Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884

1884-05-11

m Megjelenik: inden vasárnap. Közérdekű'' sürgős közlésekre kqrankmt rendkívüli szamok is; adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak mnert keséktőlfogadtatnak el. Kéziratok néni adatnak -vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK. hivatalába (Ö-kollégium épület) küldendők. PAPAI LAPOL Előfizetési díjait. Egy évre 6 frt. — Félévre 5 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos fetitsor térfogata titán 5 kr, nyilttérben 25 krajczárrac számttainak. Bélyegdij mindig külön fizete?idő. Az előfizetési díjak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába Cr ef. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlön ye. Eötvös Károly nyilatkozata, Eötvös Károly ur Budapesten a VIIdik kerületben összegyülekezett választók előtt, egy különös nyilatkozatot tett, melyet észrevétel nélkül nem hagyhatunk. Azt mondja a többek között: „Ki hitte volna? hogy ama vívmányok — t. L a 48-iki vívmányok — után megérjünk oly időt, midőn: komoly állam-férfiak álljanak elő, kik beszéljenek komolyan agrárius mozgalmakról, birtokminimumról" stb., tehát úgy látszik hogy oly komoly államféfiú, mint a minőnek a szélső baloldal egyik vezér-egyéniségét Eötvös Károly urat saját pártja ismeri, megvan elégedve a mai helyzettel s nem látja a kisbirtokosok veszedelmét, 3 nem ismeri azon okokat, melyek a mai kisbirtokosok helyzetét előidézték, s a viszonyok logykai természeténél fogva oda jutottak, amint azok tényleg az ország tekintélyes részében föltalálhatók. Boldogok a hivők, mert övék a nienynyéknek országa; mondja az irás; boldog ember és politikus Eötvös Károly úr! ki boldog hberáhsmusában, nem látja a nyomort; s feleslegesnek tart minden intézkedést a földbirtok védelmére, sőt abban társadalmi osztály-harczot lát; mintha nem volna joga a társadalomban kinek kinek védeni magát. Reményleni merjük azonban, miután Eötvös Károly rír közelebb, niaga is földbirtokosnak állott be, megfog ismerkedni egyszersmind azon viszonyokkal és bajokkal, melyek általában a kisbhtokosság existentiáját kétségessé teszik. S minden liberahsmusa daczára is felfogja ismerni azon mulasztásokat is, melyet éppen a 48-iki törvényhozás követett el akkor: midőn felszabadította ugyan a földbirtokot, de nem gondoskodott arról, hogy a földbirtok végtelen eldarabolása ellen helyes korlátokat álhtott volna fel, miáltal bizonyosan megmenti vala a kisbirtokosokat a pusztulástól. Az úrbéri törvények igen bölcsen intézkedtek a tekintetben, hogy a telkeket kisebb részletekre felosztani nem lehetett; csakis e század elején éppen a liberális elméletek hatása alatt tett e részben kivételes intézkedést a magyar törvényhozás : megengedvén hogy az egész vagy fél úrbéri telkek egy negyed telekre is feloszthatók. A törvénynek ezt az engedélyét leginkább a felvidéki magyarország szegényebb birtokosai vették igénybe, kik inkább reá szorultak az úrbéresek munka-erejére s szolgáhnányaikra. Régi törvényhozóink kiket kevésbé vezetett az ehnélet, mint vezetett a politikában a gyakorlati helyes érzék, belátták azt, hogy: a földbirtoknak egy meghatározott minimuma kell ahoz, miszerint egy családnak évi munkaképességét haszonnal foglalkoztassa; és igy egy családnak ha az több tagból is áll, eltartását biztosítsa — az elaprózott néhány holdra terjedő birtok gazdászatilag helyesen alig kezelhető, hacsak kerti gazdaságot nem folytat rajta tulajdonosa. — Azért nem örömest járultak ahoz, hogy az úrbéri telkek kisebb részletekre osztassanak, nem akarván a Msbirtokosok között az elszegényedést terjeszteni. A liberális elmélet azonban megelégedett azzal, hogy: szabadságot adjon a föld mozgósítására; azon boldog hitben ringatván magát, hogy elég a szabadságot megadni; hiszen varázs-erő rejlik már magában e szóban szabadság! elég fölszabadítani az egyént, a munkát s a földbirtokot, hogy ez azonnal a boldogság bőség szaruját is fogja a mennyekből a népre árasztani. Am de nem vetett számot magával az emberrel a viszonyokkal, s nem különösen a fölszabadított verseny hatalmával. Es mi lett az eredmény? A birtok szabad elosztása a családtagok között, nem különben az uzsora megtizedelték akisbirtokosokat; elsősorban is a felföld érezte meg a 48-iki nagy átalakulás a birtokszabadság következményeit, ahol eme nagy változás egy negyed úrbéri telkeket talált. — Mert a tapasztalás azt mutatja, hogy ott, ahol az einlitett vívmányok egész vagy fél rírbéri telki állományt találtak a népkezén; a népcsaládok még ma is bent állnak az örökségben, sőt vannak egyes vidékek ahol a nép gyarapodást mutat; mert egy egész telki állomány ma már a tagosítások után egy oly birtoktestet képez, melyen egy család szorgalommal takarékossággal, nem csak megél, de vagyoni helyzetében is fejlődik. Mi lett volna pedig czélja 48-ban, a nagy alkotóknak ? a nemességnek! mely önkényt lemondott tulajdonáról hogy szabaddá tegye a földet, mely lemondott előjogairól hogy megossza azt, s kiterjessze a politikai szabadságot a nép niillióira is, bizonyosan nem más mint hogy egy jó módú vagyonilag független, kisbirtokos osztályt teremtsen; mely a magyar társadalomnak alapul szolgáljon, erősségére s védelmére egyszersmind az alkotmánynak, a közszabadságnak. Es hiába hadonáz ma a liberalismus, s akarja elhitetni, hogy a társadalmi közviszonyok ma már teljesen mások; mert Magyarország ma is még egy agricultur állam, mely — mint Antaeus — a földdel érintkezvén, meríti erejét. És minden állam azon az alapon fejleszthető és tartható fenn, mely alapon az egykor alakulását nyerte. Valamint a józan politikának más feladata nem lehet íxdnt conserválni az alapokat. — Eötvös Károly ur tehát egy nagy tévedésben van, midőn a 48-iki vívmányokat magasztalva, egyszersmind nem veszi észre azon mulasztásokat, melyet a nevezett törvényhozás elkövetett az által, hogy midőn felszabadította ugyan a földet, de annak védelméről nem gondoskodott, s gondatlanul saját sorsára bízta a kisbirtokosságot. Ezen mulasztását a 48-iki törvényhozásnak akarják ma — amennyire még nem késő — Eötvös Károly úr szerint: azok a komoly államférfiak helyre pótolni, kik az agraris mozgalmat Magyarországon megindították s Eötvös Károly urnák tetszése ellenére is érvényre juttatni igyekezendnek. = Kataszter ügy. A nagyméltóságú pénzügyminiszter úrhoz intézendő kérvény felszereléséhez szükséges adatok következő községekből még be nem érkeztek: Pápai járásból: Tapolczafö, AdászTevel, Pápa, Békás, Gergelyi, Mihályháza, KisGanna, Jákó, Iharkút, Fenyőfő, Bakony-Tamási. Devecseri járásból: Devecser, Somlyó-Vásárhely, Tüskevár, Nagy-Kaoiond, KisKamond, Doba, Oroszi, Bor-Szörcsök, NemesSzalók, Nyárád, Csékut, Köcs, Bódé, Kislöd. Felkéretnek a körjegyző urak, ugy a gazda körök tagjai, hogy az emiitett községekből a a kivánt kimutatásokat minél elébb beadni szíveskedjenek.— Pápa, Május 9, 1884. Kiss László pápai gazdakör elnöke. — Devecserból irják lapunknak, hogy ott nagy lelkesedéssel lett e hó 7-én kijelölve a jövő orsz. képv. választásokra jelöltnek Beöthy Akos volt orsz. képv. Beöthy mérsékelt ellenzéki. Nagy számban jelentek meg közelböl-távolból a választók, köztük pártkülönbség nélkül a vidék intelligentiája. Beöthy beszéde nagy hatást tett. Utána beszéltek még Szalatkay István, Szautev Ignácz és (közkívánatra) Fenyvessy Ferencz orsz. képv. A jelölt tiszteletére Esterházy Jenő és Ferencz gróíok nagy ebédet adtak, melynél Esterházy Jenő gróf rendkívül ügyes és elmés beszédben éltette Beöthy Ákost, ki választóiért ivott. Felköszöntve lettek számtalanszor az Esterházy grófok, Zichi Lajos gróf stb. Csütörtökön Zichy Lajos gróf adott fényes ebédet N. Szöllösön. Mint örömmel értesülünk Beöthynek nem lesz ellenjelöltje. = Az idei jövedelmi adótárgyalások kissé későre húzódnak. Nem azon okból emiitjük fel ezt, mintha talán nagyon óhajtva várnánk ezeket a nehéz napokat, hanem csupán azért, mert szeretnénk mi is az egyszeri gyerekként már a verésen túl lenni. No de a mi késik, nem múlik, azt tartja a közmondás. Meg lesznek tehát a tárgyalások is, még pedig mint halljuk a jövő hó vége felé. Az idei tárgyalásokra különösen felhívjuk a közönség figyelmét, mert a f. évben megállapítandó jövedelmi adó nem úgy mint eddig egy, — hanem három egész évre lesz irányadó. TÁRCZA. GYERMEKEIM SÍRJÁNÁL. Szivem szerettei, Letört kis virágok Szomorú érzéssel, könyes szemekkel a Sírotoknál állok. Ti már len alusztok, De fájdalmam ébren. Nincs kedvesebb halott jobban megsiratva Itt a temetőben. Ennyi veszteségre Nem voltam én készen! A zúgó nagy vihar nem tarolja le az Agakat egészen. S nekem kelle látnom, A bús apát sorba Mint hagyatok el, hogy koporsóba zárva Szálljatok a porba. Miért nem lehelé Veletek elmennem! Hiszen igy bolyongva e dísztelen földön Tovább, mit keresnem ? . . . Tavaszt és örömet Elvivétek tőlem. Szenvedés éjjében lombtalan fa maradt Puszta, sivár éltem. Sötét égem alatt Csak panaszol ajkam." Mig a halál keze felásva é hantot, Majd könyörül rajtaau Fátyolom elveszi, S e vérző kebelnek: r Edes pihenést ad, ha hamvaitokhoz Engem is letesznek. VISZONTLÁTÁS. — Rajt — .... Várta, egyre várta .... Pedig hisz' ma is elmondta neki az öreg Márton: — Nem jő az vissza édes, jó uram soha többet .... Hogy' is jönne ?! Kezével csititólag intett: — Hallgass Márton! hallgass! . . . — Hallgatnék én, instálom ássan; de isten engem'-, megfájdul a szivem, ha édes, jó uramra tekintek. Hogy' epeszti, hogy' emészti magát . . . s ha még volna valami értelme ... de igy . . ? Hisz' olyan állapot ez — megkövetem — mintha az embernek kenyere sincs, oszt' mégis karajt akar belőle vágni. Ránk se gondol, felénk se néz . . ! Jobb is. Legalább igy lassan, lassan majd csak megnyugoszunk. — Hej Márton! — ha csak egy perczig is tudnék . . . ! — Tudunk, tudunk csak akarat kell hozzá. Kár vón' egy csepp köny is érte; annyi a lány, mint fü a réten, csillag az égen. Béni tagadólag rázta fejét. — Olyan csak egy volt! Az öreg Márton félre fordult s ugy motyogta : De'is.z elég egy sütetből egy lepény! Majd fenhangon folytatá: Aztán mikor ugy csúffá tett benünket; megszökni az esküvő napján, hozzá még kivel?! ... Ha még ilyen magunkszörü ember volna, de egy istenverte komédiás kinek, hogy garast garashoz toldhasson pingálnia kell az arczát, ép' mint azt az uri dámák szokták. Az árnyékát . . ! hiszen, ha én velem történik az, hát .... eh bolondság az egész. Indulatoskodott. Hosszú, ősz haját kuszálta a szellő; izzadság gyöngyözött homlokáról. — Eli világát . . . ! Gondol is reánk . . . ! — Ne zsörtölődj' öreg. Ne bántson téged az én bánatom, elég neked a magad baja is. De megjö, visszahozza a szive. Meglásd, hogy megjö! A nap arany csilláma játszott a bokrokon; a virágok mámorító illata, s a madarak szerelmes csicsergése felébresztek a rég szunnyadó vágyakat Béni keblében. Járt, kelt a kert porondos utjain, s Márton a nyomában mindenütt. A vén cseléd egyre dünnyögött: — Pedig milyen szép volt . . ! Az arcza mint a patyolat, ajka pirosabb az epernél, — s a szeme— az a hamis, az a dévaj szeme, mint az éjszaka oly setét. Hanem a szive! . . . ejnye fránya hernyói hogy' tönkre tették ezt a szegény fát . . ! Bicskájával lemetszette a száraz ágakat. — Még nem veszett kárba teljesen, még kihajt . . ! Dehogy hajt, dehogy hajt. Reményeinkkel is igy jártunk édes öregem; nem fognak azok kivirítni soha többé. •— Már — megkövetem — értettem, hogy e fáért kár . . — Ha ennél nagyobb baj nem ért volna benünk' ez életben, de ... Eh! feledjük az egészet. Hűvös kezd lenni, gyerünk öregem. Alkonyra vált. A nap lebukott a violaszín hegyek mögé, a fák árnyai mindhosszabbra nyúltak. Egy-egy elkésett madár — halk szárnycsattogtatással — repült övéi körébe. Távolról, hallatszott az arató lányok danája: n Barna leány, szőke legényt ugy szerette . . . elszerette« . . . Bánattal telt, szivet tépő volt e nóta. Hallod öreg, hallod ? Istenem! mikor meg — Rég volt az jó uram, tán már nem is igaz. Az öreg Márton kitárta ura előtt az ajtót. Kicsi kis gartjon szobára nyilt az; benn semmi fény, semmi pompa, de mindenütt rend és tisztaság. A vén cseléd világot gyújtott; tipegett, tapogott még ott egy darabig, s kiment. Béni egyedül maradt. Egyedül ? . . . nem. A miMtnak kinzó gyötrelmivel, ezernyi rémképével együtt. — Mindig csak ö, egyre csak ö — susugta.— Nincs egy olyan nap is, hogy rá ne gondolnék, velem jár szünetlen; puha kacsóival meg-megsimogatja izzó homlokomat . . . ! Ágya felett függött az ideál lefátyolozott arczképe. Leakasztá a szegről s kezébe vette. — Mint egy madonna . . . olyan. Arczán a megtestesült jóság, szerénység ... és mégis ...! Megcsókolta a képet: ,angyal' — majd mérgesen dobta el magától: ,sátán' — súgta — s megeredt a könye, Béni, utolsó sarja a Darvas családnak, ábrándos, merengő fiu volt teljes világéletében. — Megboldogult édesanyja nagyon szivén hordozta fia jólétét, s még menyasszonyt is ö nevelt az »aranyos« számára. Valami távoli rokonának árváját vette magához. Öt éves volt Beke Lilla, midőn oda került. Olyan fityfiritty, megenni való kis apróság. Bénivel együtt űzték a 'pillangókat a rét himes bársonyán, majd koszorúba fűzték áz erdő illatos virágit s hizelkédve nyujták át azt a szeretett anyának. Szegény, jó Darvasné ugy örült ennek. »Milyen szép pár válik belölük« mondta. Idő került, idő fordult; a gyermekleányból kifejlett hajadon, a Béniből házasulandó fiatalember vált. Az esküvő napja is kí volt tűzve; minden készen a szertartáshoz, csak a menyasz19