Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883
1883-11-18
í oktatásügyi miniszter báró Eötvös József. Én múltkori czikkemben Nordman János ur, a »Concordia« bécsi irói egylet elnöke nyilatkozata alapján kijelentettem, hogy V. Gerebent nem a »Concordia« temetette el. Amint ujabban és személyesen meggyőződtem a «Concordia« könyveiből és irattárából, Vas Gereben ezekben egy szóval sincs említve, a temetési költséget nem a kérdéses egylet fedezte és hogy br. Eötvös Józsefnek az irattárban csupán egy német nyelven irt levele létezik, melyben mint a pesti irói egylet elnöke megköszöni a »Concordia« meghívását a bécsi irói bálba és egyszersmind közli a névsort, hogy kik fogják ezeh bécsi bálou a pesti irói egyletet képviselni. De ezen levél Pesten 1866. évi január 20-án kelt; a másolat birtokomban van. Tehát Dr. Váli ur nézete tökéletesen hamis és nagyon rosszul cselekedett midőn »a valótlanságok becsempészése* ellen óv és felteszi rólam, hogy ez volt szándékom. Engem nem a személyes érdek hajszolt a sir kutatására; én a sirt felszólítás nélkül is három év óta keresem hasztalanul. Én elismerésre vagy jutalomra sohasem reflektáltam, nem is számítottam; de az ilyen ^jutalom, minőben a tisztelt doctor ur részesíteni sziveskedik, nagyon fáj nekem, és felette keserű, midőn e három évi keresés sok idövesztése és anyagi kiadásai igy jutalmaztatnak. En időt és kiadást sohasem sajnáltam; mert reméltem, hogy Ves Gereben tisztelöiuek, ugy részben a hazai irodalomnak is teszek egy kis szolgálatot, ha a sirt megtalálnom sikerülend és ez nekem kárpótol mindent. Legyen azonban Dr. Váli ur arról meggyőződve, hogyha ez általa mutatott uton haladtam volna, akkor az ö szives közreműködése folytán szintén »esempesztem« volna és ezt neki köszönhettem volna. A másik adatot Steiner úrtól reméltem. O meg is igérte, hogy a sirt megmutatja; azonban neki el kellett utazni és igy rajzolóját bizta meg a sir számának megkeresésével, mint ezt múltkor emlitém is. Ki merte volna a sirt az irói név alatt keresni? Lenau hivatalos iratban családi nevén mint Nícolaus Nimbusch Edler von Strehlenau fordul elő és mások is, és igy történt, hogy a rajzoló a Radákovics nevet kereste. Én láttam, hogy hiba van a dologban: mert nem mint József, hanem mint György volt beirva a lajstromba. Ezt szintén felemlítem. De a hiba nekem különben nem |ünt fel; mert tudom, hogy Beck Károly nemét költőt (Baja város fia) Izidor név alatt is e,mlegetik, bár e nevet a költő özvegye gyakran dementálta. Ott is hiba volt; gondolám itt is tévedtek. De, hogy Vas Gereben nem családi néven, hanem irói névén van beirva, azt hinni sohasem mertem volna. De az egész tévedés nem történik, ka Steiner urnák elodázhatlan ügyben nem kellett volna elutaznia; mert — mint ö monda — kivüle senki sem tudta, hogy Vas Gereben hol nyugszik; ő évente saját kertészével megkoszorúzta a sirt és halottak estéjén megvilágittatta. Dr. Harányi ur adatát Lévay Imre ur rögtön közölte velem. Mikor ezzel Steiner úrhoz siettem, ö a hibáról már értesülve volt és az ujabb szám átvétele végett uj határnapot tűzött ki. Erre én azonban nem várta.m, hanem f. hó 9-én, (pénteken) kikocsiztam a währ'ingi sírkertbe és ott a naplóban felüttettem az 1868. évi január havát. E hó 29én lett eltemetve: a bejegyzés igy szól: Grab' Np. 4117; Name: Gereben; Charakter u. Wohnort des Verstorbenen : Vasz Schriftsteller Pest, alig. Spital 2p. Jänner; Jahr: 1868; Anmerkung: f8. Reihe. Vas Gereben tehát saját sírjában fekszik, bár Steiner ur azt állítja, hogy a temetéskor közös sirba helyezték s csak később vitték át saját sirjába. Mikor tehát a sirhoz vezettettem magamat, Steiner ur fivére, Steiner Nándor ur már ott volt három kömivessel és a sirkö alapját készitteté. Igy tehát a valódi sir csakugyan megvan; nem téves informatiók alapján lett szervezve, — hanem a sirkerti napló is kezeskedik a valódiságért. Ma már áll a sírkő is! Steiner ur szeretete és tisztelete a költő iránt, sugalta neki ezen val ':ban nemes és hazafias tett végrehajtását. Az alsó rész képezi az alapzatot, melyből a felső rész mint piramis emelkedik a magasba. A sirkövön a következő felirat olvasható: VAS GEREBEN 1868. u A sirkő felső részét egy aranyozott gömb diszesiti, melyből az aranyozott kereszt emelkedik ki. Steiner ur érdekében és nevében kijelentem, hogy a múltkori czikkemben az ö szavai után irt párbeszéd és jelenet, ugy a kórházbani feltalálás való, és dr. Váli ur dementálása daczára ezek valódiságához ragaszkodik. Nyári Sándor. Fővárosi levél. Budapest, nov. JÓ. Történnek még néha csodák is! Persze Magyarországon. Vagy nem csoda-e a szó legszorosabb értelmében, hogy egy egész állo hónap óta semminemű botrány elő nem fordult. Igen egy egész álló hónap óta egyetlenegy botrányon rágódik a közvélemény, mely mái- annyira megszokta azt a mérges eledelt, mint az ópiumevők e kábitó szert. Nem hallatlan dolog ez ? Keressük, kuL'juk, vájjon honnan datálódik ez a hallatlan dolog és sehogy Hein tudunk a nyitjára jönni. Mert hisüii a tisza-eszlári izgalmas napok utón csuk nem tételezzük fel ettől a nzenzácziót früstükölő, botrányt ebédelő és izgalmat vacsoráló nagy publikumtól, hogy néhány ezer forint clcsikkasztott csángó-pénzzel jól lakjék! Ez lehetetlen, még ha az enbectület volna is koczkára téve e rongyos néhány ezer forintnyi köiiyöradoniánynyal. Vagy talán a Függetlenség bukása a botrányok szünetelését jelentené ? Nagyon óhajtanok mindakettőt. Annak bukását, ennek szünetelését. Elég volt már mindakettőből. Magyarországra már is ugy néznek a külföldön, mint a botrányok hazájára, hol buján tenyészik ez a piszok-virág. Éppen tegnap olvastam egy külföldi lapban» hogy a magyarok csak lovagias, de nem becsületes nemzet. Párbajra kész minden legkisebb sértésért, du a becsületre nem annyira kényes, különben nem tűrné, T hogy notórius semmibúzik szerepeljenek a közügyek élén és legyenek a társadalom hang adói. Az a külföldi ! persze iiem ismeri az igazi magyar jellemet, mely kényesebb a becsületére mint a szemefényére, hanem olyan emberekkel bélyegzi meg az egész nemzetet, akiknek több párbajuk volt mint a hány hajuk szála vau és akik becsület dolgában mégis . . . De minek kommentáljam ezt jobban. Hiszen érezzük mindnyáj an c lidérez nyomást és két év óta hangoztatjuk uton útfélén, hogy a felszínen rothadt almák úsznak. De talán mégis alámerülnek majd már nem sokára abba a pocsolyába, ahonnan előkerüllek. A gyölölsödés, a piszkolódás, a szereletleiiség rozsdás fegyverét, miket a középkor sötét kamrájából lelkiismeretlen gaz lovagok lurczoltak elő, széttördelték u czivilizaczió, a felvilágosodottság, a magasztos szellemek legyő/.hetien fegyvérei és — nos és már egy egész hónap óta konstatálhatjuk azt a csodát, hogy u krónika nem jegyezhetett, fel botrányt. Vájjon meddig fog ez tartani ? Kíváncsian kérdezzük másoktól és vállvonitva mondja mindenki : Vájjon meddig fog még a csárigólup lartauP? De van még egy, amitől a dolgok rendes menetének megzavarását féltjük. Holnap összeül a képvisel ő b á /.. 444 ember, külön táborokra felosztva, melyek mind ellenséges szemmel nézik, lesik egymás mozdulatait; 444 ember, melynek legalább egyötödrésze a kötekedésben latja életerejét és . . . De hisz ismerjük őket! . . . A képviselőház holnap összeül. Vájjon fog-e még továbbra is tartani az a csoda, az a hallatlan nagy csoda, melyet uiár-már alig merünk magunk is elhinni : Szombaton együtt lesznek . . . „Isten óvja minden bajtól Szép magyar hazánkat !•' Hevesi József. LEVELEZÉS. Veszprém, 1883. november 17-én. Vasárnap, nov. hó 11-én a nagygymnasium egyik termében tartott felnőttek oktatásán igen szép számmal jelentek meg az iparosok. Az előadást Lévay Imre gymn. igazgató úr tartotta, melynek tárgya: »Az iparos cs kereskedő osztály társadalmi állása«, volt. Az előadást nagy figyelemmel hallgatta a közönség, melynek befejeztével Balogh Károly városi tanácsos s szabómester úr a közönség nevében köszönetet mondott az igazgató urnák s egyszersmind felkérte, hogy több ily előadást tartson az iparosok részére, mit az igazgató úr meg is igért. A hel/beli papnöveldében néhány typhus eset fordult elő, ö exja jónak látta a növendékeket haza bocsájtani egész jövő hó 6-ig, mi e hó 14-én meg is történt. A nagygymnasium 5-dik osztályú, Droppa nevezetű, tanítványa a rajta végbevitt orvosi műtét következtében három napi kinos szenvedés után e hó 15-én jobblétre szenderült. Hült teteme nagy részvét mellett a városi kórházból az alsó városi temetőbe helyeztettek el. A korán elhunyt fiú budai illetőségű. Nyugodjék békében! Városunk egyik öreg asszonyának azon rosz szokása van, hogy szeret ijeszgetni. A napokban, mikor szolgálója estefelé távol volt, az öreg egy seprőnyélre lepedőt s holmi rongyot ag^atot, tetejébe pedig kalapot tett, s beállította a^szobába; midőn a szolgáló haza jött s be nyitott a szobába, látta a félhomályban a mumust, annyira megijedt, hogy azonnal a nyavala kitörte. Hisszük, hogy ezután nem lesz kedve az öregnek olyan meggondolatlan tréfát űzni. Köszöntget már a tél, mutogatja a hófehér lepelét, szoktatja az embert a bekövetkező zord időhöz; vasárnap és csütörtökön havazott anynyira, hogy a földet s háztetőket befehéritette, de csak hamar elolvadt, lett belőle locs-pocs. A veszprémi kórház alaptökéje 1000 forinttal szaporodott. Néhai Szalay Imre kanonok vég. rendeletileg kétezer forintot hagyott oly feltétellel, hogy annak kamatait gondviselője Hägen Mária élvezi, mig él; halála után pedig fele a kórházé, íele pedig a szegények kozt osztassék ki. Most a napokban elhalt az öreg Hägen. Mária, igy a végrendelet erejénél fogva ezer forint átadatott a kórházalaphoz, a másik ezer pedig a káptalan kezelése alatt maradt s kamatai évenként a szegények közt fognak kiosztatni. Nemo. New-York, 1883. október 27. Tissctelt szerltesztő ixr*! A tengeri utazásnak annyi kellemes és kellemetleu oldalai vannak, hogy annak kellő leírásához költői irálylyal kellene bírni, mivel pedig a költőnek legkisebb erét se birom, ugy tessék beérni, ha tengeri utazásomat apró napló-jegyzeteim nyomán irom le. F. é. október hó 8-án este 9 órakor ültem Bécsben a gyors vonalra és reggelre már német balárou robogtunk át, elhagyva Németország hir es egyetemi városait. Este-Brémába, onnét pedig c<ak másnap reggel vitt egy vonat a brémai kikötőbe, hol először pillantottam meg azon hajónak nevezett szörnyeteget, mely mint haliam, hivatva lesz körülbelül 1200 embert magába fogadui és az újvilágba szállítani. A hajó egyike a legnagyobb tengeri hajóknak, 5000 lóerejü naponként 150 tonna szenei használ föl, sebessége óránként 16—18 tengeri mértföld és miután az egész távolság 3520 tengeri mértföld, az utat rendes körülmények alatt 9—10 nap alatt szokta megtenni. Midőn hajóra szálltunk, körülbelül 1 óra volt, reá egy órára az első ebédet kaptuk, mely uugyun választékos és ízletes volt mindenkor. Naponként négyszer történik meg, hogy asztalhoz hívnak esengetyüszóval. Az asztalnál úgynevezett Steward-ok szolgálnak ki, ezek igen érdekes személyzetét képezik a hajónak, ugysifis azonkívül, hogy az étkezésnél mint ügyes pinczérek szolgálnak ki. még zeneinek is, mely napközbe a födélzetén fúvó, este pedig az, étteremben vonó haugszerekkel történik és igen jól játszanak, ha ezt bevégezték, mosogatnak, majd ruhát, czipőt. tisztogatnak. Igy hát nagyonis fontos szolgálatokat végeznek az úszó kisvárosban, mivel hogy annak nevezhető, kitetszik a következő számokból. A hajó személyzet áll 162 egyénből, 20 tiszttel; első osztályú utas volt 90, másod osztályú 63, harmad osztályu pedig 682, ehhez járul még a tömérdek gépész és szolgaszemélyzet. Miiidezek számára a kellő étel és italt a gép számára a szükséges szénmennyiséget kell vinni , igy csakugyan egy egéví kis városnak nevezhető ezen szörnyeteg, mely a tengeren úszik és most még egy nagy állatseregletet i* szállít New-Yorkba. Az első három nap nagyon kedélyesen mult el. de a negyedik nap este kezdődött csak a baj; egyik vihar a másikat érte, a hullámok 5—6 ölnyi magasságra csapkodtak és így körülbelül 5 emeletes hajónkat a födélzetén is viz érte, miért benn kellet tartózkodnunk a kabinekben, itt pedig u kis kandikáló nyílásokat szintén zárva kelleit tartani 1 mint birt továbbhaladt. Néhány pereznyi íet után feltekmjrétt Ocskays rekedten monda: 1 és add ájt válaszomat. Pybernek pedig d meg, hogy jól őrizze a rongyos aranyodat, mert rajt ütök, s árulás nélkül is enyémek lesznek á; akkor nem menti meg papi öltönye attól, hi/y hátához ne verjem kardomat. Jó éjt. — Kegyelmes uram, — szólott a lány, — meg egy üzenetem van. — Mit sem akarok hallani. Jó éjt. — Ha kívánja kegyelmed, átadja Pálffy a leányt tisztán é; érintetlenül. — Ocskay felugrott, megrázta a nő vállait : Igaz ez? — Oly igaz, minthogy engem megakartak zsinórozni ma. Még mi rdig hitetlenül rázta fejét amaz, oly váratlan volt előtte e hir, oly ellentétes előbbi "gondolataival, hogy semmikép sem akart hitelt adni neki. »Mík.or kaphatnám meg? kérdé. — Mihelyt áthozza seregét,— volt a válasz. Ocskay arcza ragyogott az Örömtől, mit törődött ő avval\ hogy átpártolása által nem egy embert, a gyűlölt Bercsényit buktatja meg, mit törődött ö azzal, hogy ez megadja a végső döfést a magyarszabadsághareznak, mit bánta, hogy egész ország zokog miatta, ha egyszer odaát hasonló rang, nagyobb vagyon Ígérkezett s a mi fő: ádáz szenvedélye felköltőjét, a szép Vasi Máriát szintén birtokába kapja. Ügyes csapatvezér, jellemtelen kalandor volt, — semmi más. Hétszer szökött át egyik zászlótól a másikhoz , hétszer szegte meg esküjét, utolsó gaztette ez volt, koronája a többinek. Mit keressünk jellemszilárdságot oly férfinál, ki hitét ennyiszer törte meg, ki szenvedélye által elvakítva képes volt véghez vinni a legaljasabb tettet, a mi csak e világon létezik, — mit keressünk jellemsz^lárdságot egy olyannál, ki elfeledve nőjét, gyernt keit, — képes egy szép nőért, kincsekért az étien táborába szegődni. A. ^rténelem jtélö széke pálezát tört fölötte, mi sem védjük a szenvedélyei által elvakított férfit, kinek egyedüli mentsége, hogy gyönge volt, minő ember csak lehet. — Jó, az ajánlottakat elfogadom, bár aranyat adhatnának többet, csak azt követelem, hogy hasonló rangom legyen odaát. A ravasz nő látva a hatást, melyet szavai idéztek elő, tettetett alázatossággal szólott. — Remény lem nem feledkezik meg szegény szolgálójáról sem kegyelmes uram! Ocskay pár aranyat vetett oda, azután katonát szólütott be s keresztül kisértette az ellenség legveszedelmesebb kémjét a táboron. Az éj leszállt a tájra, lágy álomba ringatva a harezcsokat, csak Ocskay sátorában volt hallható örökös mozgolódás, s egyik őrtűz körül szólalt meg valaki halk hangon. — Mennyi idő alatt térsz vissza? — Néhány nap alatt itt leszek. Útba ejtem Sz—t is, roszat sejtek. Tudod Máriám maga van ősz atyjával. — Siess vissza! szükség lehet rád! Nemsokára a beszéd is elhallgatott, de az egyik csak nem tudott elaludni. Bámulta a csillagok járását. II. Kora hajnalban egy lovast látunk sebes vágtatva Sz . . . felé haladni. Bár arcza porral fedett, — ráismerünk Jávorkára; ki a fejedelemtől visszatértében kedvesét is megakarja látogatni. Beér a városba, az utczák ismerősek, ott áll a kis lak, hol földi menyországa lakik. A kapunál leszáll, nyitva van az ajtó, mint mindég, csak az udvar van kissé elhanyagolva. Nem oly üdék a virágok, mintha elfeledte volna őket Öntözni kis gazdaasszonyuk. Lovát megköti a kapufélfához, nem soká marad itt, minek vezetné be az istállóba, kicsit remeg is a keze a megkötésnél, nagyon szeretne már menni s annál tovább késik. Végre . . . kopogtat az ajtón, nincs felelet, zörgeti erösebben, némaság, mélyen alhatnak, gondolja s az ablakra kerül azt veri meg, ismét semmi hang. Lelkét kinos gondolatok nyomják, sorba koezogtat minden ablakot, de ijesztő csend, szavára senki sem felel. Mégis ugy tetszik nyílik az ajtó, sietve megy oda, zárva találja: a helyett azonban a szomszédból hallatszik nyájas hangon. Hiába tetszik azokat keresni édes uram! nincsenek itthon. Jávorka visszafordul, a sövényhez siet, s kezét nyújtva kiáltja: »Joreggelt Zsuzsa néném! Az arcz idegen, de a hang az még mindig ismerős. Sokszor énekelt ö nálunk, mikor még kicsiny volt, meg szakálla sem volt, de már akkor is szépen énekelt, bizony Zsuzsa néne előtt még most is az az arcz lebeg, azért erőlteti meg szemeit annyira, mig utoljára csakugyan rá ismer. —- Ejnye maga az öcsém uram, bizony meg sem ismerné az ember, hogy megszépült, aztán hogy megnőtt^ nem is merem már kedves fiamnak szólítani. — Szólítson csak Zsuzsa nénqm bátran, de mondja meg hová mentek Vasiék.^ — ^%Y> a SZ ^P kis Mariska bántja a fejét. Hejh! nagy sorja van a dolognak. S fölemelte Zsuzsa néni a kötényt, hogy mégtörülje vele a szemeit. Itt jártak édes fiam a Pálffy katonái, aztán azt mondták, hogy a ki Rákóczynak a pártján van, mind elviszik. Hát iszen elvihettek volna az egész várost akár, mert itten még a legkisebb gyerek is Rákóczy nevét élteti. Keresve se tudtak volna öt embert találni, a ki ne lett volna Rákóczy embere. Mink asszonyok ki is kapartuk volna annak szemét, ki megtagadta volna fejedelmünket. De hát nem vittek el mást csak az öreg Vasit. Szegény öreg ember beteg volt már régóta, nem vétett az a légynek se, aztán mégis azt vittek el. Tudták a zsiványok,* hogy a leány el nem marad beteg apjától, a minthogy vele is ment. Szolgálójuk a Rézi azt mondta, hogy ö már csak nem hagyja el kisaszszonyát, inkább elmegy a katonák közé, pedig haragszik rájuk, mert megcsipkedték a szemtelenek. A többi cselédség meg elment, ki erre, ki arra. A házat bezárták, aztán elvitték a kulcsot magukkal, pedig én nemtudom, ha használhatják-e még, visszajönnek-e ebbe a házba. Már régen elmentek semmi hirt sem hallottam felőlük. Bizony édes fiam rosz időket élünk. Megmondta azt a komáromi kalandáriom *) is, pedig annak a jóslása beteljesedik. Jávorka ajka megtagadta a szolgálatot, egy hangot nem volt képes kiejteni, lelkében a gondolatok chaosza uralkodott. Arcza sápadságát látva Zsuzsa néne egy kancsó vizet hozott ki. Mohón nyúlt a viz után, nagyot ivott belőle, homlokán vízbe mártott kezét végig húzta: — Néném! Isten annyi örömöt adjon magának, a mennyi bánatot adott nekem! Áldja meg az ég! — Fiam ne menjen! egy kis harapni váló nélkül csak nem megy el! — Nem kell nékem semmi! köszönöm az irányomban mutatkozó jóságát! Jól vagyok én lakva nagyon ezzel a hirrel, nem tudom, ha nem beteg.'jzem-e bele? Mentse meg az Isten tőle. Menjen ha már maradni nem akar. De ha valamikor erre kerül, el ne mulassza befordulni hozzánk. —^Eljövök néném! Ha az Isten akarja! Maga biztára hagyva a lovat indult meg Jávorka. Lelkének minden ereje meg volt zsibbasztva. Elrabolták! Nem, hisz önként ment, beteg atyját nem hagyhatta magára. Édes, elvesztett menyországom: apádnak talán már a sírján térdelsz, siratva gyámolodat, az egyetlent. Szegény Máriám! árván maradtál. Árva? Még nem va SY> hátha meggyógyult agg apád, óh de neked akkor is siralom az élet. De hát siralom-e valóban? Hátha nem.Mulatsz szép ifjakkal, hall' gatod szerelmes suttogásaikat. Suttogás, múV° r még csak az én s kis galambod suttogásaira hall" gattál. Azt susogtuk mingketten: szeretlek! Szegény kis galamb! Nem lát téged, utánad hal. D e az eltávozottat könnyen felejtik. Óh Istenem, be Neu» anaehronisraus, mert nr?V l?í>-ik évfolyam? * ín '
