Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-11-04
IV. évfolyam. Pápa, vasárnap 1877. november 4. 44. • szám, A szerkesztő és lciaclóliivatal W ít j cl i t fcs Károly könyvkereskedésében van, ahova az előfizetési és hirdetési díjak is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Pápai Lap Vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési dijalí..* Egy évre fi fr. — Féléu-e 5 ír. — Negjedévre 1 Ír. (JO kr. Egy szám ára . lö kr. II I r <X e t é s e Ív. 6 hasábos pelifsorhan ö kr. íxy-JLrttéi'-TbeiX soronkint "23 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. 4 VAS. G 24 Borom Kár).= G 23 Bor. K.~)+s 28 5 Hétfő Imre herceg )~ Tmre )f 29 ^ 6 Kedd Lénárd hitv. )^ Lénárd ) ~ 30 — Heti naptár. 7 Szerda Engelbert (kath.) Karina (prot.) 1 Kisl. Roseh. (izr.) 8 Csütörtök Gottfried )~ D Péntek Tivadar vért.)~ 10 Szombat A ven. Aiirir.]^ /877. november 4-én. Modern ostracisraus. A természet óriási csarnokában nincs nyugalom, nincs pihenés, elkezdve az embertől Je a porban fetrengő féregig, a legtörpébb cserjétől a legbüszkébb pálmáig minden örökös sürgés-forgásnak meg nem szűnő haladásnak és fejlődésnek van alávetve. A telluriai világteremlés óriási fájának gyümölcse: az ember, és mivel a la sorsában ennek rügyei, hajtásai, virágai és gyümölcsei is egyenlően osztozkodnak, a természel történetei és tüneményei folytonos benső összeköttetésben állanak az emberéivel. Ugyanazon őserő, melyet a gyökerek magukba szívnak és a törzs lyukacsain r álhat. működik örökös törvények szerint a legtávolabb és legkisebb sejtekben, mely erő a szerves alkotás szükségeihez képest a tünemények változatosságában és különféle alakban, de egyforma tartalom, egyenlő ok okozataiképen lép föl és nyilvánul. A természet nem ismer egymagában elzárt egyediséget, a természet pártnélküli tengerében nem létezik feltétlen és független tünemény. Mindent egy harmonikus egész fűz és láncol egymáshoz és ott ahol látszólag az életerős láncolatból egy szem kiválik, számtalan elágazásban egy új nyomul be. mely azonban a kihaltnak helyét csak akkor foglalhatja el, ha ennek meg is hir felelni. Az emberiség, a természet e nagy müvének is fokozatosan fejlődnie kell, hogy lassankint elérhesse tökéletesítését. Azon harc. melylyel ennek elérhetését kivíni iparkodik még számos évszázadon át folyni fog és nem ér véget addig, mig a nemes, a valódi jó, a gonoszságot, az aljasságot legyőzve, diadalra nem fog jutni és az emberiség azon részét, mely becsületes és józan törekvései állal oly sóvárogva sopánkodik ,.egy jobb kor" után — azon magaslatra nem emeli, honnan megvetéssei lekintTet le a hula tömegre, ,,a por férgeire.'* Az emberiség igen sok tekintetben mondhatni óriási haladást tanusit évszázadokon keresztül, de kétségkívül még többet mutathatna fel, ha azl, amit egyik kezével épit. sokszor a másikkal le nem rontana. Nem akarjuk itl a fátyolt szeilözlelni, mely számos oly társadalmi sebet és bajt elfed, mely hangosan gyógyítás ulán kiált. Gottfried)- 2 Ksőérti k. ) . Tódor ~)? 3 Bálv. t. elf.) j: Flórenc ) =- 4 Sab. Vajesa)— Ha ezt tennők valóban több nemtelen mini nemes, több sötétség mint világosság, több önzés mint önzetlenség, több embergyülölet mint emberszeretet tárulna föl előttünk. Hál még az az óriási egoismus, mely az alallomosság. képmutatás, szájaskodás szép álarca alalt lappang, mely a mohval, szép zöld erdővel borított vulkánban forró és háborgó lávalüzhöz hasonlóan csak egy lehelet egy lüz-szílóra vár, hogy a kráteren áttörve mindent rohamos elpusztítással fenyegessen! Az ember keblében mintegy gyökeret vert az ellenhatás egy neme, mely öt az élet váltakozásaiban, hol saját egyénisége, hol pedig környezetével ellenségeskedő állásba hozza és harcba keveri önkénytelenül. Számára a föld nem egyébb mint küzdlér, melyen bölcsőjétől egész a sirig szakadatlan harczokkal kell szembe szállnia. Harc és küzdelem feltétele és célja ugyan a létnek, mert harc nélkül nincs borostyánkoszornzott győzelem, érdem nélkül nincs jutalom, fáradságos léplek és előnyomulás nélkül nem érhelő el a világosság magaslata hol a szem. az értelem elölt egy nagy terjedelmű, bő, tiszta Iáikor terül el, munka nélkül nincs valódi öröm és élvezet, nincs jójtevö nyugalom. Es mégis mily nagy azok száma kik a jutalmat, érdem nélkül, az örömet és élvezetet munka nélkül, a tisztességes társadalmi állást minden fáradság nélkül nyerhetik el. Miképen ? A társadalmi téren vagy mondjuk talán művelődésünkén nem csekély mértékben lép föl gátlólag az úgynevezett osztályrendszer az „a status in statu,"' melynek tagjai, jóllehet öntudatlanul, az ezredéves traditiók alapján akarnak a művelődés nagy láncolatában helyet foglalni, kik a legüdvösebb intézmények létrehozásánál végzetszerű vétójukat hangoztatják, a legnagyobb elismerést érdemlő dolgok elölt szemet hunynak és csupán azért, mivel nem illenek az osztály, a párt keretébe, vagy mivel talán nem innen indultak ki. Innen indul ki az a vészlhozó modern ostraeis mus. mely oly éles barázdákat von az emberiségre és mely fel-feldugja intő kezét, elijesztő íintorarcál a legderekabbak kiszorításával és kiküszöbölésével, mely mindennek és igy az embernek is szembetűnő hüvelyét szemlélve nem veszi észre benne a magot. Egyoldalú szemlélete, vizsgálata az alakon, a külső jelenségen függ. ,.Nem N. K. áeniak a fia?" Kérdi bornirtsággal még a történelem legnagyobb építőmesterénél is. Zsidó? Református? Katholikus? Ilt ütötte fel tanyáját a modern ostraci sinus, melynek egyik föcinkosa a prolectio, ezen az algeniek élesztője, a felületesség támogatója, a társadalom ragályos betegsége, a szellem-páriák támasza és éltető eleme. Az a modern ostreismus, mely a kultur haladásában ultörö eszmének a s z a b a d s á g n a k, mely korunk mozgalmaiuak oly szép és valóban nagyszerű jelleget kölcsönöz, útját állja, az egyenlőséget, egyenjogúságot, a művelődés főfeltételeit, az állami élet lelkét lábbal tiporja. A teremtés fejlődésének nagy menetében — mint emiilök — nincs isolált egyediség, mindent egy benső láncolat gyengéd szemei ölel át és larl össze egy szilárd egészszé. E törvényszerűségen alapul az egész világegyetem. Ez ösvényre kell. hogy az emberiség is áttérjen, ha rendeltetésének megfelelni akar és ekkor a társadalmi téren nyilatkozó disharmoniai hangok egy melodikus szép öszhangzathan fognak egyesülni, az emberiség elfogja érni azon magaslatot, melyen ős alakja, miként az minden nemes keblében .visszatükrödzik, dicsfényben és borostyánkoszoruzolt tökéletességben fog uralkodni. c , 7 0 , , ocliwarcz Samuel. Különfélék. — Columbus Christoph koporsója, A SZ. Pomíugói székes egyház átépitkezése alkalmával állítólag Columbus Christof koporsójára és hült teteme maradványaira akadtak, mely utóbbiakról eddig az tételeztetett fel, hogy azok Szt. Domingóból Cubaba vitettek át és a Havannai székesegyházban tétettek örök nyugalomra. A „Dentsehc Reiehsanzeiger" Szt. Domiugóból m. h. 15-dikéről e leletről következőt ír: Szeptember 10én villámgyorsasóggal az a hir terjedt a fővárosban, hogy a székesegyházban, hol már huzamosb idő óta ásatások rendeltettek, Columbus Christoph koporsójára akadtak. Délutáni 4% órakor az egész papság, az államtitkárok, a Consulártesíiilet, a hatóság és egy óriási néptömeg jelenlétében az ónszekrény emeléséhez fogtak, melyet Dr. Roque Cocohia püspök és a kerület apóst, küldöttje egy lábszékre állíttattak és megindult hangon a következő feliratokat hangosan elő olvasták: A fedél külső oldalán D de la A Pr A te fjűescrébídor de la america Primer Atmcranle,) a néző baloldalára eső oldalfalon egy fekvőd (Cristobal) a homlok oldalon a néző átellenében egy álló C (Colon) a nézőtől jobb felől egy fekvő > fAlmirante), a hátulsó oldal ugy mint a fenék külseje üres, a szekrény 42 cm. hosszú, 20'/ 3 széles és Csarno k. Az utolsó csók. (Elbeszélés; Ifin: Gy F. (II 1-dik folytatás) Hasztalan volt most az ellenség golyózápora. Megtizedelte a támadókat, de fel nem tarthatta. A roham áttöri a jancsárok sorait. Maga Alibég, a jancsár aga, ki uj ellenállásra rendező bomló csapatait — hősies önvédelem után halálra sebesülten rogyott földre, Batthyányinak súlyos kardja alatt. Előre fiaim mienk a. diadal! buzdítja a magyar vezér tovább vitézeit. Fedetlen fővel, vértől pirosló homlokkal tör előbbre, s mint sebzett oroszlán az ellenségnek csak még rettenetesebb. Egyszerre vészkiáltás hangzik fel a török csapatok közt. A kétségbeesés hangja viszi tovább Köprili nevét: s nyomában meghajolnak a török zászlók, s rémülettől verve 'romlanak a még küzdő sorok . • . Zrínyi és Eszterházy csakugyan betörtek a török táborba, és pedig akkor, mikor már a nagyvezér, a megújított nehéz rohamoktól szorítva a tartalék legnagyobb részét a csatasorba küldte. A nem várt támadás kegyetlen meglepetés volt. Egy csapat jancsár s egy ezred spahi sorakozhatott csok körüle, s ezek védték is halálra szántan, mint atyjukat. Mind ez azonban gyönge védelem volt a magyar lovasság döntő rohama előtt, s egy kirablott keblű hős ellenében, kit szerelem s halálos boszu vezérel. Eszterházy csak KöpriHI keresi, s a levert védők holttestein át végre elér hozzá. Ott előtte a nagyvezér, lelkesítve megfagyott hiveit s büszke bátorsággal forgatva a fegyvert. — Halát reád boldogságom elrablója! kiált fel Esztcrházy, s ellenállhatlan erővel csap le jó damaszk acélja ... Csak egyszer sújtott reá; de ezt a csapást egy a szerelem s remény sírjából támadt daeinon, a boszu irányzá . . . Köprili több basával együt halva terült el a sikon, mielőtt segély érkezhetett volna. A magyar lovasság diadal ordítással veti magát, a nagyvezér védelmére siető csapatokra. Egy huszár Köprili véres turbánját hordja kardján, s e rémes látvány eszét veszi az érkezőknek. Kétségbe esve szét robbannak, s a nagyvezér jialáj hírével rémületet visznek minder» felé. Köprili Musztafának élete eldöntötte a csata sorsát. A császári sereg már csak futókat üldöz s .szabdal minden ponton. Az előre rohanó Batthyányi aggódva keresi Eszterházyt. Végre felleli. Körötte a nagyvezér levert bajnokai borítják a tért; kardján Köprili vére piroslik, szemeiben a diadalmas boszu tüze lobog. — Üdvözöllek öcsém, mint á napnak első hősét, — szól Batthyányi örömtelten, s megöleli ifjuhős bajtársát. Isten hozott bátya - üdvözli Es/terházy a híi barátot. A török mindenütt fut, jer keressük fel Köprili sátrait; hátha még jókor . . . A két jó barát oda robog, hol egy emelkedett helyen a lófarkos lobogó a nagyvezér társait jelezé. — Itt azonban már csak égő sátrakra, s füstölgő iiszkökre találtak. Köprilinek egyik szolgája — minden bizonnyal előleges •meghagyás szerint — leszúrta urának hárem hölgyeit, s aztán felgyújtotta sátrait . . . Badeni Lajos ott a feldúlt lörök táborban irta meg a harci tudósítást, mely szerint a század legöldökló'bb csatája Zalán-Kemennél — a keresztény fegyverek diadalával végződött: 13,000 török és 4,000 keresztény véres hullája fedte a csatatért. A nap leáldozott, nyomában mint halotti szemfedő, borult a csendes éj a vértől ázott térre. A felhőtlen égről a szende fényű csillagok oly bizfatólag mosolyogriak alá mintha a sebeikben haldoklóknak lelkeit édesgetnék, hivnák szellemhangokon felfelé. A győzelemben kifáradt csapatok már régen elpihentek; csak egy vitéz jár lassú léptekben szerte a holtak birodalmán. Itt testhalmaz, ott csonka fegyverek megdermedt kerekben állják útját, s ő tovább halad, zajtalanul némáik. Köprili sátraínak romjai felett meg áll: előtte, körölte kialudt üszkök, szenesült csontok koponyák hevertek zordon síri csendben. Tegnap még (alán az életkert legszebb virágai, ragyogó szépséggel, észbontó szemekkel, bűbájos ajkakkal, s most romjaikban csak a bús enyészet döbbentő tanúi ... Az éji vjtéz elmereng a rémes környezetén. Meghajolva: kardjára támaszkodik, mintha nem birná el a bánat súlyt, mely óriás erővel nehezül lelkére. 'Szemében köny, s keblében egy — egy törött sóhaj fakad fel, mellyel a tépett sziv meggyilkolt és eltemetett boldogságot sirat.;— Igy gyászol az éji látogató, s végre még iöbb fájdalommal, még búsabban, mint jött távozik .... Másnap reggel — ép a fővezérhez akart indulni Batthányi, midőn Eszterházy e szavakkal lép be hozzá. — Jó reggelt bátya! búcsúzni jöttem; Isten veled! Talán a fővezér téged bízott meg a jelentés átadásával Bécsben? — szól kérdőleg Batthyányi, megszorítva a feléje nyújtott jobbot. — Nem. En ma végbucsut veszek a tábori élettől. Számadásomat végeztem Köprilivcl: szivein, lelkem most már más felé vonz innét. Uj pálya vár, a türelem a hit keresztjével. Oda térek s eztán nem sebeket vágni, hanem sebhedt sziveket orvosolni leszen feladatom. Az üldöző sors nyomában — mig a földre vertnek szeméből fájó könyüt facsar — én a hit malasztját hordom, mely bánatot oszlat. — Röviden, a harcilobogótól a kereszthez vonulok; annak leszek szolgája, — mig fájdalmimat ilt alant, megelégli a jóságos Isten. Jól ismersz hü bajtárs, nyilatkozatom után marasztalni nem fogsz. Batthyányi meghatottan ölelte keblére a kedves jó barátot, s bár fájdalommal tudott megválni tőle, meghajolt határzata előtt. Hasztalan volt, a többi bajtársaknak, hasztalan a fővezérnek marasztó kérelme is. ISszterházy—Jiatárzaíához hiven örök bucsut vett marsnak véres mezejétől. Visszavonulva a világ zajától — könyvek közé temette el fájdalmát s önmagát. Szelíd, bús-komoly tekintetét, halvány arcait a ki néha látta, el sem hitte, hogy e megtört alak, még nem oly rég délceg dalia volt, ki büszke harciménen ellenséget üldözött^ s villogó kardjával ott aratta a babért a csatáknak öldöklő tüzében. _vt, 'r* v(, A természet haldokol. Süvöltve rohan az őszi szél, szárnyán az enyészetet hordva. Xyomában egyre kietlenebb a táj. Eltűnt az illatos virág a kertből; m'essz'eszált a dalos madár a ligetből. A megrabolt fának ágai, melyekről lehullt az ékes lomb, a reménydús virág, néma gyásszal s mintegy vágyva mutatnak fel az égfelé; mintha mondani akarnák: itt alant hervadó a virág veszendő kincs a remény, itt minden dicsőség, minden ékesség az enyészet martaléka, s előbb utóbb le a sírba tér, — odafenn van az a hatalom, az az uj világ, mely híveit hervadatlan örök üdvre A'árja .... Kalocsa felé a szívósra vert őszi utou egy kocsi robog: Egy ismerős arcú fiatal férfiú utazik rajta; nemes vonásai lemondást s nehéz bánatot mutatnak, merre halad, mindenütt a haldokló természet képe int bucsut feléje. Ugy elmereng e megható képen, mintha saját sz'rv-világának a képmása volna . . . CFolyt. köv)
