Pápai Lapok. 5. évfolyam, 1878

1878-02-10

Pedig állításomat a tapaaztalat szülte, és e téren való gyakorlat ennek igazságát mindennap bizonyítja. igaz. hogy a tudomány több ága nagyobb tudományos képzettséget igényel, mint a tanítói pálya, a hol a tudományok elemeinek, a gyermekekkel megértetetése a fődolog; de a könnyüségben rejlik ennek nehézsége. Mig a tudományok valamennyi szakainal a vizsgázó a mindennapiasságból felemelkedhetik és magas képzettségének szárnyakat költhet, szellemi röptében egészen' a magasb regiókba szállhat, ahol avatottak érthetik öt meg, a néptanítói vizsgaletételnél épen az ellenkezőnek kell megtörténnie, itt, hogy a vizsgálat sikeres legyen, a vizsgázónak egészen a gyermekhez keli leereszkednia, gyermeki nyelven beszélnie ; de a ki minél magasabban áll a műveltség tokáin, a.mál nehezebb neki a leereszkedés a gyermekség legalsóbb rétegeibe. Ezzel korántsem azt akarom állítani, hogy egy a műveltség legfelsőbb fokon álló nem ereszkedhetik le a gyermek felfogásához; söt elösmerern, hogy a tanító szellemi látkörének mindig tovább kell terjeszkedni a törvény és társadalomszabta határai közt, csak azt akarnám feltüntetni, hogy minél magasabban áll a tanítójelölt a tudományos kép zettseg fokán, ;niál nehezebb reá nézve a vizsgálat; mert a szellemet magas röptében zabolázni és azt rohamából a kezdetlegességhez, ugyszólva a gyermeki naivsághoz viszszaterelni, valóban nem könnyű dolog. De más részről a vizsgálatot vezetőnek eljárása is az ily eseteknél nem ritkán szélsőségekre vetemedik - az egyik a vizsgázó tudományos képzettségére fekteti a fősúlyt, nem veszi észre, vagy nem akerja észrevenni, azon göröngyöt, a melyen az egy népiskolában könnyen megbotlik; mert valaki felsőbb tanodákban kitűnő praelectiókat tarthat, a népiskolában pedig a tisztelt kis hallgatóságot vagy a tárgytól elvonja, vagy álomba ringatja; némely vizsgálat vezető megint a részletezésekre fekteti a sarkpontot, és a mely tanítójelölt mester a szószaporitásban és üres Bzalmacséplésben annál ügyesebbnek találja, habár kevés tudományos képzettséggel bír is, a mint a divatban volt a „Gründlichkeit

J< systema alatt, holott erről is nem ritkán a nép ama közmondása valósult: „A ki sokat beszél vagy sokat tud, vagy sokat hazudik." En — e sorok írója — ki több pályatárssal — kik közül néhányan jelenleg ís, mind tudomány- mind szakképzettségre a dunántúli tankerület legérdemesb napszámosai és a tanügy bajnokai — ezelőtt másfél évtizeddel a tanítói vizsgálatot főtiszt, kir tanácsos, s tanulmányi főigazgató Dr. Kádas Rudolf úr 0 Nagysága vezetése alatt állván ki, bízvást állíthatom, bogy Ő Nagysága e minőségben valóban unicum volt, minthogy finom tapintatossága, igazságszerefete s különösen szakavatottsága által ily esetekbon mindig az arany középutat tartá zsinórmértékül, miért is 0 Nagysága emléke mindazok szivében, kik általa e pályára avattattak fel, kegyelettel élni fog. Hogy mit és mennyit lendített e tanférfiú a dunántúli kerület tanügyi állapotán, tudja minden tanitó és hálával fognak róla megemlékezoi még unokáink is; a vezetése alatt működött tanítóság pedig az utolsó leheüetig fogja Ő Nagyságában tisztelni a lelkes nagy pa pot, a tudományosan müveit, gyakorlatilag képzett s jártas tanférfiut és lánglelkü magyar hazafit; körelisraerésre érdemesült főigazgatói hivataloskodása pedig a közöuség emlékében élni fog mindörökre. Midőn tehát azon remén}

r

ben, hogy mindazon pályatársak, kik ő Nagysága vezetése alatt a tanítói pályára képesítettek és főigazgatói kerületében a tanügy rögös pályáján haladnak, e részben velem egyet éreznek, mindnyájunk nevében szólalok meg — hálával adózni az igazságszeretö ós mindamellett kegyelmes főigazgatónak és most midőn bennünket elhagy és nyugalomra lép, szeretettel bucsut venni az érdemekben megőszült nagy tanférfiutói, egész szívből lélekből óhajtván, hogy a jóságos Isten 0 Nagyságát még sokáig, igen sokáig tartsa meg, s hátralevő napjai folyjanak le jó egészségben és boldogságban ! Ez alkalommal nem mulaszthatom el hálásan megemlékezni 0 Nagyméltóságáról, a vallás ós közoktatásügyi miniszter Trefort Ágost úr 0 Excellonciájáról, ki a göröngyös pályán bennünket buzdít, lelkesít, ki maga a magas műveltség, a hazafias kultúra legnagyobb képviselője, nem mulaszthatom azon óhajnak kifejezést adni, hogy a mennyei atya Ő Nagymltsága drága életével az emberikor legvég. söbb határáig terjeszsze, testi s lelki javakban és mindenáldásban részesítse! Pápán, 1878-ik évi február 5-én. 11 S... A keleti háború története. (Előzmények). Rég kihagytuk lapunkból a harctéri rovatot. Okunk volt rá. Az események fejlődése, a szomorú katastrofák bekövetkezte, a muszka véres babér buja gyors és könnyű növése, mindmegannyi gyászos ok, hogy fájdalmunkat hallgatagságunk által enyhítsük ; mert fájt volna a szabadság ellenségeinek brutális, gőgös cselszövéuyeit lapunkban felemlíteni, hiszen mindazokat a napi nagy lapjkból t. olva sóink ugy is tudtak ! A küzdelem ime utolsó stádiumába lépett. Törökország legyőzve, eltiporva, az ottomán birodalom harcosai fogságba estek vagy elvérzettek a számos csaták mezején. Az ország várai elestek s Európában csak Konstantinápoly környéken leng még a félholdas-zászló, A béke - meg lesz. a dráma be van fejezve. A harc a küzdelem imár a történeté — a múlté. — S igy megkezdhetjük ezen dráma megírását, annak történetét közölhetjük — mint történelmi tényt, hogy tartalmából tanulhassunk. Testvérünkről szóllunk, s igy megbocsájthat— bárki is, ha rószrehajlatlanságnak Cugysem. létező) cimére igényt nem tartunk. Szivünk — kizárólag a hazáért vor — s ez sugalja a részvételt, ez kényszerít, hogy az igazságot nem a keresztet bitorló moskovitaság részén keressük, hanem az ottomán félholdnál. Szívünk az igazságot az ozmán nemzetnek itéli oda. De a józan ész is ezt parancsolja. A józan ész, mely hazánk boldogságát, nemzeti életünk jövőjét, fenyegetve látja azon moogol-sláv keverék törekvései által, mely mint muszka egy századdal előbb gyilkolá meg szomszéduukat, Lengyel országot, 8 most hozzánk közelebb jöve, az útját álló ottomán népet törekszik az élők sorából kiirtani, hogy évek múlva a kozákok lovai megízlelhessék az alföld lüveit és a Tisza vizét. A józan, a számító ész, — mondja, parancsolja, követeli, hogy — cselekedjünk ugy mint szivünk — érez. Ezért igazoltnak tartjuk részrehajlottságunkat — noha azért a történelem igaz ösvényét nem szándékozunk elhagyni. Csak midőn a két harcoló fél közötti igazságról van szó, midőn az indok, a cél jogosultságáról szólunk — akkor az ottomán nép számára ítéljük az erények koszorúját, mert a sziv és az ész ezt diktálja, ezt követeli. Kár hogy ezen követelménynek nem feleit meg minden magyar, mert ha megfelel, ma nem dőzsöl a pálinkás sereg Adrianopolis falai között s a márványtenger partjain. Magyarország sokkal fontosabb része Európának, mint a milyennek mi azt tartjuk. A magyar nemzet olyan testet képez, melyet összenyomni — nem lehet, s mely ha nyomatik szétzúzza — a prést, szét repeszti az erőszakos burkot ép úgy, mint a bombába töltött kanáinyi viz a vasburkot szétveti — ha hevítik, vagy ha nagy hideg befolyása alá helyezik. A magyar nemzet egy olyan ék, mely ezer év előtt szét választá a Slávságot s azt szétválva tartja, s ha kell tartani fogja mindég; ez egyik hivatás nemzetünk egyik rendeltetése- kultur missiója. Ezért megfoghatatlan, megbocsájlhatlan azon pessimismus, mely államférfiaink szájából eredve, népünk lelkében a kishitüséget plántálta. Ez okozta törökország bukását 1 De hogy ? Tisztelt olvasóink közül sokan vissza emlékeznek az 1867-iki kiegyezést megelőző két évre. Az országgyűlésen lehetett hallani, a nagy politikai napi lapjaink hasábjain lehetett olvasni: hogy törökországnak, a beteg embernek Ijtiknia keli; a a kérdés csak az, hogy mikor. Ha akkor bukik minőn önállók vagyunk, a midőn mi ís felszaditani segítettük a halkán népeit: az ozmán birodalom romjaiból keletkező államok, népek, barátainkká válnak, s i g y a keleti kérdés megoldása reánk nézve előnyösen kedvezöleg fog megtörténni, ellenkező esetben — nem! Nem tudom kivolt ezen természet ellenes tantéteínek feltalálója, de azt tudom, hogy szivem fájt midőn olvastam. S ezen tan tét el, egyik fő zászlóvivője gróf Andrássy Gyula, midőn magyarminister elnöki székét a báltéri palotával felcserélte, az osztrák-magyar politika sark kövét képezte. Ez volt kiinduló pontja, ez volt indoka célja. Sajno3, hogy ezen tan tétel alkatói csak egyet felejtettek ki az embsreke t. Értem a dél s z 1 á v o k a t. Közöttünk s a délszlávok között béke, kiegyezés, kibékülés lehetetlen, mivel a mit ők akarnak az a magyarnemzet halálát jelenti, s igy békéről, barátságról szó nem csak harcról lehet. S igy kérdjük váljon a felszabadult egyó tömörült szlávokkali harcunk könyebbé válik-e Törökország felbomlása után ? Nem! De mindegy: a fenti tantétel győzött, s győzelmének első alakja a három császári szövetség volt. — Mi célból? ki ellen? Andrásy azt szokta volt felelni, hogy az európai béke fen'artása képezi a szövetség célját, s fegyvereinek éle, a béke mpgzavarója ellen van intézve. Hanem a szövetség célja volt, a fenti elmélet realizálás i. Igen is, mely Andrássy szerint, lehetővé tenni engedte a felszabadítás müvét, s ez által a dél-szláv népeket, a ,,felszabaditó" magyar iránt hálára kötelezni. Ebből látható, hogy Andrássy mint magyar hazafi, magyar érdekből indult ki, szemei elött nemzetünk jövője lebegett; c.»ak hogy tévedés volt hite, reménye, s ezen tévedés felszabaditá a szlávfajt Oroszország javára előnyére. Ma már aligha feltartóztatható a hegyről legördülő — lavina 1 És a három császárszövetseg keretében: Németország mint Oroszország hálás barátja, az 1870 - 71-dikí szolgálatot vissza adá Oroszországnak, s Oroszország vágyait orosz érdekben keresztül vinni^ Andrássy pedig tervét magyar érdekben hitte remélte. Ezen érdek Oroszországnál ugyan természetesnek mondható, de nálunk nem, s ez volt azon csalódás, melyben sokkáig ringatták a népet. Ezért voltak a ministeri szavak kitérők, homályosak, üresek. Ezért hangzott mindég, hogy „érdekeink megvédése.,' Igen mert a mi közvetítésünkkel eszközlött népfelszabaditásból remélte A. azon hasznot és előnyt nyerhetni, mely a keleti kérdés megoldásából magyarorszng javára nyerhető volt. Csak hogy a nemes gróf csalódott^ Csalódott Oroszországban, csalódott a dél-szláv népeinek érzelmeiben és csalódott a magyar nemzet érzelmeiben. A politikát palástolni söt egypár ember által csinálni lehet, de egy nemzet érzelmeit eltitkolni megváltoztatni nem lehet s igy előre látható volt, hogy mi mint magyarok lelkestül testest ül az ottomán nemzethez vonzóddunk, a meddig viszont a dél szlávok vallási fanatizmusból Oroszországhoz szítanak. Ez természetszerű. Ezt megváltoztatni nem lehet: S ezért politikai tévelygés volt — a három császár szövetség és mind azon lépések, roelypk ezen szövetségből kifolyólag történtek. Nézetünk ez; melyet felhoztunk csak azért, hogy érthetővé tegyük, azou megfoghatatlannak látszó eseményeket, melyek ezen háború lefolyása alatt csodálkozásunkra adtak alkalmat s folytonosan megleptek, „lépésről lépésre'

1

. — (folyt, következik.) IX. PIUS PÁPA f ö szentsége f. hó 7-én d. u. 5 órakor meghalt. — Szül. 1792 márc. 13. Uralkodásra lépett 1846. június 16-án. Csarnok. Ki fogott csizmadiát? (Uumorislikus elbeszélés). Irta: Zoltatj. (III. Folytatás.) — Micsoda!? madárijesztő? Hallja az úr! nekem ilyeneket ne mondjon, mert ugy megkozmásitom a fordított kását, hogy nem teremtett Isten olyan fiat, ki azt megérnie: — Nézz hát a tükörbe te hitetlen Tamási Thekla asszony követte a jó tanácsot, mert maga is szerelte volna látni az élő madárijesztőt; hanem mintha ezer villám csapott volna le mellette, oly nagyot sikoltott s mint a fergeteg szaladt ki a szobából. Ezen nagy ijedelem és gyorsaságnak oka nem volt egyéb, minthogy Thekla asszony az elejtett fejkötö helyett a vendéghajat illesztette fejére, melyet — a vendégbajat és nem fejét — futás közben, úgy vágott a földhöz, hogy minden további nzolgálatra tökéletesen képtelenné vált. Jeromos ur ufánna nézett szakácsnéjának, s még mindig nevetett, s talán korlátozni sem lett volna képes kacaját, ha véletlenül megroncsolt, vendéghajára nem esik tekintete, — siralmas állapota kedvenc ékességének azonban valamivel alább hangolta kedélyének igen is felcsigázott húrjait. Még Jeromos ur magához sem tudott jönni, fájdalmas csodálkozása miatt, midőn Thekla asszony már ismét előtte állott, teriné-=zetes»'n fején fejkötővel. — Hát miért csípte magát igy ki? ha szabad kérdeznem? kezdé az érdeme* hőse a fazekak és lábasoknak csípős hangon. — Debrecenbe megyek, volt a rövid válasz, — DebrecenbeI? Ilytu ruhába? hahaha! No az ugyan »sep lenz, — Hát mi sérti magas ízlésed az én ruházatomon? — Előszőj is az a kopott frakk! — Kopott? Hogy lehet ilyen zöldeket mondani, alig mult tíz eszlendejc, hogy csináltattam, — szólott Jeromos ur a megbánás hangján. — Meg azután az a vörösödni kezdő fehér mellény! — Talán bizony az ellen is van kifogásod? — Hogy a patvarba ne volna, hisz ugy néz ki, mintha legalább is a vizözönt élte volna már keresztül. Erre a szavakra méregbe is jött ám Jeromos ur. — Miféle bolondokat beszélsz te itt össze-vissza 1 hogy volna ez viselhetetlen mellény, hiszen az öregapámíól örököltem, ki nem sokkal az utolsó iusurrectió után csináltatta! Jobb lesz ha dolgod után látsz, s nem beszélsz ily hadárakat. E szavak u'án faképnél hagyva gazdaasszonyát az udvarba s onnan az istálóda ment, hogy kiadja az ostorasból előléptetett kocsisnak a parancsot. Előhuzatta a félszer alól díszhintóját, melyet alighanem valamelyik öreg Noétól cserélt be. E díszhintót legalább 20 év óta emberi lény nem használta, hanem annál inkább használták azt a tyúkok és csirkék, melyeknek csöndes tanyául szolgált; nagyot is nézett az udvaron tollászkodó telivér chochin-chinai kakas, midőn megingathatlaunak vélt s a hosszas gyakorlat által tulajdonul tekintett fészkét egyszerre az udvar közepén látta. Hanem Jeromos ur is meg volt lépetve, látván kedves hintóján a tisztaságnak merő ellentétét, neki is állított négy bérest, hogj szalmacsutagok segítségével valamiképen állítsák helyre a hintónak hajdani fényét, mely művet rövid másfél nap alatt végre is hajtatott. Harmadik nap reggelén

? büszkén mint'egy spanyol grand öszvérén, helyet foglalt Jeromos ur hintajában, melyet hároii*. igenis óvatos lépésű nyomtató ló volt hivatva Debrecen feneketlen itiril borított utcáiba Yonuzolni, Meg is felelt a három nyomtató-gép hivatásának s utazásuk harmadik napján szerencsésen megérkezett Jeromos ur egykori vitéz tettének színhelyére; szerencsésen, mint mondánk, mert a szenvedett kétszeri feldűlés is szerencsésen esett ki, a mennyiben az első alkalommal Jeromos ur egy pocsolyába esett s igy meg nem üthette magát, másodszor pedig egy csomó szerbtövis fogadta őt vendégszeretettel, "mely ugyan megszurkálta Jeromos urat, de csontját nem töré. Épen tizenkettőt ütött a két vármegyében fekvő nagy templomnak órája, midőn Debrecen érdemes vendége levervén magáról az itt-ott összeszedett port, sietett gyomrának követelését kielégíteni. Az étterem, melybe lépett, már egyrészben el volt foglalva étel után sóvárgó vendégekkel, s Jeromos ur is letelepedett egy üres asztalhoz, mert meg volt benne is az a jó magyar termé-* szet, hogy oda, hol ismeretlenek ülnek, le nem telepedik. Már kikereste feneketlen zsebeiből rézkeretü pápaszemett — melyet kálvinista ember létére sem átallott használni — s elővett egy étlapot, hogy a hosszú koplalás után valami jó ebédet állítson össze, midőn egy házaló hozzá lépett, bőbeszéddel ajánlva külön.'éle cikkeit. Jeromos ur sokkal fontosabb dologgal lévén elfoglalva, eleinte meg sem akarta látni a házalót. Hanem a házaló nem hagyta magát a hallgatagság által ilriasztatni s csak folytatta. — Kérem nagyságos ur! tessék valamit vásárolni. Ily megszólítást nem hagyhatott Jeromos ur figyelmen kivül. niután ő is magyar democrata fj !) volt, kik — köztudomásúlag gen nagy barátjai a nagyságos címnek fj ! 1 Q, különösen ha •-eájuk alkaltnaztatik. — Hát mi eladni valója van? kérdé szelid hangon, félreéva az étlapot, « egyelőre felejtve chtsógét." (folyt, a melléki.)