Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-10-07

magyaroknak tartja ; oly kifejezés, mely egy őseire büszke, hazáját imádó, a honszerző ősapák hamvadó porai iránt kegyelettel viseltető 111 a g y a rn a k arcába szökkend a vért. - Eleget marták mások őseinket, hát mi magunk ne tiporjuk sárba koszorúikat; s ha e kolossalis alakok erényeinek magaslatára fel nem emelkedhetünk, legalább hajoljunk ineg tisztelettel ragyogó emlékük előtt; és ha szobrokat nem emeltünk még nekik, legalább ne kereszteljük el, a vitézséget rablásnak, a hősi erényeket holmi kalandvágyó bandita tempónak És én állítani is merem, hogy Gyurátz úr elszigetelten áll ezen nézeteivel irodalmunkban, nincs magyar ember széles e hazában, a ki vele ezeket megosztaná. Ezeknek előre bocsátása után vegyük rendre Gyurátz ur állításait. Igy szól válaszában Gyurátz ur: „En a hunokról igy nyilatkoztam, velünk rokon fajú nép . . Gyözbetlen királya Attila ott tombolt a porba omlott Európa homlokán s parancsszava elhangzott Rajnáig. A hun pogány maradt s végül bálványai val együtt letűnt a semmiségbe. — Ennyit mondtam s nem többet" — Igaz, és én épen azt hibáztattam, hogy Gyurátz ur többet nem mondott; mert eb bői az következik, és aki az ön cikkét olvassa, mást nem is következtethet, mint hogy a hunok egye bet sem tettek, mint végig tomboltak Európán s „száz, ezrek holttestei s szétdúlt virágzó városai füstölgő romjai felett villogtatták „vérontó fegyvereiket." Tehát ön szerint a hunok országduló, vérontó nép voltak csupán és ez azon egyoldalú mázolás, melyből a hun nép eredeti hős alakja nem fog kikerülni soha. Halljuk Jámbor Pált, miként ir Attiláról s az ős hun népről — Jámbor Pállal szemben tűnik ám még csak fel igazán Gyurátz ur egyoldalúsága. Attiláról igy ir Jámbor Pál, ez az emelkedett szellemű író: Mióta ,,T h i e r ry jeles könyve megjelent a vadkép szemlátomást megszelídült, a zordon tekintetbe mózesi lélek olvadt, és az oroszlánbőr helyett egy nemes oroszlánkirály áll előttünk. „Attila nem a mondák Attilája többé, ki kelyhekkel itta a vért, ki országokat pörkölt (hallja ezt Gyurátz ur) ki embertejekkel rakta sátorát köröl: a mai Attila h a d v e*z é r , honalkotó, nagylelkű feje dele ra." ,,Hire mindenütt előtte járt, és midőn maga is megérkezett, ugy találták, hogy nagyobb hírénél; egy szóval: erös alkat, vasakarat, óriásI é 1 e k." „Szekrényében,, mint mondják, nem állt meg a pénz, mert fejedelmi keze tele marokkal szórta azt a népnek, mely követé. Azért boldog volt, ki véletlen Attila útjába jött, ha az nem volt falu, vagy város ellenségei hatalmában, mert ezekkel kurtán bánt el, por- és lángba eresztvén a négy szélnek" Ma is ilyen a háború, lássa Gyurátz ur, de azért a háborúskodó népek nem rablócsordák ám. „Átalán barátja volt minden embernek, kivéve az ellenséget és hunjait, kiket szükségesnek itélt rövid pórázon tartani. Ezekkel csak győzelem után szorita kezet, mint b a j t á r s a í v a 1." „Ilyen volt Attila, Kézay szerint." „Tehát méltán emelték pajzsokra öt őseink, mint fejedelmet; mert mindazon erény és tulajdont, mi fejedelmet illet, bőven bírta; ismerte a hadtudományt, a rómaiak hadjáratait, mely ismerethez szegődött a tapasztalat és a legjobb hadmester: a szerencse. — Sokan mondják felöle, hogy hódításaiban h i r és okszerűség vezérlé öt; de ha következményeiben akarjuk megítélni hódításait, azt kell állítanunk akkor, hogy egy sokkal magasabb cél vezérlé, t. i. egy uj állam alapítás a." „Tehát kettő volt benne: hadvezérés honalapító. És sikerült is neki kitartás, b ö 1eseség, bátorság és fegyelem által merész terveit létesíteni, mert mi tegnap csak álom volt lelkének óriása, a hunbirodalo m megszületett. — Es szép volt a hunbirodalom, bátorsága, ereje, és ifjúsága által! aunál szebb, mert nem rabszolgákból, hanem hősökből és daliákból született." Jellemezni röviden Attilát igy lehet: nem tudott csak hódítani : ma hölgyet, holnap népeket; ma szivet, holnap birodalmat. — Csak egy lényvolt földön, ki előtt meghajolt: ez Leo pápa De e hódolat, lelke nagyságái emeli ki, mert ha valakire, Attilára lehet alkalmazni ama szép verset: „Fortior est qui se, quam qui fortissima vincit." „Ilyen volt Attila. Ilyennek írja öt le Kézay. Ekkép rajzolja öt le képzetünk. Ha önmagunkra büszkék nem vagyunk : Nagy őseinkben büszkélked betűn k." Jámbor szerint költőik is voltak a hunoknak „Hol hősök, és hőstettek vannak, lehetetlen, hogy ne akadjanak költök, kik a hőstetteket megéneklik. Valóban nem volt ünnepély Attila udvarában, melyet költök jelenléte ne emelt volna. Egy ünnepélyt írván le P r i s c u s, ki szinte, mint a görögszövetség tagja hivatalos volt a lakomára, emlékezik a költőkről " „Kár tehát némely történetiróknek a hunokat annyira barbárságról vádolni, kik ma is e börze világban, hol a költészet többnyire zsebben él, hol M o r e a u k és Chatterton ok nevei és sirjai süppednek barbár feledésbe, k i k, mondjuk, mais nyilván helyet foglalhatnának az euró p a i népek sorába o." Mit szól ezekre Gynrátz ur V LJgy-e egy mainagas nézponttal biró lélek mi másképen mérlegeli s ítéli meg a dolgokat ? ! Jámbor Pál államéletet is tulajdonítván a hunoknak igy szól: , Bizonyítja a társadalmi rendet Attila uralkodása is.— Mihelyt meghódított valamely tartományt, a helyett, hogy rabláncra fűzte volna népeit, nyelvészeket külde hozzájuk, hogy előbb őket a hazai nyelvvel megismertesse, és később a hunnép fiaivá fogadja. Mert mihelyt valaki meghódolt a Ii u nkormánynak, azonnal egyenjogú, szabad testnyeteggé válik, akár egyes, akár többség legyen. akár Nérónak, akár conventnek nevezzék, s épen ez az. miért korunk vallástalansága kettősen szomorító. Fennállhat-e a társadalom vallás nélkül? nem tudom; de hogy az ily társaság. mely a vallást nélkülözheti, csak szolgákból állhat, az teljes meggyőződésem." (Gondolatok 9.1.) Ha tehát a vallás oly fontos tényező nemcsak egyesekre, hanem a társadalomra nézve is, legyünk iránta kellő tisztelettel. Gondot fordítunk továbbá az újdonságok rovatára s tért engedünk a közönség köréből származó felszólamlásoknak, de csak akkor, ha ezek az illendőség korlátait át nem lépik. Ezzel tartozunk a közönség iránti tiszteletnek is. Hogy e lapok tartalma annál változatosabb le«»ven. szerencsések vollunk több új munkatár© * * sat megnyerni, s egyszersmind fölkérjük a régieket is, támogassanak bennünket ezután is becses dolgozataikkal, legyenek ezentúl is gyámolöi e lapoknak. És most nincs egyéb hátra, mint t. olvasóink figyelmét és jóakaratát felhívnunk, pártolják és terjeszszék e lapokat minél nagyobb körben, hogy terhes feladatunknak annál szivesebben megfelelhessünk. Füredi Albin a „Pápai Lapok" szerkesztője. Viszonválaszul Gyurátz urnák. II. Gyurátz urnák „válaszában

1' határozottan hangsúlyozva'kimondja, hogy ö ,.megtámadott állitásait" egytől egyig lentartja, miután azokat é n egyetlen pontban sem cáfoltam meg, sőt támadásomban csak elferdítettem az ö históriai alapra fektetett állításait. Engedelmet kérek, én Gyurátz urnák egyetlen állítását sem ferdítettem el , pusztán elfogult egyoldalúsággal vádoltam öt akkor, midöri az összes t ö r t é u e I m i s é g ellenére azt vitatja, liogy dicső eleink az ős hun- magyar népek csak rabló kalandorok voltak, s Istvánnak csak a keresztyén vallás behozatala által sikerült ezen rabló csordákat megfekezni s békés életmódhoz, földtní vetéshez szoktatni. — Arról, hogy őseink, a hunok és m a g v a r o k inár a keresztvénvallás behozatala O v J előtt államot alkottak, törvényt, rendet, jogot, alkotmányt teremtettek, szóval hogy a műveltség dolgában az akkori népekkel bátran kiállták a versenyt, nem szól egy hangot sem. Ebben áll Gyurátz egyoldalúsága. O I. 1 s t v á n aposti királyunk fénye mellett, nem látta meg őseink szellemi érettségének ragyogását, a hazát teremtő harcok viharában megedzett dicső Őseinket c^ak rabló kalandokat űzőknek, rabló Julcsa hirtelen felállt az asztaltól, s az ablak»t hoz ment. O gondolta ki jött, s nem akart vele többé szemközt nézni ! Erezte, hogy nem méltó reá hogy Bandi csak reá is nézzen, hiszen szerelmét feláldozta nagyravágyásának. — De már későn ezt tudni. Vissza lépni neiu lehet csak beljebb haladni az örvénybe. — Ab ! gondola Arthur, ezt már szeretem, még találkozni sem akar vele. Győzelmein tehát teljes? No mégis megéri azt a kis nyugtalanságot! Az ajtó felnyílott s Bandi lépett a szobába. — Pál .... Tiszttartó úr, azért jöttem, hogy bejelentsem, miszerint távozni akarok . . . — Megbolondultál Ham . . . nagyon sajnálnám kertész ur, igazítá ki magát az öreg ; de talán nem gondolta jól meg a dolgot V — Ob 1 . . . , az az hogy meggondoltam s nincs szándékom tovább itt maradni ! ! — Akkor sajnálom, majd kiadjuk a bizonyítványát, mondá Arthur közbe vágva ! Bandi szemeivel mind csak Júliát kereste, de az folyton az ablakon nézett ki. — Ah ! tehát miud a hárman ! Bandival egyet fordult a szoba. — Gyilkosok ! — kiáltá önkívületében. Azzal kirohant a szobából és senki sein látta többé. — Pásztorok találták meg hulláját hetek multán a havat» alján tökéleteben össze zúzva. Arthur tehát tehát győzelmet aratott ! Bandit szerencsétlenné tette ugyan ; de mit törődik ö azzal V Megszerezte magának a rég óhajtott boldogságot. Julia övé volt. Egyetlen vágya — reménye teljesült — De van-e ebben valami különös ? kérde magától Arthur, én a dúsgazdag Donibházy csak érek anny it egy leány előtt, mint egy kertész legény . . . — No! gondolá az öreg Máthé Pál tíszttaitó, legalább ettől is megszabadultam; nem kell félnem, hogy leányom keze után ásítozík — Végre tehát megszabadultam a kíntól látni öt. ki oly rút játékát űzött szivemmel! -- sóhajta Julia Mind a hárman egynek örültek, de mind a hárman különböző okból. t Es Julia, ~ ki Bandit az örvénybe taszítá, — nem átallotta öt vádolni hűtlenséggel. Nö volt ö is, és a nők. — mindenkor ártatlanok szoktak lenni! 4. Zarartalan boldoysáy. Hetek , hónapok tűntek a semmiségbe s a Dombházi udvarházban zavartalanul telt az idő. Az öreg Máthé Pál örömmel látta leánya boldogságát ; mert Julia boldog volt. Fellengös álmaiban ott látta magát, mint Dombházi Arthurné, — és neki ez elég volt arra, hogy boldog legyen ! Egyetlen hét nem múlt el, hogy Arthur valami kedveset, valami nagyszerűt ne ho zott volna számára, 6 ö behunyt szemmel haladt a lejtön alá, — nem adott már semmit a világ nyelvére, — sőt örült, ha hallotta, hogy mint Dombházi kedvesét emlegetik. - ITgy-e Arthur, — nem fogsz te engem megcsalni soha, — kérdé a gondolatokba mélyedt Dombházitól egy szép holdvilágos estvén, a kert aljában levő gyepágyon ülve. — Ugyan mond csak Julia, ki veri folyton fejedbe az efféléket? Midőn én arról gondolkodom, hogy mi képen tegyelek nőmmé, te akkor kiuzasz fél ték e ny séged de 1. - Ne haragudjál! de olyan nagyon szeretlek ! — Hiszen nem haragszom ; ne hozd elő többé. Dombházi mióta itt tartózkodott az udvarházban, igen sok változáson ment keresztül, liégi megszokott hidegségét tökéletesen levetkőzte, s alattvalóival, jobbágyaival szemben igen engedékeny lett. A tunya életmódot szivéből utálta, s már kora reggel künn lehetett látni munkásai között osztva parancsait, — s megkímélve a különben is öreg Máthé Pált a munkásokra való felügyelettől. -- Csak maradjon jó öreg, uiajd elvégzem én — szokta mondani és — Máthé Pál szívesen maradt. Julia is nyert egy csomó kényelmet. A konyhát nem kellett gondoznia, Dombházi ügyes szakácsnőt hozatott, ki a munkát elvégezte; Julia többnyire kézimunkával foglalkozott, s olvasott! Dombházi valóban foglalkozott az eszmével>