Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-11-12

mint hires vadász kitűnő lövő volt.) A golyó csakugyan a mondott helyen fúródott a tiszt ballábába. Pázmándy erre nyugodtan távozott, üdvö­zölte a tiszteket s megköszönte az őrnagy szí­vességét s a nélkül, hogy ellenfelének nevét megkérdezte volnaj, az átlőtt kalapot feltéve fejére, megette az 1 imént megrendelt ebédet, mintha semmi sem történt volna, befogatott s tovább folytatta útját. A temetés nagy és diszes közönség rész­véte mellett f. hó 7-én délelőtt ment végbe. Az egyházi beszédet a háznál Pályi Lajos tatai es­peres tartotta, a sírnál pedig Szűcs Dezső k.-ig­mándi lelkész és a pápai főiskola nevében Nénieih István hittanár vettek bucsut az elköltözöttöl. Gyászdalt a pápai főiskola énekkara énekelt. — A temetésen a dunántúli ref. egyházkerület kö­réből megjelentek még: László József főiskolai egyházi gondnok, Kis Gábor egyházkerületi pénz­tárnok, Barthalos István főiskolai pénztárnok, Vikár Kálmán pápai fögymn. igazgató, K. Kiss József tanár mint a képezdei igazgató helyettese, Czibor József, Décsi Bálint, Dózsa József, Csaplár István, Kovács Lajos, Mészáros Károly, Pálfy Lajos, Pályi Pál ref. lelkészek stb. A nagyszámú rokonokon kivül még ott voltak a következők: Ghyczy Kálmán, Ghyczy Dénes Ghyczy József, Szombathelyi Győző alispán, Kún Miklós főjegyző, Madarassy Mór trvszéki elnök, Pulay Géza tvszbiró, Thaly Géza tvszbiró, Ghyczy Mátyás tszbiró, Zámory Mór a gesztesi járás szol­gabirája, Jankó Mihály jószágigazgató Tatáról, Tátrai József polgármester, Fogthüy Dénes me­gyei főügyész, Micsky Lajos orsz. képv., Váson­keöy Imre, Milkovics Géza, Kürthy Lajos, Kon­koly Imre, Pázmándy Béla, Pázmándy Géza földbirtokosok, Horváth Géza, Fittler Gyula tatai ügyvédek, Pöcze János s. szlgbiró Tatáról, Kertész József császári esp. pleb., Szalay Pál dadi pleb., Nagy Antal szönyi pleb., Tóth Ba­lázs bokodi pleb. Halász György kocsi pleb., Biliing Antal kecskédi pleb., Falaky Károly szendi evang. lelkész stb. A ravatalra koszorúkat helyeztek: 1. a sze­rető rokonok, 2. Konkoly testvérek, 3. László József, (a legjobb barátnak,) 4. Koinárommegye tisztikara, 5. tatai egyhmegye. 6. pápai föisk. tanári kara, 7. szönyi reform, egyház. Béke a közügy buzgó munkásának hamvaira! Veszprém vármegye szabályrendelete a fórvényhatósági és községi tisztviselők fegyelmi ügyében az arra illetékes hatóság által kiszabandó birságpétizek hovafordításáról, befolyásának biz­tosításáról, kezeléséről, ellenőrzéséről és mikénti elszámolásáról. (Vége.) 10. §. A m. alispánja ekkép a fegyelmi ügyek­ben hozott jogervényes határozatok végrehajtásáról tudomást szerezvén, azt a 8. §-ban érintett jegy­zékbe bevezetteti, s a hivatalához befolyt bírságpén­zeknek rendeltetésük helyére leendő eljuttatása iránt intézkedik. 11. §. Am. alispánja köteles a fegyelmi ügyek­ről, ugy a jogcrvényes határozattal befejezettek, mint a tárgyalás alatt levőkről, valamint a bírságpénzek behajtásáról és hovafordításáról a megyei közigazga­tási bizottsághoz félévenként jelentést tenni, a mely bizottság az alispáni jelentésben foglaltakat az 187G: VI. t.-czikk 64. §. értelmében teendő jelentéseiben fölhasználandja. 12. §. A fegyelmi ügyekben hozott és jogerőre emelkedett határozatok végrehajtásaért a járási szol­gabirák, a r. t. városok polgármesterei, valamint a m. alispánja teljes felelőséggel tartoznak. 13. §. A fegyelmi uton kiszabott bírságpénzek lefizetéséről, a 4. §. esetét kivéve, a m. alispánja a m. számvevőséget tudomás és nyilvántartás végett mindenkor értesíteni köteles. 14. §. A m. számvevőség, a m. alispánjától •nyert értesítés alapján, a befolyt biriág-pénzekró'l rendszeres jegyzéket vezet s ezen jegyzék alapján azok kellő elszámolását ellenőrzi. 15. §. Jelen szabályrendelet aiapján az 1. §. értelmében a megyei segéd- cs kezelő-személyzet segélyalapja javára befolyandó bírságpénzek a m. pénztárba utaltatván be, a pénztárnok által a törvény­hatóság részéről időnként kijelölendő jóhitelű pénz­intézetnél gyümölcsÖzöleg kezeltetnek. 16. §. A m. pénztárnok, á m. segéd- cs ke­zelő-személyzet segélyalapjáról rendszeres számadást vezet, azt minden év végével a törvényhatósági bi­zottságnak bemutatja, mely a pénztárnok fölmentvé­nye iránt végérvényesen határoz. 17. §. A m. segéd- és kezelő-személyzet se­gélyalapja fölött a rendelkezési jog, illetőleg a se­gélyek megszavazása, a törvényhatósági bizottság hatásköréhez tartozik. 18. §. A községi tisztviselőkre kirótt bírság­pénzek a 3. §. értelmében a községi szegénypénz­tárt illetvén, ezen pénztárról, illetőleg az abba bár­honnét befolyt pénzekről a községi birák, a községi számadással egyidejűleg, azonban ettől elkülönítve, rendszeres számadást adui tartoznak. 19. §. A községi szegény-pénztári számadások felülvizsgálata és a fölmentvény megadása a tör­vényhatósági bizottság hatásköréhez tartozik. Veszprémből. — november 11-én. A magyar kir. igazságügyminister Hencz Ödön veszprémi kir. törvényszéki joggyakorno­kot ugyanezen kir. törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki. Gratulálunk neki! E hó 8-án d. u. 4 órakor nagy részvét mel­lett kisértük ki az örök nyugalom helyére a közszeretetben álló Márton József mérnök urat, ki élte 75-ik évében, végelgyengülés következté­ben, f. hó 6-án esti 7% órakor jobb létre szen­derült. Hült tetemei az alsó városi ref. sírkertben levő családi sírboltba tétettek. Béke hamvaira! Városi közgyűlés 8-án tartatott. Az 1883-ik évre a városi költségvetési előirányzatot a köz­gyűlés a pénzügyi bizottsághoz utasította, és en­nek észrevételeivel fogja egy rövid idő múlva összehívandó városi közgyűlésen tárgyaim". Sző­nyegre került a Tallián kut is, mely rövid idő alatt hasznavehetetlenné vált; ez az ügy megle­hetős zavart idézett elő. A közgyűlés határoza­tánál fogva egy kiküldött szakértő által fog megvizsgáltatni s ennek véleménye alapján a város tovább intézkedni fog. Sajnos, hogy a nagy költséggel elkészített kut megtagadja a további szolgálatot. Hogy mi az oka, majd a vizsgálat kideríti. Továbbá a rendőri állás betöltésére uta­sitatott a városi tanács. A városi árvapénztár 1883-ik év april 16-án fog megnyittatni. Zsoldos Ignácz ur ö méltósága Molnár Aladár emlékszobrára 10 frtot, unokája pedig 2 frtot adományozlak. Mint halljuk a város tulajdonát képező vá­rosi pajta torna csarnokká fog átalakitatni. Az eszme igen jó s óhajtandó volna annak mielőbbi kivitele. kerül, adjunk inkább munkát, keresetet sze­gényeinknek, a pénzsegélyezés állal csak a szegények számát szaporítottuk a nélkül, hogy azokon alaposan segítettünk volna, adjunk ne­kik munkát és segítsük pénzzel,csupán az öreg tehetetleneket, betegeket. — Szegényeink két­harmada mnnkaképes, de nem akar dolgozni, de nincs is nálunk, a patígás városában, a dologra valódi alkalom; fent jelzeit három terv kivitele eme munkaképes csoportnak keresetet ad, tehát nem kellene Őket segélyezni, ime itt is a megtakarítás. Fel tehát polgártársak, városi képviselők! Ébredjünk fel hosszas álmunkból és ne ma­radjunk vissza! Az egész világ halad, ipar­kodjunk mi is előre jutni! Ha ajánlalom va­lósul, örök emlékkövet állítunk magunknak utódaink előtt és habár adósságot is csiná­lunk, nem tesszük ki magunkat azon gyanús kétkedésnek vájjon mire használtuk ezt fel, mert müveink beszélnek helyettünk és elné­mítanak bármi rágalmazó nyelvet. Dr. R. 1 Pázmándy Lajos f I Ma egyhete vettük a táviratot, mely Páz­mándy Lajosnak, a dunántúli ref. egyházkerület egyik vezérfiának, Komárom megye egyik leg­tiszteltebb, és közbecsüiésben álló volt főtiszt­viselőjének, és derék hazafinak elhunytát jelezte. Pázmándy halála széleskörben keltett őszinte részvétet. —' Gyásza van a helybeli ref. főisko­lának is, mely az elhunytban világi gondnokát veszté. A gyász jeléül a főiskolai épületekről gyászlobogók lengtek. Az elhunytat, ki a dunántúli megyék egyik legrégibb és legtekintélyesebb családjából szár­mazott, nagyszámú rokonság gyászolja, — ezek sorában látjuk Pap Gábor ref. püspököt, Vég­hely Imre Veszprém megyének volt, és Véghely Dezső ez idöszerinti alispánját stb. Pázmándy f. hó 4-én d. u. 4 órakor Kömlödön, szép gazda­ságában, midőn azt kocsin gazdatisztjével együtt megtekintette, hirtelen halt meg. — Sziv szélhű­dés érte, és a gyorsan hívott orvos már csak a halált constatálhatta. Pázmándy Lajos magyar volt szívvel-lélek­kel. Egész életét a közügynek szentelé. Kora ifjúságát tanulással töltötte. Ügyvédi oklevelet nyervén, Komarommegye tisztviselője lett. Hosz­szas ideijy volt szorgalmas s tevékeny föbiró, majd ismét 1 z uj alkotmányos viszonyok között . Kom.iromnit.gye alispánja lön; ez állást azonban f.'yton.v; betegeskedése miatt kénytelen volt elhívni — Bajából azonban fölépülvén, elvállalt többféle mt-g/ei tiszteletbeli hivatalokat; ritka odaadással, költséget és fáradságot nem kiméivé tett eleget a belé helyezett bizalomnak. Házában igazi magyar vendégszeretet uralkodott. Az egyházi ügyek iránt meleg érdeklődés­sel és buzgalommal viseltetvén, a tatai egyház­megyének éveken át segédgondnoka, 1875. óta pedig a pápai ref. főiskolának világi gondnoka zsarak, s számos helyiségben napokon át szólt a zene, folyt a táncz, szilaj lángban csapongott a jókedv. A derült hangulat a multakról elragadt még a szedőkre is, s víg danától viszhangzottak a hegy oldalai. — Nem egy látogató, ki sürgős munkáira hivatkozva csak néhány órára tekin­tett idy, jó szerencse, ha ötödnapra megtalálta a hazavivö utat. És most ? — Oh mulandó az ég alatt min­den, megcsendesült, megszelídült szépen a som­lyai szüret is. Nagyot változott a világ a Somlyón is, — sóhajt egyik utit&'s. A mult emiékihez so­rakoztak a durrogó mozsarak, meggyérülnek a vendégek, évről-évre jobban kimegy a divatból a zene; annyira, hogy most már, ha a vásár­helyi oldalon alkalmat nyer egy banda rágyúj­tani azokból a szivmozgató magyar nótákból, hát a dobai rész is oda gyül a csudára, hogy még mai napság is kerül ember, kinek a rosz termé­sek, fogyasztási adószedők, végrehajtók korsza­kában is van kedve mulatni. A hegy lábánál egy vándor banda jött szembe oly sanyarú tekintettel, mintha execu­tióra várna. Hát ti mit hivalkodtok itt tétlenül, — szól Viktor barátunk a csüggedt prímáshoz, — talán zálogba került a vonótok? Uram, — válaszol ez keserű sóhajjal — szí­vesen kínálgatjuk mi jobbra, balra a nótát a szü­reti ebédhez, de mindenütt csak azzal fogadnak, hogy nem érnek reá meghallgatni; menjünk ké­sőbb. Hahj! nem ugy van most, mint volt régen. A hegy kanyargó utjain haladva, közel s távol láthatni szedő csapatokat a szőlőben. Mind buzgón fáradoznak, szorgalmasak, de- egyszers­mind oly csendesek, mintha félnének-megzavarni a vénhegy nyugalmát, vagy felverni az adósze­dőinek figyelmét. Egy ismerős szőlő birtokossal találkozunk, Jri tűnődésbe merülten támogatja pinczéje .falát. volt, mely téren is igen sok érdemet szerzett. Nem vetette meg a kisebb dolgokat sem, számos és fontos elfoglaltsága mellett ráért a község ügyeit is vezetni, bölcs vezetése mellett saját községének ügyei virágzásnak indultak any­nyiraj hogy Kömlöd községét mintaképen emle­getik a vidéken. Megyéjében folyton megtudta tartani az irányában nyilvánult közbizalmat, igy az utóbbi időkben is, midőn a közigazgatási bizottságok intézménye életbe lépett, Komárom megye köz­igazgatási bizottságába egyhangúlag lön tagul megválasztva; mert a beadott 101 szavazati lap között csak egyen, a magáén nem volt Pázmándy neve. A derék magyar földesúr, a kihalóban levő régi patriarchális magyarok egyik legtisztább, eredeti alakjáról igen érdekes és jellemző episo­dok maradtak fenn. Mint Komárommegye alispánja egyszer a 60-as években hirtelen kénytelen volt falujából Kis-Bérre utazni, hogy ö felségét fogadja. Az idő már nem volt elég arra, hogy a megye szék­helyéről díszruháit elhozassa. Nyugodtan s biza­lommal állt a király elé egyszerű ruhájában, ösmeröseinek aggályaira, hogy nem díszben je­lenik meg, azt felelte: ö felsége nem a ruhát fogja tekinteni, hanem Komárommegye alispán­ját. És csakugyan ö felsége szívélyesen tudako­zódott egészségi állapotáról, mely akkor már meg volt ingatva. A szabadságharc alatt mint nemzetőr tett eleget honfiúi kötelességének. A katasztrófa után birtokára vonult. Az 50-es évek elején magán ügyeiben Kömlödröl szép négyes fogatán Csák­váron keresztül Fehérvárra utazott. Csákváron ebédelni óhajtván, behajtatott a vendéglőbe, le­szállván kocsijáról, belépett a vendéglő éttermébe, hol mind a két asztalt osztrák katonatisztek foglalták el. Az egyik hosszabb asztalnak egy vége azonban nem lévén elfoglalva, ö oda ült s ebédet rendelt. Egy katonatiszt dühösen felug­rik azzal a kijelentéssel, hogy ö ezen Kossuth kutyával egy asztalnál nem étkezik. Pázmándy Lajos, ez igénytelen kinézésű, de azért belsejé­ben valódi ur és gavallér a legnagyobb nyuga­lommal áll fel s a tiszt felé siet, komolyan, de higgadtan tudtára adja, hogy ö nem oly ember, ki ily sértést megtorlás nélkül hagyhat, elégté­telt és pedig rögtöni s komoly elégtételt kér. A tiszt természetesen késznek nyilatkozik. Pázmándy azt mondja, hogy ö halaszthatlan ügyben jár, dolga sürgős, végezzenek azonnal; ö senkit sem ismer itt, de a szomszéd asztalnál ülő őrnagy segédkezését elfogadja. — Az őrnagy, ki a sér­tésnek tanuja volt, késznek nyilatkozott erre. — Azonnal pisztolyokat hozat s a társaság a pár lépésnyire levő erdő felé távozik. A helyszínére érve azt mondja Pázmándy, hogy ö komoly em­ber, a tréfát ily ügyekben nem ismeri, kéri az őrnagyot, hogy a feltételek legyenek szigorúak, a sértésnek megfelelők. Erre elhatároztatik, hogy mindaddig lőnek, mig egyikök nem talál. A fe­lek kiállanak, a jelet megadják, a tiszt lő ... . Pázmándy kalapja keresztüllőve lehull fejéről, ö rendithetlen nyugalommal céloz, lő s a tiszt fel­bukik . . . Rémülve sietnek oda bajtársai. Páz­mándy igy szól: — Legyenek nyugodtak uraim! Nem volt czélom ellenfelemet agyon lőni. A lövés bal­ezombjában van. (Megjegyzendő, hogy Pázmándy Jó napot bajtárs! Nemde vendégeid kése­delmén tépelödöl te is ? Isten hozott bennetek. Szívesen látom ugyan ,hajön'a vendéget, de őszintén szóllva, legköze­lebb azt számítgattam, hogy ha most eladom az ujbort, a mivelési költségek levonása után ma­rad-e vissza árából annyi, hogy adókönyvecs­kémben egy pár czimet födözhetek vele. No. hát sok szerencsét a számításhoz. Ad­jon Isten bővebb szüretet jövőre. Végre czélhoz jutunk. Barátunk leplezetlen szívességgel s lobogó tüzhelylyel vár bennünk. Midőn a veadégfogadásra kész szobában elhelyezkedtünk, felemlegettük az utunkon ta­pasztalt ómeneket: a menekülő zene bandát, a ajtó mellett adóval töprengő ismerőst, a siov= galmas, de zajtalan munkást, mely mind azt látszik jelezni, mintha tilos volna már a mulatság Somlyón. Házi gazdánk mosolyogva jegyzé mggí Igaz, hogy jelenleg az emelkedésnek, sőt a meg­élhetésnek is okvetlen feltétele a munka s a helyes számítás, és csak ha ezekkei végeztünk, jogosult az áldomás. Igaz ugyan, hogy a mai idők keretébe már nem illik bele az a tékozló, szilaj szüret, mely egykor több birtokosnak el­nyelte egész évi termését, hanem azért legyetek meggyőződve, — a magyar vendégszeretet nem tagadja meg magát ma sem. Ég ennek tüze most is, s ha bár a viszonyokkal számot vetve megvonta is a korlátokat, de azokon belül an­nál szebben, annál melegebben lángol. Biztositlak benneteket, hogy estére ti is szebb színben lát­játok a világot. Egy pohár szivmelegitö megízlelése után körül tekintettünk a szőlőben. A tavasz által szőtt reményeket a nyár s az ősz megtépdelték ugyan, de azért van mit szedni a csöbörbe. Aztán az idő a mennyiségnél okozott kárt a minőség megállapításánál némileg pótolta, ugy hogy a szőlő leve csakugyan jobb, mint a gazdák egye­lőre hitték. Ugyan mitől borzasult meg annyi gerezd? kérdi egyik vendégtársunk a sok rothadt szőlőre mutatva. Ennek bizony — felel a házi gazda — a sok szeptemberi fürdés ártott meg. Mert hát tudjátok, a sok nedvesség, mely a csaplárosnál oly jó nyereség forrása, a szöllös gazdának min­dig csak kárt okoz. Majd egy-egy támadékul szolgáló bottal kezünkben elindultunk a hegytetőre: a várro­mokhoz. A tekergő ut jó sokáig gondosan mivelt szőlő táblák között vezet. Feljebb kapaszkodva mindig gyakrabban ötlik a szembe egy-egy otromba, gunyhó nagyságú, sőt ház magasságú sziklatömb, mely gátot akar vetni s.z emberi munkának. Mindhiába, a szorgalom már régen megkerülte, s körül koszorúzta gazdag venyi­gév§l, A mint a hegytetőhöz közelgünk, a kövér barna talajt fogyni, g a követ szaporodni látjuk, ennek daczára is azonban az emberi munka s a szőlő még mindig fentarja uralmát. Némely he­lyen keresve sem talál a szem a tőkék között egy maroknyi földet sem; a felszínen csak kisebb nagyobb darabokból álló kő törmeléket láthatni. És rendes.n szüretelnek itt is. A hideg ködara­bok felett a csüngő gerezdek lánghevü nemes bort érlelnek. Lihegve dolgozó tüdővel, megizzadt hom­lokkal oda érünk végre a romokhoz. A mig meg­hatottan széttekintünk, eszünkbe jutnak Kisfaludy regéi. Képzeletünk vissza idézi a vár fénykorát s benépesíti szép hölgyekkel, délezeg leventék­kel. — Itt lehetett virágos kertje a daezos vár­kisasszonynak: a bájos Lenkának; ott folyt le azon a tágasb téren a »somlyai verszütet.« Itt uralgott a büszke vár ur: Bakács Elek, ott a kapu előtt verte kardját hü nejének; a szende Lórának szivébe. Itt, hol az a vad körisfa bó­lingat a romhalmaz felett, lehetett az elfoca^ terem, melyben a vár asszonya a látogatásra érkező daliákat üdvözlé. Onnét az ablakból, me­lyen most a zöld folyondár könyököl be kíván­csian, lobogtatá kendőjét harezra száguldó férje s gyermekei után. A régi fény, életzaj eltűnt mind. Az egykor büszke várkastély most elhagyottan pusztul. Vi­harrongált falai komoran állanak, mint sírkövek egy kihalt világ felett. Az elhagyottak gyámja, a természet, a vár oldalait repkénnyel vonta be, mintha megkoszorúzni akarná még romjaikban a mult emlékeit. A várromok mellől szabadon száll tovább a tekintet a téres rónán, mely élénk változatban tünteti fel a falvakat, mezőket, erdőket. A hegy oldaláról az egyik szőlőből andalitólag hangzik fel a zene. Majd odább egy más helyen szintén megszóllal a hegedű, megszakítva egy-egy üd­vözlő pisztolylövéstől. — Mintha mégis kerül­dözni kezdené a fiatal kedv a vén hegyet. Lássátok fiuk — mondám az útitársaknak — nem ugy lopják haza Somlyóról a bort ma sem. Halljátok csak a hegedűnek hívogató szavát, mely áldomásra int. Jertek, vegyünk bucsut a gyászoló romoktól; keressük fel újra barátunkat, ki eddig már nehezen vár téritett asztalához. Meglehetősen kifáradva s megéhezve jöttünk vissza a pinczéhez, hova ekkor rnár szintén meg­érkezett barátunk neje, özvegy sógornője s egy más rokona két szép leányával. A költsönös üd­vözlés után, a háziasszony felhívására készséggel helyet foglaltunk a vendégszeretet jeleivel dúsan koszorúzott asztal körül, s csak hamar feledve lett éhség és fáradság. Megindult a pohár, és pedig: »Hol pohár és a pohárban bor van Tarka jókedv születik meg ottani

Next

/
Oldalképek
Tartalom