Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884

1884-11-30

jVtegj elexxilt Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK. hivatalába (Ó - h• o 11 ég iu m é p ü l e I) küldendők. Előfizetési dijak. Egy évre 6 frt. <— Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krafczárral szállíttatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az elößzelesi díjak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának éstöbb pápai, s pápavídéki egyesületnek hivatalos közlönye. PÁPA, 1884. nov. 29. A deczemberi megye gyűlésen nagyobb jelentőségű ügyek is fognak előfordulni. A hazánk ezredéves fennállása emlékének méltó megörökítése, ha nem fog is vitát kelteni, de bizonyára tekintve a tárgyat, bizonyos súlylyal bir az, melynek jelentőségét és a későbbi fejleményekre való hatását elvitatni aligha lehet. Praktikus jelentőséggel bir N ó g r á d megyének átirata a közigazgatási hatóságok jogkörébe utalt kihágási ügyekben befolyó büntetéspénzeknek a niegyék, illetve városok javára való átengedése és a kihágások miatt felmerülő kiadások fedezésére leendő fordítása czéljából. E kívánság méltányossága szembeszökő. A közigazgatási hatóság a közigazgatásnak, saját szűkebb körébe utalt korlátai közt jár el, tehát igen természetesnek látszik, hogy a büntetéspénzeknek azon szűkebb kör vegye hasznát, melynek hivatalnoka, — más ügyeket esetleg mellőzve — a kérdéses esetekben eljárt. Ez eszme önkénytelenül felveti előttem azon magasabb indoku kérdést, hogy mai napság, midőn az egyes rend. tan. városok adóhivatalai eminens állami ügyeket intéznek el: ezeknek a fizetése inkább az állami, mint a városi pénztárból volna fedezendő. — Mind e kérdés még, mint ilyen is, csak embryóban van nálunk. Az érdeklődésnek nagyobb melege kívántatnék hozzá, hogy jobban, — a gyümölcsözésre készen megérlelődjék az. Nein kisebb jelentőségű ugyancsak Nógrád megyének az anyakönyvek vezetése és kezelése érdekéből szükséges törvényhozási intézkedések sürgetése is. Az anyakönyv az állami és társadalmi élet ezernyi nyilvánulásaiban szerepel, mint legfontosabb okmány. Ennek hitelessége első kelléke minden rendezett jogállamnak. A hitelesség pedig csak helyes, pontos, törvényes vezetéstől és kezeléstől függ. Innét van, hogy más államokban egyenesen állami közegekre van ez ruházva erős, szigorú ellenőrzés mellett. Ez utóbbi szempontból sok kívánni való van még nálunk e tekintetben. Nógrád megye biztos kézzel mutat a javítás útjára, s hiszszük, megyénk is fogja azt követni. Sáros megye közönsége már más — s fájdalom még sivárabb — útra tereli a közfigyelmet, melyet részünkről is kérünk a megyei biz. tagoktól. A hazánkat fenyegető földművelési és közgazdasági válság elhárítása érdekében emelt szót az idézett megye. Ki ne ismerné e válság szomorú tényét? Az egész agrár kérdést meglehetne pendíteni (a megoldás későbbi évek nagy feladata!) ez ügynél. Rálehetne mutatni a hazai földbirtok tényleges állapotára, csoportosítva a kis, a közép, a valódi közép (200—1000 holdig,) az m-adalmi, s a latifundiomok szerint. Figyelemre méltó adat a birtokváltozás esetei, s módjai. Hogy szerződés, vagy halál, vagy végrehajtás útján történt e változás? A statisztika szerint szerződés alapján 1881ben (eddig bírjuk a hiteles adatokat) 190.443 átruházás volt, 126 millió írt értékben. Halálesetben 15.178, mi 67 miihót képviselt. S végül végrehajtás következtében birtokváltozás volt: — mig 1875-ben csak 9.606, mi 9 millió frtnak felelt meg,— addig e szám 1881-ben felugrott már 20.204-re, vagyis körülbelől 20 millió frtra, — S most itt van mindehhez a gabonaárak olcsósága, az igazi válság, mi ha állandó marad, végpusztulás éri gazdaközönségünket. A gabonaárak és kereskedelem statistikájából könnyen lehet következtetést vonni a mai válság jellegére. A búzaára volt mótermázsánkint 1871-ben 12 frt 33 kr; 1872-ben 13 frt 39 kr, 1873-ban 14 frt 72 kr, később mindinkább leszállt, de csak igen kevés különbséggel. 1882-loen az ár állott 12 frt 22 kron. A bécsi árak kivétel nélkül magasabbak voltak ós pedig a búzánál 10.3%-el, a rozsnál 9.5%-el, az árpánál 25.7%-el, a zabnál 8,5% el. Az összforgalom kitett tavai 6.436.800 m. mázsát a budapesti tőzsdén. A földművelési válsággal jár a mezei és egyéb gazdasági munkáktól fizetett napszámdíjak kérdése is. A napszám nálunk munkaidején igen drága, A munkabér két véglet közt ingadozik. A maximumot júliusban, a minimumot januárban találjuk. 1882-ben júliusban legmagasabb napszám volt Békésmegyében 3 frt 20 kr. Csanádban 3 frt 50 kr. Torontálban 3 frt 60 kr. Mindjárt ezek után jöttünk mi veszprémmegyeiek, hol a legmagasabb napszám volt a hiteles kimutatás szerint 2 frt 50 kr. Sáros megye nagy fontosságú átiratán nem volna szabad könnyedón átsuhanni. Ugy tudjuk, e kérdéssel megyénk derék gazdasági egylete is fog foglalkozni, melynek ugyancsak e napokban tartandó közgyűlésén maga az elnök, Esterházy Móricz gróf is részt veend. Saját megyénket egészében érdeklő dolog csak egy van figyelmet keltő. A közigazgatási bizottság előterjesztése az egyleti gyűléseken megjelenő néptanítóknak a községek részéről fuvar ós napidíjban leendő részesítéséről. E kérdés a bizottságban a törvény szelleme, sőt világos szavai ellenére lett inditványozva, s ekkor egy biz., tag teljes joggal, sőt kötelességszerűen utalt e körülményre. A közgyűlés elé ez ügy nem ily törvényellenes alakban fog a napirendre íjönni, s igy melegen ajánljuk azt elfogadásra. Ezen ügyeket jelzi legalább — a választásokon! kivül — az előre közzé tett tárgysorozat; de e közgyűlés a rendes gyűlések egyike levén, bizonyára szőnyegre kerül még sok más, a gyűlésig megérlelt közérdekű kérdés is. Mindent egybevetve, életbevágó országos, s érdekes megyei ügyek eldöntésére lesz hivatva a deczemberi közgyűlés. Legyen siker rajta! Hazánk a külföld előtt. A magyar ember rígy van a hazájával, mint a legtöbb ember a — feleségével. Megelégszik, hacsak neki tetszik, a mások tetszésével nem törődik. Ez a nem törődés lehet jogosult és czélszerü a —I feleségnél, de hazánk már csak jobb, ha önmagunkon kivül másoknak is tetszik. Egy ország melyet az idegenek megszeretnek, aranybányát teremt magának. Ott van a példa Olaszországban, iSvájczban stb. De mi magyarok mindeddig édeskeveset tettünk, hogy hazánkba az idegen szerelmes legyen. Még csak arra sem gondoltunk, hogy rólunk a külföldön tisztességes vélemónynyel legyenek: — s e részben valóban óriási tévedések, hallatlan hamis nézetek forognak közszájon. E sorok irója csak most tért haza a velünk egy monarchiái szövetségben élő Csehországból, de elszomorította a keserű jelenség, hogy még a szomszéd ország legtiszteltebb köreiben is mily borzasztóan ferde fogalommal bírnak édes hazánkról! Es mindennek — ne tagadjuk — enmagunk vagyunk okai! Mert hát mit tettünk mi Magyarország megismertetésére ?! Még csak egy valamire való kalauzmik sincs az idegenek számára, hacsak' Baedeker „Oesterreich" cim alatt megjelent gyenge ismertetését annak nem tekintjük. Hazánkról még ma is csak annyit tud a külföldi, hogy ez egy — csupa lovasokból, amazonokból, rablókból és vadállatokból álló ország. Hogy magyar-kultura is volna, el sem hiszi A legnagyobb magyar embernek — Rózsa Sándort tartja! — S ha van külföldi, a ki nagy nehezen ráadja a fejét, hogy hazánkat legalább egyelőre könyvből megismerje; — no annak gyönyörű ismertető müvek állanak rendelkezésre! — Csak pár évvel ezelőtt (!) jelent meg egy ilyen könyv, a hol az mondatik, hogy Magyarország fővárosa Dob rezén (olvasd Debreczen), a mely főváros csupa merő rozzant viskókból áll! Ugyané lelkiismeretes szerző irja rólunk, hogy mi magyarok mindennap egy „ paprikaós borsból" készített ételt eszünk, ezt adjuk a vendéglőkben az idegeneknek is, és ez ételt úgy hívják: (szóról szóra ide másolom) „G-ullgus chhus ch!" (olvasd talán gulyáshtis.") Van egy másik „Magyarországot ismertető" könyv, mely Csehországban ma TÁRCZA. BÁNAT VIRÁGOK. I. Kitörlöm a szivemből képed, Hadd legyen sivár ür belül; Sajog a seb és láza éget, De majd lassankint csak kihűl. Ne félj, nem üldözlek panaszszal, Nem is említem búm okát .... — Jogod volt szivem összetépni . . . Mért is siránkoznám tovább?! . . . II. Lehullt a rózsa, nincs liliom, Kik hallgatják meg búm dalát? Az öszi rózsa oly kegyetlen, Már messziföl kaczag, ha lát. Azon örül a kárörvendő, Hogy nálam is bús ősz vagyon. — Ha tudná, hogy tavaszom nem lesz: Tán nem kaczagna oly nagyon. III. Ha sötét,'néma éjszakákon Bolygók, egymagámba járva: Bánatomat szűnni érzem, Besirom az éjszakába. S hogyha megszűnik az. éjjel, Titkom átadja a napnak, A bus emlékek újra kelnek És megnyugodni csak nem hagynak: £awf&v Zajos. A levél. II. — De Béla! hallgasson az Istenért! szól Olga haragvó arezot mutatva, mig valójában alig tudta visszatartani kacagását, a melyet a lábai előtt esdeklő gavallér kétségbeesett arcának látása minduntalan kitörésre késztetett. — Nem Olga, tovább nem hallgathatok; elég volt már szenvednem eddig. Hisz a martyrság egy szentnek se került oly nagy erejébe, mint nekem. Két év óta hiteget, biztatgat, elégelje meg már egyszer kinaimat. — Hát ki annak az oka, ha nem ön?Most is bizony a helyett, hogy előttem térdepel s beszél oly dolgokat, a miket már százszor meg ezerszer elmondott .... — Tehetek én róla. ka annyiszor elmondatja velem! — Tehet, egyedül maga tehet. Hisz minden lépten nyomon térdre esik előttem s gyötör azokkal az unalmas kérdésekkel. Aztán mondja meg nem méltán teszem-e, ha az ily férfiatlanságért kellőleg meglakoltatom. — Istenem, most azt mondja, hogy ha kevesebbszer vallom be szerelmemet: szeretni fog ... — Azt nem mondtam, — De azt mondta. ) — Nem. — Nem! j — Hát mit értsek abból, hogy azért lakoltat, mert itt annyiszor térdre hullok; ha nem szerelmét? De mikor múltkor meg mindig jázt hajtotta, hogy bizonyítsam be szerelmemet; mondja még kérem: nem elég bizonyíték ez szerelmem valódiságáról? j — Hahaha, önnél az ilyen bizonyíték?! Lássa sokkal jobban teszi, ha az ily bizonyítékok helyett lesz szives az asztalon íekvő regényből egy fejezetet fölolvasni. Az nekem is jobban, esik, bár vigasztalásul mondhatom, hogy ön magaviselete mulatságosabb. — Olgé ne kínozzon. — Hát kin az önnek, h.a nekem fölolvas? Oh akkor ne fáraszsza vele magát. íme a bizonyíték ! — Az istenért elolvasom én szívesen akár az egész Rocambolet egy huzamban étlen, szomjan, csak ilyen balvéleményeket ne tápláljon felölem. S azzal Béla fölkapva a könyvet, hadarva kezdett olvasni. De ideje már, hogy bemutassuk személyeinket. Az egyik ismerősünk Réthy Olga, szép magas karcsú alak, büszke, diezos vonásokkal, szép metszésű szájjal, mely azonban megszokta a gúnyt annyira, hogy beszédközben rendesen megvető mosoly játszadozik ajkain, szóval »szép és — veszedelmes.« Szegén^ Béla is ott kínlódik hálójában, melyből pedig a csodával határos a kiszabadulás. O maga különben eléggé megtermett, sőt kissé tán a kelletijiél megtermettebb is, épen ezért ártatlan, jó szelid teremtés (a kövér emberek tudvalevőleg legnagyobbrészt jó indulatúak) heves kitörésekre nem hajlandó, inkább csöndesen emésztődik, azaz hizik bánata mellett. Olvas, olvas rendületlenül, óriási sebességgal, fogai csak úgy kattognak, a levelek egymásután mint szélmalom kerekei perdülnek; szegényt nagyon elfogta a buzgóság, de el is érte csakhamar a fejezet végét! Föltekint s látja, hogy Olga szorgalmasan nézegeti a járókelőket. — Hisz nem hallgat ide 1 Kiáltja desperálva. I — Tessék! ? Ugy, igaz, el ís feledtem, hogy ön olvasni szíveskedett. — Lássa Olga, ezól Béla! szemrehányókig, mire amaz elneveti magát, de hamar visszanyerve komolyságát, kéröleg szólt: j — Bocsásson meg Nádor ur! — Olga, miért e hideg megszólítás? — Lássa nem tudom, ha szólithatom-e önt bizalmasabban. — De mikor tudja hogy szeretem. — Bizonyítsa be! — Parancsoljon velem, a legnagyobb örömmel megteszem minden parancsát. — Engedjen meg egy kérdést: ön jó barátságban van Laczházy Kálmánnal, mikor jön az meg? Béla, — bár el nem tudta képzelni, miért e kérdés s hozzá épen most, — a legkészségesebben válaszolt: — Legközelebbi levelében arról tudósít, hogy a jövő hét valamelyik napján itt lesz. Czélját elérte, mert mint irja, igen szép állása van. Olga szivét szorulni érzé. Igaz, hogy Laczházi több mint két éve eltávozott, s ö tudta, nagyon jól tudta, hogy vissza fog térni, sejtette hogy már az idő sem lehet messze, de hogy egypár nap múlva itt legyen az, kit gyűlöl, mert más szeret, s kiért képes volna elkárhozni: az nagyon-nagyon hatott reá. Pár perczig mindketten hallgattak. Béla el nem tudta gondolni, mi oka lehet Olgának a hallgatásra, s hogy ennek ez a némaság mily kinos volt: mondanunk is felesleges. Végre is a ö törte meg a csöndet, s közönségesen érdeklődő hangon szólt: — Hála Isten, csakhogy célját elérte. Én tiszta szívből örülök neki. Szép tehetségű fiatal ember, a mint mondják. — Valóban, hebegte Béla, fogalma sem levé|i róla, mi összefüggésben, van mindez az ö szerelmével. De az istenért, mondja meg, mit tegyek hát, hogy meggyőződjék szerelmemről. — Rögtön megtudja. Itt van e levél. Ha Laczházi megjön, tudom, hogy régi jó barátai összejönnek. Az már önöknél bevett szokás. 48