Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884

1884-01-20

ség rendezésében összpontosulhat, melynek ha­tárideje február 25-re ki is tüzetett, — ha ezen szép siker és kedveltségre gondolunk, mely az egylet eddigi ünnepélyeit jellemezte, bizton re­mélhetjük, hogy az egylet iránt mindig oly sok jóakaratot tanúsító közönség ez alkalommal sem vonja meg pártolását. Ezek után t. közgyűlés megköszönve a meg­jelentek türelmét és érdeklődését, és különösen megköszönve a választmánynak egész éven át tanúsított buzgóságát és támogatását, azon óhaj­tással zárjuk évi jelentésünket, hogy egyletünkre a következő év is ujabb megerősödés és felvi­rágzás éve legyen, társ elnök, társ elnök. = A »Veres kereszt« egylet pápa fiókja 15-én választmányi ülést, 17-én pedig ren­. des évi közgyűlést tartott; a választmányi ülés­ben előkészítetett a közgyűlés tárgy sorozata, elintéztettek folyó ügyek, és végleg elhatároz­tatott február 25-én egy bál rendezése, a fiók egylet pénztára javára. A közgyűlésen felolvastatott az elnöki je­lentés, melyet egész terjedelmében közlünk. A sor-rend szerint kilépett választmányi tagok újra megválasztattak, a hiányzók helyett pedig meg­választatott Tóth Dánielné és Hanauer Jenő; a jegyzői hivatal betöltetett. Az 1883-iki számadás megvizsgáltatott, az évi jelentés szabályszerűen felszerelve bemutattatott. Gróf Esterházy Móricz ö méltóságának azon kegyességeért, hogy a fát az egyletnek ked­vezményi áron adja, jegyzőkönyvi köszönet sza­vaztatott, a tagok szorgalmas gyűjtése el lett határozva különösen a férfiak között, miután az egyletnek csak őo férfi, és 140 nő-tagja van. Végre inditvány-kép a központnak felter­jesztetik , hogy az egyletek tőkéje után az évi kamatot is meg kell harmadolni, holott a töké­nek V 3-a annak idején már a központnak beada­tott — az egylet felkéri a nagygyűlést, hogy a fiókegyleti tőkék évi kamatai egészen a fiókegy­leteké legyenek. = Póstaügy. A nagyméltóságú m. kir. közmunka és közlekedésügyi Ministerium a pos­tahivataloknál ugy a feladandó, mint az érkező csomagokra nézve statistikai felvételt rendelt el, f. hó 16-iki megkezdéssel. Ezen rendelet értelmében tehát ezentúl a statistikai fölvétel tárgyát képező csomagokhoz — szállító levélen kívül — a megkívántató ada­tok följegyz'ését híven magában foglaló ,,nyilat­kozatot­' a feladó kitölteni s ezt kapocs által a szállító levélhez csatolni tartozik. A nyomtatott nyilatkozat a hivatal által minden dij nélkül, a kapocs pedig csekély vételár mellett fog kiszol­gáltatni. Statistikai fölvétel tárgyát pedig mindazon árucsomagok képezik, melyek termelök, iparosok kereskedők, gyárosok és áruszállítással rendsze­resen foglalkozó egyének által lesznek szállítás végett — Austriába, a megszállott tartományokba vagy külföldre — feladva és legalább egy kilog­ramm sulylyal birnak. Aranyat ezüstöt, ékszere­ket s efféléket tartalmazó csomagok már egy kilogrammon alul is statistika alá esnek; melyre nézve különben a hivatalban kifüggesztett táb­Jázat kellő tájékozást ád s az e hivatal utján 15 krért meg is rendelhető. meg becses ellenérveiket. Azt mondják önök, miszerint gyakrabban észlelték már, hogy a he­tekig is ePoetegeskedö gyermek csak azután kez­dett épülni bajából, miután foga is jött. Ezen észlelet tényie.ges való, de ebből helyesen csak azt szabad és lehet következtetni, hogy a fog­jövés semmi esetben sem zavarja meg egy köz­ben föllépő betegség szerencsés lefolyását, a gyer­mek betegsége alatt, foga is fejlődött. Ezen utóbbi természetes processus nem gátolta a be tegség rendes menetét s szerencsés kimenetelét, mely betegség viszont nem volt elég mélyreható, hogy a fogzás természetes rendjét zavarhatta volna. Az önök által vélt nagy és nehéz betegsé­gei a fogzásnak tehát valóságban nem léteznek. Szinte sajnálom, hogy e hiedelmöktöl meg kel­lett önöket fosztanom, mely nyugodt gondtalan­ságukat biztositá oly esetekben, melyekben az ijesztő, való tudata önöket bizonyára leigázta volna rabjaivá gyermekeiknek, a pihenést nem ismerő ápolás önfeláldozó szolgálatában. De csak az igaz hit boldogít, a balhit — elébb, utóbb — kárhozatra vezet. Az igaz, a benső, a lelki nyu­galom -csak a híven teljesitett kötelesség révén vonul sz.', "~^be., a megpróbáltatás nehéz per­czeiben érőt és vigasztalást csak ugy fogunk lel­künkben találhatni, ha azt mondhatjuk, — ha azt mondhatja a reményevesztett anya is: megtettem mindent — mit tehettem. így véltem önöknek használhatni, nyájas olvasónöim, talán nem bánták meg önök sem, hogy szép szemeiket e sorok olvasásával fárasz­tották. Az érkezett csomagok azon szállítóleveleire melyek fehér nyomtatvánnyal lesznek jelezve, a tartalmát híven — részletezve föl kell jegyezi, ha ez czimzettnek nem áll módjában, ugy a tu­lajdonosa vagy megbízottja által megállapithatás végett a hivatalban föl fog bontatni. Tájékozás és miheztartás végett van sze­rencsém a fentieket a t. közönséggel közölni. Pápa 1884. január 19. Schimkó Károly, postaliiv. főnök. Az európai népesség a statistika tükrében. — Legújabb adatok utáu — — Vége. — Érdekes az összehasonlítás a különböző eu­rópai államok születési és halálozási viszonyai között. E viszony határozó a népesedés növeke­dése-, vagy csökkenésére nézve. A népesség nö­vekedése szempontjából Francziaország a leg­alacsonyabb fokon áll (0.07%). A népesség szaporodását illetőleg Európá­ban az az általános számítás, hogy 77 év alatt kétszereződik meg a népesség. Az utolsó 50 év alatt Európa minden államában folytonos népes­ség növekedés észlelhető, Irlandot kivéve, hol e népesség három milliommal kevesbedett. A népesség számának növekedése különben szoros összefüggésben van a népek kulturfokával. E kettő egyenes arányban áll egymással. Ott, a hol a népesség sűrű, mint p. o. Angliában, Bel­giumban: erős közgazdasági élet fejlődik ki. Az emberiség cultur-haladását leginkább a középéletkorra szeretik sokan visszavinni. Európa népességére átlag a 31 és 32 év a középéletkor. Kulturális haladásra nézve eltekintve a iranczia néptől legelső fokon áll tagadhatatlanul a ger­mán nép és legutolsó fokon a szláv. Sokszor halljuk az állítást, hogy ez vagy az a nép szemben a másikkal 50 évvel vagy 100 év­vel előbbre, vagy hátra van. Ez állitásnak meg van jogosultsága és értelme. A statistikusnak elég egy figyelmes megszemlélése valamely ál­lam népességi viszonyainak, hogy a fent idézett állítást valamely államról bebizonyíthassa. így például teljes joggal állithatjuk, hogy Németor­szág szemben Oroszországgal 100 évvel előbbre van; Belgiummal szemben pedig 40—50 évvel hátrább! Anglia és Belgium állanak körülbelül egyenlő arányban egymással. Legyen elég álli­tásunk igazolására a következő adatokra hivat­kozni : Angliában: esik egy születés, egy halálozás, (1800—5) — 41 (1820—25) — 43 (1870=74) 30 45 lakosra. Belgiumban: esik egy születés, egy halálozás, (1825—29) 30 43 (1870—74) 30 45 lakosra. Poroszországban: esik egy születés, egy halálozás, (1848 -52) 23 30 rt­(1837—46) 25 33 (1846—53) 26 35 3 (1870-75) 26 36 .2 Oroszországba?i: esik egy szül., egy halálozás, (1870—76) 22 31 lakosra. Sorainkban egyébiránt Európa népesedési viszo­nyait főleg kultúrai szempontból vizsgáltuk, holott a legtöbb változás az egyes államok bérviszo­nyaitól , a népfajtól, jogi intézmények miként való fejlődésétől, a föld terület, az éghajlat vi­szonyaitól, az erkölcsösség fokától stb. függ. Az egész világ népességi viszonyát illetőleg érdekes felemliteni, hogy naponkint ijó.íjo gyer­mek születik és 112.330 ember hal meg a föld kerekségén. A világ népességének számát 1450— 1460 millióra lehet tenni. Évenként tehát körül­belöl 37 millió újszülött jön a napvilágra és 41 millió ember távozik el a »más világ»-ra. Ez óriási számnak fele Chinára és Indiára esik. Az egész emberiségnek %-de Európában, Chinában és In­diában él egy földterületen, mely nem is egészen hetedrészét teszi az egész földnek. Végül az európai népesség kultúrájára nézve megjegyzendő, hogy még ezer és ezer év is kell ahhoz, hogy a kultúra a föld összes népességére áldást hazólag kiterjedjen. Néhány száz év óta az európai kultúra ke­resztül gázolta a tengert és Amerikát foglalta el, hol a népesség száma már a jelen évszázad­ban bizonyára megfogja haladni a 100, mond száz milliót! És a mi Európa volt, az lesz majd Amerika! Az új''világ az ó világtól kölcsönzött sugarakkal világit ma még, de lesz idő, mikor a kölcsönvett sugarak árnya Európát fedi be és ott hagyja azt a — sötétben! s. LEVELEZÉS. VESZPRÉM, 1884.. jau. 19-én. A köztisztelet cs szeretetben álló Kenessey Károly veszprcmmegyci tiszti ügyész urat lesújtó csapás érte, kedves nejének Karácson Terézia úr­hölgynek rövid 8 napi betegség utánni halálával. A boldogult folyó hó 13-án esti 10 órakor élte 53 éves korában jobblétre szenderült. A temetési szertartást 15-én d. u. 4 órakor a város nagy közönsége rész­véte mellett, ngos. Kemenes Ferencz kanonok ur vé­gezte fényes gyászsegédlettel. Hűlt tetemei ideigle­nesen az alsó városi sírkertbe tétettek. Az engesztelő szi. mise pedig folyó hó 16-án a ferencziek temp­lomában mutattatott be a» Urnák. Béke lebegjen ham­vai felett! Az ipartanoda első osztályának tanítója Titua Kálmán ur betegsége miatt lemondott ezen állásáról, s helyébe az ipartanoda bizottsága által folyó hó 15­iken tartott gyűlése alkalmával Szeiberling Mátyás gymn. torna tanár ur neveztetett ki. Az ipartanodá­nak csak akadnak jóltevó'i, kik némi segélyben ré­szesitik. Ujolag t. Paál Dénes megyei főmérnök ur 30 frttal ajándékozta meg, s a „Veszprémi egyesült ipartársulat" által tartott Zichy-féle táncvigalinon felülfizetett 30 fit 10 kr adatott át a napokban az ipartanoda pénztárnokának. Pfilf András helybeli ipa­ros ur pedig az atyjától öröklött rajzininla gyűjte­ményt ajándékozta az ipartanoda rajziskolájának; miért köszönetet mond az ipartanoda igazgatósága. A megüresedett török-koppányi plébániára t. Szabó József kaposvári káplán ur neveztetett ki. J Felhívás Magyarország jkercskedelmi ifjúságához. Tisztelt kar társaki Azon óhaj által vezetve, hogy a hazai keres­kedelmi ifjúság szellemi művelődését s ezzel egybe­függó'Ieg a kereskedelmi osztálynak társadalmi emel­kedéséi tőlünk telhető módon elősegítsük: Felhívjuk hazánk kereskedelmi ifjúságát, hogy azok, kik oly városokban vannak alkalmazásban, hol legalább 50—100 kereskedősegéd van, egyesüljenek és társulatot, egyletet alakítsanak azon célból, hogy önképzés s társas összejövetelek által a kereskedelmi tudományokat, ugy a kereskedőtől okvetlenül megkí­vánható magasabb műveltséget ezen uton lehetőleg elsajátíthassák. Az így megalakult társulatok egyesüljenek egy Budapesten felállítandó központi szövetkezettel, hogy ezáltal ne csak a saját körükben előforduló intézmé­nyek, hanem a kereskedő ifjúságot érdeklő minden ügyek, az országban létező kereskedő ifjúság tekin­télyes számához méltóan, a központból nyerjenek el­intézést. Felkérjük tehát különösen a kereskedő főnök urakat, szíveskedjenek a kereskedelmi . s-'.uly társa­dalmi tekintélyének növelése, segédeik kiképzése s a kereskedelem magyarosodása érdekében ezen ügyet pártolólag kezükbe venni, a városukban létező ke­reskedelmi szakférfiakat és tanerőket részünkre meg­nyerni és a kereskedelmi ifjúságot ilynemű egyesü­lésre buzdítani, hogy így mielőbb elérhessük azon időt, hogy hazánk kereskedői a külföldiekkel a ver­senyt kiállhassák, a társadalomban az őt megillető helyet méltán elfoglalva, édes hazánk felvirágozását tőlünk telhetőleg elősegítsük I Egyúttal felhívjuk az alakuló s a már fenálló rokonegyleteket, hogy az egylet vagy társulat hiva­talos címét s alapszabályainak egy példányát a „bu­dapesti kereskedő ifjak társulata titkárságához" (Bu­dapest, Gizellatér 2. sz.) mielőbb beküldeni szíves­kedjenek. A budapesti és debreceni kereskedő ifjak társulatainak közös értekezlete. Az újévi üdvözlések megváltása fejében a koldusok hetenkénti közsegélyezésére szolgáló alaptőke gyarapításához újévi ajándékképe7i 1884­dík évre kegyes adakozással járultak: Ifj. Gróf Esterházy Móricz 50 frt, Pap János 10 frt, — Ajkay J., Barthalos István, Zárka Dénes, Csizmadia testület, Szt. Bencdckrend székháza, Ha­nauer Béla, Woita József 5—5 frt, — Gyurátz Fe­rencz 4 frt, — Mikoviuyi Ödön, Szvoboda Venczel, Kolossváry Gyula, Horváth Zsuzsanna, Kiss László 3—3 frt; — Woita Adolf, Horváth Lajos, Tóth La­jos, Hanauer Jenő, M., Eőri Szabó Sándor 2—2 frt, — Dr. Steiner József 1 fit 50 kr, Pókay Antal 1 f11 kr, — Zimmermann Krisztina, Schimkó Károly, Szi­lágyi József, Barcza Károlyné, Dr. Mathia János, Báron Jakab, Hauptmann István, Hencz Antal, Haupt­mann Sándor, Dr. Ferenczy Bernát, Irgalmas rend, Antal Gábor, Tarczy Dezső, Jády József tanár, Sze­paucr János, Répásy János, Noszlopy Ignácz, Ober­inayer József, Tóth Dániel tanár, Özv. Kluge Fe­renezné, Paal István, l'uzdor Danielue, Dőry Adamne, P. Szabó Káról, Rikóty József, Lüwy Adolf, Kreis­ler József, Noszlopy Bálint, Horváth Károly, Ber­müller Gyula, Bermüllei Alajos, Schöpf Gyuláné, Techet Adolf, Barauyinc, Geböck Gyula, Schlesinger Lipót fiai, Bocsor Islván, Stein Ignácz. Galamb Jó­zsef, Klein Mór, Neubauer József, Grill Gáspár. Schle­singer Jakab, Özv. Lázár Lajosné, Neuman Jakab, Dr. Koritschoner Lipót, Steiner Manó, Blau Adolf, Özv. Halász Jánosné, 'Bánóczy Pál, Néger Ágoston, Lázár Benő, Miszori Ferencz, Ferencziek háza, Saary Lajos, Makara György 1 — 1 frt, — Guth Károly, Dr. Löwy László, Reguly Nándor 60—60 kr, — Hunkár Béláné, Szeifert István, Bikky Sándor, L. B., Re­zenka János, Teuffcl Mihály, Schlesinger Mór, Ei­bensütz M., Szenté Gáborué, Krebsz Jakab, Luko­nics Pál, Kalmár Károly, Edvy István, Piribauer Fe­rencz, Tóth Lajos, Steiner Mayer, Kis Gábor, Tsche­pen Józsefné, Horváth József, Vághó János, Kunte János, Löwenstein Adolf, Bcrger Ferenci, Klein Sa­lamon, Klein Jónás, Tachepen Alajos 50—50 kr. — Szilyué, Szokolyné, Stein József, Özv. Brader Sá­muelné, Moravek János, Wolf Lipótné 40—40 kr,— Tainasits Józsefné 36 kr, Noszlopy Antal 33 kr, — Gasteiger Kristóf, N. N., N. N., Kacsmarek Károly, Stern Ignácz, Perlaky, Kohn Sámuel, Horler Ferencz, Forberger Lajos, Spitzer Mór 30—30 kr, — Ilién István, Paál Imre, Weiss Salamon 25—25 kr, — Tanezer Mihály, Hege'düs Ferencz, N. N., Remer Ferencz, Kirchburger István. Lázár Károly, Reizner Antal, Preisach Mór, Köuczölné, Laug Mayer, Klein Adolf, Gold Sámuclné, Szabó János, Bognár Gábor, Koréin József, Füspök Józsefné, Takács Istvánné, Löwy Ignácz, Vészeié János, Deutsch Márton 20— 20 kr, — Vinkovits Sándor 15 kr, — Varga János, Varga István, Toch József, Beck Zsigmond, Porpá­czi János, Baranyai János, Kasencky Mikályné, Er­dős István, B. K., Szabó Pál, Gáspár Gábor, Kohn Ignácz, P. J., N. N., M. F. 10—10 kr, Sághy Béla 1 frt. Összesen 212 frt 80'/, kr. polgármester. \ Irodalom és művészet — Megjelent az »OrSzág-"VÍlág« czimü, Degré Alajos kitűnő írónk állal szerkesztett szépirodalmi lap második száma. Tartalma változatos. — »IPeisti Iliflap,« melyre a hó bármely nap­ján elő lehet fizetni, kitűnő országgyűlési karcolatai által, melyc­*) E rovatban említett kiadások megrendelhetők W a j­d i t» K. könyvkereskedésében Pápán. ket Mikszáth és Tors Kálmán szellemes íróink írnak, kedven­eévé lett az olvasóközönségnek, s előfizetési ára csak 14 f rt évenként. Mindenki, a ki a kiadóhivatalhoz fordul (Budapest Légrády testvérek, nádor-utca 7.), nyolc napig ingyen kap m u .' tatványszámokat a „Pesti Hirlap''-ból. — A »Magyarorszag és a Nagy. Világa cimü szépirodalmi és ismeretterjesztő képes heti lap. n»k idei évfolyamából három számot kaptunk már. Valamennyi szebbnél szebb illusztrációkat és becses irodalmi dplgozatokat tartalmaz. A „Magyarország és a Nagyvilág" kiadóhivatala (Budi­pest, Légrády testvérek, nádor-ulce 7. sz.), mindenkinek, a hozzá fordul, ingyen küld mutatvány-számot. — Magyar-Óvárott megjelent » Mezőgazdasági Szemle* czimü ha-vi folyóirat első füzete. Szerkesztik ; Cserháti Sándor és dr. Kosutány Tamás, a m. óvári gazdasági akad. tanárai. Az első füzet tartalma: I. Eredeti közlemények II. Külföldi szemle. III. Irodalom. — Ára S frt. _ Tálborszlcy és Parsoh kiadásában megjelent „Garsonleben" czimü polka francaise zongorára al­kalmazva Szerkesztette ifj. Farbach Fülöp. — Ára 75 kr. — A magyar íiépd.al-ir-od.alorrx leg­terjedtebb gyűjteményéből a „Magyar DaI-Album''-ból ez évfo­lyamán jelenik meg az V kötet, a 801 —1000 számú dallamok­kal, és pedig 10 havi füzeiben, füzeteukint 20, tehát 10 füzet­ben összesen 200 dallammal zongorára alkalmazva. Az ötödik évfolyam előfizetési ára bérmenles szélküldéssel: 10 füzetre 1 frt 80 kr, 5 füzetre 90 kr, egyns füzet ára 25 kr. Előfizetések postautalványon a „Magyar Dal-Album" kiadóhivatalához Győrbe iutézendők. Rovatvezető: TIBOLD ÖZSÉB. Január 15. 69 évben Gálba (Servius Sulpicius) római császár a ka­: mák által a fórumon meggyilkoltatik; utódává Otho kiállatik ti általuk. — i21o. Földnélküli János angol király a „magna •sarla Ubnrtatum''-ot (a nagy szabadság levelet) Londonban ki­adja. E szabadalom-levél nemsokára visszavételeit. —1605. Er­dély a gyulafehérvári országgyűlésen a császárnak hódol. — 1622, Moliére János hires franczia vígjátékira születése Paris­ban. 1682. Tököly Imre kuruc-vezér eggbekelése Munkácson Zrínyi Ilonával, I. Rákóczy Ferencz erdélyi fejedelem özvegyé­vel. 1776 II József német császár eltörli a kínvallatást Aus­triában — 1797. Tegnap és ma Bonaparte Napoleon francia fővezér Alvinczy osztrák tábornokot Bivolinál kétnapi ütközetben megveri. — 1849. a bakonybdi apátság megrohanása és a ba­konyi erdő kiürítése a császáriak által. .Tan ix ár- 16. G9. A katonaság által tegnap kikiáltott Olhót a római senátus császári méltósággal ruházza fel. — 1336. Nagy Lajos királyunk Albert osztrák herceget Győrött fogadja. — 1387. Erzsébet, Nagy Lajos királyunk özvegye a horvát lázadók által leánya szeme láttára Novigrádon megfojtatik ás holt teste Pa­lisnay János vránai perjel parancsára a várfalon ledobalik.— 1520. 11. Szuleiman a leghíresebb török zultánok egyike (a magyarok történelméből eléggé ismeretes) trónra lép. — 1356 V. Károly es '.szar lemond Spanyolország trónjáról fia: II. Fülöp javára, — \638. IV. Murád török zultán Bagdad várost elfog­lalja és 30 000 perzsát lemészároltat. — 1851. évben Clopicki tábornok a lengyel dictálori méltóságról lemond. — 1848. Mün­chenben (Bajorország fővárosa) a censura eltörlése kihirdettetik — 1849. Bem honvéd tábornok Küküllöuártól az osztrákokat Nagy-S'.ebenig visszaveri. — 1839. a moldvai nemzetgyűlés Cusa Sándor ezredest fejedelmévé választja Jassyban. Január- 17". 395. Nagy Theodosius római császár halála Majlandban. Az ő halála után a nagy római birodalom egy fő alatl többé nem egyesült. — 1467. Castriota György (Scandénberg) ki a törököket több ütközetben n>egverte, Epirus hós fejedelmének halála. — 1585 Antwerpen lakosai a franciák ellen fellázad­lak s közülök 2000-el elejtvén, őket a városból kiűzik — 1706 Franklin Benjamin, az észak-amerikai szabadság és függellen ség kivívásának egyik főembere, s a villámhárító föltalálója ,,qui eripuit coelo fűimen seeptrumque tyrannis 11- születik Bos­tonban. — 1795.A francia nemzeti convent tudtára adja XVI. Lajos detffonisált francia kirá ynak halálos ítéletét. — 7835. katonai lázadás Madridban az l8{2 évi alkotmány felfüggesztése miatt. — 1848 a magyar országgyűlés eltörli a nemesség adó­mentességél és minden polgárnak birtokarány szerinti adóztatá­sát mondta ki. — 18i9, Gálfalvánál Bem honvéd tábornok a császáriakat, Selmecbányánál pedig a császáriak Görgei Arthur honvéd tábornokot verik meg, Január- 18­1271. Szent Slargit, IV. Bela királyunk leánya mint apá­cafőnöknő halá\a a Margitszigeten Budapest mellett. E szigel tlőbb „Nyuluk szigetének" neveztetett. 1548. Nagy Lajos kirá­lyunk Endre fivérének halálát megboszulandó Aversa olasz városba megy és a királyi rokon hercegeket maga elé idézi. — 1562, a trienti egyházi gyülekezet, mely Móric szász választó fejede­lem betörése miatt szétoszlott, két evi szünet után ismét meg­nyittatik. — 1701. I. Frigyes (előbb III. Frigyes brandenburgi választó fejedelem\ magát hőnigsbergben saját kezűleg porosz királylyá koronázza és a „fekete sasrendet alapítja. Ő az első porosz király. — 1831. népfölkelés Krakkóban. \849. Klapka György honvéd tábornok győzelme Schlick császári tábornok fö­lött Hidas-Németinél. Január* ÍO. 1107. ,,Hölgyek estéje" Brüsselben. A 10 évvel előbb Je­ruzsálembe elindult férjek ma váratlanul szerencsésen hazatér­nek a szent földről. Ennek emlékét a brüsseli hölgyek évenkint megünneplik. — \366. Münster várost a keresztségismétlők el­foglalják. — i547Alidvégen, Vasmegyében országgyűlés a végek oltalma, a belbéke és rend helyreállítása czéljából. •— 1620. Véd és dacszövetség Pozsonyban Bethlen Gábor erdélyi fejede­lem ts a fölkelt eseh, morva és osztrák protestáns rendek közt — 1849. Theodorovics szerbjeivel csalát nyer Verséénél a ma­gyarok ellenében — i86o Prouthon Péter József híres soci­alista és francia publicistának halála i árisban. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. A veszprémi kir. törvényszék büntető osztályánál a jövő hétre, kitüzettek: 1884.. január 22-én. Hamis vádaskodással vádolt Vidovics István, súlyos testi sértéssel vá­dolt Pavelka Márton és társa elleni ügyekben végtárgyalások. Január 23-án. Erdei kihágással vádolt Gál János, súlyos testi sértéssel vádolt Horváth Imre elleni ügyekben végtárgyalások. Január 24.-én. Súlyos testi sértéssel vádolt Hordó János és társai, lopással vádolt Hauch Já­nos elleni ügyekben végtárgyalások,

Next

/
Oldalképek
Tartalom