Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-06-21

jVlegj eleu ilt Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levélek, csak ismert kezektol fogadtatnak el. Kéziratok yiem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a la p SZER K h i i- a tat áh a (Ó - k o 11 ég in m é p H ! e I) küldendők. Előfizetési díj alt. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krajczárral számitatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola 11 y0mdüja) ^ küldendők. Pápa város hatóságának ésícbb p á p a I, s papavidéki egyesületnek hivatalosközlönye. A vidéki magyar lapszerkesztők országos congressusa Budapesten. Az ország vidéki magyar lapszerkesztőinek ínég nem volt alkalmuk, hogy találkozva, egymással kezet szorítva megbeszélhették volna azon fontos okokat, melyek bénitólag sőt anyagi tekintetben nyomasztólag hatnak a vidéki lapirodalem vezetőire. Az országnak számos testülete, egylete, intézete talál alkalmat, hogy megbeszélje mindazon tényezőket, orvosolja azon bajokat, melyek erkölcsi s anyagi fejlődése, haladására irányadók; csak a vidéki joirrnalistika élén állóknak nem jutott még eszökbe: hogy sebeiket gyógyítsák, nyűgeiktől szabaduljanak s lerázzák magokról azon kén}

r

szer helyzetet, melylyel nyerészkedő vállalkozók hátráltatják anyagi erősbülésük s hatalmi állásuk megizmosodását. Ha többet nem említenénk, maga elég volná azon elszomorító tény: hogy a hirdetési irodák, a hirdető házak és magánosoktól összehalásszák, kunyorálják jó párért a hirdetéseket s odadobják — mitít kegyelem kenyeret — a szerkesztői irodákba, melyek csak lehulló morzsák a gazdagon teritett, halmozott asztalokról. Pedig ha egy lap magából hirdetéseiből nem fedezi legalább is nyomdai, papir, bélyeg kiadásait, — ez már intőjel annak anyagi hanyatlása s rövid életére. Ezért buknak halomra a vidéki lapok, melyekben — ha jól vannak vezetve — a közmivelődésnak egy-egy oszlopa dől romba; mindig a haza kárára. Sem tehetség, sem irodalmi készültséggel nem birok tanyát ütnek a Parnassuson, felcsapnak szerkesztőknek és sárral dobálják az ünnepelteket; czégért tűznek ember szóllásból; a közügyeket deresre fektetik, s ilyenekre — fájdalom mindig akad olvasó, aztán rövid idő alatt irodalmi csődöt mondanak a többi lapok tekintélyének rovására! Több lap pedig magas politikát üz, s elhanyagolja miatta a társadalom, közgazdaság és művelődés terén szükséges teendőket. Magas politikát üz biztosíték nélkül, mint nem politikai lap. íme a vérző sebek, a sok közül csak néhány, melyeket leginkább az össze nem tartás, az egymást meg nem értés ütnek rajtunk! A vidéki lapirodalomnak majd minden bóban van halottja; a temetés folyvást tart, s nincs rajok feltámadás?! Ma már a vidéki lapirodalom fontos tévéző a nemzet életében. Mi fogjuk fel — különösen a határszéli pontokon — a nemzetiségek első támadásait. Mi vagyunk az őrszemek, kik jelt adunk a központra, hogy az ellenfél szellemi fegyverekkel hol van támadóban? Hogy hol van a bajok forrása? hol az öröm és megelégedés tanyája? Hogy álhiak a cultura. a mezőgazdaság? az intézetek, az iskolák? Mint a vihar és jó időre egyformán kitett hőmérő, jelezzük a hidegközönyt, a lelkesedés és tettek hőfokát, a vihar és szélcsendet; folytonos izgalomban, mozgás és liarczokban ott állunk az esetnélek közt, hogy igaz és szorgalmas munkásokat lásson bennünk a központi sajtó s meghúzza a nagy harangot, ha baj van figyelmeztetni, tanácsolni, orvosolni fel és lefelé. Lapjaink, kis folyók bár a vidéken, de hireik, eseménj^eik forrásával mind beleömlenek a nagy tengerbe, a központi sajtóba, hogy az erős, hatalmas legyen s elbírja a nemzet nagy gályáit: a közvélemény és ítéletét. A vidéki sajtó utat egyenget; éleszti a lelkesedést; apostola a könyvek, lapok, folyóiratoknak, hogy a nap után a legnagyobb fény, a betűk világossága, behasson még a szegén}' viskók küszöbéi is. Előfizetőket gyűjt a becses irodalmi termékekre; jótékony czélok oltárán meggyújtja az áldozatok tömjénét; a művészet előharezosa, az intézetek támogatója, a nagy eszméknek talajt készít, hogy magjai dús kalászokat hajtsanak; hű tükör, melyben a fővárosi sajtó az ország képét nézi. Szóval: hivatásunk nagy, ha beakarjuk tölteni. Épen ezért gyengék nem lehetünk s csak az egyesülésben van erőnk. Fontosnak találom tehát a vidéki magyar lapszerkesztők országos congressusát: megbeszélni bajainkat, sérelmeinket. Megmutatni a sokféle országos tanácskozás közt, hogy mi is élünk. Habár a congressus összehívására felkértek is, mégis sokáig gondolkodtam, megtegyem-e? Hiszen vannak sokkal illetékesebbek, mint én; s csak egyben találtam tisztelt kedves Collegáim elnézésére biztatást: hogy 21 év óta szerkesztem a „Somogy" politikai lapot, tehát az egy lap melletti folytonosságot s időt tekintve — tudtomra — a magyar hírlapirodalomnak legrégibb szerkesztője vagyok az országban. Ez ad némi megnyugvást, hogy érdemes társaim nem veszik szerénytelenségnek, ha bajaink orvoslására én adom meg — szives támogatásukkal — az első alkalmat. Tiszteletteljesen kérem tehát érdemes Collogámat, hogy a kiállítás időszaka alatt B.-Pesten tartandó vidéki lapszerkesztők országos congressusát elvben elfogadni, annak keresztülvitelét és sikerét ismert befolyásával támogatni; ezen felhívásomat pedig becses lapjában közzétenni szives legyen. cÜ0'&0,3 cJol/oá-M/. Az égésről. (Jutalmazott pályamű.} — Irta: Moldoványi Béla. — A természettudomány minden levő dologra kiterjeszti sugarait, világítása mellett ismerjük meg a természet titkait és azon tüneményeket, melyeket a közép korban még sötétség borított, melyek hasznát és áldását csak a legújabb kor tudósai fedezték fel. Ily tünemény az égés, illetőleg a tüz is, melyet már az ó-korban is használtak ugyan, de hasznát csak az ujabb kor ismerte fel tulajdonképen és jótéteményeit, melyeket annyiféle módon nyúlt, szintén cssk^az ujabb korban élvezik teljesen. A régiek igen kezdetleges és tökéletlen módon használták a tüzet, de hatása mégis oly nagy volt, hogy az isteni szikrát, melyet Prometheus hozott az égből, joggal nevezték az emberi művelődés indító okának, mely megszüntette az ember nyomorainak egy részét, magasra emelte az állatok fölé s mintegy szellemileg is világosságot keltett. Ezért égett az oltárokon kiválasztott papok vagy papnők felügyelete alatt az örök tüz, mely gyakran, mint Rómában, a háziasság jelvénye volt.. A tüz ezen tisztélését még Zoroaster vallásában, a tiszta tanokkal megáldott parsismusban is föllelhetjük.—De mily könnyen válhatik pusztító erővé a tüzj""ha letöri bilincseit, melyekkel a természet vagy emberi találékonyság korlátozza; rombolva tör le a földre a sötét felhőből a villanyos tüz, egy kiszabadult szikra fölemészti az ember békés Jakását, elhamvasztja a városokat, kiszabadítja a robbanó anyagokban szunnyadozó erőt és. szárnyat ad a gyilkos ólomnak. Mind e hatalmas erő nyilvánulást az égés szüli, egy vegytani processus, melynek külső jele a világító láng, vagy a tüz parazsa. Az égés elméletével legelőször Hooke foglalkozott, ki tapasztalván, hogy a salétrom épen ugy éleszti az égést, mint a levegő, azt következtette, hogy mind~a isalétrom, mind a lég egy közös alkatrészszel birnak, mely az égést táplálja és elosegiti. Hooke elvét Mayow fejtette ki, kimutatván, hogy az égést élesztő közös alkatrész az éleny. — Mayow nézete azonban nem részesült tetszésben; helyébe inkább Becher elvét fogadták el, ki az égést az alchimia szabályai szerint szerette volna megmagyarázni. Ezeknél nevezetesebb volt Stahl, ki az u. n. phlogiston elméletét állapította meg, mely TÁRCZA. BETEGSÉGEMBEN. Iszonyú vihar van, villámlik, mennydörög, Csendesen hallgatom kicsinyded szobámban, Ijesztő hatalmát mutatja az örök, És én itten fekszem oly betegen, lázban; Fejemben az eszme hányódik, kavarog, — Adj egy pohár vizet, oly erőtlen vagyok! Feltűnnek előttem éltem szebb napjai, / A mikor még én is olyan vidám voltam, Körülöttem minden szent volt és angyali, ß S lelkem csak örülni tudott ama korban, / Most pedig itt fekszem, s fájdálmim cly nagyok, — Segits felemelni — ah! oly beteg vagyok! A viharban hallom hangját a harangnak, Az »Ave«-ra hivó szózat ide hallik, / Átrezeg hulláma az ezüstös hangnak i • Lelkemen s érzem, hogy nem szenvedek annyit. Fájdálmim is szűnnek s magam jobban érzem, S itt, hol nem lát senki imádkozom mélyen. A szelid Madonna dicssugáros képe Megjelen előttem szenvedő fiával, l És leszáll szivembe az óhajtott béke, Én hálát rebegek buzgó, hő imával, / S elmerengve nézem azt a szelid kégét, Mely ajkamra adta a bűvös igéket.y A vihar megszűnik, üde lett a lég /is, A kisded harangnak oly tiszta a hangja, Sokkal jobban lettem, vidám vagyok én ís, ^ Nem vagyok már többé f ö 1 d i n^-kf a rabja Nyugodtan hallgatom szivem dobbanását, És örömmel kezdem éltem uj futását. ••„•jn.'.m. Egy főispáni "beiktatás Pápán 1813-kan. ^ 1. MÉGTISZTELŐ BESZÉD. Mellyel Nedetzki Nedetzky Károly Úr 0 Nagysága Drivestiai Választott Püspök, Egresi Apátú/, a' Veszprémi T. N. Káptalannak Nagy Prépostja, és több T. N. Vármegyék Tábla Biráia, mint a Tekintetes Karok, és Rendek által 9 kinevezett Kiküldöttség Szószóllója, folyó Esztendei Szent György Hava 8-dik napján Bétsben Fő Ispány Úr O Nagy Méltóságát megkoszöntötte. Nagy Méltóságú Gróf, Belső litkos Tanácsos, És Fő Ispány Úr, Kegyelmes Urunk! Tetemes a' kár, nagy a' Veszteség, mellyet Tekintetes Nemes Veszprém Vármegyének Rendéi szenvedtek. Nagy Méltóságú Gróf Idösbb ZICHY FERENTZ Úr Leopold Császár Rendjének Nagy Keresztes Vitéze, Császári 's Királyi Kamarás, Valóságos 's Titkos Belső Tanácsos, Fő Pohárnok Mester, Nemes Veszprém Vármegyének Fő Ispánnya megszűnt lenni. Ezen jeles Férfiú, Polgártársunk, ki húsz Esztendőknek folyta alatt volt Kormányozónk, nincs már többé! — Nemzcttségének ékessége, Szülötteinek reménnyé, alattvalóinak Attya, Özvegyek, 's Árvák Gyámola, ä' Nemességnek Vezére, Embertársunk, Elöljárónk, Fö-Ispányunk, Fö-Ispányi Székét üresen hagyta. A' kérríélést nem tudó, 's mindeneken egyaránt kegyetlenkedő halál elragadá őtet, kitÖrlé az élők számából. Tsak példás életének, jeles erkölcseinek, nagy Lelkének, semminemű viszontagság által el nem enyészhető halhatatlan emlékezetét hagyta fenn. A' mái örvendetes napnak fényességét nem boríttya el homájjal, ha haladó kötelességből, minden egyenességgel megvallyuk, hogy könnyeztek szemeink ezen hírre, búval, \ szomorúsággal teltek el sziveink, és kit éltében határ nélkül tiszteltünk, az elenyészettet, mint árvaságra jutott Hívei kesergő szívvel késértük a' sírhoz, könnyekkel áztattuk hideg hamvait. — Sóhajtoztunk, hogy a' Mindenható, kinek kezében vagyunk az Uralkodóknak szívei, törlené le könnyeinket, vigasztalná búba merült szíveinket. Meghallgatá fohászkodásainkat; enyhülnek keserveink mái ná*pon, midőn már nem a' futó hír által, hanem Felséges Urunknak Királyi j Leveléből értjük, és olvassuk, hogy felséges Urunk atyáskodó gondoskodását, mellyel minden alattavalóinak boldogulását eszközli, ezen Megyére kiterjesztvén, árvaságunknak véget vetett. Az érdemeket betsülö Fejedelem keresvén kereste, kit ültessen e' fényes Hivatalba, kire bizza ezen Nemes Megyének Kormányát ? Ki légyen ezen Nemes Megyének Feje, a' Tisztviselőknek Vezetője, a' Köz Jó előmozdíttásában a' Tekintetes Rendeknek Vezére, 's példája, a' Nemességnek ékessége, az adózó népnek védelme, az Igazság'^Pártfogója, a' Törvények' ereje, Őseink által szerzett, 's vérekkel lepetsételt Szabadságainak erőssége, a' megszomorodott Özvegyek' Gyátnola, a' tehetetlen Árvák' Attya, megnyomorodottak' Vígasztalója? Azon Nemzettségre függeszté szemeit, azzal közli Királyi Kegyelmét, melly valamint eredetét, úgy boldogságának kezdetét első ESZTORÁZ PÁLtól számlálja, ki már 969-dik Esztendőben Hunniából kiköltözött Magyarok' iVezérjei közé számláltatván, Ditsö Szent István Első Királyunk megkoronáztatása - előtt tizenöt Esztendőkkel Geyza Unokájával Krisztusnak boldogíttó Religyióját elfogadta; azon Nemzetiséggel, melly mind Békességben, mind Háborúságokban mély bélátású Elöljárókat, előkelő diadalmas Vitézeket, Nádor-Ispányokat, Egyházi Fő Igazgatókat, a' Hazának, 's Anyaszentegyháznak mind annyi Oszlopokat nemzett. Ily ditsö Eleinek méltó maradéka, Első ESZTORAZ PÁLnak később Unokája Excellentziád, ezen Nemzet tsegnek mostani egygyik ékessége Felséges Urunknak figyelmetességét magára vonzotta. Excellentziádnak fényes szármozása, nagyra született Lelke, részre hajlás nélkül való igazság szeretete, a' kéttséges dolgok megfejtésében gyakorlott szerentsés elméje sz'mlés nélkül való egyenessége, fáradhatatlan munkássága, a' Felséges Udvarhoz viseltető Hívsége, a' Hazának Szeretete, Kegyessége, Lebotsátkozása, szemébe tűntek Felséges Urunknak, és valamint ezen ritka tulajdonságok mindeneket álmélkodásra ragadtak, úgy Felséges Urunkat is arra bírták, hogy Excellentziádat Nemes Veszprém Vármegye Fö-Kormányozójának diszes Hivatallyára e\neUye,Iyálaminthogy fel is emelte 's Királyi Kegyelmének jeléül, és annak örökös megbizonyíttására, hogy mennyire betsüli az erköltsöt, az érderfleketf a Királyhoz való Hívséget, a' Hazai Szeretetet, mellyek Excellentziádban kiváltképpen tündöklenek, a' Királyi Adomány függő Petsétes Levelét kiadni kegyessen méltóztatott. — Örvendett ezen megtiszteltetéseden minden Hazafiadé leginkább örvendett Ne-mes Veszprém Vármegye, 's annak' Rendéi, kiket ezen szerentse legközelebbről érdekel; mert vette észre, hogy azon "kár, mellyet előbbi FöIspánnyától való megválása okozott bőven kipótoltatott, a' Keservek örömmel váltattak fel; és azért minthogy határ nélkül való tiszteleteket, szívbéli belső örömöket e' N. Megyének Rendéi egygyenként ki neffi 'nyilatkoztathattyák , ezen előtted álló, 's minden Renden lévőkből kiválasztott Küldöttségre, -mi reánk iaizták, hogy belső érzéseiknek lennénk tolmáttsai. — Engedd meg Kegyelmes Úr! hogy ebbéli kötelességünknek megfeleljünk; és elöszöi Felséges Urunknak, legkegyessebb Fejedelmünknek Éretted, mint drága ajándékért köteles, 's háládó köszönetet mondjunk. De mit mondjunk ? Ha szinte a legelevenebb Kor, legélessebb elme ékesíttene, a* legékessebb szóllás \50lna tulajdonunk, mit mondhatnánk ? Jótéteményeid-felly ül múlják ipárkodá25