Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-01-16
Feneketlen! — Elbeszélés. — Irta Belányi Ferenc. (14. folytatás). A grófot könnyű volt meggyőzni arról, hogy az állalapot ugy, a hogy évek óta volt, tarthatlanná kezd válni' Bég érezte ezt már ö is, de másrészt igen kevés reménye volt, hogy a dolog kedveszerinti fordulatot vegyen ; mi igen természetes, mert ö sem ismerte a grófuöt s nem nyilt alkalma más tulajdonságot benne fölismerni, mint a szívósságot ellene való érzületének tovább ápolásában. Kivált merész játéknak vette a dolgot, hogy Mary, kinek jó szándékát nem elégszer birta elismerni, a grófnőt valódi rokonérzelmekre az által akarta ébreszteni, hogy ily érzelmek színlelésére késztető. Elakarta ismerni Mary állítását, hogy a mint egyszer az átmenet a valódi érzelmekhez megtörtént, a grófnő hasonló szívóssággal fogna ezekhez is ragaszkodni ; de kétkedett abban, hogy a valódi érzelmek felfognak ébredni. Mind a mellett késznek nyilatkozott részéről segédkezet nyújtani, hogy valahogyan szemrehányás ne érje, miszerint az ö ellentállása tette lehetetlenné oly állapot életbehivását, melyet ö maga annyira óhajtott. Igy tehát megtett mindent, mit Mary bárónő tőle kivánt, s elkellett ismerni, hogy ha az okozat ugy fog sikerülni, mint a terv már megindult, hogy a grófnő ép ugy fog érezni, mint mutatni kezdé; akkor jobb gyógyszerhez a bárónő nem is folyamodhatott, mert az előzményekből láttuk, hogy a grófnő mindent elkövetett, hogy vonzalmat mutasson a gróf iránt. Egy percig jól esett a fiatal férjnek egy-egy ily jelenet, melyről, mint a házas életet fentartó boldog egyetértés tanújeléröl álmodott,— másik percben azonban azt kellett mondania, hogy hisz ez mind csak komédia. Innen vala azután magyarázható azon elkeseredettség, mikor maga maradt, átgondolván, miszerint mily jó volna, ha ez valóság volna, nem pedig tettetés. Váltig biztatta frigytársa, a bárónő, hogy könyebb ily, a boldogság után epedő fiatal nőnél az átmenet a valóhoz ; sőt jelzett néhány jelenséget, melyből kimagyarázhatni vélte, hogy máris észlelhető ily átmenet. De a fiatal férj, keserű mosolylyal ajkán, rázta lejét, s bizonyítékokat kért, — kijelentvén, hogy a tényt szívesen fogja fogadni, de mindaddig nem hisz, míg tények nem állnak ellenében. Ezzel szemben természetesen a bárónő csak türelemre biztathatá, mert tényekkel még nem szolgálhatott. Ez alatt nagyban érték egymást a változások a grófi házban. Ugy hisszük, már említettük, hogy a grófnő szeretett zongorázni is, jól is értett hozzá, — hiszen a genfi conservatorium legjelesebb tanárai oktatták, s ki egyszer játszani hallá, fölísmerheté benne Mr. Prokeschnek, egyik jeles hazánkfia és tudósunk sógorának, a conservatoire legjelesebb mesterei egyikének tanítványát. Mr. Prokeschban van valami hajlam a Wagnerismus felé, s igy, ily irányban növekedett tanítványa is. A mint azonban hallá, hogy férje is ezen iránynak hive s nem érzi magát kellemesebb hangulatban, mintha Lphengrin nászindulóját vagy a hollandi fonódalt hallja : minden Wagner-kotta a kályhába vándorolt, s a grófnő egyebet se játszott olasz és francia zenénél. Egy szép öapon azonban a gróf az udvarban sétálva, sajátságos hangokra ébredt ábrándozásaiból. Az első emeleti társalga szoba nyitott ablakán Lohengrin nászindulója hatott fütéhez. Felakart sietni, a hivatlah rendzavarónak ily neje ellent intézett merénylet betiltására, mikor a dallam folytatása elárulá neki, hogy ily correct más ném játszhatja, mint neje, megállt tehát és áhitatteljesen hallgatá végig a kedvelt zenedarabot, — s a zene varázsa valami boldogító érzetet öntött keblébe, hiszen kedvenc darabját szeretett neje játszta„ Hanem mikor azután a darab utolsó ütemje elhangzott, raégjobban elkomor >dott; mert ezen érzésteljes játékot is csak komédiának kellett vennie. Még sem tarthatta magát viszsza az ebédnél a dolgot szóbahozni, megütközését fejezvén ki hogy házában Wagnerféle zene volt hallható, s kijelentvén, hogy ezt igen sajnálja a grófnő miatt, ki ezt nem sziveiheti. A grófnő mosolyogott. — Pedig magam játsztam, — veté oda. A gróf meglepetést színlelt. — Lehetséges-e — monda, — pedig ön nem kedveié. — — Megkedvelem, — feleié a grófnő egy bájos pillantással férje felé, — hogy önnek örömöt csináljak. — Oh grófnő — sóhajtott a gróf, — ha én nem tudnám — a gróf egy percig lélekzetet vett, azt akarta kérdezni, — vájjon ez is komedia-e ? de eszébe jutott, hogy neki nem szabad elárulnia magát s igy e szavak helyett oda veté, — ha én nem tudnám, mihez kell nagyobb kézgyakorlat, Lphengrin nászindulójához vagy pedig a fonódalhoz. A grófnő először nem látszott birni felindulásával. Merően nézett férjére, mintha kérdeni akarná, vájjon ily gyöngéd nyilatkozat nem érdemelne-e gyöngédebb választ, — s azután elborult arca. A katastrófa, melyet Mary bárónő előre sejtett, bekövetkezni látszott. A grófnő elérkezett azon határig, vagy már túl is ment rajta, hol férjével már nem űzött játékor, hanem valódi rokonszenv vezényelte tetteit; s belátván elébbi hibáját,, melyet e nemes férfiú iránt elkövetett, még nem engedte ugyant a dolgot kimagyarázásig jutni, — de vonzódásból cselekedett. Mily könyelrnüség, fogja egyik, másik olvasónk mondani, hogy e nő ily könnyen adhatta oda elveit. Ezek előtt történetünk hősnője nem a legszebb világban fog előtűnni; ezekkel szemben kissé elemeznünk kell a helyzetet. Azt r hogyan lehetett egy fiatal, szellem és érzésdús fiatalhölgy ily merev magaviselettel férje irányában, előbb bővebben kifejtettük, — ezzel azonban ki nem zártuk azt, bogy a fiatal nö ne lett volna fogékony a szerelemre; hiszen vonzalma Adorjánhoz nem volt egyéb, mint a szerelem után epedő kebel téves irányba terelt nyilatkozványa. De milyen, szerelem volt ez ? nemcsak folyton ott borongott emlékeik láthatárán azon tudat, hogy egymásiránti vonzalmuk csupán; a mindkét részről más által csalatott érzelmek kifolyása volt. E mellett azon naptól fogva, hogy Laura más neje lön, a szerelem tiltott lőn, — nem oly tiltott, mint a milyet minden regénysovár olvasó a regény hathatósabbá tétele végeit elö-föltételez, hanem oly tiltott, melyet a morál, a társadalmi; rend kárhoztat, és méltán elitéi; a melynél a szerelem kielégítve csupán a házi boldogság romjain és csak ugy lehet, hogy mindenki megszólja.