Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-11-29

Megjelenne Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkivüli számok is adatnak ki. Bérmentetle?i levelek, csak ismert keséktől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak -vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZER K h iva faláb a [ó - k o 11 égin m ép il! c l) küldendők. ••Z"- mm Előfizetési djjalt. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt §0 kmjezár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos fetitsor térfogata után £ kr, nyilttérben 25 krajczár. A dij ELŐRE fizete?idő. Bélyegdíj'mÍ7idigkülön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatáságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A gazdasági kongressus után. B . . . . nov. 15. A vidéki és fővárosi lapok — ugy látszik — épen ugy foglalkoznak még mindig a közgazdasági kérdésekkel: mint a kongresszus előtt. Erről teszen tanúságot a „Pápai Lapok"-nak két megelőzött vezércikke is. Az érdekeltség nem szűnik tehát. Mindannyian érezzük a helyzet súlyát; s a hagy közönség — gyanithatólag — ma sem tájékozottabb, hogy mit tegyen? hogy a világversennyel megküzdeni tudjon s igy a válságot elkerülhesse. Hallottunk sok szép beszédet ós jó tanácsot; ámde a gazdák bajain pusztán szép beszédekkel ós jó tanácscsal gyökeresen segiteni nem lehet. Ha valaki nehéz körülmények közé jutott, s önerejéből azokat legyőzni nem képes, hogy a bukástól megmentsük, tettleg is kell segitenünk. Mert elméletileg igen szépen hangzik az, hogy a gazda ne csak földművelő legyen, de legyen egyszersmind vállalkozó üzlet ember; ámde mind ehez adjunk a gazdának előbb olcsó tőkét a kezébe. Mert magában a puszta tanács éppen annyit ér, mintha azt mondják valakinek a ki a sárban megfeneklett, hogy fogjon szekere elé még két lovat, majd ki fog evickélni a bajból. A tőke hatalmának befolyását a gazdasági életre elvitatni nem lehet — hiába birnak gazdasági ismeretekkel, ha nem tudják a szükséges befektetéseket eszközölni, ha nem rendelkezünk eszközökkel, hogy ismereteinket értékesíteni tudjuk. A ki tehát olcsó tökével rendelkezik, az uralkodik a helyzeten, és lesz a győztes. Még pedig ezt ugy értem, hogy legyen az a befektetendő tőke sajátunk, mert a hitel utján nyert olcsó tőke is drága lehet egy kockáztatott vállalatban; már pedig nálunk — sajátlagos égalj, kereskedelmi s egyéb mellékes körülményeknél fogva — a mező gazdálkodás egy föltételes merő vállalat. Különösen ha az tovább terjed, s nem csak földmivelő, de mellékes üzleteket is szakmájába vészen. De hát bir-e a magyar gazda olcsó-saját tőkével? ellenkezőleg a magyar gazdák nagy része adósságokkal van terhelve, ily helyzetben tehát nehéz tanácsolni; és mégis kell valamit tennünk, mert különben elpusztulunk. Igyekezzenek tehát a gazdák menekülni terhes adósságaiktól első sorban is. Adják el ha csak tehetik, ha mindjárt kevés veszteséggel is. fekvőségüknek egy részét, hogy helyzetüket rendezhessék. Inkább kevesebb területen — de jobban felszerelve azt — gazdálkodjanak, bizonyosan aránylag több tiszta haszonnal fognak gazdálkodni, s könnyebben megélni; de aztán szoritsák meg saját személyes igényeiket, mert túlságos igényekkel , melyek nem állanak helyes arányban vagyoni helyzetükkel: nem lehet boldogulni. A kormány sokat segithetne a regale váltság rendezésével. A gazdák legalább lélekzet vételhez juthatnának. Igen lényeges javulást idézhetne elő a viszonyokban az is, ha az Ausztriával közelebbről megkötendő közgazdasági egyezség oltalmába venné a mezőgazdasági érdekeket. Ezzel közös szolgálat tétetnék a monarchia mindkét államának; hiszen Ausztriának is van mezőgazdasága. Aztán az ipar csak ott képes megélni és fejlődni, a hol azt megfizetni tudják. A mezőgazdák elszegényedésével az ipar is hanyatlani fog. Szükséges azonban, hogy mi gazdák is komolyan hozzá lássunk a dologhoz. A magyar gazdát ez ideig kiválólag a politika foglaltáéi. Gazdaságát rábiztatisztjeire, cselédeire, vagy egészen elhanyagolta. Ennek az állapotnak tehát végét kell szakitani. A gazdaság a gazda közvetlen felügyeletét igényli, — dolgoznunk kell ha sikert akarunk. A tapasztalás azt igazolja, hogy azok a gazdaságok — ha bár nehéz küzdelemmel — de mégis csak prosperálni tudtak ez ideig, ahol a gazda maga volt az intéző. Valamint az a kis gaziJa is boldogulni tudott, ki maga szorgalommal művelte földjét, s kerülte a korcsmát. Hozzunk tehát mielőbb rendet, háztartásunkba — ez tőlünk függ; de ezen gazdasági üzletünket is a rend szelleme vezesse; a rend maga a takarékosság. Hány gazda vezet jegyzéket gazdasági kiadásairól? pedig ez a gazda lelkiismerete, mely számot ad arról, miként gazdálkodott. Azon indolenciáról — mely ugy látszik — egyik fajgyöngeségünk volt ez ideig, le kell tennünk; ha magunk nem törődünk saját ügyeinkkel, ki fogna velünk törődni? Különösen a gazdasági egyleteket illeti szintén ez a figyelmeztetés. Mert az egyleti téren is többet tehetnénk. Sok tekintetben összeházasodtunk mi — kelet népe — a nyugattal, de egyet mindig nem tudtunk elsajátitani, pedig a nélkül alig boldogulhatunk ma már; t. i. azt az üzleti szellemet, mely a nyugoti népek életét annyira jellemzi, azt a szellemet, mely saját hivatásának ós kötelezettségének él. Ha azt akarjuk, hogy átalában közdolgaink jobb kerékvágásba jöjjenek, — mert ez reá illik politikai közéletünkre is — hogy magán dolgainkban siker és boldogulás jutalmazza fáradalmainkat, ezt a szellemet meg kell hóditanunk. ö. %. Pápa város üdvözlő felirata Tisza Kálmánhoz. Nagyméltóságú Miniszterelnök Ur l Néhány nap múlva lesz tizedik évfordulója azon nemzeti és állami életünkre nézve nagyfontosságú örvendetes eseménynek, hogy felségesen uralkodó apostoli királyunk megbízásából Nagyméltóságod , mint Magyarország alkotmányos kormányelnöke átvette az ország kormányát. Tiz év óta szolgálja Nagyméltóságod, mint kormányelnök önzetlenül, tántorithatlan odaadással a hazát s vezeti szilárd karokkal, erélylyel és bölcsességgel a magyar állam sokat hányatott és sok viharral küzdő hajójának kormány rúdját. Tiz év nem hosszú idő egy állam életének fejlődésében s minden nemzet önérzettel tekint saját történetének ekkora szakára, ha abban a fejlődés és haladás kétségtelen jeleire mutathat. Annál méltóbban tekinthetünk mi hazafiúi önérzettel hazánk életének legközelebb lefolyt azon korszakára, mely Nagyméltóságod nevével van válhatlanul össze kapcsolva. Mert hogy ezen tiz év alatt a magyar állam tekintélye és ereje növekedett, a tudomány, művészet, ipar, kereskedelem s földmivelés fejlődött, a közmivelödés és polgáriasodás terjedt, a magyar nemzetiség s ezzel együtt a nemzeti szellem és önérzet erősbödött, az alkotmányos élet minden tényezőinek a nemzet vágyaival érdekeivei s reményeivel öszhangzatba hozása folytán alkotmányunk szilárdult: azt, ha a felénk rokonszenvvel s bizalommal forduló külföld elismeréséből nem tudnánk is, mi magunk, kik a sok nehézséget legyőző ernyedetlen törekvéssel kiküzdött biztos haladásnak tanúi vagyunk, örömmel tapasztaljuk. Ezen minden térén mutatkozó haladásnak, Nagyméltóságod bölcsessége, erélye, kitartása, fáradhatlan tevékenysége, előrelátása s tapintata volt fötényezöje kormányralépésétől fogva. Ezért őszinte meggyőződésen alapuló hazafias érzülettől származó kedves kötelességének óhajt eleget tenni Pápa város közönsége, midőn Nagyméltóságodat kormányelnöksége évfordulója alkalmából a valódi érdemet mindig megillető hódolattal üdvözli s mély tisztelettel kifejezett üdvözletéhez azon őszinte jó kivánatát csatolja, hogy Nagyméltóságodat hazánk és nemzetünk javára, alkotmányos haladásunk biztosítására, az Isten igen soká az emberi élet végső határáig szerencsésen és boldogul éltesse. Fogadja tőlünk szivesen Nagyméltóságod üdvözletünk és hódolatunk e szerény kifejezését a kik legmélyebb tiszteletünk nyilvánítása mellett vagyunk, Pápán 1885-ik évi októberhó 31-én tartott városi képviseleti közgyűlésünkből Nagyméltóságodnak alázatos szolgái: főjegyző. polgármester. TARCZA. ELHERVAD A VIRÁG. . . . »Elhervad a virág, Ha messze elviszik.o »Nem szeret igazán Ki másban nem bizik.o »Könnyü a búzába, A konkolyt hinteni,« »A ki hű nem szokott Hűségre inteni.n »Nincs oly mély barázda, Mely lassan be nem nő.« »Szeretö szivemen Ki nem fog az idö.« TUDOM, HOGY NEM ÖRÖK. Tudom, hogy nem örök A bűvös igézet, Mely mostan fogva tart, 'S boldogít bennünket; Lehet hogy szerelmed Csak muló szenvedély, Mely mától holnapig Csalóka fénnyel él; Söt lehet — sokat rejt A jövő homálya, Lehet hogy végzeted Másnak vet karjába; Azért mig meg nem hal Bennem az érzelem, Szüm minden gerjelmét Tenéked szentelem, És ha a vaksorsnak Vaskeze földre nyom; Az imám DEVED lesz, NEVED lesz sóhajom, S a fü is, mely egykor Sirdombom felett kél: Áldja majd szivedet, Hogy engem szerettél. Szegény Susanne! Irta: GIZELLA. Ha ennyire érdeklik a szép himzések, úgy megismertetem szegény Susannal, ott láthat aztán gyönyörű munkát. De hát mért szegény Susanne? kérdem. Mert szerencsétlen s ennek folytán itt sincs rendben, monda ismerőm, homlokára mutatva. — Csak nem örült? — Amint vesszük, csendes kedély beteg, kin csakis további együtt lét után venni észre a bajt. — S vájjon mi okozhatá e szerencsétlenséget nála? — Hm, az kissé hosszas ugyan, de hát ha az estét velem tölti, szivesen elmondom. örömmel vevém a meghívást, annál is inkább, mert kint csúnya novemberi idő volt, az első hó pelyhek szállinkóztak már, melyeket azonban elmosott az eső, az ereszekről csepegett a viz, mi nem épen idyllikus hangzású. Annál kellemesb volt a kandalló előtt helyet foglalni s párolgó theánk mellett figyeltem a következőkre. Susanne szüleivel — kezdé ismerőm, — régi időtői egy házban laktunk, jó baráti viszonyban voltunk, a jó módú kedves embereket mindenki szerette. Két gyermekökben telt minden örömök Susanne és Ivánban, ki 13 évvel idősebb húgánál. Szegények, szüleiket pár hét közben vesztették el, és az anya szent esküvel fogadtatá meg fiával, hogy az akkor 12 éves Susannera vigyázzon s atyailag felöle gondoskodjék. Mondhatom, Iván hűségesen megtartá igéretét, csak húgának élt, csak vele foglalkozott, neveltette. Szerették is egymást végtelenül. Iván szinte elkomolyodott, ha figyelmeztetem, hogy Susannet ne zárja el a világtól, nem szabad önzőnek lennie, mert ha felébred a sziv, az megköveteli jogait. Hallgatott reám s ezentúl többször mentek színházba, sétányokra s fürdőhelyekre. Csak hamar bekövetkezett amit jósoltam. Susannet kezdé érdekelni a fiatal fürdő orvos, kiben Iván iskolatársra ismert, de évek óta külföldön tartózkodott, tudományának gyarapítására. A régi barátság csakhamar megújult s Albert oly érdekkel beszélt mindenkor külföldi útjáról, élvezeté őket a legszebb kivándorló helyekre, ök voltak a központ, a fürdő vendégek örömmel csatlakoztak hozzájuk, mert az orvos figyelmes kedves modorával és a testvér pár igen megkedveltették magukat. A városba térve Albert gyakran ellátogatott Ivánokhoz, ki észre vette, hogy komolyabb szándék vonzza a házhoz, s megnyugvással vevé, látva mennyire vonzódik Susanne Alberthez, kiről mindenki csak elismerőleg nyilatkozott. Jegyesek lettek, s mondhatom oly igazán boldog párt még alig láttam, de hogy igazán azok legyenek, — a sors könyvében másként volt megirva. Az országban rég nyugtalanító hírek keringtek, melyek végre valósággá lettek és kitört a forradalom. Mennyi ara, hitves és anya nézett könyes szemmel a távozó után, kit a hazaszeretet elszakított a boldog házi tűzhelytől, mennyi ifjú sziv porladozik egy közös sirban siratva szerettei által, kik még csak .attól is meg vannak fosztva, hogy kedveseiket sirhantjoknál kereshessék íel. Igy volt ez szegény Alberttel is, Ivánnal együtt ök is fegyvert ragadtak, bár mennyire könyörgött nekik Susanne, ök szegyeitek volna otthon tétlenül lenni, mig a haza annyira rászorult a védelemre. Albert búcsúja megható volt Susannetól, kit biztatott, hogy jó az Isten, győzelemmel térnek vissza, csak hímezze meg a szép menyasszonyi ruhát, mire az elkészül ö is érte jö. — Fájt a szivem, elgondolva, hát ha nem tér vissza! Iván rám és Anett a régi hü cselédre bizá Susannet, biztosított, ha egyiköknek halni kell, úgy ö lesz az, Albert majd visszatér és igyekezik Susannet boldogítani. Szomorú napok következtek, eleinte elég pontosan érkeztek a levelek, utóbb ritkábban. Szegény Susannet nem győztem eléggé nyugtatni, folyton sirt és kétségbe esett. Egy napon Anett ijedten fut hozzám, hogy kisasszonya rosszul van. Halott halványan találtam mozdulatlanul, lehunyt szemekkel. — Mi történt Anett ? kérdem — csak annyit tudott elmondani, hogy Susanne újságot olvasott és sikoltva elterült. Orvosért küldtem, mit tehettem mindennel megpróbáltam addig is magához téríteni — de hasztalan. A lapot mohón átfutom, nem akarok hinni szemeimnek — ott látom az elesettek névsorában Albertet is. Szegény Susanne!... Könnyeit törlé ismerőm és folytatá:.— nem akarom hosszadalmasan elmondani a súlyos betegséget, melyet Susanne élet halál között küzködött, de a fiatal erő végre győzött, javulni kezdett, de e javulásnál az orvos, — ki naponta eljött— mindinkább komolyabb lett, mig megvallá, hogy az agy annyira meg volt támadva, miszerint Susanne egészen jól talán soha 48