Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-08-19

magas kamatlábot alkalmaznak rájok, aminőt másutt sehol sem tapasztalhatni. Es hogy o körülményt a tőkepénzes világ nagyon is felhasználta, bizonyság az, hogy Magyarország összes takarékpénztáraiban kétszáz tíz millió forintra rugó betét van, mely tökeszegénységünk mellett a készletek túlnyomó részét teszi ki. Ahol ily aránytalan nagy pénzmennyiség van a takarékpénztárakban elhelyezve, ott igen kedvezőtlennek kell lenni a nemzetgazdasági helyzetnek és nemzetgazdászaink igen helyesen cselekesznek, midőn e természetellenes állapot indokait vizsgálják és annak orvoslásáról igyekeznek gondoskodni. Nézetünk szerint a baj föoka, hogy a takarék pénztárak eltértek hivatásszerű feladataiktól. A helyett, hogy az apró megtakarításoknak megannyi gyülhelyei volnának, melyek uj tőkék képzésére szolgálnak, ma nem fektetnek erre semmi súlyt, hanem a kész nagy tökéket igyekeznek működési kő rükbe vonni, s a helyett hogy a takarékossági eszmét tartva szem előtt, humanitárius jellegüket védenék meg, valóságos üzérvállalatokká váltak, melylyek csak üzleti forgalmuk szaporításával és a részvényeseiknek adandó osztalékok fokozásával törődnek, hogy pedig jól-rosszul rejtegetett céljaikat elérhessék, a betételek kamatoztatása körül, oly egészségtelen versenyt idéztek elő, mely sem nekik sem vidéküknek nem volt előnyére, hanem igenis a közgazdasági érdeküknek roppant hátrányára; mert á 1 1 a n dúsította a magas kamatlábat, a tőkéknek már-már elvísellietlen drágaságát. Takarékpénztáraink egy csöpp tekintettel sem voltak arra, hogy minő természetűek a rájuk bizott betétek. Csak azt akarták elérni, hogy betéteiknek minél nagyobb mérvű szaporodását mutathassák fel. Ez igen okszerű s helyes, de csak ott és akkor telel meg az intézmény természetes fejlődésének, ahol valódi tökeboség és gazdasági emelkedés tapasztalható. Hogy nálunk nem innen ered a betétek sokasága, a mindennapi élet tapasztalatain kivül mutatja az, mikép takarékpénztáraink betétei a legrosszabb években is gyarapodtak, és pedig 1872-től kezdve 1875-ig következetesen. Es megfelel-e e növekedés gazdasági gyarapodásunknak, — szaporodtak-e Magyarországon a tőkék 1872 óta? Ser.ki sem hiszi Oly országokban, hol hitelválság, iparp:ngás, rosz termő évek váltották föl egymást, ezt csak föltenni is dőreség volna. Igaz ugyan, hogy válságok esetén a takarékpénztári betétek mindenütt szaporodni szoktak, mei t a töke elvonul az üzleti térről. Hanem a jelenség ideiglenes szokott lenni, s mihelyt a közönségben kezd ébredezni a bizalom, a betétek és letétek ismét üzleti tökévé válnak és visszakerülnek a forgalomba Nálunk azonban nem igy történt. Mert nem a n ynyira a válságok idézték elő a betétek folytonos szaporodását, hanem a magas kamat, melyet a termelő közönség rovására takarékpénztáraink ál / 1 la n dúsítottak. Es ha e magas kamatláb a tőkékre ily nagy vonzerőt gyakorolt, egyúttal neki kell tulajdonítanunk a kamatlábnak még azontuli emelkedését, síit nagyrészt az uzsora elharapúdzását is. Mert mihelyt a szolidnak elismert takarékpénztárak oly magas kamatot adtak betevőiknek és ennek megfelelő drágasággal helyezték el a rájok bizott betéteket, a 10 - 12%-os kamat általános lett, s nemsokára felszökött 10 20%-ra, söt lelkiisméretlen pénztözséreknél 2f)—50

O

/

o-ra. Természetes, hogy ily viszonyok közt uzsorásnak lenni igen közönséges és igen hálás dolog volt. A nagy hitellel biró kereskedők is e nemtelen üzérkedésre látták csábítva magukat. Kölcsönt vettek az osztrák nemzeti banktol 4—5% on és kiadták azt 15—20%-kal. Igy nőtt oly magasra a kamatláb, mely kezdetben csak egyeseknek volt hátrányára, most azonban az összes polgárság, söt az á 11 a m h i t e 1 é r e is nyomasztúlag, bénítúlag hat. Mily roppant különbség van e tekintetben a mi takarékpénztáraink és a müveit külföld hasonló intézetei között! Ezeket a törvény állandú felügyelete megtartja természetes feladataiknak körében. Angliában 2

!/

2 - 3%, Belgiumban 3%, Poroszországban 3'/

3—57° a takarékpénztárak kamatlába, mert ott nem a nagy tőkék szerepelnek betétek cime alatt, hanetn az apró megtakarítások, s a betétek nem részesítetnek lucrativ kamatoztatásban, hanem csak azért láttatnak el kamattal, hogy némileg jutalmazzák a takarékosságot. Nálunk neru lehet kilátás mérsékeltebb kamatlábra, mig a takarékpénztárak nem reformáltatnak, mire nézve ők maguk megtehetnék az első lépést azáltal, hogy a betétek bizonyos maximumát állapítanák meg és egyszersmind a betevőknek kisebb kamatot adnának Ez esetben a betevők kénytelenitve volnának arra, hogy nagy kcsz tőkéiket rögtön kivegyék, és hogy azokat tulajdonképeni rendeltetési helyükre, kereskedelemre, iparvállalatokra, mezőgazdasági befektetésekre fordítsák, mi a gazdasági életnek hathatós lendületet adna. Ami pedig a takarékpénztáraknál hagyható kis betéteket illeti, tulajdonosaik csakhamar belátnák, hogy e kis össszegek ugy sem bírnak termelő e r ö v e I, és szívesen belenyugodnának azoknak kisebb kamatoztatásába. A kamatláb leszállítása természetesen ugy az ezentuli, mint a már meglevő betétekre egyaránt alkalmazandó ; mert csak igy szüli meg ez intézkedés azt, hogy a nagy töke elvándorol a takarékpénztárak köréből és élteti) erejével máshol, a termelési helyeken nyer közvetlen alkalmazást. A mostani állapot gazdasági tétlenséget, lomhaságot szül, természetellenes, bénító hatású és ellenkezik a takarékpénztári intézmény nemes céljaival. Mihelyt megszüntetjük e viszásságot, egyéb következményeken kivül még arra is el lehetünk készülve, hzgy az állam saját kölcsöneit eleinte csak részben — benn az országban fogja elhelyezhetni, inert a takarékpénztáraktól elvonuló tőkéket életjáradékokért szívesen oda fognák adni kölcsönkép. Franciaország minden köl csönét igy kapja, s ez hitelének és fenállásának legbiztosabb támasza, miután az állampolgárok mindig csekélyebb kamattal érik be, mint a külföldi tökepénzesek, és az állani polgárai, mint annak hitelezői. komolyan szivükön viselik az állam s a béke fenntartását. Vájjon a törvényhozás ki fogja-e terjeszteni ügyeimét a takarékpénztárak reformjára ? Nem tud juk. De ha nem teszi, ugy maguknak a takarékpénztáraknak áll kötelességében, hogy a jelen természetellenes állapoton segítsenek azzal, hogy a kamatláb leszállítását kimondják. ,,iV. Z.** után. mondám érdekelve, -- úgy szeretném hallani, hogy ki nem mondhatom ! — Nem tudom én azt elmesélni, válaszolá Mitru elgondolkodva; majdha nagy lesz az urti, úgy is megfogja tudni — De hiszen Mitru én már nagy fiu vagyok,— nem hallottad,hogy tegnap is azt mondta apám, hogy ilyen „nagy fiu

4'-nak mint én, nem illik már játszani ? — Azt csak ugy szokták mondani, úrfi még kis fiúcska; — sok idő telik még addig el, mire nagyra nö. De mit akarsz te Mitru, hát nem megigérted-e, hogy ma estvére hallani fogom a mesét? — Igaz, de még sem merem elkezdeni ! Meg nem is lehetne azt ma elmondani, — hosszú az nagyon, — higyje el urti, - egy hétig is betartana! — Hát hiszen az nem baj, — akkor egy hétig hallgatom ! Mitru mind csak nem akarta kezdeni a mesét. Annyira jó volt e fiu, hogy eltérően a többi cselédek szokásától, lelkem jobban féltette, mint a magáét. Végre mégis elhatározta magát. — Jól van úrfi, — hanem hagy békét, elmondom a mesét, de csak röviden, s ha fél nö, — keresse meg a végit! — Ilát csak mondjad, — majd kiveszem a többit is, gondoltam magamban. Mitru végig simítá homlokát, — azután mintha készen volna, — mit tegyen, megkezdé a uiesét; — Régen — régen, talán száz esztendővel is ezelőtt élt cgy öreg úri ember, — a kinek szép birtoka, sok marhája, s egy nagy kastélya volt. — Az a kastélya Mitru, amit ott a másik oldalon láttam ? — Ne vágjon közbe az úrfi, mert akkor nem folytatom ! — Folytasd Mitru, egy szót sem szólok többet. — Annak az öreg úrnak mindene meg volt Városunk uj házszámozása és utca elnevezése ügyében*). Azon városi képviselők, kik közgyűlések«e el szoktak menni, és kiknek van fogalmuk a rendes tanácskozás kellékeiről, tudják, hogy közgyűléseink tanácskozási modora, valóságos torzképét képezik a rendszeres eljárásnak. Még az uj községi törvény sem változtatott e tekintetben semmit; nálunk még minden ugy van, mint volt az régen, régenteii. Parlamentáris eljárás helyett, patriachalist követünk, ugy mint az még a kőkorszak bau volt. Ha másutt okosabbak, tapasztaltabbak és előbbre haladtak ugy anyagi mint szellemi tekintetben, mi avval nem törődünk, jó az azoknak, mi nem is irigyeljük azt tőlük, csak azt kívánjuk, hogy uj vívmányaikkal ne zaklassanak bennünket, mi megmaradunk a réginél, ebben nevelkedtünk, ez kedves szokásunkká — söt jogos tulajdonunkká vált. Se baj sem volna, ha némelykor nem jönne egyik másik képviselő, ki másutt már jobbat, célszerűbbet látott, és azt ne indítványozná, hogy nálunk is így legyen. — Az ily merész reformátor ellen, aztán feláll az egész khorus, élükön közönségesen a tanács legnagyobb része, és Archimedesként azt ríva Iják: ne bántsd a circulusaimat. Persze, hogy azután az ily merész, tolakodó újítónak el kell hallgatnia. Képviselő testületünk utolsó közgyűléséből, egy jelenetet akarunk festeni, mely a mondottakat illustrálja ! .... Következik a tárgysorozat 9-dik pontja: l

Tj házszámozás és utcaelnevezés. A kiküldött bizottság által kidolgozott tervezet a „Pápai Lapok" utolsó számában megjelent és igy a tisztelt közönségnek van alkalma megítélni, mennyivel jobb vagy célszerűbb az uj terv, az eddiginél. A közönségnek arról is van tudomása, hogy ezen tervezet —anélkül hogy érdemleges vitába ereszkedtek volna — eldobatott. L)e halljuk csak, hogy történt. A helyett, hogy a tervezet, mint szokás — felolvastatott volna, felszólal a polgármester ur ily formán: Nincs szükség arra, hogy a jelenlegi házszámnzáson és utcaelnevezésen valamit változtassunk, a tervezet fölösleges, mert (J)r. Lövy-hez fordulva) hu önt valaki 12-dik szánni házba hívná, el sem tudna menni, mert volna több mint HO utcában 12-dik számú és nem tudná hova menjen, ellenben most oda talál; uj utcaelnevezésre sincs szükségünk : mert hogy oly régi utcát, mint a Korvinus utcát elnevezni llunyady utcának, ennek nincsen értelme. I)r. Lővy azon kérdést intézi elnöklő polgármester úrhoz, hogy a 9-dik pont tárgyaltatik-e vagy sem? ha, amint látszik tárgyaltatik, akkor kéri a kiküldött bizottság jelentésének felolvasását, bogy a képviselő uraknak legyen tudomásuk arról, hogy mi a tervezeteknek tartalma. Ekkora bizottság jelentésének első fele, mely a házszámozásra vonatkozik — felolvastatván, olvasó főjegyző ur, mindjárt azt teszi hozzá, hogy ez kivihetetlen, mert a tagosztály sem mult még el, azután igen sokba kerülne, mert a telekkönyvi hivatal nem változtatná meg a telekkönyvet saját költségén, hanem azt a városnak kellene megtétetiii. Szvoboda és Barát tanácsos urak hangsúlyozták részint a terv kivihetetlenségét, részint azt. hogy a változás sokba kerülne ; pedig a jelenlegi sanyarú körülmények között, nein lehet uj terhet a lakosságra róni. *) (teáinknak részben elavult, részben helytelen elnevezése; a házak számainak pedig rendszertelen zavart léte vagv épen teljes hiánya, teszi szükségessé és most legkönnyebben kivihetővé a mindkét tekintetben érezhető hiányoknak orvoslását és megszüntetését. Ks bogy e tekintetben « nézetek is, az alkalmas időre, mind jobban tisztuljanak, hogy mind többen a dolgot jól ismerhessük: közöltük közelebbi számunkban az új elnevezési és számozási tervet. — Most megnyitjuk a tért a fölötte nyilatkozható vélemények közöllietésére. M úrnak beküldött jegyzeteit is jövő számtinklian adjuk, — amely időre talán már ismét kapunk más újabb véleményt is. Szerk. a világon, a mi kellett, csak egy hiányzott: a lelki nyugalom, - mivel egyetlen 17—18 éves leányát nem adta férjhez még, s ö maga közel a sirhoz. Ez nyugtalanította, — s csak arra kérte Istent, — addig tartsa meg életét, inig leányának egy becsületes férjet talál. — De hát miért nein keresett neki férjet Mitru ? — Nem lehet az olyan könnyen. Azt még a/, úrfi nem érti. O nagyrendbeli úr volt, s leányát nem akarta olyan mindenféle ágról szakadt embernek feleségül adni. Róza kisasszony meg olyan szép volt, hogy az egész vidéken nem látták párját neki. Volt is náluk fiatal ember folytonosan sok, — s azt sem tudta volna az ember, hogy kit válaszszon. Szegény Róza kisasszony is igy volt Szegény Róza! Hát szép leány volt Mitru ? En nem láttam úrfi, — de édes anyám mondta nekem, hogy annál szebb, s annál jobb leányt nem lehetett találni a világon ! (Folytatjuk).