Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-06-19

^ J& 'ZPlúf® Jl ^ ŐSZBE CSAVARODUNK Lzbc csavarodunk negyvennyolcas barátom! No de se baj, túl vagyunk a határon, A meddig tart a szív, s eszmény tündér világa, S mutatófa — a tények 1 o g i k áj a! A vén diák csak ennyit tud, s az ifjúság Csak ezt tanulja már ina. Ne bánd, őszszak állal, ha ki felé áll a rud, Mit bejártunk, sokkal szebb volt az az ut, Mint hol most tipródunk hol előre, hol hátra, Azt a reményit szép jövőt még csak várva, Miért egykor ifjú éltünk feltevőnk a Lánggal égö oltárra! Mi is vagy most? biz én meg nem mondom egyhamar. Szélbal, htokra, földosztó, vad, bús magyar . . . A névben legalább most válogatnod lehet, Honvédhuszár volt egykor csupán neved S a ki egykor bujt előled szégyenében — A Bachhuszár — kinevet. Hajh! barátom igy van; eddig sirva vigadtunk, Megfordítva most oly nagy lett vigalmunk: Hogy szinte jól esik egyet sírni utánna.. . Csakhogy ma már a honfiszív bujába Nem vesz részt az új hazafi, — pénz, pénz és pénz A tények logikája! Mondják: nem tanultál, nem feledtél — ez hibád! A ki tanult — csak annak áll a világ. Hát a ki ugy tanul, hogy mit tanult — feledi, Ez már a. bölcs, hogy állhatnál vele kí? Ki hazád, mint negyvennyolcban ugy akarod Most is ifjan szeretni! A francia hónát szereti, mint aráját, Meg is adta életével az árát. A német, mint öreg anyját — ezt Heine mondja, S jól megy Isten kegyelméből a. dolga. Válassz tehát. . . szerelmeden az határoz: Mennyit fizetsz — adóba? Ifjan szeretsz, pedig oda az ifjú évek!.. Az erkölcsi halottak csak most élnek. Opportunus idők járnak igen reájuk. Tudomány kell — s nekik van tudományuk, Nem tanultunk — ők tanultak, s hova vittek Tiz év alatt? — most látjuk. Elmaradtál tőlük. Ez a jelszó „előre!" Nem ugy hangzik, mint hitt a harcmezőre. Kihamvadt a lelkesedés szent lángja, Nincs szereped, — a nézők közt állj hátra, Fogd az ekét, szánts, vess, arass és teremts pézt! Ily ember kell a gátra? Jövődbe nincs remény! nem vagy multadra büszke? Büszke arra, hogy voltál próbatüzbe .. . Ah! e dicsőségnek mi lehetne az ára? Dicsőségre igaz mérték sincs már ma. De az idő mindig igaz — s az áldozó Ítéletét bevárja! Bajtárs! légy hát nyugodt kis családod körében, Erezz, szeress oly igazán, mint régen. Ne bánd, ha a magas tudományhoz nem értesz. Miben igaz érzés nem kell az észhez. Te ne felejts, — erezz, tanulj, s igy hidd, hogy a Magyar nem volt, de még lesz! A magnak, mit egykor mi vérbe vetettünk el, Ha jó gyümölcs akar lenni — érni kell! Fáj, hogy éretlenül, egy-egy ág meg van tepve.. . Több erő van ezeréves törzsébe, Minthogy egy-egy éhes hernyó, átváltozó Lepke sereg letépje. Ez az erő mozdul, éled, s már is csudát tesz. Egybeforrva hazánk tán még nagygyá lesz . . . A sok válaszfalak, igy talán leomlanak, Tán küzdhetünk még mind, egy zászló alatt. Maradj, mi vagy, de bár mit tész — vezéreljen Ez a legszebb gondolat! Csepeli SándorUlire gondolkodni kezdünk. Beszély. — Irta: Zoltay. (II. Foly(atás). Aladár keserű mosolylyal nézett a távozó leány után* Nem érezhetett, nem is érzett csalódást, — nem kárhoztattat Adrienne-t, mert ö soha sem adott reményt s ugy nem is> csalhatta meg. Nem is azon tudat tefte öt elkeseredetté,, hogy szerelme nem viszonoztatik, hanem amaz elfogultság, előítélet, melyet kifejezni hallott. — Jól van tehát! — szóla öamagához helyét elhagyva,— ha itt vallásom miatt vettettem meg, majd keresek oly helyet, hol a vallás tekintetbevetetni nem fog. E szavai után még egyszer azou irányban küldé tekintetét, melyben Adrienne távozott, s egy csöndes „isten— hozzád"-ot bocsátva ki ajkain, a kerten keresztül eltávozott. Lábai gépszerüleg vitték az ifjút, nem tudta vagy nem akai4arazok^kownány^>zwVAz örök természetnek mindenkor új bájai észrevétlenül maradtak el mellette, a csörgedező patak hó fehér habjával, a viruló bokrok fülemüle dalaikkal, a lágy szellő, mely fürtéivel kacérkodott, mindezek nem voltak képesek az ifjú figyelmét magukra vonni. Aladár annyira el volt saját dolgában merülve, hogy a külvilágot figyelmére nem méltathatta. Agyában halomra találtak a gondolatok, tervek, melyek egymást elnyomva, érettségre egyik sem juthatott. Ily állapotban érkezett haza. Szobájában még néhány percig járt alá s fel, azután megállott. Ugy látszott, hogy az ifjú végre uralkodni kezdett önmagán, az arc nyugodtsága legalább ezt engedte gyanítaniEgyik cselédje által ispánját hivatta. Mintegy negyedórai várakozás után megjelent az öreg