nincs tudomány, nincs szer számára, mondják az orvosok — oda kell adni a halálnak, sőt óvakodni a beteg ápolásánál, a többi el ne kapja. * És Azraéla a halál angyala, most is beköszöntött a gazdagokhoz, hol kényelem elővigyázat minden megvan, ép ugy mint a szegényekhez, kik még csak védelemre sem képesek! Szegény Bartók, ott támolyog társai által vezetve a kis koporsó után, mely el és elvan borítva szebbnél szebb koszorúk által, mit a közönség küldött részvéte jeléül. Mit ér neki most a virág, hetek előtt a színpadon, ah az volt legboldogabb napja életének — s most, ott ott viszik örömét, reményét és boldogságát! Egy piczi csillag volt ö, ki megjelent, egy perezre fénylett ragyogott — és eltűnt. — Ember mily törékeny játéka vagy te a sors szeszélyének — sajkád az élet tengerén ritkán jut vész nélkül azon kikötőbe, hova boldog-boldogtalan halandónak egyaránt visz utja, azon kikötőbe, hol az örök élet kezdődik ! * * * 1 1 Nincs ír, nincs tapasz ja vérző sebre, mit a fájdalom vert a szíven egy kedves lény vesztése által — az idő e bölcs orvos, ki egyaránt osztja évről évre tanácsait, próbálkozik még meg — néhol sikerül is vigasz t, enyhülést hoznia — azonban többször újra felszakad a rosszul hegedt seb — s még az idő sem képes segíteni — elhal elvesz a fájdalom marczangolta szenvedő. Két éve nem látta kedvenczét a közönség, élő halott volt szegény Bartók, kinek gyermeke elvesztése után, gyenge vigasz maradt mély bánatában a művészet, ez s a jó pályatársak nem hagyták el. Újra játszott, és játéka magával ragadá a közönséget, vele sirt, vele nevetett. Igerr ö sirt és nevetett szive mélyéből — siratta veszteségét — nevette, hogy még is él. Most először játszá ismét azou szerepet, melyben Aliccal oly sikert aratott. Ismét tolong a közönség, ismét zajosan fogadják, koszorúk csokrok ép úgy lepik el, mint akkor, óh de most úgy tekint ezekre, mintha ravatalára dobnák, és játszik játszik s midőn azon jelenethez jut, hogj a gyermek elhal és ö felkiált meghalt — szivet rázó hangon ismétli igen meghalt s össze roskadva terül el. Pár pillanatnyi csend után, a függöny legördül, a nézőtéren mozgás támad, orvost hívnak ki — s a rendező meghatott hangon jelenti »Bartok úr rosszul léte miatt nem lehet folytatni az előadást.« Másnap — az élőnek szánt virágok, — halottat borítanak, szive megtört. UTOLSÓ BAL* — Novellette. — — Irla: KACZIÁNY GÉZA. — (Folytatás.) II. A »Korona« vendéglő nagy termé tizennégy kő-olaj lámpa és egy sereg, mostmég nem végező milli-gyertya által világítva »tünderi fényben« úszott, amint a »Gerincvari Közlöny« korcsolyabáli tudósítása szokta jelenteni. A czigányok hangszereikkel bajlódtak, a rendező bizottság már együtt volt frakkban, és klakkban, a teremből a fénymázos szolga, ki az utolsó letörölgetést eszközölte, ép most vonult ki. Az ajtó előtt az odahelyezett kis asztalkára a pénztárnok most rakta ki a belépti jegyeket és a női táncz rendeket. — Fogadjunk, hogy Garathyék mindjárt itt lesznek; szólt Sátory Pista, egy magas, csinos ügyvédjelölt, szürke keztyüjét gombolgatva. — Csak addig ne jöjjenek, mig a keztyümet be nem gombolom, mert az öreg holtomig megszól érte, hogy csupasz kézzel vezetem helyére. — Az igaz, hogy ök mindig a legelsők, — jegyzé meg Hodolya Muki, — pedig elsőnek jötii isten úgyse nem chic. Hanem neked is malheuröd az, hogy a mamát mindig neked kell vezetni. * — Hja, pajtás, ez már az én hivatalom és sorsom, felelt nevetve Sátory. — Aki már nem 10