Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-11-12

IX. évfolyam. 47. szám. iVlogj elexiilt minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓ HIVATALHOZ intézendök. A Bérmentetlen levelek, csak is,nert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő Or. FENYVESSY FERENC PAPAI LAPOK Pápa, 1882. november 12. Hirdetések alapszámára felvétetnek A KIADÓHIVATALBAN ó-collcgiumi épület. Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 fit Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. II i r d e t é s ek 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krral számítatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. jpápa város hatóságának, a pápai jótékony nőegylet-, ismeretterjesztő-, lövész-, korcsolya-, tiizoltóegyleteknek, a pápai kertészetitársnlatnak és töTbt> pápavldéki egyesületnek Ixivatalos közlönye. Pápa, 1882. nov. 11. Városunknak egyik érdemes képviselője a napokban azon eszmét pendítette meg-, miszerint a város fenn levő adósságainak convertólásál kísértsük meg-, vagyis egy olyan intézelnél vegyünk fel kölcsönt, a melynél a kamattal egyúttal a töke is törlesztetik, ugy azonban, hogy ezen törlesztés mellett a kamatláb a mostaninál valamivel csekélyebb volna; sőt ugyanezen városi képviselő az utolsó kö/.gyülés alkalmával ezen kölcsönnek elnyerhetését is alapos kilátásba helyezle. Miután azonban a város azon pénztárt is kezeli, melynek a kérdéses összeggel tartozunk, önkénytelenül merültek í'el az aggodalmak, hogy ha sikerülend valamely intézetnél ezen adósságunk tisztázására szükséges pénzösszeget, névszerint 85000 forintot kapni, vajon mikép gyümölcsöztethetjük mi ezen tetemes pénzöszszeget a nélkül, hogy egyrészt helybeli pénzintézeteinknek olcsóbb kölcsönadások állal érzékeny kárt ne okozzunk, másrészt pedig az illetékes helyre szóló kamatfizetés pontosan teljesíttethessék; erre nézve óhajt e sorok i rój a indítvánnyal lépni a nagy közönség elé. Meglehet azonban, hogy hallatára lesznek olyanok, kik készek inkább az egész convertálási tervet embrionális állapotában semmivé lenni, mintsem indítványomat, mely a haladás, a culluralis művelődés és a tudomány ujabb fejlődésének vívmányain alapszik, pártolni. Indítványom ez: vegye fel a város ezen 85000 forintnyi összeget a gyám- és alapítványi pénztárból újra és fordítsa kizárólóg közegészségügyi és szépitési czélokra. íme a borzasztó gondolat ki van mondva és a világ még nem döll romokba, de még városunk sem! Sőt nemcsak hogy romokba nem döl, de ezen tervnek kivitele egyensúlyozhatná ama pangási időszakot, melynek eddig fellétlenül hivei voltunk, és a mi állal más hasonló városoktól culluralis fejlődésben visszamaradlunk. IIa lehal azon pénzzel városunk rendelkezik, fordítsa azt mindenek előtt az ulczáknak csatornázására; mert bizony városunk äslhelicus szempontból nagyon szomorú képet mulat. Az úgynevezett ulczacsalornák, a mik vannak is, hiányos kikövezésüknél fogva hoszusorban össze rakott csorba fazekakhoz hasonlítanak, az ulczák és csatornák tisztántartására semmi figyelem nem fordittatik, az ulczákon permanentiában levő trágya és szemét rétegek hevernek, a házakból az épen serlés etetésre nem alkalmas moslék, mosogató viz, trágya folyadék, véresviz disznóölésnél stb. az utczákon végig folyik, télen nyáron ott áll és rothad, megfertőztetve a levegőt. Itt egészségi ügyek némi rendezéséről most még szó sem lehet, látjuk is hogy városunkat egy járvány sem kerüli el, különösen ez évben is, a gyermekek közi a diphleritis szórványos fellépésétől eltekintve, kél gyermekkori betegségnek járványos fellépését constatálhalluk. Valahányszor országunkban cholera dühöng nálunk leghosszabb időkig tizedeli a népet, és ez nagyon lermészeles, meri az ulczai és csatornái tisztátalanság az ezen betegségeknek létét képező csirák fejlődéséhez igen termékeny föld, a mely innét a különben is megferlözlelelt levegőben elterül. A második, városunk közegészségéi előmozdító tényező volna, melynek létesítését fenti összeg segítségével óhajtanám, a vízvezeték ,.Nem tudja az ember

1

"' — mondja egy régi közmondás — ,,hogy mitől hízik," de azt sem tudja mitől betegszik. Igaz ugyan, hogy még csak nem rég volt városunkban egy bizottság működésben, melynek feladata volt az ivóvizet megvizsgálni. Igy állotl ez legalább a papíron, de a mint emlékezem tett is ezen bizottság jelentést, mely e tekintetben minden aggodalmat eloszlathatott, de csupán ott, a hol már a priori nem akarlak aggódni, mert váljon mit iszunk? Isszuk azon vizel, mely magába fogadja Tapolczafölöl városunk haláráig az összes peczegödrök tartalmát, ürülékeket, emberi és állati tisztátalan, sőt igen gyakran veszélyes tartalmú elválásokat (geny, epe stb.) Hogy ilyen, az egészségre épen nem kedvezően hatható folyadékokat a Tapolcza medre gyakran kénytelen magába venni, arról czikkiró lanuskodhalik, de isszuk ezen kivül a fenlemlitelt csatornák tiszlálalan tartalmát, mely nagy eső alkalmával ulczahosszat hömpölyög a Tapolcza medrébe és szaporítja olt kártékony tartalmával ivóvizünket. Igaz ugyan, hogy létezik egy gondosan kidolgozóit szabályrendelet, mely a vizhordást reggel 7—8 óráig ajiínlja a közönségnek, szigorúan megtiltván bárminemű állatnak ez idő alatt vizbehajlását, de kérdem egyrészt lehelséges-e minden malomnál ezen rendeletnek szigorú megtartását ellenőrizni, ki biztosit engem arról, hogy egyik vagy másik malomnál reggeli 4 órakor egy disznóólnak vagy egy bizonyos emberi szükségletekre szánt edénynek tartalma nem bocsállalik-e a Tapolcza medrébe és szállillalik vize által éppen vízmérő edényünkbe, a melyből, habár nagjon higitolt állapotban, kényteleníltclünk szomjunkat kielégíteni, de másrészt utcza csatornáink nem törődnek ezen szabályrendelettel, s ha nyáron reggeli öl órakor egy jótékony eső csatornáink bűzös tartalmát továbbítja, biztosak lehelünk, hogy ennek egy csekély részét gyomrunkba fogadjuk. Nem polgártársak! Ez nem normális állapot, és ha „eddig is igy volt és mégis jól voll" mint sokan mondják, arra csak azt mondjuk, hogy elég szomorú, hogy igy volt. Mintegy 1 V

a mértföldnyire van tőlünk azon forrás, mely számunkra a legegészségesebb, télen nyáron egyenlő hömérsékü ivóvizel szolgáltatná, ha mi csak annyit lennönk meg, hogy ezen vizet a szükséges csövekkel bevezetnök. A természet kedvező .viszonyokat nyujl minden tekintetben, csak fel kell használni ez előnyöket. Azon ellenvetést, mely magát illetékesnek tarló helyről jön, hogy vizünknek olyannak kell lenni mint a minő jelenleg, tagadom, mert azon körülmény, hogy Tapolczafőn a lakosok közi gyakori az úgynevezett golyva, nem bizonyítja fenti ellenvetést, miután vizsgálataim folytán határozottan mondhatom, hogy azon községben csupán ama része a lakosságnak szenved e bajban, mely nem a vizsoron lakik és kemény, kútvizet iszik. Aggódó városi alyák, kik talán felszólalásomat méltányolják, azt fogják kérdezni, hogy azon esetre, ha e két terv valósulhatna is városunk fizető lakossága 85000 forintnak újbóli kamatjával terheltetnék. Fizetni kellene ugyanis azon intézetnek a honnét a kölcsönt kapnók és újra előbbi hitelezőnknek: a gyám és alapítványi pénztároknak, mert hiszen a pénzt ismét elkérjük ós felhasználjuk. Fizetni igen is kellene, de hogy ez által új teher jönne a lakosságra, az már nem áll. Indítványom harmadik pontja oda irányul, hogy nyissunk a városnak egy biztos jövedelmi forrást a villanyos világítás behozatala állal. Városunk azon kedvező helyzetben van, hogy azon oly viz folyik keresztül, mely az dynamo eleclrikus erőt ingyen nyújtaná, ugy, hogy egy turbina felállítása állal villanyt fejleszthetünk és pedig minden költség nélkül. Ha városunk eddig, az évi költségvetés szerint, közel 1400 forintot fizet ki évenkinl világításra, még pedig egy olyan világításra, mely czéljának egyátalán meg nem felel; mennyivel kellemesebb ós minden tekintelben hasznosabb volna költség nélkül városunkat úgyszólván nappali világossággal ellátni. Az úgynevezett Edison gyertyák lehetségessé teszik a villanyos világosságot igen könnyen magán lakásokba is vezetni, ós azon ezrek, melyek jelenleg tőlünk petróleumért külföldre vándorolnak, a villanyos világítás behozatala által, városunkban maradhatnának és igy az új kamatteher két- sőt többszörösen bejönne, sőt volna ennek még egy másik jó oldala is, a mely által is takaríthatnánk; ugyanis a szegény segélyezés városunkban, eltekintve a különféle egyletek segélyezésétől, évenkint 5000 frtba <ssss OSZI ESTEK. Csöndesen, szelíden újra elérkeztek Régi ismerősök, hűvös Őszi estek. Köszöntlek, fogadlak, mint a viszontlátott, Mint d hosszú Útról megtérő barátot! Csöndes öszi est és ábrándozó lélek Olyan összeférő, igazi testvérek; Szerétéin a csendet, S az esti köd képzelt, rajzó világán oly Szívesen merengek. Leszakadt rojtjából nehéz fellegeknek, Súlyos esőcseppek csattogva csepegnek; Komolykodik benn az öreg fali őr a, Egykedvűen ballag hosszú sétálója, S hogy erőt ne végyen az unalom rajta, Rövid mondókáját egyre hajtogatja Boszankodva, tompán, — Csacsogó cseppeknek feleletül egy-egy Kurta ha?igot dobván. Suhogó őszi szél zúg búg a vidéken, Mint egy nagy sóhajtás vonul át a légen. Szomorú sóhajtás! Hogy meg ne érezze: Víg madárkák serge elvándorol messze: Halálra sápad a fáknak lombja, zöldje, Reszketve, remegve hull az anyaföldre; A fii is elsárgul, — Hulló levelek oly bús regét susognak A midandóságrul. Oszt szél zúgása, cseppek koppanása, Öreg óra hangja, szívnek dobbanása: Minden egybeolvad, s szárnyukon a lélek {Céf seték, ábfándok magasába téved. Magasba, magasba, szerelem egébe, Boldogság várának kapuja elébe, —• He üt a nagy óra: Költött boldogságból lehányatlunk újra Szomorú valóra 6" aztán újra kezdjük; nincs is vége hossza; Sötétülő éj csak gyönyörét fokozza. Bűvös, csodás fényben káprázatos képek Törnek át kárpitján a sötét éjfélnek. Ragyognak, lobognak ravatalé fáklyák, Könyesnek, zokognak, körül a kik állják, S ő ott fekszik némán, Imázó kesékkel, myrtus koszzrúval Márvány halántékán. O ott fekszik némán.... Könnyű szemfedője Szinte fél ráhullni: széttörik redőkbe. Körül viaszgyertyák nyúlánk, hosszú lángja Mintha felmutatna lelkek hazájába. . . . Majd koporsójánál búg halotti ének, Hallszik tompa hangja záró födelének; Fellobban a fáklya: Mintha egy utolsót pillantana ő is A halott arczába.. . . Mély hangú harangok zúgva-bűgva kongnak, Erünk helyére az örök nyugalomnak. Ott, hideg földébe a halottas kertnek Bimbajában megtört virágszálat rejtitek. Már sírkert virága! Azé lesz örökké Soha, soha nem fog újra nyilni többé! A meddő göröngyre Hasztalanul hullong szerető szemeknek Öntözgető gyöngye !. . . Óh hányszor kell látnom éber éjszakán át Első szerelmemnek rombadőlt világát! S ábránd szőtt álmok közt, mik szeptemre jönnek, Ha ébredek is, még ott ülnek a konyek. Unt egyformaságban lepereg az élet, Szürkül, borul, éj lesz, mindegyre sötétebb, S meg sem virrad többé, — Lejár, mint az óra, mely végerővel még Elveri az éjfélt s ott megáll — örökké ! . . . Szávay Gyula. Kirándulás a somlyai szüretre. Itt az ősz, ez a kérlelhetlen végrehajtó, ki a természetnek a nyártól örökölt miuden kincseit lefoglalja, s mikor eltávozik'nem hagy hátra mást a megraboltnak, mint egy fehér halotti szemfedőt. Az éjek sietve jőnek s lassan távoznak, mint a gyászoló a ravatal mellől. A nap hasonló lett egy fáradt mámoros vitézhez, ki alig pillant elő fellegtakarója alól egy negyed órára, azután meg ismét szemére vonja szürke köpenyét s álmosan tovább szeudereg. Az ö példájára kedvét veszti az élet a földön is. A táj egyre kietlenebb, egyre csendesebb lesz. A lég dalnokai, kik a tavaszt, — ezt az ünnepi díszbe öltözött szép leányt — minden lépten nyomon bájoló énekkel fogadák s annyiszor üdvözlék elragadó égi zenével is — a kincseiből kifosztott, halvány őszt hidegen itt hagyják, mint hűtlen udvarlók kedvesüket, ha ennek atyja csődöt mondott. A természet azonban mielőtt álomra szenderülne, mintegy a fárasztó nyári munka befejezéséül öszszel még egy áldomásra: szüretre hiv. És hol lehetne széles területen nagyobb jelentősége a szüretnek, mint a világhírű Somlyó hegyén, hol egy fejedelemnő, a borok egyik királynéja vár üdvözletre. Meghűlt már abban a vér, kinek nem lobbanik kedve — jó alkalom adtán — egy somlyói kirándulásra. Itt a szüret. El tehát Somlyóra, hol az a bánataltató aranyszínű bor terem, mely varázs erejével új életre kelti még a világfájdalom koporsójába hanyatlott kedélyt is. Egy jó barát meghívására a kitűzött napon felkerekedtünk többen s utrakeltünk Somlyó felé. Kedvezett az idő is. Egy, a forgalomból már majdnem egészen kiment, szép derült nap virradt fel s szegődött kísérőül hozzánk. A szívósra vert őszi utón gyorsan iramlottak tovább kocsinkkal a lovak. A mezőn itt egy-egy megkésett vető osztogatja az anyaföldnek kamatra a magot, ott a száravesztett burgonyát kaparják elő, már meglehetősen ellapult fészkéből. Odább ismét egy fiatal vadász vesz gyakorlati leczkéket a hant tipratásban. Puskáját hanyagul balvállára veti s mig jobbjával izzadt homlokát törölgeti, rettenetesen apprehendál az ostoba foglyokra, melyek gondosan kerülve a közelebbi ismeretséget, rendesen túl maradnak a biztos lötávolon, honnét jól oda beszélhetne nekik. Az erdő komor, hallgatag, mint a gyászba öltözött ház. Az erdő félteni látszik lombkoszoruit, s pirosló szint lehel reájuk, mintha ezzel lefegyverezni akarná a rideg enyészetet. Hasztalan ; az a ragyogó pir csak az élet vég lobbanása a lázbetegnek arczán. A lendülő szél a halál követe, ki megrázza az ágat s nyomában a leveleket, melyek egykor fenn a szabad légben a harmat gyöngyeivel csókolództak s a nap fénysugarában fürödtek, most a csörtető vad tiporja a sárba. A hírneves Somlyó azonban mindig közelebbről integet felénk. Méltósággal emelkedik fel a téres rónán a magában álló hegy, mint egy Atlas, ki a terhes fellegek miatt néha roskadni látszó eget hatalmas vállaival támogatja. Mig kocsink tovább robogott, felemlegettük a régiek regéit a hajdan oly nevezetes somlyai szüretekről. Mikor hét, nyolez vármegyéből gyűltek ide vig zajos vendégek s egy-egy jóravaló czigány banda kapósabb volt a legújabb veretű körmöczi aranynál! Mikor minden felöl szakadatlan ropogtak a pisztolyok, durrogtak a mo-