Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882
1882-04-02
U í április hn 13-ára tüzelik ki, — hosszas éljenzés közt befejeztetett. Az értekezletet kedélyes társas ebéd követte, melyen az első pohárköszöntőt ihász Lajos elnök a földmivelési miniszter ur b. Kemény Gábor ö nagyméltóságára, mondotta, s abbeli reményének adott kifejezést, hogy ő excellentiája, ki a löldmivelés fejlesztését annyira szivén hordja, a részünkre szükségesnek mutatkozó támogatást, a többi megyék példájára tőlünk sem fogja megvonni. Melegen üdvözölték még ezen uj alakulást Gulden György, Szalatkay István és Xoszlopy Gyula, mire a kedélyes társas ebéd véget ért. Adrig ón Dezső. hiak és mini — A dunántúi tűzoltó szövetség választmánya megbízásából Teuffel Mihály pápai tűzoltó egyleti alparancsnok és Szokoly Ignátz szövetségi jegyző egy „Gyakorlati és tüzohási szabályzat : '-ot szerkesztettek, mi által egyrészről alkalom iryujtatik ugy az alakulandó, valamint a már létező, de kevésbé begyakorolt tűzoltó egyletek rendszeres és alapos begyakorlására, más részről pedig, a hazai tűzoltóságnál annyira óhajtott — s felette kívánatos — egyöntetű eljárás elérhetésére segédkezet nyújt. A munkálatot a kerületi szövetség választmánya által a kiküldött biráló tagok „dicsérő véleménye" folytán a közgyűlés mint a czélnak teljesen megfelelőt „egyhangúlag" elfogadta, s a szövetség területén levő összes egyleteknél vezér fonalul szolgáló tankönyvül behozatni rendelte. E Gyakorlati és tűzoltási szabályzat, magában foglalja, s kimerítően tárgyalja az Összes használatban levő tűzoltó szerek, u. m. mindennemű fecskendők, szivattyúk (hydrophorok) tömlők, különféle létrák stb. vezényszavak szerinti gyakorlati kezelés módját, kürt és sip jeleket, hangjegyekkel ellátva; előadja továbbá a müködötestület mikénti beosztását, az egyes osztályok, tisztek és csővezetök gyakorlat és tüzeset alkalmával teendőjét, az egyes, pince, földszinti szoba, raktár, tető, kémény és egyéb tüznemek mikénti oltás módját. — S ezenkívül mintegy 40—50 a szöveg közé nyomott diszes ábrával is el van látva. — A mü kinyomatván, előfizetési felhivás fekszik előttünk, mely szerint az előfizetési dijak a megrendeléssel együtt, a dunántúli tűzoltó egyletek kerületi szövetsége" elnökségéhez Pápára, legkésőbb f. évi május hó i-ig küldendők be. — Egy példány ára 50 kr. Ajánljuk a hiánypótló munkát az egyletek és ügybarátok szives pártjogásába, — A budapesti közraktárak nagyérdekü részletes leirását s igen sikerült fénynyomatu részlet terveit közli a Gazdasági Mérnök legutóbbi száma. — Ezenkívül számos érdekes és tanulságos czikkeket hoz, s az apróbb közleményekbe egész sorát találjuk a közhasznú gyakorlati tanácsoknak stb. Előfizetési ára negyedévre csak 2 frt. Előfizetéseket még ez év elejétől kezdve is elfogad a kiadóhivatal (Budapest, kecskeméti utcza 17.) — Megkaptuk az Ország-Világ" XIV. füzetét, mely mint mindig, most is élénk, gazdag változatos tartalmú. Véget ér benne Bodon József szép elbeszélése >A mama meseje« és Biart Lucíen »Miert maradtam ägglegeny« című érdekes, vonzó novellája. Majthényi Flóra »Este« czimü hangulatteljes költeménye és Andrássy Jenő egy csinos rajza képezik még a füzet szépirodalmi részét. Bánocy József nagybecsű részletet közöl »Kisfaludy Károly életéből". Egyike a legkitűnőbb cikkeknek Thallócy Lajos «A keleti kereskedelem« cimü remek dolgozata. Érdekes cikkek a »Sétalovaglás Kisázsiában« és »Egy álíatóriás« cimü dolgozat. A nagyobb cikkek sorát Fejérpataky László »Régi magyar könyvtám cimü kitűnő tárcája zárja be. Apró rovatairól ezúttal is a legnagyobb dicsérettel szólhatunk. Képei «Ej a sarkvideken« gyönyörű lebilincselő kép, méltó párja a »Bretagnei osztriga halászok cimü rajz; A »Harem belsej'e.« »Nador-sziget« hasonlóképpen igen szép eredeti rajzok, valamint az »Uzsora-pöra és a »Viszontlatas« cimü eredeti festmények után készült sikerült képek. Van azonkívül egy eredeti rajz a fölkelés színhelyéről Niklaytól és a »Tó lakóin cimü silhouettek. A képrejtvény előfizető megfejtői közül három jutalomban részesül. Ajánljuk olvasóink figyelmébe e becses lapot. — A »Képes Családi Lapok« 26-ik számának tartalma: Egy a sok közül. Rajz; irta Komócsy Lajos. — Adsz-e virágot... Költemény, irta B. Szabó Mihály. — A két rubin gyürü. Olasz beszelyke; fordította Incze Jenő. — Lord Byron és a nők. Irta Sganarelle. — Ambrus gazda leánya. Irta Holló. — A szép haj. Humoreszk; irta Philantrop. — Ramon aranybányája. Arizonai legenda. E. O. H. után Cserjés László. Képeinkhez. Mindenféle stb. Képek: Segély csapatok partraszállása Gravosában. — I. Milán, szerb király. — A falu rossza. — Az élet. — Szent-István király megkoronázása. — Előfizethetni: Mehner Vilmosnál, Budapest, IV. ker., papnövelde-utczä S. sz. negyed évre 1 frt 50 kr. — > Magyar Regénycsarnok» 12. füzete ujabb bizonyság arról, hogy életre való, arra van hivatva," hogy kedvencz lapjává váljék a magyar népies irodalmat pártoló közönségnek. E füzet tartalma Köd czimü regény Gozsdu Elektől. — Husz év, költemény Csillagh Mórtól. — Doctor Castilló spanyol-regény Golenich F.-töl — A felhatalmazott (uovellette) ifj. Váncza Mihálytól. Mozaik czim alatt ismeretterjesztő apróságok s az Aprópénz czimü humorisztikus képek. — A M. Regénycsarnok előfizetési ára: egész évre 6 frt félévre 3 frt. Egy egy füzet ára csak 12 kr. — Az «Üstokos« legújabb száma j s beküldetett szerkesztőségünkhöz melyből kie me ljük a következőket: Kozma Sándor (szines kép, jellemrajzzal); Árpád vagy szt. István szobor? (két képpel.) Az állatvédő egylet szakosztályai (Szilágyi Dezső, Wahrmann Mór, Pulszky Guszti, Apponyi karrikatúráival). — Szöktetés a szerájból (képpel) stb. stb. Előfizetési ára negyedévre 2 frt. Az előfizetések egyszerűen az «Üstökös* kiadóhivatalának, Budapest czimzendők, A veszprémi kii*, törvényszék büntető osztályánál a jövőhétre kilüzettck: Végtárgyalások: april hó 3-ra: 1. Csalással vádolt Prenzner Alajos elleni ügyben. 2. Lopással vádolt Szabó Teréz deveeseri lakos elleni ügyben. 3. .Sikkasztással vádolt Falusy István elleni bűnügyben. /télé/hirdetések ápril 4.-1-e: 4. Ember öléssel vádolt Bolla Lajos s társa elleni ügyben. Mf-dik bírósági iíélet hirdetés. 5. Súlyos test: sértés miatt vádolt Szalay Péter elleni ügyben, II. bir. it. •6. Súlyos testi sértéssel vádolt id. Tóth Mátyás s társai elleni ügyben, 111. bir. it. 7. Ujoncz szökés miatt vádolt Csorba István elleni ügyben ll. bir. it. 8. Lopás miatt vádolt Kovács István enyingi lakos eleni ügyben III. bir. it. 9. Hatóság elleni; erőszak büntette miatt vádolt Rozenberg Sándor s társa elleni ügyben II. bir. it. 10. Súlyos testi sértéssel vádolt Polgár ^kiskerülö) János elleni ügyben ll. bir. it. 11. Ujoncz szökés miatt vádolt. Dezső István bűnügyében II. bir. it. 12. Ujoncz szökés miatt vádolt Posz Molnár János elleni ügyben III. bir. it. 13. Súlyos testi sértéssel vádolt Nemesek Mihály s társa elleni ügyben II. bir. it. 14. Sulyos testi sértéssel vádolt Saághi János elleni ügyben III. bir. it. 15. Sulyos testi sértés miatt vádolt Horváth Péter s társai elleni ügyben III. bir. it. 16. Lopás büntette miatt vádolt Gábris József s társai elleni ügyben III. bir. it. 17. Lopás miatt vádolt Kis Károly elleni ügyben II. bir. it. 18. Sikkasztás miatt vádolt Erdősy Józsefné s társai elleni ügyben II. bir. it. 19. Lopással vádolt Klein Tamás elleni ügyben III. bir. it. Végcárgyalások april hó 5-re: 20. Magánosok elleni erőszak bűntettével vádolt Spiezczer Antal elleni ügyben végtárgyalás. 21. Lopás bűntettével vádolt Németh Verencz és társai elleni ügyben végtárgyalás. Figyelmeztetés. A háztulajdonosok ujabban is figyelmeztetnek hogy üresedés folytán adóleirás végett bejelentéit lakrészek. ha ujabban ismét bérbeadatnak, ezt 8 nap alatt bejelenleni el ne mulasszák, mert ez igen terhes következményeket vonna maga után. A városi h a t ó s á g. Felhívás! A pápai átalakított íclekjegyzőköny vek hitelesitésére bíróilag kirendelt küldöttség megbízatásának immár befejezéséhez érven, u városi birtokosok közül mindazok, kik az átalakítás folytán keletkezett új birtokállásról tán meg tudomást nem szereztek volna, felhívatnak, hogy e munkálatok megtekintése s esetleg észrevételeik megtétele végett, még f. évi április hó 3. (Jiannadik} napján, mint végsőül kitűzött, határidőben d. e. 9—12. és d. 11. 3—5 óráig, a hitelesítés helyén — a városház nagytermében, — saját érdekük tekintetéből jelentkezzenek. Pápa, 1882. március 31-én. A hitelesítő küldöttség. Árverések. Ápril 3-án Tini Gábor cs társa ingatlanaira Orosziban. — 3-án Schvartzstein Mór ingóságaira Pápán. — 5-én György Mihály ingatlanaira Ugodban. — 6-án Áment János ingatlanaira Ajkarendeken. — Mailinger János ingatlanaira Döbiöiitén. — 11-én Kovács Istvánná szül. Füstös Erzsébet ingatlanaira Pápán. lüLÖNFÉlÉl. — Lapunk jelen számával 11J évnegyedet nyitván meg, tisztelettel kérjük az előfizetések szives megiiji tásá t. Előfizetési dij egész évre 6 ft, félévre 3 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. A KIADÓHIVATAL. — Nyilvános köszönet. Mindazoknak, kik a vörös kereszt egylet javára rendezett előadásoknál a mind szellemi, mind anyagi tekintetben anynyira kielégítő sikerhez járulni szíveskedtek; — különösen Mészöly Géza festő művész urnák az élőképek rendezése, Mándokyné Morzsay Emma, Tóth Dánielné, Fehér Dánielné úrnőknek, Belcsák Vilma, Kiss Vilma, Könczöl Gizella, Szép Irén és Szily Janka úrhölgyeknek, a hangversenyen és színdarabban közreműködésük, Antal Gáborné, Koritschoner Lipótné, Mikovinyi Ödönné, Pencz Józsefné, Rechnitz Edéné és Zimmermann Antalné, úrnőknek, továbbá Dávid Jolán, Hanauer Berta, Hanauer Sarolta, Kis Mari, Lazányi Lenke, Lóskay Kornélia, Mányóky Hermin, Relle Jolán, Schneider Etelka úrhölgyeknek az előképek alakításában való részvétel, Mészáros Károly urnák a színdarabok, Voyta Adolf urnák a fényvilágitás rendezése. Grosz István, Neuhauser Imre, Szeglethy György, Schandl Gusztáv, Rada Gyula uraknak és Pencz Bélának a színielőadás és tableaukban közreműködés, Hercz Dávid urnák a legyező díjtalan festése, Besenbach Káról y urnák a színpad díszítése, Schwartz Bernát és Salzer Ignácz uraknak a bútorzat díjtalan kölcsönzése által tanúsított szívességükért ugy az áldozatra kész felülfizetöknek valamint a render.öség összes tagjainak hálás kös :önetét nyilvánítja a vörös kereszt egylet elnöksége. — Lapunk tulajdonosát és egyik szerkesztőjét , Dr. Feny vessy Ferenczet az irók és művészek társasága, ma egy hete tartott közgyűlésén az egyesület választmányi tagjává választotta meg. — Halálozások. A legmélyebb részvéttel értesülünk a gyászhirről, mely Kiss László urat, a pápai uradalom köztiszteletben álló jószágfelügyelőjét, szeretett édes annyának elhunytával érte. — A kiadott gyászjelentés igy szól: „Kiss László, jószágfelügyelő,,— neje sz. Pentz Mária,— gyermekeik István, másodéves joghallgató, és Vilma — ugy Kiss Gyula urodalmi tiszttartó, — neje Posztóczky Karolin, — gyermekeik Emil és Elemér szomorodott szívvel jelentik felejthetlen, és hőn szeretett édes ányjok, anyósuk, és nagyanyjuk özvegy Vizkeleti Kiss Istvánné született Baján Rózának a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után élete 71-ik évében, folyó évi márczius 27-én délután 5 órakor, tüdöszélhüdés folytáni csendes kimultát. Az engesztelő szent mise 29-én délelőtt 10 órakor a belvárosi plébánia templomban fog a Mindenhatónak bemutattatni, a boldogult hűit tetemei pedig ugyanaz nap délután fél háromkor fognak buzapiacz 9-ik számú házából a hosszutemetőben örök nyugalomnak átadatni. Székesfehérvár, márczius 28-án 1882. Béke legyen az elhunyt hamvai felett V Mult csütörtökön pedig Miklós Károly n. kanizsai kir. törvényszéki biró ur és neje Soos Emília úrnőnek 6 éves, kedves gyermekét Dezsőt kísértük örök nyugalomra, ki nagy szülőinél volt ; tt Pápán, és a roncsoló toroklob áldozata lett. Az ég adjon vigaszt a kesergő sziveknek! — A Pápa városi jótékony nőegylet hálás köszönetét nyilvánítja Dr. Tarczy Zoltánná sz. Liszkay Ilona urnö ö nagyságának azon szives buzgalmáért: miszerint néhai özv. Szabó Mihályné hagyatékából a pápai nőegylet részére 50 az az ötven frtot kieszközölni szives volt. Ezen ötven forint a pápai nőegylet által özv. Szabó Mihályné alapítvány czimén kezeltetik s jövödelme házbérsegélyre fordítatik. — A vörös kereszt egylet javára rendezett műkedvelői előadás jövedelme és kiadásairól a végleszámolás még nem történt meg, — de már az constatálva van, hogy a két előadás bruttójövedelme a felülfizetésekkel együtt 608 frt 20 kr. FeÜilfizetések a következők : Gróf Esterházy Móricz ur 15 frt, Gróf Esterházy Jenő ur 10 frt, Gróf Esterházy Ferencz ur 10 ft, Gróf Esterházy Pál ur 10 ft, Idősb. Pencz József ur 5 ft, Schöpf Gyuláné urnö 5 frt, Wohlrab János ur 5 frt, Néger Ágoston ur 5 frt, Dr. Fenyvessy Ferenc ur 3 ft, Gyurátz Ferenczné urnö 3 ft, Dr. Koritschoner Lipót ur 2 frt, Kreisler József ur 2 frt, Tóth Dánielné urnö 2 fit, Feiner Sámuel ur 2 ft, Neuman ur (Fehérvárról) 1 frt 20 kr, Ihász Imre ur 1 frt, Bermüller Alajos ur 1 frt, Hentz Géza ur I ft, Botka Mihály ur 80 kr. Összesen 84 frt. — Meghívás. A városi képviselő tesület t. tagjai a folyó évi ápril 1 i-én d. u. 5 órakor tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghivatnak. — Pápán, márczius 11. 1882. Woita József polgármester. — Tárgysorozat: 1. Honved laktanya udvartelkéböl városi faiskolául kicserélt terület iránti szerződés jóváhagyása. 2. Kapitányi helyettes megbízása. 3. Pannonhalmi főapátság válasza a Telki apátság ügyében. 4. Czukorgyár ügyében az igazgatóság válasza. 5. Kapitányi tollnok rendszeresítésé. 6. Népbanktól átvett betéti könyv iránti előterjesztés. 7. Időközben beérkezendő egyéb tárgyak. — Az ujonezosás városunkban f. hó 6-án veszi kezdetét, folytattatni és befejeztetni 11. és 12-én fog. A pápai járásban ugyan e hó 13—21 napjain tartatik,— A ;sororó bizottság következő: a közigazgatási hatóság részéről elnök: Véghely Dezső alispán, orvos: Dr. Makara György II. főorvos, főtiszt Pápa városában Woita József polgármester, a pápai járásban: Tóth Dániel szolgabíró, a hadsereg részéről, elnök: Schilhovszky János őrnagy, sorozó tiszt: Tretelszky Tivadar hadnagy, — a honvédség részéről, elnök: Klözel Antal zászlóaljparancsnok, sorozó tiszt: Bujanovichl Kornél százados. — Színészeink e héten tartott 3 előadással: „Olivet lakadalma" cjperelte, „Czifra nyomorúság" szinmü és Tatay Eugenia jutalmául „Szép Helena" operettel vettek bucsut városunktól, — utolsó felléptük alkalmával Beödynét, Könczöl Luizát és Ellinger Ilonát köszörűkkel lepték meg tisztelőik, Tatay Eugenia pedig jutalomjátékán csinos virágcsokrot kapott.— A Beödy, Follinus, Mikey, Oláh és Dezséri pár, Ellinger Ilona, Berkyné és Horváth Arnold Mándoky igazgatása alatt is megmaradnak a társulatnál. — Kiss Ferencz pedig a budapesti népszínházhoz van szerződtetve. — A pápavárosi és vidéki takarékpénztár ma egy hete tartotta évi közgyűlését. Az igazgatóság évi jelentése szerint a Krausz Samu büncselekvényei által okozott károk végmenyisége mai napig sem állapitható meg, miután az uj csödtörvényszerinti eljárás rendelte tárgyalás közbejött akadály miatt nem volt megtartható. Az intézet karöltve a másik érdekelt pénzintézettel, a győri általános hitelbankkal, magukhoz váltották — egy 164 frtos tétel kivételével — a csődbe bejelentett összes követeléseket, mely müvelet után biztosra lehet venni, hogy a megtámadott alaptökének 50%-a megtérítve leend. A mérlegszámla a mult évről 884 frt 79 kr, veszteséget mutat fel, mivel az 59550 frt Krausz-féle követelés kivétetett az intézet kezelése alól, de az ennek fedezésére szolgáló Összeg jövedelmezni fog a csődtömegnek, mi az intézetnek is előnyére váland. — Ezen veszteség az igazgatóság javaslatára az 1880. évi mérlegben kitett, és a veszteségfedezeti számlára utalt 4535 frt 64 kr tiszta nyereségből fog leíratni. Az intézet mult évi forgalma 1664423 frt 89 kr volt. A betétek összege 116087 frt 78 kr. örömmel vétetett tudomásul a vezénylő igazgatónak azon nyilatkozata, hogy az intézet üzlete fokozatos emelkedésben van, és hogy a mult évben sem váltóovatolásnak, sem perindításának szükségessége nem fordult elö. A közgyűlés az igazgatóság eljárását helyesléssel vette tudomásul, és Antal Gábor felszólalása alapján határozatkép kimondja, hogy tekintettal arra, miszerint Krausz Samu azon kötelező nyilatkozata daczára is, hogy vagyonát egészben a csődtömegnek feltétlenül átadja, azt teljesíteni vonakodik, és álürügyeket keres az intézetnek ujabbi kijátszására, a büntető bíróságnál ellene mint az intézet vagyonának hűtlen kezelője ellen kártéritési igény emeltessék. Végül a választások ejtetvén meg, újból megválasztattak : vezénylő igazgatóvá Bock Is tán egy hangulag, igazgatósági tagokká pedig a szavazatok száma szerinti sorrendben: Horváth Lajos, Löwy Adolf, Fischer Adolf, Wittmann Ignácz, Steiner Manó, Galamb József és Wajdits Károly, felügyelökké: dr. Koritsoner Lipót, Marton I. L. és Heykál Ede részvényesek. — Hírtelen halál. Sáray Jánost, ki egykor keresett mérnök volt, utóbb gazdálkodáshoz volt kénytelen folyamodni, a mezőn szántás közben szélhűdés érte, s halva találták meg az eke mellett. — Adakozás. Állandó színházunknál, az újonnan beszerzendő díszletek költségeinek fedezéséhez t. Sághy Gyula ur 2 frttal hozzájárulni szíveskedett. — A pápai önkénytes tűzoltó egylet köszönetét nyilvánitja az első magyar általános biztositó társulatnak azon szives 50 frtnyi adományaért, melyet ez neki pápai föügynöksége által közvetítve juttatott. Egyúttal ajánlja ezen egylet a biztosító felek pártolásába ezen társulatot, mely egyike a legszilárdabb alapon nyugvó pénzintézeteknek. Pápa, 1882. martius, Az elnökség. — A martius 28-án tartott orsz. vásárban eladatott szarvasmarha 727 darab, ló 172 darab, összesen 899, a mi ezen vásár silányságáról tesz tanúságot. — Azon gonosztevők egyikét kik Németh Mihály erdövédet az iharkuti erdőben fejszével súlyosan megsebesítették, a somlyó-vásárhelyi pandúrok mult vasárnap elfogták és Pápára szállították. A tettes egy kanászbojtár, fegyverrel vállán fogatott el, mely' fegyver nevezett erdövéd tulajdona, s árulója lön. — Borzasztó halál. Markó János 70 éves napszámos egyedül lakott tamás utcar kis házában, s pénteken mult egyhete, hogy látták ittas fővel haza tántorogni. Vasárnap délig senki feléje sem ment, mert azt hitték, hogy a szöllöbe távozott. Hosszas kimaradása azonban egyik leánya előtt gyanúsnak tűnt fel s atyja lakására, sietett hol az ajtót csak betéve lelte s a szobába lépve iszonyú látvány terült szemei elé. A szerencsétlen öreg ott feküdt a földön egy rakás 'hamu között végtagjai összeszenesedve, arca eltorzulva teste borzasztó égési sebekkel fedetten. A körülmények összevetéséből gyanítható, hogy az öreg mikor pálinkától elázva ruhástól ágyára dölt, a mécset égve hagyta s ettől az ágy. meggyúlt, s mivel az égés a szoba élenyét csakhamar felemészté a tüz magától elaludt, -de nem előbb mint mikor ,-már az ágyat és a rajta fekvő szerencsétlent elhamvasztotta. — Korteskedés következménye. Székesfehérvárról értesítik lapunkat, hogy a napokban egyik megyebeli orsz. képviselőnek fia K. í. az apját még választások idején rágalmazó M. L.-al szóvitába kerekedett, mely kihívással végződött. — A párbaj megtörtént és a kihívó sulyos sebekkel hagyta el a küzdteret. — Tűzvész. Sopron megyei Szil községből írják lapunknak, hogy ott martius hó 28-án roppant tűzveszély volt, melynek 33 lakház és néhány pajta esett áldozatául. — Biztosítva alig néhány ház volt. A tüz ugy keletkezett, hogy három 10 éves gyermek a sertés ólban tüzet rakott és a nagy szél miatt minden oltási kíséi'«. let hasztalan volt, töt* I