Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-02-08

Mi ii d e n v a ,s á r n a p. Közérdekű sürgöa közlésekre koronkhit rendkívüli sxárru«k is adatnak ki. Bérnienieilcn /ev, lik. csak ismert kecekiólfogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vis.^a. A lapnak szánt kiiz-lemen/jek a ! a p SZER K !> i c a I a tfi h a (_0 - k o 11 rá t ?/ •'<•/ é p ii i c •') küldendők. PAPAI LAPOK Előfizetési dijait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára iß kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilltérben 25 krajczárral 1 szállíttatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetejido. Az előfizetési díjak* s Kirdelések a lap KIADÓ hivalalába (r cf. fő is k a la n y 0 m d áj a) küldendők. Pápa város hatáságának és í ebb pápai, ^pápavidéki egyesületnek hivatalos íö z I ö n y e. PÁPA, 1885. február 7. Az országgyűlés közelmúlt parlamenti vitáiban nagy gonddal és megérdemlett előszeretettel érintették meg a vitában résztvett szónokok hazánk közgazdasági helyzetét. Fel lett emlitve a talajjaviiási hit elvgy nagyfontosságú kérdése is. A mezőgazdasági állapotok javításának kétségtelenül ogyik legfontosabb feltétele az, hog}

T a földbirtokos saját jószágán a szükséges gazdasági javítások eszközlése céljából megfelelő és célszerű hitelt nyerhessen'. E hitel nagyon természetesen nem személyi hitel; mert a hitelező nem a földbirtokos személyes fizetési képességét és készségét latolgatja, mikor az itt felhozott célra kölcsönt nyújt. Valóságos effektív biztosítékról van itt szó. Mindennek dacára még sem lehet e hitelt pusztán, egyszerűen jelzálogi hitelnek nevezni, azon okból, mert a kölcsön nem egy fedezet képes telekre adatik, hanem — s csakis c célból — egy később és pedig a kölcsön folytán támadt jelzálogi érték-többletre. Földhitelügjimk üdvös és korszerű kifejlesztése volna e kérdés helyes megoldása. Ily módon, oly földbirtokosok is, kik jószáguknak vagy csekély kiterjedése vagy hiányos minősége folytán hitelhez a rendes uton nem jutottak volna, — oly hitelt kapnak, mely által gazdaságukat lényegesen megjavítva, új existentiát teremthetnek maguknak. Hogy ez nem elmélet, elég, ha utalok Német, Francia és Belgium országaira. Egy fiatal, derék közgazdász érdekesen írja le azon munkálatok óriási dimensióit és szép előhaladását, melyek ily uton említettem országokban létrejöttek. Alecsapolás, az alagcsövezés által; eddig terméketlen földrétegek első osztálya földekké váltak. Jól mondta erről Peel Eóbert, hogy ennek hivatása és jövője a mezőgazdaságban ugyanaz, mint a gőzé az erőműtanban. Czélszerü közigazgatási, vízjogi és hitelügyi törvények nélkül azonban mindez alig képzelhető. Az ily kölcsönök nagyon természetesen törvényes szabályok által kell, hogy biztosítva legyenek, nehogy a hitelezők azon veszélynek tétessenek ki, hogy ezek egyedül az adósok személyében bízva, a létrejövendő munkálat reménye fejében adnának kölcsönt, holott esetleg e kölcsön nem is a célba vett javításra fordittatik, hanem az adós által talán más célra költetik el. Ha a földbirtokosnak tehermentes ingatlana van akkor nagyon könnyű a hitelbiztosítás módja. De lehet, hogy az ingatlan oly silány, hogy azokra a megmunkálás céljából szükséges összeget nem adná kölcsön senki sem, holott tekintettel a célba vett kívánatos javításra, a kölcsön egész biztossággal megvolna adható. Ily javítások által a föld értéke — mint ezt egy jeles német író kimutatja, — megháromszoroztatik, s igy lehetséges , hogy valamely rét például, melyen sokáig csak igen kevés és rosz széna termett, egyszerre gondos trágyázás, a fagyökerek megmunkálása, uj takarmány fű-magok elhintése, levezető árkok, alagcsövezós utján eszközlött lecsapolás stb. segélyével állagában anynyira javulni fog, hogy nem is remélt új tiszta jövedelmet hoz. Ugyanez áll a szántóföldre is. Oly szántók, melyeknek talaja vizenyős, hideg, s a vizet át nem ereszti, s melyek főleg esős években igen szegényes vegetációt hoznak létre, az alagcsövezés, talajjavítás által kétszeres jövedelmet is hozhatnak. A talaj javítási munkálatok céljából Franciaországban a földbirtokosok igen gyakran egyesületté alakulnak. Erről külön törvény is szól az 1865. évi jun. 21iki: „sur les associations syndicales." A francia és belga törvények mintaképül szolgálhatnának e tekintetben. Nem ártott volna, ha nálunk is, az 1871. évi 39-ik törvény meghozatala előtt, e törvények mintáit elfogadtuk volna. Más országokban különben korántsem újdonság erről beszélni. Még hitelbankok, intézetek is vannak máshol, melyek egyenesen talaj javítási célokra adnak kölcsönt. Ilyen páldául a Deutsche G-ründcredit-bank Gótkában. Van Drezdában is a szász országos földjavitási járadék-bank, az u. n. „Landes-Cultur-Renten-bank", a mely államilag van kezelve s mely valóban páratlanul célszerű intézmény. )S mind e:mél még fontosabb azon törvény, melyet a porosz országgyűlés a talajjavítás bankok létesítése érdekében 1879-ben hozott, s melyre itt, lapunk szűk köre miatt ezúttal csak egyszerűen utakmk. Szóval más országok rég élvezik a talajjavítás nagy és szép eszméjének praktikus kivitelét. Elszomorkodni való helyzet, ha arra gondolunk, mikor válik nálunk az ige testté? Mintha el volnánk zárva a művelt moflern világtól, hogy a leghelyesebb eszmék szele oly későn érint bennünket. Pedig, a ki csak egyszer volt a kiilföldon, bámulva láthatja azon óriási előmenetelt, mit más ország — számra, tekintélyre kisebb a magyarnál — saját jóvolta érdekében eddig kiA nagy Széchenyinek pedig most is igaza volna, ha mondaná, mit ötven évvel ezelőtt irt a „Hitel"-ben, midőn a magyar földbirtokosokat arra ösztönzé, hogy mezeit a lehető legjobb és legmagasabb virágzásra emelje, —: „a mit bizonyos időben egytoező megteremhetne, de nem terem, és azon dolog, melyet elvégezhetnénk, de ííem teszszük, minden időre el van veszve"! ! éi = Lapunk tulajdonos szerkesztője a következő nyilatkozatot teszi közzé a ., Veszprém" mai számában. „Nyilatkozat. Úgy értesülök, hogy bi. Fiáth Ferencz főispán úr lemondásáról és ifj. Esterházy Móricz gróf úrnak kineveztetéséről a „Pesti Napló"-ban megjelent hír közlését némelyek tréfásan — s erre nem vonatkozhatik nyilatkozatom, — mások komolyan nekem tulajdonítják. Bajos ugyan „komolyan" elképzelni, hogyan találkozzék „komoly" ember, a ki felölem elhiszi, hogy oly hamis hírt közöljek, mely első sorban Esterházy Móricz grófot érinti kellemetlenül, — de tartozom az igazságnak s főleg azon közkivánságnak, melyhez mindenha örömmel csatlakoztam, hogy közszeretetben álló főispánunkat minél tovább megyénk élén tisztelhessük, kijelenteni, hogy a kérdéses hír keletkezéséről, a lapban való megjelenésig, egyáltalában fogalmam sem volt. Az engem legjobban boszantott hir olvasása után rögtön kértem a „Nemzet" az „Egyetértés" és „Pester Lloyd" szerkesztőségeit, hogy a tényállásnak meg nem felelő hirt ne vennék át. S egyúttal kérdést tettem a „Pesti Napló"-nál a kérdéses hírlapi közlemény keletkezését illetőleg, melyre nézve ifj. Ab rányi Kornél t. barátomtól az itt közlött sorokat vettem.* E sorok remélem „komoly" jóakaróimat kivetkőztetik „komoly" tógájukból, s rájuk adják az őket méltán megillető bohóc süveget. — Ifj. Áb rányi Kornél levele igy hangzik: „Kedves Barátom! Leveledből azt látom, hogy a gróf Esterházy Móricz veszprémi föispánságáról szólott hir, mely első ízben a „Pesti Napló" hasábjain jelent meg, Téged, mint a ki grófEsterházyval is és a „Pesti Napló"-val is összeköttetésben állasz, kellemetlen helyzetbe hozott. Tudomásodra hozom tehát, s nem ellenzem, ha e levelemet másoknak is tudomására adod, hogy e hirt, oly forrásból, melyet nem volt okom megbizhatlannak tartani, authentikus ajakban én hallottam és én általam jutott az a „Pesti Napló" hasábjaira. Baráti üdvözlettel igaz hived ifj. Ábrányi Kornél" A magyar szent-korona országai „Veres kereszt" egylete pápai fiókjának 1885. február 2-i rendes évi közgyűléséről felvett Jegyzőkönyv. Elnök: Pap János, kir. tanácsos ur, elnök társa Kiss Lászlóné urnö nevében is a megjelent egyleti tagokat üdvözölvén, a rendes évi közgyűlést megnyitja, s elnök társával egyetértve a jegyzőkönyv hitelesítésére Petiné Vály Mari , Rechnitz Edéné úrnőket, Hanauer Jenő és Antal Gábor urakat felkéri, mely után a tárgyalás következő sorrendben folytattatott: TÁRCZA. OTTHON, Visszatértem ismét csendes pihenőre, Hullámhányta sajkám kikötöm a parton: S kiket ugy szeretek . . akik ugy szeretnek . . Keblemhez szorítva átölelve tartom. Nincsen nekem senkim széles e világon ! Mint a kiket elfed ez a kicsiny hajlék : Hol a boldogságnak rózsa ága egykor Homlokomra hajlék. — Szárnyat-öltö lelkem mennyi édes ábránd, Tündér szőtte álom ringatá el itten ! Oh! e szent küszöbnek mindenik lakóját, Legkisebb göröngyét — áldja meg az isten! — Mennyi kedves emlék! akár merre nézek: S megöntözi őket hulló könyem árja . . . Oh ! hisz itt fakadt ki szép reményim — ma már Lombja vesztett fája. — — És e megsebzett sziv akkorákat dobban: Benn az érzelemnek reszket minden húrja . . Kebleden pihenve óh! te drága fészek . . Azon veszem észre: gyermek lettem újra. Eltűnt boldogságom — az emlékezetnek Dagadó emlőin — itt álmodom vissza: S a multak gyönyörű bilükomác lelkem Édes kéjjel iszsza ! ^ Kis városi tóríénelkék. 1. „Tegye a lakatra . . .

te . A temető kapuján csak ugy ligett-lógott a lakat, be is csukva néha, be se csukva sokszor máskor. Ilyen szent helyről csak nem Vészel,.. De bizony elveszett, mert mikor Kovács uram, a temető csőszünk egy szép reggel nézte, hült helye volt az ócska lakatnak. Az anyaszentegyház e kárát fejcsóválva vette tudomásul a tiszteletes ur. Szörnyű dolog milyen romlott a világ, már a temetőt is meglopják. A kár már megvolt, egyéb nincs hátra, mint uj lakatot venni, melyet el ne lehessen lopni. Lábas uram, az öreg egyházfi, régen nyugalomba vonult könyvkötő mester, (mely foglalkozása-után éhenhalt volna, ha nincs az egyházfi. hivatal) magához veszi Kovács uramat, s elballagnak a városka legnagyobb boltjába, hol a cukorsüvegek mellett lakatok, láncok koszorú fügék, s a kávezsák mellett szerény tornyot képez a szekérkenöcs és suvixos skatulya. Az előzékeny bolttulajdonos az érdemes vendégek elé siet: — Alásszolgálja, Lábas bácsi, jó napot kívánok, Kovács uram. Miben lehetek szolgálatukra ? — Jó napot kívánok, Winter uram-öcsém, — válaszol Lábas uram, és szeges botjának helyet keres a' padlóban, végre beleszúrja a főidbe s rátámaszkodik. Lakatot kérünk az eklézsia számára. — Lakatot, igenis, lakatot, milyet tetszik parancsolni ? — perg a kereskedő nyelve. — Van Wertheim, van másféle mindenféle. — Jó erősét, — válaszol az öreg egyházfi, — jó erősét, amelyet ne lehessen ellopni. — Pista fiam! szól aztán oda az inas gyereknek, — töltsön! Pista fiam megtölt két poharat szilvoriummal. — Ezt ajánlhatom, — szól a kereskedő — erős, nem lesz drága, az eklézsiának 50 krra számítom, másnak 70 volna. A szilvoriumos üvegek összekoccannak, Lábas uram és Kovács uram kihörpentik. — Heh . . . jó erős, az igaz, hogy jó erős, szól Lábas uram, — jó erős, úgy-e Kovács uram ? — Biz ez jó erős, nem a szilvórium; jó erős, azt értem, Kovács uram? Vagy tán nem elég erős? — kérdi Lábas bácsi a temető csőszt. — Pista fiam, töltsön ! Az inasgyerek megtölti újra a poharakat. — Hát persze, hogy talán elég erős, ezt nem könnyű ellopni, — válaszol Kovács uram. — Ugy nézem, Hogy elég erős. A poharak újra összekoccannak, a két »belsö szemely« újra hörpint. — Hee . . . rös! . . . persze, hogy erős, jó erős, pakolja be Winter öcsém-uram ... az eklézsia kontójára megy, úgy-e jó erős, Kovács uram r — Nagyon erős. Lábas uram. — Akkor jól van minden. Isten mágáldja Winter uram-öcsém, Ötven krajcár lenne az ára, hanem a négy pohár szilvóriumot ís tegye a lakatra. Lesz hetven krajcár, mint másnak. Menjünk, Kovács uram. A mi kis városunkban azóta fönmaradt mondás bizonyos esetekben az, hogy »tegye a lakatra.« II. Az énekes hadnagy. Az őrváltás megtörtént: A*, hadnagy átvette az örszobát B*. főhadnagytól, még egyszer kezet fogtak, jó mulatást kívántak egymásnak, a kölcsönös tisztelgést megadatták a két őrség által, s azzal B\ elvonult, A*, pedig ott maradt az őrszobában. * Az örségi szolgálat béke időben a legunalmasabb komédia; az őrparancsnok majd megeszi a fejét unalmában egész .délután. A*, hadnagy eleinte a jelentéseket irta meg, aztán a százszor olvasott utásitásokat olvasta át százegyedszer, hogy nincs ]e bennük valami uj, pedig igen jól tudta, hogy nem lesz semmi. Aztán a kemény pamlagra hevert le, majd fölkelt,-az ablakon nézegetett ki, végre dúdolgatni kezdett magában. A*, hadnagy szenvedélyes énekes volt' s igy nem csoda, ha lassacskán belemelegült a dudolásba s végre szép \ tenorja betölté egészen a kis örszobát, mind nagyobb hévvel áradtak a. hanghullámok s a fiatal tiszt önfeledten adta át magát a zene bubájának, nem véve észre, hogy odakünn a poszton álló baka kétségbeesett »kverauszt« ordít. Hadnagyunk csak akkor tért magához, midőn az ezredes állott előtte, dühtől kipirulva. A magas „c" torkán akadt az énekes tisztnek. — Hadnagy úr! — kiáltá az ezredes, — önnek igen szép hangja lehet, én nem vagyok zeneértő, hogy annyira méltányolhassam, de ön a leghanyagabb tiszt az egész monarchiában. Az őrség fegyverbe lép, a mint én, az állomás-parancsnok jövök, ön pedig idebenn, torkaszakadtából ordit. — Ezredes úr — hebegé a fiatal tiszt elsápadva — elismerem, hogy hibás voltam .... — Hallgasson ön, midőn parancsnoka beszél! — kiáltott dühvel az ezredes, — ha ön szí nesznek, komédiásnak készül is, tudnia kell,- hogy csak akkor beszéljen, ha önre kerül a sor. Az örszoba nem korcsma, hogy itt kurjongassunk. Holnap raportra jelentkezzék. Az ezredes kardcsörtetve ment el, a szegény hadnagy pedig lefőzve maradt ott. Elgondolkozott mélyen és Imost már nem unta magát: sorsa fölött töprengett, látta, hogy e "mulasztás előléptetésének útjába áll, s átálában egész katonai pályáján sötét pontot fog képezni. » . . . Ha komédiásnak készül is . . .« ^- nos., és miért ne? Hangja szebb jövőt igér neki' moéi mir, miután a katonai pályán haladni úgy sem fög. E kis bale§et döntött, a? énekes hadnagy 6 * •