Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-09-04

neui csak annak idöszerütlensége az, mely az élettől búcsút oly keserűvé teszi. Nem a halálnak képe, hanem az életé, a mi a haldoklást gyakran oly kínzóvá teszi. A halál az életrek ténye, és azt nem lehet az élettől összefüggés nélkül tekinteni. S tulajdonkép csak az fog nyugalommal és méltósággal meghalni, a ki életében nemes és határozott magatartással birt. A világtörténet gazdag képekben, melyek egy méltóságteljes bucsut az élettől példáznak, s elvárható, hogy lassanként a tömeg is meg fogja tanulni az illemmel való meghalást. (Folytatjuk). KI A SZERELMES ?! i hosszas fáradalmak árán c^\Szép virágokra szert teszen, y S az imádott lány ablakába Belopja titkos csendesen ; Hajfürtjeit szép rendbe szedve Találkozásra várva vár: Ne hidd, ne hidd azért felőle, Hogy az szerelmes volna már. Ki hogyha a lányhoz beszélget, Az udvariasság maga ; Minden szeszély parancs előtte És hódolat minden szava; Ki véled a táncvigalomban Táncot ki nem fáradva jár : Ne hidd, ne hidd azért felőle, Hogy az szerelmes volna már. Ki lángra lobbant érzetében Sok tarka verset versre ir; Esküszik mennyié és pokolra, Képzelt búban zokogva sír; S lantján a hollófürtös angyal Dicséretében nincs határ : Ne hidd, ne hidd azért felőle, Hogy az szerelmes volna már. De a ki nem szól nagy szavakban Es többet érez, mint beszél; Ki szerelmében csüggedetlen Egész világgal harcra kél; A kinek szeme elbeszélte, Bár ajka nem is mondta még : Oh, higyj, bLzál a szerelemben, A mely annak szivében ég ! Pap Kálmán. Mire gondolkodni kezdünk. Beszély. — Irta: Znltay. (22. Folytatás). Adrienne gondolkodni kezdett. Látva azon ártatlan mulatságot, szórakozottságot, melyben a hozzá hasonló időben levő nok részt vettek, azon boldogságot, mely a szerető szóban — férfi és nő között — honol, önkénytelen is azon kérdést tevé ön magához, vájjon azért van-e csupán az ember teremtve, hogy egész életén át teremtőjét imádja ? Hogy mielőtt ismerné az embert, már ördögnek tekintse-e ? Utóbbi időben szerzett tapasztalatai nem mel feleltek e kérdésekre. Adrienne a látottak, tapasztaltak után azon meggyőződésre jutott, hogy a kettő igen is megfér egymás mellett; sőt hogy a lélek ébersége, elevensége, ruganyossága, föltételezi a szórakozást. Víg kedélyeket látott, viruló, pezsgő életet. Mi volt ő ezekkel összehasonlítva akkor is, midöa még szülői éltek, s igy oka a bánatra nem volt. Elö-halott, kinek kedélyét vastag ködburkolat takarta* És mi fonta a fátyolt az ifjú• hölgy képzeletére? A félelem. Félt lelépni azon ösvényről, mely a zárdában részére "kimutattatott, nehogy a legcsekélyebb eltérés örök kárho^a tra^vezBSF e. Ma azonban, egészen más szempontból ítélte meg Adrienne a világot, s önmagát. A mindennapi tapasztalat, olvasás, arra taníták öt, hogy az embernek nem lehet célul az elzárkózottság, dologtalanság, — kitűnt, hogy a természet nem azért alkotta szabaddá, miszerint életét négy fal között töltse el. Minden nap tapasztalta, hogy minden embernek meg van munkaköre s a különbség egyik és másik között csupán abban áll, hogy az egyiké tágabb, mint a másiké; látta, hogy a társadalom minden tagjának ki van mutatva szerepköre, s az egyéniségtől függ azt el vagy nem fogadni, de hogy valakinek a semmitevés legyen kimutatva — azt nem látta. Tapasztalta továbbá azt is Adrienne, bogy az emberek elfogulatlan része az embert nem a vallás mértékével mérte, hanem szellemével és a munkásságéval. Könyveiből meglanulta még, hogy a nagy embereket nem vallásuk tett nagyá, hogy nem azért tiszteli őket az utókor, vagy a kortársak, mert emez vagy amaz hitnek követői voltak, hanem mivel fényes elméjük által az emberiségnek jóltevöi'vé váltak* Midőn ezeket már mind tudta Adrienne, a zárdával nagyobb részben szakított, — hogy azonban a szakadás teljes legyen, ahhoz még egy nevezetes leleplezésnek kellett járulni. E leleplezést a fejedelemnönek egy levele tartalmazta, mely egyik kartársnöjéhez volt intézve; de téves címezés következtében, Adrienne egyik barátnéjához jutott, ki sietett azt vele közölni. E levélben curiosumként fel volt említve azon beszélgetés is, mely Adrienne és a fejedelemnő között az utolsóV